Alfred Hitchcock ezt az 1 Oscar-díjra jelölt noir jellegű pszichológiai thrillerét nevezte meg a kedvenc saját filmjének, aminek főszereplője egy fiatal lány, akinek imádott nagybátyjáról kiderül, hogy egy kegyetlen sorozatgyilkos. A film főszerepeiben Joseph Cotten és Teresa Wright látható.

Charlotte "Charlie" Newton (Teresa Wright) egy átlagos amerikai családban él szüleivel Joseph (Henry Travers) és Emma Newtonnal (Patricia Collinge), kistestvéreivel Ann-nel és Rogerrel egy csendes kisvárosban. A család szomszédja Herb (Hume Cronyn) is gyakori vendég náluk, akivel Charlie apja állandóan a tökéletes gyilkosságról beszélget. A lány nagy unalmában valami izgalmasra vágyik, olyasvalaki társaságára, mint a kifinomult és világlátott nagybácsija, anyja öccse, Charlie Oakley (Joseph Cotten), akinek szórakoztató történeteit mindig nagy élvezettel hallgatta. Charlie legnagyobb örömére a nagybácsi meglátogatja a családot, valójában azonban a rendőrség elől menekül, mivel az gyanítják, hogy ő a "Víg Özvegy" sorozatgyilkos. Charlie bácsi felkavarja a csendes kisvárosi életet és mindenkit elbűvöl személyiségével. A fiatal Charlie azonban egy idő után furcsa dolgokat kezd tapasztalni nagybátyja viselkedésével kapcsolatban, aki kivágja az újságból azokat a cikkeket, amelyek arról a sorozatgyilkosról íródtak, aki gazdag özvegyasszonyokat öl. Két idegen is feltűnik a család körül, akik az imádott Charlie bácsikájáról érdeklődnek, és akikről hamarosan kiderül, hogy rendőrök. A lány már a legrosszabbat kezdi bácsikájáról gondolni, ami nem kerüli el a férfi figyelmét sem...A gyanú árnyékában egyike Alfred Hitchcock megosztó filmjeinek, amit egyesek mesterművei, mások pedig az átlagos darabjai közé sorolnak, ami egyben átmenetet is képez a korábbi romantikusabb, melodrámaibb és a későbbi hidegebb pszichológiai thrillerei között. Hitchcok már évek óta keresett egy olyan forgatókönyvet, ami alapjául szolgálhatott volna egy modern sorozatgyilkosos filmnek. Készített ő ezt megelőzően már sorozatgyilkosos filmet The Lodger címmel 1927-ben, azonban az még egy némafilm volt (és amiben talán nem meglepő módon szőke nőket ölt a Hasfelmetsző Jack figuráján alapuló gyilkos). Végül 1943-ban megtalálta Gordon McDonell Oscar-díjra jelölt történetét, amiből aztán Thornton Wilder, Sally Benson és a rendező felesége, Alma Reville írták a forgatókönyvet.

A film természetesen nem tagadhatja le a híres rendező keze munkáját, hiszen számos nagyon hitchcocki téma jelenik meg, amelyeket aztán később továbbfejlesztve láthatunk viszont majd a leghíresebb filmjeiben. Ilyen témák  a gonosz megjelenése  egy olyan környezetben, ahol ezt nem várnánk, mivel az első ránézésre alapvetően "ártatlan". Ez a noirok ártatlan kisváros - bűnös nagyváros kontrasztján alapul, annak egy olyan, hitchcockian továbbfejlesztett verziója, amikor mindezt egy ember szimbolizálja a filmben. Ez látható majd a Madarak c. thrillerében is, ahol a gonosz a független nagyvárosi nő képében jelenik meg az ártatlan kisvárosban.

Ennél érdekesebb és egyedibb téma a duplicitás, amit itt a két Charlie képvisel, és amivel majd szintén találkozunk az Idegenek a vonaton c. klasszikusában is. Ez a téma még annyiban is hasonlít a két filmben, hogy mindegyikben párosul ehhez egy jó adag (nem is annyira) rejtett szexuális tartalom is, amit a korabeli cenzúra miatt nem lehetett nyíltan megjeleníteni, mert mindegyik nagyon botrányosnak számított a maga idejében. Sőt, a gyanú árnyékában esetén a mai napig is, hiszen itt minden cenzúra ellenére is nyilvánvaló Charlie bácsi és a kis Charlie közötti szexuális vonzalom, akik sok esetben úgy érnek egymáshoz és úgy kommunikálnak akár szavakkal, akár testbeszéddel, ahogy az szerelmesek között szokás (a film végi videóban látható az egyik jelenetük). A különbség a két film között, hogy amíg az Idegenek a vonatonban a két főszereplő kiegészíti egymást, addig itt a jó és a gonosz ellentéteiként jelennek meg azzal az érdekes felhanggal, hogy ezek az ellentétek valójában nagyon hasonlítanak egymásra. Erre utal az, hogy a kis Charliet Charlie bácsiról nevezik el, és a film elején mindkettejüket ugyanabban a testhelyzetben, az ágyon fekve ismerjük meg, és a lány ki is fejti a videóban látható jelenetben, hogy érzi a kettejük közötti lelki hasonlóságot. Mindazonáltal Charlie bácsi a fekete, a lány pedig a film fehér foltja, ugyanakkor felfoghatóak ők ugyanannak a személyiség két oldalának is, hiszen mindketten nagyon vonzóak és mindkettő könnyedén meghódítja (ha akarja) a másik nemet. Charlie bácsi, a gonosz is ellenállhatatlanul flörtöl a nőkkel, a férfiakat pedig remek történetekkel veszi le a lábukról, ami szintén nem véletlen, hiszen Hitchcock imádta a vonzó gyilkos karaktereket (Gyilkosság telefonhívásra, Kötél, Psycho stb..)

Persze nem maradhat el Hitchcock nőgyűlölete sem, vagy legalábbis a nőgyűlölet, mint az egyik kedvenc témája, ami nem csak abban a tényben nyilvánul meg, hogy Charlie bácsi nőket gyilkol, hanem a film egyik leghíresebb monológjában is, amikor előadja gondolatait a gazdag özvegyekről:

"A városok tele vannak nőkkel, középkorú özvegyekkel, halott férjekkel, olyan férjekkel, akik egész életüket arra áldozták, hogy megcsinálják a szerencséjüket, aminek érdekében csak dolgoztak és dolgoztak. És amikor meghaltak, akkor a feleségeikre, a buta feleségeikre hagyták a vagyonukat. És mit csinálnak ezek a haszontalan nők? Láthatod őket ezrével a hotelekben, a legjobb hotelekben. Elisszák a pénzt, megeszik a pénzt, elkártyázzák, (elbridgelik)  a pénzt. Játszanak minden nap és minden éjszaka. Büszkék az ékszereikre, ha már másra nem is. Szörnyű, öregecskedő, kövér, kapzsi nők...Emberek ezek vagy zsíros, ziháló állatok? És mi történik az állatokkal, amikor túl kövérekké és túl öregekké válnak?"Minden olyan Hitchcock filmnél, ahol megjelenik a nőgyűlölet, állandó vita tárgyát képezi, hogy ebben a rendező személyes nőgyűlölete nyilvánul-e meg, vagy csak a téma érdekelte, és azt szerette vizsgálni, hogy kik és miért utálják a nőket, vagy azok egy csoportját, és mindezt hogyan fejezik ki. Nehéz egyértelműen állást foglalni ebben a vitában. Konkrétan ebben a filmjében inkább azzal értek egyet, hogy maga a téma érdekelte, azonban ismerve életútját, viselkedését és legfőképpen későbbi filmjeit, amelyekben ez a téma már sokkal személyesebben (pl. Vertigo) jelenik meg, és nem olyan extrém módon, a nőknek olyan speciális csoportja ellen, mint itt, már inkább azt mondanám, hogy a filmekben megjelenő nőgyűlölet alapjában véve az ő pszichéjének és érzelmeinek terméke.

Charlie bácsinak, a sorozatgyilkosnak a nőgyűlöleten kívül van még egy nagyon hitchcocki tulajdonsága, mégpedig az, hogy nem akar a társadalomhoz, vagy közösséghez tartozni, amivel a rendező a film negatív főhősét (véleményem szerint) pozitívabb megvilágításba helyezi. Ez nagyon furcsa és különleges volt a maga korában, amikor szinte minden hollywoodi film arról szólt, hogy csak a közösséghez tartozás boldogíthatja az egyént. Ezzel a kollektivista szemlélettel szemben Hitchcock a közösséghez tartozást negatív színben tüntette fel filmjeiben, amire a legjobb példa  A tévedés áldozata. Charlie bácsi nem csak a gazdag özvegyek iránti gyűlöletét fejezi ki itt, de lényegében az egész világ iránt: "A világ maga a pokol. Mit számít, hogy mi történik vele?" Amely mondatával szerintem a legtöbb néző akár egyet is érthet titokban, azonban egy kisvárosi környezetben, ami mindig is a közösség összetartó erejéről volt híres, nagyon furcsán és fenyegetően hangzott a maga korában.

Hitchcock ezen filmjében sem a gyilkosságok vagy a rejtély mozgatja a történetet, hiszen nincs rejtély olyan értelemben, hogy tudjuk, hogy Uncle Charlie bizony sorozatgyilkos. Itt a kérdés inkább az, hogy a fiatal Charlie megússza-e élve azt, hogy rájön Charlie bácsi titkára, miközben a történetet a lány növekvő gyanakvása, és ezzel párhuzamosan bácsikája növekvő paranoiája mozgatja.A film hibája, hogy Hitchcock itt még nem volt annyira profi a feszültségépítésben, ezért a feszültség helyett néha inkább csak a melodráma növekszik meg, amihez egy kicsit hozzájárult Teresa Wright a kelleténél kissé melodrámaibb játéka is, miközben próbálja a romantikus fiatal lány szomorúságát, boldogságát vagy zavarodottságát kifejezni. Szerencsére ezt javarészt ellensúlyozni tudta Joseph Cotten, aki a film egyik legemlékezetesebb eleme, hiszen nagyszerűen jelenítette meg a sármos és mindenkit elbűvölő sorozatgyilkosban lévő sötétséget egy-egy hideg és fenyegető pillantással, aki a legapróbb provokációra is agresszív felcsattanásokkal válaszol. Joseph Cotten nem volt "Hitchcock színész", ami - jó értelemben véve - meg is látszik a játékán, mivel sokkal izgalmasabb azoknál, akiket a rendező meg - és betört a saját szája ízének megfelelően.

A többi szereplő és mellékszál lényegében csak klisé, ami mellett nagyobb baj az, hogy túl sok is van belőlük, és akik elég sok időt vettek el a feszültségépítés és a film legfontosabb eleme, a két Charlie párosa elől. Ide tartozik például a lány és az egyik nyomozó között kialakuló kapcsolat, amely vonzalom úgy nő Charlie részéről, ahogy egyre inkább kiábrándul Charlie bácsikájából. Ez szerintem felesleges volt, mint ahogy a gyerekszereplők is feleslegesek voltak, akik a család és a kisvárosi lét ártatlanságát hivatottak szimbolizálni, hogy a betoppanó gonosz még kontrasztosabbá váljon ebben a környezetben. 

Természetesen a fekete humor sem hiányozhat egy Hitchcock filmből, erre szolgál Hume Cronyn karaktere,  a szomszéd, aki állandóan a tökéletes gyilkosságon töri a fejét Charlie apjával. A színész és a történet szál is nagyon vicces, ugyanakkor ez is csökkentette kicsit a feszültséget, mert Cronyn annyira jó volt, hogy elterelte a figyelmet a két Charlie-ról és a humorral egy kicsit elvette a film élét is.

Hitchcock cameoja (csak hátulról látható), a kezében nyerő bridge lapokkal (utalva Charlie bácsi későbbi szavaira a bridgelő gazdag özvegyekre):A film zenéjét Dimitri Tiomkin szerezte, ami esetenként talán túl intenzív, ami mellett Lehár Ferenc Víg özvegyéből is felhasznált témákat, amiket gyakran torz formában, Uncle Charlie vezérmotívumaként alkalmazta. Az operatőr Joseph Valentine volt, aki lényegében expresszionista noir fényképezést alkalmazott, bár nem annyira az árnyékokkal játszott, mivel a film elég sokat játszódik világosban, hanem sokkal inkább a különleges szögekből való fényképezéssel. Uncle Charliet kifejezetten sokszor fényképezte nagyon alacsony szögből, ami által a karakter még fenyegetőbbé vált. Előszeretettel használta a lépcsőt is, ahonnan lefelé és felfelé egyaránt fényképezett, mindemellett nagyon hatásosak a Hitchcocknál később nagyon gyakorivá váló közelijei is.

A Gyanú árnyékában egy több szempontból is különleges és fontos Hitchcock film, ami egyfajta átmenetet képez az angliai és az amerikai munkái között, miközben megjelenik számos olyan nagyon hitchcockinak nevezett téma, amelyeket majd leghíresebb filmjeiben is viszontlátunk egy kicsit más formában. És megjelenik benne egy nagyon izgalmas Joseph Cotten, amit nem sok színészről lehet elmondani egy Hitchcock film esetén, és akinek nagy szerepe volt abban, hogy ezt a noirt be lehet sorolni a rendező legjobbjai közé.

Értékelés: 9/10

Charlie és az ő Charlie bácsikája: