Chris és Paul Weitz rendezte angol-amerikai dráma és komédia alapvetően a magányos és/vagy stresszes emberek életetüket átvészelő stratégiáiról szól. Az Oscar-díjra jelölt forgatókönyv középpontjában egy önző férfi és egy érzékeny fiú kapcsolata áll, amely által mindkettejük élete megváltozik, anélkül, hogy alaptermészetüket feladnák. 

A 12 éves Marcus Brewer (Nicholas Hoult) depressziós, öngyilkos hajlamú és a hippikorszakban ragadt anyjával Fionaval (Toni Collette) él együtt, és bármit megtenne, hogy anyját boldogabbnak lássa, még akkor is, ha ezzel magának okoz problémákat. Az iskolában kiközösítik és macerálják a fiút a furcsa szokásai és ruhája miatt, még a suli geekjei is túl furának tarják Marcust, aki óra alatt magáról elfeledkezve anyja kedvenc 60-as évekbeli dalát énekli. A film másik főszereplője a 38 éves trendi Will Freeman (Hugh Grant) kényelmesen és semmittevően él apja egyetlen híressé vált dalának jogdíjából. Ő érzelmileg elzárja magát a világtól, mert úgy gondolja, hogy ez a hosszú, boldog és stresszmentes élet titka. Persze csajozik és kihasználja a pénz nyújtotta kényelem előnyeit, de nem akar senki mellett elköteleződni. Úgy gondolja, hogy a legjobb, ha elvált és gyerekes nőknél próbálkozik, mivel ők annyira ki vannak éhezve egy kis figyelemre, hogy ezáltal sokkal könnyebb felszedni őket. Will ennek érdekében elmegy egy egyedülálló szülők klubjába, kitalálva magának egy kétéves képzeletbeli gyereket, annak érdekében, hogy könnyebben ismerkedhessen. A klubban össze is barátkozik Suzieval, és rajta keresztül megismerkedik Marcussal és az anyjával. Miután a depressziós Fiona öngyilkosságot kísérel meg, Marcus elhatározza, hogy kerít egy apajelöltet biztosítékképpen. Választása Willre esik, aki először próbál menekülni a gyerek elől, de idővel összebarátkoznak, ami mindkettejük életét megváltoztatja...Az About a boy a modern társadalomban élő emberek magányosságának tanulmánya, amelyben a karakterek nagyon emocionális utazáson mennek át, és velük együtt a nézők is, miközben remekül szórakozunk a film nagyon vicces szövegein. Nemcsak az cinikus és szellemes dialógusok és belső monológok miatt, de a komikus helyzetek és a komoly téma természetes és könnyed kezelése miatt is nagyon frissnek tűnik a film az ezerszer feldolgozott témája ellenére, amiben hál' istennek sikerül elkerülni a túlzott szentimentalizmust. Mindegyik fő karakter nagyon mélyen magányos, még az is, aki erről esetleg nem is tud.

A film forgatókönyvét Peter Hedges és a Witz testvérek írták, amelynek erősségei a humor és a karakterek illetve azok kapcsolatai. A film nagyon angolnak tűnik, és nem csak azért, mert a történet Londonban játszódik, hanem elsősorban a humora miatt. A dialógusok éles szellemessége mellett a legviccesebb a film kettős narrációja, amelyben Will és Marcus gondolatait halljuk, és amelyek sokszor teljesen ellentétesek egymással. A kapcsolatuk teljesen természetes és kompatibilitásukat az is erősíti, hogy a fiú sokkal érettebb koránál, míg Will 38 éves kora ellenére még maga is gyerek. Szóval az Egy fiúról cím annyiban csalóka, hogy nem egyértelmű, hogy melyik gyerekről is van szó tulajdonképpen. A film annak ellenére nagyon könnyed és vicces, hogy nagyon komoly témákkal foglalkozik, azonban a humor nem megy a dráma rovására.Minden főszereplőnek vannak nagyon idegesítő és visszatetsző tulajdonságai, ennek ellenére imádjuk őket. Mindegyikőjük nagyon emberi, és mindannyian életük egyik legfontosabb és legnehezebb időszakában vannak. Kapcsolataikon keresztül mindannyian változnak, azonban nem is annyira a személyiségük, mintsem inkább az életük és gondolkodásmódjuk. Mindannyian szeretetre és bizalmas emberi kapcsolatokra vágynak, azonban azt is gondolják, hogy ők erre alkalmatlanok. Nem feltétlenül azért, mert ők nem lennének erre képesek, mintsem inkább azért, mert elképzelni sem tudják, hogy valaki szeretheti őket is. Mindannyian kilógnak valamilyen oknál fogva a társadalom többi tagja közül, azonban egyikőjük sem annyira furcsa, mint azt első ránézésre gondolnánk. 

Magányosságukért a film nemcsak az őket körülvevő társadalom uniformizáltságát hibáztatja, amiből ők egyediségüknél fogva kilógnak, hanem ennek okát a karakterek személyiségében is megtalálja és láttatja. Nekik is meg kell tanulniuk túllépni gondolkodásmódjuk egyes elemein, hogy képesek legyenek másokkal tartalmas kapcsolatokat kialakítani. Will nagyon sekélyes, aki napját félórás egységekben számolja, és két hetes kapcsolatokról már hosszútávúként beszél, míg Marcus olyannyira anyjának akar örömet szerezni, hogy saját egyéniségét is feladja ezért, Fionanak pedig fontosabb az, hogy fia vegetáriánus legyen, mint az, hogy jól érezze magát a bőrében. Ők mindannyian elég tüskések, amely az önvédelmüket szolgálja. Will magányossága látszólag választott, aki szerint minden ember egy sziget, ő egy "bloody Ibiza", és aki az élet érzelmi megpróbáltatásait akarja tudatosan kerülni azzal, hogy senkihez nem akar mélyen kötődni: "egyedül fogsz maradni gyerek nélkül",  "Drukkoljunk, hogy így legyen". Vele ellentétben Marcus és Fiona nagyon vágynak mély kapcsolatokra, azonban annyira sérültek - főleg Fiona -, hogy ez még egymással sem igazán sikerül, bármennyire is szeretik a másikat.Az összekapcsolódás nem egyszerű dolog, amely során szükségszerűen fájdalmakon mennek keresztül:

Will saját legnagyobb döbbenetére szerelmes lesz Rachelbe, aki szintén egy egyedülálló anya, ami megzavarja a férfit és kizökkenti a maga sekélyes és érzelemmentes világából. Rachel megjelenésekor gondol először arra Will - aki soha életében semmit nem csinált -, hogy de jó lenne érdekesebbnek lenni, amivel felkelthetné a nő figyelmét. Rájön, hogy az egyetlen érdekes  - és fontos - dolog az életében Marcus, a roppant furcsa tinédzser srác. Marcus pedig, hogy anyját boldogabbnak lássa - és saját magát is nagyobb biztonságban érezze - elhatározza, hogy összehozza Willel. Ez persze eleve hamvába holt ötlet, mivel nincs két különbözőbb ember a földön, mint a két hetes kapcsolatokban gondolkodó trendi Will és a hippikorszakban leragadt Fiona.

Ugyanakkor ennek a próbálkozásának eredményeképpen közte és Will között kifejlődő barátság által kölcsönösen tanítják egymást az életről. Will rájön, hogy egyszemélyes szigete valójában egy szigetlánc része, míg Marcus, aki anyja által kötött és ráadott szivárványos hippis kötött pulcsijaiban az iskola legnagyobb lúzere kezdetben, kifejleszt valamilyen szintű önbizalmat. Will egyetlen dologban jó: hogyan legyünk - külsőleg - trendik, amit meg is próbál a fiúnak átadni, és arra is megtanítja, hogy alapvetően minden embernek saját magát kell boldoggá tenni első lépésben. Míg Marcus segít a nagyon gyerekes Willnek felnőni. Fiona, aki nem is realizálja, hogy mennyire önző, amikor depressziója és önsajnálata miatt az öngyilkosságba akar menekülni, rájön a film végén, hogy saját világszemléletét nem erőltetheti fiára, és nem okolhatja folyamatosan a világot a saját boldogtalansága miatt.Hugh Grant egészen kiváló Will Freeman szerepében. Will apai örökségének köszönhetően egy nagyon menő lakásban él, ahol mindenféle modern gépek és kütyük veszik körbe, amiket imád, és amelyek az életét is jelentik nagyjából. Életét félórás egységekben számolja, mivel a legtöbb tevékenysége ennyi ideig tart. Kávézás és kedvenc tévé showja egy egység, fürdés, internetezés (pornó) két egység, mozgás (értsd billiárd) három egység, fodrász négy egység, na és persze a csajozás, amit szerencsére nem fejez ki egységekkel, bár azt tudjuk, hogy két hét már igazán soknak számít. Miközben ezekről beszél, rájön, hogy nem is igazán maradna ideje munkára, nem is érti, hogy mások ezt hogyan csinálják. Egésznek és kielégítőnek érzi életét, és úgy gondolja, hogy nincs szüksége semmilyen elköteleződésre. Azonban a probléma, hogy lassan kiöregszik a szingli szerepből, és körülötte már mindenki felnőtt, amire ő azonban nem hajlandó. Barátai önzőnek hívják, aki csak magával törődik, mire Will erre azt válaszolja, hogy "igen, mert nincs más, csak én, akivel törődnöm kellene". Abban igaza van, hogyha ő nem érez vágyat és indíttatást, akkor miért kellene máshogy élnie? Csak azért, mert mások máshogy élnek? Ezért aztán addig, amíg meg nem jelenik az életében Marcus és Rachel, tulajdonképpen egyet is érthetünk vele. Azonban amikor ők részei lesznek az életének - akár akarja, akár nem - akkor már megváltozik a helyzete, és a szokásos védekezése érvényét veszti, ami össze is zavarja rendesen. Hugh Grantet sokszor vádolják azzal, hogy minden filmben ugyanazt játssza, és ugyanúgy végigdadogja és dörmögi magát a filmeken, itt sokkal meggyőzőbb, sőt egészen kiváló. Persze lehet, hogy ennek csak az az oka, hogy majdnem önmagát kell alakítani, de akárhogy is, itt remek. Végtelenül viccesen és természetes könnyedséggel, már-már  öniróniával alakítja Willt.  "Én semmit nem gondolok komolyan. Semmiről, senkiről. És tudom, hogy ez garantálja nekem a hosszú, depressziómentes életet."Nicholas Hoult a film másik narrátora a fura Marcus szerepében nemcsak a karakterében, de színészként is felnő Hugh Grant mellé. Marcust az iskolában cikizik és kiközösítik, nap, mint nap megalázzák, hazáig üldözik, ráadásul otthon a depressziós anyja mellett sem lazulhat el és lehet boldog, hiszen nem tudhatja, hogy iskolából hazaérvén Fionát éppen milyen állapotban találja. Anyja által kötött ruhákban jár, haját is szemmel láthatóan ő vágja, és anyjához hasonlóan vegetáriánus, ami esetében inkább csak azért van, mert az Fiona főz. Ő egy komoly, érzékeny és álmodozó fiú, aki sokkal idősebb a koránál - kénytelen az lenni -, mert bizonyos szempontból ő vigyáz depressziós anyjára is, akit mindenáron boldoggá akar tenni. Még akkor is, ha tudja, hogy az iskolában kiröhögik érte. Aggódik magáért és anyjáért is, főleg amikor azt látja, hogy az már reggelente is sír, látszólag ok nélkül. Nem tudja, hogy mit kellene tennie, nem igazán tud tanácsot kérni senkitől, csak azt tudja, hogy baj van. Marcust elhagyta az apja (aminek tulajdonképpen örülünk, miután megismerjük őt), akinek emiatt (is) szüksége lenne egy apaképre. Ezt véli megtalálni Willben, ami elsőre ugyanolyan gyerekes ötletnek tűnik, mint az, hogy anyjával összehozza, azonban a férfi felnő a feladatra a film végére. "Hirtelen rájöttem, hogy két ember nem elég. Kell egy pótember is. Ha csak két ember van, és az egyikük kiesik, akkor máris egyedül találod magad. Kettő nem elég nagy szám. Legalább három kell.""A nő egész biztosan kattant, valamilyen Jeti kosztümöt visel" - gondolta magában Will, amikor Fiona megjelent Marcusszal a hármas randijukon egy szőrös felsőben. Fiona, a hippikorban ragadt anya szerepében Toni Collette is remek, aki a filmben egy zene terapeutát játsziik, aki sérült gyerekeken segít, miközben annyira kiegyensúlyozatlan, hogy neki is segítségre lenne szüksége. Ráadásul nem ebben a világban él, vagy leginkább nem akar itt élni, amivel persze nemcsak a saját sorsát nehezíti meg, de fiáét is. A rap korszakban fiának karácsonyra egy csörgődobot vesz, hogy alapítson együttest, és annak segítségével szerezzen barátokat, mikor már tudja, hogy Marcusnak nehézségei vannak az iskolában. Egyszerűen leragadt 1968-ban, de leginkább saját álomvilágában, és ami még rosszabb, hogy fiát is akarva-akaratlanul ebbe kényszeríti - persze mindenféle magasztos maszlag nevében. Az ő vegetáriánus, görcsösen non-konformista hippi karaktere könnyen válhatott volna valamilyen karikatúrává, ami a betegsége miatt, na és persze Toni Collette játékának köszönhetően nem lett az. Tulajdonképpen ő még Willnél is önzőbb, vagy önzőbbnek tűnik, mert még csak észre sem veszi, hogy fiának milyen problémái vannak, annyira lekötik a sajátjai, miközben persze kollektív tudatú álomvilágában élve meg van győződve ennek ellenkezőjéről, és lenézni Willt önzőségéért és individualizmusáért. Ő az a típusú ember, aki a nagy eszmékben éli ki humanizmusát és nem szeretteivel. Ideológikus gondolkodásában pont az egyén az, ami elsikkad, és még azt sem veszi észre, hogy az amúgy szeretett fia mennyire szenved. Persze Fionánál ebben klinikai depressziója is közrejátszik, reggelente például azért sír a konyhában, mert a szekrényből nem tud egy tálal kivenni. Közben karaktere persze humor forrása is, és Collette elképesztően jól oldja meg ezt a kettősséget, ami nem egyszerű feladatot. "Will, én rossz anya vagyok?" "Nem. Nem vagy. Te csak egy holdkóros vagy."

Rachel, Will hirtelen jövő - érzelmi - vágyainak tárgya sokkal magabiztosabb egyedülálló anyuka, mint Fiona, bár az ő fia még bizonytalanabb talán, mint Marcus, és mintha ő sem lenne ennek tudatában. De legalább nem terheli tinédzser gyerekét még jobban olyan dolgokkal, mint egy szivárványos kötött pulcsi. Rachel karaktere nem annyira összetett, mint a másik három, Rachel Weisznek emiatt nincs túl nagy feladata: neki kell Willt ráébresztenie arra, ha érdekesnek akar látszani, akkor le kell tennie valamit az asztalra.A film zenéjét Damon Gough szerezte, ami nagyszerűen illeszkedik a film hangulatához, témájához, amiben néhány eredeti dal is szerepel Roberta Flack, Mystikal, U2, Carpenters, és egyéb zenék a hippi kortól a rapig. Roberta Flack Killing me softly c. dalának központi jelentősége van a filmben. Nemcsak ezt énekli Marcus és Fiona a Willel való randi után a lakásban, de a srác ezzel a dallal lép fel az iskolai zenei ki mit tud-on, amely szituációból Will menti ki.

A filmet az Amerikai pite rendezői, a Weitz testvérek rendezték, ez azonban ne rémítsen el senkit, mert az Egy fiúról egy tényleg nagyon vicces és egyben komoly tálalása is a már sokszor megfilmesített témának, ami ennek ellenére egyáltalán nem unalmas, és köszönhetően a remek színészeknek, a jó forgatókönyvnek és a jó dumáknak: nagyon vicces és szórakoztató. Egy pontot azért vonok le belőle, mert a film a második fele kicsit leül az elsőhöz képest.

Értékelés: 9/10