Time Goes By

Egy hely a nap alatt (A Place in the Sun) 1951

2017. november 16. 10:00 - Time Goes By

9 Oscar-jelöléséből hatot meg is nyert ez a film noir dráma, aminek középpontjában egy feltörekvő szegény, de ambiciózus fiatalember áll, akinek nem csak két, eltérő osztálybeli nő közül kell választania, de a moralitása is tesztelődni fog ebben a sötét és drámai történetben. A film főszereplői Montgomery Clift és a még nagyon fiatal és nem mellesleg gyönyörű 19 éves Elizabeth Taylor, akit ez a szerep indított el a sztárság útján.

A kisvárosi fiatal és szegény George Eastman (Montgomery Clift) Chicagoba megy gazdag rokonaihoz, abban a reményben, hogy segítenek neki valamilyen jól fizető állást találni a nagyvárosban, hogy megalapozhassa jövőjét és kitörjön a szegénységből. Nagybátyja állást ajánl neki a család egyik gyárában és figyelmeztetik arra az alapszabályra, hogy kerülje el a munkahelyi kapcsolatokat, mert ennek következménye munkahelyének elvesztése lenne. George a figyelmeztetés ellenére összejön az egyik munkáslánnyal, Alice Tripp-pel (Shelley Winters), akivel titokban tartják kapcsolatukat, nehogy kirúgják őket. George-t idővel előléptetik, és úgy tűnik, hogy lassan a család is befogadja az először még lenézett és lekezelt szegény rokont, aki mintha már kezdene egy kicsit kikupálódni. Nagybátyja egyik partiján megismerkedik Angela Vickersszel (Elizabeth Taylor), egy gazdag és csinos fiatal lánnyal a felső tízezerből, akivel egymásba szeretnek. Angela és Alice természetesen nem tudnak egymásról, miközben George mindkettejükkel randizik. Időközben Alice terhes lesz Georgetól, és egyre kétségbeesettebben követeli a férfitól, hogy vegye feleségül. George úgy tesz, mintha szándékában állna ez, csakhogy nyugtassa a lányt, valójában azonban keresi a lehetőséget, hogy hogyan is szabadulhatna meg Alicetől, azért, hogy Angelat vehesse feleségül. Nem szakíthat az egyre kétségbeesettebb és fenyegetőzőbb Aliceszal, főleg nem úgy, hogy a lány terhes, mert ezzel mindent elveszíthet, ami fontos számára, az épülő karrierjét, gazdag rokonai segítségét és nem utolsó sorban Angelát. Úgy tűnik számára, hogy az egyetlen kiút ebből a csapdahelyzetből az, ha Alice meghal...George Stevens rendezte ezt a társadalmi osztályokról, szexuális attitűdökről szóló romantikus noir drámát, aminek fókuszában azonban mégsem a társadalmi kérdések állnak, hanem sokkal inkább a karakterek, azon belül is leginkább George személyisége, annak változása és nem utolsósorban moralitása, ami egy kiváló karaktertanulmánnyá teszik ezt a sötét és drámai filmet. Bár a film hivatalosan nem tartozik a noir műfajába, hanem drámaként hivatkoznak rá, azonban egyes - nagyon fontos és meghatározó - elemei, mint pl. a forgatókönyv vagy a fényképezés annyira erősen noirosak, hogy én mégis besorolom kedvenc műfajunkba.

Bár a noirok nem kifejezetten a társadalmi osztályokkal foglalkoznak, hanem sokkal inkább a társadalmi változásokkal, azért számos film az amerikai társadalom gerincét alkotó középosztálybeli karakterek moralitását vizsgálja, valamint azt, hogy hogyan próbálják elérni az eléjük kitűzött célt, a nagybetűs Amerikai Álmot. Ez a film annyiban más, hogy nem egy középosztálybeli karakter személyisége és moralitása áll a mikroszkóp alatt, hanem egy alsó osztálybeli, szegény családi háttérrel rendelkező és felemelkedésre vágyó fiatalemberéé, amivel párhuzamosan a gazdagok, a felső tízezer könnyű és problémamentes életébe is bepillantást kapunk. Ennek a párhuzamosságnak köszönhetően látható nagyon élesen az, hogy mennyire már jellegű problémákkal küzdenek a szegények és a gazdagok. A film ugyanakkor megpróbálja elkerülni azt a csapdát, amibe számos hasonló témával foglalkozó korabeli dráma belesett, amelyekből az derült ki, hogy a gazdagok eleve csak rosszak, a szegények meg csak jók lehetnek, ugyanis itt minden főszereplői a szürke zónában mozog, mivel mindegyikük álmodozik valamiről, és mindegyikük rendelkezik valamilyen emberi gyengeséggel.

A forgatókönyvet Michael Wilson és Harry Brown írták Theodore Dreiser 1926-os An American Tragedy c. regényéből, amit 1931-ben egyszer már megfilmesítettek Josef Von Sternberg rendezésével, azonban ez a verzió azonban messze felülmúlja az első adaptációt.A film nagyon erős és szakaszonként változó jellegű atmoszférával rendelkezik, ami követi George érzelmi és pszichés állapotát, és amelynek során a kezdeti reményt a reménytelenség, majd a beletörődés váltja fel, miközben noirokkal ellentétben a film hajtóereje nem a cinizmus vagy rosszindulat, hanem a szerelem. Alapvetően ez motiválja első lépésben mind a három karaktert, még akkor is, ha ez azért mindegyiküknél társul valamilyen önző motivációval is. Ezek az önző motivációk pedig az általuk remélt álom eléréséből fakadnak. George egy gyönyörű nő szerelmére és társadalmi helyzetére, életstílusára vágyik. Alice Georget és házasságot szeretne, amiben az is szempont számára, hogy férje mégis csak egy gazdag család rokona. Alicenak ez ugyanannyira vonzó a férfiban, mint Georgenak Angela magasabb társadalmi helyzete. Angela a tiszta és izgalmas szerelemre vágyik, ami talán a legönzőbb kívánság mind közül, mert ezzel azt feltételezi, hogy ezt mindenki megengedheti magának. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy egyikük sem fogja elérni álmait ebben a noir drámában, ehelyett mindhárman - akaratukon kívül ugyan, de - egymást teszik áldozattá. Lényegében mindenki mindenkit valamilyen formában.

És mégis. A néző mindegyik karakterrel szimpatizál, főként persze a főszereplő antihőssel, hiszen nagyon emberiek a vágyai, a tettei és a reakciói is. Nem hiszem, hogy létezne olyan ember a világon, aki nem pont ugyanúgy döntött volna ezekben a szituációkban, mint ahogy ő tette. Mégpedig idiótán, és zéró eséllyel arra, hogy a szituációt jobbra fordítsa azzal az adott döntéssel, amelyek mégis nagyon erősen és logikusan következnek a megelőző történésekből. A forgatókönyv és annak csavarai ellenállhatatlan erővel, kiváló karakterizálással és logikával húzza az antihőst egyre mélyebbre és mélyebbre,  aminek végállomása  egy olyan csapdahelyzet lesz mindenki számára, amiből nem látszik a kitörés lehetősége oly módon, hogy az mindenkinek - vagy akár bárkinek is - jó lenne. Talán már ennyiből is látszik, hogy a film egyik legerősebb (és legnoirosabb) része a forgatókönyve, amit karakterizálása csak tovább erősít.  

George a domestic noirok antihős karaktereinek megfelelően nem bűnöző, hanem egy átlagos fiatalember olyan átlag vágyakkal és reményekkel, mint a szerelem, házasság, karrier és felemelkedés, egyszóval a már emlegetett amerikai álom elérése. Felemelkedésének útja látszólag szépen ki van kövezve azáltal, hogy gazdag rokonai segítenek neki, azonban mint a legtöbb noir antihősnél, az ő esetében is közbeszól a sors keze. Noirokban ez a sors keze, vagy isten akarata elem valójában nem a véletlenek szerencsétlen összjátéka - még ha a legtöbb esetben esetleg annak is tűnnek -, hanem sokkal inkább az antihős rossz döntéseinek eredménye, amelyek pedig alacsony moralitásából és emberi gyengeségeiből fakadnak.Ez történik George-dzsal is, és ezek miatt kerül egyre nagyobb slamasztikába, a végén pedig egy olyan csapdahelyzetbe, amiből már nem is tud és már nem is akar kimászni. Először is figyelmeztették arra, hogy ne létesítsen munkahelyi kapcsolatot, amit nem tart be, majd ebben a kapcsolatban ráadásul házasság előtti szexuális életet él - az ötvenes évek elejét írjuk, amikor ez még halálos bűnnek számított. (Azt már nem teszem hozzá harmadik hibaként, hogy nem védekeztek, mert 1951-t írunk, és nem 2017-t.) Mind a kettő az ő hibája volt (részben), amelyek helyett dönthetett volna másként is. Ráadásul egy idő után már két nővel is randizik, miközben folyamatosan hazudozik mindkettőnek, akik természetesen nem tudnak egymásról. 

A film szexualitást érintő üzenetei nyilvánvalóan elöregedtek és értelmüket vesztették mára már hál' istennek, azonban csak ennek tudatában lesznek érthetőek a főszereplők motivációi és problémái. Ráadásul készítésének időpontjában még a Hays-code is érvényben volt, ami megtiltotta a hollywoodi filmeknek, hogy a házasságon kívüli szexet vagy terhességet nyíltan megjelenítsék, nem is beszélve az abortuszról. Ebből a szempontból pedig ez a film kifejezetten modernnek számított a maga korában, ami jelentősen tágította a fennálló cenzúra határait, mindazonáltal azt a megoldást nem választhatta Alice, hogy abortuszra megy, mert az nem ment volna át a cenzúrán. Van a filmben egy kiváló jelenet, amikor Alice célozgat egy orvosnak arra, hogy az abortuszon gondolkodik és ebben kéri a segítségét, aki azonban lepattintja és nem segít neki ebben. Mindez természetesen nincs kimondva, ugyanakkor mégis teljesen egyértelmű, hogy erről szól a jelenet. 

Georgedzsal ellentétben a felső tízezerbeli Angela legnagyobb gondja az, hogy mikor lesz a következő társaságbeli party. Neki helyzetéből fakadóan nem kell olyan dolgokkal foglalkoznia, mint Georgenak, és azt is megengedheti magának, hogy szerelemből akarjon házasodni. Persze csak ha a párja is felső tízezerbeli, vagy legalábbis jó esélye van arra, hogy elfogadják a társaságban, aminek George megfelel  ambiciózus személyiségének és persze gazdag rokonainak köszönhetően.Sőt nekik köszönheti azt is, hogy egyáltalán megismerkedhetett Angelaval, akivel egy George-hoz hasonló alsó osztálybeli férfinak esélye sem lenne máskülönben. Mint általában a régi filmekben, úgy itt is a gazdag lány sokkal csinosabb és a szebb, mint a szegény. Ez a fajta karakterizálás sokszor csak előítéletességből fakadt a korabeli Hollywoodban, hozzátéve azt, hogy általában akár igaznak is vehetjük ezt a kiinduló pontot (főleg 70 évvel ezelőtt), mivel a gazdagoknak több ideje és pénze van arra, hogy magukkal foglalkozzanak. Mindazonáltal ennek a leosztásnak fontos szerepe van ebben a noirban, ugyanis ezzel jelentősen megnövelték Angela karakterének végzet asszonyos jellegét, amely csábításnak még egy erős moralitással rendelkező férfi is csak nehezen állna ellen, nem hogy szegény George. Szóval ez esetben az antihős előtt álló kísértést is nagyobbra és erősebbre kellett gyúrni. Másrészről olyan értelme is volt, hogy ily módon nem egyszerűsödött le George motivációja arra, hogy a házassággal csakis a társadalmi felemelkedését szerette volna elősegíteni, hanem mindez szerelemmel is párosult esetében, ami jelentősen megnöveli a film drámaiságát és a karakter összetettségét is, amely így megmarad a szürke zónában, és nem válik feketévé. Nehéz eldönteni George esetében, hogy melyik nyomott többet a latba: a szerelem vagy az áhított életstílus elérése, ez akkor derült volna ki egyértelműen, ha a gazdag lány lett volna a kevésbé vonzó és szexis nő. 

A szegény munkásosztálybeli Alice motivációja a legérthetőbb és leginkább indokolt, nem véletlenül ő a legkétségbeesettebb, hiszen akkoriban a házasságon kívül teherbe esett nőket teljesen kiközösítették, akiknek innentől kezdve esélye sem volt normális életre. A házasságon kívül született gyerekéről nem is beszélve. Alicenak, a társadalmilag legalacsonyabban álló karakternek a legfontosabb a társadalom véleménye, ő nincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának a társadalmi szabályok felrúgását, ezt mindig a gazdagok és általában véve az elit terepe volt. A szegényebb rétegek mindig a pénzért és a gazdagságért irigyelték a gazdagokat, holott a legirigyelnivalóbb tulajdonságuk az a lehetőségük, hogy könnyebben felrúghatják - büntetlenül - a társadalmi szabályokat, elvárásokat, és sokszor ez tette/teszi életüket könnyebbé és elviselhetőbbé, nem önmagában a gazdagság. És bár Alice tűnik a legártatlanabbnak, azonban Georgehoz hasonlóan ő sem csak egy szerencsétlen áldozat, hanem naivsága és rossz döntéseinek eredményeképpen került ebbe a helyzetbe, ami nála még kétségbeejtőbb, mint a férfinál, aminek az az egyetlen oka, hogy Alice nő, akinek még inkább figyelemmel kellett lennie a társadalom véleményére és ítéletére. A két női karakterénél azzal is próbálták elkerülni azt a csapdát, hogy a szegényt csakis jónak és áldozatnak lássuk, míg a gazdagokat csúnya rosszindulatú és kapzsi alakoknak, hogy Angela alapjában véve egy melegszívű nő, míg Alice sokkal keményebbnek és hidegebbnek tűnik, és helyzete miatt egyre erőszakosabban követelőzőnek Georgedzsal szemben, amely tulajdonságok egyrészről társadalmi helyzetükből és az adott szituációból fakad, másrészről ugyanakkor kicsit személyiségükből is következik. Szóval senki és semmi sem fekete vagy fehér ebben a filmben, ami ugyanakkor azt is sugallja, hogy egy olyan munkásosztálybeli gyökerű férfinek, mint George továbbra is csak egy elérhetetlen álom marad - nem csak az amerikai, hanem - egy olyan felső osztálybeli nő megszerzése is, mint Angela.

Mind a három főszereplő kiváló alakítást nyújtott.

Montgomery Clift elnyerte második Oscar-jelölését ezért az alakításáért, amiben egy szerethető antihős lúzert játszik, akinek sorsa jobbra fordulásért még akkor is drukkol a néző, amikor már olyan gondolatok járnak a fejében, hogy mindenkinek jobb lenne, ha Alice esetleg meghalna. Ő egy összezavarodott és folyamatosan mindenkinek össze-vissza hazudozó fiatalember, akit nem csak túl sok újdonság, érzelmi és pszichés hatás ért, de még a felemelkedés lehetősége is megcsillant előtte. Remekül hozza a csapdába esett antihőst, akinek az arcára van írva a feszültség, a zavarodottság és a kétségbeesettség.

Shelley Winterst is Oscar-díjra jelölték Alice megformálásáért, aki nem kevésbé emberi karakter, mint George. Ő kezdetben egy nagyon ártatlan és naiv lány, aki azonban kétségbeesésében egyre erőszakosabban követelőző nővé alakul. Motivációja teljesen érthető, és nem a rosszindulat vezérli Georgedzsal szemben, ugyanakkor ő - aki elviekben a film "jó kislány" karaktere - legalább annyira hozzájárul George csapdába eséséhez, mint a férfi az ő problémájához.Elizabeth Taylor a film végzet asszonya Angelaként, azonban inkább csak szimbolikus értelemben, mivel nem az a szándéka, hogy tönkretegye a férfit, ő inkább csak a kísértést jelenti az antihősnek és nem csak vonzó külsejével, de felső tízezerbeli könnyed és izgalmas életstílusával is. Ő minden szinten és minden téren az alsó osztálybeli George vágyálma. Taylornak van egy nagyon híres sora ebben a filmben, amiben megmutatta már 19 évesen is, hogy mi lesz az a tulajdonsága, amivel mindenkit levesz majd a lábáról: "Tell mama... tell mama all" / "Mondd el maminak" - mondja Georgenak olyan érzékiséggel és együttérzéssel, amely kettősségért a későbbiekben már nem csak George, hanem minden férfirajongója megvadul majd.

A film operatőre William C. Mellor volt, aki el is nyerte az Oscar-díjat ezzel a munkájával, és akinek nagyon ütős fekete-fehér fényképezése nagyszerűen visszaadja George "szegény" és "gazdag" életének kontrasztjait, és amire Franz Waxman kiváló zenéje is erőteljesen rásegít. Annak ellenére, hogy George Stevens rendező romantikus társadalmi drámája talán már túl melodrámainak tűnhet manapság helyenként, főleg a vége felé, és szex témájában erősen elöregedett, mégiscsak egy végig lebilincselő és gyomorszorító film kiváló forgatókönyvvel, érdekes karakterekkel, Oscar-jelölést kiérdemlő színészekkel, erős atmoszférával, látványos és kontrasztos fekete-fehér fényképezéssel, amit minden régi film rajongónak tudok ajánlani, és nem csak noir rajongóknak.

Értékelés: 8,5/10

Alice egyre fenyegetőbbé válik George számára:

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr513279361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deep State.. 2017.11.19. 09:02:57

Emlékszem van egy jelenet a Dutyi diliben, ahol Gene Wilder flörtöl a szép ügyvédnővel, aki épp ki szeretné kihozni a börtönből és a beszélőn éppen azt tárgyalják, hogy kinek melyik a kedvenc filmje. Aztán egyszer csak mindketten rávágják: az Egy hely a nap alatt, Elisabeth Taylorral és Montgomery Clifttel. Ennél a jelenetnél gondolkodtam el mindig (mikor a filmet újra és újra megnéztem) hogy nem is láttam és meg kellene egyszer nézni. Ennek már 25 éve és én még azóta sem láttam.

Deep State.. 2017.11.19. 09:02:59

Egyébként az As Time Goes By az egyik kedvenc dalom, HermanHupfeld -től, Frances Williams és persze Dooley Wilson előadásában (amikor Sam -ként a Casablancában elénekelte). Jó választás volt ezt a címet adni a blognak. Amúgy is grat hozzá!

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.19. 10:16:25

@Deep State..: Pedig sokkal jobb, mint a Dutyi dili, úgyhogy itt az ideje hogy megnézd, nem jársz rosszul vele. :)