Mr. Brooks egy neo-noir pszichológiai thriller, amely a bemutatását követően kisebb kult státuszt ért el. A film egy skizofrén sorozatgyilkost követ nyomon, amely azon ritka hasonló témájú filmek közé tartozik, ahol a néző azért drukkol, hogy a gyilkos valahogy megússza tetteit. Ennek egyrészről a főszereplő kedvelhető karaktere, másrészről pedig a film helyenkénti sötét humora az oka.

A köztiszteletben álló Mr. Earl Brooks (Kevin Costner), aki egyben az év üzletembere is városában, valójában egy kettős életet élő skizofrén, családos férfi, aki időről-időre gyilkosságokat követ el. Ezekre a tettekre Marshall (William Hurt) buzdítja, aki nem egy valóságos személy, hanem Earl skizofrén hallucinációjának eredménye, aki Earl sötét oldalát testesíti meg. Earl családját szerető férfi, aki rendezett életet él feleségével, Emmával (Marg Helgenberger) és a főiskolát terhessége miatt éppen félbehagyó lányával, Jane-nel (Danielle Panabaker). Míg felesége nem ismeri Earl sötét oldalát, addig lányával kicsit más a helyzet. Earl ugyanis arra gyanakszik, hogy Jane, aki mindig nagyon közel áll a szívéhez, több értelemben is az ő nyomdokaiba lépett, mivel hazaérkezése előtt a főiskolán gyilkosság történt, amit a lány még csak meg sem említett otthon. Közben két év kihagyás után Earl (és Marshall) elkövet egy újabb gyilkosságot, azonban ez alkalommal egy hiba is becsúszik, aminek az a következménye, hogy egy szemtanút hagynak maguk után, aki zsarolni kezdi Earlt. Mr. Smith (Dane Cook) azonban nem pénzt akar, hanem részt szeretne venni a következő gyilkosságban. Eközben az ügy nyomozójának, Tracy Atwoodnak (Demi Moore) magánéleti problémákkal is meg kell küzdeni...Mr. Brooks egy nagyon sötét thriller, amelyet a sötét humorú comedy, dráma és akciófilm elemei lazítanak. A film erőssége nem a pszichológiai realisztikusságában áll, mintsem inkább hangulatában és ritmusában, ami szándékosan lassú és gyengéd ritmusú, ami némi szürreális érzetet is ad a filmnek. A Mr. Brooks úgy tud végig rejtélyes és feszültséggel teli lenni, hogy ezt nem zsigeri rémülettel, félelemmel vagy akár undorral váltja ki, mint műfajának számos más darabjai, annak ellenére, hogy néhány jelenete kifejezetten véres. 

A szkriptet Bruce A. Evans rendező és forgatókönyvíró írta, aminek számos gyengesége van ugyan, azonban erősségei annyira jók, hogy valamennyire sikerül elfeledtetnie a nézővel a gyengébb pontokat. A karakterek egy része remekül megírt és eljátszott, míg más része kevésbé kibontott, vagy akár felesleges is a filmben.

A film és a forgatókönyv leglényegesebb - és legjobb - része természetesen a címszereplő Earl Brooks, illetve sötét oldala Marshall, valamint kettejük kapcsolata. Earl egy szenvedély rabja, ami esetében nem az alkohol, vagy a drog, hanem a gyilkolás. Bár arra a film nem tér ki, hogy ennek mi áll a hátterében, nagy valószínűséggel egyszerűen csak az, hogy pszichopata skizofrén. Sok sorozatgyilkossal ellentétben ő nem próbálja megideologizálni tetteit, és semmilyen módon nem ítélkezik véletlenszerűen kiválasztott áldozatai felett, egyszerűen csak szenvedélyét elégíti ki gyilkosságaival. Ezt a kényszereres belső sürgetést Marshall indukálja benne, akit Earl próbál ugyan leállítani, de nem sok esélye van erre, hiszen nyilvánvalóan Marshall a domináns fél.Ők ketten egyfajta Jekyll és Hyde, akik Mr. Brooks kettős személyiségét jelképezik. Meglepő módon személyiségének rosszabbik fele, az okos és ravasz Marshall sem teljesen ellenszenves. Igazából nem teljesen tisztázott, és a film nem is igazán akar konkrét választ adni arra, hogy Marshall tulajdonképpen mije vagy kije Earl személyiségének. A kézenfekvő Jekyll és Hyde rosszabbik tagja mellett értelmezhető úgyis, hogy nem Marshall, hanem Earl a rossz, mert egy gyenge ember, aki nem tud - és igazából nem is akar - ellenállni a kísértéseknek, és Marshall dominanciája mögé bújva menti fel magát tettei alól. Persze azért drukkolunk Earlnek, hogy meg tudjon szabadulni rosszabbik énjétől és véget tudjon vetni a gyilkosságoknak, miközben annak is szurkolunk, hogy megússza tetteit, már csak azért is, mert a többi pszichopata sorozatgyilkossal ellentétben neki van lelkiismerete, és különbséget tud jó és rossz között tenni. Emiatt pszichológiailag nem igazán realisztikus a film, de ez mégsem igazán probléma, vagy rontja el a filmet. Inkább erősíti szürrealisztikus black comedy jellegét.

Kritikaként azt szokták itt megemlíteni, hogy a filmnek van egy olyan erkölcsileg nem védhető üzenete, hogy a gyilkosság értelmezhető feszültséglevezető tevékenységként is, ami egészen addig rendben van, amíg az elkövető szimpatikus. Azonban a filmnek ezt a részét nem kell túl komolyan venni a szürrealista hangulata és fekete humora miatt, arról nem beszélve, hogy az is kristálytiszta, hogy Mr. Brooks nagyon kattant. A film cselekménye nagyrészt Earl, Marshall és a zsaroló Mr. Smith személye közötti macska-egér játék. Mr. Smith karaktere is érdekes, annak ellenére, hogy múltjáról vagy motivációiról nem sokat tudunk meg. Nem derül ki, hogy miért is akar annyira nagyon részt venni egy gyilkosságban. Inkább csak sejthető, hogy a fényképezőgépével állandóan kukkoló Mr. Smith valami új izgalomra vágyik. Nagyon sokra tartja magát, ugyanakkor semmilyen téren nem versenyezhet Mr. Brooks-szal. Ők hárman kölcsönösen át akarják verni egymást, ami roppant eltérő motivációikból fakad.Earl először elhiteti velünk és Mr. Smithszel is, hogy a férfi a tanítványa lesz, akinek átadja majd a stafétabotot.  Earl azonban abba akarja hagyni a gyilkolást, míg Marshall folytatni akarja, mert egyszerűen imád ölni. A történet egyes fordulatai meglepőek, néhány viszont kiszámítható. A film egy pontján azt hihetjük, hogy Earl azt szeretné, ha Mr. Smith megölné, így biztosan véget vethetne mizériájának, és még családja jó híre is megmaradna. Azonban Mr. Smith karaktere akkora lúzernek tűnik kezdettől fogva, hogy sejthető, hogy ő ezt nem fogja tudni megtenni és az is érezhető, hogy Mr. Brooks nem ilyen véget akar magának.

A forgatókönyv gyengébb pontjai közé egyes mellékkarakterek és néhány feleslegesnek tűnő mellékszál tartozik.

A legtöbb negatívum Tracy Atwood, a nyomozónő karakteréhez kapcsolódik. Bár elég sokat van jelen - talán túl sokat is -, és nagyon be akarják karakterét mutatni, mégsem igazán lényeges a filmben, ugyanis nem ő mozgatja cselekményeket, és sem a gyilkos, sem más karakterekhez nem tud újat hozzátenni. Mindent, amit Brooksról vagy a többiekről tudni kell, azt megtudjuk Earlön és Marshallon keresztül. Ráadásul Atwoodhoz kapcsolódó mellékszálak nagy része teljesen felesleges a filmben. Ide tartozik az, hogy miközben Brookst akarja elkapni, közben egy másik ügyön is dolgozik, valamint problémás válásának részleteit is megismerhetjük. Ezek a mellékszálak Atwood karakterét voltak hivatottak kifejteni, azonban lényegtelenek, nem igazán érdekesek és nem is sikerül őket megfelelően a fő szálba illeszteni.Csak az időt veszik el a többi - érdekesebb - karaktertől. Persze nyilván kell egy nyomozó karakter egy sorozatgyilkosságról szóló filmben, de akkor inkább kettejük, a gyilkos és a rendőr kapcsolatára kellett volna koncentrálni, mert a Mr. Brooksban úgy tűnik, mintha ők két külön történetben szerepelnének. Tracy Atwood a film leggyengébb része. 

Jane, Brooks lányának karaktere már sokkal érdekesebb, mint Atwoodé, csak az övé meg kissé kidolgozatlan. Őt jó lett volna jobban is megismerni, szemben a nyomozóval. Jane karakteréből sokkal többet ki lehetett volna hozni, és váratlan csavarokra is fel lehetett volna felhasználni, azonban ezek elmaradtak. Ebben a szálban van egy olyan - szintén nem realisztikus - felhang, hogy a gyilkosságra való hajlam genetikailag örökölhető.

A film egyik legerősebb pontja Mr. Brooksot játszó színészek, Kevin Costner és William Hurt, akik remek párost alkottak a filmben. Karaktereik a színészek hasonló gesztusain és logikájukon keresztül is összekapcsolódnak, azon a tényen kívül, hogy ugyanazt az embert játsszák. Nagyszerűek azok a jelenetek, amelyekben az autó tükrében egymásra néznek, pillantásaik ezer szónál többet érnek.Kevin Costner-t soha nem tartották igazán jó színésznek, amit ő maga erősített meg néhány szörnyű filmjében, néha azonban tehetségét is felvillantotta a The Untouchables-ben, JFK-ban, vagy a Dances with Wolves-ban. Mr. Brooks Earlje ezek közé az alakítások közé tartozik. Első gondolatra furcsának tűnhet ő sorozatgyilkosként, azonban Earl nem a szokványos nagyon látványosan elmebeteg gyilkos, hanem egy kedvelhető és sokkal visszafogottabb karakter, mint Hannibal Lecter, vagy Kevin Spacey John Doe-ja, amit Costner ennek megfelelően sármosan és kissé aluljátszik. Mr. Brooks családját szerető és sorsukat szívén viselő családapa, aki nem élvezi a gyilkolást, csak éppen rászokott, mint más a drogra vagy az alkoholra. Soha nem veszti el a néző szimpátiáját, aggódunk sorsáért, és nem akarjuk, hogy elkapják, már csak azért sem, mert nem tűnik annyira megátalkodottnak karaktere. Egyrészről tisztában van azzal, hogy rossz, amit művel, és ennek megfelelően abba is akarja hagyni. Másrészről pedig személyiségének rosszabbik oldala egy másik karakterben testesül meg, ami által Earl egy kicsit "megtisztul" és ez tovább növeli a néző szimpátiáját.

William Hurt Costnerhez hasonlóan remek Marshall, Mr. Brooks rosszabbik oldalának domináns és a gyilkolást az evéshez vagy a szexhez hasonlóan kellemes időtöltésnek tartó karakterében. William Hurt sem tőle megszokott szerepet játszik ebben a filmben. Marshall karaktere könnyen klisébe vagy karikatúrává alakulhatott volna, azonban ő a megfelelő, a film hangulatába illő kissé szürreális vágányon tartja Marshallt, amiben a fekete humor is a segítségére volt. Hurt remek, ahogy állandóan az árnyékban leselkedik, figyel, vizsgálódik, miközben rágja Earl fülét és próbálja az újabb gyilkosságokra rávenni.A mindig ideges Mr. Smith szerepében Dane Cook látható, aki stand-up comedys múltját remekül felhasználja ebben a lúzer karakterben. Mr. Smith semmire nem vágyik jobban, mint hogy részt vehessen egy igazi gyilkosságban. Azt nem tudjuk meg, hogy ennek mi az oka, de tulajdonképpen nem is lényeges, és nem is igazán hiányzik a filmből. Bár ő (nagy valószínűséggel) nem elmebeteg, azonban karakterének kissé perverz vonása kiderül abból a tényből, hogy egy kukkoló, ami már eleve ellenszenvessé teszi. Ellenszenvesebb, mint a totál kattant többszörös gyilkos Mr. Brooks. Mellette Mr. Smith csak egy perverz lúzernek tűnik, aki a gyilkossággal mintha piti személyét szeretné különlegesebbé tenni.

Tracy Atwood, a kemény nyomozónő karakterében Demi Moore is hibás választásnak tűnhet elsőre. Azonban amíg Costnerről, Hurtről és Cookról kiderül, hogy több, mint megfelelőek a szerepükre, addig Demi Moore valóban hibás döntésnek bizonyul. Ugyanakkor mentségére legyen mondva, hogy az ő karaktere a forgatókönyv leggyengébb pontja, amit olyan mellékszálakkal kívánták bemutatni, amelyek amellett, hogy nem illeszkednek jól a történetbe és érdektelenek, még karakter építés szempontjából sem mondhatóak jónak. A kemény csaj, aki még a magánéleti problémáival sem tud rendesen megbirkózni. Az ő motivációja, hogy gazdag nő létére miért is akart mindenáron rendőr lenni, pedig valójában senkit nem érdekel. Az sem használ karakterének, hogy szinte nincs olyan pillanat a filmben, ahol Demi Moore meg tudna minket győzni arról, hogy van annyira okos, erős és ügyes, hogy el tudja kapni az intelligens és sármos Mr. Brooksot.Janet, Brooks lányát játszó Danielle Panabakernek viszont vannak remek momentumai, néha az arcán lévő gonoszkás angyalarcú mosoly egyszerre hátborzongató és imádnivaló a film vége felé. Sajnos karakteréről nem tudunk meg túl sokat, ő a film rejtély részét növeli, amit jobb lett volna részletesebben kifejteni. Mr. Brooks feleségének szerepében a CSI-os Marg Helgenberger látható, akinek igazán nem sok idő adatott a filmben. Annyira nem sok, hogy ebben a formában szinte felesleges is a karaktere.

A film operatőre John Lindey sötét fényképezése és a zeneszerző Ramin Djawadi szeszélyes és hangulatos zenéje remekül illeszkedik, illetve erősíti a film noiros és kissé szürreális atmoszféráját.

Bruce A. Evans rendező és forgatókönyvíró Mr. Brooksa elég megosztó film, és igaz, hogy a forgatókönyvében számtalan hiba és gyengeség található, azonban a legnagyobb erőssége a hangulata és a két főszerepet játszó színész ezt feledtetni tudja. Mindenkinek - aki szereti a noirokat vagy a pszichológiai thrillereket -, tudom ezt a filmet ajánlani.

Értékelés: 8/10