Time Goes By

Humphrey Bogart gyerekkora, avagy hogyan váljunk gyerekmodellből alkoholistává

2017. augusztus 13. 14:27 - Time Goes By

Humphrey DeForest Bogart (1899-1957), Hollywood valaha volt legnagyobb filmsztárja nem csak filmjeiről, szerepeiről, de az alkohol iránti örök és megbonthatatlan barátságáról is híres volt. Nem volt olyan életrajzírója, aki ne kereste volna a választ arra, hogy miért is ivott annyira, mondhatni már-már elkötelezetten, amit ő ráadásul meg is tudott ideologizálni. Valaki szerint belső bizonytalanságai ellen küzdött, valaki szerint a híres emberek stresszes élete, vagy akár a diszfunkcionális családja és gyerekkora volt ennek az oka, míg mások szerint egyszerűen csak szeretett piálni. Nagy valószínűséggel mindegyik faktor szerepet játszhatott alkoholizmusában, azonban az is valószínű, hogy mindennek a gyerekkora ágyazott meg.

Humphrey Bogart leginkább az olyan kívülálló és cinikus antihős szerepeiről vált híressé, amely karakterek a felszínen mutatott keménységükkel a saját sérülékenységüket álcázták. Nem véletlen, hogy messze ő volt a legjobb az ilyen jellegű szerepekben, hiszen ez nem állt túlságosan távol a valóságos személyétől. Bogart nem csak a filmjeiben, de a valóságban is a cinikus szájkarate egyik nagymestere volt, akinek a hirtelen és váratlan felcsattanásokért sem kellett a szomszédba mennie és akitől a mogorvaság sem állt túl távol, ugyanakkor mindezzel együtt valójában egy félénk, gyengéd és sebezhető ember volt. Több vele készült riportban is beszélt vagy legalábbis tett néhány megjegyzést szüleiről, amelyekből látható és érthető, hogy gyerekkorának miért is volt hatalmas szerepe személyiségének és vele együtt alkoholizmusának kialakulásában.

A kis Humphrey 1899 karácsony estéjén született New Yorkban egy felső osztálybeli gazdag protestáns (episzkopális) családban Belmont DeForest Bogart (1867-1934) és Maud Humphrey (1868-1940) első gyermekeként, akit még két kislány, Frances és Catherine követett a későbbiekben. Nála nem sok ember vallhatta magát amerikaiabbnak az őslakos indiánokat leszámítva, hiszen apai ágon angol és holland ősökkel rendelkezik, olyanokkal akik New Yorkot alapító első holland telepesek közé tartoztak. Családfájának ezt az ágát 1562-ig tudták visszakövetni, mégpedig Theunis Gijsbertszn Bogaert-ig és feleségéig Neeltjien Laurens Wouters-ig, akik mindketten egy holland kisvárosban, Schoonrewoerd-ban születtek. Anyai ágon ha lehet, még amerikaibbnak számít, hiszen egyik felmenője, egy bizonyos John Howland a Mayflower nevű hajóval érkezett Amerikába 1620-ban. A Mayflower jelképezi Amerika angolszáz meghódítását, a modern USA alapját, hiszen ez volt az a hajó, ami az angliai Plymouth kikötőből indulva az első olyan angol telepeseket szállította az Újvilágba, akik megalapították az első amerikai angol várost, Plymouthot.

Bogarték egy hatalmas lakásban éltek New York legelőkelőbb felső-nyugati oldalán, nyaralni pedig a Canandaigua-tó mellett álló házukhoz mentek, ahol a kis Humphrey a környék többi gazdag gyerekével gyakran játszott színházasdit.

Bogart apja, Belmont szívsebészként dolgozott, aki titokban az ópium rabjává vált. Belmont a karrierje csúcsán évi 20,000 dollárt keresett, ami akkoriban irdatlan nagy összegnek számított, az inflációt figyelembe véve manapság több, mint évi fél millió dollárnak felelne meg, ami még most sem egy megvetendő éves fizetés. Élete vége felé az orvosi praxisa és az egészsége is hanyatlani kezdett, amit az egyre inkább elhatalmasodó morfium függősége okozott, ráadásul a családi vagyon nagy részét is elveszítette rossz befektetésének köszönhetően.

Anyja, Maud egy gazdag rochesteri családban született, aki már 12 évesen elkezdte művészeti tanulmányait, mivel gyerekkorában nagy tehetséget és érdeklődést mutatott a rajz iránt. A későbbiekben Párizsban tanult a legjobb tanároktól, majd illusztrátorként dolgozott különböző magazinoknál, a későbbiekben pedig a The Delineator nevű divatlap művészeti vezetője lett. Ekkoriban már évi 50,000 dollárt keresett, ami mellett Belmont orvosi praxisából származó bevétele már majdhogynem aprópénznek tűnik. Népszerű rajzaira, gyerekkönyv és magazin illusztrációira, reklám grafikáira hatalmas kereslet mutatkozott, mivel stílusa követte a késő 1890-es években divatos nagyon idealizált és szentimentális viktoriánus stílust. Karrierje során, több mint 30 év alatt (1890-1920) 20 könyv illusztrációt készített a megszámolhatatlan mennyiségű képeslap, naptár és magazin illusztráció mellett. Képei többségén pufók arcú szőke fürtös gyerekek láthatóak hatalmas szemekkel, rózsaszín szájacskákkal fodros ruhákban. Maud előszeretettel használta fiát modellnek a rajzaihoz, akinek arca így már kisbabaként is híressé vált többek között a Mellin Baby Food reklámjaiban. (El lehet képzelni, hogy a bentlakásos fiúiskolákban mit össze nem cikizték a későbbiekben szegény Bogit.) Itt lehet megnézni Maud Humphrey grafikáit

Bogart az egyik interjújában úgy emlékezett erre vissza, hogy "volt Amerikának egy olyan periódusa, amikor nem tudtál úgy egy átkozott magazint venni, hogy ne láttad volna viszont az én kis szájacskámat." És nem, nem a Casablanca utáni Amerikáról beszélt itt.

"Nem mondhatnám, hogy valaha is szerettem anyámat. Csodáltam őt."

Maud (a képen balra a kis Humphreyval) egy nagyon erős egyéniségű, öntudatos nő volt, aki nem csak grafikusi karrierjéről, de harcos feminista tevékenységéről is ismert volt. Ő a gyerekeivel saját magát nem anyának, hanem Maudnak szólíttatta, Humphrey fiát pedig nem erős anyai érzelmei és kötődése miatt rajzolta megszállottan, hanem munkamániája miatt.

"Ha küldtem volna anyámnak Anyák Napjára bármilyen képeslapot, valószínűleg visszaküldte volna azzal, hogy gyűjtsem őket inkább én."

Bogie mindkét szülője nagyon elfoglalt volt saját sikeres karrierjében, akik az ebből és a házasságukból fakadó stresszt is az alkohollal enyhítették, amit a felsőbb körökben nem alkoholizmusnak, hanem társasági ivásnak becéztek. Szülei ráadásul gyakran, sőt folyamatosan veszekedtek egymással a gyerekek előtt, akik irányába mindeközben egyikük sem mutatott túl sok érzelmet vagy szeretetet. Bogie híres vonzalma az erős egyéniségű nők iránt nagy valószínűséggel anyjától ered, akitől nem kapta meg a szükséges gyengédséget. Mayo Methot-tal, harmadik feleségével kötött házasságának alapja (már a közös piálás mellett) a szenvedélyes veszekedés volt, amely tevékenységhez már-már pszichés alapon vonzódott Bogart, olyannyira, hogy csak nagy nehézségek és hosszas huzavona után tudott kilépni abból a nyilvánvalóan élhetetlen és destruktív házasságából.

"Nagyon érzelemmentesen és egyszerűen neveltek szüleim. A mi családunkban egy puszi már nagy eseménynek számított. Ha anyám elégedett volt velem, akkor férfiasan megpaskolta a vállam."

Bogie az apjától sem kapott elegendő figyelmet és szeretetet. Belmont a tenger szerelmese volt, aki imádta a hajózást. Fiát is ő tanította meg vitorlázni, akinek aztán ez lett élete egyik legnagyobb szenvedélye, amihez élete végéig ragaszkodott. Sokak szerint Bogart vitorlázás és tenger iránti vonzalma abból is fakadt, hogy úgy tekintett ezen hobbijára, mint egy olyan speciális eszközre, amivel érzelmileg kapcsolódhat apjához. Egy olyan dolog, amit mindketten szeretnek. Kisiskolás korában a Delencey School nevű magániskolába járt, ahol gyakran csúfolták a híres kisbaba képei, a tisztaság és rendmániája, valamint a "Little Lord Fauntleroy-típusú" fodros és romantikus, de gyerekek szemében végtelenül régimódinak ható ruhái miatt, amelyekbe az anyja öltöztette az 1900-as évek elején. (Little Lord Fauntleroy egy 1886-ban megjelent népszerű gyerekregény volt.) A helyzeten nem javított a színész régiesen előkelő, de 20. században már meglehetősen elavultnak számító Humphrey keresztneve sem - ami a jelentése ellenére (békés harcos) -  is puhánynak és nőiesnek számított már a színész korában. Humphrey felső tagozatba a nagyon előkelőnek számító Trinity Schoolban tanult, azonban ott sem mutatott nagyobb lelkesedést, mint korábbi iskolájában. Ezután sokkal inkább szülei kapcsolatainak köszönhetően vették fel a nagyon elitnek számító bentlakásos Phillips Akadémiára, semmint korábbi tanulmányi eredményei alapján, ahova abban a reményben adták, hogy itt majd felkészülhet a Yale-en folytatott orvosi tanulmányaira. Ez nyilvánvalóan csak a szülei vágyálma volt, mivel Bogie semmilyen érdeklődést nem mutatott semmi iránt az iskolában, annak ellenére, hogy nagyon olvasott volt. Az olvasás iránti szenvedélye abból is fakadt, hogy egyik iskolájában sem tudott beilleszkedni a közösségbe a már fiatalon is mogorvaságra hajlamos Bogart, aki így idejének nagy részét olvasással töltötte. Csodálta az írókat, és nem véletlen az, hogy a későbbiekben a legközelebbi barátai között számos forgatókönyvíró volt. Mindenesetre a Phillips Akadémiáról kirúgták, aminek nem lehet tudni a pontos okát, de a dohányzás és ivás, valamint a gyenge tanulmányi eredmény, esetleg néhány, a tanároknak szóló keresetlen megjegyzése is közrejátszhatott ebben. Szülei ekkor nagyon megrémültek, és ezzel együtt abba is hagyták fiúk jövőjének tervezgetését, aki ezután 1917-ben - 17 évesen - beállt a Haditengerészethez az I. világháború utolsó évében.

A Navynél töltött egy éve alatt önállóvá és tudatos(abb)an lázadó személyiségűvé vált. Lázadásának legfőbb célpontja pedig azok az értékek lettek, amelyeket a családja, pontosabban szólva a felső osztálybeli szülei fontosnak tartottak, és sokra értékeltek. Innentől kezdve utálta az önhittséget, a sznobságot, azokat az embereket, akik megjátsszák magukat. Gyakran megvetéssel beszélt a hagyományos értékekről és társadalomról, és az ezek fenntartására törekvő hatóságokról - jó pár filmbeli karakteréhez hasonlóan. Másrészről viszont megtartotta a neveltetése során ráragadt jó modort, kiváló verbális kifejezőképességét, szerénységét és azt, hogy nem szerette, ha megérintették. Lázadása pályaválasztásába is belejátszott, mivel akkoriban úgy tartották, hogy a színészet nem úriembernek való, mert az egy alacsonyabb rendű létforma.

Önállósodása után már csak ritkán találkozott szüleivel, azonban apja 1934-es halála rendkívül megviselte és olyannyira piálni kezdett, hogy közelebbi ismerősei attól féltek, hogy öngyilkos hajlamai vannak. A sors iróniája - vagy éppen törvényszerűsége -, hogy a későbbiekben nem vált sokkal jobb vagy gyerekei iránt sokkal nagyobb érdeklődést mutató apává, mint amilyen az ő apja volt, amihez családi háttere mellett valószínűleg idősebb kora is hozzájárult, mivel 49 éves volt már első gyereke születésekor. 

A képen negyedik feleségével, Lauren Bacallal és két gyerekével Stephennel és Leslie Howarddal 1954 körül, pár évvel a halála előtt:Stephen fia azt nyilatkozta egyszer róla, hogy "Apám már idősebb ember volt, aki a saját megszokott rendje szerint élt. Hétköznapokon dolgozni ment, munka után pedig feleségével akart lenni, inni egyet és vacsorázni. Ezután viszont már késő volt, és nekem meg le kellett feküdnöm. A hétvégeket meg a hajóján töltötte. A kisgyerekek nem tartoztak az ő világába. Hiszem, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz, ha tovább él."

Nagy valószínűséggel Humphrey Bogart is valami ilyesmiben hitt saját apját illetően, és azért viselte meg annyira annak halála, mert az hamarabb bekövetkezett, mint ahogy rendezni tudta volna vele a kapcsolatát, és érzelmileg közel kerülhettek volna egymáshoz. Mindazonáltal Stephennek akár igaza is lehet Humphrey Bogarttal kapcsolatban, mivel nem sok nála érzékenyebb színész élt akkoriban Hollywoodban.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr9012733988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ulrich von Lichtenstein 2017.08.14. 20:55:08

Bogartnak olyan kisugárzása volt, amit ma is nagyon nehéz beazonosítani, vagy utánozni. Valamiféle lezser férfiasság áradt belőle. Például, ahogyan öltönyeit viselte, vagy ahogyan dohányzott, ahogyan a whyskis poharat tartotta. Bár csak 173 centire nőtt, erőt sugárzó volt megjelenése, némi kemény határozottsággal párosulva. Nem volt boldog ember filmes sikerei dacára sem.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.08.14. 21:08:57

@Ulrich von Lichtenstein: "Nem volt boldog ember filmes sikerei dacára sem."

ez abszolút így van, egész életében a démonjait kergette.

A karrierjével egyébként nem volt ő elégedett. Kicsit későn jött a nagy áttörés nála, mert a Warnernél sokáig nem láttak benne sztárlehetőséget és enm kapott főszerepeket. A máltai sólyomnál már 41 éves volt, ami akkoriban elég idősnek számított. Aztán jöttek a háborús évek, amikor meg lényegében propaganda film gyártásra rendezkedett be Hollywood. igaz, hogy a Casablancát ennek köszönhette, de mire szerepet vagy filmet választhatott magának a háború után, addigra meg már 45 volt és kezdett kiöregedni az igazán jó szerepekből. 57 évesen meg már meg is halt.

Inceptio 2017.08.14. 21:55:31

@Ulrich von Lichtenstein: nagyon értem mire gondolsz, nekem is mindig ilyesmi jut róla eszembe. A Casablanca iszonyú erős filmje volt. Erről a filmről nekem mindig Bogart jut eszembe. Mégsem kapta meg érte az Oscart. (Pedig amúgy maga a film kapott három arany szobrocskát is: legjobb film, legjobb forgatókönyv és legjobb rendezés. Csak sokkal később, 1951-ben kapta meg Bogart is a maga Oscarját az Afrika királynőjéért. Az is egy óriási film egyébként. Nekem Humphrey Bogart maga a stílus. Utánozhatatlan.

Harmath Árpád Péter 2017.08.15. 10:41:11

@Inceptio: A Casablancáért Bogart megérdemelte volna az Oscart. Nekem az egyik nagy kedvencem az a film. Örök klasszikus.

szingularitás 2017.08.15. 15:40:22

@Ulrich von Lichtenstein: Bogart férfiideáll volt 1943 és 1957 közt Amerikában. Akkoriban ez a cigarettázó, keménykedő, szűkszavú rosszfiú archetípust szerették a nők.