Time Goes By

Mielőtt az ördög rádtalál (Before the Devil Knows You're Dead) 2007

2017. május 07. 09:46 - Time Goes By

Sidney Lumet rendezte ezt a neo-noir krimi drámát, aminek egyik főszereplője a három éve drog túladagolás miatt elhunyt nagyszerű színész, Philip Seymour Hoffman. A film címe a "Légy a mennyben fél órával azelőtt, hogy az ördög megtudja, hogy meghaltál" ír szólásból jön és egy olyan testvérpárról szól, akik elhatározzák, hogy kirabolják a családi ékszerboltot. Természetesen a végrehajtása közben nem várt események történnek, amelyek miatt aztán a tökéletesnek tűnő terv apró darabjaira hullik. Mindehhez pedig nem csak a sors keze, de a családon belüli problémás kapcsolatok is nagyban hozzájárulnak.

A drogfüggő Andy Hanson (Philip Seymour Hoffman) pénzügyi vezetőként dolgozik egy new yorki cégnél, ahonnan nagyobb összeget sikkaszt annak érdekében, hogy fényűző életstílusát feleségével Ginával (Marisa Tomei) finanszírozni tudja. Amikor megtudja, hogy könyvvizsgálat közeledik, ami minden bizonnyal leleplezi addigi bűnös tevékenységét, elhatározza, hogy bármi áron, de pénzt szerez, hogy aztán Brazilíába menekülhessen. Andy gyenge és lúzer testvére Hank (Ethan Hawke) elvált feleségétől, és már három havi tartásdíjjal tartozik exének és kislányának, mindeközben titkos viszonyt folytat testvére feleségével, Ginával. Andy megtervezi a szüleik ékszerbotjának kirablását oly módon, hogy senkinek ne történjen közben semmi baja és kára, hiszen egy olyan napot választ ki a terv végrehajtására, amikor tudja, hogy senki nem tartózkodik a boltban, és azt is, hogy az ékszerek biztosítva vannak. A két testvér annak ellenére szövetkezik egymással, hogy kapcsolatuk soha nem volt harmonikusnak nevezhető, azonban még az okos Andy sem számol az emberi gyengeségekkel és a sors kezével a hibátlannak tűnő terve kiötlésekor és Hankre bízza a rablást, ráadásul édesanyja a boltban tartózkodik a végrehajtás időpontjában...Nagyszerűen összegzi Sidney Lumet (pl. 12 dühös ember) munkásságát ez a filmje, ami egyben az utolsó is volt a 2011-ben bekövetkezett halála előtt. A Mielőtt az ördög rádtalál egy melodramatikus elemeket is tartalmazó noir thiller, ami műfajának megfelelően nagyon sivár, erőszakos és kissé depressziós hangulatú, ami annak ellenére, hogy követi a késői noirok elemeit, mégis teljesen kiszámíthatatlan tud maradni és a feszültségét is megőrzi egészen a film végéig. Ez a kiszámíthatatlanság nem csak a történet meglepő csavaraiból fakadnak, hanem a fókuszában lévő család emberi drámáiból és egymás közötti problémás kapcsolataiból is. A film ennél fogva ötvözi a családi drámák és a heist noirok jellemzőit, és ennek eredménye ez a kétezres évek egyik legjobb neo-noirja lett, aminek minőségét a kiváló színészi játék és a késői klasszikus noirokra annyira jellemző nem lineáris történetvezetése csak növeli. (Bár a film élmény nem a fordulatoktól függ és nem teljesen azokra épít, azért mégiscsak meghatározóak, ezért megpróbálom teljesen spoilermentesen bemutatni.)

Bár a filmtörténelemben számos heist filmet készítettek, talán túl sokat is és így annak sémája már mindenki számára nyilvánvaló, ezért nagyon nehéz ebben a műfajban igazán újat adni, olyat amit ne csináltak volna meg már jó párszor korábban, olyat meg, ami még meg is is tudja lepni az embert, meg végképp nem. A Mielőtt az ördög rádtalál alapötlete, miszerint a testvérpár a saját szülei üzletét tervezi kirabolni, mégis az újdonság érzetével hat a nézőre, amely ötlet már azért is kiváló volt, mert így feltűnés és döccenés nélkül lehet a másik összetevőt, a családi dráma vonalát beleszőni a forgatókönyvbe, ami egyébként Kelly Masterson munkája, és a film számos erőssége közül az egyik.A legtöbb "a profin kitervelt rablás rosszul sül el" típusú heist film a nem lineáris, vagy időugrálós történetvezetés ellenére is tisztán három szakaszra osztható: a kitervelésre, a végrehajtásra, majd az utolsó részben az látható, hogy a nem várt események, vagy emberi gyengeségek hatására hogyan megy minden tönkre. Ez a film nem követi ezt a klasszikus felépítést, hiszen ez mindjárt a rablással kezdődik, majd utána göngyölíti fel puzzle-szerűen, hogy mi is vezetett el a bűncselekmény végrehajtásához, és annak csődjéhez. Ez utóbbival talán nem árultam el nagy titkot, hiszen mint a legtöbb noirnak, úgy ennek is fontos alkotóeleme a végzetszerűség, ami egy jó film esetében (mint itt is) a karakterekből fakad, akik belekerülnek egy olyan hatalmas erővel lefelé húzó spirálba, amiből nem hogy nem tudnak kilépni, és helyzetüket minden egyes mozdulatukkal csak súlyosbítják.

A kirakós kép különböző darabjait  több szereplő szemszögéből látjuk, és többször előfordul, hogy a film ugyanazt az eseményt több szempontból is bemutatja, aminek célja, hogy mindkét testvér érzelmi motivációi kiderüljenek. Ahogy megy előre a történet - ami nem jelent egyet az események időbeliségével - úgy lesz egyre emocionálisabb, ami annak az eredménye, hogy egyre hangsúlyosabbak lesznek a családon belüli harmonikusnak nem éppen nevezhető kapcsolatok bemutatása. A karakterek egyik közös vonása, hogy mindegyikőjüket leginkább a fájdalom mozgatja, és ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a terv darabjaira hullik. Ugyanez a fájdalom a film egyik legfontosabb szervezőeleme, hiszen a jelenetek egymás utáni sorrendjét ennek nagysága határozza meg, ami által a film készítői egyfajta emocionális utazásra is hívnak minket, mivel a film egyre drámaibbá és fájdalmasbbá válik.Első látásra azt gondolhatjuk, hogy a film a két testvér rivalizálásáról szól, és ez lesz mindkettejük bukásának oka. Érthető ez a gondolat, hiszen már ránézésre is nagyon különbözőek ők, Andy a kifinomult és drága öltönyeivel, aki mindig is sokkal nagyravágyóbb, erősebb és sikeresebb volt már gyerekkoruk óta, és a gyenge, kissé gyáva és minden téren lúzer Hank, aki ránézésre is alacsonyabb osztályúnak tűnik, mint testvére. Hank személyiségét azzal teszik pozitívabbá, hogy neki azért van annyira nagy szüksége a pénzre, hogy lánya magániskoláját fizetni tudja, míg Andyt a drog és a saját nagystílű életstílusának fenntartása, tehát sokkal önzőbb okok motiválják a rablás elkövetésére, ugyanakkor gyáva és kissé alattomos személyiségére nagyon jellemző, hogy stikában viszonya van sógornőjével.

Aztán a későbbiekben kiderül, hogy Andy valójában nem is a testvérére haragszik, és elnyomott, de mindig jól érzékelhető agresszivitásának sem Hank, sem a tőle már elhidegült felesége az igazi vagy a legnagyobb oka, hanem apja, aki soha nem fejezte ki fejezte ki szeretetét iránta, így Andy mindig kívülállónak érezte magát a szülői házban.

Hanknek is meg vannak a maga démonai, aki mindig alacsonyabb rendűnek érezte magát  sikeres bátyja mellett, és a rá jellemző gyávasággal soha nem mert szemtől-szembe konfrontálódni testvérével. Hank karakterének megfelelően inkább titokban csalja testvérét a sógornőjével, ami sokkal inkább tűnik egyfajta elégtételnek részéről bátyjával szemben, semmint a nő iránti vonzalomnak. Hank kisebbrendűségi érzését tetézi volt felesége viselkedése is, aki teljesen lekezeli, mert nem tudja anyagilag olyan szinten tartani őket, amit a nő (és a lányuk) is elvárna.

A filmben a szex és a droghasználat is nagyon grafikusan ábrázolt (klasszikus noirok idejében egészen biztosan nem ment volna át a cenzúrán), amelyek ráadásul elég pikánsak is. Még mielőtt a film címe megjelenne a képernyőn, premier plánban (és jó két percig) láthatjuk Andy és felesége á la nature szexelését, ami mentes minden érzelemtől. Egy másik jelenetben (a poszt végi videóban látható) pedig Andy heroinnal lövi be magát, ami Philip Seymour 2014-es heroin túladagolás miatt bekövetkező halála után mintha egy még magasabb szintre emelte volna a film végzetszerűségét.  A kiváló színészgárdára jellemző, hogy a fontosabb szerepeket játszók mindegyike többszörös Oscar-díj jelölt (Hoffman 4, Hawke 4, Finney 5, Tomei 3), ami a kiváló játékukban is tükröződik, annak ellenére, hogy ezért a szerepükért egyikőjük sem kapott jelölést. Azonban az is elmondható, hogy a számos kiváló színész ellenére, ez a film Philip Seymour Hoffman filmje, aki briliánsan alakítja Andyt, ezt az intelligens, manipulatív, és egyben nagyon szomorú fickót. Lúzer testvérét, Hanket Ethan Hawke játssza, akiről messziről lerí, hogy az a fajta ember, akire nem szabad fontos dolgot bízni, mert azt biztosan elrontja valamilyen formában. Andy legnagyobb hibája lehet, hogy nem is a drogfüggősége, hanem az, hogy annak ellenére, hogy ismeri testvérét, nem veszi számítása Hank személyiségét. Apjukat, Charlest pedig Albert Finney alakítja, aki nem elégszik meg a rendőrség munkájával, és elhatározza, hogy saját maga jár az ügy végére, amivel a fiúk szintén nem számoltak a terv kiötlésekor.

Sidney Lumet feszes, feszült és felkavaró neo-noir krimi drámája nemcsak összeszorítja az ember gyomrát, de többször erősen bele is bokszol ráadásul. A film minden eleme kiváló, a frissnek ható alapötletétől, a noirosan sivár atmoszféráján át, a felépítéséig és a kiváló színészi játékáig, ami összességében a 2000-es évek egyik legjobb neo-noirjává teszi ezt a filmet, amit nemcsak a műfaj kedvelőinek, de Philip Seymour Hoffman rajongóinak is látnia kell.

Értékelés: 9/10

Hoffman drogos jelenete:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr1912471539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.