Time Goes By

Apokalipszis most (Apocalypse now) 1979

2015. november 18. 17:56 - Time Goes By

Ez az epikus háborús kalandfilm a vietnámi háborúban játszódik, és olyan legendás színészek játszanak benne, mint Marlon Brando, Martin Sheen, Robert Duvall, de a kisebb szerepekben sem éppen ismeretlen színészek láthatóak, hanem Harrison Ford, Dennis Hopper, vagy éppen az itt még nagyon fiatal Larry Fishburne. A film megjelenésekor hatalmas szakmai sikert aratott, aminek 8 Oscar-jelölés lett az eredménye, és a mai napig az egyik legjobb amerikai filmként tartják számon, amelyet az AFI legjobb filmek listáján elfoglalt 30. helye is mutat. 2001-ben a rendező Francis Ford Coppola kiadta az eredetinél 50 perccel hosszabb Apocalypse Now Redux változatát, amely tartalmaz pár extra jelenetet, amelyet az eredeti verzióból kivágtak. Ez a poszt az eredeti verziót mutatja be, mert véleményem szerint jobb, mint a Redux, azon oknál fogva, hogy a Reduxban látható extra jelenetek, valamint az amúgy is elég hosszú film megnövelt játékideje inkább csak megtörik a film narratív struktúráját, ami nem más, mint egy utazás - szó szerint és átvitt értelmében is - a teljes őrületbe. A film legfőbb témája és üzenete, hogy minden háború maga a pokol, amelyet alapvetően egy egyszerű kerettörténetbe ágyaz: Benjamin L. Willard századost felettesei azzal a titkos küldetéssel bízzák meg a vietnámi háborúban, hogy likvidáljon egy renegát és feltételezhetően őrült amerikai ezredest.

1968-ban, a vietnámi háború csúcspontján Cpt. Willard (Martin Sheen) azt a „hivatalosan nem létező” megbízást kapja feletteseitől, hogy likvidálja az amerikai hadsereg egyik rejtélyes és legendás ezredesét, Walter Kurtz-ot (Marlon Brando), aki egy dzsungelbeli faluban él a kambodzsai határ közelében és helyiekből egy saját hadsereget szervezett, akikkel a határt is átlépve gerilla támadásokat hajt végre a Vietkongon. A hadsereg vezetői úgy gondolják, hogy Kurtz megőrült és veszélyessé vált, ezért Willardnak meg kell ölnie. A százados a Nung folyón hajózva tudja elérni célját, ezért csatlakozik egy folyami járőrhajó (PRB) legénységéhez „Chief” (Albert Hall), Lance (Sam Bottoms), „Chef” (Frederic Forrest) és „Mr. Clean” (Larry Fishburne) társaságában. Útközben számos excentrikus emberrel találkozik:először a szörf és a napalm illatát imádó Lt.Col. Kilgore (Robert Duvall) helikopteres lovassági egységéhez csatlakozik, akik megtisztítják a Nung folyó torkolatának vidékét, hogy a százados elkezdhesse az utazását. Az út során számos bizarr tapasztalatban lesz része, és mire eléri célját, a legénységének tagjai közül is jó páran meghalnak. Amikor a járőrhajó megérkezik Kurtz táborába, Willard az ezredes foglyává válik...Francis Ford Coppola filmje tulajdonképpen egyetlen témáról, a háború őrületéről szól. Az Apokalipszis most ugyanakkor nem egy háborús film, vagy legalábbis nem annak tradicionális értelmében, mivel a rendezőt nem igazán érdekelte a ’70-es években divatos háborúellenes vagy éppen háborúpárti politikai kontextusa. Ehelyett azt mutatja be Willard százados utazásán keresztül, hogy a háború mit is művel az ember pszichéjével, hogyan rombolja le a háborúban részt vevők személyiségét. Persze ez alapján nevezhetnénk háborúellenes filmnek, azonban az Apokalipszis most egy kicsit kívül esik a hagyományos realizmuson, ennél fogva nem érvényesek rá az ezen belül mozgó filmek szabályai, értelmezései. A film annyira atmoszférikus és látványos, hogy nézése közben a legtöbb ember nem is igazán tud a történetre koncentrálni, mert a film szürreális hangulata és képei olyan szinten magába szívják a nézőt, hogy teljesen részei leszünk Willard százados (rém)álomszerű utazásának a totális őrületbe. Nem is igazán fontos az, hogy mi történik, sokkal nagyobb hatással vannak ránk képek, jelenetek vizuális minősége és ahhoz illeszkedő elképesztően jó zene. Az Apokalipszis most egyetlen rendezői látomáson alapul, ami nem magyaráz túl sokat a nézőnek, mintsem inkább érzékelteti és megtapasztaltatja velünk ezt az őrült apokaliptikus világot, ahol az ember megszűnik embernek lenni. Ez a tapasztalat lehet akár szürreálisan horrorisztikus vagy éppen üdítő, az egészen biztos, hogy teljesen egyedi, amit egyetlen más filmben sem érzékelhetünk.

A film előrehaladtával egyre szürreálisabb, bizarrabb és őrültebb álomszerű világba csöppenünk, és Willard utazása ennek megfelelően nem egyéb, mint a civilizáció elhagyása, ami végül egy vad és kegyetlen káoszba torkollik. Willard minden egyes lépésével mélyebbre süllyedünk ebben az őrület vezérelte káoszban. Ez az őrület az Apokalipszis most szervező elve, ami a film utolsó részében, Kurtz dzsungelbeli falujában teljesedik ki szinte horrorszerűen, amely jelenetben megcsonkított holttestek hevernek mindenhol, még egy állatot is lefejeznek, aminek célja a horrorisztikus hatáson kívül, hogy emlékeztessen minket a halálra és pusztulásra.Mivel a film mondanivalója Willard személyiségén keresztül kerekedik ki, ezért az ő karaktere is hasonló változáson megy keresztül útja során, mint az egész film. Utazása folyamán egyre inkább belemélyed célpontja, Kurtz pszichéjének tanulmányozásába a hadseregtől kapott, és az ezredes életéről és tevékenységéről szóló dokumentumok segítségével, amely eredményeképpen egyre inkább tisztelni és érteni kezdi a renegát tisztet és motivációit. Willard alapvetően különbözik a háborús filmek bátor és nemes, vagy éppen az állandóan a hazatérésen gondolkodó megfáradt és megcsömörlött katonáktól. A százados legfontosabb jellemzője a passzivitás, amit az is mutat, hogy őt mindenhova mások viszik. A folyón a kis járőrhajó illetve személyzete, a harci cselekményekben Kilgore ezredes és helikoptere. Willard egészen a film végéig nem igazán hajt végre önálló akciót, sőt ha más akar ilyet, azt is megpróbálja lebeszélni, mint például a járőrhajó parancsnokát. A századoson látható már a film elején is, hogy nem újonc a háborúban, annak tapasztalatai hatására már megkezdődött személyiségének torzulása. Nem csak alkoholizmusa mutatja ezt, de az is, hogy képtelen haza menni, otthon maradni, mivel a háború hatására már nem ugyanaz az ember, aki volt. Már megfertőzte a háború, aminek rabjává vált, ugyanakkor mégis utál Vietnamban lenni. Nincs már benne remény, hogy valaha is a normális élet része lehet, esetleg csak az, hogy a rejtélyes Kurtz ezredes, aki hasonló tapasztalatokon ment át, mint ő, esetleg talált valami más, működő megoldást. Az egész film Willard és Kurtz konfrontációját készíti elő, aminek folyamán soha nem tudhatjuk biztosan, hogy hogyan is fog a találkozásuk elsülni. Ennek oka az, hogy Willard útja során egyre inkább hasonlóvá válik Kurtzhoz, amivel ő maga is tisztában van, ugyanakkor az ezredes személye és szándékai mégiscsak homályban maradnak a film végéig, annak ellenére, hogy egyre több mindent megtudunk róla. Mindenesetre Willarddal együtt, mi nézők is nagyon kíváncsiak vagyunk már Kurtzra, aki kivonult a civilizációból, pontosabban szólva az szűnt meg körülötte létezni és jelenleg egy dzsungelbeli bennszülött faluban lakik, ahol a helyiek istenként tekintenek rá. Ez az „isten státusz” tovább erősíti Kurtz téveszméjét arról, hogy megvilágosodott a civilizációból való kivonulása során. A valóság az, hogy ő sem találta meg a választ, inkább csak egy olyan helyen él, ahol a problémája már nem fontos, azonban erős egyénisége Willardot is elbizonytalanítja abban, hogy az ezredes őrült-e vagy tényleg isten. A százados passzivitására jellemző, hogy a parancsa végrehajtásával is vár addig, amíg Kurtz lényegében jóvá nem hagyja a saját halálát.

Mindenki azt akarta, hogy megöljem, ő leginkább. Úgy éreztem, hogy vár rám ott fent, hogy végre megszüntessem a fájdalmát. Katonához méltóan akart távozni egyenes gerinccel, nem mint valami szerencsétlen szedett-vedett renegát. Még a dzsungel is holtan akarta látni, és valójában még a parancsokat is attól kapta.”

A kivégzés után Willard nem marad a faluban és nem veszi át Kurtz „isten pozícióját” – pedig megtehetné -, hanem visszamegy a civilizációba, pontosabban szólva a hadsereghez. Willard személyisége bármennyire is megváltozik útja során, élete mégis ugyanolyan marad, mint a film elején. Várja majd a következő küldetést egy olyan helyen és háborúban, amit utál. Az elképzelhetetlen, hogy ezen tapasztalatok után valaha is hazamegy, és civil életet él egy olyan társadalomban, amiben már a film elején sem találta a helyét. Arra igazából nem kapunk konkrét választ - azonkívül, hogy a „háború horror” -, hogy Kurtz ezredest, aki remek katonai háttérrel rendelkezett, végül is mi indította arra, hogy kilépjen abból az életéből, ami annyira fontos volt neki korábban, és valójában ugyanazt művelje immár gerillaként.Kettőjükön kívül van a filmben még egy remek karakter, akinek jelenléte a film egészét tekintve nem annyira fontos, mint az előző kettőé, ugyanakkor a remek színészi játéknak és szövegeinek köszönhetően mégiscsak a film ikonikus figurája lett. Kilgore alezredes excentrikus karaktere, aki nemcsak szörfözni szeret, de a napalm illatát is imádja reggelenként, egy kissé tébolyodott, fegyver és háború őrült parancsnok, aki leginkább csak azért tisztítja meg Willardéknak a folyó egyik partszakaszát egy helikopteres és napalm támadással, mert ott vannak a legjobb hullámok a szörfözéshez. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy ha Kurtz őrültnek számít a hadseregnél, akkor Kilgore miért nem, hiszen Kilgore támadása után ugyanolyan megcsonkított holttestek maradnak, mint amilyenek Kurtz táborában láthatóak. Kilgore és Kurtz nem csak excentrikusságuk miatt hasonlítanak, de abban is, hogy minden tébolyodottságuk ellenére mindkettejükben van némi tisztelet az ellenség iránt, és a katonáik is tisztelik őket.

A film forgatókönyvét John Milius és Francis Ford Coppola írták, ami, ha lazán is, de Joseph Conrad 1899-es Heart of Darkness c. regényén alapul, amelynek története Afrikában játszódik, és egy Congo folyón történő utazásról szól. Az Apokalipszis most kerettörténete tulajdonképpen nagyon egyszerű, ami egy olyan utazásról szól, amely során a főszereplőnek, aki tulajdonképpen bérgyilkosnak is felfogható, az a célja, hogy megtalálja kivégzendő alanyát. A forgatókönyv legerősebb pontjai a narratív struktúrája (ami a Redux verzióban már megtörik), aminek lényege, hogy egyre bizarrabb és kaotikusabb világba utazunk a főszereplővel együtt. Ha nagyon szakaszolni szeretnénk a filmet, akkor ezt is fel lehetne kettőre bontani: az első Willard utazása, a második pedig Kurtz falujában játszódik. Bár a film szerintem nagyon egységes, ugyanakkor kétségtelen, hogy a faluban a bizarr szürrealizmus erőteljesen megemelkedik az első szakaszhoz képest.

A szkript másik remek pontja a szövegek és dialógusok , amelyek között számtalan klasszikussá vált mondat található. Kilgore „ I love the smell of napalm in the morning” azaz „Szeretem reggelente a napalm illatát” mondata talán a legismertebb (a fenti videoban 1:39-nél hallható), de többek között megemlíthető a „Gyilkossággal vádolni valakit ezen a helyen, olyan mintha gyorshajtásért büntetnénk valakit az Indy 500-n” vagy a „Arra képezzük ki katonáinkat, hogy tüzet dobjanak emberekre, de a parancsnokaik nem engedik nekik, hogy felírják a repülőgépeikre, hogy ’fuck”, mert az obszcén!

A káosz megjelenítésének egyik kis gyöngyszeme pedig, amikor Willard megkérdezi az egyik katonától, hogy „Ki a parancsnok itt?”, mire a katona visszakérdez, hogy „Nem maga?

A filmben nem csak ikonikus szereplők, karakterek és mondatok láthatóak, hallhatóak, hanem jelenetek is. A legjobb és leghíresebb talán Kilgore helikopter támadása, amelynek minden egyes összetevője egészen kiváló, de az összhatás még jobb, mint ezek összessége. A jelenet remekül megkoreografált, fényképezett és szerkesztett, miközben Wagner Valkűrök lovaglása harsog a helikopterek hangszórójából. Olyan apróságokról nem is beszélve, mint, hogy a jelenet egy pontján a szörf megszállott Kilgore azt magyarázza az egyik katonának, hogy milyen remek hullámok vannak azon a partszakaszon. Karakterének ezen pontjai miatt Kilgore destruktivitása szinte vonzóvá válik.

Ezen kívül számos egyéb kiváló jelenetnek lehetünk szemtanúi, amelyek mindegyike valami más miatt ragad meg az ember emlékezetében. A dzsungelbeli mangószedős jelenet elképesztően látványos kék és zöld színei, a playboy nyuszik fellépése a bázison, amely során kiderül, hogy nincs az a földi pokol, amely elterelné egy férfi figyelmét a szexről, na és persze Kurtz falujában játszódó utolsó jelenet dekadens horrorja.Az Apokalipszis most nem lenne az, ami, a fényképezése és zenéje nélkül.

Az operatőr, Vittorio Storaro Oscar-díjat nyert ezzel a munkájával teljesen megérdemelten, hiszen a film a látványvilága nélkül fele annyit sem érne, mint amennyit ér. Storaro sokat segített Coppolanak, az atmoszféra megteremtésében a szürreális, de mégis nagyon buja fényképezésével. Nagyszerűen használta a színeket, azok közül is elsősorban a narancsot, amelyet nagyszerűen váltogatott illetve vegyített kékkel és zölddel. Előszeretettel alkalmazott füstöt, ködöt - szinte alig van olyan jelenet, amiben ne gomolyogna valami -, ami által még misztikusabbá válik a film.

A zeneszerző Carmine Coppola, aki a rendező édesanyja volt, és az ő szintetizátoros háttérzenéje erősítette a film amúgy is furcsa hangulatát. A szintetizátoros zenére sokan azt mondják, hogy mára már kicsit elöregedett, de ez szerintem nem igaz, vagy legalábbis nem ebben a filmben, amelyben ugyanúgy remekül hozzájárult az atmoszféra megteremtéséhez, mint például Vangelis zenéje a Szárnyas fejvadászban. Persze a háttérzenénél talán még fontosabb azok a betétek, amelyek a történet részévé váltak, mint a már említett Valkűrök lovaglása, vagy a kor legnagyobb slágerei közé tartozó I can’t get no Satisfaction a Rolling Stonestól, de legfőképpen a The End a The Doorstól, amelynél nem is tudnék a film elejéhez és végéhez jobban illeszkedő zenét mondani, annyira tökéletes volt ebben, mintha csak ezért írták volna meg egy évtizeddel korábban.A film színészeire sem lehet egy panaszszavunk sem, bár a forgatás nem indult problémamentesen ebből a szempontból (sem). Marlon Brando teljesen készületlenül és rendkívül meghízva érkezett, Martin Sheen pedig egy majdnem halálos szívinfarktuson ment át a forgatás helyszínén. A nagyon elhízott Brandot megpróbálták úgy fényképezni, hogy valamennyivel soványabbnak tűnjön a filmben, ezért fekete ruhát adtak rá, és leginkább csak a fejére koncentráltak (szerintem ennyi közeli egy filmjében sem készült róla), amikor pedig kénytelenek voltak egész alakban megmutatni, akkor egy vékonyabb színésszel helyettesítették, és annak a sziluettjét vették fel, amely technikákkal tulajdonképpen még növelni is tudták Brando karakterének misztikusságát. Mindazonáltal a végeredményt tekintve szinte megdöbbentő, hogy milyen problémákat voltak képesek a film készítői megoldani.

Martin Sheen Willard százados szerepében remekül játszotta a körülmények hatására a realitását és humanizmusát egyre inkább elvesztő embert, akit érzéketlenség, dühkitörések és paranoia vesz körül a háborús környezetben. Willard százados szép lassan csúszik a sötétségbe, ahogy közelít a kambodzsai határon istent alakító célpontja felé. A háború terméke ő is, és megölendő alanya is, akivel több közös van, mint azt eredetileg gondolta volna. Ő legalább annyira elidegenedett ember, mint Kurtz, az útja során nem is igazán közösködik, barátkozik senkivel, még azon a kis hajón lévő emberekkel sem, akikkel össze van zárva. Martin Sheen valószínű, hogy élete alakítását nyújtotta itt, csak azért írom a valószínűt, mert nem láttam túl sok filmjét. Marlon Brandonak minden kövérsége és kopaszsága ellenére ez volt az utolsó igazi nagy filmje és alakítása. Szinte kísértetiesen misztikussá tudta tenni kiégett, a téboly szélén álló karakterét.

Robert Duvall Kilgore alezredese az előző két színész remek alakítása ellenére is a film ikonikus karakterévé tudott válni, ami azt hiszem mindent elmond Duvall teljesítményéről. Kilgore-t egy fegyelmezett, de mégis őrült, szenvedélyes, de mégiscsak érzéketlen embernek formálja, amely kettősségek működtetik ezt a filmet alapjaiban meghatározó karaktert. Kilgore törődik és szereti katonáit, azok pedig biztonságban érzik magukat mellette minden örültsége ellenére, sőt talán éppen azért, hiszen maga a környezet, amit túl kell élniük is hasonló, mint Kilgore. Duvall szintén talán legjobbját adja itt, bár ki tudja megmondani, hogy 7 Oscar-jelölése közül melyik volt a legjobb? Kilgore alezredes vagy Tom Hagen a Keresztapából?

Rajtuk kívül meg kell még említeni Dennis Hoppert is, aki egy szabadúszó hippi forma amerikai fotóriportert alakít, és aki semmivel sem kevésbé excentrikus és őrült, mint a film akármelyik másik szereplője. Willard százados útitársait a járőrhajón Frederic Forrest, Sam Bottoms, Albert Hall, és nagyon fiatal Larry Fishburne alakították, akik mindannyian egyedivé tették karakterüket és érzékeltetni tudták azok személyiségét, ami által szintén érdekes színfoltjai voltak a filmek.

A ’70-es években Francis Ford Coppola számított Hollywood egyik legnagyobb és legjobb rendezőjének, elég csak felsorolni a filmjeit, ahogy egymás után készítette őket: Patton, The Godfather, American Graffiti (producer), The Great Gatsby, The Conversation, The Godfather 2 és Apokalipszis most. Ezen filmjei közül a legambiciózusabb egyértelműen az Apokalipszis most, amely nemcsak kísérteties, de hipnotikus is, és nem sok olyan film van a világon, amely akár atmoszférában, akár grandiozitásban versenyezni tudna vele. Az Apokalipszis most valójában nem sok olyat mond a nézőnek, amit ne tudott volna már előtte is, azonban a rendező háborús apokaliptikus víziója mindezt - az emberek többségénél - tapasztalat nélküli tudást életre kelti és szinte már-már költészettel tölti meg. Ez a vízió ugyanis egyszerre félelmetes, de mégis csábító, támadó és sértő, ugyanakkor mégis izgalmas.

Értékelés: 10/10

Wagner és a helikopteres támadás:

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr988078546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Guszty 2015.11.19. 15:58:33

Egyetértek: Zseniális film, az egyik kedvencem, bár nem könnyű végignézni.

...elmúlik... 2015.11.19. 15:58:38

Jó írás! A film pedig valóban 10/10. Coppola nagyon jó rendező.

milanman 2015.11.19. 15:58:44

Klassz írás, de a filmjeinél említett American Graffiti George Lucas filmje, Coppola csak producerként működött közre.

proletair · http://lemil.blog.hu 2015.11.19. 22:13:07

Felmerült kérdésként Kurtz motivációja. Szerintem ez csak az amerikaiaknak egyértelmű (meg a vietnami háborút kutatóknak). Az amerikai katonák meg voltak győződve arról, hogy le tudnák győzni az ellenséget, ha a politikusok hagynák őket harcolni. De a politikusok beleszóltak mindenbe, és olyan katonailag elfogadhatatlan dolgokat követeltek meg a katonáktól, ami okkal frusztrálta a jenkiket. Például: a háború majd 10 éve alatt a politikusok (sokszor csak a védelmi miniszter) határozták meg, hogy melyik szélességi körtől felfelé tilos bombázni, mert nehogy meghaljon egy szovjet "tanácsadó" és akkor magukra haragítanák a Vörös Medvét. Persze ettől a vonaltól északra zavartalanul ki lehetett építeni a légvédelmet (korának egyik legkorszerűbbjét) mehetett az utánpótlás, folyhatott a kiképzés. A katonák meg a hajukat tépték. (Erre érdekes filmes példa az Intruderek támadása c. film... amiben Willem Defoe megint meghal)

...elmúlik... 2015.11.20. 11:20:21

@proletair: Van egy nagyon érdekes könyv a vietnami háborúról, ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma: Karl Marlantes: Matterhorn. Ő egy veterán, a saját tapasztalatai alapján írta meg a könyvet, ami talán a legjobb erről a háborúról.

bugenhagen 2015.11.20. 11:20:26

Én elfogult vagyok, mert még anno moziban láttam, de úgy gondolom, a legjobb mozifilm, amelyet valaha is készítettek. A number one. Műfaját tekintve csak Kubrick mestertől a Full Metal Jacket fogható hozzá.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.11.20. 11:22:10

@bugenhagen: A Full metal jackettől nem voltam annyira elájuva, mert a film második fele meg sem közelíti az elsőt szakaszt.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2015.11.20. 13:29:31

Köszönöm a kritikát, nekem a kedvenc filmem - a Dr. Strangelove mellett.

Érdekes, hogy a forgatókönyv alapját képező Conrad-könyvből (A sötétség mélyén) készült egy másik film is, az eredeti könyvvel azonos címmel, megtartva az eredeti történelmi környezetet is. Zseniális színészek játszanak benne (John Malkovich, Tim Roth, Isaach De Bankolé stb.), szuper az atmoszféra, mégsem áll össze egyben egy jó filmmé.

Ernoke 2015.11.24. 17:20:27

Szerintem ez a valaha készült legjobb film, örülök, hogy végre írtál róla.:) Az első számú kedvencem, és szerintem mindig az is marad, soha jobbat nem láttam, bármikor végignézném újra meg újra. Őszintén szólva én a rendezői változatot részesítem előnyben, szeretem a francia jelenetet nagyon, és szerintem szükség van a "narratíva megtörésére", hogy sokrétűbb legyen a film. A színészek közül Marlon Brandót emelném ki, zseniális az alakítása, persze ez valószínűleg nem sikerült volna az operatőr nélkül.:)

Érdekesség még, hogy Coppolát befolyásolta egy pár évvel azelőtt Klaus Kinski főszereplésével készült Werner Herzog film, az "Aguirre, the Wrath of God". Láttam belőle pár részletet, főleg a folyóbeli utazás nagyon egyértelmű ebből a szempontból.