1922. február 1-én otthonában meggyilkolták William Desmond Taylor népszerű amerikai némafilm színészt és rendezőt. Az ügy nagyon szövevényes és a rengeteg gyanúsított ellenére máig felderítetlen maradt.

William Desmond Taylor (1872-1922) amerikai némafilm színész és rendező 1913 és 1922 között 27 filmben játszott és 59 filmet rendezett. Egyik legnépszerűbb és legsikeresebb alakja volt az éppen csak növekedésnek indult hollywoodi filmiparnak. Taylort Hollywoodban vonzó, nagylelkű és művelt férfinek tartották, akinek intelligenciája, kifinomultsága és úriemberes viselkedése nagyon sok nő szívét megdobogtatta. Élvezte függetlenségét, a jó könyveket és a munkáját. Taylort háromszor választották meg a Motion Picture Directors Association (Filmrendezők Szövetsége) elnökének. Személyiségében azonban volt egyfajta kettősség, ami például megengedte neki, hogy családját egy szó nélkül elhagyja. Csak a halála után jutott a rendőrség és a közvélemény, de még a hollywoodi környezetének is a tudomására, hogy William Desmond Taylor eredeti neve William Cunningham Deane-Tanner volt.

Taylornak nemcsak a halála rejtélyes, de az élete is elég kalandos volt. Írországban született, azonban a szigorú katonatiszt apja elégedetlen volt fiával, ezért 1890-ben Amerikába küldte, hogy egy kansasi farmon dolgozzon. Hamarosan New Yorkba költözött, ahol színészettel kezdett foglalkozni, közben megismerte feleségét Ethel May Hamiltont, akivel 1901-ben összeházasodtak. Felesége gazdag családból származott, aminek köszönhetően Taylor egy antik boltot nyitott. 1908. október 23-án 36 éves korában egyszerűen eltűnt otthonról, szó nélkül hátrahagyva feleségét és kislányát. Élettörténetének kutatói később ezt rengeteg adósságával magyarázták. Ezután Kanadában és Alaszkában aranyásóskodott, majd különböző színtársulatoknál játszott. Hollywoodba 1912-ben érkezett, ahol az első pár évben főleg színészkedett, 1915-től viszont egyre inkább átváltott a rendezésre. William Desmond Taylor az I. világháború legvégén egy évet a brit hadseregben szolgált, majd visszatért Hollywoodba és folytatta filmes karrierjét. Ekkor felesége Ethel és lánya Daisy már tudták, hogy Taylor Hollywoodban dolgozik, ugyanis korábban felismerték a Captain Alvarez c. filmjében. Taylor katonasága után meglátogatta őket New Yorkban, és lányát meg is tette hivatalos örökösének. A haláláig visszalévő pár évben tovább dolgozott Hollywoodban rendezőként.1922. február 2-án reggel 7:30-kor inasa, Henry Peavey talált élettelen holttestére a rendező los angelesi otthonában. A rendőrség megállapította, hogy a 49 éves Taylor egy, a hátába kapott lövéstől halt meg előző nap este 8 óra körül. Zsebeiben találtak 78 dollárt, ezüst cigaretta tartót, zsebórát, egy fényképet Mabel Normand színésznőről és ujján a gyémánt gyűrűjét. Úgy tűnt, hogy nem rablási szándékkal ölték meg, habár előző nap a könyvelőjének megmutatott nagyobb összeg nem került elő. A rendezőt utoljára Mabel Normand látta, akinek kölcsönadott pár könyvet, és kikísérte limuzinjához 7:45 perckor. A rendőrség úgy gondolta, hogy ez idő alatt surrant be gyilkosa a nyitva hagyott ajtón és a szobában várt Taylorra, akit öt perccel később le is lőtt.

Az ügynek rengeteg gyanúsítottja volt, persze elmebetegektől kezdve börtönben ülő rabokig sokan bevallották a gyilkosságot, azonban a fő gyanúsítottak körét a rendőrség és később az esetet kutatók is körülbelül egy tucatnyira leszűkítették, azon belül is leginkább 7-8 emberre fókuszáltak. Ennek ellenére nem emeltek vádat senki ellen sem bizonyítékok hiánya miatt. A gyilkosság alig pár hónappal az Amerika-szerte nagy botrányt kiváltó Arbuckle-ügy után történt, aminek ekkor folytak a tárgyalásai. Várható volt, hogy ezt is legalább akkora figyelemmel fogja a sajtó követni. Az újságokban egymással párhuzamosan számoltak be a két ügyről, és sokszor vadabbnál-vadabb, légből kapott és szenzáció hajhász történeteket fabrikáltak. Különböző vallásos és nőszervezetek már a hollywoodi filmek bojkottjára szólították fel az embereket. Hollywoodban komolyan aggódtak a filmgyár további sorsa miatt, ugyanis ennek az ügynek is a szex, drog, homoszexualitás, zsarolás és egyéb bűncselekmények voltak a legfontosabb összetevői.

Az eset majdnem olyan, mint egy Agatha Christie krimi, ahol adottak a gyanúsítottak, akik közül ki lehet választani a gyilkost. Agatha Christinél általában az lesz a gyilkos, akire a legkevésbé számítunk, és előfordul, hogy némelyik karakterről kiderül, hogy nem az, akinek mutatja magát. Ez nemcsak Taylorról, de több gyanúsítottról is kiderült a nyomozás folyamán. Nézzük akkor az ügy legfontosabb szereplőit:

Edward F. Sands, Taylor korábbi inasa. Ő több álnevet is használt élete folyamán (Edward Snyder - ez volt az eredeti neve, Edward Strathmore stb) és többször letartóztatták kisebb-nagyobb csalások, sikkasztások és csekkhamisítások miatt. A haditengerészetnél, a hadseregnél és a parti őrségnél is szolgált különböző nevek alatt, de mindenhonnan dezertált miután különböző bűncselekményeket követett el. Taylor nem tudott az előéletéről, és teljesen megbízott benne. Amikor a rendező a gyilkosság előtti év nyarán Európában volt, Sandsre bízta a ház vezetését, amihez pénzt illetve aláírt csekkeket hagyott az inasnál. Az inas ez idő alatt nemcsak ezeket a csekkeket váltotta be és tette el a pénzt, de új csekkeket is írt, amire aláhamisította Taylor nevét, ráadásul egyik drága autóját is összetörte. Mire Taylor hazaért, ő már lelépett, és vele együtt értékes dolgok is eltűntek a házból. Taylor feljelentette Sands-t, ami körülbelül hét hónappal a gyilkosság előtt történt, azonban nem erőltette túlságosan az ügyet Sands ellen. Ráadásul Taylor bankszámláján meglehetősen kevés pénz volt ahhoz képest, amennyi Taylor bevétele volt. Ezek miatt felmerült, hogy Sands esetleg zsarolta Taylort valamivel. A nyomozás folyamán kiderült különböző tanúvallomások során, hogy Sands drogkereskedelemmel is foglalkozott, és néhányan azt állították, hogy homoszexuális volt. Az is kiderült, hogy egyszer akkor is kirabolta a házat, amikor már nem ő volt az inas. Azonban a gyilkosság idejében Oaklandben dolgozott egy fűrészüzemben, ahonnan a gyilkosság másnapján eltűnt. Soha többet nem bukkant fel, pedig a rendőrség nagy erőkkel kereste, mivel őt tartották az első számú gyanúsítottnak. Számos rendőr szerint Sands azért ölte meg Taylort, mert miatta szökevényként kellett élnie, és mert nem volt teljesen beszámítható, de legalábbis mentálisan kiegyensúlyozatlan volt.

Henry Peavey, aki a gyilkosság idején Taylor szakácsa és inasa volt, találta meg főnöke holttestét. Ő is szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban, mert három nappal a gyilkosság előtt szeméremsértésért letartóztatták. Ez akkoriban gyakori vád volt olyan homoszexuálisok ellen, akik éppen partnert kerestek és akartak nyilvános helyen felszedni. Taylor kifizette az óvadékot és kiváltotta inasát, valamint a bíróság előtt azt a szándékát is kifejezte, hogy tanúskodni kíván majd inasa mellett, annak február 2-án esedékes tárgyalásán. Felmerültek olyan spekulációk, hogy Taylor szeretője volt, és a gyilkosságot féltékenységből követhette el. A rendőrség többször nagyon intenzíven kihallgatta az inast, amelyek alapján úgy gondolták, hogy nem ő volt a gyilkos. Peavey sokkal később egy interjúban mondta el, hogy a gyilkosság napján és előző nap is Mabel Normand színésznő Taylorral veszekedett. Ezt a gyilkosság után azért nem mondta, mert az akkori kerületi ügyész Thomas Lee Woolwine azt mondta, hogy erről ne beszéljen senkinek, különben a végén még ő lesz gyilkossággal megvádolva. Ebből is gondolhatta Peavey azt, hogy ez egy nagyon fontos információ lehet, aminek az lett a következménye, hogy ő Mabel Normand színésznőt gyanúsította a halála napjáig. Peavey később szifiliszből fakadó demenciában halt meg 1931-ben.

Mabel Normand népszerű színésznő volt, aki főleg némafilmes vígjátékokban szerepelt olyan partnerekkel, mint Charlie Chaplin vagy Rosco Arbuckle. Taylor szerelmes volt a színésznőbe, és aggodalommal töltötte el a nő drogfüggősége. Nagyon szerette volna leszoktatni, és ezért mindent meg is tett. Taylor szövetségi ügyészekkel is találkozott nem sokkal a halála előtt, akiknek információkat adott Hollywoodot, köztük Normandot is ellátó drogdílerekről, annak érdekében, hogy a hatóságok kivonhassák őket a forgalomból. Pletykálták, hogy Hugh Fay színész volt Normand drogdílere, aki 1926-ban halt meg. A drog vonal miatt felmerült annak a lehetősége, hogy Taylort az alvilág ölette meg egy profi bérgyilkossal. Egy másik szerint Normand féltékenységből vagy drogfüggőségéből kifolyólag ölte meg a rendezőt. Mindenesetre ő volt az utolsó személy, aki életben látta az áldozatot, ráadásul a gyilkosság után mindenáron vissza akarta szerezni a Taylornak írt leveleit. Normandnak Taylor előtt egy másik rendezővel Mack Sennettel volt kapcsolata, aki még mindig szerelmes volt a nőbe, és szerette volna ha felújítják kapcsolatukat. Az ő érintettsége is felmerült. A rendőrség fárasztó és hosszú kihallgatások után azonban kihúzta Mabel Normandot a gyanúsítottak listájáról. Ettől függetlenül a karrierje hanyatlani kezdett, amikor nyilvánosságra került kokain függősége. Állítólag heti 2000 dollárt költött drogra, ami akkoriban eszméletlen nagy összegnek számított. Talán ő volt a legnagyobb vesztese az ügynek (persze Taylor után), az ő neve forgott legtöbbet a sajtóban, és sokan úgy gondolták, hogy ő volt a gyilkos, de legalábbis a férfi halálának oka. 1930-ban halt meg tuberkolózisban.

Mary Miles Minter (született Juliet Reilly), színésznő, korábbi gyerekszínész, akinek karrierjét Taylor alakította és mentorálta. Minter a gyilkosságkor 19 évesen őrülten szerelmes volt az ekkor közel 50 éves rendezőbe, akire a lány felnézett, és akit idealizált. Pár szerelmes levelét megtalálták Taylor csizmájában, ami miatt azt feltételezték, hogy szexuális kapcsolat is volt köztük, ami két évvel a rendező halála előtt kezdődhetett. Minter testvérével, anyjával és nagyanyjával élt együtt, és többször elszökött otthonról, hogy a rendezőt meglátogassa. Szinte ráerőszakolta magát Taylorra, aki nem tudta, hogy hogyan kezelje a lány rajongását. Többször elutasította azzal, hogy túl öreg hozzá. Mindazonáltal mások szerint Taylor párhuzamosan Mabel Normanddal, Minterrel is közelebbi, szexuális viszonyt folytatott. Igazából soha nem tisztázódott, hogy milyen kapcsolatban voltak, tanúvallomások egymásnak ellentmondóak voltak ez ügyben (is). A filmjeinek szerény és tisztességes lány képe rögtön megváltozott és rágalmazni kezdték, amikor szerelmes levelei a nyilvánosság tudomására jutottak. Ezután már csak négy filmet készített, aztán visszavonult. Annak ellenére, hogy a filmezést nem élvezte, mert az valójában erőszakos anyja kívánsága volt, később egy riportban az mondta, hogy "My mother killed everything I ever loved." "Anyám mindent megölt, amit valaha szerettem." Mindazonáltal Taylor kabátján felfedeztek három szőke hajszálat, amit egy lezárt borítékban tartottak. Minter szőke volt. Találtak egy zsebkendőt is Taylor lakásában M.M.M. monogrammal, egy hálóinget valamint több szerelmes levelet is, az egyikben csak azt hajtogatta, hogy "szeretlek, szeretlek, szeretlek".Ugyanakkor Minter egyik rajongója (és szeretője?) is szóba került, Thomas E. Dixon, aki egy milliomos gyáros örököse volt. Hamar kihúzták a gyanúsítottak listájáról. James Kirkwood színész is a gyanúsítottak között volt egy darabig, akinek viszonya volt Minterrel évekkel a gyilkosság előtt. A lány 15 éves volt ekkor, és terhes lett a színésztől, de a gyereket elvetette. Kirkwood állítólag még a gyilkosság idején is szerelmes és féltékeny volt. Mary Minter 1984-ben halt meg.

Charlotte Shelby volt Mary Miles Minter anyja, aki dominálta és kihasználta lánya életét és karrierjét. Mindenáron sztárnak szerette volna látni lányát, na meg persze sok pénzt keresni általa. Ezért mindent meg is tett. Megszerezte nővére elhunyt lányának születési anyakönyvét, aki nyolc évvel volt idősebb, mint az akkor 8 éves lánya, és ekkor változott Juliet Reillyból Mary Miles Minterré. Ezt Shelby azért tette, hogy kijátssza a gyerekmunka elleni törvényt, mert szívesebben látta gyerekét filmekben, mint iskolában. Lánya később azt nyilatkozta, hogy anyja ellopta tőle a gyerekkorát és 8 évesen 16 évesnek öltöztette és ekként dolgoztatta a filmiparban. Ő kezelte lánya teljes vagyonát, ami miatt a későbbiekben pénzügyi vitáik támadtak, ami perré fajult, azonban végül kiegyeztek. Shelby nagyon óvta lányát a nem kívánt kapcsolatoktól, nehogy azok a karrierje rovására menjenek, amivel elveszíthetné az aranytojást tojó csibéjét. Shelbynek volt egy .38-as kaliberű pisztolya, olyan amivel a gyilkosságot is elkövették. Ezt a pisztolyt később egy folyóba dobta. Shelby, amikor a még tinédzser lánya terhes lett James Kirkwood rendezőtől, megfenyegette a férfit a .38-asával. 1920-ban, amikor Maryt az öltözőjében csókolózáson kapta Monte Blues színésszel, a férfit egy Smith and Wesson revolverrel ijesztgette. Egyszer Taylor irodájába is beviharzott, és azt kiabálta, hogy "ha még egyszer rajtakaplak Maryvel, akkor kiloccsantom az agyadat". A gyilkosság után Shelby éveket töltött Európában, ismerte a kerületi ügyészt Thomas Lee Woolwinet is, ezért igazából soha nem hallgatták ki egészen 1937-ig. Na meg azért sem, mert a gyilkosság idejére alibije volt, amit egy színész, Carl Stockdale szolgáltatott neki. Ugyanakkor később az is kiderült, hogy Charlotte Shelby havi 200 dollárt fizetett Stockdalenek az élete végéig. Nem véletlenül vált Shelby az idők folyamán majd' mindenki kedvenc gyanúsítottjává vált. Shelby 1957-ben Stockdale 1953-ban halt meg.

Taylor öccse Denis Gage Deane-Tanner az angol hadsereg korábbi tisztje ugyanúgy eltűnt 1912-ben családja életéből és ismerősei köréből, mint pár évvel korábban William. Denis két gyerekét, és betegeskedő feleségét, Ada Brennant hagyta hátra. Eltűnése után sem családja, sem ismerősei nem látták soha többet viszont sem az USA-ban, sem Európában. Ugyanakkor pletykálták, hogy bátyjával érintkezésbe lépett, és dolgozott is neki anélkül, hogy Taylor környezetében lévő emberek tudták volna, hogy Denis a rendező testvére. Állítólag Denis játszotta a kovács szerepét Taylor Captain Alvarez c. filmjében. A tuberkolózisban szenvedő Ada mindenáron meg akarta Denist keresni, mert gyerekeivel szinte éheztek. Elment Hollywoodba Taylorhoz, akiről ekkor a családban már tudták igazi személyét, és könyörgött neki, hogy árulja el Denis hollétét. Taylor először tagadta, hogy ő lenne William Deane-Tanner, azonban később havi 50 dollárt küldött a nőnek élete végéig. Felmerültek olyan spekulációk, hogy Denis ölte meg Taylort valami régi köztük lévő feszültség miatt, sőt még az is felmerült, hogy ő és Edward Sands ugyanaz a személy. Ez azonban alaptalan volt, hiszen kettejük között volt vagy 20 év különbség, és testalkatuk sem egyezett. Mindenesetre Denis Gage Deane-Tanner sem került elő Edward Sandshez hasonlóan minden rendőrségi próbálkozás ellenére.

Margaret Gibson színésznő szintén dolgozott Taylor pár filmjében, még annak karrierje elején. 1917-ben vádat emeltek ellene prostitúció vádjával, de felmentették. Ópium kereskedelem és zsarolás gyanúja is felmerült esetében. Ezek miatt a nevét Patricia Palmerre változtatta, és ezen név alatt szerepelt későbbi filmjeiben. Az ő neve szóba sem jött a Taylor-gyilkosságban egyszer sem, mert nem volt szorosabb kapcsolata vele 1914 után. 1934-ben elhagyta az Államokat és a Távol-Keleten élt, ahol férjhez is ment, majd 1964-ben halt meg. Halálos ágyán azonban bevallotta, hogy ő ölte meg Taylort: "I shot and killed Desmond Taylor". A probléma azonban az, hogy ennek fültanúi a szomszédai voltak, akiknek fogalma sem volt akkoriban, hogy miről beszél, és ki az a Desmond Taylor. Ezek közül a szomszédok közül már csak egyikük volt életben, amikor jóval később ezt a vallomást nyilvánosságra hozta egy interjúban. Ugyanebből a forrásból jött az az információ, hogy Gibson egy '60-as évek televíziós műsora alatt, amiben a rejtélyes Taylor-gyilkosságról is beszéltek, hisztériás rohamot kapott, miközben azt mondogatta, hogy "azt hittem ezt az ügyet már régen elfelejtették". 

Charles Eyton a Paramount Pictures (Taylor is ott dolgozott)  akkori igazgatója rögtön a holttest felfedezése után egy csapat Paramount alkalmazottal bement Taylor apartmanjába és onnan minden fellelhető dokumentumot (kivéve Minter néhány szerelmes levelét, amit Taylor a csizmájában tartott) és egyéb kompromittáló dolgot (pl. alkohol, ami kényes dolog volt az alkoholtilalom idején) elvitetett. Ezt még a rendőrség megérkezése előtt elkezdték, azonban annak kiérkezése után is folytatták. Ez egyrészről azért volt lehetséges, mert a holttest megtalálásakor összegyűlt a szomszédság, akik közül nagyon sok a filmszakmában dolgozott, valamint megjelent egy magát orvosnak mondó - máig ismeretlen személy - aki a hátán fekvő Taylorról megállapította, hogy természetesen halállal halt meg. Később, amikor megfordították a holttestet, derült ki, hogy lelőtték, és Taylor egy nagy tócsa vérben fekszik. Peaveyvel még a vért is feltakaríttatták. Antonio Moreno, Taylor színész és rendező barátja azt mondta, hogy Taylorral el akarták hagyni a stúdiót. Esetleg ennek volt valami köze a nagytakarításhoz, vagy "csak" arról volt szó, hogy Hollywood nagyon kényes helyzetbe került az Arbuckle-ügy után, és Eyton gyors tűzoltását az újabb botrány elkerülése motiválta. Az azonban a mai napig nem tudható, hogy milyen iratokat semmisítettek meg és tüntettek el. Felmerült annak is a gyanúja, hogy a filmstúdiót illetve annak vezetőit kompromittáló bizonyítékok vesztek ezzel el. Mindenesetre a bűntény helyszíne jelentősen megváltozott és megsérült a tevékenységük miatt. Eyton 1941-ben halt meg.

Faith Cole MacLean a színész Douglas MacLean felesége volt, akik Taylor szomszédságában laktak a gyilkosság időpontjában. Őróla a rendőrségi vallomása alapján úgy gondolják, hogy az egyik legfontosabb tanú, mert láthatta a gyilkost. A házaspárt különös zajokra, közte egy lövés hangjára lett figyelmes (amiről akkor azt hitték, hogy autó kipufogó hangja) este 8 óra körül. A nő kiment, hogy körülnézzen, amikor látta, hogy valaki éppen kilép a Taylor-házból. Az illető egy pillanatra megállt, amikor észrevette MacLeant, majd mintha elfelejtett volna valamit, visszament a házba. Azt is mondta a rendőrségen, hogy ez a személy elég furán nézett ki, mintha egy nő lett volna férfinek öltözve, és emlékeztette arra, ahogy a filmekben ábrázolják a betörőket.

Thomas Lee Woolwine volt 1923-ig a kerületi ügyész, aki Charlotte Shelby baráti körébe tartozott, emiatt a nő el tudta kerülni a kihallgatást, valamint ő félemlítette meg Peaveyt is. Nagyon valószínű, hogy Woolwinenál befolyásos hollywoodi emberek is lobbiztak azért, hogy a lehető legkevesebb botrány derüljön ki a filmesekről. Az ügy egyik nyomozójának Ed. C. King visszaemlékezése szerint Woolwine minden bizonyítékot az irodájába kéretett, ahonnan később majdnem minden eltűnt. A nyomozó valószínűsíti, hogy Minter hajszálait, zsebkendőjét és hálóingét visszaadta Shelbynek, Minter anyjának, akivel baráti viszonyban állt. 1925-ben halt meg.

1937-ben újra elővették az addigra már - megoldatlanul - rég lezárt ügyet Charlotte Shelby kérésére, aki tisztázni akarta a nevét, mert nagyon sokan az ő bűnösségéről pletykáltak, többek között Adela St. Johns újságíró, forgatókönyvíró is. Ő egyike volt a Paramount stúdió azon alkalmazottainak, akik a bűntény helyszínén a nagytakarítást végezték. Ezen eljárás alkalmával Faith MacLean - 15 év - után "részben azonosította" Carl Stockdale színészt (jobboldali képen), mint az általa a gyilkosság után a helyszínen látott személyt. Ez mutathatja Shelby érintettségét, mert a színésszel egymásnak biztosítottak alibit a gyilkosság időpontjára, akinek aztán élete végéig havi ellátást fizetett. Azonban akkor az egész fura kinézet illetve nő férfiruhában elmélet, amit korábban MacLean vallott teljesen alaptalan volt. Ezek után miért is kellene ebben a tanúvallomásában megbízni, ráadásul 15 évvel a gyilkosság után? Arról nem beszélve, hogy Mary Minter, aki halála napjáig istenítette Taylort, és utálta anyját, akivel pénzügyi vitáik is voltak, a bíróság előtt 1937-ben azonban nagyon határozottan megvédte. Shelby ugyanekkor azt állította, hogy nem volt tudomása a lánya Taylor iránt érzett szerelméről egészen a férfi haláláig, ezért aztán indítéka sem volt. (Ez nyilvánvalóan ellentmond annak a tanúvallomásnak, ami azt állította, hogy egyszer még meg is fenyegette Taylort a lányával való kapcsolata miatt.) Mindenesetre a tanúvallomások még ellentmondásosabbak voltak, mint 1922-ben, ráadásul az ügy jó pár fontos szereplője már nem is élt ekkor. Most sem emeltek vádat senki ellen. A bizonyítékok maradékának pedig 1940-ben nyoma veszett.

Az üggyel azóta is nagyon sokan foglalkoztak már az idők folyamán:

Bruce Long írt egy könyvet az ügyről William Desmond Taylor: A Dossier címmel (1991), amiben újrapublikálta Ed C. King hajdani nyomozó írását, valamint Taylorology címmel weboldalt is készített az ügynek. Ő nem nevez meg konkrétan senkit gyilkosként, de minden más szerző írását kielemzi, feltárja bennük az ellentmondásokat és az olyan hibákat, amelyek nem felelnek meg az ismert tényeknek. Talán ő az eset legaprólékosabb kutatója, aki a legtöbb részletét ismeri az ügynek. Kutatásai, amiket a Taylorologyn tett közzé pedig további 9 könyvet inspirált, amelyeknek az írói mind Long kutatásaira hivatkoznak.

A képen Taylor bungalója, ahol a gyilkosság történt:Ed C. King a kerületi ügyészi hivatalnak dolgozott nyomozóként az ügyön, 1930-ban publikálta ennek eredményét Tudom, ki ölte meg Desmond Taylort címmel, amit Bruce Long újra kiadott 1991-ben. Ez volt az egyetlen olyan írás, amit az ügy egyik nyomozója írt és viszonylag még frissen az ügy emlékeivel 1930-ban, ezáltal a legfontosabb is az összes visszaemlékezés közül. Ed C. King elmondja, hogy körülbelül egy tucat ember vallotta be a gyilkosságot, azonban ezek mindannyian vakvágánynak bizonyultak. Nyomozásakor kollégájával kitaláltak egy mesét, miszerint egy spiritualista látta álmában a gyilkosságot, és ad két hetet a gyilkosnak, hogy feladja magát, mert ha nem, akkor ő megnevezi majd. Ezt a sztorit betetették egy újságba csaliként, és várták az eredményt. Senki más nem jelentkezett, mint Charlotte Shelby ügyvédje, aki a spiritualista nevét szerette volna megtudni. Kingék találták meg a három szőke hajszálat is Taylor kabátján. Ugyanakkor könyvének címe ellenére nem nevezi meg a gyilkost, de azt sugalmazza, hogy Charlotte Shelby a felelős érte.

Egy másik nyomozó Capt. Ray Cato, aki a rendőrség gyilkossági csoport vezetője volt az eset idején, pedig Edward Sands bűnösségében volt meggyőződve, szerinte az előélete és a feltárt tények is legerősebben Sands irányába mutattak. 

Az alábbi képen balra Charlotte Shelby, középen lánya Mary Minter, a jobb szélen pedig Minter nagyanyja, köztük lenne a gyilkos?:William H.A.Carr Hollywood Tragedy 1962-es könyvében szintén Shelbyt tartja a gyilkosnak. 

King Vidor, magyar felmenőkkel is rendelkező amerikai rendező 1967-ben kezdte el kutatását a felderítetlen Taylor gyilkossággal kapcsolatban, mert filmet akart készíteni róla. Vidor, aki bennfentessége miatt olyan információkhoz is hozzájutott, amihez a rendőrség nem, azt állította, hogy pontosan tudja, hogy ki a gyilkos. Kutatásainak eredményét azonban soha nem publikálta, a filmet sem készítette el, és a gyilkos személyét sem nevezte meg. Azt mondta azért, mert a téma és az eredmény túl kényes ahhoz, hogy abból filmet lehetne készíteni, ráadásul az ügy szereplői közül néhányan még életben voltak, akiket kényes helyzetbe hozna, annak ellenére, hogy magához a gyilkossághoz nem volt közük. Feljegyzéseit elzárta egy széfbe, amit halála után életrajzírója Sidney D. Kirkpatrick talált meg, és ami alapján megírta az 1986-ban megjelent A Cast of Killers c. könyvét. Kirkpatrick az ügyet detektívregény formájában írta meg, de az ügy valódi eseményiről szól. Általa megtudhatjuk, hogy Vidor beszélt George Hopkins hollywoodi művészeti rendezővel, aki elmondta, hogy őt Charlie Eyton hívta fel, hogy azonnal menjen a helyszínre, mert Taylor meghalt. Hopkins az elsők között volt, aki odaért, de azt nem tudta, hogy Taylor azért halott, mert megölték. Mindenesetre felment az emeletre a hálószobába, és minden iratot, amit csak talált összeszedett. Vidor azon kérdésére, hogy mit keresett, és mi volt ilyen fontos, Hopkins azt válaszolta, hogy "Taylor slept with men", tehát Taylor homoszexuális vagy biszexuális volt. Ezután Hopkins azt is sejtette, hogy Taylort emiatt zsarolták, majd ő kérdezte meg Vidort, hogy honnan tudja, hogy Peavey, a fekete inas meleg volt. Vidor ebből azt a következtetést vonta le, hogy Peavey Taylor számára keresett csinos fiatal fiúkat, nem a maga számára. Ugyanakkor a könyv szerint Vidor arra a következtetésre jutott összességében, hogy "egy híres színésznő és anyja" felelős a gyilkosságért. Nem nevezi meg őket, de ez csak Mary Miles Minter és Charlotte Shelby lehet. 

Bruce Long A Cast of Killers könyvben majdnem 200 hibát talált, és erősen vitatja annak konklúzióit. Egyrészről nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy akár Taylor, akár Peavey biszexuális vagy meleg lett volna. A Peavey elleni közszeméremsértés vádja pedig nem feltétlenül jelent homoszexualitást, akkor sem, ha ezt akkoriban gyakran használták erre. De még ha esetleg az inas tényleg meleg is volt, abból nem következik az, hogy Taylor is, az meg pláne nem, hogy számára hajtott volna fel fiatal fiúkat.

Robert Giroux, elismert és befolyásos publicista, szerkesztő az A Deed of Death c. (1990) könyvében fejtette ki teóriáját. Nem mondja, hogy tudja, hogy ki a gyilkos személye, de szerinte a droggal van összefüggésben, és egy profi bérgyilkos, akit a Hollywoodot ellátó drogdíler banda bérelt fel, ölte meg Taylort, annak drog ellenes fellépése és a hatóságokkal való együttműködése miatt. Giroux régi dokumentumokon alapuló kutatásai szerint a gyilkosság napján, annak helyszínéhez közeli benzinkút két alkalmazottja látott egy húszas évei vége felé járó, magas, sötét hajú, fehér férfit 6 óra körül. Ez a férfi William Desmond Taylor lakhelye után érdeklődött. Később mások is láttak hasonló személyleírású embert, ahogy Taylor utcájának sarkán álldogált később. Giroux szerint ezen vallomások miatt kihúzható a nő férfiruhában elmélet, különös tekintettel Charlotte Shelbyre, aki alacsony volt. Kihúzható Peavey is, aki fekete volt. A kor alapján pedig Denis és Mack Sennett rendező is kihúzható a listáról. Giroux szerint az is valószínűtlen, hogy egy féltékeny nő vagy Charlotte Shelby bérelte volna fel a bérgyilkost, szerinte a kábítószer kereskedőknek volt a legerősebb indítéka a gyilkosságra, aminek a legkönnyebb módszere a profi bérgyilkos alkalmazása, akikben az alkohol tilalom és gengszter bandák idején nem volt hiány. Ráadásul Taylor egyszer még össze is verekedett dílerekkel, ami után megkereste a szövetségi ügyészeket. 

Long szerint Giroux profi bérgyilkos teóriájának gyenge pontjai - ami valószínűtlenné teszi az egész elméletet - az az, hogy egy profi nem hívná fel magára a figyelmet, hogy a környéken érdeklődik leendő áldozata után, hogy még aznap megölje. Ráadásul az is valószínű, hogy egy profi hangtompítót használt volna.Egyik teória sincs bizonyítékokkal rendesen alátámasztva, és egyik sem felel meg az összes tényezőnek, ami az ügy nyomán a tudomásunkra jutott, mindegyikben vannak alapvető hibák. Nem véletlenül nevezik ezt az ügyet Amerika Hasfelmetsző Jackének.

William Desmond Taylor családi életében meglehetősen felelőtlenül és önzően viselkedett, akiről azonban Hollywoodban ennek teljesen az ellenkező kép alakult ki. Esete a mai napig izgalomban tartja a történészeket, írókat. Nem csak könyvek születtek megoldatlan gyilkosságáról, de filmeket is inspirált, többek között a Sunset Boulevardot, aminek főszereplőnője Norma Desmond, akinek neve Mabel Normand és William Desmond Taylor neveiből tevődött össze.            

A History Channel félórás műsora a William Desmond Taylor gyilkosságról::