A Szigorúan bizalmas a legtöbb (9) Oscar-díjra jelölt neo noir detektív film, amely forgatókönyvének alapjául szolgáló könyv James Ellroy azonos című regénye (1990), ami 1953-ban játszódik és és szövevényes, fordulatokkal teli története egy csapat los angelesi nyomozóról, korrupcióról és hollywoodi celebről szól. Szigorúan bizalmas nagyszerűen egyesíti ötvenes évek noir hangulatát és annak klasszikus elemeit a modern technikával és képi világgal, aminek köszönhetően műfajának legjobbja.
A film három főszereplője Jack Vincennes (Kevin Spacey), Wendell "Bud" White (Russell Crowe) és Edmund "Ed" Exley (Guy Pearce) a los angelesi rendőrség nyomozói, aki mind személyiségükben, mind nyomozási stílusukban nagyon különböznek egymástól. Ed, a nagyon öntudatos és álszent újonc, aki elutasítja ugyan a piszkos pénzt, ugyanakkor az előrejutásért bármit megtenne főnökeinek, amibe társai beköpése is belefér, és akit emiatt a kollégái patkánynak tartanak. Jack, aki nem hogy nem utasítja el, de egyenesen imádja a "hála pénzt" és aki mindig a szereplési lehetőséget, a kamerákat és híres színészek társaságát keresi. Együttműködik Sid Hudgens-szel (Danny DeVito) a bulvárlap kiadóval, akivel hollywoodi celebeket csalnak csapdába és hoznak kényes helyzetbe. Bud pedig az öntörvényű és keményfejű tökös rendőr, aki sokszor fizikai erővel oldja meg problémáit és szolgáltat igazságot. Őket próbálja meg irányítani több-kevesebb sikerrel a rendőr kapitány Dudley Smith (James Cromwell)...
Bár a film számtalan mellékszálat és témát tartalmaz, a lényeg mégiscsak a három rendőr eltérő személyiségében áll, a konfliktusforrása pedig nem is annyira a bűncselekmények, mint inkább hármójuk nagyon különböző nyomozási stílusa közötti különbségekből fakad. A cél érdekében meg kell tanulniuk félretenni egymás iránti ellenérzéseiket és együttműködni az ügy felderítése érdekében. A Szigorúan bizalmas, egy látványos fényképezett, erős atmoszférával rendelkező noir, amit válogatott és kiváló színészgárdája tett igazán naggyá.
A Hetedik talán a legnépszerűbb neo-noir thriller film, amit még azok is ismernek, akik nem különösebben érdeklődnek a neo-noir műfaja után. Ez persze köszönhető az ismert és népszerű színészeknek is, na és persze annak, hogy az egyik leghátborzongatóbb film, ami valaha Hollywoodban készült.
Két gyilkossági nyomozó William Somerset (Morgan Freeman) és David Mills (Brad Pitt) kétségbeesetten el akarja kapni a kegyetlen és szadista sorozatgyilkost John Doet (Kevin Spacey), aki tetteit azzal igazolja, hogy áldozatai megérdemlik a halált, mert elkövették a hét főbűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség) egyikét. Áldozatait bűnüknek megfelelően öli meg, a kövér és falánk embert arra kényszeríti, hogy addig egyen, amíg bele nem hal, a restet egy évig az ágyához láncolja, amíg élőhalottá nem változik stb. Sikerül végül a gyilkost elfogni, ezzel azonban még nem fejeződnek be a gyilkosságok, ugyanis David Mills nyomozónak is van egy nagy hibája: túl könnyen haragra gerjed...
A film két főszereplője a nyugodt, tapasztalt és meggondolt Somerset és a fiatal, fejét könnyen elvesztő és meggondolatlan Mills nyomozó párosa, akiknek együttműködése nem teljesen zökkenőmentes, aminek legfőbb oka Mills nyomozó indulatossága. Morgan Freeman és Brad Pitt is jó karaktereikben, azonban mindkettejüket lejátssza közös jeleneteikben a vászonról Kevin Spacey, mint pszichopata sorozatgyilkos.
Ez a sci-fi neo-noir Alex Proyas rendezőtől megszokottan elképesztően atmoszférikusra sikerült, ami egy évvel előzte meg a témájában nagyon hasonló Matrixot. A városka lakói egy virtuális valóságban élnek, amelyet az idegeknek teremtettek számukra, de a főhősnek a különleges képessége révén sikerül megszüntetnie. A filmet többek között a Blade Runner és egy sci-fi némafilm a Metropolis inspirált.
John Murdoch (Rufus Sewell) egy hotelszoba fürdőkádjában ébred és fogalma sincs arról, hogy kicsoda, és hogy került oda, amikor telefonhívást kap Dr. Daniel Schrebertől (Kiefer Sutherland), aki figyelmezteti, hogy meneküljön, mert el akarják kapni. Murdoch legnagyobb döbbenetére egy rituálisan meggyilkolt nő holtteste fekszik a lakásban, ezért bár semmire nem emlékszik, de rémülten menekülni kezd. Miközben a várost kutatja válaszokat keresve, kideríti a nevét, sőt azt is, hogy van egy felesége Emma (Jennifer Connelly) és egy nyomozó Frank Bumstead (William Hurt) is le akarja tartóztatni, mivel több gyilkosságban is gyanúsított. Ő sem a gyilkosságokra, sem a feleségére nem emlékezik, de miközben az Idegenek el akarják kapni - itt még fogalma sincs kik ezek és mit akarnak tőle - rájön, hogy pszichokinetikus hatalma van, ami segítségével meg tud lépni előlük. Ahogy folytatja nyomozását, azt is realizálja, hogy a városban állandóan éjszaka van, és éjfélkor megáll az idő, majd pár perc után újra indul, de ezt rajta kívül senki nem veszi észre. Bumstead végül elfogja, de a nyomozó is érzi, hogy valami nem stimmel a várossal. Konfrontálódnak Dr. Schreberrel, aki elmagyarázza nekik, hogy kik is azok az Idegenek és mit akarnak tőlük emberektől, és legfőképpen Murdochtól, akit a problémájuk megoldásának gondolnak...
A film olyan filozófiai kérdéseket vizsgál és próbál meg választ adni, hogy mitől ember az ember, miből áll egy ember identitása, csak az emlékeiből és tapasztalataiból, vagy esetleg másból is, ami velünk marad akkor is, ha elveszítjük a memóránkat. Mennyire és miben fontos, hogy minden ember egyedi és külön egyéniség, és miért veszélyes a kollektív tudat. A főhősnek sikerül ugyan nem csak választ kapni a kérdéseire, de az idegenek által teremtett virtuális valóságot felszámolnia, ugyanakkor a film egy megdöbbentő és kissé paranoid csavarral ér véget.
A mára már kult filmmé vált Ridley Scott rendezte disztópikus sci-fi neo-noir egy elképzelt jövőben játszódik, ami a Dark Cityhez hasonló kérdéseket feszeget: mitől ember az ember, az emlékei teszik-e azzá, mégha azok nem igaziak is, vagy valami más. Már csak az illendőség is úgy kívánta volna, hogy ezt a filmet a Dark City elé tegyem, amit többek között ez a film inspirált, de valami miatt (az egyéni és kollektív tudat közti különbség feszegetése) a másik közelebb áll a szívemhez. A másik ok pedig a filmek bejezése. Én szeretem a sokkoló végeket (főleg noir esetén), ami a Dark City esetén fennáll, itt viszont nem (annyira) ütős. Mindazonáltal mind a kettőnek ugyanaz volt a célja: nyitva hagyni a látszólag lezárt kérdéseket.
A jövőben az emberiség számára már olyan technológia áll rendelkezésére, amellyel képes az ember másolatait, replikánsokat előállítani, akik azonban a Földön nem élhetnek, csak távoli bolygókon dolgozhatnak nehéz körülmények között, addig amíg az előre meghatározott és beprogramozott élettartamuk le nem jár. Rick Deckard (Harrison Ford), a szárnyas fejvadász, egy olyan nyomozó, akinek a Földre szökött replikánsokat kell elkapnia és megsemmisítenie. Az amúgy is kissé kiégett Deckardnak filozófiai kérdésekkel kell szembesülnie nyomozása során...
A film befejezése szándékosan kétértelmű - és a mai napig vita tárgya -, aminek az a célja, hogy a néző maga vonhassa le a következtetéseket, és egyben adjon egy lezáratlan érzést is, ami által a filmben felvetett filozófiai kérdések állandóan velünk maradnak. És amelyek egyre időszerűbbnek tűnnek az androidok korában. A film nagyon atmoszférikus és látványos, amit Vangelis zenéje is erősít.
Ez a neo-noir krimi a Coen testvérek debütáló filmje (ők írták, rendezték és a producerei is egyben), ami rögtön megmutatta a testvérek kreatív erejét, és amit később olyan filmek követtek, mint a Fargo vagy a The Big Lebowski. Ugyanez a film indította el Francis McDormand színésznőt is azon az úton, ami a Fargoval meghozta számára az Oscar-díjat.
A történet Texasban játszódik, ahol Abby Marty (Frances McDormand) megcsalja férjét Julian Martyt (Dan Hedaya) Rayjel (John Getz). A férj a pár tudtára adja, hogy tud a kapcsolatukról, és figyelmezteti Rayt, hogy ne bízzon meg Abbyben, közben felfogad egy magánnyomozót Loren Vissert (M.Emmet Walsh), hogy ölje meg őket. A nyomozónak azonban más terve van, amitől azt reméli, hogy mindenkit átvágva sokkal több pénzt tud kihúzni az esetből, mint amennyi eredetileg benne lenne. A terve azonban vérfagyasztó eseményekké alakulnak és nem várt befejezésbe torkollik.
A filmben a feszültség folyamatosan fokozódik, amely a kapzsiság és a bujaság miatt egy véres rémálommá változik. A Véresen egyszerűben minden meg van, ami a Coen testvéreket naggyá tette: a megnyerő történet elbeszélés, a kidolgozott és érdekes karakterek, a találékony rendezői stílus, és azok a jelenetek, amelyekben az érzéketlen erőszakosság bizarr és szürreális emberi viselkedéssel karöltve járnak. Tehetségükre jellemző, hogy ezt ebben a filmben nagyon alacsony költségvetésből érték el.
A Lawrence Kasdan rendezte suspense neo-noir filmet az 1944-es Gyilkos vagyok (Double Indemnity) inspirált, ami nemcsak a történet, de a karakterek hasonlóságából is egyértelműen látható.
A test melege egy floridai kisvárosban játszódik tikkasztó hőhullám közepette. Ez a hőség azonban nem akadályozza a laza és sármos ügyvédet Ned Racinet (William Hurt) a csajozásban. Látókörébe kerül a vonzó és gyönyörű Matty Walker (Kathleen Turner), aki a férfi korántsem udvarias, de rámenős szövege ellenére flörtölni kezd az ügyvéddel, ugyanakkor azt is a tudtára adja, hogy semmi sem lehet közöttük, mert ő házas, és a férje egy befolyásos, gazdag ember. Matty, a férfi vágyainak és szenvedélyének felfokozása célját szolgáló kezdeti "nehezen megkapható nő vagyok" játéka után egy szexuálisan túlfűtött kapcsolatba kezdenek, amit megkönnyít az a tény, hogy a férj Edmund Walker (Richard Crenna) csak hétvégente jár haza az üzleti útjairól. A nő ráveszi Nedet a titoktartásra, kapcsolatukról senkinek sem beszélhet, még a barátainak, az ügyész Peter Löwensteinnek (Ted Danson), és a rendőr nyomozó Oscar Gracenek (J.A.Preston) sem. A kezdeti szexuális kapcsolat végül szerelembe fordul, amivel egy időben azt is megtudhatjuk, hogy Matty a házassági szerződés értelmében válás esetén egy vasat sem kap, ezért elhatározzák, hogy megölik Matty férjét. A tökéletesnek gondolt gyilkosságot Ned tervezi meg, és hajtja végre. A gyilkosság után azonban Ned folyamatosan szembesül azzal, hogy Matty az ő tudta nélkül veszélyes változtatásokat hajtott végre a tervben. Ráadásul az előkerülő nyomok és bizonyítékok egyenes irányban Ned bűnössége felé mutatnak, aminek hatására a férfi kénytelen elgondolkodni azon, hogy mennyit is tud valójában a nőről...
A film remekül felhasználja az időjárási körülményeket, amivel már önmagában megteremti az atmoszférájának alapját: a szexuális túlfűtöttséget. A neo-noir filmekben ritka az annyira klasszikus femme fatale, mint Matty. Szexis és csábító manipulátor, aki tökéletesen tisztában van a libidója által vezérelt férfi gyenge pontjával, aki számára amiatt elkerülhetetlen a végzete. A kissé önhitt Ned azt hiszi, hogy ő az, aki megszerezte a nőt, valójában viszont a nő volt az, aki az elejétől a végéig irányította a kapcsolatukat. Ned azt gondolta, hogy okosabb az átlag bűnözőnél, és megúszhatja a dolgot. Sőt, ami ennél rosszabb, azt sem veszi észre, hogy a terv valójában nem is az ő terve, hanem Matty-é. Mind Kathleen Turner, mind William Hurt nagyszerű, akiket ez a film tett sztárrá.
A Christopher Nolan - aki olyan filmeket készített, mint a Insomnia, Inception vagy éppen a The Dark Knight - rendezte Mementó egy neo-noir mystery és pszichológiai thriller, aminek központjában a memória, a gyász, a bosszú, és az önbecsapás áll. A film két szálon fut, az egyik fekete-fehér és időrendi sorrendben halad, amit a főszereplő mesél el, a másik pedig színes és időrendben visszafelé láthatóak. Ezek természetesen találkoznak a film végén és egy kerek történetté állnak össze.
A film főszereplője Leonard Shelby (Guy Pearce) biztosítási nyomozó fejsérülése következtében anterográd memóriazavarban szenved, aminek a lényege, hogy nem képes új információkat megjegyezni és tárolni, csak régieket. Sérülését akkor szerezte, amikor feleségét megölték, és ez nagymértékben akadályozza nem csak abban, hogy normális életet élhessen, de feleségének gyilkosának elkapásában is. Amit az egyik nap kinyomoz, arra a következő nap már nem emlékezik, ezért állandóan polaroid képeket készít, amiknek hátulját megjegyzésekkel lát el, kulcsszavakat pedig magára tetováltat, hogy ezek az információk ne vesszenek el. Így is minden napja azzal telik, hogy próbálja rekonstruálni az addig kiderített információkat, eseményeket, és lehetőség szerint újakat hozzátenni. Két segítője is akad ebben a tevékenységében Natalie (Carrie-Anne Moss), és Teddy (Joe Pantoliano).
A főszereplő életének egyetlen dolog ad értelmet: felesége megölése ügyének felgöngyölítése. Ezt nagyban megnehezíti, hogy nem ismeri a környezetében lévő emberek valódi érzéseit és szándékait, soha nem lehet biztos abban, hogy ki akar valóban segíteni, és ki az, aki csak a betegségét akarja kihasználni, vagy esetleg szándékosan félrevezetni, ugyanis minden apró részletet még ő sem tud dokumentálni. Leonardotot feljegyzései ellenére is meg lehet téveszteni, ami alól saját maga sem kivétel. A film az elsőre bonyolultnak tűnő történetvezetés ellenére is érthető és érdekfeszítő, meglepő és sokkoló csavarokat tartalmaz.
A 11 Oscar-díjra jelölt és Roman Polanski rendezte Kínai negyed, ami az AFI 2007-es listáján a 21-ik helyén áll, a neo-noirok korai klasszikusa. A film a klasszikus noirok magándetektíves vonalának folytatása modern(ebb) környezetben, nem véletlen az, hogy Jack Nicholson Jake Gittes nyomozója sok szempontból emlékeztet minket Humphrey Bogart Sam Spadejére vagy Phillip Marlowejára: cinikus felszínnel a romantikus természetüket álcázó kalapos kemény fickók.
J.J. 'Jake' Gittes (Jack Nicholson) magánnyomozót, aki házasságtörési ügyekre szakosodott, megbízza Evelyn Mulwray, aki azt gyanítja, hogy férje, aki a város vízvezetékrendszerének főmérnöke, megcsalja. Gittes el is kezd dolgozni az ügyön, és fényképeket készít a férfiről egy fiatal nő társaságában. Legnagyobb meglepetésére a fényképek megjelennek az újságban. A botrány után azonban kiderül, hogy Gittes megbízója nem az igazi Mrs. Mulwray (Faye Dunaway) volt, aki most perrel fenyeget. Gittes rájön, hogy átvágták, de mielőtt beszélhetne a főmérnökkel, azt holtan találják. Gittesnek a gyilkosság vádjával a feje fölött már nincs más választása, mint hogy felgöngyölítse az egész ügyet, amiben segítségére lesz Mrs. Mulwray, akiről azonban Gittes sejti, hogy nem teljesen őszinte. A nyomok a nő apjához Noah Crosshoz (John Huston) vezetnek...
A film vége noiroknak megfelelően nem happy enddel végződik, aminek nagyon erős és szomorú üzenete van: még a legbátrabb és legokosabb embernek sincs esélye a gazdagok és hatalmasok ellen, akik a törvény felett állnak. A film legnagyobb erőssége a színészeken kívül a noiros '50-es évekbeli atmoszféra remekül ötvözve a modern(ebb) környezettel. Nemcsak Jack Nicholson és Faye Dunaway remek, de olyan unikumnak is szemtanúi lehetünk, mint Noah Cross szerepében az Oscar-díjas forgatókönyvíró és rendező John Huston játéka, akihez számtalan klasszikus film kötődik, mint például Máltai sólyom, A Sierra Madre kincse, az Afrika királynője stb. és aki karrierjének vége felé vállalt el néhány színészi feladatot is.
Ez a neo-noir krimi thriller klasszikus film noirok végzet asszonyaihoz nyúl vissza, miközben nemcsak a történetet és a látványvilágot modernizálja, de leginkább a femme fatale karaktert, aki sokkal, de sokkal kegyetlenebb, mint klasszikus elődei. Mint általában az olyan noirok, aminek központi alakja a femme fatale, itt is ő irányítja a történetet, és annak minden szereplőjét.
A new yorki ravasz és vonzó telemarketing menedzser Bridget Gregory (Linda Fiorentino) meggyőzi férjét Dr.Clay Gregoryt (Bill Pullman), hogy munkahelyéről lopott kokainból szerezzenek pénz a házukra. A férj uzsorásoktól kölcsönkért pénzből lebonyolítja a drog üzletet, amivel 700 ezer dollárra tesznek szert. Amikor azonban a Clay zuhanyozni megy, a nő lelép a pénzzel, és Chicagoba indul. Útközben megáll egy kisvárosban, ahol a helyi bárban megismerkedik a naiv kisvárosi Mike Swalevel (Peter Berg), akivel egy egy éjszakásra tervezett szex kapcsolatba bonyolódik. Mivel férje egy magánnyomozó segítségével keresi a nőt, Bridget úgy dönt, hogy átmenetelileg a kisvárosban marad, és munkát vállal álnéven, ugyanannál a biztosító cégnél, ahol Mike is dolgozik. Mike, aki nemrégen hagyta el feleségét Trisht, akivel nagyon hirtelen házasodtak össze, ki van éhezve nemcsak szexuálisan, de érzelmileg is, és legnagyobb szerencsétlenségére Bridgetbe lesz szerelmes. A manipulatív nő rögtön meglátja Mikeban a megfelelő balekot, kieszel egy ördögi tervet és megpróbálja rávenni, hogy ölje meg férjét...
A film leginkább modernizált karaktere Bridget, aki ugyanolyan manipulatív, mint klasszikus elődei, azonban öntudatosabb is, és már nemcsak a férfiak gyengeségeit használja fel saját céljaira, hanem környezete sztereotipikus gondolkodásmódját is a maga javára fordítja. A férfi karakterek teljesen másodrendűek Bridgethez képest, akiket nemcsak személyes gyengeségeik hátráltatnak, de a nőkkel kapcsolatos téves előítéleteik is. Egyszerűen nem hiszik el, hogy Bridget olyan rossz, amilyen, és nem áll szándékában letelepedni senki mellett. Talán ezt hiszik el a legkevésbé. Pedig ha valaki nem kényszer szingli, akkor az Bridget. A film karaktereiben felcserélődnek a nemi szerepek, briliáns szexuális manipulációkat láthatunk, amelyekben a szex - hasonlóan a többi femme fatale-os neo-noirhoz - nagyon grafikusan ábrázolt.
Ez a neo-noir krimi német-amerikai koprodukcióban készült, mivel a hollywoodi filmstúdiókat nem érdekelte a forgatókönyv. Végül a rendezőnek Bryan Singernek sikerült egy német befektetőt találnia filmje finanszírozására. Az eredmény pedig két Oscar-díj lett: Kevin Spacey a legjobb mellékszereplő, míg Christopher McQuarrie pedig a legjobb forgatókönyv kategóriában nyert. A film címe a Casablanca egyik klasszikussá vált mondatából jön: "Round up the usual suspects":
A film a piti bűnöző Roger Verbal Kint (Kevin Spacey) kihallgatásával kezdődik, aki egy felgyújtott hajó 27 áldozattal járó tűzharcának szemtanúja és résztvevője volt. Az ő vallomása során ismerhetjük meg a résztvevőket és azokat az eseményeket, amelyek ide vezettek. A vallomásából egy kalandos és komplex történet bontakozik ki, aminek eredményeként ő és társai a hajóra kerültek. Az egész történet kulcsfigurája egy Keyser Söze nevű alvilági vezető, akivel senki nem találkozott személyesen, senki nem tudja hogyan néz ki, és akinek a megbízásából "dolgoztak". Ő és társai Dean Keaton (Gabriel Byrne) korrupt ex-rendőrtiszt, Michael MacManus (Stephen Baldwin) profi tolvaj és partnere Fred Fenster (Benicio del Toro), valamint Todd Hockney (Kevin Pollak) a múltban (még ha a tudomásuk nélkül is) kapcsolatban álltak már a rejtélyes Keyser Sözevel, és valamilyen oknál fogva mindannyian az adósai...
A film sikerének egyik kulcsa a felépítésében rejlik. Noir hagyományokhoz híven mindjárt a végével kezdődik, ami rögtön kíváncsivá teszi a nézőt, hogy hogyan is történt mindez. A film egy része flashbackben van elmesélve, és ugrálunk a múltbeli és jelen események között. A film energikusságát a gyors és szellemes párbeszédek valamint az élesen színes máskor pedig szürkésebb fényképezés kontrasztja adja. A film gyengesége, hogy ellentétben sok klasszikussal, ezt a filmet nem feltétlenül érdemes sokszor megnézni, mert nagyon a film végén lévő csavarra épül, ami szerintem amúgy is kiszámítható. (Bár ezért a megjegyzésért lehet, hogy lenyakaznak.) Mindazonáltal így is remek film és már csak a színészi játék miatt is itt a helye a tízes listán, ugyanakkor véleményem szerint egy icipicit túlértékelt.
Részlet az L.A.Confidentialből, amikor Ed Lana Turner színésznőről azt hiszi, hogy egy prosti:
