A legjobb fekete-fehér fényképezés kategóriájában jelölték Oscar-díjra Joseph L. Mankiewicz romantikus, fantasztikus filmjét, aminek a gyönyörű Gene Tierney és Rex Harrison a főszereplője. A film akkora sikert aratott, hogy a későbbiekben egy tévé sorozat keretében is feldolgozták. A kísértet és Mrs. Muir középpontjában egy nagyon speciális, szó szerint és átvitt értelemben is spirituális szerelmi történet áll, aminek főszereplői egy szellem és egy még mindig csinos özvegyasszony. Mi másról is szólhatna kettejük fizikai kapcsolat nélküli története, ha nem az igaz szerelemről?

A történet Angliában játszódik a 20. század elején. Mrs. Lucy Muir (Gene Tierney) már több, mint egy éve özvegy, amikor úgy dönt, hogy kiköltözik kislányával a mindent kontrollálni és dominálni akaró sógornője és anyósa londoni házából, és végre önálló életet kezd. Az ingatlan ügynök figyelmeztetése ellenére megvesz egy tengerparti házat, amiről kiderül, hogy korábbi tulajdonosa, Daniel Gregg hajóskapitány (Rex Harrison) szelleme lakja. Beköltözése után szemtől szemben is megjelenik előtte a kapitány szelleme, akinek eltökélt szándéka, hogy kiűzze ház új tulajdonosát, hasonlóan a korábbi betolakodókhoz. Mrs. Muirt azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen egy szellemtől, ezért aztán kiegyeznek egymással. Az egyezségnek az is része, hogy Gregg kapitány nem jelenik meg Lucy kislánya, Anna előtt. Idővel kettejük kapcsolata egy furcsa, de szoros barátsággá fejlődik. Gregg mindig arra biztatja Lucyt, hogy kezdjen végre tényleg új életet és menjen férjhez megint, ám amint férfiak lépnének be Lucy életébe, a szellem féltékennyé válik, főleg, amikor Lucy beleszeret egy gyerekkönyv íróba,  Miles Fairleyba (George Sanders)...A kísértet és Mrs. Muir Joseph Mankiewicz (pl. All About Eve, The Barefoot Contessa) pályafutásának egyik korai rendezése, ami kezdetben úgy tűnhet, mintha egy könnyed vígjátéki és fantasztikus elemeket is tartalmazó romantikus film lenne, azonban lassan, de biztosan egyre komolyabbá és drámaibbá válik, és halad egyenesen a transzcendentális vége felé. A film komikus és drámai elemei nem biztos, hogy mindig összeillenek egymással, mindazonáltal rendelkezik egy nagyon sajátos, édesbús, vagy még inkább keserédes romantikus hangulattal, ami keveredik egy kissé fura, kísérteties atmoszférával.

A film spirituális része mintha azt akarná mondani, hogy higgyünk és bízzunk az eleve elrendelésben. Az élet néha nagyon kuszának tűnhet, amiben az ember sokszor nem tudja, hogy mi miért történik vele, nem látja élete eseményeinek értelmét és célját, azonban a halál után minden addigi értelmetlenség elrendeződik és értelmet nyer. A film ebben a témájában talán még romantikusabb, mint a szerelmi történetben, mivel egy olyan spirituális üzenetet, túlvilági élet képet közvetít, amiben vallástól függetlenül nagy valószínűséggel a legtöbb ember reménykedik. A film spirituális jellege, érzete egyre nő a film folyamán már csak azzal is, ahogy egyre komolyabbá és drámaibbá válik a kezdetben vígjátéki elemeket is tartalmazó történet. Mindez az utolsó jelenetében csúcsosodik ki, ami nagyszerű keveréke a boldognak és szomorúnak, a meseszerűnek és realistának.

A spiritualitás mellett mi másról is szólhatna egy szellemmel felálló romantikus kapcsolatról készült film, ha nem a szerelemről és magányról, amely két érzelem egyszerre határozza meg Mrs. Muir érzelmeit és életét.

"Sokkal magányosabb lehet az ember mások társaságában, mint egyedül, még ha szereted is ezeket az embereket.  Furán hangzik, nem igaz?"

Talán már ennyiből is sejthető, hogy Mrs. Muir számára a legfontosabb kérdés, hogy hogyan is élje az életét úgy, hogy boldognak érezhesse magát. Melyik az az életforma, életstílus, ami nagyobb valószínűséggel fog boldogságot eredményezni számára? Ez a film is felteszi azt a kérdést, amit már addig is és azóta is rengeteg hollywoodi film feltett, és amire szinte egyöntetűen mindig ugyanazt válaszolták: élj teljes életet. Kivéve Mrs. Muirt és a kísértetet. A kérdés pedig úgy hangzik, hogy melyik jobb: visszavonulni a világtól, az emberektől, és élni a magunk által teremtett álomvilágban, ahol megkaphatjuk azt a harmóniát, amit a boldogságot görcsösen kereső emberek a boldogság illúziójának neveznek, vagy vállaljuk azt a kockázatot, hogy összetörik a szívünket, de mégiscsak ezen az úton találhatjuk meg az igazi szerelmet és élhetünk úgymond teljes életet?

Az ember azt gondolná először, hogy a Mrs. Muir is a másodikat fogja választani, hasonlóan a többi hasonló témájú hollywoodi filmhez, ami után megvalósulhat a happy end. Nos, az téved. Mrs. Muir ugyanis nagyon kilóg műfajából, mivel nem feltétlenül áll az aktív boldogság keresés oldalán, ellentétben a mai filmekkel, ami mind erre biztat, amolyan "rövid az élet, ragadd meg" mentalitással - roppant hibásan. Ez a hiba abban áll, hogy az ilyen filmek azt sugallják, hogy csak egyfajta boldogság létezik - amit a lángoló és éltető szerelem okoz - , és minden embernek arra kell törekednie, hogy ezt az egy lehetségesnek gondolt boldogságot megtalálja. Holott nyilván ahány ember, annyi fajta-féle boldogság érzet létezik ezen a világon, egyik sem magasabb rendűbb a másiknál, mivel ezek meg és átélése az adott ember személyiségétől függ. Szóval nem a boldogságot, hanem sokkal inkább a kiegyensúlyozottságot, a harmóniát kell hosszútávon az életben keresni, aminek része lehet akár a szomorúság és a magány is, ahogy látható az Mrs. Muir történetében.A filmben látható szellem vagy kísértet első hangzásra gyerekesnek tűnhet, azonban ennek több célja, értelme is van, a legfontosabb a spiritualitás elsődlegességének hangsúlyozása a materiális világgal szemben. Ez a spiritualitás kétféle szinten is megnyilvánul. Egyrészről Mrs. Muir és a szellem szerelmi történetében, amiben a szellem karakter alkalmazásával kizárták annak lehetőségét, hogy közöttük fizikai kapcsolat lehessen, ami miatt még tisztábban és egyértelműbben látható az, hogy egy kapcsolatban az érzelmi és pszichés összekapcsolódás a lényeg és nem a testi. Ennél fogva a filmnek van egy olyan érdekes aspektusa is, ami aztán végképp nem volt jellemző a maga korában. Mrs. Muir története ezáltal ugyanis nem mondja azt, hogy a boldogság betetőzése az egy nőnek, hogy férjhez megy és gyereket szül. (Persze nem véletlenül gyerekes özvegyasszony Lucy, ezzel küszöbölték ki azt, hogy mindezt számonkérhessék a filmen.) Mrs. Muir új életét ugyanis már nem a családalapítás, hanem az írás fogja kitölteni, és abban találja meg önmagát és élete értelmét. Mindenesetre a szellemmel való minden testiséget mellőző kapcsolat nem a korabeli cenzúra kielégítése vagy a moralitás hangsúlyozása volt a célja, hanem a spirituális világ elsődlegességének, szépségének és magasabbrendűségének bemutatása az anyagi világgal szemben, és amely spiritualitásnak nem csak a - főleg az anyagi világ által - piadesztára emelt ún. pozitív érzelmek lehetnek a részei, hanem olyan mélyen az emberiségben és e világban lévő érzelem is, mint a szomorúság, vagy a magány.

Lucy és Gregg kapitány nem csak fizikailag nem érintik meg egymást, de még szerelmüket sem igazán fejezik ki egymás számára egészen a film végéig, ugyanakkor mégis érezhető közöttük a már-már karmikus erősségű kapcsolat. Persze van a filmben néhány szexuális felhangúnak tűnő, amúgy a vígjáték részét erősítő vicces mondat. A kapitány azzal cukkolja Lucyt, hogy "ők ketten bizony megosztják a hálószobát", ami valójában arra utal, hogy Lucy magányos, hiszen egy "szellemmel", magyarul egy fantázia szeretővel fekszik és kel, és nem egy hús-vér emberrel. Ahogy megy előre a film, úgy érzi a néző egyre inkább azt, mintha egy leskelődő, egy betolakodó lenne Mrs. Muir életében, olyan betolakodó, mint amilyen ő volt Gregg kapitány házában.A forgatókönyvet Phillip Dunne írta Josephine Leslie (R. A. Dick álnév alatt) 1945-ös regényéből. A látszólag meseszerű, valójában komoly témákat feszegető intelligens szkript szeszélyes és szellemes humora végigvonul a filmen és az erős atmoszférának is fontos elemévé válik.

A film karakterizálása is nagyon érdekes. Mrs. Muir egy nagyon független nő, amely függetlenség nála izolációval is együtt jár. Esetében úgy tűnik, hogy ez az alaptermészete része, hiszen már Londonban, férje családjának házában is magányos volt, függetlenül attól, hogy ott nem egyedül lakott. Mint ahogy a kapitány házában sem egyedül lakik, hanem kislányával. Sőt, magányossága mintha növekedne, amikor megismerkedik Miles Fairleyvel. A magányosságot ő azonban nem katasztrófaként éli meg, mintsem inkább a földi élet természetes velejárójának, ami azonban mindezek ellenére, vagy pont ezért tartalmaz némi szomorúságot és megbánást. Gene Tierney betölti a filmvásznat az alapvetően erős és realista Mrs. Muir szerepében, aki azonban kétségbeesett, magányos és szomorú is tud lenni. Egyszóval egy nagyon emberi karakter.

Gregg kapitány felfogható egyfajta közvetítőnek a földi és a spirituális világ között, vagy a múlt és a jövő között. Ő néha keményen és karcosan, néha gyengéden bánik Lucyval, de mindenképpen arra biztatja, hogy olyan életet éljen, amiben végre kiélheti és felhasználhatja a benne lévő tehetséget, potenciált egy fiatal fejjel megkötött közömbös házasság után. Gregg kapitányról a film során kiderül, hogy földi életében nagyon is szerette a világi örömöket, miközben lekezelte és lenézte a nőket. Nem is találta meg a "boldogságot", azt Lucy mellett tanulja meg, mint ahogy a női nem tiszteletét is. Rex Harrison remek kísértet volt, akinek a szövegét uralják a nagyon sok esetben szimbolikus, amúgy szexista tengerész dumák "Átkozott nők. Mindig problémákat okoznak, amikor felengeded őket a fedélzetre." és amelyek által kiderül, hogy miért is ragadt ez a szellem a két világ között, és miért is nem találta meg a boldogságot: senkit se engedett közel magához. Gregg ugyanis a "ragadd meg az élet" alatt csak annak testi, fizikai részét értette. Rex Harrison és Gene Tierney nem csak egyenként, de párosban is remekeltek, spirituális kapcsolatuk így valóban életre kelhetett a képernyőn.Mellettük látható még George Sanders is, mint a kísértet földi kihívója Miles Fairley szerepében, valamint a még nagyon fiatal Natalie Wood a gyerek Ann szerepében.

Az operatőrt, Charles Lang-et (Sudden Fear, Sabrina, How the West Was Won) nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, aki a film kissé "kísérteties" zenéjét szerző Bernard Herrman-nal (Hitchcock filmek zeneszerzője) együtt jelentősen hozzájárult a film érdekes és erős atmoszférájának felépítéséhez.

Joseph L. Mankiewicz Mrs. Muirja a műfaj többi filmjével szemben nagyon komplex érzetet és szokatlan üzeneteket ad a nézőjének, akit szinte azonnal magába szippant ez a kicsit furcsa, kicsit szomorkás és néha vicces szerelmi történet. A néző figyelmének lekötéséhez persze kiváló fényképezése, zenéje, színészi játéka és meseszerű története ellenére intelligens forgatókönyve is hozzájárul. A film atmoszférája olyan erős, hogy a végére a néző is transzcendentális hangulatba kerül, aminek eredményeképpen nem tehetünk mást, mint hogy átadjuk magunkat annak az egyszerre szomorkás és felemelő érzetnek, ami árad ebből a gyengéd, időtlen és keserédes szerelmi történetből.

 "Úgy kell alakítanod az életedet az élők között, hogy akár jó, akár rossz széllel találkozol, megtaláld a végén az utat a kikötőbe."

Értékelés: 9/10