A Halálkanyar egy szatirikus neo-noir  black comedy thriller, ami Oliver Stone azon ritka filmjei közé tartozik, amiben nincs politikai vagy társadalmi téma. A film nagyszerű stábbal és remek színészek közreműködésével készült, aminek műfaji sokszínűségéhez hasonlóan Stone több híres rendező stílusjegyeit (vagy azok paródiáit?) is megpróbálta belegyúrni a filmbe, ami ennek eredményeképpen nagyon eklektikusra sikerült.

Bobby Cooper (Sean Penn) nagyvárosi, rossz passzban lévő szerencsejátékos, akit tartozásai miatt a az orosz maffia két ujjától már megszabadított, útban Kaliforniába az autója meghibásodása miatt egy istenháta mögötti arizonai kisvárosban ragad. A városka minden lakója nagyon furcsa, akik teljesen kattantnak tűnnek, és Bobby alig várja, hogy autóját a helyi szerelő Darrell (Billy Bob Thornton) megjavítsa, hogy végre elhúzhasson innen. Azonban a városba érkezése pillanatától, ami csak rosszul sülhet el, az rosszul is fog elsülni, és a végén már bármit megtenne, hogy maga mögött tudhassa a rémálommal felérő városkát és lakóit. Belekeveredik a McKenna házaspár családi bonyodalmaiba, ahol a szexuálisan túlfűtött Grace (Jennifer Lopez) és a féltékeny Jake (Nick Nolte) is rá akarja venni, hogy ölje meg házastársát. Kezdetben Bobby el sem tudja képzelni, hogy képes lenne gyilkosságra, azonban nagy szüksége lenne megmaradt ujjai érdekében, hogy sürgősen előteremtsen 13 ezer dollárt adósságai kiegyenlítésére. Miután azonban találkozik és mindenféle észbontóan extrém helyzetbe keveredik a városka többi lakójával is, az állandóan piáló sheriffel (Powers Boothe), a buta white trash tini lánnyal Jennyvel (Claire Danes), annak agresszív barátjával TNTvel (Joaquin Phoenix), a vak indián Vietnam veteránnal (Jon Voight), a végén már 150 dollárért is elvállalná a gyilkosságot, ami az autója javítására elég, csak had mehessen már el innen. Darrell, a szerelő viszont állandóan emeli a javítási díj összegét...Oliver Stonenak semmi más szándéka nem volt a Halálkanyarral, mint készíteni egy vicces és szórakoztató filmet, amiben különböző műfaji elemekkel és stílusjegyekkel játszadozik. A '90-es évek második felében rengeteg hasonló jellegű neo-noir  készült és valószínűnek tartom, hogy meg akarta mutatni, hogy ő legalább annyira vagány, mint a Coen testvérek, Tarantino, Sam Raimi vagy Lynch. Ugyanis ezen rendezők stílusjegyeit is felhasználta - bár néha olyan érzésem volt, hogy parodizálta - ebben a filmben. A paródia nem lenne baj, ha szándékos lenne. Azonban nem az. Maga a történet nagyon Coenes, amikor a főszereplők egyre nagyobb kalamajkába kerülnek, aminek eredményeképpen egyre extrémebb és brutálisabb dolgokat művelnek, ráadásul mindezt az egy évvel korábbi Fargohoz hasonlóan képregény karakterekkel és fekete humorral próbálja megoldani. Emellett a filmnek van némi Tarantino fílingje is, valamint a film néhány szürreális jelenete határozottan Lynches, azonban ezeket nem sikerült igazán egységessé tennie. Próbálja ugyan Coenék különleges világát megteremteni, azonban a humor és a váratlan fordulatok ütőssége elmarad, annak ellenére, hogy vannak a filmnek remek mondatai és karakterei, amiket híres és a filmben kiválóan játszó színészek alakítanak.

A film hatástalanságának legfőbb oka pedig az, hogy a rendező túlságosan a film hatásosnak gondolt, de inkább csak hatásvadász technikai megoldásokon alapuló látványára és a képregény karakterek furaságára támaszkodik, miközben a film atmoszférájának megteremtése meg valahol elsorvad, ami nem fordulhat elő egy Coen vagy egy Tarantino filmben. Így valójában csak egy - amúgy tehetséges emberek által - jól összerakott, de üres film lett az eredmény. Oliver Stone-t nem véletlenül jelölték Razzie Awardra.A film forgatókönyvét és annak alapjául szolgáló regényt, a Stray Dogs-t is John Ridley írta, aminek fő szála, hogy Bobby, a nagyvárosi lúzer próbál az arizonai porfészekből kikeveredni. A városka lakóival való találkozása és interakciói során eljut arra a pontra, ahol már azt gondolja, hogy ezek rosszabbak, mint az orosz maffia. A film karakterei érdekesek, mókásak és karikatúraszerűek, ami teljesen rendjén is van egy black comedyben, hiszen ilyennek kell lenniük. Azonban ez csak akkor tesz bármit is a filmhez, ha a rendezőnek van valami szándéka a szereplők extrém furaságával, mondjuk az, hogy személyiségük hozzátegyen aktívan is valamit a filmhez, mondjuk egyes tulajdonságuk hajtsa előre a történetet. Itt azonban úgy tűnik, hogy csak azért olyan extrém és fura figurák a szereplők, mert csak. Mert ez így vicces és látványos egy neo-noir black comedyben, ugyanakkor még sincs semmi jelentőségük. 

A Halálkanyarban megtalálható minden sztereotipikus karakter, ami csak egy eldugott déli kisvárosban létezhet. A gyilkos és szexuálisan bántalmazó helyi gazdag ember, annak erotikus és csábító felesége (aki egyben a lánya is), a white trash Lolita-szerű könnyűvérű tinédzser lány, annak kötekedő, helyi menő csávó agresszív és pszichopata barátja, a bölcs vak indián, az undok és visszataszító autószerelő, a kissé közönséges és felajánlkozó pincérnő. Ők mindannyian ellenszenves nihilista, züllött és gátlástalan alakok. Ahogy megy előre a történet, a film úgy lesz, vagy akarna egy komikusabb lenni, az egyre extrémebb cselekedetek és csavarok által. Az, hogy ezek annyira furák, annak is köszönhető, hogy ők egy isten háta mögötti elszigetelt kisváros lakói, ahol mintha megállt volna az idő, mit már csak az is mutat, hogy üveges üdítő jön az italautomatából, ami 25 cent. Vagy még inkább egy másik bolygóra csöppenünk, ahol a városka lakóinak is megvannak a maguk sztereotipikus elképzeléseik a nagyvárosból drága öltönyben érkező idegenről, akiben szinte mindenki szerint benne van a gyilkos hajlam. Nos, azt nem tudhatjuk, hogy ez csak előítélet volt részükről, vagy tényleg látták Bobbyban ezt, mindenesetre biztosak lehetünk benne, hogy a film során elő fog jönni ez a képesség az egyre kétségbeesettebb férfiből. Bobby viszont csak nemes egyszerűséggel "tudatlan, beltenyésztett mucsai"-nak látja a városka lakóit, akik rá is szolgálnak erre a megnevezésre.Ráadásul a történet csavarai is hatástalanok egy idő után, miután a filmben számtalanszor eljátsszák ugyanazt a sémát: Bobby próbál az irracionális környezetben racionális gondolkodva kijutni a földi pokolnak tűnő városkából, azonban valamelyik másik karakter értelmetlen viselkedése miatt ez nem sikerül. Ezután felvillan Bobby előtt egy új lehetőség, majd amikor már azt hisszük, hogy ezzel vége is a filmnek, a kör kezdődik elölről. Ez is amúgy jó ötlet lenne, hiszen a feszültséget folyamatosan lehetne fokozni ezzel a sémával, azonban a film általános üressége miatt ez sem sikerül, mert inkább csak megunjuk ezt egy idő után, semmint lekötne minket, nemhogy körmünket rágva izgulnánk. Mindennek tetejében a humor sem működik, annak ellenére, hogy van egy csomó jó duma, főleg egymondatos beszólások. A rendező a humort is inkább a karakterek általános viccességéből akarja kisajtolni, amit egy idő után szintén kevésnek érez a néző, mivel a velük való első találkozásuk után a karakterek extremitása okozta sokk és viccesség egyszerűen elhal.

A Halálkanyar első ránézésre jól néz ki és látványos, amit Robert Richardson operatőrtől el is várunk, aki egyébként eddig a filmig Stone szinte állandó munkatársa volt, azonban  - talán nem véletlenül -, ez volt az utolsó közös munkájuk. Noirokat kedvelő nézőknek, mondjuk nekem, általában bejönnek a film furcsa kameraállású felvételei, a hirtelen megjelenő flashbackek, amelyekkel a karakterek háttér történetét alapozzák meg, vagy a lassított felvételek, amelyek az adott dolog fontosságát próbálja hangsúlyozni, másrészről viszont ezek az elemek - amelyek önmagukban látványosak és általában nagyon színesek - sem lettek a filmben jól felhasználva, mert elnyomják a tartalmat és az atmoszférát. Mondjuk ez nem nehéz, mert e két utóbbiból nincs túl sok. Lehet, hogy ezért is tűnik egy kicsit soknak a fényképezés technikai trükközéséből fakadó látvány.A film zeneszerzője Ennio Morricone, akinek kicsit a western hangulat megteremtése is a feladata volt, mint általában, itt is a film egyik erőssége. Azonban ha valakinek most egy Jó, a rossz és a csúfhoz hasonló fülbemászó zene jut eszébe, akkor téved. Ugyanis itt inkább szürreális a hangzás, ami remekül illeszkedik a filmhez, és amelyhez Morricone fura hangszereket és természeti hangokat is felhasznált.  A filmben emellett híres és visszatérő dalok is felbukkannak. Johnny Cash hallható minden alkalommal, amikor a TNT, a helyi menő csávó és idióta barátnője feltűnik a képen. A másik visszatérő dal pedig Peggy Lee és Dave Barbour Yes, it's a good day c. dala.

De ez nem az operatőr hibája, ő hozta azt, amit hoznia kellett, azonban Oliver Stone mintha minden fontosabb jelenetet egyfajta olcsó látványossággá alacsonyított volna le a kameratrükkökkel. Mintha az egész filmet egy nagy technikai kísérletnek vélte volna, ami miatt az egész sztori, atmoszféra és legfőképpen a karakterek mintha köddé váltak volna, holott jó alapanyagokból dolgozott. Bár ő érezhetően roppantul élvezte a film elkészítését, ami mintha két (vagy akár több) film is lenne egyszerre: egy kisvárosi szatíra, egy thriller, és egy kísérleti film, amelyek egymás mellett futnak a filmben, miközben hol az egyik az erősebb, hol a másik, de össze soha nem kapcsolódnak.

A filmet leginkább Sean Penn tartja össze, és hál' istennek azért számos más színésztől is láthatunk remek alakításokat a karikatúraszerű karaktereikben.Bobby szerepében Sean Penn látható, akinek a két legfontosabb feladata, hogy, kijusson a városból és pénzt szerezzen, amivel kifizetheti az adósságait. A fontossági sorrend is ez. Bobby egyik frusztráló szituációból kerül a másikba, miközben a végén el kell dönteni, hogy a kijutás érdekében a férjet vagy a feleséget ölje-e meg. Végül ez nem is feltétlenül tudatos döntés eredménye lesz, mintsem inkább ahogy a sors hozza, aminek az is az oka, hogy senki sem bízik a másikban. Sean Penn egészen remek, ami már csak azért is elismerést érdemlő teljesítmény, mert se a filmnek, se a karakternek nincs igazából semmi értelme.

Jennifer Lopez a szexis és manipulatív femme fatale Grace szerepében is meglepően jó. Nem is vártam volna tőle ilyet, és fura leírni, de többet tett a film sikeréért, mint a többszörös Oscar-díjas Oliver Stone. Kifejezetten jól manipulál illetve játssza ezt el a sírásával, az erotikával, a vágyával, hogy madár lehessen és elrepülhessen a porfészekből. Jól hozza azt a kettősséget is, hogy rohadtul nem tudjuk Bobbyval egyetemben, hogy megbízhatunk-e benne vagy sem, ugyanakkor egy kicsit drukkolunk is neki a szexuális bántalmazás és a vadparaszt férje miatt, egészen addig, amíg rá nem jövünk valamelyik hazugságára, majd a kör kezdődik elölről. Azonban ő talán kevésbé válik unalmassá, mint néhány másik karakter.

Nick Nolte is egészen jó Jake a városka gazdag embere, szexuális erőszaktevő és gyilkos szerepében, aki a legfurább talán az összes fura karakter között. Pontosabban szólva ő csinálja a legbizarrabb dolgokat: lenyalja Bobby arcáról az izzadtságot, vagy miután orális szexben részesítette lányát/feleségét, szájon csókolja Bobbyt mondván: "most mindkettőnket megízlelhetsz." Szerintem megtalálták Jake karakterére is a  megfelelő embert.Nagyon jó még Billy Bob Thornton a visszataszító autószerelő, Darrell szerepében, aki a legelső és legnagyobb akadálya annak, hogy Bobby elhagyhassa a várost. Az ő redneck karakterének furaságának semmi mélysége vagy értelme nincs azon kívül, hogy vicces látvány, ráadásul Billy Bob Thornton nagyon jól játssza. Annak ellenére, hogy fontos karakter, nem véletlenül nem emlékeztem rá: amikor először láttam a filmet fel sem ismertem.

Powers Boothe a részeges sheriff karakterében, aki vezetés közben is iszik, és nem bánja, ha azt bárki látja, is nagyon jó. Ő mindig akkor bukkan fel, amikor Bobby a legkevésbé sem kívánja, és aki barátságosnak tűnik, ugyanakkor valójában nagyon fenyegető karakter.

A vak indián szerepében Jon Voight-t láthatjuk, akit Stone-nal együtt Razzie Awardra jelöltek a filmbeli teljesítményéért, ami Voight esetében talán egy kicsit túlzásnak tűnik. Ennyire azért nem volt rossz. Ő lenne Bobby spirituális vezetője a filmben, aki mond néhány bölcsességet, bár nem igazán tiszta, hogy mit is akar velük mondani. Lehet, hogy ez volt a lényege? Mindenesetre van egy döglött kutyusa. Ő az egyetlen, aki nem ellenséges, vagy akarja a főszereplőt akadályozni.Claire Danes a butus tini lány Jenny szerepében nem rossz, neki annyi a feladata, hogy ne értse meg és ne fogja fel, hogy Bobby nem akar tőle semmit, ami miatt állandóan összetűzésbe keveredik a lány pszichopata barátjával, akit a városban csak TNTnek neveznek agresszív és robbanékony természete miatt. Joaquin Phoenix az első jelenetében (a bárban) tetszett, mint bunkó arizonai hillbilly, aki beleköt az idegenbe, aki éppen a barátnőjével beszélget. A későbbiekben szerintem már túljátszotta a túljátszást is. Ő már nagyobb akadályozó tényező Bobby kisvárosi életében, mint a lány önmagában. Ahova lép, ott Johnny Cash szól. Rajtuk kívül még számtalan kisebb vagy cameo szerepben is láthatunk híres színészeket, mint Julie Hagerty, aki a pincérnőt játssza, Laurie Metcalf a buszállomás pénztárosa, de például Liv Tyler is feltűnik Bobby mögött a pénztárnál.

A film alapanyaga - főleg látván a neveket, akik részt vettek a film elkészítésében - ígéretes, sőt egyes összetevői kifejezetten jók (operatőr, zene, a forgatókönyv egyes elemei és legfőképpen a színészek), azonban valahogy az alapanyag minden pozitívuma elsikkad a kész filmben. Nem kétséges, hogy Oliver Stone remek rendező, amit számtalan nagy filmmel bizonyított (Platoon, Wall Street, JFK), azonban még a legjobbak is félrenyúlhatnak és hibázhatnak néha. Hitchcocknak sem volt az összes filmje jó. 

Értékelés: 6/10