A Mildred Pierce egy öt részből álló HBO minisorozat, ami 2011-ben került (először) adásba. A sorozat James M. Cain 1941-es azonos című regényének második filmadaptációja, Kate Winslettel, Guy Pearce-szel és Evan Rachel Wooddal a főszerepekben. A sorozatnak szinte nem volt olyan színésze, akit ne jelöltek volna Emmy-díjra, és akik közül Kate Winslet és Guy Pearce el is nyerték. Cain regényének első filmadaptációja az 1945-ös film noir volt Joan Crawforddal a címszerepben, ami szintén számos díjat nyert. A történet pedig a '30-as évek Amerikájában játszódik, főszereplője pedig egy erős, ugyanakkor mégis nagyon kiszolgáltatott nő, Mildred Pierce, aki kitartásának és erejének köszönhetően meggazdagodik, ám önző és rosszindulatú lánya iránti önfeláldozó és vak szeretete miatt a végén elveszít mindent, ami fontos volt neki, és amiért egészen addig küzdött.

Mildred Pierce (Kate Winslet) egy önfeláldozó anya és feleség, aki hajlamos arra, hogy gyerekeit túlságosan is védelmezze. Férje, Bert (Brian F. O'Byrne) elhagyja egy másik nő kedvéért, Mildred pedig ott marad pénz nélkül a két gyerekével, akiket úgy tud csak eltartani, ha dolgozni megy, azonban nem könnyű egy középosztálybeli háziasszonynak minden speciális tudás nélkül állást találni a nagy gazdasági válság időszakában. Mildred végül pincérnőként helyezkedik el egy étteremben, amit elkényeztetett és mind társadalmilag, mind anyagilag nagyra vágyó lánya, Veda (Evan Rachel Wood) elöl eltitkol. Mildrednek a későbbiekben sikerül egy saját éttermet nyitni Wally (James LeGros), férje régi üzleti partnere segítségével, aki most Mildred szeretője. A nő sikeres üzletasszonnyá válik, és meggazdagodik, azonban nárcisztikus és erkölcstelen lányának ez már nem elég. Sőt mintha semmi sem lenne elég, anyja akárhogy is próbálja megvásárolni Veda szeretetét és tiszteletét, a lány egyre rosszindulatúbb lesz anyjával. Mildred közben megismerkedik és feleségül megy Monty Beragonhoz (Guy Pearce), egy lusta és haszontalan arisztokrata playboyhoz, aki leginkább csak Mildred pénzének elköltésében jeleskedik. Lánya kielégíthetetlen ambíciói és Monty semmirekellő életmódja végül mindannyiuk bukását okozza így vagy úgy...Todd Haynes írta és rendezte a minisorozatot, ami nagyon hűen, kis túlzással élve szó szerint követi James M. Cain regényét. A regényből készült 1945-ös film noir szabadabban kezelte az eredeti történetet és beleszőtt egy gyilkosságot, valamint néhány karaktert is megváltoztatott kissé azért, hogy a film jobban átadhassa társadalmi üzeneteit és még drámaibb, ütősebb legyen. És aminek végeredménye a noir műfajának egyik legjobb filmje lett. Mint minden remake esetén, úgy a Mildred Pierce estén is felmerül a kérdés, hogy miért készítették el, mi volt az az új szempont, ami miatt  értelme volt a regény újra feldolgozásának? Bár ez nem klasszikus remake, abban az értelemben, hogy nem mozifilm, hanem egy tévésorozat, és nem a '45-ös filmet dolgozza fel újra, hanem a regényt, ugyanakkor érdemes a három verziót néhány szempontból összevetni, mert csak így kapunk választ az előző kérdésre, függetlenül attól, hogy bármelyik mű a három közül önmagában is élvezhető és értelmezhető.

Amerikában a nők helyzete alapjaiban változott meg a múlt század első felében, ami a '30-40-es évek hollywoodi filmjeiben is megjelenik. Ezekben a nők egyre erősebbek, önállóbbak és függetlenebbek lesznek, azonban a filmek többsége ezt nem tartja követendő példának, amit legtöbbször azzal fejeznek ki, hogy az ilyen típusú nők valahogy elbuknak a filmek végén. A Mildred Pierce is azt a félelmet mutatja be, hogy a túlságosan emancipált nők miatt széthullik majd a család és a társadalom. Ugyanakkor már az 1941-es könyv és '45-ös film esetében is jelentős különbség van ebben a témában, mivel a film - bár közvetíti az előző üzenetet -, azonban sokkal inkább a fiatalabb generációt vádolja mindezzel (akiket Veda szimbolizál), semmint Mildredet, az erős anyai ösztönökkel rendelkező nőt, akinek az egyetlen rossz tulajdonsága, hogy mindenben a családját helyezi maga elé. A regényben Veda híres operaénekesnő lesz, ellentétben a film noirral, ahol nincsenek karrier ambíciói, aminek az az értelme, hogy nem feltétlenül a nők karrierje az oka annak, ha valaki a család (és ezzel együtt társadalom) egységét bomlasztja. Ehhez pedig elegendő ok az elkényeztetettség, ami lehet egyéni, és lehet generációs tulajdonság is, ahogy egyre könnyebbé válik az élet a társadalomban. Ami a regényt leginkább sötétté és pesszimistává teszi, az az a tény, hogy Veda mindezért nem bűnhődik meg, és amivel az mondja az író, hogy a rosszindulatú hazug embereké ez a világ. A film noirban már megbűnhődik, azonban ez csak a cenzúra eredménye volt, ami kimondta, hogy bűn nem maradhat büntetlenül. A minisorozatban már észrevehetően az volt a cél, hogy ezt a 70 évvel ezelőtti, ámde a mai napig felbukkanó társadalmi üzenetet az ellenkezőjére fordítsák, azonban mivel teljes egészében ragaszkodtak a regény történetének fordulataihoz, így igazából nem sikerült meggyőzően annak bizonyítása, hogy megéri egy nőnek függetlenségre és önállóságra törekedni. Annak ellenére, hogy Mildred ábrázolása megfelel a feminista igényeknek, és egy erős, empatikus független nő - bár nagyjából ugyanilyen volt a régi verziókban is - aki itt kiegészül azzal a tulajdonsággal, hogy szexuális életét megélheti - és meg is teszi - mindhárom férfi főszereplővel (Bert, Wally és Monty). Ráadásul ezek a szexuális együttlétek érezhetően és láthatóan nem csak a férfiak vágyai, hanem az övé is, mindazonáltal nem biztos, hogy az üzenetet jól átadják, azon kívül, hogy bemutatják azt, hogy a nőnek is ugyanolyan szexuális vágyai vannak, mint egy férfinek. Mert ezzel visszahozták a női főszereplő azon noiros tulajdonságát, amit pont kivettek belőle a film noir verzióban annak érdekében, hogy ne a nő "erkölcstelensége", azaz a szexuális szabadossága, hanem pont egy konzervatívnak mondott női tulajdonsága - miszerint mindenben a családot helyezi maga elé - miatt bukjon el. Kertész Mihály noirja ezért volt zseniális. Úgy tartotta be a cenzúra és a noir műfajának szabályait, hogy azt sikerült teljesen az ellenkezőjére csavarnia. Itt meg visszatértek hozzá, minden látható ellenkező szándék ellenére, aminek eredményeképpen Mildred a történet végén ugyanott végzi, ahol elkezdte: középosztálybeli háziasszonyként, aki tortákat sütöget, miközben vagyonát és gyerekeit így vagy úgy, de elvesztette. 

A társadalmi osztályok közti különbség és az azok közötti átjárhatóság, felemelkedés, lecsúszás is mintha egy kicsit elveszett volna az új verzióban, bár azért láthatunk felvillanásokat ebből, de nem vagyok benne biztos, hogy egy mai néző ezeket igazán érzékeli és értelmezni tudja. Mildred egy középosztálybeli nőként kezdi, aki a válása után lecsúszik az alsó osztály kategóriába, amikor olyan munkát kényszerül elvállalni, amiben uniformist kell hordania. Ez régen a szolgák tulajdonsága volt, és Mildredet, mint pincérnőt, csak egy lépés választja el ettől. Majdnem egy sem, amikor szolgálónak jelentkezett egy gazdag családhoz, de akkora megaláztatást már nem akart felvállalni. Később meggazdagodik és feltornássza magát a középosztály tetejébe, amit megfejel azzal, hogy hozzámegy az arisztokrata Montyhoz, és amivel már felső osztálybelivé válik. Ugyanakkor egyikben sem érzi jól magát igazán, mindenhol olyan problémákkal szembesül, ami szinte megoldhatatlan egy nő számára (a film szerint). Majd a végén visszakerül a középosztály közepébe, oda ahol kezdte, amivel azt üzeni a film, hogy egy nő számára ez a legélhetőbb társadalmi közeg.

A társadalmi osztályokat ráadásul a kosztümökkel is sokkal jobban érzékeltették a régebbi filmben, függetlenül attól, hogy a sorozat kosztümjei is nagyon autentikusak és látványosak. A '45-ös noirban Joan Crawford Mildred háziasszony korában annak megfelelő, mindenféle kihívástól és szexuális kisugárzástól mentes ruhát, kötényt, lapos sarkú cipőt visel. Amikor pincérnővé válik, tehát elindul az anyagi függetlenedés útján, akkor az öltözéke is ennek megfelelően változik, már sokkal szexisebb a pincérnő ruhájában, mint az otthoni köténykéjében. Amikor pedig sikeres üzletasszony lesz belőle, már nagyon kihívó bundát, szoknyát és magas sarkú cipőket hord. Ez valahogy kevésbé látható itt, abban az értelemben, hogy Kate Winslet szexuális kisugárzása nem növekszik egyenes vagy akár progresszív arányban a társadalmi helyzetének és ruháinak változása hatására, márpedig ennek nagy jelentősége van a sztoriban. Ez egyébként nem Kate Winslet hibája, mintsem inkább a ruháké, amiket ráadnak, mert azok bár fejlődnek, de végig sokkal inkább háziasszonyosak, amolyan matrónának valóak, semmint szexisek. 

A 2011-es verzióban több szexjelenet és meztelenség is látható, ami azonban jóval visszafogottabb, mint mondjuk egy neo-noir erotikus thriller esetén. És sokkal kevésbé tűnik mesterkéltnek. Mildred személyiségének ábrázolása mindezzel együtt túl nagy különbséget nem mutat a '45-ös verzióhoz képest, talán csak annyi, hogy szexualitás megélése mellett nincs különösebb lelkiismeret-furdalás benne azért, hogy megcsinálja azt, amihez kedve van.

Ami viszont a sorozat legnagyobb erőssége, hogy nagyon autentikusan jelenik meg a '30-as évek Amerikája, és a sorozat zenéje, a kosztümjei és a fényképezése is nagyon részletgazdag és látványos, és amelyek együttesen egy roppant erős atmoszférát képeznek. 

Az ütem azonban esetenként nagyon lelassul, bár lehet, hogy ez amiatt van, mert annyira bennem volt az eredeti film két órás film üteme, ami nyilván gyorsabb, mint az összesen öt és fél órás sorozat, amiben egyébként nincs több történet. Lehet, hogy emiatt éreztem azt néha, hogy ezt kevesebb epizóddal is el lehetett volna készíteni úgy, hogy a részletgazdagsága ne vesszen el.

A karakterek közül Mildred az abszolút főszereplő, ez mondjuk minden verzióban így van, és ezért nem véletlen, hogy a sorozat öt és fél órája alatt szinte nincs olyan jelenet, amiben Kate Winslet ne lenne benne, ráadásul érzelmek egész skáláját be kell mutatnia a történet folyamán, amit egészen kiválóan meg is tesz. Minden apró érzelem látszik az arcán a szégyen, az anyai szeretet, a kiszolgáltatottság érzése, a szomorúság, a keserűség, a düh. Mildred Pierce karaktere tökéletes lehetőség egy színésznő számára az Emmy-díj megnyeréséhez, amit Kate Winslet nem is hagyott ki. Annyira jó volt, hogy egy filmkritikus azt írta róla nagyon szellemesen, "Joan Crawford nagyon utálta volna ezért a teljesítményéért", pedig ő az Oscar-díjat nyerte el Mildred Piercért 1945-ben. Veda az abszolút rossz. Tulajdonképpen nincs egyetlen irinyó-pirinyó jó tulajdonsága sem. Ezt tovább fokozza, hogy mindezt a sok rosszat egy traumák nélküli életben sikerült kifejlesztenie magában, amin sem anyja, sem senki nem tudott változtatni. Rosszindulatú, hazug, titkolózó, kegyetlen, és mindenkire úgy tekint, mint egy kihasználandó idiótára. Evan Rachel Wood-nak sikerült ezt a nem túlságosan összetett karaktert érdekesre formálnia, akit szintén Emmyre jelöltek ezért a szerepéért.

Az erős Mildred csupa gyenge férfivel van körülvéve, akik lányához hasonlóan mindannyian kihasználják valamilyen módon.

A férje, Bert házvezetőnőnek és szolgálólánynak nézi, akit még ráadásul meg is csal és el is hagy. A noir verzióban ez a karakter szimbolizálta azokat az elbizonytalanodó férfiakat, akik nem tudják a társadalmilag elvárt férfi szerepet, a családfenntartást betölteni, és aki ezzel a gyengeségével lényegében elindítja a katasztrofális eseménysorozatot. Bert karakterének ezen tulajdonságával is kicsit felmentették Mildredet a túlzott "feminizmus" vádja alól, hiszen a férfi gyengesége és döntése miatt válik független és dolgozó nővé, nem ambíciója miatt. Karakterének  ezen tulajdonsága a noirban élesebben látható, mint a sorozatban, mert itt Bert szimpatikusabb egy fokkal, ami ráadásul folyamatosan erősödik a sorozat folyamán. Brian F. O'Byrne is hozta, amit hoznia kellett, és James LeGros is Wally szerepében, aki a film egyik kétes és homályos szándékú alakja, aki az üzleti életében nem ismer se istent, se ember. A férfi szereplők között egyértelműen és messze Guy Pearce a legjobb, aki méltó társa Kate Winsletnek Monty Beragon karakterében, aki úgy tud arisztokratikus lenni, hogy közben látható végtelenül hibás karaktere. Lusta playboy, aki Mildreddel tartatja el magát, ráadásul ezt teljesen természetesnek veszi. Amikor Mildred mégis számon kéri rajta haszontalanságát, még ő kéri ki magának az egészet azzal, hogy egy igazi úrinő ilyet soha nem tenne. Guy Pearce tökéletes a semmirekellő arisztokrata gigolo szerepében, aki Winslethez hasonlóan megérdemelten nyert Emmy-díjat.

A sorozat egy nagyon látványos és autentikus melodráma, rendkívül jó főszereplőkkel, azonban nekem mégis jobban tetszett az 1945-ös noir verzió. Kertész Mihály filmje annak ellenére jobban visszaadja a regény hangulatát, üzeneteit, hogy finoman fogalmazva is jóval szabadabban kezelte annak történetét és karaktereit. Talán a sorozat esetében sem kellett volna annyira ragaszkodni a regényhez, és akkor jobban át lehetett volna adni a modernebb Mildred karakterén keresztül a film frissített üzeneteit. Az eredeti történet és csavarainak megváltoztatása nélkül ez a regény nem igazán alkalmas arra, ami szerintem a készítők szándékában állt. Mindazonáltal a sorozat is nagyon magas színvonalú, részletgazdag és autentikus, és tulajdonképpen mindenkinek ajánlható, aki szereti az emberi és társadalmi drámákat, melodrámákat.

Értékelés: 8/10