Time Goes By

Hollywood aranykorának titkolt meleg sztárjai 1. rész

2015. október 10. 19:08 - Time Goes By

Scottie Bowers: Full Service: My Adventures in Hollywood and the Secret Sex Lives of the Stars

A színház és film világában mindig is felülreprezentáltak voltak a bi - és homoszexuális emberek a teljes populációban lévő arányukhoz képest, ami alól nem kivétel Hollywood sem. Mivel manapság már nyíltabban kezelik a homoszexualitást, vagy legalábbis többet hallunk a témáról, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez csak az elmúlt pár évtizedre jellemző, és nem egyéb, mint a „modernség” hozadéka. Ez azonban csak a látszat, amihez nagyban hozzájárult nem csak az álszentség, de a téma tabuként való kezelése is, amivel Hollywood próbált megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Hollywood aranykorában egyet jelentett a halálbüntetéssel – legalábbis a karriert illetően – ha valakiről kiderült, hogy a „másik térfélen játszik”. Bár Hollywood szűkebb berkein belül mindig is köztudott volt egy-egy sztár szexuális orientációja, a stúdiók nagyon vigyáztak a sok pénzt termelő sztárjaik imidzsének megőrzésére, amely érdekében különböző fedő sztorikat és látszat házasságokat kreáltak a nagyérdemű közönség számára. Nem véletlen, hogy még a legmelegebb meleg hollywoodi sztár is házasságban élt akkoriban. (A nőkről szóló 2. rész itt található.)

William J. Mann Behind the Screen: How Gays and Lesbians Shaped Hollywood c. könyvében egyik interjúalanya azt nyilatkozt a témáról, hogy „az ’50-es években úgy tűnt, hogy Hollywoodban mindenki meleg...Mindenki tudta, hogyan kell úgy tenni, mintha hetero volna, de ez csak a látszat volt, közben mindenki hazugságban élte az életét...A különbség az volt, hogy itt Hollywoodban a főnökeink hazudtak értünk...”Scotty Bowers (felül a képen) 2012-ben megjelent Full Service: My Adventures in Hollywood and the Secret Sex Lives of the Stars számos – jórészt már meghalt – ismert hollywoodi bi - és homoszexuális sztár eltitkolt magánéletéről közöl pikáns részleteket.

George Albert Bowers (1923- ) a második világháborúban a Tengerészgyalogságnál szolgált, majd leszerelése után egy hollywoodi benzinkútnál dolgozott, amikor is megismerkedett Walter Pidgeon színésszel, aki 20 dollárt kínált fel a jóképű Bowersnek némi szexuális szolgáltatásért cserébe. Pidgeon annyira elégedett volt Scotty szolgáltatásával, hogy elterjesztette hírét hollywoodi ismerősei körében, ami után az a bizonyos benzinkút férfiak találkahelyévé vált. 1950-ben Scotty pincérként kezdett el dolgozni, amely munkakör lehetővé tette, hogy immár különböző partikon árulja nem csak saját, de fiatal és jóképű barátai szolgáltatásait is. Így vált Scotty Hollywood legismertebb és legnépszerűbb stricijévé, aki a ’40-es évektől egészen a ’80-as évekig szállította meleg és nem meleg sztárjainak – producerektől a színészekig - a könnyű szexuális kikapcsolódást jelentő „munkavállalóit”.

2012-ben úgy érezte, hogy eljött az idő, hogy megírja emlékeit, már csak azért is, mert könyvének legtöbb szereplője már halott, akiknek így már nem árthat. Persze emlékeiknek árthat, és hozzátartozók érzéseit is sérthetik – nem az a tény, hogy meleg volt az illető vagy sem, hanem sokkal inkább Scotty Bowers könyvének esetenkénti kissé közönséges nyelvezete - na de az alábbi színészeket nem vélt heteroságukért, hanem filmjeikért és játékukért szeretjük.

Lássuk először Bowers könyvében szereplő leghíresebb/legérdekesebb férfiakat (persze a teljesség igénye nélkül), a nőkről majd egy másik bejegyzésben. A szöveg nyelvezete (Bowers könyvéből való idézeteknél) és egy esetben tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott.

Ramon Novarro (1899-1968)

Novarro mexikói származású színész volt, aki az 1920-as évek hollywoodi némafilmjeinek szexszimbólumává vált Rudolph Valentino halála után. Leghíresebb filmje az 1925-ös Ben- Hur volt. Az MGM filmstúdió „latin szeretőként” reklámozta, nem hiába, hiszen milliónyi nő bálványává vált, aki mindemellett csontbuzi volt, ahogy mondani szokás. Szexuális orientációja nem számított titoknak Hollywoodban, mindenki tudott a színész legfontosabb kapcsolatáról Herbert Howe újságíróval, ezért a stúdió vezetője, a nagyhatalmú Louis B. Mayer többször is rá akarta beszélni a látszatházasságra, Novarro azonban mindig visszautasította ezt. Novarro erős katolikus hite miatt egész életében küszködött melegségével, és nagy valószínűséggel ez volt az oka alkoholizmusának is.

Scotty Bowers szerint Novarro csendes, tartózkodó és jámbor katolikus volt, azonban ez nem tartotta vissza attól, hogy Hollywood meleg szubkultúrájának nagyon aktív szereplője legyen. (A partik másnapját általában végig imádkozta feloldozás reményében.) Scottie szerint a színész imádta az orális szexet, és az ondót csak honey-nak (méznek) becézgette. Mindig nagyon sürgető volt a telefonban, amikor partnereket kért tőlem:„Szükségem van egy kis mézre. Sürgősen. Ma éjszaka. Segíts nekem és találj pár fickót. Légyszíves.” Ilyenkor vittem neki 5-6 fiatal fickót, és fél órán belül végigment (leszopta) mindegyiken, majd újra hívta az elsőt. Ha az első nem tudott ilyen hamar újra elélvezni, akkor Novarro mindig rám lett mérges. De szerencsére hamar elfelejtette a mérgét, mivel teljesen alkoholista volt.”

1968. október 30.-án egyik bejárója fedezte fel holttestét hollywoodi otthonában. Két fiatal férfi prostituált agyonverte, mert azt gondolták, hogy rengeteg pénzt tart otthon.

Cary Grant (1904-1986) és Randolph Scott (1898-1987):

Cary Grant az AFI lenagyobb sztárok listájának második helyén áll, aki számtalan klasszikussá vált filmben játszott (North by Northwest, Charade, Notorious stb..) és akit kétszer jelöltek Oscar-díjra. Cary Grant ötször házasodott, amelyek többsége elég hamar véget ért. Egyetlen gyermeke született negyedik házasságából, amikor Grant már 62 éves volt. Kapcsolatai közül azonban a leghíresebb (legalábbis hollywoodi berkeken belül) és legfontosabb Randolph Scott színésszel (főleg westernekben játszott) folytatott 12 éves éves viszonya volt, amely során a két színész együtt is élt Grant malibu-i tengerparti házában, amit Hollywoodban csak „agglegények tanyájaként” emlegettek, függetlenül attól, hogy mindketten nősek voltak.

Bowers a könyvében azt állítja, hogy több alkalommal is bevették őt szexuális játékaikba. „Ez a szokásos szopáson soha nem ment túl. Nem közösültek, vagy legalábbis nem férfiakkal, de lehet, hogy csak nem velem. Randolph Scottal való első találkozásra emlékszem leginkább, mert ő egy nagyon beszélgetős és gyengéd ember volt.”

Spencer Tracy (1900-1967)

Spencer Tracy volt Lawrence Olivier-rel (ő is szerepel Bowers könyvében) együtt az a színész, akit a legtöbbször, kilencszer jelöltek Oscar-díjra. Tracy egyszer nősült 23 évesen, és bár a házasságot hivatalosan soha nem bontották fel, a házaspár 1933-tól kezdve külön élt. Fia süketen született, ami miatt Tracynek végtelen lelkiismeret-furdalása volt, amiben közrejátszott erős katolikus hite is. Azt mondta, hogy „az én bűneim miatt született süketen.” Alkoholizmusának okai és gyökere is ebben a lelkiismeret-furdalásban keresendő. Mivel a nagyközönség előtt köztudott volt, hogy külön él feleségétől, ezért a stúdiója kreált egy fedő szerelmi történetet számára, csak nehogy bármilyen pletyka is lábra kapjon biszexualitását illetően. Ez a fedő történet pedig azt hiszem mindenki számára közismert, ugyanis „szerelme” nem volt más, mint Hollywood legnagyobb színésznője, Katharine Hepburn. Ezzel a kapcsolattal a stúdió két legyet ütött egycsapásra, hiszen Hepburn leszbikussága talán még „látványosabb” volt, mint Spencer biszexualitása. A stúdiójuk (MGM) nem csak, hogy 9 közös filmben párosította össze őket, hanem olyan részletekig menően ügyelt fedő történetükre, hogy mindig egymás mellett kaptak öltözőt és hotel szobát, csak hogy fenntartsák kettejük szerelmének mítoszát. (Mindazonáltal ők ketten tényleg bizalmas jó barátok voltak egészen Spencer Tracy haláláig, de kapcsolatuk nagy valószínűséggel ebben ki is merült.)Scotty Bowers azt írja róla könyvében: „Tracy egyszer felhívott, hogy javítsam meg a bojlerét. Miközben ezzel foglalatoskodtam, ő megivott egy üveg Scotch-ot, majd kinyitott még egy üveget. Ekkor mozdult rám. Elkezdett levetkőzni, és könyörgött, hogy ne menjek el. Nem volt szívem nemet mondani. Én is levetkőztem és ágyba bújtam vele. Annyira részeg volt, hogy alig értettem mit mond. Ezután Tracy fejét az ágyékomra tette, megfogta a péniszem, és harapdálni kezdte a fitymámat. Pár órával később arra ébredtem, hogy Tracy a fürdőszoba villanykapcsolóját keresi, hogy pisilhessen, azonban amikor nem találta azt, akkor egyszerűen a drapériára, majd a szőnyegre vizelt.” Bowers szerint több alkalommal is együtt volt Tracyvel, akinél ezek az együttlétek mindig totális részegségben történtek, mivel a színész képtelen volt józanul elviselni azt a gondolatot, hogy ő biszexuális.

George Cukor (1899-1983)

Hollywood aranykorának egyik legendás rendezője, akit a „nők rendezőjének” is hívtak, mivel filmjeiben inkább a női karakterekre, témákra, érzésekre helyeződik a hangsúly (Gaslight, Adam’s Rib stb...). Cukor-t 5 legjobb rendezői Oscar-díjra jelöltek, amelyek közül a My Fair Lady-ért meg is kapta. Mindemellett Cukor a hollywoodi meleg közösség egyik központi alakja volt, akinek luxus otthonában tartott vasárnapi partikon számtalan valódi szexuális orientációját eltitkoló hollywoodi színész megjelent. Egyszer még le is tartóztatták erkölcstelenség vádjával, azonban az MGM stúdiónak sikerült elkennie az esetet, és ez soha nem került nyilvánosságra. Az ’50-es években kapcsolatba került egy George Towers nevű fiatalemberrel, akinek még a tanulmányait is finanszírozta. Towers végül ügyvéd diplomával a kezében megnősült, de Cukorral való kapcsolata soha nem szűnt meg.

Scotty Bowersnek Cukorral is volt szexuális kapcsolata, amiről könyvében így emlékezik: „Első találkozásunkkor rögtön rám mozdult, elkezdett a golyóimmal játszadozni, majd gyorsan a teljes merevedésig simogatott. Azonnal elkezdte szopni a megmerevedett péniszemet. Annyira jó volt abban, amit csinált, hogy mielőtt észbe kaphattam volna, már szédültem az extázistól. Le kellett hogy feküdjek, majd egy teljesen tökéletes és kielégítő orgazmust éltem át. Ezután Cukor gyorsan lezuhanyzott, majd ragaszkodott ahhoz, hogy kifizessen. Neki mindig ilyen gyors és üres szexuális találkozókra volt szüksége. Soha nem volt előjáték vagy smárolás, és soha nem volt behatolás. Az anális szex szóba sem jöhetett, George csak szopni akart. És ezt nagyon gyorsan és hideg hatékonysággal hajtotta végre.„

Rock Hudson (1925-1985)

Az ’50-60-as évek egyik legnépszerűbb és legférfiasabbnak tartott vezető színésze volt, akit egyszer jelöltek Oscar-díjra. Mivel a jóképű és férfias színész nagyon népszerű volt női rajongótábora körében, ezért a stúdiója nagyon ügyelt imidzsére. Egészen az 1985-ben bekövetkezett haláláig titokban tudták tartani szexuális orientációját, ami miatt teljes meglepetésként és sokként érte az embereket, hogy halálának oka AIDS volt. Ő három évig volt nős (1955-58), sztárságának csúcsán (a Giant forgatása után volt az esküvő), amikor már úgymond muszáj volt felmutatni egy feleséget. Neje Phyllis Gates lakberendező volt, aki mindemellett leszbikus is volt. Bowers róla/róluk is megemlékezik könyvében, aki nem csak Hudsonnak, de Gatesnek is szállított partnereket.

Anthony Perkins (1932-1992)

Anthony Perkins leginkább Hitchock Pszichójának zavart Norman Bateseként közismert, aki egy nagyon érzékeny, intenzív és összetett ember volt valójában. Ő majdnem húsz évig volt nős, és két gyereke is született, mindamellett meleg volt. Egyszer azt mondta, hogy nők közelében mindig nagyon ideges és szégyenlős volt, és ezért állt ellen a nőknek nagyon sokáig. Pedig olyan színésznők akarták fiatal korában elcsábítani, mint Jane Fonda, Ava Gardner vagy Brigitte Bardot. (Melegsége nem kétséges.) 39 évesen vesztette el hetero szüzességét, nem mással, mint a Dallasból ismert Victoria Principallal. Leghíresebb és leghosszabb kapcsolata azonban Tab Hunter színésszel volt, ami azonban egyiküket sem tartotta vissza attól, hogy számtalan más férfival is találkozzanak. Perkinsnek többek között a híres balett táncossal, Rudolf Nureyevvel is volt kapcsolata. 1992-ben halt meg AIDS okozta tüdőgyulladásban.

Scotty Bowers szerint ő mindig valaki mást akart. „Van valaki más, Scott? Van valaki számomra ma estére, akivel meg tudsz lepni? Van valaki igazán új?” Persze ha nem volt valaki új, akkor Tabbel mentek moziba, de külön helyre vették meg a jegyeket, és külön is ültek a film alatt. Kedvenc helyük a Vista mozi volt, ami a meleg környéknek számító Silver Lake környék közepén volt megtalálható. „Tab homoszexualitása közismert volt a környéken, de nem hiszem, hogy Tonyé is, ő ezt megtartotta magának.”- emlékezik Leonard Smith operatőr - „De Tab be szokott járni Tony forgatásaira és együtt ebédeltek vagy ilyesmi. Ezen alkalmak után a stáb mindig viccelődött vele, néha kifejezetten kegyetlenek voltak vele. Ilyenkor Tony mindig megsértődött és bement az öltözőjébe.”

Tyrone Power Jr. (1914-1958)

A ’30-40-es évek egyik jóképű színésze volt, aki olyan filmekben játszott, mint a The Mask of Zorro, Nightmare Alley vagy éppen a Witness for the Prosecution.

Scotty Bowers szerint „a nők odáig voltak érte, akik közül párral volt is kapcsolata, azonban inkább a férfiakhoz vonzódott. Különösen a fiatal és jóképű férfiakat kedvelte, azok közül is leginkább azokat, akik nem bánták az ő esetenkénti furcsa, akár perverznek is nevezhető szexuális szokásait. Mindig nagyon óvatos volt a partnereit illetően, mert nagyon erősen őrizte hírnevét és vezető színészi pozícióját, ezért ő mindig egy nagyon szűk körből válogatott. „ Bowers megemlékezik egy esetről, amikor egy fiatal lány társaságában találkoztak hármasban egy kissé lepukkant hotelban, amikor a színész még házas volt. „Tynak jókora szexuális étvágya volt, azonban sokkal inkább fókuszált rám, semmint a lányra. Igazán sajnáltam azt a szegény fickót. Nagyon nehéz lehetett neki az állandó képmutatás, hogy mindig lepleznie kellett, hogy ki is volt ő valójában: egy doo doo queen

Vincent Price (1911-1993)

Vincent Price szinte minden műfajt kipróbált karrierje során, de leginkább az ’50-es évek mára már klasszikussá vált horrorjairól híresek, mint a House of Wax vagy éppen a The Fly. Price biszexuális volt, aki háromszor volt nős, feleségei közül Coral Browne színésznő pedig közismerten leszbikus volt.

Scotty Bowers azt írja, hogy „Browne elsősorban Angliában dolgozott, és bár leszbikus volt – ezt onnan tudom, hogy összehoztam jó pár fiatal nővel – Price és Browne mégis ragaszkodtak egymáshoz és odaadó párt alkottak.” Szerinte évekig nem volt köztük szexuális kapcsolat, néha-néha azonban mégis együtt aludtak. Scotty szeretett Price-szal szexelni, mert a színész „..mindig kellemes, gyengéd, és türelmes volt, a szex pedig őrjítően erotikus és kielégítő. Kiváló minőség minden téren.”

Peter Bull (1912-1984)

Brit karakterszínész volt, aki Hollywoodban olyan filmekben játszott mellékszerepeket, mint az Afrika királynője, a Twist Oliver, de éppenséggel ő volt Dr. Stranglove félelmetes külsejű és nevű szovjet nagykövete is. És mindemellett teddy bear azaz játékmackó fétise is volt, többek között írt egy könyvet Bear with me, azaz Mackózz velem címmel.

Scotty szerint hatalmas játék mackó gyűjteménye volt. „Mielőtt szexeltünk volna, először mindig el kellett pakolni a mackókat az ágyról. De ez a procedúra időt vett igénybe, hiszen először megetettük, majd elringattuk őket mielőtt gyengéden a polcokra pakoltuk volna a macikat.”

 

 

 

 

 

 Folytatás csak saját felelősségre!

Charles Laughton (1899-1962)

Charles Laughton angol színészt háromszor jelölték Oscar-díjra, amelyek közül a VIII. Henrik magánéletéért meg is kapta. Kora egyik legtehetségesebb színészei közé tartozott, aki a ’30-as évekbeli kaland és kosztümös filmek után a ’40-50-es évek film noirjaiban is kipróbálta magát, aminek eredményeképpen született egyetlen rendezői filmje a Vadász éjszakája is, ami az amerikai filmipar egyik legkülönlegesebb darabjának számít a mai napig is. Ha az ember azt gondolja, hogy ezt a filmet hátborzongatóságban semmi sem tudja lepipálni, akkor téved. Egy dolog le tudja, és ez nem más, mint Laughton néhány szexuális szokása. A színész homoszexualitása közismert volt, még felesége Elsa Lanchester színésznő előtt is, akivel bár szexmentes, de mégis odaadó és kölcsönös tiszteleten alapuló házasságban éltek. Azt azonban kétlem, hogy felesége tudott volna arról a szexuális perverziójáról, amiről Bowers ír a könyvében, és amiből kristálytisztán kiderül Charles Laughton „furcsa” szokása.

Scottie egyik alkalommal egy fiatal férfi társaságában érkezett Laughton házába, aki éppen saláta leveleket és paradicsomokat mosott és vágott. A fiatalembernek le kellett vetkőznie, miközben a színész két szelet kenyérre tette a salátát és paradicsomot. Ezután fogott egy tálcát a szendvicsekkel és egy üres edényt majd a fiatal férfivel a fürdőszobába mentek. Körülbelül 15 perc múlva tértek vissza, amikor Scottie arra lett figyelmes, hogy a saláta levelek és a paradicsom szeletek valamilyen világosbarna, kissé folyós „anyaggal” vannak bekenve. „Úgy nézett ki mint valami barna öntet, vagy mogyoróvajkrém vagy valamiféle szendvics pástétom.” A fiatal ember kissé félénken és maflán nézett Bowersre, majd fejével a a szendvicsre nézett miközben megpaskolta a saját hátsóját, jelezvén Scottienak Laughton azon kívánságát, hogy szarjon a tálba, amiből aztán elkészítette a szendvics krémjét. A színész ezután leült a konyhában és jóízűen elfogyasztotta aznapi vacsoráját.

Folyt. köv. Hollywood női sztárjaival.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr497955094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szalay Miklós 2015.10.11. 20:03:33

Tessék egy tömör és (szerintem) objektív összefoglaló a homoszexualitásról:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid051

(A legfelső sor a kép tetején, "Homoszexualitás". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja alaposan, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ. Többek között a nemiség számos egyéb aspektusáról is olvashattok még benne.)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.10.12. 09:49:18

hát azért kicsit kétkedve olvasnék egy olyan könyvet ami elhunytakról szól.
állít valamit az író amit a másik fél se megerősíteni, se cáfolni nem tud.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.10.12. 09:51:56

@doggfather: a listán lévő sztárok melegségét nagyon sok más forrás is megerősíti, a kérdés inkább csak az, hogy azok a részletek, amelyeket Bower ír, igazak-e vagy sem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.10.12. 12:54:08

@Time Goes By: nem a melegségük a kérdés.

Az alapfelállás nem tetszik ahogy írtam is, hogy a téma a melegség, asszonyverés, női ruha hordás az már édes mindegy sztem.

Ha írna a régiek adócsalásairól teszem azt aminek vannak hivatalos feljegyzései amit után lehet keresni az okés, de ilyen személyes dolgokat ahol csak ketten voltak jelen az író meg a sztár?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.10.12. 13:01:47

@doggfather: Sok eseteben nem csak ketten voltak jelen, és a legtöbb Bowers könyvében szereplő sztárnak nem csak scottieval és haverjaival volt kapcsolata, hanem másokkal is. De a lényeg az, hogy Bowers történetei illeszkednek a sztárok egyéniségéhez, és ez az ami a legtöbb történetét hihetővé teszi. (Laughton esete annyira extrém, hogy az meg már amiatt hihető)
De fogd fel az egészet úgy, mint a történelem egy kis részletét, azt meg úgyis a nyertesek, na és persze a túlélők alakítják.

Lady Scarlett 2016.02.01. 05:23:35

Bowers konyve, csak egy szanalmas botranykonyv. Meg ha igaz is, bar ezt erosen ketlem, akkor is csak egy hedonista, perverz, gyokernek tartanam ezt a Bowerst. Ahogy leirja a szopasokat, teljesen nyilvanvalo, hogy ez az o fetise volt, es o imadta volna, ha ezek a szineszek ezt vele csinaljak.

Ngelina 2017.02.15. 18:12:54

ígérted, hogy folytatod a másodit résszel, de nem találom...folytattad?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.02.15. 18:18:06

@Ngelina: Nem, eddig még nem folytattam, mert sajna nőkről kevesebb anyagot lehet találni, olyan keveset, hogy a poszt nagyjából kimerülne abban, hogy felsorolok egy tucat leszbikus színésznőt. Ők valahogy diszkrétebbek voltak, mint férfitársaik, és nincsenek olyan igazán szaftos pletykák róluk. :) de nincs teljesen elvetve a folytatás, csak elhalasztva :)