Time Goes By

3 legjobb film Humphrey Bogart szellemével

2014. október 10. 13:27 - Time Goes By

Humphrey Bogart nagyon sok embert inspirált nem csak életében, de halála után közel 60 évvel is. Számtalan film, karakter vagy zeneszám megalkotásában merítettek belőle vagy film szerepeiből, de hatással volt például tollak dizájnolására is a Casablancában viselt ruhája alapján, vagy éppen egyes amerikai szleng kifejezésekre is, mint például a "bogarting", ami a cigarettázási szokására utal. Állandóan lógott a szájában egy cigi, ami sokszor ráégett, ezért a szót akkor használják, ha valaki a közösen megosztott jointot túl sokáig szívja, tartja a szájában, és nem adja körbe. És az ő esetében is előfordult, hogy valaki egy egész karriert épített arra, hogy félelmetesen hasonlított rá, ilyen volt Robert Sacchi amerikai színész és Bogart utánzó, de ő volt például Woody Allen kedvenc színésze i, akit több filmje készítésében is inspirált.

A szerintem három legjobb film, amiben megjelenik Humphrey Bogart a halála után, akár színészi alakítás  által, akár régi felvételek segítségével pedig a következők:1. Játszd újra, Sam! (Play It Again, Sam) 1972:

A film forgatókönyírója és főszereplője Woody Allen egy neurotikus filmkritikust, Allan Felixet játssza, aki próbál túljutni azon, hogy felesége Nancy elhagyta, ami miatt depresszióssá válik. Allan kapaszkodót és támaszt talál idealizált hősében és kedvenc filmének a Casablanca főszereplőjében, Humphrey Bogartban. Allan nagyon szeretne hasonlítani a vagány Bogartra, aki után buknak a nők. Fantáziájában szóba is elegyedik Bogarttal, és próbálja megfogadni annak tanácsait, de neki valahogy nem működik az, ami Bogartnak igen, mert ő egész egyszerűen nem olyan vagány személyiség. Barátai Linda Christie (Diane Keaton) és Dick Christie (Tony Roberts) is próbálják ebből az állapotból kirángatni és vakrandikat szerveznek neki. Ezek többsége természetesen viccesen és katasztrofálisan végződik, ezen események közepette azonban Lindaval egymásba szeretnek. Allent természetesen gyötri a lelkiismeret furdalás barátjával szemben, ugyanakkor nagyon szerelmes Lindába. Az események oda vezetnek, hogy valósággá válik számára a Casablanca zárójelenete, aminek ezúttal nem Humphrey Bogart, hanem Woody Allen lesz az egyik főszereplője, ahol bálványához hasonlóan neki is egy nagyon nehéz döntést kell meghoznia.

Mindjárt a film elején kiderül a Casablanca híres zárójelenetét a moziban tátott szájjal néző Allan Felixről, hogy Humphrey Bogart megszállott, aki mindenáron olyan szeretne lenni, mint hőse. Felix szobája tele van Bogart képekkel és poszterekkel, és amióta felesége elköltözött, már csak ketten élnek ott: ő és Humphrey Bogart. Felix azonban sokkal több egy átlag rajongónál, ő nem kevesebb, mint a vagány színész tanonca. A tanár mindig feltűnik, amikor diákja mélyebbre süllyed a depresszióban, és az életről, na és persze a nőkről szóló tanácsaival próbál Allennek segíteni. Ezeknek a tanácsoknak egy része Bogart filmjeiből vett idézetek, és amennyire könnyedén és remekül működtek Bogartnak ezekben a filmekben 30 évvel a Játszd újra, Sam előtt, annyira nem működnek Allennek itt. Ennek nem is feltétlenül a két film közötti 30 év az oka, mintsem inkább kettejük karaktere közti különbség. Természetesen ebben áll a film egyik legfontosabb humor forrása: Woody Allen megpróbál Humphrey Bogartot játszani. Szerintem aki nem látta ezt a filmet, az is el tudja képzelni lelki szemei előtt a dolgot. Mindenesetre a film végére Allen Felix realizálja, hogy neki nem Humphrey Bogartnak kell lennie, hanem magával kell kibékülnie, így a saját életében ugyanolyan hős lehet, mint Bogart a Casablancában. A film anélkül is vicces és szórakoztató, hogy ismernénk Bogart filmjeit, de nyilván akkor tudjuk leginkább értékelni, ha felismerjük az idézeteket, és azt is hogy melyik filmből valók, mert ezek mindig nagyon a helyükön vannak abban a szituációban, amelyekben elhangoznak ebben a filmben. Humphrey Bogart szerepében Jerry Lacy is remek, és az egész filmet nagyszerűen keretezi a Casablanca zárójelenete.

Bogart: "óóó, engem is egy csomószor pofán csaptak"

Allan: "Na igen, de a te szemüveged nem repül keresztül a szobán."2. Halott férfi nem hord zakót (Dead Men don't Wear Plaid) 1982:

A fHalott férfi nem hord zakót a saját jelenetei mellett 19 régi noirból tartalmaz részleteket oly módon, hogy a régi filmekből bevágott jelenetekben látható történet és szereplők szerves részét képezik az új filmnek, ami egyébként ugyanúgy fekete-fehér, mint a régiek. Mindennek eredményeképpen abban az érdekes helyzetben találja magát a néző, hogy láthatjuk, hallhatjuk a film főszereplőjét, Steve Martint, ahogy magánynyomozóként 1982-ben James Cagneyvel, Ingrid Bergmannal vagy éppen Burt Lancesterrel kommunikál, interakcióba lép, miközben egy rejtélyes ügyet derít fel egy csinos dame megbízásából, ki más, mint Phillip Marlowe, azaz Humphrey Bogart segítségével

Juliet Forrest (Rachel Ward) meggyőződése, hogy a sajtkutató tudósként egy titkos recepten dolgozó apja halálát okozó autóbaleset valójában gyilkosság volt. A nő megbízza Rigby Reardon (Steve Martin) magánnyomozót, hogy járjon az ügy végére. Nyomozás közben Reardon két listát talál, az egyik a „Carlotta barátai”, a másik a „Carlotta ellenségei” címet viselik, és amelyeken csomó név olvasható, akiket megkeresvén próbálja felderíteni a rejtélyes ügyet. Mindeközben rengeteg kétes alakkal és veszélyes nővel kerül kapcsolatba (akik nem mellesleg a '40-50-es évek klasszikus noirjainak emlékezetes karakterei és színészei). Reardon segítséget is talál Humphrey Bogart, pontosabban szólva Phillip Marlowe személyében a The Big Sleepből, miközben saját démonjaival, a takarítónőkkel is meg kell küzdenie…

Az alábbi videóban látható az egyik Humphrey Bogartos jelenet, amikor Steve Martin arra gyanakodik, hogy Bogart már megint piásan érkezett, de kiderül, hogy csak egy Martinit ivott, miközben Martin azt is kifogásolja, hogy bár Bogie inge végig be van gombolva, de még sincs rajta nyakkendő, ezért ajánl neki egy felcsíptethető csokornyakkendőt (az idősebb korában közismerten csokornyakkendő mániássá váló Bogartnak, akit egyébként a Magányos helyen c. filmjéből vágták be ide):Ehhez a  filmhez már ajánlatos ismerni nem csak a klasszikus noirokat, de a színészeket, a karaktereket, és általában véve a műfaj jellemzőit, mert ezek ismerete nélkül inkább csak Steve Martin ökörködését látjuk, ami öncélúnak tűnhet. Viszont ha ismerjük a film noirokat és a műfaj legfontosabb elemeit, jellemzőit, akkor egy nagyon szórakoztató másfél órában lesz részünk, és Steve Martin is mindjárt értelmet nyer, ráadásul nagyon sok poént fogunk hallani, amelyeket a filmek ismerete nélkül elmulasztunk. Igazából mély mondanivalót és tartalmat nem kell a filmben keresni, mert ez csak egy különösebb mélységekkel nem rendelkező paródia, ugyanakkor egyfajta tisztelgés is a 40-50-es évek film noirjai előtt. 3. The Man with Bogart's Face 1980:

A filmnek nem találtam hivatalos magyar címét, alapjában véve egy Máltai sólyom és Humphrey Bogart paródia, de más klasszikusok is említést kapnak a filmben pl The Big Sleep, vagy éppen Gene Tierney, a nehéz sorsú de gyönyörű színésznő. A filmet amiatt szokták kritizálni, mert egyértelműen paródiának indul, de a második felében meg mintha kezdené komolyan venni magát, és önálló mystery filmként működne. Sajnos emiatt nem lett igazán jó, és az ígéretes indulás és a film első fele után unalmassá válik, és a humor is nagyon leül, mondhatnám eltűnik. Mindezek ellenére helye van itt az első háromban, aminek legfőbb oka az, hogy minden Humphrey Bogart rajongónak látnia kell Robert Sacchi Bogart utánzását. Robert Sacchi amerikai színész elképesztő módon hasonlított Bogartra, aki színész karrierjét erre a tényre alapozta. Túlságosan másra nem nagyon tudta, mert nem volt túl jó színész, de Bogart imitátornak kiváló. Elképesztő hasonlósága mellett meg van neki Bogart mimikája, hangja, kiejtése, tónusa, mozdulatai, amelyeket persze kissé túlozva kapunk vissza ebben a paródiában, ami teljesen Sacchi Bogartja köré épül. A film további érdekessége, hogy játszik benne az a veterán színész George Raft, akinek anno először felajánlották a Máltai sólyom főszerepét, és a Humphrey Bogart rajongók nagy örömére visszautasította. Keserűen nyilatkozta, hogy ha ő játszotta volna Sam Spadet, akkor most ennek a filmnek az lenne a címe, hogy The Man With Raft's Face.A főszereplő, aki Sam Marlowenak (Sam Spade és Phillip Marlowe, Bogart két híres magánnyomozó karakterének neveiből) (Robert Sacchi) hívja magát, plasztikai műtéteken esik át, hogy úgy nézzen ki, mint ideálja Humphrey Bogart, majd magánnyomozó irodát nyit. Először felvesz egy titkárnőt, Duchesst (Misty Rowe), majd hamarosan megjelennek az első ügyfelek, és már indulhat is a nyomozás. Ennek folyamán olyan emberekkel találkozik, akik véletlenül nagyon hasonlítanak a Máltai sólyom karaktereihez, mint Commodore Anastas (Victor Buono), aki Gutman, a kövér ember karaktere ebben a filmben és Sidney Greenstreetet parodizálja valamint Mr. Zebraval (Herbert Lom), aki Joel Kairo karakterére emlékeztet és aki pedig Peter Lorre-t utánozza. Az ügy gyémántok megszerzése körül bonyolódik, miközben Marlowenak egy csomó rossz fiút kell ártalmatlanná tennie, és természetesen nem maradhat ki a femme fatale sem a filmből, aki itt Gena, a Commodore lánya, és egyben Gene Tierney hasonmás.

A film főcím zenéje Razzie awardot kapott, ami ugye elég ciki. Bár szerintem ez a zene már az a kategória, hogy "annyira szar, hogy jó". A film azonban egyáltalán nem annyira rossz, mint ami a zenéből következik, az első fele kifejezetten szórakoztató, aztán később sajnos a film készítői összezavarodnak a saját paródiájuktól, és elfelejtik, hogy mi a film műfaja, ezáltal a The Man with Bogart's Face sajnos nem lett népszerű vagy sikeres, pedig a lehetőség meg volt benne. Ugyanakkor azért tettem fel erre a listára, mert Robert Sacchi volt egyértelműen a legjobb és leghíresebb Bogart imitátor, ezért ezt a filmet minden Humphrey Bogart rajongónak látni kell egyszer. A film persze akkor válik élvezhetővé (well, az első fele legalábbis), ha ismerjük (legalább) a Máltai sólymot.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr156744983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.28. 10:40:08

Ez a fiatal Steve Martin kiköpött fiatal Harrison Ford :)))

Celebrimbor 2015.01.26. 13:17:38

Esetleg még megemlíthető 1947-es Slick Hare című Tapsi Hapsi rész, ahol egy egyik karakter Humphrey Bogart paródiája.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2017.11.29. 21:37:24

A Játszd újra, Sam! nekem hatalmas kedvencem volt tini koromban, amikor valamiért hatalmas Woody Allen őrületben voltam. Ezt is szinkronizálva láttam, és fura módon nem Kern volt itt a szinkronhang. Sokan mondják, hogy Woody Allent csak Kern szinkronizálhatja. Nekem a Zana József féle szinkron volt meg, és szerintem az is nagyon jó. Sőt, ha ez szempont, az ő hangja jobban hasonlít Allen eredeti hangjához. Az egy külön dolog, hogy Kern fergeteges stílusa egyébként kiegészíti Woody Allen karakterét valami olyannal, - ami egyébként nem feltétlenül van benne - és amitől ha lehet, még az eredetinél is jobb.

És annyit mondanék róla, hogy a Játszd Újra, Sam! nem csak vicces és szórakoztató, de tinikori emlékeim szerint érzelmes, szép is. Ha jól emlékszem, 12-14 éves koromban néztem sokat, amikor még úgy gondoltam, hogy soha nem fogok csajt találni magamnak, és jó volt nézni, hogy még a csetlő botló filmkritikusnak is sikerül.

Kicsit OFF (bocs) - Az Annie Hall volt a másik nagy kedvencem Woody Allentől akkoriban. Na abban a mélységet kevésbé láttam, az inkább csak nevettetett, és akkoriban külön unikumnak számított, hogy káromkodtak benne. Persze abban is sokkal több van a felszín alatt, de 12 évesen még nem láttam mélyebbre...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.29. 22:02:18

@moodPedro: Bár én nem voltam hatalmas WA rajongó soha, ugyanakkor néhány filmje nagyon bejött. Nekem is a Játszd újra Sam, na meg a Fogd a pénzt és fuss c. filmjei voltak a kedvenceim gyerek vagy tini koromban, na és az Annie Hall nekem is bejött, persze nagyjából anélkül, hogy a poénokon kívül bármit is felfogtam volna belőlük. Mivel akkor még nem tudtam angolul és nem is volt lehetőség angolul nézni filmeket, ezért nyilván magyarul láttam őket, viszont mivel nem ismertem az eredeti verziókat, így aztán nem is tűnt fel, hogy jó vagy rossz-e a szinkron, sőt még csak nem is gondoltam arra, hogy mennyivel más lehet eredetiben. Aztán volt egy jó nagy szünet Woody Allen és köztem, majd már felnőtt fejjel és angolul néztem végig a legtöbb filmjét, szóval a szinkronhoz nem tudok hozzászólni, max annyit, hogy engem Kern András általában irritálni szokott magyar filmekben, ami persze nem azt jelenti, hogy a szinkron hangja ne lehetne jó.
Mindenesetre a Játszd újra Sam a mai napig is bejön (és nem csak HB miatt :) hanem a film témái, a ügyetlenkedése és a film mélyén lévő szentimentalizmus miatt, de a nagybetűs kedvencem a Zelig.
Tervben volt, hogy írok WA filmekről is, vagy legalábbis a kedvenceimről, eddig mindösszesen háromra volt idő, de majd sorra kerítek néhányat.