Time Goes By

Hollywood aranykorának pletykái és botrányai 14. rész

2015. február 14. 23:34 - Time Goes By

Joan Crawford, avagy anyu, a sztár

Christina Crawford, Joan Crawfod Oscar-díjas színésznő legidősebb fogadott gyereke 1978-ban megjelentette híres-hírhedt Mommie Dearest c. könyvét, amiben a nevelőanyját fizikai és pszichés bántalmazással vádolta meg, valamint anyja alkoholizmusáról, számtalan szexuális kapcsolatáról és mentális kiegyensúlyozatlanságáról is beszámolt, ami miatt anyja kitagadta az örökségből.

Joan Crawford (1905-1977) Hollywood egyik leghíresebb színésznője a ’20-30-as évek egyik legnagyobb sztárja volt, aki karrierjét újra és újra meg tudta újítani, és 3 Oscar-jelölését a ’40-50-es években szerezte film noirokkal (Mildred Pierce, Possessed, Sudden Fear). Számos botrány fűződik a nevéhez, de leghírhedtebb talán Bette Davishez és egyik fogadott gyerekéhez, Christinahoz fűződő ellentmondásos kapcsolata.

Joan Crawfordnak összesen 5 fogadott gyermeke volt, azonban az egyikőjüket a biológiai anyja visszakövetelte, így négy gyereket nevelt fel: Christinat, Christophert, és az ikreket Cynthiat és Cathyt. Bármennyire is szeretett volna saját gyereket, a korábbi abortuszok és vetélések miatt ez nem adatott meg neki. (Vannak olyan vélemények is, hogy nem is akart saját gyereket, mert túl hiú volt.) Mások szerint csak azért akart gyereket, mert nagyon vágyott a feltétel nélküli szeretetre, amiről úgy gondolta, hogy csak a gyerekétől kaphat meg egy nő. Ezzel együtt el akarta kerülni, hogy gyerekei a tipikus elkényeztetett és ezért egész életükben zaklatott és problémás életet élő hollywoodi sztárgyerekek legyenek, ezért nagyon szigorúan, saját mániákus szabályai szerint nevelte őket. A négyük közül a legidősebb Christinával volt a leghidegebb kapcsolata, majd később Christopherrel is megromlott a viszonya, míg az ikrek a haláláig kitartottak mellette.

Christina Crawford (1939- ) író és színésznő, aki leginkább a Mommie Dearest könyvéről vált híressé.Biológiai szülei egy nős tengerész és egy tinédzser lány voltak, akik nem tudták nevelését vállalni, így öt évesen fogadta örökbe Joan Crawford. Tíz évesen anyja bentlakásos iskolába küldte, azonban nem volt megelégedve lánya viselkedésével, ezért később egy szigorú katolikus iskolába íratta be. A bentlakásos iskolás évek kezdetétől csak a szünidőket és a nagyobb ünnepeket töltötték együtt. Az érettségi után színésznek tanult Pittsburghben és New Yorkban. Fiatalabb korában kisebb színházi és filmszerepeket kapott, később tévésorozatok felé fordult, azonban színész karrierje nem hozott számára átütő sikert. 1978-ban adták ki hírhedt könyvét a Mommie Dearest, ami hatalmas média visszhangot váltott ki. A ’80-as években motelt nyitott, a ’90-esben pedig rendezvényszervező lett, miközben különböző bántalmazás elleni alapítványoknál és szervezeteknél tevékenykedett, és a mai napig is különböző show műsorokban beszél életéről, na meg persze legfőképpen híres anyjához fűződő kapcsolatáról.

Christopher Crawfordot (1943-2006) felesége három gyerekükkel elhagyta, majd a ’60-as évek végén Vietnamban szolgált. Soha nem volt közelebbi kapcsolata saját gyerekeivel, amikor egy interjúban megkérdezték tőle, hogy hol vannak és mit csinálnak, akkor csak annyit válaszolt, hogy „fogalmam sincs”. Christopher lemondott a Mommie Dearest és az abból készült film jogairól 10 ezer dollárért, és Joan halála után testvérei közül csak Christinával érintkezett, de vele is csak ritkán.Cathy (1947- ) és Cynthia Crawford (1947-2007) biológiai anyja születésük után néhány héttel meghalt, apjuk pedig nem vállalta a gyerekek felnevelését, akiket Joan még születésük évében örökbe fogadott. Az ikrekkel sokkal közelebbi volt a kapcsolata, akik anyjukhoz költöztek New Yorkban, amikor Joan Crawford negyedik és egyben utolsó férje, a new yorki Pepsi vezér Alfred Steele szívinfarktusban meghalt. Joan Crawford halála után Cynthia a biológiai családja vállalkozásában dolgozott Tennesseben. Cathy Pennsylvaniaban dolgozott tanárként, és a legemlékezetesebb húzása az volt, hogy eladta anyja Oscar-díját, amit a Mildred Pierce főszerepéért kapott. 

1978. novemberében Christina Crawford megjelentette Mommie Dearest c. könyvét, amiben azt állította, hogy anyja soha nem szerette egyiküket sem, és nem anyai ösztönök miatt vágyott gyerekekre, hanem csakis reklámcélokra kellettek neki, na meg azért, hogy saját végre legyen valaki, aki feltétel nélkül szereti és csodálja. Joan Crawford karrierje a ’40-es évekre válságba jutott, a korábbi fiatal, szexis fiatal és kalandos női szerepekből lassan kiöregedő Joannak új irányba kellett nyitnia, hogy karrierjét megújítsa: át akart evezni a komolyabb jellegű drámák felé, amelyekben nem kell annyira látványosan fiatalnak lennie a főszereplőnőnek. Egy középkorba lépő hollywoodi színésznő lehetőségei nagyon lecsökkentek akkoriban, nem volt egyszerű dolog az image váltás és karrier megújítás akkoriban egy '40-es nőnek. Emiatt a karakterváltás miatt volt szüksége arra, hogy a korábbi férfifaló imidzsét is megváltoztassa a nyilvánosság előtt. Rossz nyelvek szerint csak a jól kinéző családi reklámfotók miatt volt szüksége a gyerekekre, amelyek után már hitelesebb lesz ay anyaszerepekben. Christina szerint Joan Crawford egész életében alkoholista, mániákus manipulátor és mentálisan kiegyensúlyozatlan nő volt, akinek emiatt nagyon hirtelen dühkitörései voltak, számos váratlan hangulat és viselkedés változást tudott produkálni, és a fizikai bántalmazás sem állt távol tőle.

Mindezek mellett a pszichés bántalmazásokhoz hozzájárult a színésznő rossz természete, hiúsága, irigysége, féltékenysége, egoizmusa, valamint szándékosan elérhetetlen elvárásai a gyerekkel szemben. Christina beszámol Joan Crawford számtalan szexuális kapcsolatáról is (nőkkel, férfiakkal egyaránt). A férfiakat általában „Uncle-nek”, néha „Daddynek” kellett szólítania. Anyja féltékenységét és szándékos maximalizmusát - semmi nem volt elég jó neki, amit és ahogy Christina csinált -, az is bizonyítja, amikor átvette lánya szerepét egy tévé sorozatban. Christina a The Secret Strom c. szappanoperában szerepelt (1968-1969), de petefészek daganat miatt kórházba került. Az akkor több, mint 60 éves Joan Crawford a lánya tudta nélkül megkérte a sorozat producerét, hogy átvehesse Christina 28 éves karakterét a sorozatban. Meg is kapta a szerepet 4 epizód erejéig, és a nézettséget 40 százalékkal megnövelte. Christina teljesen megcsalva és elárulva érezte magát, ami csak növekedett azután, hogy karakterét nem sokkal később kiírták a sorozatból. Christina szerint ez anyja közbenjárásának eredménye volt, mert meg akarta mutatni, hogy a lánya nem érhet a nyomába.

A könyv utolsó oldalaiban Christina azt írja, hogy anyja mindig magáénak akarta az utolsó szót, és ezért zárta ki őt és Christophert a végrendeletéből. (Bár a könyvet Crawford halála után adták ki, Christina még a színésznő életében elkezdte írni, amiről Joannak tudomása is volt.)

A Mommie Dearest hatalmas érdeklődést és médiafigyelmet váltott ki, ugyanis ez volt az első olyan könyv, ami egy közismert sztár valódi oldalát mutatja be, ami teljesen ellentétes volt a „hivatalos” képpel. Joan Crawford számos pályatársa és barátja (Ann Blyth, Marlene Dietrich, Myrna Loy stb..) megvédte a színésznőt, és elutasították Christina állításait, elismervén azt, hogy valóban küzdött az alkoholizmussal, és mindig nagyon ambiciózus volt, ugyanakkor a bántalmazást és egyéb vádakat visszautasították. Douglas Fairbanks, Joan első férje azt nyilatkozta, hogy „ Az a Joan Crawford, akiről a Mommie Dearestben hallok, az nem ugyanaz a Joan Crawford, akit én annak idején ismertem.” Az ikrek is kategorikusan cáfolták a Christina vádjait, és azt állították, hogy ők soha nem láttak, vagy tapasztaltak ilyesmit. Ugyanakkor mások (Helen Hayes, Rex Reed, Betty Hutton stb..) megerősítették a könyv tartalmát, és azt nyilatkozták, hogy jó pár könyvben szereplő esetnek a szemtanúi voltak. Betty Hutton egy időben Crawfordékhoz közel lakott, aki azt is mondta, hogy „gyakran biztattam a saját gyerekeimet, hogy játszanak Christopherrel és Christinaval, hogy legalább egy időre megszabaduljanak az otthoni légkörtől.” Eve Arden színésznő, aki a Mildred Pierceben játszott együtt Crawforddal, szintén egyetértett Christinaval Joan anyai képességeiről, és azt nyilatkozta, hogy Crawfordnak bipoláris zavara volt, aki emiatt, alkoholizmusa, és hirtelen dühkitörései miatt egyszerűen alkalmatlan volt az anya szerepre.

Más könyvek is foglalkoztak Crawforddal, többek között Christine Ann Lawson az Understanding the Borderline Mother c. könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a színésznőnek borderline személyiség zavara volt, amihez rögeszmés kényszeres tisztaságmánia párosult. (Ez egyébként gyerekkorából és tinédzserkorából fakadt Joannál, aki nagyon mélyről jött.)

Christopher, Joan fogadott fia, az ikertestvéreikkel ellentétben kiállt Christina mellett: „Soha egy pillanatra sem hittem el, hogy anyánk szeretett minket. Az egész csak a publicitásról szólt .”

A könyv hatalmas bestseller lett, ami nem kerülte el Hollywood figyelmét sem, és 1981-ben megfilmesítették Faye Dunaway főszereplésével. A film egyik leghíresebb jelenete a híres-hírhedt „No wire hangers!”. Joan Crawford nagyon utálta a fém drótból készült akasztókat, mert nagyon igénytelennek tartotta őket. Amikor Christina szekrényében felfedez egy ilyet, először csak magából kikelve üvölt, majd a fém akasztóval megveri a kislányt:

A könyvhöz hasonlóan – anyagilag – a film is sikeres lett, azonban szakmailag megbukott. A filmet 6 Razzie Awardra jelöltek, amiből a legrosszabb film, rendező, forgatókönyv, női főszereplő és két mellékszereplő meg is „nyerte” a díjat. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy a sikeres könyvet jelentősen megváltoztatták, különböző karaktereket vontak össze, hagytak ki, valamint az események sem ugyanazok voltak, mint a könyvben. Faye Dunaway valóban camp-szerű játéka túl sok volt, ami lehet, hogy amiatt történt, mert túlságosan beleélte magát a karakterébe, ugyanis még a forgatások szünetében sem lépett ki szerepéből, hiszen a hírek szerint legalább annyira elviselhetetlen és kiállhatatlan volt a stábbal, mint anno Joan Crawford néhány filmje forgatásán. Azonban minden Razzie Award ellenére a filmbeli Joan Crawford karakter a 41. legjobb villain, míg a „No wire hangers, ever!” pedig a 72. legjobb filmidézet az AFI különböző listáin.

A filmet egyébként Christina sem tartotta jónak, ő legfőképpen azt kifogásolta, hogy amíg a könyv a gyerekek perspektívájából íródott, addig a filmben elveszett az ő hangjuk, és inkább csak az öregedő hollywoodi sztárról szólt. (A filmben egyébként az ikrek nem szerepeltek, csak Christina és Christopher karaktere, mert az alkotók attól féltek, hogy az ikrek beperelik őket. )Christina Crawford mindig is kiállt a története mellett, és a könyv megjelenésének huszadik évfordulóján újra kiadta a Mommie Dearest, amiben száz oldal új anyag is szerepel, ugyanakkor kihagyott ötven oldalt a régi kiadásból. A második kiadásban nagyon sok olyan nevet megemlít, ami az elsőből kimaradt, és elsősorban kettejük 1970 utáni kapcsolatára fókuszál.

2012-ben megjelent a Surviving Mommie Dearest c. dokumentumfilm Christina három legsikeresebb könyvén alapul, amit mindenféle showműsor keretében mutattak be, ami után a nézők kérdéseket is feltehettek Christinának. Az egyik ilyen után nem kevesebbet állított, mint hogy anyja, Joan Crawford tehet az utolsó férje, Alfred Steele, a Pepsi vezetőjének haláláról. Először csak azt sugalmazta, hogy Joan kiegyensúlyozatlan, mániákus viselkedése miatt kapott végül a férfi szívinfarktust, azonban a következő kérdésnél ennél is továbbment. Christina elmondta, hogy milyen körülmények között találták rá Steele holttestére a ház emeletre vezető lépcsőjének alján, majd hozzátette, hogy „nem hiszem, hogy baleset volt. Tudom, hogy anya mire volt képes haragjában.” Még azt is hozzátette sokat sejtetően, „hogy nem volt boncolás, és elhamvasztották” Azt hiszem itt már kicsit messzire ment Christina, mert ez utóbbi állítása már inkább tűnik egy jó kis film noir forgatókönyvnek, semmint a valóságnak. Kár, hogy Joan Crawford nem él már, mert ő lehetett volna ennek a filmnek is a főszereplője. Mindenesetre Christina ilyen jellegű sztorijai miatt kérdőjelezik meg az eredeti Mommie Dearest c. könyve – amúgy felettébb valószínű - állításait.Joan és Christina Crawford esete nem feltétlenül nevezhető egyedinek, inkább csak megnyitotta a sztárokról a leplet lerántó könyvek sorát. Hasonló történt Joan Crawford egyik legnagyobb ellenlábasával, Bette Davis-szel is, akiről vér szerinti gyereke írt a Mommie Dearesthez nagyon hasonló könyvet 1985-ben My Mother’s Keeper címmel.

Bár Christina állításait sokan kétségbe vonják, azonban az 1978-as könyvben leírtak többsége egybevág Joan Crawford személyiségével, és nagy valószínűséggel olyan, vagy legalábbis nagyon hasonló lehetett a családi életük a valóságban is. Vannak emberek, akiknek egyszerűen nem lenne szabad gyereket nevelni, ugyanakkor az a tény, hogy Christina még 73-74 éves korában is anyja hírnevéből él (és rontja azt a gyilkossági váddal) nemcsak a szavahihetőségét kérdőjelezi meg, de az ő személyiségéről is elmond mindent, ami sokban hasonlít nevelőanyjáéhoz: az övé kell, hogy legyen az utolsó szó.

1949. karácsonyi rádióműsor Joan Crawforddal és a gyerekekkel, erről az adásról Christina is beszélt a könyvében, és a filmben is látható a jelenet, amiben kiderül, hogy a színfalak mögött milyen hideg volt Joan a gyerekekkel, és csakis a pozitív anyakép kialakítása volt a célja:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr967071651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

annamanna 2015.02.16. 10:13:27

Sajnos ez nem a szavahihetőségét kérdőjelezi meg, csak azt mutatja be, hogy ami ellen az ember lázad, azt szinte megteremti magában; a lázadó olyan lesz, mint a zsarnok, aki ellen lázadt. Erre rengeteg példát lehet hozni a "férfiak világából" is, pl. a politikából. De hát ugyanez érvényes a nőkre is.
Sőt - mivel Joan Crawford és Bette Davis is egész életében utálták egymást, és az életük meglepően sok hasonlóságot mutatott, ebből is következik, hogy az zavar a másikban, ami bennem is megvan - Crawford lányában persze hogy sok dolog megvan, amit az anyjától örökölt. Természetesen rossz, hogy ezektől még idős korára sem szabadult meg, de sajnos alig ismerek embert, aki olyan személyiségfejlődést produkál, hogy képes túllépni az őt ért sérelmeken, bántalmazásokon, és nem tartja magát évtizedeken át is áldozatnak. A világunk tele van áldozatokkal, bárhová nézek, áldozatokat látok. Naná, hogy Crawford lánya is áldozat. Ha nem tartaná magát áldozatnak, akkor is igaza volna, és ha áldozatnak látja magát, akkor is igaza van.

Lady Scarlett 2016.02.01. 18:51:50

A gyermekkorban atelt traumakon a legnehezebb tullepni. En nem ismerek olyat akinek ez sikerult.