Mivel közeledik a karácsony, ezért - átmenetileg - lágyítom a blog sötét jellegét, és egy kicsit romantikusabb, szentimentálisabb filmekről írok, olyanokról, amiben az emberiségnek a jobbik oldala is megmutatkozik, és akár spirituálisnak is nevezhetőek bizonyos mértékben. Hollywood nem csak elmúlt húsz évének, de minden idők egyik legnagyobb sikerét, a Titanicot ugyanannyi - 14 - Oscar-díjra jelölték, mint a Mindent Éváról c. 1950-es filmet, amiből aztán 11-t meg is nyert, pont annyit, mint Willian Wyler klasszikusa, a Ben-Hur. A szakmai siker mellett minden idők egyik legnagyobb közönségsikere is lett, és amit jelenleg a 83. legjobb amerikai filmként tartanak számon. A Titanic története az 1912-ben elsüllyedt utasszállító tragédiájáról és a szerelem, a szeretet erejéről szól Leonardo DiCarioval és Kate Winslettel a főszerepekben, akik filmbeli kapcsolata egyben a keresztény megváltás történetnek egy romantikus allegóriája is. 

Napjainkban (1996) egy kincsvadász csapat kutat a Titanic romjai körül egy híres gyémánt után, azonban a hajó elrozsdásodott széfjében csak egy rajzot találnak egy fiatal lányról a kérdéses ékszerrel a nyakában. A lányról kiderül, hogy Rose DeWitt Bukater (Kate Winslet), aki immár 100 évesen elmeséli az életét alapjaiban megváltoztató 1912-es végzetes hajóút, és szerelmének, Jack Dawson (Leonardo DiCaprio) történetét. Rose az előkelő felső tízezer arisztokrata tagjaként száll fedélzetre édesanyjával (Frances Fisher) és gazdag vőlegényével Cal Hockleyval (Billy Zane), hogy Amerikába utazzon és házasságot kössön. Frigyüket édesanyja erőlteti, mivel férje halála után az anyagi problémák elől csak akkor menekülhetnek, ha lánya házasságot köt a gazdag és arisztokrata névre vágyó fiatalemberrel. Rose azonban nem erre az életre vágyik, ezért kilátástalanságában az öngyilkosságot fontolgatja. Már éppen a tengerbe vetné magát a Titanic fedélzetéről, amikor egy fiatal és kalandvágyó művészpalánta, a szegény, de életszerető Jack Dawson megmenti. A két fiatal a köztük lévő társadalmi különbségek ellenére is egymásba szeretnek. Jack megmutatja a lánynak az élet szépségeit, miközben Rose teljesen kivirul és megváltozik, amit az erőszakos vőlegénye, Cal nem néz jó szemmel, és minden eszközzel megpróbálja szétválasztani a szerelmespárt. Közben vészes gyorsasággal közeledik 1912. április 14.-ének este 11 óra 40 perce, amikor a hajó jéghegynek ütközik...A Titanic katasztrófájáról már több film is készült eddig az idők folyamán, többek között 1953-ban is Barbara Stanwyck főszereplésével, azonban mindegyik közül méltán az 1997-es verzió lett a leghíresebb. James Cameron író és rendező Titanicja egy olyan romantikus katasztrófa film, aminek ereje (többek között) abban áll, hogy remekül egybegyúrja nem csak a két szál történetét, de a két műfaj jellemző elemeit is, aminek eredménye lett ez a látványos és akció dús, ugyanakkor mégis nagyon romantikus, felemelő és spirituális film, amiben mindemellett számos nagyon erőteljes vallásos utalás és keresztény szimbólum is látható.

A Titanic leginkább arról szól, hogy hogyan is éljünk teljes életet úgy, hogy az értelmesnek és jónak legyen nevezhető, ami után 100 évesen nyugodtan és mosolyogva halhatunk meg. A film üzeneteit egyébként az is erősebbé és bölcsebbé teszi, hogy a történet egy 100 éves ember elbeszélése és visszapillantása által bontakozik ki előttünk, ami már alapból megadja annak tanulságos jellegét, és mindezt úgy, hogy nem válik (különösebben) szájbarágóssá.

A megfelelően megélt és leélt élethez vezető ösvény megtalálásához és felvállalásához kell egy jó adag önállóság, kalandvágy, makacsság, erő és kitartás, amely tulajdonságok nem hiányoznak az addig mindig mások elvárásai alapján élő Rose-ból. A lányon már a film elején látszik, hogy nagyon kicsinek találja a társadalom által neki biztosított életteret, amelyet mind a társadalmi osztálya, mind a nemi hovatartozása erőteljesen leszűkít. Elszegényedő arisztokrata származása miatt az anyja legfőbb elvárás vele szemben, hogy egy anyagi előnyökön és nem érzelmeken alapuló házasságot kössön, míg vőlegénye, a nagyon arrogáns és erőszakos Cal, pedig azt várja el tőle, hogy nőként mindig azt tegye, amit ő követel tőle.Rose nyilvánvalóan nem az a típus, aki akármelyiknek is meg akarna, vagy meg tudna felelni, hiszen sokkal több élet és büszkeség szorult belé ennél. A film az ő "utazásáról", a helyes életösvényének megtalálásáról szól, miközben személyisége is hatalmas átalakuláson megy át. Rose átalakulásának elindítója pedig mi más lehetne, mint a világ legerősebb motiváló ereje, a szerelem? A film egyértelműen romantikus szála miatt vált hatalmas közönségsikerré, annak ellenére, hogy az arisztokrata Rose és a harmadosztályon utazó szegény Jack 1912-ben nagy valószínűséggel soha nem jöttek volna össze, főleg nem olyan hamar, mint ahogy az  filmben történik. De mindez azért nem számít, mert annyira érdekes és jól felépített mindkettejük karaktere, hogy a társadalmi akadályokról teljesen elfeledkezünk, és semmi másra nem vágyunk jobban annál, minthogy Rose és Jack a Titanic orrában a vöröses hátteret okozó naplementében csókolózzon, miközben csak a végtelen óceán látható előttük.

Kettejük szerelme mellett megjelenik a korabeli társadalom osztálykérdései és problémái is, amelyek megpróbálják elszakítani a két különböző osztályba tartozó szerelmest egymástól. A film elején úgy tűnik, mintha a karakterizálás nem is annyira a romantika vonalban, a két főszereplő esetében tartalmaz kliséket, mintsem inkább más, különböző társadalmi osztályokat szimbolizáló karaktereknél jelennek meg. A kezdetben kliséken alapuló mellékszereplők alapján kijelenthető, hogy minél magasabb társadalmi osztályúak és gazdagabbak az emberek, annál unszimpatikusabbak, míg a szegényebbek jóval barátságosabb és jobb szívű emberek, de aztán szerencsére árnyalódik a kép. A legtöbb hasonló témával rendelkező filmben a gazdagok között is általában a műveletlen és nem annyira előkelő  "újgazdag" kategóriába tartozó emberek szoktak a legerőszakosabbak lenni, akik lényegében semmi mást, mint pénzt tudnak csak felmutatni a végtelen arrogancia mellett. Rose vőlegénye, az arisztokrata névre vágyó Cal is ilyen, ugyanakkor a szintén ebbe a kategóriába tartozó Molly Brown vele ellentétben egy végtelenül vidám, szórakoztató és melegszívű nő. A kép még jobban árnyalódik az ütközés után, amikor is látható, hogy az alacsonyabb származású emberek hajlamosabbak arra, hogy elveszítsék fejüket és kiforduljanak önmagukból, míg a magasabb osztálybeli karakterek ekkor mutatják meg jobban a bennük lévő erőt és büszkeséget.A romantikus szál mellett Rose utazásának és átalakulásának folyamata egyben egy nagyon erőteljes vallásos allegória, ami végigvonul az egész filmen, miközben különböző szimbólumokon keresztül megjelennek a kereszténység legfontosabb összetevői, a megtérés, a megkeresztelkedés, a megváltás, az újjászületés és maga Jézus személye is, akit ebben a fimben Jack Dawson karaktere szimbolizál. Jack folyamatosan arra bátorítja és biztatja Roset, hogy higgyen és bízzon benne. A film egyik ikonikus jelenetében a szerelmes pár összejön a hajó orrában, miután Jack megmutatja az eléjük táruló végtelen tenger szépségét. A tenger, mint spirituális szimbólum a születés, az átalakulás és az újjászületés helyét jelképezi, ami egyszerre utal az életre és a halálra. Ez a Rose elé táruló végtelen tenger szimbolizálja Rose kereszténnyé válását, amikor is elfogadja Jack szerelmét, azaz Jézus szeretetét. A film utolsó szakaszában, a hajó elsüllyedésekor Jack - Jézus - feláldozza életét Roseért, a megtért keresztényért, akinek átengedi a deszkát, így a lány túléli a katasztrófát, hogy egy új személyként, személyiségként emelkedjen ki a vízből, miközben ő megfagy a jeges tengerben. Jack azonban nem hal meg, hiszen életszemlélete és az általa értékesnek tartott dolgok Roseban élnek tovább, akinek nem csak szó szerint, de szimbolikusan is megváltotta az életét. Rose pedig még 100 évesen is végtelen szeretettel gondol J-re, akinek emlékét - és a helyesen leélt életről szóló tanításait - soha nem engedte el magától.   

A filmben Jack és Rose kapcsolatán túl is erősen jelen van a hit és a vallás ereje, már csak azon keresztül is, ahogy az életük utolsó pillanatait élő emberek a halál biztos tudatában imádkozni kezdenek vagy istenben reménykednek, tulajdonképpen még azok is, akik előtte nem voltak vallásosak. Mint Rose is, aki folyamatosan Jézust szimbolizáló Jack erejében, találékonyságában és szeretetében bízik. (Olyan ez, mint a Hair c. musicalben, amikor az addig ateista és a vallást gúnyoló hippi Berger istenhez énekel, miközben egy Vietnamba tartó katonai szállítógép hatalmas torkába menetel.)A film negyedik összetevője pedig a katasztrófa vonal, a hajó elsüllyedése, ami a törénet utolsó 80 percét is kiteszi, és ami nem csak a karaktereket teszi összetettebbé, árnyaltabbá és adott esetben szimbolikussá, de az akció része is egészen kiválóan megkoreografált, amelyet a mai napig is jól kinéző speciális effektek és fényképezés tesznek igazán látványossá. Ebben a szálban megtudhatunk olyan történelmi tényeket, minthogy bízván a hajó elsüllyeszthetetlenségében, jóval kevesebb mentőcsónak került a fedélzetre, mint amennyire szükség lett volna az utasszám alapján. Az is kiderül, hogy a hajótársaság célja a minél nagyobb hírverés volt, aminek érdekében elővigyázatlanul a legnagyobb sebességet vártak el a hajó kapitányától még a jéghegyekkel tarkított Atlanti-óceán északi részén is, és persze az is látható, hogy legelőször az első osztályú utasokat mentették, azok közül is a nőket és gyerekeket, mintegy biztos pusztulásra ítélvén az alacsonyabb osztályú férfiakat. A film nagyon emocionális és látványos jelenetekben adja vissza az emberek pánikját, kétségbeesettségét, halálfélelmét. Az összes között talán a legmeghatóbb jelenet, amikor a hajó zenészcsapata az utolsó pillanatig játszik, még csak kísérletet sem téve a menekülésre, elfogadván saját halálukat, amit a zenéjükkel tesznek könnyebbé maguknak.

A Titanic nézése közben észre se vesszük, hogy a film több, mint három órás, mivel a történet, a karakterek és a látvány összességében teljesen lekötik a néző figyelmét. James Cameron forgatókönyvének egyetlen gyengébb pontja az esetenkénti nehézkesebb vagy akár felesleges szöveg. Ha valami miatt szájbarágóssá válik esetenként a film, az amiatt van, mert túl sokszor is megemlítenek olyan dolgokat, hogy milyen "hideg a víz" és "a Titanic elsüllyeszthetetlen", aminek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy még drámaibbnak érezzük a később elkerülhetetlenül bekövetkező tragédiát. A film egyik legfontosabb összetevője a színész csapata, azon belül persze elsősorban Leonardo DiCaprio és Kate Winslet, akiknek hatalmas része volt a film sikerében, és akik nagyszerű, mára már ikonikussá váló párost alkottak Jack és Rose szerepében. Kissé igazságtalannak tűnik, hogy pont ők nem nyertek Oscart, sőt DiCapriot még csak nem is jelölték, pedig kettejük filmben megjelenített kapcsolata az ő természetes alakításuknak és köztük lévő összhangnak köszönhetően vált hitelessé, annak minden valószínűtlensége ellenére. A film készítésekor 23 éves Leonardo DiCaprio tökéletes volt a Jézust szimbolizáló szellemes, jóképű, sármos és jószívű Jack karakterében, aki emberségével és szeretetével megváltja majd szerelme (és szimbolikusan értelmezve az újdonsült keresztény) Rose életét. Kate Winslet pedig egy szintén nagyon szerethető karaktert játszik, aki erős, okos, kalandvágyó és aki minden életét korlátozó társadalmi elvárás ellenére sem fél attól, hogy felvállalja önmagát és megtalálja a számára megfelelő életet.

Mellettük kiváló mellékszereplőket is láthattunk, többek között a történetre visszaemlékező 100 éves Rose-t játszó Gloria Stuartot, aki egyébként pont 100 évesen halt meg 2010-ben, 3 évvel a film megjelenése után. Stuartot Winslethez hasonlóan Oscar-díjra jelölték - 97 évesen életében először - pedig már 1933-ban is olyan filmekben játszott, mint pl. a Láthatatlan ember. A Titanic nem túl összetett rossz fickó karaterét, Calt Billy Zane alakította - nagyon jól. Mellettük meg kell még említeni Kathy Bates-t a jószívű újgazdag Molly Brown szerepében, aki egyébként nem fikciós karakter. Mellettük remek volt még Victor Garber a hajó tervezője, Thomas Andrews szerepében, aki mindenki közül legelőször tudja az az ütközés után, hogy az általa nem túl ésszerűen tervezett hajónak és a rajta lévő utasok egy jó nagy részének semmi esélyes sincs a túlélésre.A film látványos és atmoszférikus tulajdonságaihoz a fényképezése és zenéje is nagy mértékben hozzájárult. Mind James Horner, mind Céline Dion My Heart Will Go On című dala tartalmazza azokat az összetevőket, amit a néző elvár egy modern romantikus filmtől, olyannyira, hogy Céline Dion dala jelenleg a legjobb film betétdalok listájának 14. helyén áll. De Russell Carpenter operatőrre se panaszkodhat senki, aki Jack Hornerhez hasonlóan Oscar-díjat nyert. Mellettük meg kell még említeni Deborah Lynn Scott kosztümtervezőt, valamint Peter Lamont és Michael Ford díszlettervezőt, akiknek munkája nem csak gyönyörűvé, de autentikussá is tették ezt a filmet és a romantikus atmoszféra megteremtéséhez is hozzájárultak.

James Cameronnak sikerült egy nagyon hatásos, nagyon látványos, több rétegű, a romantikus és katasztrófa filmek (legtöbb) kliséjén túllépő nagyon atmoszférikus, látványos és részletgazdag darabot készítenie, ami nem véletlenül lett minden idők egyik legnépszerűbb filmje.  

Értékelés: 10/10