Time Goes By

Aranypolgár (Citizen Kane) 1941

2014. december 11. 03:52 - Time Goes By

Orson Welles 9 Oscar-díjra jelölt Aranypolgárát tartják a világ legjobb valaha elkészült filmjének, ami rendíthetetlenül őrzi első helyét az AFI listáján. Megjelenésekor nem aratott túl nagy sikert, aminek több oka is volt. 1941-es bemutatásakor nagyon szokatlan filmnek számított, amiben több műfaj elemei is keverednek, többek között mystery krimik rejtélye, dokumentarista jellegű film híradó részletek, de musical jellegű zenés jelenetek is láthatóak benne. A film teljesen újszerű volt, amely semmilyen előtte megjelent alkotáshoz nem hasonlított, és hatalmas hatással volt a filmművészetre. Nagyon ok embert inspirált, azonban minden innovativitása ellenére mégsem volt műfajteremtő alkotás. Valószínűleg a filmművészetben elfoglalt teljesen magányos helyzete az elsődleges oka az őt körülvevő mítosznak. A film a híres/hírhedt, óriási hatalommal rendelkező médiamogul, William Randolph Hearst életén alapul, aki minden befolyását bevetette, hogy megakadályozza a film elkészülését, majd bemutatását. Megfenyegette egész Hollywoodot, hogy lapjaiban kiteregeti a filmgyár szennyesét, aminek hatására a nagyobb filmstúdiók felajánlották az RKO-nak, hogy kifizetik a gyártási költséget, ha megkapják és megsemmisíthetik a film összes kópiáját. Szerencsére az RKO filmstúdió és legfőképpen Orson Welles ellenállt, így a film elkészült, azonban sok moziüzemeltető engedett Hearst nyomásának, és csak korlátozott számú filmszínházban került bemutatásra. Hearts annyira utálta a rendezőt és filmjét, hogy lapjai csak a mogul halála után 25 évvel írtak először az Aranypolgárról. A film középpontjában egy sikertörténet áll, amiről kiderül, hogy valójában nem más, mint egy óriási bukás története.

A film Charles Foster Kane (Orson Welles) sajtómágnás életét dolgozza fel, és annak halálával kezdődik. Halála előtti utolsó szava a "rózsabimbó" volt. Egy Thompson nevű újságíró szeretné megfejteni ennek a jelentését és értelmét, ezért Kane-hez valamikor közel álló embereket keres fel, és riportalanyai visszatekintéseikből ismerjük meg Kane életét, személyiségét és motivációit. Gyerekkorában az anyja (Agnes Moorehead) eladja egy gazdag bankárnak, Walter Thatchernek (George Coulouris). Charles felnőve hatalmas vagyont örököl, amiből elindítja első lapját, a chicagói The Inquirer-t, aminek sikere után egy egész USA-ra kiterjedő médiabirodalmat épít fel. Ő alapozta meg és terjesztette el a "sárga újságírást", ami a valóságot elferdítő cikkeket, szenzációhajhász szalagcímeket jelent, amelyek nem valódi kutatómunkán alapulnak. Feleségül veszi az elnök unokahúgát Emilyt (Ruth Warrick), és kormányzónak jelölteti magát. Politikusi karrierje azonban tönkremegy, amikor politikai ellenfele, Jim Gettys (Rax Collins) leleplezi titkos szerelmi viszonyát egy kóristalánnyal, Susannel (Dorothy Comingore). Kane elválik, majd másodszor is megnősül, és Susannal a Xanadu nevű óriási kastélyába és birtokára költöznek. Második, boldogtalan házassága akkor ér véget, amikor Susan elhagyja, az addigra már barátaitól (Jedediah - Joseph Cotten, Mr. Bernstein - Everett Sloane) is régen elidegenedett férfit. Közben Kane-n nemcsak gyűjtőszenvedélye hatalmasodik el, de személyisége is óriási torzulásokon megy át hatalma és gazdagsága eredményeképpen. Végül megtörten és egyedül hal meg, utolsó leheletével a rózsabimbó szót mormolva...Az Aranypolgár a hollywoodi stúdiórendszer és a független filmezés határmezsgyéjén született szerzői film, ami nagyon sok témát ölel fel: a siker és bukás relativitása, a média manipulációs képessége és hatalma, amibe a lejáratás és istencsinálás is beletartozik, erkölcsi lesüllyedés, a pénz és gazdagság személyiségtorzító hatása, a pénz és a hatalom kapcsolata. A film Orson Welles szerzői filmje, aminek rendezője, (társ)forgatókönyvírója, főszereplője és producere is volt. Karrierje során az Aranypolgár volt az egyetlen olyan filmje, aminek elkészítésén ideális körülmények között dolgozhatott, élvezve a stúdiórendszer minden előnyét, miközben olyan szerencsés helyzetben volt, hogy annak hátrányai kivételesen nem érintették, és minden elképzelése megvalósulhatott ebben a filmjében. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az ekkor még csak 26 éves Wellest az 1938-as hatalmas pánikot, majd szenzációt kiváltott Marslakók támadása c. rádiós adása és lenyűgöző színházi karrierje után egyfajta csodagyerekként kezelték Hollywoodban. Az Aranypolgár volt minden szempontból a filmdebütálása, aminél szenzációsabb valószínűleg nem létezik a filmtörténelemben. Mivel ez a film is azok közé tartozik, amelynek minden filmkockáját ezerszer kielemezték már, úgyhogy én csak a legfontosabb és legérdekesebb elemeire koncentrálok. Orson Welles szinte minden addigi filmkészítési szabályt felrúgott az Aranypolgárban, amelynek a legelismertebb (vagy éppen legvitatottabb) részei a fényképezése, a forgatókönyve, a film struktúrája, a főszereplő karakterizálása, na és persze a színészek játéka. 

Kezdjük a fényképezésével, nemcsak azért mert rendkívül meghatározza az egész filmet és annak stílusát - olyannyira, hogy néha szinte el is nyomja a tartalmat -, hanem mert ebből kifolyólag vagy az egekbe emelik, vagy gátlástalan hatásvadászatnak nevezik. A film operatőre Gregg Toland volt, aki Welleshez hasonlóan imádta az újításokat, és itt ő is szabad kezet kapott Wellestől, aki tulajdonképpen a veteránnak számító Tolandtől tanulta meg a szakmát a film forgatása alatt. Toland híres volt arról, hogy ő alkalmazta először a technológiai fejlődésnek köszönhető új lehetőségeket, eszközöket, módokat, amelyeket az Aranypolgárt megelőző már más filmjeiben is láthatóak voltak, azonban itt mintegy összefoglalta azokat. A filmben látható technikák és módszerek legfontosabbjai a mély fókuszos fényképezés, amelyekkel rendkívüli térmélységhatásokat lehet elérni, a hosszú beállítások, a low key megvilágítás - amit a noirokból is ismerünk - és aminek a nagyon kontrasztos és árnyékos fekete-fehér látványvilág az eredménye, a furcsa szögekből való fényképezés, ezen belül is az alulról történő talán a legfurcsább és az egyik leggyakoribb is a filmben, a szándékos ellenfényben történő fényképezés és az összetett áttűnések használata, egyszóval a film látványvilágát a német expresszionizmus határozza meg, amit itt aztán töményen megkapunk.(A filmben többször is látható időáttűnés nagyon látványos, amikor egy jeleneten belül akár évtizedeket is ugrunk az időben.) Mint film noir rajongó, én imádom a német expresszionizmus látványvilágát, ami elképesztően széppé teszi ezt a filmet, ugyanakkor a jégkrémet is imádom, de ha egy dobozzal eszek belőle hirtelen, akkor azért egy kicsit megfájdul tőle a gyomrom. (Ez persze az a fajta panasz, amikor az ember jó dolgában már nem tudja, hogy milyen problémát találjon ki.) Ugyanakkor ezeknek a rendhagyó elemeknek (általában) nem öncélú a használatuk, hiszen egyáltalán nem nélkülözzük a tartalmat, sőt. Tulajdonképpen abból is rengeteg van, és a fényképezéshez hasonlóan talán túl sok is. Furcsa dolog ezt az érvet felhozni egy film ellen, de az a helyzet , hogy az Aranypolgár kicsit tömény. Ugyanakkor a filmben a tartalom és a forma remekül támogatja egymást  illetve növelik egymás hatását.

A film Oscar-díjat nyert forgatókönyvét Orson Welles és Herman J. Mankiewicz írta, aminek két legfontosabb eleme a film struktúrája és a főszereplő karaktere.

Az Aranypolgárnak két különböző síkja van. Az egyik, amiben az újságíró próbálja a rózsabimbó szó jelentését megfejteni, időben lineárisan halad. A másik, a film lényege, tehát Kane életének és személyiségének bemutatása, amelyek különböző emberek visszaemlékezésesein keresztül bontakozik ki, nem időbeli sorrendben haladnak. A flashbackeket egyfajta érzelmi vagy pszichológia sorrendiség köt össze, azáltal, hogy a visszatekintők személye egyre közelebb állt Kane-hez, így az élettörténete mellett egyre mélyebben bontakozik ki személyisége is. Ugyanakkor a film szerkezete azt is kifejezi, hogy halálunk után személyünk igazából csak mások emlékeiben él, bármilyen életünk volt és akármi is volt annak az eredménye.A filmben öt elbeszélő van: az első visszapillantó nem egy személy, hanem a filmhíradó. Ez alapvetően egy objektív áttekintést ad Kane életéről, ami a széles nyilvánosság is ismer. Itt megtudjuk az élettörténetének főbb pontjait, miszerint ő egy roppant gazdag laphálózat tulajdonos volt, aki kifejlesztette a "sárga újságírást". Első felesége az elnök unokahúga volt, aki egy titkos, de napvilágra került szerelmi viszony miatt vált el tőle, ami egyben a politikai karrierje végét is jelentette. A nagy gazdasági világválság a újságbirodalmát is megtépázta, ami után visszavonult soha el nem készült kastélyába, a Xanaduba, ahol egyre inkább remetévé vált.

A második narrátor Walter Thatcher bankár, Kane nevelőapja, akinek az anyja eladta. Ez a rész is egy viszonylag objektív beszámoló, ami Kane gyerekkorába, majd első újságának elindításába avat be minket. Kane ekkor még elég idealistának tűnik, akinek az újságalapítással a közvélemény és az átlag ember érdekeinek szolgálata a célja. Lapjának első célpontja Thatcher volt, aki pénzével és hatalmával visszaélve mindenféle piszkos ügyletbe bonyolódott, amiket Kane a nyilvánosság elé tárt. Ebben a részben Thatcher felháborodottan meséli a sztorit, ugyanakkor a néző számára a főszereplő ekkor még szimpatikus.

A harmadik visszaemlékező Mr. Bernstein, aki Kane legfontosabb és leglojálisabb munkatársa, asszisztense volt. Ez már sokkal személyesebb hangvételű visszaemlékezés, mint az előző kettő. Ő pozitív képet fest Kaneről, aki a mai napig is a példaképe, és akit egy nagyon karizmatikus és hatékony embernek tart. A film egyik híres jelenete is ebben a részben látható, amikor Kane az Inquirer nevű újsága sikere miatt egy hatalmas partit szervez a munkatársaknak, amely jelenetet a kameratechnika nagyon látványossá tesz.A negyedik narrátor Jedediah Leland kritikus, újságíró, aki Kane legközelebbi és legjobb barátja volt. Ő viszont Mr. Bernsteinnel ellentétben nagyon kritikusan beszél Kaneről, legfőképpen moralitásának lesüllyedéséről és önzőségéről, akinek csakis és kizárólag önmaga volt fontos, és akivel a hosszútávú együttműködés lehetetlen, mert olyan ember, aki még a saját szabályait sem tartja be. Megtudjuk azt is, hogy Kane nárcisztikus volt, akinek a legfőbb vágya mindenki szeretetének elnyerése volt. Ebben a részben is van egy nagyon híres jelenet, Kane és első feleségének reggelije, amiben az egyik legjobb idő áttűnéses jelenet látható. Ez egy elég hosszú reggelinek számít, ugyanis közben eltelik egy-két évtized. (A poszt alján lévő videóban látható.) Leland egy idő után már nem tudja elviselni Kane egyre zsarnokibb viselkedését és átkéri magát a chicagói újsághoz, azonban amikor rossz kritikát ír második feleségéről, akkor Kane kirúgja és kapcsolatuk végleg megszakad.

Az ötödik elbeszélő Susan Alexander, Kane alacsonyabb sorból származó második felesége, aki férje leszálló ágra jutott életéről beszél. Ez egy nagyon szomorú visszaemlékezés, amiben azt látjuk, hogy két teljesen különböző ember élete végül unalomba fullad egymás mellett. Kane mindenáron sztár operaénekesnőt akart faragni a kóristalány Susanből, akinek azonban sem tehetsége, sem vágya nem volt ehhez. A férfi azonban addig erőltette a dolgot, amíg Susan össze nem omlott és öngyilkosságot kísérelt meg.Thompson, az újságíró nagyon sok mindent megtudott Kane-ről, azonban ennek ellenére nem jön rá, hogy mit jelenthetett a rózsabimbó. (Az utolsó képekben a nézők számára viszont kiderül.) Az elbeszélések után az újságíró azon gondolkodik, hogy vajon megismerhető-e valaki mások visszaemlékezésein keresztül, hiszen az is lehet, hogy nem jól emlékeznek, vagy akár tudatosan hazudnak, ami nyilván attól függ, hogy milyen kapcsolatban állt az illetővel és milyen érzelmekkel viseltetett iránta. Nyilvánvalóan egyikőjük visszaemlékezéséből sem kapunk Kane személyiségéről teljes képet, sőt az is lehet, hogy a végén is azt gondoljuk, hogy valami hiányzik. Valójában a nézőre van bízva, hogy a visszaemlékezésekből milyen következtetést von le. Sőt igazából a film egyik legfontosabb konklúziója az objektív megismerhetőség lehetetlensége.

A filmben nagyon sok szimbólum látható, amelyek közül a három legfontosabb, az újságok, a puzzle és a rózsabimbó.

Az újságok szinte állandóan láthatóak a filmben, majd' minden jelenetben feltűnnek, és amelyek a sikert és a bukást is szimbolizálják. Újságának egyik első példányában a nyilvánosság előtt lefekteti saját elveit (Declaration of Principles), aminek kézzel írott példányát Jedediah őrzi meg, mert nagyon büszke arra, hogy ilyen történelmi eseménynek a része lehet. De az elvesztett választás után már is a földön lévő újságokon tapos, majd kirúgása után visszaküldi Kanenek a elvei leírását tartalmazó papírt. A híres reggelizős jelenetben is jelentős szerepe van az újságnak, amit Emily, az első feleség egy idő után már olyan szerelmi vetélytársnak lát, amely elszakítja férjétől, aki megszállott szenvedélyét teljesen az újságjaival éli ki. Második házasságának kudarcában is főszerepe van az újságoknak, amelyek segítségével próbált feleségéből sztárt csinálni, amire azonban ráment ez a házassága is.A puzzle, amivel Susan unalmában játszik a hatalmas kastélyban, pedig annak a folyamatnak a szimbóluma, ahogy az újságíró próbálja a kapott információ darabokból megismerni Kane személyiségét.

A legfontosabb jelkép persze a "rózsabimbó", ami a gyerekkort, az elvesztett ártatlanságot és reményt szimbolizálja. A gyerekkorban még fennáll a lehetőség, hogy életünket úgy alakítsuk, ahogy akarjuk, mint ahogy a rózsabimbó is kinyílhat és gyönyörű virággá fejlődhet. Kane egész életében ezt akarta újra megtalálni, azonban az számára örökre elveszett. Az újságíró mondja azt, hogy "a rózsabimbó talán olyan valami, amit nem kaphatott meg, vagy amit elvesztett." 

A film újszerű, szeszélyes és empatikus zenéjét Bernard Hermann szerezte. A hollywoodi filmekben ekkoriban lényegében folyamatos zene szólt, szinte csak a párbeszédek erejéig maradt abba. Ezzel a gyakorlattal is szakított az Aranypolgár, ami a zenéjében és a hangjában is a rádióban szokásos technikákat alkalmazott. A zene itt 5-15 másodpercek erejéig szólal meg, mintegy hídként összekötve a cselekményt vagy a jelez érzelmi változást.

Ehhez hasonlóan a főszereplők többsége is rádiós vagy színházi színész volt, akik közül csak Joseph Cotten csinált később filmkarriert. A szereplők legfontosabb feladata Kane személyiségének meghatározása, a saját karakterük illetve annak változásai igazából csak annyiban fontosak, hogy bemutassák azt, hogy milyen hatást tett rájuk Kanenel való kapcsolatuk.Charles Foster Kane a sikerember, aki az élet minden területén elbukik. Az ő karaktere annak ellenére egy tipikus érzelmes és indulatos amerikai antihős, hogy a sikert nem az amerikai álom szerint éri el. Ő ugyanis első millióját nem önerejéből szerzi meg, hanem örökli a vagyonát. Ráadásul megszállott gyűjtögető, ami szenvedélye érdekében két kézzel szórja a pénzt, ahelyett, hogy jó amerikaiként befektetné. Kane legnagyobb problémája is ebből fakad: hiába gazdag, kreatív és alapított olyan médiavállalatot, ami meghatározza majd' egész Amerika életét, mégsem lehet igazi amerikai hős, aki csakis és kizárólag magának köszönheti azt, amit elért. A rózsabimbó akkor elhervadt, amikor az anyja eladta a gazdag bankárnak, amivel ő egy csapással elvesztette a lehetőségét, hogy a mesék amerikai változata szerinti szegény fiúból a világ leggazdagabbjává váljon. Akármit is ér el ezután, amihez a filmben jól láthatóan szükséges volt a saját kreativitása, mégsem fogják olyan emberként számon tartani, aki megvalósította az amerikai álmot. Jó ember lehettem volna, ha nem lettem volna ilyen gazdag.Mindemellett gátlástalanul önző, aki bárkin átlép és eltapos, ha az nem a kedve szerint tesz valamit, ami alól a hozzá legközelebb álló emberek sem kivételek.

A politikai hovatartozása sem egyértelmű William Randolph Hearsthoz hasonlóan, aki először Roosevelt legnagyobb kritikusa volt, később pedig a legnagyobb támogatójává vált. Kane-nél ugyanennyire homályos a dolog, és alapvető ellentmondás feszül aközött, hogy ő a világ egyik leggazdagabb embere, ugyanakkor első lapját a társadalmi és szociális igazságtalanságok elleni harcnak akarja szentelni. Később azonban a hatalomvágya (és szeretetéhsége) minden fiatalkori elvét és moralitását lerombol. Annak ellenére, hogy fiatalon politikailag elkötelezettnek tűnik, azonban később rájövünk, hogy igazából ez is nárcisztikusságából és szeretet éhségéből következik: azt akarja, hogy mindenki kedvelje és szeresse, amit számára az jelképezne, hogy rá szavaznak az emberek. Politikusi karrierjének bukása viszont nem azért következik be, mert egy jobb jelölt, akinek több elve és biztosabb lábakon álló erkölcsi érzéke volt, mint neki, legyőzi, hanem egy nála talán még rosszabb jelölt előbányássza a titkos szerelmi viszonyát.Politikusi bukása után a büszkeségén esett sebei gyógyítgatása miatt feleségül veszi addigi szeretőjét Susant, aki kezdetben nem tudta róla, hogy ki ő, tehát az első ember volt a környezetében, aki nem a hatalmát és pénzét szerette, hanem a személyét. "Hálából" elhatározza, hogy sikeres énekesnőt farag Susanből, annak tiltakozás ellenére, ami persze házasságuk végéhez fog vezetni, ugyanis a nő élete pokollá válik mellette, aki végül nem is bírja tovább elviselni a vele való kapcsolatot és lelép mellőle. Hasonló a helyzet a barátjával Jeddel is, ugyanis aki nem képes feltétel nélküli szeretetet érezni iránta, azt azonnal kizárja az életéből. Ugyanakkor ez a tulajdonsága nagyon is emberi, ezért nem is teljesen unszimpatikus ő a nézőnek. Sőt talán még szimpatikusabb is, mint ahogy a filmkészítők szándékában állt. Már csak azért is, mert a körülötte lévő emberek, akiktől a legnegatívabb képet kapjuk Kaneről, legalább annyira unszimpatikusak - ha nem jobban -, mint ő.

Jed és Susan egyaránt roppant önzőek, miközben Kanet vádolják ezzel. Persze nem alaptalanul, csak arról feledkeznek meg, hogy ők pontosan ugyanilyenek. Kevés empátiát éreznek Kane iránt, ugyanis nekik sem az a vágyuk Kanehez hasonlóan, hogy a másikat boldoggá tegyék, hanem ők is csak a maguk számára várják el ezt a másiktól. Ők szimplán csak azért kritizálják Kane-t, mert nem teljesítette a saját vágyaikat, anélkül, hogy ők igazából bármit is felajánlottak volna cserébe. William Randolph Hearst legnagyobb problémája, ami miatt a film elkészítését és bemutatását meg akarta akadályozni, Susan karaktere volt, amit Marion Davies színésznőről mintáztak. Orson Welles azok közé az alkotók közé tartozott, akik szerették saját személyüket a filmjeikbe vinni. Sokszor nehéz eldönteni, hogy hol végződik Orson Welles és kezdődik Charles Foster Kane.A film nagyon érdekes karaktere Thompson, az újságíró (William Alland), aki próbálja Kane életének és személyiségének puzzlejét kirakni. Roppant hálátlan színészi feladat, ugyanis ő teljesen arctalan marad, mivel soha nem látjuk elölről, vagy nincs megvilágítva annyira, hogy arcvonásai igazán kivehetőek lennének. Bár ő a nyomozó, a film egyik főszereplője, aki a visszaemlékezéseket összeköti, személye mégis érdektelen a sztoriban - nem is tudunk meg róla semmit -, ezért aztán az is tök mindegy, hogy az arca hogyan néz ki.

Az Aranypolgár 1941-es megjelenését követően először 1958-ban kapott elismerést, amikor a brüsszeli világkiállításon a 12 legjobb film között a 9 helyet kapta meg. A 60-as években kezdett körülötte a mítosz kialakulni, majd 1998-ban az AFI a legjobb filmnek választotta meg, amely helyét azóta is rendületlenül tartja, bár mögötte számos mozgás volt 2007-re. A filmnek tulajdonított újítások döntő többségét nem az Aranypolgárban találták fel, csak ott alkalmazták őket először együtt egy filmben, ami miatt viszont mégis nagyon bátor és innovatív volt a film. De nem csak emiatt érdemes megnézni, hanem a tartalom is érdekes, és ami a legnagyobb ereje: a film struktúrája és fényképezése. Persze azon lehet vitatkozni, hogy ez a legjobb film vagy sem, de hogy kiváló az egész biztos.

Értékelés: 10/10

Jedediah visszaemlékezésének egy része, amiben látható (2:20-nál kezdődik) a híres idő áttűnéses reggelizős jelenet, miközben eltelik egy-két évtized:

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr16949613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Könyveslány 2014.12.11. 13:38:28

Még mindig nagyon jó a blog! :)

Globetrotter2014 2014.12.11. 16:02:13

Mielőtt elolvasnám a posztot, lécci egy kicsit tördeld a közepén, hogy legyen benne valami vizuális struktúra...

Könyveslány 2014.12.11. 17:29:13

@Time Goes By: Nem bántólag mondta! A tördelés segít tartalmi elválasztást megjeleníteni, de egyben az olvasást is könnyíti a tagolással. Ez egy nagyon olvasmányos és tartalmas írás, biztosan sok munkád volt benne, ezért tedd fel rá a koronát és vizuálisan is hasonlítson a sok pénzért megírt filmesztétikai cikkekre :)
A sorkizárt tördelés sem szégyenletes dolog.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.12.11. 21:57:51

Erre a filmre is vonatkozik az, ami az összes többire: nem teszek közzé csavarokat vagy rejtélyt felfedő kommenteket, amelyeket direkt nem spoilereztem el a film elemzésében. Szóval igen, a rózsabimbónak nemcsak szimbolikus, de konkrét jelentése is van a filmben, és ez utóbbit szándékosan nem írtam le.

Globetrotter2014 2014.12.11. 22:52:38

@Time Goes By: okés, legalább lesz mit kiszineznem :)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.12.12. 15:47:46

Tökéletes bejegyzés lett így, tördelve. Köszönöm.
A filmet megpróbálom bezserezni, pedig már olvastam róla kritikákat, de a te terjedelmes cikked miatt most már halaszthatatlan ügy lett a megszerzése és megtekintése. Az tetszik a lgjobban, hogy nem siklasz át a részletek felett, hanem kifejted őket. Szeretek háttérinformációkat olvasni kellemes filmekről - csak így tovább!

Ea 2014.12.19. 22:58:23

Ezt mar nagyon vartam. Koszi

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.01.14. 11:17:34

Nem igazan szerzoi film. A script nagyreszet Mankiewicz irta. Welles csak polirozott rajta egy kicsit. (RKO 281)