Time Goes By

Hollywood aranykorának pletykái és botrányai 17. rész

2016. július 15. 21:25 - Time Goes By

Alfred Hitchcock, a szexuális ragadozó esete Tippi Hedren színésznővel

A mára már kulturális ikonná vált Alfred Hitchcock (1899-1980) angol rendező és producer a kiváló pszichológiai és suspense thriller filmjeiről és az azokban alkalmazott újító tevékenységéről ismert, amelyek miatt a "The Master of Suspense", azaz a Feszültség Mestere nevet kapta. Hitchcock azonban nem csak filmjei, de a róla szóló pikáns pletykák miatt is híressé-hírhedté vált, amelyek alapja a nőkkel szembeni félelmei,  megvetése és kissé perverz szokásai voltak. De sokan egyszerűen csak betegnek tartották.

Filmjei nem csak izgalmukról és feszültségükről voltak híresek, hanem arról is, hogy szinte mindegyik tartalmazott valamilyen jellegű szexuális felhangot, amelyek szinte közös jellemzője, hogy a filmek megjelenésének idején még tabunak vagy perverznek számítottak. Csak hogy a leghíresebbeket említsem, a Psycho, amely főszereplője egy skizofrén gyilkos, akit nagyon furcsa kapcsolat fűz az anyjához, és akinek karakterén keresztül áttételesen a transzvesztita témát is belevitte, azáltal, ahogy elmagyarázza, hogy a főszereplő nem az, a Hátsó ablak, amiben egyik kedvenc saját hobbiját, a leskelődést filmesítette meg, bár ezt ő nem annyira távcsővel végezte, mint a film főszereplője, hanem inkább a színésznői öltözőjének falába fúrt lyukakon keresztül. De megemlíthető a Vertigo is, amiben fétisszerűen játékbabaként kezel egy nőt a film férfi főszereplője. De ide sorolható, a Rope, a Rebecca is, ahol a homoszexualitás jelenik meg, de még a vígjátékai, mint a North by Northwest vagy a Bajok Harryvel sem szenvednek szexuális téma hiányában.Filmjei szintén közös jellemzője, hogy főszereplőnői szinte kivétel nélkül hidegebb, távolságtartóbb szőke bombázók voltak, akikhez már-már szexuális ragadozóként vonzódott, esetleg közelített, és akikbe szinte kivétel nélkül reménytelenül belesett a nem túl előnyös külsővel, pszichével és személyiséggel megáldott rendező. Ilyen színésznője volt például Joan Fontaine, Grace Kelly, Kim Novak, Janet Leigh és Tippi Hedren is, csakhogy a leghíresebbeket említsem. Hitchcock egyetlen esélye a csinos szőke színésznők megszerzésére a szereposztó dívány volt, ami akkoriban, a ’40-50-60-as években nagyon erőteljesen működött Hollywoodban. Ugyanakkor akár sikeres volt Hitchcock, akár nem a színésznők lefektetésében, szinte nem volt olyan, akit ne zaklatott volna folyamatosan a forgatások alatt. Ez egyébként korántsem volt ritka Hollywoodban egy olyan korban, ahol a színésznők roppant kiszolgáltatottak voltak ezen a téren, főleg a stúdiórendszer időszakában, amikor még csak meg sem választhatták, hogy kivel akarnak dolgozni. A kor szellemének és a körülményeknek megfelelően voltak akik ezt jobban vagy rosszabbul tűrték, ami persze függött attól is, hogy Hitchcock mennyire és hogyan kattant rá az adott színésznőre.

A legszerencsétlenebbül Tippi Hedren, a Madarak (1963) és a Marnie (1964) című Hitchcock film főszereplőnője járt, akibe már-már elmebeteg módon beleesett, olyannyira, hogy még a karrierjét is tönkretette. Már csak azért is, hogy a hatalmát fitogtassa a nőnek. Kettejük kapcsolatáról szól a 2012-es The Girl című HBO tévéfilm, ami Donald Spoto 2009-es könyvén, a Spellbound by Beauty: Alfred Hitchcock and His Leading Leadies-en alapul. A könyv írója számtalan alkalommal beszélt Hedrennel, aki ezután még a film forgatásán is közreműködött. (Hitchcock nevezte Hedrent „The Girl”-nek, azaz a „Lánynak”. )Tippi Hedren (1930- ), Melanie Griffith anyja és Dakota Johnson nagyanyja, modellként kezdte pályafutását és a tévében szerepelt különböző reklámokban, amikor Hitchcock kiszúrta magának. A reklámokon kívül semmilyen filmes tapasztalata sem volt, amikor Hitchcock leszerződtette a következő két filmjére, a Madarakra és a Marnie-ra. A fiatal és a film világában tapasztalatlan lány nagyon megörült a lehetőségnek, és annak, hogy a világ egyik leghíresebb rendezőjével forgathat. Ekkor még fogalma sem volt arról, hogy milyen magas árat kell ezért fizetnie.

Tippi, aki soha nem tanult színészetet, nem volt teljesen biztos abban, hogy elég jó lesz-e a filmekben, de Hitchcock meggyőzte tehetségéről. A lány önbizalmának növelése, na és persze a film sikere érdekében a forgatás előtt minden egyes jelenetet átvették együtt. „Kezdetben Hitchcock nagyon inspirálóan hatott rám – nyilatkozta a későbbiekben Hedren – azonban a dolgok hamarosan nagyon beteges módon megváltoztak.” A kezdeti tanár-diák jellegű kapcsolat ugyanis gyorsan átalakult egy imádlak-gyűlöllek típusúba. Hitchcock betegesen megszállott módon beleszeretett a nőbe, míg Hedren utálta, mivel a férfi állandóan szexuális közeledésével zaklatta, még azután is, amikor a színésznő már többször visszautasította. Hitchcock bosszúból az elutasításokért, na és mert mindenáron meg akarta mutatni a nőnek az abszolút hatalmát fölötte, tönkretette filmes karrierjét.

Spoto könyvéből számos részlet kiderül arról, hogy milyen módon zaklatta a színésznőt.

Már első filmjük, a Madarak forgatása alatt is terrorizálta, többek között azzal, hogy az egyik legfontosabb jelenetben nem a szokásos műmadarakat használta, hanem igaziakkal „lepte meg” Tippit, aki aztán kócosan és véresen keveredett ki a híres padlásos jelenetből, és majdnem idegösszeomlást kapott. De az egész forgatás alatt követtette a stáb két tagjával a nőt, tudni akart minden részletet róla, mikor, kivel, miért találkozik, mit csinál szabad idejében, mit eszik, egyszóval mindent apró részletekre kiterjedően ismerni akarta. Ezek után mindenbe beleszólt: mit egyen, igyon, különböző szituációkban hogyan viselkedjen, kikkel találkozzon, hogyan éljen. Rod Taylor a Madarak férfi főszereplője azt nyilatkozta később, hogy „Mindenkinek tilos volt fizikailag megközelíteni a színésznőt a forgatás alatti szünetekben. Ne érintsd meg a lányt a jelenet után!-mondta nekem többször is.„ Taylor azt is mondta, hogy legalább egy alkalommal látta, ahogy a kocsiban megragadja és erőszakosan megcsókolja a nőt.

Egyszóval szerette volna a nőt teljesen kisajátítani és totális kontrollt szeretett volna felette gyakorolni, még az akkor 6 éves kislányát, Melaniet sem láthatta Hedren. Hitchcock majdnem megvalósította a valóságban is pár évvel korábbi filmjét, a Vertigot, azzal a különbséggel, hogy itt ő és Tippi játszották a főszerepet James Stewart és Kim Nowak helyett.

Tippi próbált segítséget kérni és számtalan embernek panaszkodott, többek között Lew Wassermannak, a stúdió főnökének, azonban segítséget nem kapott, és élő szerződése miatt kihúzni se tudta magát a következő film elkészítése alól, anélkül, hogy ne került volna feketelistára. „Ő volt a nagy és híres rendező,  Alfred Hitchcock, én meg Tippi Hedren, egy tapasztalatlan színésznő, aki semmilyen befolyással nem rendelkezett.

Következő közös filmjük a Marnie volt, ami szintén a szexuális felhangú Hitchcock filmek közé tartozik, és amelyben a főszereplőnőt gyerekkorában szexuálisan zaklatják, ami felnőttként már pszichés problémákat okoz számára. A film ezzel messze megelőzte korát, és kifejezetten nagy sokkot okozott a társadalomban. De Tippi Hedrennek ennél sokkal nagyobbat. A rendező ekkor már azt is megtiltotta az egész stábnak, hogy egyáltalán beszéljenek a színésznővel. „Mindenki tudta, hogy megszállott módjára zaklat. Minden nap, a forgatások után meg akart inni velem kettesben egy üveg pezsgőt, miközben mindenkitől elszigetelt.„

Spoto könyvéből kiderül, hogy nagyon sértő szexuális ajánlatokat is tett a színésznőnek. „Ezeket az ajánlatokat mindig hosszú, merev pillantások, bámulások előzték meg, amelyek végén a világ legtermészetesebb hangján közölte velem, hogy mostantól fogva elvárja, hogy szexuálisan a rendelkezésére álljak és hozzáférhető legyek számára, ott és akkor, ahol és amikor akarja. Ezek mindig hatalmas és szörnyű veszekedésbe torkollottak, hiszen ebbe nem nyugodhattam bele.” – nyilatkozta a Hedren. - „Persze szexuális zaklatás manapság is létezik Hollywoodban, de azért ma már sokkal több lehetőség van arra, hogy ezt megelőzzük, elkerüljük, vagy segítséget kapjunk ilyen esetekben. Abban az időben azonban a szereposztó dívány aktív használatban volt, ami széleskörűen elfogadott módszernek számított. A színésznőknek meg kellett tennie bizonyos dolgokat, hogy megkapjanak bizonyos szerepeket, és ez nem lepett meg senkit, vagy döbbent meg rajta,”Hitchcock nyilvánvalóvá tette számomra, hogy ezt várja tőlem, én viszont ugyanilyen tisztán hoztam a tudomására, hogy nem teszem meg.

Diane Baker, aki szintén szerepelt a Marnie-ban, úgy emlékezett vissza a forgatásra, hogy „Tippinek soha nem engedte meg, hogy a stáb tagokkal keveredjen, és ragaszkodott ahhoz, hogy közte és Tippi között zajló kommunikáció mindig négyszemközt történjen...semmi sem volt rémisztőbb számomra, mint amikor megérkeztem a forgatásokra, és mindjárt azzal kellett szembesülnöm, hogy hogyan bánik vele.”

Hitchcock egyszer beszámolt egy visszatérő álmáról Tippinek, amiben a színésznő azt mondja neki, hogy „Hitch, szeretlek, és mindig szeretni foglak”.  Amikor Hedren meghallotta ezt, azt válaszolta, hogy „De ez egy álom. Csak egy álom.”

Senki nem tagadja, hogy Hitchcock egy briliáns filmes volt és nagyon élveztem a vele való munkát, mielőtt még realizáltam volna azt, hogy megszállott módjára érdeklődik utánam.„ Tippi Hedren úgy gondolta, hogy a rendező egyszerűen nem volt képes mások érzéseit figyelembe venni, és nem csak az övét nem, hiszen az ilyen viselkedés egyáltalán nem ment ritkaságszámba tőle, ugyanakkor ez minden bizonnyal az ő esetében teljesedett ki. Arra is emlékezett, hogy mennyire megalázta egyszer azzal, amikor egyik jelenet előtt arra kérte, hogy érintse meg. „A hangjából és a pillantásából egyértelmű volt, hogy mit akar.”

A zaklatások csúcspontján Tippi már nem látott más lehetőséget, mint hogy beszéljen Hitchcock feleségével, Alma Reville-el, aki egyébként számos Hitchcock filmben közreműködött forgatókönyvíróként. Viszont vörös hajú volt és a személyisége alapján sem az a típus volt, mint azok a nők, akiket a rendező szexuálisan vonzónak talált. Hitchcock többször is panaszkodott arról, hogy házasságuk szexmentes. Tippi szerint „(Alma) pontosan tudta, hogy mi folyik. Mondtam, hogy neki csak egy szavába kerülne, hogy mindezt leállítsa. De egyszerűen csak továbbsétált...Úgy éreztem, hogy teljesen magamra maradtam, és egyedül nem vagyok képes ezt leállítani, és azt gondoltam, hogy már annak sincs értelme, hogy bárkinek is elmondjam, ugyanakkor az adott szituációból sem tudtam kiszabadulni.”

Hitchcock aláíratott velem egy szerződést, még mielőtt személyesen találkoztunk volna, amelyben hozzákötött egy másik szerződéshez, ami a Marnie forgatása után lépett érvénybe. Ez a szerződést megakadályozta azt, hogy bárki másnak dolgozhassak, annak ellenére, hogy ő sem adott más filmjében többet szerepet... Mondtam neki,hogy ki akarok szállni ebből a szerződésből, de azt mondta, hogy:

- Nem tudsz. Van egy kislányod, akit el kell látnod és a szüleid is öregszenek.

Én erre azt válaszoltam, hogy egyikőjük sem akar ilyen helyzetben látni, amiben most vagyok és megismételtem, hogy ki akarok szállni, mire azt mondta, hogy lerombolja a karrieremet.

És lerombolta a karrierjét. Ebbe állítólag az is belejátszott, hogy egyik zaklatása után az idegileg már kiborult színésznő az egész stáb előtt „fat pig-nek”, azaz „kövér disznónak” hívta a rendkívül hiú rendezőt, akinek a súlya volt az egyik igen kényes pontja. Erről maga Alfred Hitchcock számolt be John Russel Taylor írónak, aki a rendező biográfiáját írta: „Olyat tett, amit senki más. A súlyomra tett utalást.” Ez volt az egyike azon nagyon ritka eseteknek, amikor Hitchcock a Tippi Hedren ügyről nyilatkozott, és akkor is a lényeget kerülvén roppant szűkszavúan. Mindenesetre a forgatás hátralevő részén, a „kövér disznó” után már csak egy harmadik személyen keresztül kommunikáltak egymással.

Ezek után tönkretette a karrieremet, mert a szerződésével egyszerűen csapdába estem. Most már tudom, hogy több rendező és producer is hívta őt nekem szóló szerepajánlatokkal, a nagyszerű francia rendező Francois Truffaut is egyike volt ezeknek, azonban Hitchcock mindig csak annyit válaszolt nekik, hogy nem vagyok elérhető."

A Marnie forgatókönyvírója, Jay Presson Allen szerint a rendezőnek Pygmalion komplexusa volt Tippivel kapcsolatban. Melanie Griffith, Tippi Hedren Oscar-díjra jelölt lánya szerint Hitchcock félelmetesen kísérteties volt. „Amikor kislány voltam, küldött nekem egy ajándékot, ami egy játék replika volt anyukámról, aki egy koporsóban fekszik. Ő szerinte ez egy jó vicc volt. Nagyon beteges humorral rendelkezett.

A legkevésbé sem érzek bosszúvágyat. Azokért a nőkért tettem mindezt (mármint részvétel az erről az ügyről szóló könyv és film készítésében), akik esetleg hasonló helyzetbe kerülnek, mint amiben én voltam, és akik úgy gondolják, hogy teljesen kiszolgáltatottak egy mindent dominálni és kontrollálni akaró férfinek, és tehetetlennek érzik magukat ellene.”- nyilatkozta a film megjelenésekor Tippi Hedren.

A ’60-as években a Marnie után szinte semmilyen szerepet nem kapott, csak a hetvenes években kezdett el újra dolgozni, miután Hitchcock visszatért Angliába. A legszebb éveit azonban már nem kaphatta vissza, amivel Hitchcock teljesen derékba törte a pályafutását.

A 2012-es The Girl című HBO film kapcsán beszél az akkor 82 éves Tippi Hedren az esetről:

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr348866502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2016.07.16. 15:59:38

egy ep pszichevel rendelkezo ember nyilvan nem tudott volna ilyen filmeket megrendezni.

netnepper 2016.07.16. 16:29:29

Tippi elképesztően szép volt, ezt meg kell hagyni.
A Marnie egy kicsit szinpadias film lett, - már csak a makettek miatt is - de Connery-vel nagyon jó kis játékot hoztak össze...

MutánsJane 2016.07.16. 16:29:31

Olvastam több írást (több színészéletrajzban található részletet, és egy egész könyvet) Hitchcockról. Ebben a cikkben a legjobban Alma Reville reakciója képesztett el leginkább, bár sajnos, Dorothy Chandler Hitchcock-könyve (címe: "Ez csak egy film") alapján nem lepett meg túlságosan. Őrület, hogy milyen világ volt akkoriban. Szegény Tippi Hedren... :-(

So No 2016.07.16. 16:35:00

Igazan nem akarok kotozkodni, de vagy a Psychot nem sikerult maradektalanul megertened, vagy nem tudod, mi az a transzvesztita.

A srac siman orult volt, es neha a sajat anyjat "helyettesitette". Nem azert huzott noi ruhat es parokat, mert transznemu volt...

amugy a cikk tetszett. :XD :XD

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.16. 16:38:06

@So No: Pontosan értettem a Psychot, és értem, hogy nem transzvesztita volt a főszereplő, hanem skizofrén, ugyanakkor, mint téma mégiscsak megjelent a filmben, még ha csak áttételesen is. Azért fontos ez, mert az érvényben lévő Hays code miatt miatt más filmekben még ennyire sem jelent meg.

user friendly 2016.07.16. 16:40:33

mellékszál, de Norman Bates a Pszichóban nem transzvesztita.

MutánsJane 2016.07.16. 16:54:37

@Hefe: Ha úgy vesszük, Hitchcock figyelmen kívül hagyta az éppen zajló szexuális forradalmat, és ment a saját útján. Őt és az alkotásait egy rendkívül formális viselkedésű, ezért csupa elfojtással küszködő kor és társadalom termelte ki, amelynek a szemlélete későbbi, mások által rendezett horrorfilmekben is felbukkan: pl. a Halloween-ben, ahol a szűz lány megússza, a barátjával lefekvő lány pedig a gyilkos áldozatául esik, ami sima moralizálás. Ugyanennek a fajta moralizálásnak egy másik, kevésbé nyilvánvalónak tűnő formájával találkozunk a Vertigóban, ahol a gazdag, "jó ízlésű" úrinő a férfi főszereplő által csodált, valójában elérhetetlen bálvány, míg a filmben előforduló mindkét női figura, a férfi "havernője", akit a fiatal Barbara Bel Geddes alakít, továbbá a később átformálni kívánt és át is formált "hasonmás" is mindketten önálló, saját keresetből élő átlagos kinézetű nők, akik gyarlóak, csalfák vagy tapintatlanok, éppen ezért nem méltóak a nemes lelkű (khm...) főhős szerelmére.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.07.16. 17:16:54

micsoda ünnepelt sztár ez a hicskokk! XD

Orban VikTROLL 2016.07.16. 17:50:42

Mit lehet erre mondani: Aki kurvanak all, az necsodalkozzon ha ...

Egy ismeretlen fiatal no, egyszer csak sok penzt meg szuper szerepet, lehetoseget kap. Megis mit gondolt miert kapja, a ket szep szemeert ?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.16. 18:08:31

@Orban VikTROLL: Nem kurvának állt, hanem színésznőnek...

MutánsJane 2016.07.16. 19:11:39

@Orban VikTROLL: Na, ez olyan tipikus "agyar" komment volt. Tolnay Klári életrajzában szerepel, hogy a színésznőnek volt egy bátyja, aki ugyanígy gondolkodott (a saját húgáról!!!!), csak mert ahol hivatásos katonának kiképezték, vagyis Szegeden, a Horthy-rendszerben úgy mentek a dolgok, hogy csak azon az áron lehetett valaki az ottani színház fő primadonnája, ha egyben a leggazdagabb környékbeli földesúr szeretője is volt.

2016.07.16. 19:11:44

@Orban VikTROLL: nem tudom, miért kellett volna neki erre a kövér disznóra rágerjedni, mert hogy szerepet kapott. Igaza volt, és nagyon becsülöm, hogy nem adta be a derekát.

Szemét H. meg nagyon élvezte, hogy kiszolgáltatottak neki. Művésznek jó lehetett, de emberileg hulladék.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.16. 19:22:37

@Letícia: Nyilván volt egy csomó komplexusa, amihez a kor prüdériája és álszentsége is hozzájárult - amelyet egyébként filmjeivel próbált csökkenteni. Sztm amúgy nem volt sokkal furább, mint a kor legtöbb hollywoodi rendezője, inkább csak annyival, amennyivel még előnytelenebb volt a külseje, mint a legtöbbnek, és emiatt még több komplexusa volt. Inkább csak általában véve ilyen volt a korszellem a nőkkel, színésznőkkel szemben.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.16. 22:19:55

@MutánsJane: A Márai-Tolnay affért ismered? Akkoriban Márai ünnepelt színházi szerző volt, jelentős befolyással. Nyiván nem a két szép szeméért járt vele a fiatal színésznő..
A nagy világegyenlet így áll fel: a nő számára eszköz a szex, a férfi számára jutalom, elérendő cél..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.16. 22:20:03

"A szőke siksze" Azokban a körökben csak így nevezték a levadászandó színésznőket..

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.16. 22:26:03

@a nemzet fogatlan provokátora: A férfi hatalmánál, a nő pedig kiszolgáltatottságánál fogva ment bele ebbe a játékba, aminek a szabályait ugye a férfiak írták...

MutánsJane 2016.07.17. 00:23:47

@a nemzet fogatlan provokátora: Volt róla szó a Tolnay-könyvben. Ugyanakkor elég meglepő összehasonlítani az ott olvasottakat az általad írottakkal. Nekem a könyvből úgy tűnt, hogy Tolnay számára Márai talán az egyetlen olyan férfi volt egész életében, akivel valóban, minden téren, intellektuálisan is "egy húron pendültek". Sokat és nagy tisztelettel írt róla, neki írt vers idézetekkel (is) tarkítva pedig Márai azt hiszem, akkor már nem élt. Az általad levont "tanulságot" pedig nem kívánnám kommentálni, azt Time Goes By nálam sokkal jobban megtette. Csak annyit tennék még hozzá, hogy ezzel az általad megfogalmazott "nagy világegyenlettel" manapság sok férfi csak áltatja magát, mert jó lenne nekik azt hinni, hogy lényegében bármilyen nőt meg lehet vásárolni, csupán csak az összeg nagysága a kérdés. De ez ma már nincs így szerencsére.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.17. 00:50:22

@Letícia: De, azért manapság már jobb a helyzet, még ha a tökéletestől még messze is áll. Ma már inkább csak az a nő lesz státuszszimbólum, aki az akar lenni.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.17. 01:30:35

@MutánsJane: Bárcsak neked lenne igazad.. Egyébként a nőknek megvan az a képessége, hogy megideologizálják a választásukat, és a különböző racionális céljaikat elősegítő férfibe képesek "beleszeretni", így ezzel ez áttéttel már nem is a karrierjüket egziszteciájukat elősegítő férfival fekszenek le, hanem "egy húron is pendülnek vele".
A szerelem pedig a házasság intézményével egyidős. Utóbbi pedig ez örökölhető vagyon megjelenésével kezdődő intézmény. A "szerelem" fogalma pedig ehhez ez intézményhez kreált mesterséges gondolati tákolmány..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.17. 01:30:48

@Time Goes By: Sok nő számára nagyon is kellemes ez a felállás. Legfeljebb csak azt sajnálják, hogy értékesítendő portékájuk eléggé romlandó áru, tehát időben kell átkonvertálni egyéb javakra..

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.17. 01:44:18

@a nemzet fogatlan provokátora: "Sok nő számára nagyon is kellemes ez a felállás."
Nyilván vannak ilyen nők is, akiknek a legfőbb baja azt hiszem az, hogy meg csak eszébe sem jut, hogy ne ebben - az amúgy férfiak által kreált - felállásban gondolkodjanak. Meg van egy csomó, akinek meg rohadtul nem tetszik ez. A legzavaróbb a véleményedben azt hiszem a "sok" szó.

MutánsJanenek írt válaszod utolsó három sorát pedig nem igazán tudom értelmezni (szerelem-házasság), mivel a házasság intézménye rohadtuk nem a nők kedvéért lett kitalálva úgymond. Az, hogy manapság már néha profitálnak belőle (bár Mo-n azért rohadtul nem ez az általános), az már csak az utóbbi 20 év eredménye az azt megelőző pár ezerrel szemben.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.07.17. 08:10:25

@So No: én sem szeretnék kötözködni, de valószínűleg te sem tudod, mi az a transzvesztita. NEM transznemű, ennyit segítek...

Hogy ontopic is legyek, gusztustalan féreg volt ez az ember, ha ennek akár csak a fele is igaz.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.17. 08:48:37

@Before: Sztm a könyv és a film már finomított verzió, mint ahogy ez a poszt is. Tippi Hedren éppen elég megaláztatáson ment át. Meg nem csak ő, hanem Hitchcock legtöbb színésznője.

comment #1 2016.07.17. 08:50:01

@a nemzet fogatlan provokátora: "A "szerelem" fogalma pedig ehhez ez intézményhez kreált mesterséges gondolati tákolmány.." Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nagyon szomorú lehet a kis világod. Megértem, hogy nehéz túl tenni magunkat azon, ha elhagy minket egy nő akit mi még szeretünk, vagy azon ha csak szimplán nagyon kibasz velünk egy nő, de ennek feldolgozása is a felnőtté válás része. Csak magaddal teszel rosszat, hogy benne ragadsz az önsajnálatban.

Buchhalter 2016.07.17. 08:50:08

Amúgy a cikk nem tetszett.Szokásos szenzáció hajhász firkász halott gyalázása aki ebből akarna megélni.Undorító!Halottról vagy jót vagy semmit!A katolikus papok tömeges pedofil ügyét is osztottam kettővel .Sokan ott is csak pénzre mentek.Nem egy esetben kiderült,hogy nem is történt szexuális zaklatás csak hát a pénz jól jött volna alapon miért ne sározzunk be embereket.Nálam az újságírók zöme tavaly szerepelt le amikor áll híreket és képeket gyártottak a migráns válsággal kapcsolatban.Utána ahelyett,hogy elnézést kértek volna ,kussoltak nagyokat!Na az ilyen cikket se veszem komolyan,Ha annyira gáz lett volna Hitckok már akkor meghurcolták volna.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.17. 08:55:48

@Buchhalter: bár nyilvánvaló, hogy csak szimpla provokátor vagy, viszont elég vicces, remélem mások is értékelik. :)

user friendly 2016.07.17. 10:02:06

@a nemzet fogatlan provokátora: egy kis kultúrtörténet, hátha a helyére kerülnek a dolgok a fejedben: a házasság eredeti célja elsősorban két vagyon egyesítése volt, a szerelemnek semmi köze nem volt hozzá. a házasulandóknak beleszólásuk sem volt, a két család (családfő) döntötte el, hogy ki kivel házasodik. a szerelmi házasság 19-20. századi "találmány", addig csak elvétve fordult elő. szerelem addig is volt, az ugyanis elsősorban biokémia és véletlenül sem valami mesterséges gondolati tákolmány, csak az esetek döntő részében nem járt együtt a házassággal.
a nagy világegyenleted, pedig nem egyenlet, hanem simán kognitív disszonancia, tipikusan azoknak a férfiaknak a mentsvára, akiknek nem jut (elég) nő és meg akarják magyarázni maguknak, hogy ezért a nők a hibásak, mert számítók és csak azzal fekszenek le, akiktől valami hasznot remélnek. vannak ilyen nők kétség kívül, de ebből egyenletet felállítani csak egy nagyon egyszerű, szegényes univerzumban lehet. sajnálatos, ha a tiéd ilyen.
külön vicces, hogy pont egy ilyen poszt alatt tolod az általánosító hülyeségeket,, ahol pont arról van szó, hogy egy színésznő karrierje azért ment tönkre, mert nem volt kedvesebb a sztárrendezőhöz.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.17. 11:08:06

@Time Goes By: Valóban nem az ő kedvükért lett kitalálva a házasság, hanem egyszerűen az öröklési kérdések letisztázásának igénye miatt.
Azonban a fix párok lététét más szempontból is indokolttá kellett tenni. Ez pedig a szerelem ideológiája. vagyis "mindenkinek meg kell találni élete párját", "ásó kapa nagyharang", meg hasonlók.A szerelem ideája mára persze a "szerelem" ideológiája függetlenítette magát. De nem maradt más, mint egy gondolati csinálmány, egyfajta társadalmi pszichózis. Érdekek, és testi vágyak eredője..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.17. 11:08:17

@comment #1: Ez nem önsajnálat. Egyszerű történelmi tény. A letelepedett társadalmak , és a vagyon megjelenésének kora előtti időkből nincsenek olyan leletek, sziklarajzok, páros sírok, páros szobrok stb, ami a szerelem ideájának a meglétére utalna, holott életük számos momentumát ábrázolták ezek az emberek.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.07.17. 11:09:13

@user friendly: Na ne mondd! Csakhogy én a házasság intézményének megjelenése körüli időkről beszéltem. Ezzel egy idős a "szerelem" mint kizárólagos kapcsolat fogalma két ember között.
A későbbiekben ez az idea levált a házasságról és önállósult. Mára már nem kötjük össze feltétlenül a kettőt.
Ha már-primitív módon személyes síkra-terelted a vitát, elmondanám, hagy jómagam az aszexuálisok táborát gyarapítom egy jó ideje, és ezért tudom bizonyos távlatból, objektíven szemlélni ezeket a dolgokat. Persze ebből is majd le fogod vezetni, hogy "savanyú a szőlő" meg hasonlókat. Sebaj, hozzászoktam a hozzád hasonló intoleráns emberekhez..

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.07.17. 11:42:52

Buchhalter már nem vicces, szóval további hozzászólásait kimoderáltam.

user friendly 2016.07.17. 11:59:48

@a nemzet fogatlan provokátora: nem különösebben érdekel a szexuális beállítottságod, erre nem tettem semmiféle célzást. mesélj, mikor volt olyan a 19. század előtt az euro-atlanti civilizációban, amikor a szerelem és az intézményesült házasság fogalma egyet jelentett?

MutánsJane 2016.07.17. 16:43:42

Angolul tudóknak:

www.slashfilm.com/listen-12-hours-franois-truffaut-interviewing-alfred-hitchcock/

Francois Truffaut interjúi Hitchcock-kal, nagy példaképével.
süti beállítások módosítása