Time Goes By

Hollywood aranykorának pletykái és botrányai 12. rész

2015. január 14. 20:32 - Time Goes By

Lupe Vélez, a Tarzan verő "mexikói tűzhányó" tragikus halála

Lupe Velez színésznő 1944. december 13-án virágokkal dekorálta ki otthonát, meggyújtott egy tucatnyi gyertyát, amelyeket vallásos képei és szobrai mellé helyezett, majd bevett 80 Seconal tablettát. Felvette egyik legszebb ruháját, lefeküdt selyemhuzatú ágyára, rózsákat tett maga köré, jobb kezébe fogta feszületét, majd kezeit összekulcsolta, és várta a halált. Kicsit úgy hangzik, mint egy giccses melodráma, azonban ez a valóság volt. Na de ki volt Lupe Vélez, és miért döntött úgy, hogy elveszi saját életét 36 évesen?

Hollywoodba már több, mint száz éve ezrével mennek a hírnévre és örök dicsőségre vágyók, akik közül csak nagyon keveseknek sikerül elérnie és megvalósítania álmait. Persze ezek közül számos olyan ember is akad, aki nem filmjeivel és szerepeivel éri el a halhatatlanságot, hanem paradox módon a halálával. Lupe Vélez is ezek közé tartozik, bár neki minden esélye, tehetsége és lehetősége meg lett volna arra, hogy karrierje miatt emlékezzünk rá.

Maria de Guadalupe Villalobos-Vélez, azaz Lupe Vélez (1908-1944) egy mexikói kisvárosban született, hivatalos életrajza szerint édesapja ezredesi rangban szolgált a mexikói hadseregben, míg édesanyja opera énekesnő volt. Mai életrajz kutatói szerint azonban ezt a családi hátteret már Hollywoodban találták ki számára, mivel az eredeti sokkal kevésbé volt romantikus. Többek szerint anyja prostituált lett férje halála után, és a szép kislány is hamar kitanulta ezt a szakmát. Mindenféle éjszakai mulatókban lépett fel anyja irányításával, ahol az ősi szakma mellett a színész mesterséget is kitanulta, miközben énekelt és táncolt. Nem sokkal később Mexikó egyik legnépszerűbb előadóművésze lett, és ekkorra már tökéletesen megtanulta, hogy hogyan érje el szépségével és erotikus kisugárzásával amit csak akar.

19 évesen érkezett Hollywoodba, ahol kezdetben kisebb komika szerepeket kapott, majd 2 évvel később a The Gaucho 1927-es némafilmben megtörtént a kiugrása, ahol Douglas Fairbanks volt a partnere. Ezután már a legnagyobb nevű rendezőkkel (D.W. Griffith, Cecil B.DeMille, William Wyler) dolgozott és a '30-as évek elején már karrierje csúcsára jutott. Akcentusa ellenére sikeresen váltott át a hangosfilmekre, azonban mexikói származása egyszerre könnyítette és hátráltatta is pályafutását. Egyrészről nagyon testhezállóak voltak számára temperamentumos, forróvérű és szexis karakterek, másrészről pedig be is skatulyázódott ezekbe a (manapság azt mondanánk, hogy sztereotíp) szerepekbe. Legnagyobb sikereit még a hollywoodi cenzúra bevezetése (1934) előtt készült filmjeivel érte el, amelyek sokkal több és nyíltabb szexualitást tartalmaztak, mint a későbbi filmek. Az ekkor készült Congo vagy a The Half Naked Truth voltak talán a személyiségéhez legjobban passzoló filmek, amelyeket még mai szemmel nézve is szexuálisan nyitottnak neveznénk. A cenzúra bevezetése után Lupe karrierje hanyatlani kezdett, azonban 1939-ben sikerült megújítania, amikor a The Girl from Mexico c. filmje akkora siker lett, hogy számos (8) folytatása készült a későbbiekben.

Karrierje és magánélete során számos beceneve volt, ami többsége temperamentumára, szexéhségére, valamint sokszor agresszív és erőszakos természetére vonatkozott, ami előre is vetítette a katasztrófába torkolló véget: The Mexican Spitfire, The Tropical Hurricane, The Mexican Wildcat, The Mexican Madcap, The Hot Pepper. Lupe az egyik legpromiszkuisabb színésznőnek számított a '20-30 évek fordulóján, akinek szinte minden filmpartnerével és rendezőjével volt szexuális kapcsolata, pl: Douglas Fairbanks, Clark Gable, Errol Flynn, John Gilbert, Charlie Chaplin stb. A másik jellemző - és életét tönkretevő - tulajdonsága a mentális kiegyensúlyozatlanság és extrém féltékenység volt, ami miatt partnereit és nagy szerelmeit fizikailag és pszichésen is bántalmazta. Lupe sokak szerint a szenvedélyességbe volt szerelmes. Imádott teljes tűzzel égni, és úgy gondolta, hogy az állandó veszekedésekkel lehet egy kapcsolatban a szenvedélyt és az izgalmat fenntartani. Ugyanakkor nagylelkű és remek humorú nő volt, aki nagyszerű barátnak is bizonyult, és aki sokszor minden hollywoodi befolyását bevetette annak érdekében, hogy másoknak segítsen. Mindemellett mélyen vallásos katolikus is volt, aki ezt remekül össze tudta egyeztetni szexuális életével - egészen addig, amíg terhes nem lett. Na de ne szaladjuk előre a történetben. Élete két legfontosabb kapcsolata Gary Cooper (1929-1931) és később férje Johnny Weismuller (1933-1938) - Tarzan - volt.

Az egyik legnagyobb sikere az 1929-es The Wolf Song c. némafilm volt, ami amellett, hogy ekkor ismerkedett meg élete szerelmének nevezett Gary Cooperrel, arról is nevezetes, hogy Coopert meztelenül is lehet látni - elölről - egy pillanatra. A film forgatásakor nagyon érdekes szituáció alakult ki, ugyanis az egyik színész, Russ Columbo volt Lupe ex-szeretője, míg a jelenlegi a film rendezője Victor Fleming, miközben Gary Copperrrel az első pillantásra egymásba estek, és Lupe új szeretőjévé vált. (A baloldali képen ők láthatóak ebben a filmben) Lupe Vélez és Gary Cooper egymástól végletesen eltérő személyiségű ember volt. Lupe temperamentumával, szókimondásával és kiegyensúlyozatlanságával szemben Cooper mindig végtelenül nyugodt és szinte szégyenlős fickó volt, azonban egy dologban, a féltékenységben nagyon hasonlítottak. Rengeteg szexuális kapcsolata ellenére Lupe általában egyszerre csak egy fickóval tartott kapcsolatot, míg Cooperről ez nem volt elmondható. Egyik legemlékezetesebb és legerőszakosabb nyilvános vitájuk akkor tört ki, amikor Lupe számon kérte Cooperen Marlene Dietrichhel való viszonyát, ami közös filmjük forgatása alatt történt. Mindemellett a színésznő azt sem szerette, hogy a férfi baráti körébe tartozott Anderson Lawler színész, aki nem annyira a filmjeiről, mint inkább homoszexualitásáról volt híres. Egyszer Lupe állítólag nyilvánosan lehúzta Cooper sliccét, megszagolta szerszámát, majd kiakadt, mert szerinte Lawler parfümjét érezte rajta. Lupe nem volt egy szégyenlős lány. Emiatt számtalan veszekedésük és csatájuk volt, amelyek fizikai eredményeit Cooper később büszkén mutogatta a testén, mint "háborús sebesüléseket". Lupe ugyanis késsel - amit mindig magánál hordott - megszúrta és pisztolylövéssel is megsebesítette a színészt, akinek élete sokszor csak egy hajszálon múlt. Azonban letartóztatva nem ezekért volt, hanem azért, mert egy alkalommal egy rendőrjárőr kiszúrta, hogy éppen orális szexben részesíti Garyt egy parkban parkoló autójukban.Coopert minden nyugodtsága ellenére megviselte a Lupeval normálisnak nem igazán nevezhető, végtelenül kimerítő veszekedésekkel teli kapcsolata, ami alatt 20 kilót fogyott. Kettejük eltérő személyiségéből fakadó problémákhoz párosult ráadásul Cooper nagyon domináns anyja, aki több ok miatt is nagyon határozottan és ellentmondást nem tűrően ellenezte kapcsolatukat, de legfőképpen házasságukat. Ő úgy gondolta, hogy a végtelenül szókimondó Lupe közönséges, ízléstelen és vulgáris, mindemellett azt sem tartotta kívánatosnak, hogy a családba mexikói kerüljön, ugyanakkor teljes joggal aggódott fia életéért. Amikor aztán Cooper végül idegösszeroppanást kapott, anyja úgy döntött, hogy itt az idő véget vetni ennek az őrületnek, és akkor már fia is beleegyezett, hogy elhagyja Vélezt. A szakítást Lupe soha nem tudta teljesen kiheverni, barátai szerint Gary Cooper volt élete szerelme.

Johnny Weismuller (1904-1984) olimpiai bajnok úszó, színész volt Lupe Vélez férje 1933-1939 között. (Balra a képen Johnny papucsban Lupéval) Weismuller Párdányon (ma Szerbia), az Osztrák-Magyar Monarchiában született egy bánáti sváb családban, és szüleivel (még az ő csecsemőkorában) az USÁ-ba emigrált. Tarzan nős volt, amikor megismerkedett Lupéval, azonban annyira szerelmes lett a nőbe, hogy képes volt elválni azért, hogy feleségül vehesse Vélezt. A házasságuk Lupe előző kapcsolatához hasonlóan roppant szenvedélyes, viharos és bántalmazásokkal teli volt, amiket itt is ő követett el, és amelyek közül jó néhány ez alkalommal is a nyilvánosság előtt történt. Volt egy nagyon híres eset, amikor egy hotelban szálltak meg, és a veszekedésük annyira erőszakos és hangos volt, hogy a szomszédok kihívták a rendőrséget, mert attól tartottak, hogy a majd két fejjel magasabb és atletikus felépítésű Johnny esetleg kárt tesz vagy akár megöli feleségét. Nos, amikor a rendőrség kiért, meglepve tapasztalták, hogy a nőn egy karcolás sincs, Tarzant viszont agyba-főbe verve találták a földön, akit szó szerint ki kellett menekíteni a nő karmai közül. Amikor a Tarzan filmeket forgatták, Weismuller testén lévő zúzódásokat és horzsolásokat alig tudták sminkkel eltakarni. Weismuller fizikailag és lelkileg is erősebb volt Gary Coopernél, azonban 5-6 év házasság után neki is elege lett Lupe természetéből és viselkedéséből.

Lupe és Johnny még házasok voltak, de kapcsolatuk már a végét járta, amikor a színésznő egy forgatás során megismerkedett Arturo de Córdoba mexikói színésszel, akivel szintén szenvedélyes kapcsolatot alakított ki. Mivel azonban a férfi nős volt, ezért a közvélemény nyomása miatt végül kapcsolatuk megszakadt.

Közvetlenül ezután következett Harald Ramond (1916-1986) francia színész (eredeti neve Harald Maresch), aki 8 évvel fiatalabb volt Lupénél, és kisebb szerepekben játszott. Harald ártatlan és tapasztalatlan embernek állította be magát, azonban Lupe hamarosan megtanulta, hogy a férfi nem az, akinek mutatja magát. Nemcsak azért mert Lupe mellett egy Francesca Vitiner nevű nővel is kapcsolata volt, hanem mert egyszer Lupe a saját ágyában kapta rajta Haraldot Arturo de Córdobával. Lupe nagyon megalázva és összetörve érezte magát, ráadásul ekkoriban derült ki, hogy terhes. A mélyen vallásos és babonás Lupe mindenáron férjet, apát és nevet akart szerezni megszületendő gyerekének, és akármi is volt Ramond rovásán, hozzá akart menni a gyerek érdekében. Harald először bele is egyezett a házasságba, azonban később ezt visszamondta.

Pár nappal később, 1944. december 13-án, Lupe Vélez élete utolsó napján virágokkal dekorálta ki otthonát, meggyújtott egy tucatnyi gyertyát, amelyeket vallásos képei és szobrai mellé helyezett, majd bevett 80 Seconal (nagyon erős barbiturát altató) tablettát. Felvette egyik legszebb ruháját, lefeküdt selyemhuzatú ágyára, rózsákat tett maga köré, jobb kezébe fogta feszületét, majd kezeit összekulcsolta, és várta a halált, ami meg is jött. 36 éves volt.

Búcsúlevelében azt írta: "To Harald: May God forgive you and forgive me, too; but I prefer to take my life away and our baby's, before I bring him with shame, or killing him. Lupe."

"Haraldnak: Isten bocsásson meg neked és nekem, de inkább elveszem a saját és gyermekünk életét, mintsem szégyenben szüljem meg, vagy megöljem. Lupe"

Az egyetlen hivatalos rendőrségi fotó a helyszínről, Lupé holttestével, akinek ekkor már ki volt szőkítve a haja:

A levélből arra lehet következtetni, hogy Lupe az elmaradó házasság miatt ölte meg magát, azonban ezt sokan, köztük legközelebbi barátai is vitatták. Lupe Vélez sokkal szokatlanabb és az akkori erkölcsi normáknak nem megfelelő életet élt, aki nyíltan kifejtette és vállalta életmódját, ezért valószínűtlen, hogy csak amiatt lett volna öngyilkos, mert apa nélkül szülné meg gyermekét. Sokkal valószínűbb, hogy öngyilkosságában kezeletlen mentális problémái játszottak leginkább közre. Viselkedését tanulmányozva minden életrajzírója megegyezik abban, hogy Lupe Vélez bipolár zavarban szenvedett, ami kezeletlenül nagy valószínűséggel öngyilkossággal végződik. Ez a betegség megmagyarázná extrém viselkedését, féltékenységét, hangulat ingadozásait, mániákusságát, depresszióit, agresszivitását, tönkremenő kapcsolatait. Harald Mareschnek azonban ettől függetlenül szinte úgy kellett elmenekülnie Amerikából, mivel a közvélemény őt okolta a színésznő haláláért.

Halálának azonban van két olyan pontja, amelyek miatt további pletykák és tévhitek kaptak szárnyra.

Az első Kenneth Anger avantgard filmes 1959-ben megjelent könyve, a Hollywood Babylon miatt kapott szárnyra, amiben azt állította, hogy a színésznőre a fürdőszobájában találtak rá, fejével a vécében, miközben a saját okádékától fulladt meg.  Ez a tévhit a könyvnek "köszönhetően" széles körben elterjedt, azonban Lupe mai életrajzíró szerint merő fikció, és ezt a rendőrségi fotók is tanúsítják. Igaz, hogy nem az ágyában halt meg, amit olyan gondosan előkészített, hanem a földön találtak rá.

A másik ok pedig a meg nem született gyerek apjának a személye. Robert Slatzer újságíró szerint Gary Cooper volt a gyerek igazi apja. Clara Bow színésznő, Cooper korábbi szeretője adta neki ezt az ötletet, aki azt állította, hogy a színész felhívta őt Lupe halálhíre hallatán, és teljes sokkban, sírva és üvöltve mondta neki, hogy "meg fogja ölni Haraldot" amiért elvesztette Lupet és a gyereket, és Clara szerint Lupe csak Cooper védelme érdekében tette Haraldot a célkeresztbe. Azonban nagy valószínűséggel ez is téves állítás.Lupe Vélez egyike volt a kor tehetséges, de mentálisan beteg színésznőinek, aki ennek ellenére számottevő karriert tudott rövid élete alatt felépíteni mind Hollywoodban, mind Mexikóban, és aki ezáltal kikövezte az utat a későbbi mexikói illetve latin-amerikai színésznők előtt. Minden ereje és energiája kevés - vagy túl sok - volt ahhoz, hogy egyedül legyőzze kezeletlen mentális betegségét. Amikor az egyik interjúban a sikere okáról kérdezték, azt válaszolta:
"
Mi a sikerem titka? Úgy gondolom, hogy egyszerűen csak annyi, hogy más vagyok. Nem vagyok gyönyörű, de bájos szemeim vannak, és pontosan tudom, hogy hogyan használjam őket. Annak ellenére, hogy a közvélemény vad lánynak gondol, valójában nem vagyok az. Csak én vagyok, Lupe Vélez, az egyszerű  és természetes Lupe. Ha boldog vagyok táncolok és énekelek. És ha valami felmérgesít, akkor kiabálok és zokogok, aztán kicsit jobban érzem magam."

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr97028427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MohiJani 2015.01.15. 12:05:20

Biztos megrontotta az embereket a sok szereposzto divany...

Globetrotter2014 2015.01.15. 12:05:26

Remek hiánypótló a blog, olyan témákkal amit mások hanyagolnak. Mellesleg jól is van megírva :)

2015.01.15. 18:58:02

A Frasier (Magyarországon A dumagép címen futott) sitcom nyitó epizódjában is említik az esetét, a vécékagylós verzióban.

Csatlakozom: én is nagyon szeretem a régi hollywoodi sztorikat olvasgatni.
süti beállítások módosítása