Time Goes By

Idegenek a vonaton (Strangers on a Train) 1951

2017. május 26. 10:25 - Time Goes By

Alfred Hitchcock noir thrillerét egy Oscar-díjra jelölték a legjobb fekete-fehér fényképezés kategóriájában, ami mindezek mellett leginkább az alapötletéről ismert, amit a későbbiekben számtalanszor feldolgoztak különböző műfajú filmekben, többek között a nagy sikerű 2011-es komédiában, a Horrible Bosses-ban. Ez az alapszituáció pedig abból áll, hogy két egymás számára ismeretlen ember "gyilkosságot cserél", mindegyikük a másik által a pokolba kívánt embert öli meg. Ezzel megvalósítanák a tökéletes gyilkosságot, mivel motiváció híján szóba se jöhetnek elkövetőként a rendőrségi nyomozás során. 

Guy Haines (Farley Granger) híres és népszerű teniszjátékos rossz házassága miatt pletykaújságok gyakori témája, már a sportkarrierje utáni politikai pályafutását tervezgeti. Szeretne elválni hűtlen és kellemetlen feleségétől Miriamtől (Laura Elliott), hogy elvehesse Morton szenátor (Leo G. Carroll) lányát, Anne-t (Ruth Roman). Miriam azonban annak ellenére, hogy éli életét más férfiakkal, nem akar elválni, ami nemcsak megkeseríti Guy életét, de további tervei útjában is áll. Bruno Antony (Robert Walker), mint számtalan pszichopata, a maga módján látszólag egy elbűvölő és barátságos ember, aki gazdag szüleivel lakik és éli az elkényeztetett és kissé extravagáns playboyok életét. Bruno gyűlöli apját, amihez anyjához (Marion Lorne) fűződő gyerekes imádata, vagy akár Ödipusz jellegű érzései is hozzájárulnak. Guy és Bruno egy nap összetalálkoznak egy vonaton, ahol Bruno kezdeményezésére beszélgetésbe elegyednek egymással. Bruno előáll a nagy ötlettel: cseréljenek gyilkosságot. Ő megöli Guy feleségét, akinek ezért cserébe meg kellene ölnie az ő apját, akihez semmilyen kapcsolat nem fűzi őket, így megúszhatják a gyilkosságo(ka)t. Guy abban a hiszemben száll le a vonatról, hogy az egész csak egy vicc volt, míg Bruno úgy gondolja, hogy ők ketten megállapodtak egymással, és megöli Miariamot. Guy tudja, hogy Bruno a tettes, de nem szívesen megy a rendőrségre ezzel a hihetetlen sztorival, mert úgy gondolja, hogy csak magát keverné még jobban bele, ugyanakkor Bruno tudomására hozza, hogy nem szándékozik elvégezni a terv ráeső részét. Brunotól azonban nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, aki zaklatni kezdi Guyt, hogy rávegye a gyilkosságra...Az idegenek a vonaton egy nagyon stílusos, és nagyon hitchcocki Hitchcock film, hiszen ebben a noirban is megtalálható számos tipikus, a rendezőre jellemző elem, karakter amelyek majd leghíresebb filmjeiben is feltűnnek a későbbiekben (vagy már ezelőtt is láthatóak voltak).  Egyik ilyen téma az ártatlanul vádolt ember menekülése (pl. The Wrong Man, North by Northwest) akinek mindeközben az ártatlanságát is be kell tudni bizonyítania. Ő ezúttal is kétfrontos háborúra kényszerül, hiszen a rendőrség gyanújával szemben, és az egyre veszélyesebbé váló pszichopata Brunoval szemben is meg kell védenie magát. Mindemellett természetesen a rejtettebb szexuális témák sem maradhatnak el, hiszen ezek nélkül nem is lenne igazi Hitchcock film. Ez(ek) ráadásul többsíkúak ebben a filmben, hiszen nemcsak egy nagyon fura, ez esetben kissé Ödipusz-komplexusos anya-fia kapcsolat látható benne (hasonlóan a későbbi North by Northwesthez vagy a Pszichohoz), ami itt olyan erős Bruno részéről, hogy még az apját is megölné ezért, hanem a két főszereplő közötti rejtett homoszexuális  vonal is fel-felsejlik időnként (mint pl. a Rope-ban). És hát a legeslegfontosabb Hitchcock témáról se feledkezzünk el, amire kis túlzással élve a karrierjét alapozta: a tökéletes gyilkosság gondolata, terve, amit a kor cenzúrája miatt ugyan soha nem valósíthatott meg filmjeiben, de szinte mindig az az érzése a nézőnek, hogy valójában erre vágyott. Ennek megfelelően Bruno számára - hasonlóan több más Hitchcock karakterhez, Brandonhoz a Rope-ban, vagy Tony Wendicehez a Dial M for Murderből a gyilkosság nem bűncselekedet, hanem egyfajta intellektuális sport.

A szokásos témái mellett megjelenik egy fura tematika, a duplicitás, amire felfűzi lényegében ezt a filmjét. Számos vizuális metafora, vagy egyes esetekben a szöveg is magában hordozza a duplicitást, aminek célja nemcsak a történet alapjául szolgáló kettős gyilkosság cseréjének erősítése, de karakterizáló jellege is van.

A duplicitás vizuális metaforájaként számos tárgyból, dologból kettő látható a filmben: két taxi, két pár láb, két pár vonatsín (amelyek ráadásuk keresztezik egymást), Bruno két duplát rendel a vonaton, két befolyásos apa, két szemüveges nő stb., azonban ezeknél talán még fontosabb a karakterekben feltűnő kettősség.A film alapvetően az aktívabb Bruno és a passzívabb Guy kapcsolata körül forog, akiket nagyon sok elemzésben egymás "doppelgangereinek" neveznek, és akik egyfajta sötét szimbiózisban élnek egymással. (A doppelgangerek két egymásra nagyon hasonlító személy, vagy akár paranormális jelenség.) Bruno megtestesíti Guy legsötétebb vágyát, hogy megölje az életét megkeserítő feleségét, mintha Bruno Guy életre kelt fantáziája lenne. Mindketten nagyon "hibás" karakterek, igazi antihősök, az egyik a született rossz, a másik pedig nagyon gyenge, akiket ráadásul az elnyomott szexualitásuk még tovább frusztrál és gyengít. Ők mindketten olyan noir antihősök, akik bizonytalanok saját (elsősorban szexuális) identitásukban, és akik nem csak hasonlítanak, de mintha ki is egészítenék egymást.

Bruno lényegében egy, a gazdag szüleivel élő, soha fel nem nőtt, elkényeztetett gyerek, aki saját jogon lényegében soha semmit nem csinált eddigi életében, ezért saját identitását az erőszakban és feltűnőségben, öltözködési extravaganciában (fura cipő, nyakkendő, zokni) véli megtalálni, ugyanakkor érezhető az, hogy valódi problémája a szexualitása. Bruno gyerekes módon imádja anyát, miközben megveti az összes többi nőt, amely utóbbival Hitchcock már nem csak csak Bruno Ödipusz-komplexusát, de homoszexualitását is jelzi. Most abba ne menjünk bele, hogy ez mennyire jellemző általában a meleg férfiakra, de a film készítésekor még sokszor nagyon különböző sztereotípiákat párosítottak hozzájuk, mint manapság, arról nem is beszélve, hogy a cenzúra miatt nyíltan nem lehetett ezt a témát nyíltan megjeleníteni. Akkor lehetett abban bízni, hogy a közönség tud olvasni a sorok között, ha olyan tulajdonságokkal ruházzák fel ezeket a karaktereket, amelyek egybeesnek a kor társadalmának a homoszexuálisokról alkotott elképzeléseivel.Guy identitásválságát is többféleképpen ábrázolta Hitchcock. Guy egyik jellemző tulajdonsága, hogy úgy tűnik, mintha életének minden területén megakadt, megrekedt volna két dolog között, ami miatt korábbi identitásait már elvesztett, az újakat meg még nem építette fel. Sport karrierje lassan befejeződik, ugyanakkor politikai pályáját még nem tudja elkezdeni. Már nem igazán profi sportoló, de még nem politikus. El szeretne válni feleségétől, akivel már semmi nem fűzi össze (az utálaton kívül), ugyanakkor annak ellenkezése miatt nem tudja elkezdeni életét új szerelme mellett. Már nem tekinti házasembernek magát, ugyanakkor mégsem független. Guy homoszexualitását leginkább magával a karaktert játszó színésszel mutatta meg a rendező, hiszen Farley Granger egyike volt azoknak a nagyon kevés hollywoodi színészeknek, akiről a nagyközönség tudhatta, hogy nem heteroszexuális, és Granger ezt le sem tagadhatta volna, hiszen ő az a típus, akiről ez már ránézésre is látható. Nem véletlen, hogy Hitchcock két olyan filmjében játszott, amelyekben a homoszexualitás a rejtett szexuális téma.

A forgatókönyvet Raymond Chandler, Whitfield Cook és Czenzi Ormonde írták Patricia Highsmith 1950-es azonos című regénye alapján. Hitchcock mindenféleképpen szeretett volna egy nagy nevet megnyerni a szkript megírására, azonban szinte mindenki visszautasította azzal, hogy nagyon butusnak találták az alapötletet. Végül Raymond Chandler író elvállalta, akinek már volt egy Oscar-jelölése a Double Indemnity forgatókönyvéért. Chandler és Hitchcock azonban képtelenek voltak együtt dolgozni, aminek legfőbb oka a teljesen különböző mentalitásuk volt. Hitchcock imádta a hosszú beszélgetős felkészüléseket, megbeszéléseket, amelyeknél sokszor órákig rá sem tért a tárgyra. Chandler pedig nem szívesen áldozott egyetlen felesleges percet sem életéből, főleg nem olyat, amit akár írással is tölthetett volna, ezért ő mindig szeretett rögtön a tárgyra térni. Chandlert annyira frusztrálta Hitchcock stílusa, hogy egyszer - miközben a rendező éppen az autójából igyekezett kikászálódni - jól hallhatóan azt a megjegyzést tette a mellette álló embernek, hogy "nézd már, a kövér állat próbál kiszállni az autójából!" Miután megírta a forgatókönyv első verzióját, a súly témára nagyon érzékeny rendező kirúgta a projectről.A forgatókönyv azonban remekül sikerült, már csak azért is, mert egy jó noirtól elvártan mindjárt az első jelenettel - amikor Bruno "megbeszéli" Guy-jal a kettős gyilkosság tervét - kiválóan megalapozza a történetből fakadó feszültséget, ami aztán soha nem csökken ez alá. A történet izgalma mellett a szöveg is remek lett, amely több szellemes, ironikus egysorost (is) tartalmaz. Ilyen például az, amit Barbara, a szenátor fiatalabb lánya mond, akit nem más, mint Hitchcock lánya, Patricia játszott: "Oh, Apát nem zavarja egy kisebb botrány. Ő egy szenátor." Vagy Bruno egyik mondata, amit akár Hitchcock is mondhatott volna: "Az elméletem szerint minden ember egy potenciális gyilkos."

A regény karakterizálásához képest a filmben látható néhány változtatás. Míg a könyvben Bruno egy alkoholista férfi, addig itt egy anyuci kisfia, aki ráadásul még franciául is beszél. (Ez Amerikában egy elég buzis, de minimum puhány dolognak számít(ott).) Mindenesetre ezáltal egy sokkal hitchockibb karakter vált belőle. Guy pedig nem teniszező, hanem egy építész, aki bizony belemegy Bruno tervébe, és aki így a regényben sokkal "rosszabb" karakter, mint a filmben, ahol inkább csak simán egy gyenge alak.

Mint Hitchcock szinte mindig a hollywoodi karrierjének első felében, a noirjai időszakában ('40-es évek), úgy ennél a filmnél is, nagy vitába keveredett a filmet készítő stúdió vezetőjével a színészek személyéről. Jack Warner ragaszkodott ahhoz, hogy Guy új szerelmét, Anne-t Ruth Roman játssza. Hitchcock erőteljesen tiltakozott ellene, mivel úgy gondolta, hogy a színésznő semmiféle szexepillel nem rendelkezik. (Talán mondanom sem kell, hogy Roman barna hajú volt.) Mivel Hitchcock úgy érezte, hogy rákényszerítették a valóban túl sok tehetséggel nem rendelkező Romant, ezért ebből fakadó frusztráltságát szerencsétlen színésznőn vezette le forgatás alatt. Farley Granger nyilatkozta azt a későbbiekben, hogy "Kellett, hogy legyen minden filmjénél valaki, akit zaklathat."

A film főszereplőit alakító színészekről nagyon megoszlanak a vélemények.Farley Granger soha nem tartozott a jó színészek közé, és szinte mindig annyira merev volt, hogy néha már-már kínossá is vált filmjeiben. Sajnos ez itt is tetten érhető nála Guy szerepében, még ha nem is válik elviselhetetlenné. Mindazonáltal nem véletlen, hogy a két legjelentősebb filmje a két Hitchcock film, ez és a Kötél, amelyeket igazából csak azért kapott meg, mert így a közönség számára is nyilvánvalóvá vált karaktereinek homoszexuális jellege.

Robert Walker Brunoja már sokkal szórakoztatóbb, extravagánsabb volt, aki karakterét a maga fura módján sármosan alakította, miközben már a legelején érezhetjük rajta, hogy valami nem stimmel vele. Ugyanakkor néhány kritikus szerint Walker camp-szerű, kissé groteszk játéka miatt a film sokat veszít a feszültségből, illetve soha nem éri el azt a feszültséget, mint amit egy klasszikusabb színészi alakítás mellett elérhetett volna. Bár ebben van némi igazság, ugyanakkor még sem mondanám, hogy megöli az izgalmakat, hiszen Brunot mindemellett egy érzéketlen és szívtelen pszichopata gyilkosnak is ábrázolja, akinél még azt is érzi a néző, hogy már-már szadista módjára élvezi a gyilkosságot. Robert Walker pár hónappal a film megjelenése után, 32 éves korában alkohol és gyógyszer túladagolás következtében meghalt.

Hitchcocknak igaza volt Ruth Romannal kapcsolatban, hiszen a színésznő Anne szerepében annyira híján van minden karizmatikusságnak, hogy gyenge és színtelen-szagtalan játéka miatt határozottan hiányérzet támad a nézőben. Mentségére legyen mondva, hogy ez a film Bruno és Guy kapcsolatáról szól, amibe nem is igazán illik egy erősebb női karakter, amivel Hitchcock is tisztában volt, és nem is szentelt túl nagy figyelmet Anne karakterének.

Meg kell említeni a rendező lányát, Patricia Hitchcockot, aki a szenátor kisebbik lányát, Guy leendő sógornőjét alakította egy kisebb szerepben - nagyon jól.Alfred Hitchcock noirjai közül talán ennek fényképezésén látszik legjobban a német expresszionizmus hatása a kissé szürreális képeivel, világításával, a sűrű kompozíciókkal és az igényes optikai hatásokkal, ennek megfelelően megkockáztathatom, hogy a legjobban fényképezett a noirjai között. Az operatőr az a Robert Burks volt, aki ettől a filmtől kezdve, egészen az 1964-es Marnie-ig minden Hitchcock filmet fényképezett, kivéve a Psychot, és teljesen megérdemelt volt az Oscar-jelölése. A fényképezéssel kapcsolatban az egyik legtöbbet emlegetett jelenet, amikor a szemüvegen keresztül lehet látni a gyilkosságot.  

A filmben számos feszültséggel teli, jellegzetesen hitchcocki jelenet látható, az egyik leghíresebb Guy teniszmeccse. A kamera először a lelátón ülő nézőket mutatja messziről, láthatjuk ahogy a nézők feje egyszerre fordul jobbra-balra, követve a labda mozgását. Aztán ahogy a kamera közelíteni kezd, észreveszünk valakit, aki az állandóan forgolódó tömegben élesen előre mered és szemét le nem veszi Guyról. Egy, a teniszt valószínűleg nagyon unó filmkritikus elismerően azt mondta erről a jelenetről, hogy "Hitchcockon kívül nincs olyan filmes, aki ennyire feszültté és izgalmassá tudott volna tenni egy teniszmeccset."

Hitchcock cameoja:A zenét Dimitri Tiomkin szerezte, aki szintén Jack Warner választása volt, és akivel szintén nem bírták egymást Hitchcockal, függetlenül attól, hogy négy filmben is együtt kellett működniük egymással. Tiomkin megpróbálja visszaadni, illetve ráerősíteni a film duplicitás témájára, amit sokszor a kontrasztos zenével próbál megvalósítani, azzal, hogy mindkét főszereplőhöz rendelt egy-egy témát. Guyé egy kicsit tétovább, passzívabb, míg Brunoé élénkebb, hasonlóan karaktereikhez.

Az idegenek a vonaton Hitchcock egyik sötét, gyors ütemű, feszes és a rendezőtől elvártan jó néhány briliáns jelenetet tartalmazó noir, amiben tőle szintén megszokottan a cenzúrát is kijátszotta annak érdekében, hogy megjelenhessenek olyan szexuális jellegű témák, amelyeket a maga korában nem lehetett nyíltan ábrázolni. Mindemellett a filmben látható erőszak is elég sokkolónak számított, amelyben meghatározó szerepe van a fojtogatásnak, hiszen ez köszön vissza szinte mindegyik erőszakos jelenetben.  Az idegenek a vonaton majdhogynem tökéletes is lehetne, ha néhány gyengébb színészi alakítás nem húzná le egy kicsit, de ettől függetlenül minden Hitchcock vagy film noir rajongónak látnia kell, hiszen noirjai közül ez a legjobb.

Értékelés: 9/10

Bruno előadja a tervét a vonaton:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr9112537477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.