Time Goes By

Zelig 1983

2014. október 03. 09:48 - Time Goes By

A Zelig Woody Allen legkülönösebb, legkülönlegesebb és legkifinomultabb humorú filmje, egyben a kedvencem is tőle, amit ő írt, rendezett és a főszerepet játssza. A Zelig egy mockumentary (ál-dokumentum) film, ami egy kitalált történetet megtörtént eseményként prezentál dokumentum film stílusban, ami ezáltal paródiává és szatírává válik. Az események a '20-30-as években játszódnak, aminek főszereplője Leonard Zelig egy rejtélyes, személyiséggel nem rendelkező kisember, aki annak érdekében, hogy elfogadják és szeressék, felveszi környezete és a körülötte lévő emberek jellegzetességét és karakterisztikáját. A film az elképesztően autentikus mockumentary felszín alatt egy romantikus történet nagyon erőteljes mondanivalóval az identitásról, mentális betegségekről, valamint arról az általános emberi igényről, hogy elfogadják és szeressék. Woody Allen korabeli filmhíradó részleteket használt, amelyekbe beleszerkesztette magát és Mia Farrowt. A kor híres valóságos eseményeit és személyeit is belevágtak cameo szerepekben, mint pl: Al Capone, Josephine Baker, Charlie Chaplin vagy éppen Adolf Hitler. A film ezen részei fekete-fehérek, amivel szemben kontrasztként állnak az események "szakértőivel" (történész, pszichológus, író stb) készült színes interjúk. A filmet két Oscar-díjra (legjobb operatőr, legjobb jelmez) jelölték. 

A film főszereplője Leonard Zelig (Woody Allen) egy jellegtelen ember, aki olyan különleges képességgel rendelkezik, amivel fel tudja venni a környezetében lévő emberek külső és belső tulajdonságait és jellemzőit, ami által csoporton belülivé válik. Ha republikánusok között van, akkor republikánus lesz, ha demokraták között, akkor pedig demokrata. De láthatjuk Allent többek között feketeként, mexikóiként, indiánként, görögként, kínaiként, skótként, kövér emberként, zsidó rabbiként, pszichológusként, gengszterként és náciként is. Tökéletesen azonosul (még fizikailag is) ezekkel az identitásokkal, és egy-egy ilyen átváltozásánál elfelejti az előző személyiségeit. Zelig annyira része lesz kora popkultúrájának, hogy dalok születnek róla és nevével fémjelzett babákat is árulnak. Zelig, az emberi kaméleon. Közben pszichiáterek és pszichológusok vizsgálják, akik nem tudják eldönteni, hogy pszichotikus vagy csak nagyon neurotikus, mindenesetre nem tudják meggyógyítani, pedig még az elektrosokkot is megpróbálják. Egyikőjük Dr. Eudora Fletcher (Mia Farrow) azonban nem adja fel, és eltökélt szándéka, hogy segít Zelignek. Sok mindent kipróbál a férfivel, többek között a hipnózist is, amelyek persze némi komplikációval is járnak, többek között szerelmesek lesznek egymásba, és összeházasodnak. Azonban hamarosan kiderül, hogy Zelig különböző személyiségeiben már többször is házas volt, sőt gyerekei is vannak, amikre nem emlékezett. A botrány hatalmas, és ugyanaz a társadalom, amely dalokat írt róla, most teljesen kitaszítja. Zelig betegsége visszatér és eltűnik a közvélemény elöl. Eudora Németországban talál rá a háború kitörése előtt, ahol náciként éppen egy tömeggyűlésén van és Hitler beszédét hallgatja. Sikerül megszökniük és együtt visszatérnek az USAba, ahol Zelig megint hőssé válik, és Eudora mellett megtalálja önmagát.A film megnézése előtt nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Azt gondoltam, hogy egyike lesz WA ebben az időszakban készített azon filmjeinek sorában, amikben tulajdonképpen önmagát alakítja: egy depressziós new yorki zsidó entellektüel mindenféle szexuális és párkapcsolati problémákkal. Itt azonban nem ez történik, hanem valami olyan váratlan és meglepő dolgot kapunk, amit előtte sem tőle, sem mástól nem láthattunk eddig. A Zelig egy minden szempontból különleges, újító, nagyon szórakoztató és elgondolkodtató film. Mockumentary filmet csinált ő már korábban is Fogd a pénzt, és fuss címmel még 1969-ben, de az nem volt tiszta ál-dokumentum film, és mondanivaló szempontjából sem volt ennyire összetett. Az identitás, az asszimiláció és ezzel együtt a valahova tartozás kérdése körülbelül egy időben kezdett el egyre jelentősebbé válni (a pszichológia fejlődésével együtt) az USA-ban a 20-as évek végén és a '30-as években. Ekkor kezdett igazán az amerikai, mint identitás népszerűvé és egyfajta közös nevezővé válni, amikor a század eleji nagy bevándorlási hullám után a második generáció már nem olasz, zsidó vagy ír akart lenni, hanem amerikai. Na és persze ekkora tehető a pop kultúra kezdete is, ami nagy részben a hollywoodi hangos filmek megjelenésének és népszerűségének köszönhető. (Természetesen mind az akkori, mind  mai médiát nagyon szatirikusan ábrázolja a filmben.) Szóval nem véletlen, hogy a Zelig ebben az időszakban játszódik.A film egyik szála Leonard Zelig (Woody Allen) útkereséséről szól, a másik a szerelemről, a harmadik pedig az őt körbevevő társadalomról, és természetesen ez a három szál teljesen összefonódik, mivel erőteljesen hatnak egymásra. Leonard Zelig nem rendelkezik saját személyiséggel, vagy legalábbis elég önbizalommal, hogy ezt megélje és kifejezze, és amint olyan ember(ek) közelébe kerül, aki(k)nek az övénél erősebb identitása van, azonnal a hatása alá kerül, és hozzájuk hasonlóvá válik ő is. Szerintem nincs olyan ember ezen a világon, akivel ne fordult még elő, hogy inkább  nem mondta ki a saját véleményét, nehogy kinézzék egy társaságból, ami elmehet akár addig a pontig is, hogy a végén már saját maga sem tudja, hogy mit is gondol valójában. Ez sokkal erősebben veszélyezteti azokat az embereket, akiknek alacsony az önbizalmuk és önbecsülésük, ezért náluk ez gyakrabban és drámaibban történik. Leonard Zelignél ez annyira drámai, hogy már abszurddá válik: még arcvonásai és testfelépítése is állandóan változik, és ezen átváltozásainak száma tulajdonképpen végtelen. Amikor gengszterek között van, az arcán megjelenik egy sebhely, amikor franciák között, akkor kis bajuszkája nő, amikor kövérek között, akkor ő is meghízik. Ha éppen republikánus, akkor felső osztálybeli bostoni kiejtéssel beszél az előkelő partin, amikor kimegy a személyzethez, akkor már demokratává válik, és az utca nyelvét beszéli stb. A legviccesebb, amikor Allen, aki talán a legzsidóbb zsidó színész Amerikában, náciként Hitler egyik beszéde alatt észreveszi Eudorát, és Hitler mögött integetni kezd neki. A film megszólaltat egy (természetesen nem igazi) volt SS tisztet, aki az esetnél "jelen volt". Tőle megtudhatjuk, hogy "Hitler was extremely upset" "Hitler nagyon dühös volt"...Az állandó átváltozásainak legfontosabb oka, hogy mindenáron be akar illeszkedni, asszimilálódni egy közösségbe, mert nem akar kívülálló lenni. A második legfontosabb ok, hogy ezáltal elfogadják és szeressék. Zelig mindjárt a film elején a 10. percre már híressé válik a sok-sok látványos és érdekes átalakulásának és a médiának köszönhetően, ugyanakkor róla nem sokat tudunk meg. Ezután már pszichiáterek vizsgálják, minden nap az újságok címlapján szerepel, mindenki az átváltozó képességével és azzal foglalkozik, hogy ez mit is jelent az amerikai társadalomra nézve. Néhány szélsőséges csoport (KKK, kommunisták) kifejezetten veszélyesnek látják az átváltozásait, ugyanakkor Leonard Zelig személyére senki nem kíváncsi.

A pszichiáterek sem értenek belőle semmit, és fizikailag akarják kikezelni ebből a képességéből, úgy mintha agydaganata lenne. Egyedül Dr. Eudora Fletcher (Mia Farrow) az, aki elsősorban az embert látja benne, és a pszichológia segítségével próbál a dolgok mélyére ásni. Természetesen őt a kor férfi doktori kara nem veszi komolyan, de a kitartása - és szerelme - végül meghozza az áttörést. Ekkor kezdjük igazából megismerni Leonardot, és megtudhatjuk, hogy zsidó családban született, akit sem a zsidó, sem az antiszemita környezete nem fogadott el, és amikor az antiszemiták megverték gyerekkorában, akkor utána az apja is megverte, mert őt hibáztatta mindezért. A verés után pedig általában bezárta Leonardot a sötét szekrénybe. (Ha nagyon dühös volt, akkor saját magát is.) Mivel bátyja idegösszeroppanást kapott, nővére pedig bolti szarka lett, sokáig úgy tűnt, hogy ő a családból az egyetlen, aki megtalálja a helyét az életben. Leonard ezeket a dolgokat általában hipnózisban mondja el, majd az egyik után Eudora azt is megtudja, hogy Leonard szerint nagyon szar palacsintát csinál, és unalmasak a történetei, de le akar vele feküdni. 

Aztán Eudorának azt is sikerül kiderítenie, hogy mikor és hogyan kezdődött a kaméleon képessége. Az egész egy roppant kis hazugsággal indult: Leonard nem akarta valakinek bevallani, hogy nem olvasta a Moby Dicket. Leonard próbált gyerekként beilleszkedni a zsidó környezetébe, majd felnőttként az amerikai társadalomba szeretett volna asszimilálódni, később pedig a kívülállóságot akarta elkerülni, és mindenhova tartozni akart. Eudora érdeklődése és szeretete egyre inkább kigyógyítja Leonardot az átváltozásokból, miközben felmerül a kérdés, hogy ezáltal nem veszti-e el az egyediségét, és a különlegességét. A film végére a választ is megkapjuk, hogy nem, mert ezáltal lehetősége lesz önmagát felfedezni, megélni és kifejezni, és ezáltal válik igazán egyedivé, mint minden ember, akinek van saját egyénisége. Ironikus módon, amikor a boldogan leélt élete után a halálos ágyán bevallja, hogy az egyetlen dolog, ami miatt még nem szívesen hal meg, az az, hogy még mindig nem olvasta el a Moby Dicket.

A film egyben egy nagyon erős társadalom (és média) szatíra is. Az emberek szemében egy olyan képessége miatt válik különlegessé és híressé, amit nem tud irányítani, miközben a személyéről senki nem tud semmit, és nem is érdekel senkit. Ugyanez a társadalom kiközösíti, amikor ugyanennek a képességnek "köszönhetően" bűncselekményeket követ el, ami szintén nem volt akaratlagos részéről. Beperlik többek között bigámia és szükségtelen foghúzás miatt is. Aztán megint csak ugyanez a társadalom emeli a vállára Leonardot a film végén, amikor a képességet hazafias célokra használta, ugyanis Németországból úgy sikerült repülővel hazaszökniük, hogy pilótává tudott változni. A Zelig dokumentumfilmszerűen van felépítve, amiben vannak eredeti filmhíradó részletek, és ezekbe vágták be Allen és Farrow jeleneteit. (Csak ők ketten profi színészek a filmben.) A digitális világban ez már nem olyan nagy kunszt, de 1982-ben még az volt. Gordon Willis operatőr és Susan Morse vágó elképesztően jól megoldotta a feladatot. A színesben látható részekben a "szakértők és szemtanúk" nyilatkozatait és visszaemlékezéseit modern eszközökkel és technikával vette fel, de Woody Allen és Mia Farrow jeleneteihez korabeli kamerákat és lencséket is használt, majd szándékosan karcolásokat és egyéb sérüléseket is okoztak a filmnek (kinn hagyták a napon stb...), hogy az minél autentikusabb legyen, majd ezután bevágták az eredeti filmhíradókba. A film ál-dokumentarista stílusát Orson Welles Aranypolgára inspirálta, a Forrest Gumpét pedig ez a film. És bár a Forrest Gump vagy 15 évvel később készült, jóval fejlettebb technikával, szerintem a Zelig sikerült jobban, és lett autentikusabb. A film további nagy erőssége a humor. Ebben a filmben ezt nem is annyira Woody Allen szájából halljuk, mint inkább a narrátortól (Patrick Horgan). A nagyon éles politikai szatíra és fekete humor remekül átjön a narrátor száraz és ironikus beszédmódjában, ami kicsit az iskolai oktatófilmek stílusára emlékeztet. A Zelig humora sokkal finomabb, mint más Woody Allen filmé, ugyanakkor talán még ütősebb is. A film zenéjét Dick Hyman szerezte, aki eredeti jazz dalokat is felhasznált ehhez, és a zene nagyszerűen illeszkedik a filmbe, aminek korhűségét tovább erősíti.Woody Allen minden apró részletre kiterjedő figyelme egy tökéletes filmet eredményezett, amit bármilyen furcsa, de sokszor hasonlítottak a Forrest Gumphoz a főszereplő karakterek miatt.  Addig amíg a Forrest Gump inkább nosztalgikus és szentimentális (hozzá teszem gyorsan, hogy a Forrest Gump is nagyon jó a maga kategóriájában), addig a Zelig nagyon szellemes és intelligens, sokkal mélyebb, mint amit a felszín mutat. Forrest Gumppal ellentétben, aki inkább csak vakon megcsinálja, amit mások mondanak neki, Leonard Zelig sokkal tudatosabb és önállóbb lesz, miután megtalálta saját személyiségét. A rendezés nagyszerűségét nemcsak az a nagyon egyedi mód mutatja, ahogy felhasználta a régi felvételeket, hanem ahogy beletette önmagát a különböző szituációkba, ami által teljesen meg tudja győzni az embert arról, hogy Leonard Zelig egy valódi személy volt, és még azt az abszurditást is elhiszi az ember, hogy tényleg át tudott változni mindenfélévé. Szenzációs és szellemes film, ami szerintem még azoknak is tetszik, akik esetleg nem szeretik annyira Woody Allent.  

Értékelés: 10/10

Ebben a jelenetben Eudora úgy próbálja Leonardot - aki mivel egy pszichiáterrel van, ezért ő is doktornak gondolja magát - kizökkenteni a szerepéből, hogy ő veszi fel Leonard személyiségét:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr766749725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.