Robert Siodmak film noirja New York olasz gettójában felnőtt két barátról szól, akik nagyon különböző utat választottak maguknak: az egyikük gengszter, a másikuk pedig rendőr lett, akik aztán foglalkozásuk következményeként kénytelenek lesznek szembenézni egymással. A film erőteljes üzenetet küld arról, hogy a bűnözés nem kifizetődő, és arról is, hogy nem lehet mindig a szegény gyerekkorra hivatkozni, hiszen a film két főszereplője ugyanabból a szűkebb környezetből indult.

Marty Rome (Richard Conte) gengsztert kórházban ápolják, mert megsebesült egy lövöldözés folyamán, amiben egy rendőr meghalt. Martyt meglátogatja szerelme Teena (Debra Paget), akit ártatlansága ellenére keres a rendőrség, mert azt gyanítják, hogy Marty a titokzatos lány segítségével követett el egy ékszerrablást. Ezt követően egy korrupt ügyvéd W.A.Niles (Berry Kroeger) is meglátogatja, aki azt szeretné, ha Marty elvállalná az ékszerrablást, hogy az ügyvéd kliensét felmentsék. Közben Marty gyerekkori barátját, Candella (Victor Mature) rendőrhadnagyot bízzák meg az ügy nyomozásával. Marty azonban sikerrel kuszálja össze a szálakat, amihez felhasználja szerető anyját, a rá hősként tekintő öccsét, és egy régebbi szerelmét is, majd még a kórházból is sikerül megszöknie. Elkerülhetetlennek látszik a korábbi barátok végső összeütközése...Ez a komor bűnügyi dráma Robert Siodmak remek rendezése következtében sokkal több, mint egy rutin bűnügyi történet, ami felhasználja a jól bevált „gyerekkori barátok, egy zsaru és egy bűnöző kénytelenek egymás ellen fordulni” sémát. A film kivételesen nem Los Angelesben, hanem New Yorkban  annak sötét és eső áztatta utcáin - játszódik, amelyek szinte állandóan szirénáktól és a forgalom zajától hangosak. Ez már önmagában megadja a film alaphangulatát, amely leginkább a városban és annak sivár és kegyetlen gettóiban élő emberek reménytelen életét hivatott ábrázolni, amely környezetben a korrupció minden szinten és téren jelen van. Erre utal a film címe is, a Cry of the City, ami valójában inkább a benne élő ember kiáltása. Mivel a történet New Yorkban játszódik, ezért a rendező Robert Siodmak arra kényszerült, hogy kimozduljon az általa egyébként preferált filmstúdióból, és a helyszínen is forgasson. Ez nagyszerű döntésnek bizonyult, hiszen ezáltal a filmnek lett egyfajta dokumentumfilm hangulata, ami remek elegyet alkot a Siodmakra jellemző expresszionista látványvilággal. Talán kevésbé expresszionista, mint a The Phantom Lady, vagy a Criss Cross, de atmoszférájából mit sem veszít, köszönhetően a helyszíni fényképezésnek.

A film témáiban és történetében nincs túl sok újdonság az eddigiekhez képest, azonban ez még sem csak egy gengszter és zsaru történet, hanem alapvetően arról szól, hogy az emberek képesek-e változni. Az emberek hajlamosak leegyszerűsíteni a világot „jókra” és „rosszra”, de ami még ennél is rosszabb, arra, hogy a a jók azért jók, mert szerencsések, a rosszak meg azért rosszak, mert szerencsétlenek és mert nem volt esélyük. Ezzel a tévhittel próbált a film noir műfaja is megküzdeni számos darabjában, pl. a Detourban, vagy éppen itt a Cry of the Cityben. A filmben látható, hogy ebben a korrupt világban a korrupció, a bűn és bűnözés mindenféle formában és alakban megjelenik, és nem csak az olasz gettó szegényeiből lesz bűnöző, hanem a középosztályhoz tartozó ügyvédből is. Pedig nagyon különböző helyről indultak, a végeredmény mégis nagyon hasonló lett.Sőt, a szegény olasz gettóbeli gyerekből is lehet rendőrhadnagy, pedig ugyanonnan indult, mint a másik szegény olasz kölyök. Egyszóval, bár fontos a háttér, azonban ennek ellenére nem lehet mindent erre kenni, mivel emellett ugyanilyen fontos az ember belső morális indíttatása. Természetesen a filmnek meg kellett felelnie a kor cenzúrájának is, aminek egyik legfontosabb szabálya a „bűnözés nem kifizetődő” tétel volt, így aztán főhőseink sorsa is ennek megfelelő lesz. Ebben a filmben ez az üzenet még annyival erőteljesebb, hogy a bűnöző életmód nem csak elkövető, de szerettei életét is negatívan befolyásolja, mivel mindenki számára boldogtalanságot okoz maga körül.

A forgatókönyvet Richard Murphy és Ben Hecht írták Henry Edward Helseth The Chair for Martin Rome c. regényéből. A történetet nem lehet túl eredetinek nevezni, ráadásul a fő szál mellett több olyan mellékszál is látható, amelyek nem kapják meg a megfelelő figyelmet. Ide tartozik például a korrupt ügyvéd és az elrabolt gyémántok vonala, ami pedig még többet hozzátehetett volna a film fő üzeneteihez. A szöveg és nyelvezet sem annyira éles és cinikus, mint a legtöbb noiré, hanem inkább a melankolikus hangulatot erősítik. A film kezdetekor azt gondolhatnánk, hogy a klasszikus noir keretezett flashback szerkezetet fogja követni, amikor megismerjük Martyt félholtan a kórházi ágyban. Joggal gondolhatjuk, hogy az ő visszaemlékezéseiben ismerjük meg a történetét, azonban a film elkanyarodik a kínálkozó struktúrából és lineáris szerkezetet vesz fel, ami során számtalan érdekes és szokatlan helyre visz minket, ahol a legkülönbözőbb karakterekkel találkozhatunk, és ezen mellékszereplők nagyon különböző motivációi teszik a filmet komplexé.A Cry of the City szinte összes szereplője valami oknál fogva kétségbeesett, szomorú és reménytelen ember, azonban mindannyian valamilyen fajta „jobb életről” álmodoznak, ami karakterenként nagyon különböző lehet, ugyanakkor nincs teljesen kifejtve, hogy konkrétan mit is értenek ez alatt.

A főszereplő antihőst, Marty Rome rendőrgyilkos gengsztert csak barátnője, a fiatal és ártatlan Teena sorsa aggasztja, ugyanakkor mindenki mást, még a saját családját is képes felhasználni önző céljai érdekében, nem törődve anyja és öccse lehetséges szenvedéseivel. Ő már gyerekkorában is könnyű pénzről és az általa megvásárolható örömökről álmodozott. A kezdetben még némi becsület kódexszel rendelkező Marty szökése után válik igazi rossz fiúvá, aki minden mindegy alapon (villamosszék várja a rendőr megölése miatt) bármire képes, és bárkit feláldozna, aki az útjában áll. Ugyanakkor Marty mégsem a megtestesült gonosz, hanem inkább egy rosszul értelmezett jobb élet reményében saját könnyelmű impulzusainak engedelmeskedő, élj a mának típusú ember. aki már csak ezen tulajdonságai miatt is önző, felelőtlen és fenyegetést jelent mindenkire, főleg azokra nézve, akik szeretik őt. Richard Conte meggyőzően alakítja a gyilkos gengsztert, akiben azért maradt annyi becsület, vagy legalábbis önérzet, hogy nem hagyja felhasználni magát egy másik bűnöző által, és legfőképpen meg akarja védeni barátnőjét attól, hogy akár a rendőrség, akár mindenre elszánt bűnözők tönkretegyék az életét. Richard Conte gengszterfigurája nem egy feltűnő, felfegyverzett és hencegő alak, ugyanakkor hajthatatlansága és adott esetben kegyetlensége miatt legalább annyira veszélyes. Marty nem csak kegyetlen, de manipulatív és sunyi is tud lenni, akinek mindezek ellenére a legnagyobb motivációt barátnője védelme jelenti. Richard Conte (House of Strangers, Thieves’ Highway vagy éppen Barzini a Keresztapából), remek játéka is kellett ahhoz, hogy a film jól működjön.Candella nyomozó egy becsületes és tulajdonképpen kedves nyomozó, akinek erkölcsi iránytűjét nem ingatta meg a bűnre csábító környezet. Ő ugyanazon a környéken nőtt fel, ahol Marty, azonban neki sikerült a becsületes úton maradni. Lehet, hogy ez azért is történt, mert ő egyszerűen az a típus, aki a nyugodt alvást részesíti előnyben a pénzen megvásárolható holmikkal szemben. Kettejük személyiségének összehasonlításakor felmerülhet az is a film szerint, hogy a kalandvágyó emberek könnyebben és gyakrabban válhatnak bűnözővé. Ugyanakkor Candellának is vannak furcsa tulajdonságai. Szinte már-már megszállottan küzd a bűn ellen, amiben sokszor átesik a ló túlsó oldalára, mert nem a cselekedet erkölcsi oldalát nézi, hanem szó szerint veszi a törvény minden egyes betűjét, amitől embertelenné válik. Ő a társadalom megmentőjeként látja magát, aki nem csak az olyan mindenre elszánt bűnözőktől akarja a világot megszabadítani, mint Marty, hanem a legkisebb bűnnel, vagy akár csak egy rossz döntést hozókkal szemben sem mutat semmilyen kegyelmet. Ilyen a filmben Marty ápolónője, aki segített neki Teenával való találkozásban, vagy az engedély nélkül dolgozó orvos, aki csak feleségéről szeretne gondoskodni. Szinte már-már kegyetlenebb ezen tulajdonsága miatt, mint Marty, a mindenre elszánt bűnöző, még ha közben azért fáj is a szíve ezekért az emberekért. Candellát, az intelligens, és Martyhoz hasonlóan megingathatatlan nyomozót Victor Mature alakítja.

A két főszereplőre nem lehet panaszunk, hiszen mindkét főszereplő Richard Conte és Victor Mature is noirok gyakori szereplői, és bár egyikőjük sem az a színész, aki igazán lázba tudná hozni a nézőt, ugyanakkor általában megfelelő alakítást nyújtottak noirkban.

Mellettük számtalan mellékszereplő látható, és ők azok, akik tulajdonképpen érdekessé teszik ezt a filmet, a két átlagosnak nevezhető főszereplő mellett.Az egyik legfontosabb mellékszereplő Marty anyja (Mimi Aguglia), aki jó olasz anyaként imádja és szereti fiát, függetlenül attól, hogy az gyilkos és bűnöző. Öccse, Tony (Tommy Cook) is hősként néz fel bátyjára, amiben a legnagyobb veszély az, hogy esetleg példaképe nyomába lép és ő is bűnözővé válik. Candella nyomozó egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy ez ne történjen meg, Martyt már nem lehet megmenteni, de Tonyt talán még igen.

Aztán mellettük látható még pár üde színvolt, mint például a szívproblémás elítélt (Walter Baldwin), aki segít Martynak mgszöknie, vagy a fáradt és cinikus, kissé félelmetes masszőrnő, akit a mindig remek Hope Emerson játszik, vagy film talán legvisszataszítóbb alakja, a korrupt ügyvéd Berry Kroeger alakításában.

A Cry of the City egy remekül összerakott noir, amely kiváló rendezésénél fogva minden egyes izgalomcseppet kitudott préselni az átlagosnak nevezhető forgatókönyvéből, történetéből és színészeiből. Az üzenetei és mondanivalója lehet, hogy egy kicsit túl szájbarágósnak tűnnek ma már, de ettől függetlenül egy hatékony és látványos noirral van dolgunk.

Értékelés: 7,5/10

A film angolul itt végignézhető: