Ez a Pre-Code, azaz cenzúra előtti dráma leginkább egyes mellékszereplői miatt maradt meg a filmtörténelem emlékezetében, mivel ebben debütált Bette Davis, aki a későbbiekben Hollywood második legnagyobb női sztárjává vált. Nem is beszélve a filmes karrierje elején álló Humphrey Bogartról, akinek ez már nem az első filmje ugyan, de hollywoodi pályafutása ekkor még nagyon törékeny volt, olyannyira, hogy pár évvel később vissza is kellett mennie New Yorkba, mert nem tudott megélni a filmszínészkedésből. Harmincas évekbeli filmjeinek döntő többségéhez hasonlóan itt is a "rossz fiú" mellékszerepét játssza még nagyon kisimult, szinte még kölyökarccal.

A csinos, de naiv és önző Marianne Madison (Sidney Fox) unja középosztálybeli életét, és leginkább a szórakozásnak és izgalmaknak él. Beleszeret egy szélhámosba, a jóképű Valentine Corlissba (Humphrey Bogart), akinek valójában csak Marianne apjának pénzére fáj a foga. Valentine sikerrel elcsavarja a naiv lány fejét, aki addigi udvarlóit, a kövérkés Wadet (Bert Roach), de még a jóképű és megbízható Dr. Dick Lindleyt (Conrad Nagel) is elhagyja, aminek testvére, a csúnyácska és házias Laura Madison (Bette Davis) titkon örül, mivel szerelmes a férfibe. Marianne odáig megy, hogy Valentine kérésére apja aláírását meghamisítva befektetőket szerez a szélhámos nem létező cége számára. A csalás egy idő után természetesen kiderül, Marianne pedig megpróbálja visszakönyörögni magát Dr. Lindleynél, akinek addigra a figyelme már sokkal inkább a másik Madison lány, Laura felé fordul...Hobart Henley rendezte ezt a kevéssé ismert (romantikus) drámát, amit valószínűleg csak azért jegyzett meg a filmtörténelem, mert Hollywood két, később legendássá vált színésze bontogatja szárnyait benne. A film hozza a '30-as évek elején készült drámák átlagos színvonalát a kor megszokott témáival és erkölcsi üzeneteivel, amelyek jó nagy része meglehetősen elavultak mára - ami azért valamennyire megbocsátható egy 87 éves film esetében -, azonban mégis érdemes egy közelebbi pillantást vetni rá, ha nem másért, hát a szereplői miatt. Nagyon érdekes a simaképű babaarcú Humphrey Bogartot - aki tíz évvel néz ki fiatalabbnak a koránál (31 volt ekkor) -, és a 23 éves zsenge Bette Davist látni ebben a filmben.

Mint a Nagy Gazdasági Válság korában készült filmek, úgy a Bad Sister elsődleges üzenete is az, hogy a kapzsiságnak mindig nagyon rossz vége lesz. Ennél a korban nagyon általános témával és üzenettel szemben érdekesebb a film különböző karakterei közötti konfliktusok, amelyekből az is kiderül, hogy mit is tartottak "jó" és "rossz" női és férfi tulajdonságoknak 1931-ben Amerikában, és amely sztereotipizálás még korántsem veszett a történelem ködébe, aminél fogva ez a film sem annyira elavult, mint amennyire első pillantásra gondolhatnánk.

Mint szinte minden '30-as évek elején készült hollywoodi film, a Bad Sister is számos - nem túl bonyolult - erkölcsi üzenettel bombázza nézőit. Itt legfőképpen a korabeli amerikai nők voltak a morális nevelés céltáblái, ugyanis a film középpontjában egy középosztálybeli lány testvérpár áll, és nem lesz nehéz kitalálni, hogy melyikük a "rossz" és "jó" lány, a kalandvágyó, felelőtlen, önző és felszínes Marianne és a házias, megbízható és önzetlenebb Laura közül. És melyikük a követendő példa. Már csak azért is, mert nyilvánvalóan a "jó lány" megy majd jobban férjhez a történet végén, és hát mi fontosabb lehet egy középosztálybeli amerikai nő számára 1931-ben, mint a jól férjhez menés.A film központi részét képezi a két lány személyisége közötti kontraszt.

A két lány között talán az önzőség és a családi élet oltárán való önfeláldozás jelenti a legnagyobb és legélesebb különbséget. Marianne szabadon engedi vágyait és azok elérése, megvalósítása érdekében hoz felelőtlen döntéseket, amivel majdnem romba dönti családját, legyen szó akár egy autó, akár egy férfi megszerzéséről. Marianne ráadásul erős akaratú, ami egyértelműen rossz tulajdonság egy nő esetében ebben az 1931-es filmben, hiszen a rossz döntéseiben senki sem tudja visszafogni. A nő akkor jó, ha irányítható és engedelmes, ellentétben a férfival, aki számára viszont kívánatos tulajdonság az erős akarat, különben tutyimutyivá és irányíthatóvá válik. Ez az egyik olyan sztereotípia ebben a filmben, amiért nem feltétlenül kell 87 évet visszamenni a történelemben, mivel ez még nagyon sokáig része volt(?) a köztudatnak.

Persze azért a férfiak sem maradnak ki az erkölcsi nevelés alól, de ebben a filmben ez mellékes, függetlenül attól, hogy a három udvarló jól láthatóan három nagyon külön típusú férfit jelenít meg, azonban ennek célja leginkább a lány testvérpár karakterizálása az által, hogy melyikhez is vonzódnak. A három férfi közül a kövérkés és férfiatlan, kissé buta és tutyimutyi Wade a legkevésbé vonzó, akinek az egyetlen előnye, hogy társadalom szemében elfogadható férjnek számítana, ugyanakkor nyilvánvalóan nem az a típus, akihez egyetlen nő is igazán vonzódna ezen a világon. Aztán ott van Valentine a szélhámos, aki sármos, izgalmas és jóképű, tehát a nők egy jó nagy része valószínűleg vonzónak találja, ugyanakkor nyilvánvalóan nem férj alapanyag, így aztán az ő személye a legveszélyesebb és a legnagyobb zsákutca egy nő számára. A három férfi közül egyértelműen Dr. Dick Lindley a főnyeremény, aki jóképű is, intelligens, nyilvánvalóan el tudja majd tartani a családját, még ha nem is milliomos.A forgatókönyvet Edwin H. Knopf, Tom Reed és Raymond L. Schrock írták Booth Tarkington 1913-as, The Flirt című regényéből. A történet majdnem minden fordulata megjósolható, szóval nagy meglepetéseknek nem leszünk szemtanúi, mindenki azt kapja film végén, amit vagy még inkább - akit - megérdemel. Ez ugyanis nem egy film noir, ahol a rossz döntések miatt bárkinek is meg kellene halnia, hanem egy könnyedebb, akár romantikusnak is nevezhető dráma, amiben a lányok "jutalma" vagy "büntetése" a leendő férjük minőségében áll.

A forgatókönyv dialógusai nagyon mesterkéltnek tűnnek még korabeli standarddel mérve is,  ami tovább fokozza a történet szappanopera jellegét, amiben minden fiatalabb szereplő szerelmes valakibe, akinek személye több esetben is változik a film folyamán. Wade szerelmes Marianneba, mint ahogy Dick is Mariannéba szerelmes  a film elején, ez utóbbi nem észrevéve azt, hogy Laura meg belé szerelmes. Marianne azonban Valentinebe szerelmes, aki viszont leginkább csak önmagát, na meg a sok pénzt szereti. Aztán a film végére Dick már a "jobbik" Madison lányba lesz szerelmes, észrevéve és értékelve önzetlen személyiségét, Marianne pedig megtanulja értékelni Wade előnyösebb tulajdonságait a társadalmi megbecsültséget, és azt, hogy szó szerinte kenyérre lehet kenni egy kis háziassággal, így aztán mindenki boldog lehet.

Az rögtön lejön a filmben, hogy Marianne a "rossz" lány, aki 1931-es mértékkel mérve egy meglehetősen nagy ribanc, ami nem csak abból látszik, hogy több férfinek is elcsavarja a fejét, de olyan apróságokból is, hogy csipke (!) alsóneműt visel, szemben Laura nagymama alsóival. Marianne egyik legfontosabb célja, hogy társadalmilag egyre magasabbra jusson, aminek állomásait az életében jelenlévő férfiak szimbolizálják. Wade biztosítási ügynök, és mint férfi nem túl vonzó, és akit azonnal dob, amikor megjelenik a sokkal jobb szakmával rendelkező Dr. Lindley az életében, akit szintén dob, amikor megismerkedik a nagyon drága autóval rendelkező Valentinnel, akiről azt gondolja, hogy nem csak vonzó és jóképű, de gazdag is. Sidney Fox 20 éves volt a film készítésekor és ígéretes tehetségnek tűnt, azonban 10 évvel később, 30 éves gyógyszer túladagolásban meghalt.Laura, a "jó" lány. Először is nagyon házias. Megterít a családnak, kimos, kitereget, és még a roppant idegesítő kisöcsivel is ő foglalkozik leginkább, miközben a másik lány még alszik ilyenkor, amiből rögtön tudhatja a néző, hogy melyikük is a címadó rossz testvér. Laura viszont idejének nagyon nagy részét otthon tölti, miközben végtelenül bánatosnak és morózusnak néz ki. Ennek a szomorúságnak a legnagyobb oka, hogy nem olyan csinos, mint a nővére, és mivel az emberek többsége külső alapján ítél, ezért mindenki le is kezeli egy kicsit. Laura ezért gyakran morgolódik külseje miatt és irigyli Mariannet, aminek persze az is az oka, hogy szerelmes testvére udvarlójába, Dickbe. Laura egyszerre félénk és kemény, és csak akkor vidul fel egy kicsit, amikor Dickre gondol. Az élet persze megfizeti majd szolgálatkészségét és a család melletti elköteleződését, és jutalma a filmben elérhető legjobb férfi lesz. Bette Davis itt még mellékszereplő volt, és kicsit Sidney Fox árnyékában maradt, már csak azért is mert Laura szerepével nem sokat lehetett kezdeni. Tehetsége talán abban a jeleneteben mutatkozik meg leginkább, amikor tűzre veti naplóját. Nem véletlenül vonzódott Bette Davis a későbbiekben a "rossz" lányos karakterekhez, amelyek mindig összetettebbek és látványosabbak.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a rámenős és vonzó Valentine megjelenik ebben az 1931-es filmben a drága autójával, nyilvánvaló, hogy ő lesz a gazember. A nagy gazdasági válság alatt készült filmekben egy gazdag ember - vagy legalábbis, akinek az az első számú célja, hogy gazdag legyen bármi áron - nem lehetett jó a nézők szemében. A szinte még zöldfülű Humphrey Bogart Valentine szerepében (is) képes arra, hogy úgy rejtse el karakterének rossz szándékait és sármos fiatalemberként lépjen fel, hogy közben azért azt is érzékeltesse a nézővel, hogy valami rosszban sántikál. Bogart meglehetősen metsző hangon beszél és néha kicsit merevnek is tűnik, amit itt még írhatunk a tapasztalatlanságának számlájára is, azonban már itt is látszik rajta, hogy van benne valami. Ráadásul ahhoz képest, hogy mellékszereplő, Valentine karaktere egy elég nagy szerep volt számára, talán a legnagyobb 1936-ig.Elviekben Conrad Nagel volt a film legjobban fizetett színésze, vagyis a sztárja, ami mai szemmel nézve már szinte érthetetlen, már csak azért is, mert ő meg pont nem sokat szerepel a filmben. Bár ő egy intelligens karaktert játszik, azonban teljesen érthetetlen, hogy miért is nem dobja Mariannet az autós jelenet után, amiben pedig egyértelműen kiderül a lány valódi önző természete (amiről azért már előtte is lehetett volna némi fogalma egy jó emberismerőnek.)

Mint az a régi filmekben megszokott, itt is a gyerekszereplő, a lányok kisöccsét játszó David Durand volt a legidegesítőbb. Olyannyira mesterkélt és erőltetett volt, hogy szinte nézhetetlenné tette a filmet azoknál a jeleneteknél, amikben játszott. Sajnos régi filmekben ez elég általános jelenség, de ő még a korabeli gyerekszereplők között is a legrosszabbak közé tartozik.

Hobart Henley rendező Bad Sistere talán egy hajszálnyival jobb, mint egy átlagos korabeli egy órás dráma - amelyekből kettőt vetítettek egymás után egy mozi előadás keretében - , azonban később híressé vált, itt még éppen csak szárnyukat bontogató mellékszereplői, Bette Davis és Humphrey Bogart miatt jóval érdekesebb, akik nélkül a film nagy valószínűséggel eltűnt volna a történelem ködében. Humphrey Bogart és Bette Davis rajongóknak viszont kötelező megnézni az egyetlen, nem túl jó minőségű verzióban fellelhető filmet.

Értékelés: 6/10

Az egy órás film végig megnézhető a Youtube-on: