Time Goes By

Pygmalion 1938

2014. szeptember 25. 18:54 - Time Goes By

A 3 Oscar-díjra jelölt film George Bernard Shaw azonos c. művének filmadaptációja, a kor egyik legjobb színészének Leslie Howard főszereplésével, aki egyben a film egyik rendezője is Anthony Asquith mellett. A vígjátékként emlegetett film inkább egy társadalmi szatíra, aminek a forgatókönyvét nagyrészben Shaw maga írta. Bár az író mindig lenézően beszélt Hollywoodról, de a Pygmalionért kapott legjobb forgatókönyv Oscar-díját állítólag nagy becsben tartotta otthonában, annak ellenére, hogy a film vége a kívánsága és színműve ellenére happy enddel végződik. A film magyar vonatkozása pedig a producer Gabriel Pascal, aki mindig titokban tartotta eredeti nevét és fiatal kori élettörténetét (elmondása szerint árva volt és cigányok nevelték, akiktől megtanult koldulni és lopni), a későbbiekben további olyan nagy sikerű filmeket készített Shaw adaptációkból, mint a Major Barbara vagy a Caesar and Cleopatra. A Pygmaliont 1964-ben is feldolgozták musical formájában My Fair Lady címmel Audrey Hepburnnel és Rex Harrisonnal a főszerepekben, de több okból (sziruposság, rendezés, színészek, forgatókönyv) meg sem közelíti ezt a verziót, ami sokkal közelebb áll az eredeti színmű társadalom szatírájához a felső osztály viselkedéséről és a társadalmi mobilitás kérdéseiben.

Henry Higgins (Leslie Howard), a sznob és egyedülálló nyelvész professzor a londoni utcákon jegyzeteli az emberek beszédét és fitogtatja tudását, miszerint bárkiről megállapítja kiejtése alapján, hogy honnan származik, sőt azt is kijelenti, hogy a koszos és ordenáré beszédű utcai virágáruslányból Eliza Doolittleből (Wendy Hiller) hercegnőt tudna faragni pár hónap alatt. Pickering ezredessel (Scott Sunderland), aki szintén a fonetika megszállottja, fogadást is kötnek: fizet minden költséget, ha a lány 6 hónap múlva megállja a helyét egy előkelő társaságban, és senki sem veszi észre alacsony származását. Higgins belemegy a fogadásba, és a lány odaköltözik hozzá. Több hónapos kemény munka után a professzor úgy gondolja, hogy Eliza már megállná a helyét, ezért próbaképpen elviszi anyához Mrs.Higginshez (Mary Lohr) teázni, ahol a lány kiejtése kiállja ugyan a próbát, de a témái még mindig alpáriak, amin a többi vendég megrökönyödik. Nemsokára azonban egy előkelő estélyen a lány sikeresen leteszi a vizsgát, senki nem jön rá, hogy milyen alacsony sorból származik, sőt még egy jelenlévő fonetikust is megtéveszt, aki Elizat magyar hercegnőnek véli. Higgins megnyeri a fogadást, Eliza viszont elkezd aggódni a sorsáért, mert most már sehova sem tartozik. Higgins, aki eddig csak tanulmánya tárgyaként kezelte a lányt, hirtelen féltékenységet érez, amikor Eliza Freddyt (David Tree) emlegeti, aki szerelmes belé. Vajon a megrögzött agglegény és entellektüel Higgins professzor megpróbálja-e (és sikerül-e) a lányt maradásra bírnia?Shaw darabja alapjában véve egy társadalmi szatíra, ami leginkább arról szól, hogy az egyén társadalmi státusza nem annyira attól függ, hogy ki is az az adott személy, vagy hova született, hanem sokkal inkább attól, hogy a társadalom többi tagja kinek látja az embert, vagyis ki minek tűnik a többi ember szemében és ezáltal hogyan kezelik. Eliza szavaival élve: "A különbség nem az egy hölgy és egy virágáruslány között, ahogy viselkednek, hanem ahogy kezelik őket."A filmben egy alsó osztálybeli utcai virágáruslányból fél év alatt egy felső osztálybeli hölgy lesz beszédórák, szép ruhák, és némi illemtan óra után. Ugyanakkor a külsőségeken túl a lány belső változásokon is átmegy. Az átalakulása során egyre jobban meghallja és egyre érzékenyebb a sértegetésekre, amikor alacsonyabb rendű lénynek tartják, és egyre öntudatosabbá válik. Ezek szerint mégsem csak a ruha teszi az embert. Ugyanakkor mégsem eléggé öntudatos a filmben, mert végül visszamegy Higgins professzorhoz, annak ellenére, hogy az mennyire lekezelően bánt vele. Mivel a forgatókönyvet Shaw írta, így a happy endtől (?) nem válik szirupossá, ami teljes egészében lejön a film utolsó mondatából, amiben Higgins a papucsát keresi. Egyértelmű, hogy egyenlőtlen kapcsolatuk folytatódik tovább annak romantikus szakaszában is, ezért tettem kérdőjelet a happy end után, de így legalább a szatíra megmarad szatírának a szirupos románc helyett.Higgins professzor szerepében Leslie Howard tökéletes, és szerencse, hogy a színész kiválasztásakor a producer nem hallgatott Bernard Shawra, aki Charles Laughtont javasolta. Bár imádom Charles Laughton, de erre a szerepre Leslie Howard sokkal alkalmasabb már ránézésre is. Higgins professzor, egy nagyon szenvedélyes ember, csakhogy szenvedélye nem emberi kapcsolatokban csúcsosodik ki, hanem a munkájában. Ő, aki Pygmalionhoz hasonlóan "életet lehel" művének tárgyába, végig természetesnek veszi, hogy birtokolhatja kreálmányát, és azzal kedve szerint bánhat. Azonban Higgins nagyon sokáig nem is realizálja, hogy az alárendelt tanár-diák kapcsolaton keresztül, a nagyon különböző hátterük ellenére egyre inkább kötődik Elizához. A professzor, aki egy hatalmaskodó, elnyomó és erőszakos ember, természetesen a kifinomult professzornál ezt intellektuálisan kell érteni, érzéketlen a többi emberrel szemben. Ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy őt az osztálykülönbségek nem befolyásolják, mert mindenkit ugyanolyan udvariatlanul és nyersen kezel. Higgins, aki a nőket az evolúció valamelyik alacsonyabb fokán álló lényeknek lát, körülbelül egy szinten az aranyhalakkal, a film végén persze realizálja, hogy még ő, a megrögzött agglegény, is szeretné valakivel megosztani az életét. Leslie Howard nagyszerű, teljesen megérdemelt az Oscar-jelölése, aki néha csak szemmozgással is tudja tudatni és érzékeltetni a gondolatait.Eliza szerepében Wendy Hiller angol színésznő, akit Bernard Shaw javasolt, főleg a film első felében nagyon jó, amíg a még kifinomulatlan ordenáré lányt játssza. Ekkor még tökéletes a sebezhető, makacs és naivan nyitott lány karakterében. Ahogy a kiejtése fejlődik, az átalakulása előre halad és válik egyre inkább egy felső osztálybeli hölggyé, lesz szerintem egyre kevésbé meggyőző. A végén egy erős akaratú nő, aki minden társaságban egyedül is megállja a helyét. Ekkor már inkább hasonlít egy olyan nőre, aki ilyennek született, semmint akinek ezért meg kellett küzdenie, ráadásul néha túljátssza a szerepét. De mindezek ellenére jó Eliza szerepében, aki a film végén leckét ad tanárának, a sznob és érzéketlen Higgins professzornak az életből.

A film többi karaktere és az azokat játszó színészek is nagyon jók: Scott Sunderland, mint Pickering ezredes, aki egy gáláns és kedves karakter, annak ellenére, hogy ugyanolyan fanatikus fonetikus, mint Higgins. Eliza meg is fogalmazza Pickering és Higgins közti különbséget: "Az ezredes minden virágáruslányt hölgyként, míg Higgins minden hölgyet virágáruslányként kezel."  Wilfrid Lawson, is nagyon jó Eliza apjának szerepében, aki szenes emberből középosztálybeli vállalkozóvá válik, és aki arról panaszkodik házassága után, hogy "ő a középosztály moralitásának az áldozata".

A Pygmalion az egyik legjobb társadalom szatíra, és ez a film verzió áll a legközelebb az eredeti műhöz, nemcsak azért, mert Shaw maga is részt vett a film készítésében, hanem a kiváló színészeknek és rendezésnek is köszönhetően, ami egy percet sem öregedett 1938 óta, teljes mértékben élvezhető ma is.

Értékelés: 9/10

A film itt megnézhető angolul:

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr796703503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arsenal71 2014.09.26. 21:08:38

Leslie Howard nagy kedvencem. De! A My Fair Lady más műfaj. Fantasztikusan jól sikerült operett (musical). Nagyszerű szereposztással, nagy élmény. A kettőt nem érdemes összehasonlítani.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.09.26. 21:30:16

@arsenal71: Úgy tűnik, hogy Leslie Howardról igen, de a My fair ladyről nagyon nem egyezik a véleményünk. Nyilván teljesen más műfaj, de mégiscsak ugyanannak a Shaw darabnak a két különböző feldolgozása, és ebből a szemszögből van értelme az összehasonlításnak.

altimus 2014.09.27. 09:14:30

kicsit keson szolok hozza, es nagyjabol meg is irtak elottem a velemenyem. eszerint a my fair lady abszolut klasszikus es abszolut csucs az operett (na jo hivjuk musical-nek) mufajaban.

es valljuk be oszinten: ez a tortenet gyengecske, erotlen, hihetetlen, kicsit szirupos. a my fair lady mufaja jobban illik ehhez. persze leslie howard jo szinesz, de rex harrison se kutya! hepburn pedig egyenesen a vilag legjobb szinesznoje.

ja es a lenyeg: ebbol a filmbol egyvalami hianyzik, a humor! de nagyon. nincs benne egy vicces kepkocka, amikor a my fair lady-t vegig lehet nevetni. mulatsagos, witty, klassz. es ez emeli fel ezt a forgatokonyvet a megfelelo szintre. a pygmalion nezheto film, a my fair lady klassz film.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.09.27. 09:27:16

@altimus: A my fair lady humoros és végig lehet nevetni? hát mi nem ugyanazt a filmet láttuk ezek szerint...:) szerintem túl hosszú, túl unalmas, a zene is szar egy-két dalt leszámítva, és végtelenül szirupos. Na és a színészek: Audrey Hepburnek van ugyan pár jó filmje, de nagyjából mindnehol ugyanazt a bűbájos kislányos dolgát hozza, ami valljuk meg, hogy egy idő után unalmas. Rex Harrison meg inkább csak csak egy fapofa volt a My Fair Ladyben. Az a baj, illetve nem baj, hogy régen láttam a MFLadyt, és nem sok részletre emlékszem hál isten, csak arra, hogy nagyon untam és nagyon szirupos volt. Mondjuk az is igaz, hogy a musical nem az én műfajom.
(A Pygmalion nem vígjáték, szal nem feltétlenül felhőtlen nevetést kell várni tőle)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.09.27. 09:31:44

@altimus: Wait until Dark 1967 na ez egy jó film Audrey Hepburntől, ez egy kicsit más, mint a szokásos filmjei, és ő is itt jön be nekem a legjobban.