Time Goes By

Feud 2017 TV minisorozat

2017. március 13. 09:40 - Time Goes By

A Feud egy most (2017.márc. 5.-én) kezdődő amerikai antológiai TV sorozat, amely minden évadban különböző igaz történetet, párkapcsolatot dolgoz fel mini-sorozatok formájában. Az első évad nyolc részes Bette and Joan című sorozata Bette Davis és Joan Crawford híres-hírhedt viszályáról, rivalizálásáról, egymás kölcsönös utálatáról szól, amiről már esett szó ebben a blogban, a főszerepeket pedig Jessica Lange és Susan Sarandon játssza. A poszt az első rész megnézése után született.

Bette Davis, az AFI legnagyobb hollywoodi női sztárok listájának 2., Joan Crawford pedig a 10. helyén áll, és nem csak tehetségükről, de nagyon erős személyiségükről, akaraterejükről, szurkálódó humorukról is híresek voltak mindketten, na meg arról is, hogy tudtak nagyon kellemetlenül is viselkedni, ráadásul nem csak egymással szemben, hanem mindenkivel, aki csak megfordult körülöttük. Környezetük (és ebbe a gyerekeik is beleértendőek) sokszor nagyon megszenvedte a két színésznő mindenkivel szembeni végtelen maximalizmusát, esetenkénti rosszindulatát és hangulatváltozását. Pályafutásukat figyelemmel követve sok embernek eszébe jutott már, hogy sokkal egyszerűbb lett volna mindkettejük számára, ha félreteszik rivalizálásukat - ami messze túlment köztük a szakmai versengésen - hiszen annyira hasonlóak voltak ők ketten.Viszályukról - ami Hollywood aranykorának egyik legjobban dokumentált kapcsolata - most csak röviden, hiszen erről fog majd szólni a 8 részes mini sorozat. (És a blogban már volt erről hosszabban is szó.) Rivalizálásuk már a '30-as években elkezdődött, lényegében szinte azonnal, hogy összetalálkoztak, ami egymás szeretőinek elvételétől, vagy annak próbálkozásaitól, szerepek miatti veszekedéseken át egészen extrém dolgokig. Az egyik ilyen extrém eset volt az 1963-as évi Oscar-díjátadó. (Ezzel most egy kicsit előreszaladok a sorozat történetében, de ez a sztori amúgy is jól ismert már.) A Whatever Happened to Baby Jane után Bette Davis-t Oscar-díjra jelölték, Joan Crawfordot meg nem, amit ez utóbbi képtelen volt elviselni. Elhatározta, hogy függetlenül attól, hogy Davis nyer-e végül vagy sem, ő mindenképpen Oscar-díjjal a kezében fog távozni a díjátadóról. Ennek érdekében Joan minden jelöltet felhívott a ceremónia előtt, mígnem talált egy olyat, aki valamilyen egyéb elfoglaltság miatt nem tudott elmenni. Ez a valaki pedig legnagyobb szerencséjére Anne Bancroft volt, akit a The Miracle Worker c. filmjéért jelöltek a legjobb színésznőnek, tehát ugyanabban a kategóriában, ahol Bette is jelölést szerzett. És nyert: Anne Bancroft! Így Crawford nem csak annak örülhetett, hogy Davis nem nyert, de ráadásul ő - akit nem is jelöltek - ment haza azzal a trófeával, amire Bettenek annyira fájt a foga, és akinek megaláztatottsága ennél nagyobb már nem is lehetett volna.

Az antológiai sorozat alkotói Ryan Murphy, Jaffe Cohen és Michael Zam a két híres díva több évtizeden átívelő, kis túlzással élve haláluk után is tartó legendás viszályát egyetlen közös filmjük, az 1962-es Mi történt Baby Jane-nel? (What Ever Happened to Baby Jane?) készítésén keresztül szándékoznak bemutatni egy ál-dokumentum film keretében. A "visszaemlékezések" 1978-ban - Crawford halála után - más pályatársakon keresztüli "riportokban" láthatóak, amelyek pár percekre szakítják meg a történetet, ami pedig a What ever Happaned to Baby Jane forgatása előtt 1961-ben kezdődik.A sorozat minőségét két dolog - a színészi teljesítmény és a karakterizálás mélysége - nagyban meghatározza.

Az első részből úgy tűnik, hogy szerencsére nem marad meg a sorozat a felszínes pletyka és botrány feldolgozásnál, hanem kettejük személyiségén keresztül próbálja ennek okát bemutatni, miközben megismerhetjük az akkori hollywoodi és egyéb társadalmi környezetet, viszonyokat, és nem utolsó sorban a színésznők élettörténetét is.

Nem véletlenül mondják, hogy Davis és Crawford mennyire hasonlítottak egymásra, hiszen mindketten nagyon erős személyiségek voltak, akik a lelkük mélyén tisztelték egymás erejét, képességét, és ezért vágytak is a másik elismerésére, különös tekintettel Joanra, akit a többi színésznő - közte természetesen Bette Davis - kizártak köreikből, és soha nem ismerték el még a nyilvánvaló képességeit sem. Ugyanakkor mindketten túl hiúak és sérülékenyek is voltak ahhoz, hogy ezt kifejezésre juttassák egymásnak. A sorozatban úgy tűnik, hogy a történetet inkább Joan Crawford szemszögéből látjuk, illetve lehet olyan érzése a néznek, hogy a film készítői inkább vele szimpatizálnak.

Joan Crawford életét és pályafutását, vagy ezeknek egy szeletét már nagyon sok könyvben, filmben feldolgozták, mint ahogy ezen a blogon is született már pár írás róla és filmjeiről. A Davis-szel való viszályán túl a gyerekeivel való kapcsolatáról is született már bejegyzés, de az is széles körben ismert, hogy karrierjét vécépucolással és prostitúcióval kezdte, és mint általában a nagyon alulról jött emberek, ő is egyszerre lett nagyon kemény és nagyon érzékeny. Mindemellett nyilvánvalóan kisebbrendűségi érzésben szenvedett Davis-szel és általában véve a többi sztár színésznővel szemben. Állandó bizonyítási vágyát pszichés, érzelmi és szexuális mozgatórugót nagyon erősen meghatározta traumákkal teli sivár gyerekkora. Anyjától semmilyen figyelmet vagy szeretet nem kapott, míg mostohaapja már 11 éves korától szexuálisan zaklatta.

Davisben (is) mindig volt némi hajlam a "picsaságra" szó mi szó, ugyanakkor legalább annyira ambiciózus volt, mint Crawford. Mindkettejüknek eszméletlen jó humora volt, és ha két ilyen kvalitású, képességű és erejű ember csap össze, annak mindenképpen valami jelentős dolog lesz az eredménye. Ha film, akkor számos Oscar-jelölés, ha botrány, akkor pedig valami olyan jellegű extrém, kispályásnak egy szóval sem nevezhető dolog, mint Crawford Oscar-díj átvétele.A fő szálon - a két színésznő  rivalizálásán és annak hátterén - túl már az első részbe számtalan egyéb témát is beleszőttek, az egyik ilyen a korabeli Hollywood szexizmusa, ami jelentősen csökkent idővel, de ez a sorozat még 1962-ben játszódik. A szexizmus nem csak abból látható a filmben, hogy a két öregedő színésznő - Davis 54 és Crawford 58 éves volt ekkor - képtelen munkát találni magának ennyi idősen, míg ilyen korú férfitársaik ekkor érnek karrierjük csúcsára, hanem Jack Warner - a Warner Bros. stúdió vezetőjének - karakterén keresztül is, aki nem csak megcsapkodja masszőrnőjének fenekét masszázs után, de ki is jelenti, hogy ő egyfajta isten figura, aki megteremtette ezt a két színésznőt, és akik ennél fogva életük végéig engedelmeskedni kötelesek neki. 

A két színésznőről Jessica Langeról Joan Crawfordként és Susan Sarandonról Bette Davisként már most el lehet mondani egy rész után, hogy valami fenomenálisak. Számtalan jelenetet megnéztem többször is, annyira jók ők - és főleg a közös jeleneteikben. Az egyikben Susan Sarandon tekintetére érdemes koncentrálni Davisként, amikor hosszú idő után először összetalálkozik Joan Crawforddal az öltözőjében. Csak ezért a tekintetért már megérte elkészíteni az első részt. De ugyanez a kvalitás jellemző Lange alakítására is, sőt. Lange teljesen egészében átlényegül Crawforddá, olyannyira, hogy olyan érzésünk van, mintha nem is Jessica Lange lenne a képernyőn, hanem maga Joan Crawford. A két színésznő sminkje is remek, ami szemmel láthatóvá teszi a fizikai hasonlóságot köztük és karaktereik között, akik emellett mozdulatokban, mimikában és hangban is törekednek valamelyest az igazira való hasonlóságra, de ennél sokkal lényegesebb, ahogy személyiségükben is teljesen hitelesen átvedlenek Joan Crawforddá és Bette Davis-szé, átadva a két díva mozgatórugóit, érzelmeit, személyiségét.

(Nagyon szórakoztató a sorozatban, amikor a Whatever Happened to Baby Jane egyes elkészített fekete-fehér jelenetei, amit közösen visszanéznek (a sorozat egyébként színes természetesen) Sarandonnal és Langeval jelennek meg Baby Jane és Blanche szerepében, mintha "fotoshopolták" volna őket az eredeti filmbe.)

A két főszereplő mellett számos kiváló mellékszereplőt is láthatunk.Kettejük mellett a legfontosabb talán Alfred Molina Robert Aldrich szerepében, aki a Mi történt Baby Jane-nel rendezője volt, és aki rengeteg kockázatot bevállalt annak érdekében, hogy végre igazi színésznőkkel - ami alatt inkább csak Bette Davist érti - dolgozhasson a sok Monroe-hoz hasonló műmaca után, és elkészülhessen a film, amit egyetlen stúdió sem akart bevállalni. Ő nemcsak anyagilag kockáztat sokat, de nagyon nagy lelkierőről, ravaszságról és diplomáciai érzékről is tanúbizonyságot kell tennie, hogy forgatás közben meg tudja tartani az irányítást. Nem lesz könnyű dolga, ez már az első részben is kiderül. Ráadásul a nőkhöz hasonlóan neki is meg kell küzdenie a stúdióvezetőkkel, akikkel ő férfiként inkább az anyagiakon és szakmai dolgokon vitázik. Molina kellően szimpatikusan, olyan ember önuralmával, aki már kiismerte a rendszert, mégis néha látható félelemmel alakítja karakterét, akinél nem lehet eldönteni, hogy az őrjöngő teljhatalmú stúdióvezető, vagy a két nagyon erős személyiségű nő rémíti-e meg jobban.Ő is kiválóan és nagyon szórakoztatóan játszik.

A két színésznőnek már csak azért is erősnek és elszántnak kellett lennie pályafutása során, hogy fel tudják venni a kesztyűt és a küzdelmet olyan magukat mindenhatónak gondoló szexista alakokkal, mint amilyen például Jack Warner volt. Bár ezen tulajdonságaiban egyáltalán nem rítt ki a többi stúdióvezető között, hiszen szinte mindannyian úgy tekintettek az alkalmazásukban álló színésznőkre, akiket bármikor megkaphatnak és bármikor eldobhatnak, akiknek szerintük különben is csak az a dolguk, hogy szépek legyenek és ne feleseljenek. Jack Warnert Stanley Tucci alakítja megfelelően ellenszenvesen, önmagára mindenhatóként tekintő, nagyképű és kapzsi alaknak bemutatva. A különböző jeleneteket ál-dokumentumfilmszerű riportok szakítják meg, amelyek keretében mások nyilatkozatai által megismerkedünk a két színésznő életével is. A "riportalanyok" pedig Olivia de Havilland és Joan Blondell színésznők, akiket Catherine Zeta-Jones és Kathy Bates játszanak nagyon hitelesen, és akik a történet szerint 1978-ban "emlékeznek vissza" a két címszereplőre. De a történet része Hedda Hopper legendás pletykarovat vezető újságíró is, akitől a hollywoodi sztárok talán még jobban féltek, mint a mindenható stúdióvezetőktől, mert legalább olyan gyorsasággal és hatékonysággal tudta a színészek karrierjét segíteni vagy romba dönteni. Őt Judy Davis alakítja a filmben. 

Már egy rész után is látható, hogy a Feud egy minden szempontból kiváló sorozat lesz, a régi Hollywood és filmek iránt érdeklődőknek pedig igazi csemege, amit nem szabad kihagyni. Nem tudom, hogy Magyarországra behozzák-e vagy sem, ha nem, annak is meg van az az előnye, hogy muszáj lesz angolul nézni, mert bűn lenne lemaradni Sarandon Bette Davis-es kiejtésével elhangzó "You are fucking kidding me"-jéről, amikor meghallja, hogy Joan Crawford keresi. Az amerikai FX TV csatorna játssza a sorozatot, de torrent oldalakon is elérhető.

"A viszály sosem a gyűlöletről, hanem mindig a fájdalomról szól."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr9012330491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.