Time Goes By

Ninocska (Ninotchka) 1939

2014. szeptember 14. 20:16 - Time Goes By

Az Ernst Lubitsch rendezte 4 Oscar-díjra jelölt Ninocska egy romantikus vígjáték és politikai szatíra keveréke, amelynek forgatókönyvét Melchior Lengyel (szül:Lebovics Menyhért) történetén alapulva Billy Wilder írt, és aminek főszereplője Greta Garbo. A film egyrészről egy romantikus szerelmi történet, másrészről pedig a sztálini Szovjetunió és általában véve a kommunista rendszer szellemes, kegyetlen és gyilkos szatírája. A film készítői elég nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot a Ninocska elkészítésével, ugyanis ebben az időszakban az USA-ban - főleg a nagy gazdasági válságnak köszönhetően - élt egyfajta romantikus elképzelés az általuk nem ismert és emiatt idealizált kommunizmusról és a Szovjetunióról, mint a munkásosztály paradicsomáról. Ugyanakkor nem is annyira a munkásosztály körében, mint inkább szellemi és művész körökben volt népszerű az ideológia az USA-ban. A kor nagypolitikája is erősítette ezt, 1939-ben már érződött a levegőben, hogy sem a kommunista Szovjetunió, sem a kapitalista USA nem marad ki a fasiszták elleni háborúból. Hollywood szempontjából nézve ennek a kényszerszövetségnek az lett az eredménye, hogy ebben az időszakban egészen a hidegháború kitöréséig ritka volt, hogy filmekben a kommunizmust vagy a Szovjetuniót negatívan ábrázolták volna. Ezt a filmet úgy reklámozták, hogy "Stalin won't like it." azaz "Sztálinnak nem fog tetszeni", amiben igazuk is lett, hiszen a Szovjetunióban - és később a többi kommunista országban is - be volt tiltva a film. A háború kitörése után és alatt pedig az USA-ban sem nagyon vetítették. Bemutatásakor hatalmas kritikai és kasszasiker ért el, és az eredeti történet írója mellett van még egy magyar vonatkozása is: Lugosi Béla is játszik a filmben egy kisebb szerepben.

Három szovjet hivatalnok Iranov (Sig Ruman), Buljanov (Felix Bressart) és Kopalsky (Alexander Granach) Párizsban olyan ékszereket akarnak eladni, amit a kommunista rendszer foglalt le az orosz arisztokráciától, ez esetben Swana orosz nagyhercegnőtől (Ina Claire). A hercegnő természetesen vissza akarja szerezni ezeket az ékszereket, ezért elküldi Leon d'Algout grófot (Melvyn Douglas), hogy akadályozza meg az ékszerek értékesítését és tárgyaljon a kommunista küldöttséggel. A grófnak sikerül megakadályozni az ékszerek azonnali eladását és korrumpálnia a hivatalnokokat. Ez nem volt annyira nehéz, hiszen a kommunista hármas fogatot egyre inkább lenyűgözi a vibráló párizsi élet. Szovjetunió ekkor Párizsba küldi a nagyon elhivatott kommunista bürokratáját Nina Ivanovna Yakushovát, Ninocskát (Greta Garbo), hogy vigye keresztül az ékszerek eladását, és hozza haza a három férfit. Az először nagyon komor és szigorú Ninocskát szép lassan elcsábítja a haldokló kapitalizmus, na és persze Leon gróf, aki beleszeret a nőbe. Swana nagyhercegnő, aki szét akarja választani az újdonsült szerelmespárt, azt az ajánlatot teszi Ninocskának, hogy lemond az ékszerekről, ha búcsú nélkül azonnal elhagyja Franciaországot, és visszamegy a Szovjetunióba. Ninocska teljesíti ezt a feltételt, és kénytelen visszaszokni a szovjet realitásba, ahol három másik lánnyal lakik egy szobában, és ahol állandóan el kell hallgatni, amikor a besúgó lakó keresztül megy a szobájukon. Egyetlen öröme, amikor a három hivatalnokkal Párizsról nosztalgiáznak. Razinin elvtárs (Béla Lugosi) behívatja Ninocskát, mert olyan névtelen levelet kap, amiben Iranovot, Buljanovot és Kopalskyt - akik most éppen Törökországban vannak kiküldetésen - azzal vádolják, hogy részegen kidobtak egy szőnyeget az ablakon, és arról panaszkodtak a hotel vezetőségének, hogy az nem repül. Ninocskát küldi utánuk, hogy vizsgálja ki a helyzetet...A film legnagyobb erőssége a forgatókönyv és annak a párbeszédeiben lévő kommunizmus kritika, amely szinte egyetlen jelenetben sem hagyja ki a kommunista rendszer végtelenül szellemes fikázását. Leginkább Ninocska  karakterén keresztül teszi nevetségessé a száraz, merev, rideg, embertelen és humortalan kommunizmust. Ninocska olvasta Marxot, de romantikus regényeket soha, és pezsgő ivás közben sem felejti el hozzátenni, hogy kecsketejen nőtt fel, a szerelmet pedig "elemi kémiai-biológia folyamatként" emlegeti. A humor és szatíra nagyobbik részét a film első felében kapjuk a három szovjet hivatalnok és Ninocska karakterétől. A nő Párizsba érkezvén kijelenti a három elvtársnak, hogy "az utóbbi tömegperek nagyon sikeresek voltak, kevesebb, de jobb orosz lesz ezentúl". A rendszer hideg embertelenségét pedig a legjobban akkor figurázza ki, amikor Leon nem ismeri az Eiffel-torony technikai adatait és viccesen azzal mentegetőzik, hogy egy párizsi csak akkor megy a toronyhoz, ha ki akar ugrani belőle, mire Ninocska racionálisan, szenvtelenül és komolyan arról érdeklődik, hogy "mennyi időbe telik, mire földet ér".

A film második felében felerősödik a romantikus szál is, illetve beleláthatunk az orosz átlagember életébe a '30-as évek Szovjetuniójában. Idegen emberek kénytelenek egy lakást/szobát megosztani, amin mások átjárkálnak, és a beszélgetést, de még az éneket is abba kell hagyni, amikor valaki éppen átmegy a szobán, mert nem tudhatod, hogy ki(k) a besúgó(k). "Soha nem tudhatod, hogy a mosdóba vagy a titkos rendőrsére megy."  A filmet szokta olyan kritika érni, hogy a kapitalizmust nem kritizálja, ami nem igaz, mert annak is oda-oda szúr egy kicsit, amikor például Leon a rádióról beszél: "A rádió egy kis doboz, amit részletre megveszel, és még mielőtt bekapcsolnád, közlik veled, hogy kijött egy újabb modell." Na, nem mintha szükségszerűen kellene kapitalizmus kritika egy antikommunista filmbe.
A film céloz a kommunista ideológia helyére is: szalon helyett a vécé a valódi terepe. Amikor Ninocska berúg az előkelő helyen, és mindenáron beszédet szeretne mondani, akkor Leonnak sikerül ezt megakadályoznia azáltal, hogy a nőt a szalonból a mellékhelyiségbe kíséri, ahol már akadálytalanul beszédet tart az ott dolgozó alkalmazottaknak.

Aztán amikor Párizsban a haldokló kapitalizmus kezdi elcsábítani Ninocskát, a lány elgondolkodik a vándormadarakon: "Egy kicsit mindig sértve éreztem magam, amikor a fecskéink elhagytak minket kapitalista országokért. Most már tudom, hogy miért: nekünk nagy eszményeink vannak, de a jó klíma az övék."

A Ninocska az első filmek között volt, ami párhuzamot vont és egyenlőségjelet tett a kommunizmus és fasizmus között. A film elején, amikor Iranov, Buljanov és Kopalsky várják a vasútállomáson az új kiküldött elvtársat, akiről nem tudják, hogy nő, kiszúrnak egy Lenin-szakállas férfit az állomáson, és már éppen megszólítanák, amikor a férfi karlendítéssel köszönti a feleségét. (Ez a jelenet látható a poszt végi videóban) A másik ilyen eset volt, amikor Ninocska és Leon közös jövőjüket tervezgetvén megbeszélik, hogy se karlendítés, se ökölbe szorított kéz nem kell nekik.
A film politikai részét illetően azt a kritikát tartom kicsit jogosnak, ami arról szól, hogy a film egyik "ideológiai" gyengesége, hogy nem az egyéni szabadság miatt tartja jobbnak a nyugatot a kommunizmusnál, hanem mert mindenféle dolgokat lehet venni, az áruhiánnyal és alacsony életszínvonallal rendelkező kommunizmussal szemben. A másik kicsit gyenge pont a politikai részben, hogy minden kommunistát, még a legkeményebb vonalast is úgy ábrázolja, mint aki csak arra vár, hogy végre beleszagolhasson a kapitalizmusba és pezsgőt ihasson, ergo csak azért komcsi, mert nincs jobb lehetősége, és mint ilyen megváltoztatható.

A film szerelmi szála szerintem kevésbé érdekes, bár az elején vicces, szintén addig amíg Ninocska keményvonalas kommunista, utána egy kicsit laposabb lesz, és valahogy Greta Garbo játéka - Oscar-jelölése ellenére - sem igazán győzött meg. A hideg szépségnek nevezett Garbonak ez volt az első komika szerepe a sok komoly és melankolikus karaktere után, de számomra nem volt hiteles az életre kelt szerelmes nőként. Ő is (és a szerepe is) jobb volt a merev és érzéketlen Ninocskaként. Garbo, aki az életben is elég depressziós és magának való volt, a forgatás alatt állítólag többet nevetett, mint egész addigi életében. Nos, a filmben is megpróbált nevetni....Őszintén szólva jobb lett volna, ha nem teszi. A mellékszereplők viszont nagyszerűek voltak, az Iranov (Sig Ruman), Buljanov (Felix Bressart) és Kopalsky (Alexander Granach) hármas Marx fivérekre emlékeztető játékkal nagyon viccesek voltak, mint a szovjet trió, akik úgy elvarázsolódtak a párizsi élettől, mint egy kisgyerek, aki hirtelen betéved egy csokigyárba.Lugosi Béla is feltűnik egy rövid szerepben a film végén, és most is egyfajta vámpír karakterként: kommunista komisszárként, amiben egészen jó volt. (A fenti képen Lugosi és Garbo)

Ernst Lubitsch egyik legjobb rendezésének tartják ezt a filmet, bár ez azért nem egyedül az ő érdeme, hiszen egy kiváló forgatókönyv állt rendelkezésére Billy Wildernek köszönhetően, aki a rendezői feladatokba is besegített. A film romantikus történetként és politikai szatíraként is működik, habár véleményem szerint ez utóbbiban sokkal erősebb. De mindenképpen egy igazi klasszikus 1939-ből, ami a mai napig szórakoztató (megkockáztatom, hogy Kelet-Európában jobban, mint nyugaton), és ami kijelölte a későbbi hollywoodi politikai szatírák útját.

"Az elmúlt 15 évben teljesen lenyűgözött az utolsó ötéves tervük!"

Értékelés: 9/10

"A legutóbbi tömegtárgyalás eredményeképpen kevesebb, de jobb orosz lesz"-mondja a keményvonalas komcsi Ninocska:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr536688645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2017.10.08. 23:51:08

Nekem is pont az a bajom, hogy nem tudtam igazán megkedvelni Garbo-t... Nem is igazán találom, hogy mit szerethettek benne annyira.
Ellenben a fiatal Marlene Dietrich kifejezetten bejön. Az idősebb Marlene pedig, ha énekli a "Hova lett a sok virág"-ot minden alkalommal beleborzongok (jó értelemben persze) amikor hallgatom

Tudom, Marlene nem tartozik ide, de szokás kettejüket nagy konkurenseknek nevezni, bár kifejezetten különbözőek....

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.10.08. 23:57:19

@moodPedro: Ha kettejük közül kell választani, akkor én is Marlene Dietrichet választanám, de őszintén szólva én őt sem tartom igazán jó színésznőnek. Viszont ő tényleg nagyon karizmatikus volt a filmvásznon, és ez kicsit eltakarta az igazi színészi tehetség hiányát. Nekem ő is egy kicsit merevnek tűnik majdnem minden filmjében.