Forgatás alatt kialakuló kapcsolatuk nagyon pozitív hatással volt a filmre is, minden jelenetükben izzott körülöttük a levegő. Olyannyira, hogy a rendező átíratta a forgatókönyvet, és Slim karakterét, ami eredetileg csak mellékszerep volt, jelentősen kibővítették, és női főszereppé vált. Annak ellenére kezdeményezte ezt a rendező, hogy kezdetben nem örült Bogart és Bacall közt kialakuló kapcsolatnak, és akinek mindeközben titkos afférja volt a film másik női (eredetileg fő) szerepét játszó Dolores Morannal. Volt szeme hozzá, na.
A Szegények és gazdagokat még három másik Bogarttal közös film követett, a Hosszú álom (The Big Sleep), a Sötét átjáró (Dark Passage) és a Key Largo.
1961-ben újra férjhez ment, de házassága 1969-ben válással ért véget a kétszeres Oscar-díjas Jason Robards alkoholizmusa miatt. Tőle is született egy gyereke, Sam, aki szintén színész lett.
Az 1996-os Tükröm, tükröm (The mirror has two faces) c. filmjéért kapta élete egyetlen női mellékszerepért járó Oscar jelölését, és nem utolsó sorban egy Golden Globe-t.
1999-ben az Amerikai Film Intézet 25 valaha volt legjelentősebb amerikai színésznő listáján a 20. helyet, valamint 2009-ben 65 éves pályafutás után Oscar életmű-díjat kapott.
Élete során számtalan filmben tűnt fel, és többek között olyan sztárokkal játszott együtt, mint Humphrey Bogart, John Wayne, Kirk Douglas, Gregory Peck, Rock Hudson. Sorrendet nem szívesen állítanék filmjei között, ezért időrendben haladok a legjobbakkal. (Na jó, persze, hogy a Bogarttal közös filmjei a legjobbak, legfőképpen a Szegények és gazdagok és a Hosszú álom.) 
A Casablanca és Bogart nagy sikere után a Warner Bros. filmstúdió ki akarta használni a helyzetet, és csináltak még egy "Casablancás" filmet és „Rickes” karaktert Bogartnak, így nem véletlen, hogy első ránézésre egyfajta Casablanca "folytatásnak" tűnik, ezért aztán mindig is a nagy előd árnyékában maradt. Azonban amikor az ember közelebbről is megnézi, akkor már szembetűnőbbek a különbségek, és arra jut a néző, hogy ez a film is megérdemelné 'saját jogán' a klasszikus jelzőt. Mindazonáltal a To Have and Have Not a filmtörténelembe azzal írta be magát nagyon vastagon, hogy főszereplője, a 44 éves Humphrey Bogart forgatás közben szerelmes lett filmbeli partnerébe és egyben jövőbeli negyedik feleségébe, az akkor 19 éves Lauren Bacallba, és a későbbiekben Hollywood egyik leghíresebb ikonikus házaspárát alkották egészen Humphrey Bogart 1957-ben bekövetkezett haláláig, miközben két gyerekük született.
A történet nagyon hasonló, mint a Casablancáé, csak ebben a filmben Martinique szigetén küzd a francia ellenállás a Vichy-kormány és a fasizmus ellen. Az egyik titkos akcióhoz egy hajóra lenne szükségük, viszont annak tulajdonosa, az amerikai Harry „Steve” Morgan (Humphrey Bogart) ameddig csak lehet, próbálja magát távol tartani a politikától, na és persze a szerelemtől. Mindkettő csak addig lehetséges, amíg Slim (Lauren Bacall), a búgóhangú vándor zsebtolvaj és énekesnő meg nem jelenik a színen...
Ez a film tulajdonképpen nem igazán egy suspense vagy kém vagy háborús film, hanem Humphrey Bogart showja. Illetve eredetileg csak Bogart jutalomjátékának indult, aztán jött ez a 19 éves fruska, és elvitte a show egy (nagyobbik) részét. Bacall elképesztő érettséggel, végtelenül elegánsan, stílusosan és szexisen játszotta Slimet. Howard Hawks rendezőt is annyira lenyűgözte, hogy kibővíttette Slim szerepét, és női főszereppé tette. A film, a korlátai ellenére egy nagyon okos film Hawkstól, aki jó érzékkel hozta ki a maximumot belőle azáltal, hogy majd' mindent alárendelt a film legértékesebb részének: Bogartnak és Bacallnak.
Hosszú álom nem csak Humphrey Bogart egyik egyik leghíresebb filmje, de a film noir műfajáé is, ami A máltai sólyommal együtt megalkotta a műfaj egyik fontos karakterét, a keményfejű és cinikus magánnyomozót, akinek vannak ugyan gyengeségei - főleg a csinos nők - azonban senki és semmi nem tántoríthatja el az igazság kiderítésétől. A The Big Sleep ráadásul a legjobb a Bogart-Bacall duó négy közös filmje közül, amiben számtalan remek jelenetet és klasszikussá vált párbeszédet hallhatunk. Nem véletlenül az egyik legtöbbet idézett film noir.
Fordulatokban rendkívül gazdag magándetektíves noir, amiben Phillip Marlowe (Humphrey Bogart) magánnyomozót egy gazdag, idős férfi azzal bízza meg, hogy derítse ki, hogy ki zsarolja. Nyomozása során mindenhol hullákba és csinos nőkbe botlik, miközben megbízója két lányának Viviannek (Lauren Bacall) és Carmennek (Martha Vickers) az érintettsége is felmerül. Marlowe, akit mindenféle kaland utolér, ami egy magánnyomozót utolérhet egy nyomozás folyamán, cinikus humorát soha nem veszti el. A ravasz, és gyönyörű Vivian nem is lenne femme fatale, ha nem bonyolítaná még tovább az ügyet, a kérdés, hogy Marlowe vajon megbízhat-e a gyönyörű és szexis nőben?
A film Raymond Chandler azonos c. regényén alapul, ami nemcsak a film noirokban szinte kötelező bonyolult történetet, kemény és jó dumákat, valamint jó karaktereket ad, hanem egyfajta világnézetet is. Marlowe egyedül áll mindenkivel szemben, az egész korrupt világgal, ahol pénzért mindent meg lehet venni. De nem Marlowe-t, aki maga a megtestesült becsületesség - ugyanakkor nem problémázik, ha törvényt kell sérteni -, mindezt persze csakis jó ügy érdekében. Bár ő is pénzért dolgozik, a nyomozást azonban még akkor is folytatja, amikor a megbízó már kifizette, mert semmi sem lehet fontosabb az igazságnál. Humphrey Bogart ikonikus karakterré tette Marlowe-t, a cinikus humorával és megvesztegethetetlenségével.
Ez a mystery film noir volt a 3. a négy közös Humphrey Bogart - Lauren Bacall film sorában. A film érdekessége, hogy az első fél órát Humphrey Bogart karakterének a szemszögéből látjuk, mint egy first person shooter játékot, majd a plasztikai műtét miatt a következő fél órában az arca be van kötve, ezért ő teljes egészében csak a film harmadik harmadában látható.
Felesége meggyilkolása miatt tévesen elítélt Vincent Parry (Humphrey Bogart) megszökik a börtönből, hogy kiderítse ki ölte meg a feleségét, és bebizonyíthassa ártatlanságát. Tárgyalásán a koronatanú Madge Rapf (Agnes Moorehead), felesége egyik barátnője volt, akinek tanúvallomása alapján ítélték el. Mivel szökése után az újságokban megjelent a fényképe, úgy dönt, hogy plasztikai műtétet végeztet arcán Dr. Coleyval (Houseley Stevenson), egy feketén praktizáló orvossal. Egy ismeretlen fiatal nő Irene Jansen (Lauren Bacall) a segítségére siet, aki ápolja addig, amíg fel nem épül és leveheti a kötést a fejéről. Közben megölik Vincent egyetlen barátját aznap este miután meglátogatta, és mivel ujjlenyomatait megtalálták a lakásban, ezért már az ő meggyilkolásával is vádolják. Végül rájön, hogy ki a gyilkos, azonban ez nem sokat segít rajta, mert nem tudja bizonyítani...
Ez volt a Bogart-Bacall páros első filmje a házasságuk után: viselkedésük sokkal nyugodtabb és kényelmesebb. Itt már inkább egy mély és szoros kötelékű kapcsolat képe bontakozik ki, semmint a buja szenvedély és flörtölés. Lauren Bacall viszi a hátán a filmet az első szakaszban, amikor Bogart (arca) nélkül lényegében egyedül kell a jeleneteket hoznia. Ez az egyetlen olyan közös filmjük, amiben Lauren kapta a jobb kritikát, és nem Bogart. Nem véletlenül: ő viszi az energiát és az életet ebbe a filmbe.
John Huston és Humphrey Bogart újra összeállnak egy film noirra, és ezúttal Bogart felesége is csatlakozik hozzájuk. A filmben Edward G. Robinson játssza Bogart karakterének ellenfelét, akiknek ez az utolsó az öt közös filmjük sorában. És az egyetlen, amiben Bogart a jó fiú és Robinson játssza a gengsztert, tehát végre Humphrey Bogart ölheti meg Edward G. Robinsont, aki keze által már annyiszor meghalt a '30-as években. Filmbeli alakításával Claire Trevor elnyerte a legjobb női mellékszereplő Oscarját.
Frank McCloud (Humphrey Bogart) háborúban meghalt bajtársa apja James Temple (Lionel Barrymore) és özvegye Nora Temple (Lauren Bacall) által működtetett hotelbe érkezik Key Largo szigetén. Hamarosan azonban a hotel többi szállóvendégének Johnny Rocco (Edward G. Robinson) hírhedt gengszter és bandája túszai lesznek. A sziget felé ráadásul hurrikán közelít, ezért a hotel elszigetelődik a külvilágtól. Franknak, akit viselkedése miatt Temple-ék már kezdenek gyávának gondolni, el kell döntenie, hogy kiáll-e Rocco ellen vagy sem...
A film nagy része nagyon különböző személyiségű, összezárt emberek egymás közti interakcióiból áll, és leginkább a színészek teszik naggyá. A főszereplők mellett meg kell említeni Claire Trevort, aki Rocco alkoholista és valaha szép és tehetséges volt ex-barátnőjét játssza. A film egyik legjobb jelenetében egy pohár piáért végtelenül megalázza magát azzal, hogy Rocco kívánságára énekelni kezd. A jelenetet Humphrey Bogart harmadik felesége Mayo Methot "inspirálta".
Kertész Mihály rendezte ezt a zenés drámai filmet, ami, ha lazán is, de a híres jazz trombitás, Bix Beiderbecke életén alapul. A film ugyanakkor nem csak a trombitás életéről, és annak tanulságairól, de magáról a jazz zenéről is szól, hiszen számos zenei betét hallható a filmben. A jazz volt a '40-es évek rock and rollja, és ezt a filmet olyannak is érdemes megnéznie, aki esetleg nincs oda ezért a műfajért, mivel a filmben hallható zene annyira jó, hogy még neki is tetszeni fog.
A film Bix Beiderbecke, a jazz-korszak legendás trombitásának élettörténetét dolgozza fel (a filmben Rick Martin néven) Kirk Douglas-szel a címszerepben. A trombitás megtapasztalja a sikert és a gazdagságot, ráadásul amikor megismerkedik a gazdag és csinos Amyvel (Lauren Bacall), akkor úgy érzi, hogy a magánélete is rendbe jön. Ám a házassága hamar megromlik, ő pedig alkoholizmusa miatt elveszít mindent. A film – szemben Beiderbecke életével, és a regénnyel - happy enddel végződik.
Mint általában a régi filmek, úgy ez is próbál valamiféle erkölcsi üzeneteket küldeni a nézője felé. Az egyik az, hogy nem szabad az életben mindent egy lapra feltenni, mivel ha az nem jön össze, vagy nem úgy alakul, ahogy az ember eltervezi, akkor könnyen elvesztheti az élete az értelmét vagy célját, ami szükségszerűen együttjár azzal, hogy kicsúszik az ember lába alól a talaj. A másik pedig a meggondolatlan szerelemtől óv, aminek része az is, ha nem a hozzánk illő, számunkra megfelelő emberbe szeretünk bele, amit az is fokoz, ha ez túl gyorsan történik meg. 
Douglas Sirk rendezte ezt a 3 Oscarra jelölt színes Technicolor szappanopera jellegű filmet, amelynek története valódi eseményeken alapul, aminek Libby Holman énekesnő és Zachary Smith Reynolds, a Reynolds Tobacco Company örököse voltak a részesei többek között.
Kyle Hadley (Robert Stack) alkoholista playboy és a szintén alkoholista Marylee Hadley (Dorothy Malone) egy gazdag texasi olajbáró mihaszna gyerekei. Kyle feleségül veszi Lucyt (Lauren Bacall), ám közben visszaszokik az italra. Kyle régi barátja Mitch (Rock Hudson) ellen fordul, aki geológusként dolgozik apja cégénél, és aki Mitch-et sokkal többre tartja, mint saját gyerekeit. Mitch szerelmes lesz Lucyba, de ezt titokban tartja, addig amíg Kyle meg nem vádolja terhes feleségét, hogy a gyerek nem tőle van, hanem Mitchtől. Közben testvére Marylee régóta Mitchért rajong. Amikor Lucy és Mitch el akarnak együtt menni a városból, Kyle le akarja lőni Mitchet, Marylee megpróbálja megakadályozni, de a dulakodás közben a fegyver elsül és Kyle meghal. Mivel Mitch állandóan elutasítja Marylee közeledését, a nő bosszúból azt vallja először a rendőrségen, hogy Mitch lőtte le a testvérét...
A film egyrészről azt próbálja bemutatni, hogy az elkényeztetett gazdag testvérpár Kyle és Marylee mit is kezd a tékozló és üres életével, másrészről pedig az ő káosz világukban kissé csapdába esett Mitch és Lucy hogyan próbál ebből kitörni. A film főleg Robert Stacknak és Dorothy Malonenak teremtett lehetőséget kiugró játékra Kyle és Marylee karaktereiben, mivel az ő karaktereik sokkal összetettebbek voltak, mint Bacallé vagy Hudsoné. 
Vincente Minelli rendezte ezt az 1 Oscar-díjat (forgatókönyv) nyert romantikus komédiát, ami talán már a címéből is kitalálható, a divatról szól, és aminek Gregory Peck és Lauren Bacall a két főszereplője. Ők egy olyan párt alkotnak, akik hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodnak, anélkül, hogy igazán sok mindent tudnának egymásról, ami aztán nyilván egy csomó konfliktust fog kettejük között okozni.
Mike (Gregory Peck) egy sportújságíró és pókerjátékos proli haverokkal, Marilla (Lauren Bacall) pedig különböző művészekkel barátkozó divattervező egy vakáció során ismerkednek meg és nagyon gyorsan összeházasodnak. Házasság után rájönnek, hogy milyen kevés közös dolog van bennük, a helyzetet pedig bonyolítja, hogy Mike eltitkolja korábbi kapcsolatát Marilla előtt, ráadásul egy alvilági boksz managerrel is összeütközésbe kerül, ami miatt még az élete is veszélyben lesz. Természetesen ezt sem mondja el Marillának, és ebből számtalan félreértés adódik.
A film felhasznál jó pár olyan elemet, ami számos másik hasonló műfajú filmben megtalálható. A két főszereplő egy gyors találkozás és fellángolás után összeházasodnak, anélkül, hogy igazán ismernék egymást, vagy tudnának bármit is a másik életstílusáról, személyiségről, barátairól. Ráadásul még szándékosan is eltitkolnak egy-két dolgot egymás elől, ami egy csomó félreértés és problémát fog szülni kettejük között. A kérdés, hogy túl tudnak-e lépni ezeken a problémákon vagy sem. A romantika rész mellett a vígjátéki összetevőt a két főszereplő szájkaratéja és a helyenként jelenlévő fizikai humor szolgáltatja. 
Sidney Lumet rendezte ezt az all strar színész csapattal készült angol mystery filmet, amely a 6 Oscar-jelöléséből egyet díjra is tudott váltani Ingrid Bergman által. A forgatókönyv alapja Agatha Christie 1934-es azonos című regénye, amit olyan színészek keltettek életre a filmvásznon, mint Albert Finney, Lauren Bacall, Sean Connery, Anthony Perkins, Ingrid Bergman, Michael York, Vanessa Redgrave. Erről a filmről még Agatha Christie is elismerően nyilatkozott, pedig köztudomású, hogy általában mennyire utálta a regényeiből készült filmeket.
A híres belga detektív Hercule Poirot (Albert Finney) az Orient Expresszen utazik, amikor az egyik utast megölik. A vonat közben a hó csapdájában vesztegel, Poirot viszont azonnal nekiáll a nyomozásnak. A kocsi bármelyik utasa (összesen tizenketten) elkövethette a gyilkosságot, közte az orosz hercegnő (Wendy Hiller), a magyar arisztokrata diplomata (Michael York), a nagyhangú amerikai nő (Lauren Bacall), a svéd nevelőnő (Ingrid Bergman), az angol katonatiszt (Sean Connery), a meggyilkolt férfi titkára (Anthony Perkins) stb.
Agatha Christie krimknek megfelelően kapunk egy csomó nyomravezetőjelet, amit vagy észreveszünk vagy nem, valószínűleg inkább az utóbbi, és a film folyamán folyamatosan változhat a gyanúnk, attól függően, hogy éppen milyen információ derült ki. Sőt már eleve tudhatjuk, hogy ki a gyilkos, ha olvastuk a könyvet, ugyanakkor mindez itt mit sem számít, hiszen a film lényege ezúttal nem is annyira a nyomozás, hanem a kiváló színészi játék, amely segítségével még akkor is el tudunk merülni a filmben, ha mindenre tudjuk a választ. 
Don Siegel rendezte ezt az egy Oscar-díjra jelölt western filmet, ami egyben John Wayne utolsó filmje is volt egyben, aki ekkor már rákkal küzdött. Ő ezzel a filmmel nemcsak a saját karrierjét, de lényegében az egész oldschool western műfaját is nagyon stílusosan zárta le, amiben méltó partnere volt Lauren Bacall.
J.B.Books (John Wayne), öregedő mesterlövész megtudja, hogy rákos, és körülbelül két hónapja van vissza. Elhatározza, hogy a fájdalmas és lassú halál helyett inkább a gyors és büszke halált választja, ezért pisztolypárbajra hívja ki régi ellenségeit. Közben szobát bérel az özvegy Bond Rogersnél (Lauren Bacall) és fiánál, Gillomnál (Ron Howard), aki isteníti a mesterlövészt. Books elhatározza, hogy a születésnapján akar meghalni, ezért elküldi Gillomot három ellenségéhez külön-külön, hogy értesítse őket születésnapja helyszínéről. Az utolsó napon elköszön Bondtól, akinek a kezdeti rossz véleménye a férfiról eddigre már meglágyult, és elindul a végzete felé. Lauren Bacall Bafta-Award jelölést kapott Bond karakterének megformálásáért.
A film elsősorban Wayne filmje, ami pont a megfelelő mennyiségű szentimentalizmust és nyugodt hősiességet tartalmaz. Siegel nagyon jó érzékkel rendezte John Wayne-t élete utolsó western filmjében, amiben nehéz megállapítani, hogy hol végződött J.B.Brooks mesterlövész és kezdődött John Wayne, a western műfajának talán legnagyobb ikonja. 
Barbra Streisand nem cak a főszereplője, de a rendezője is volt ennek a romantikus komédiának, ami műfaja ellenére számos drámai elemet is tartalmaz, amelyek egyike Rose és anyja hideg kapcsolata.
Gregory (Jeff Bridges) és Rose (Barbra Streisand) mindketten egyetemi professzorok, akik egy apróhirdetés útján találkoznak, amiben Gregory olyan nőt keres, akinek semmilyen szexepilje nincs, mert úgy gondolja, hogy a szex tette tönkre az életét. Azt hiszi, hogy megtalálta ezt a nőt Rose személyében, aki egyáltalán nem említhető a magabiztos és csinos testvérével és anyjával egy lapon. Miután megkedvelik egymást összeházasodnak, és Gregory úgy gondolja, hogy Rose is tisztában van azzal, hogy nem akar szexuális kapcsolatot. Téved, és emiatt majdnem tönkremegy a házasságuk...
Mivel ez egy romantikus comedy, természetesen minden jó, ha a vége jó. A film legérdekesebb része tulajdonképpen Rose és az anyja (Lauren Bacall) kapcsolata. A valaha csinos anya és Rose kapcsolata meglehetősen hideg, a domináns anya állandóan kisebbségi érzést plántált Rose-ba a külseje miatt, aki ezért szemrehányást is tesz neki, aztán a film végére természetesen ez a kapcsolat is rendbe jön. Lauren Bacall Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést kapott az anya szerepéért.
Lauren Bacall mindig elegánsan távozott:
