Time Goes By

Angyalarc (Angel Face) 1952

2014. október 24. 10:38 - Time Goes By

Az Angyalarc annak az Otto Preminger rendezőnek az utolsó film noirja, aki egyike volt a műfaj megteremtőinek, és akinek nevéhez olyan noir klasszikusok kötődnek, mint a Laura 1944, Fallen Angel 1945, vagy éppen a Where The Sidewalks Ends 1950. A film forgatása nem volt problémáktól mentes. Habár Robert Mitchum és Jean Simmons, a két főszereplő  szerette a közös munkát, a stáb egyéb tagjai között ellentétek merültek fel. Otto Preminger maximalizmusa miatt számtalanszor újravetette azt a jelenetet, amiben Mitchumnak arcul kell csapnia Simmons. Mitchumnak egy idő után elege lett, és egyszer nem kolléganőjét, hanem a rendezőt csapta pofon, aki ezután követelte Howard Hughes producertől a színész lecserélését. A producer megtagadta a kérést. Jean Simmonsnak pedig a producerrel gyűlt meg a baja szerződése miatt, és bosszúból levágatta a haját, mivel tudta, hogy Hughes hosszú hajú főszereplőt preferált volna filmjében. A producer cserébe megkeserítette Simmons életét, amíg az ő szerződésében állt.

Frank Jessup (Robert Mitchum) mentőautó sofőrt és társát egy Beverly HIlls-i esethez hívják, amiben a milliomos Mrs. Catherine Tremayne (Barbara O'Neil) gázmérgezést szenvedett. Azonban mire a helyszínre érnek, a nőt már megvizsgálta és ellátta a család orvosa. Amikor a házból távozik, találkozik a nő mostohalányával Dianenel (Jean Simmons), aki elkezdi a menőautót követni kocsijával, majd egy étteremben beszélgetésbe elegyedik a férfivel. Frank valami kifogással lerázza barátnőjét Maryt (Mona Freeman), hogy Dianenel lehessen, aki mindenáron meg akarja szerezni magának a férfit. A nő másnap találkozóra hívja Maryt, egyrészről mert fel akarja mérni riválisát, másrészről közölni is akarja vele, hogy a férfi az előző estét vele töltötte, abban a reményben, hogy az szakít Frankkel. Mary és Frank régóta spórolnak, hogy saját szerelőműhelyt alapíthassanak, azonban Diane meggyőzi Franket, hogy sokkal többet tehet félre, ha a családjának alkalmazásába áll, mint sofőr. Frank hamarosan rájön, hogy Diane utálja a mostohaanyját, mert azt hibáztatja, hogy imádott apja Charles Tremayne (Herbert Marshall) író éppen alkotói válságban szenved. Frank, aki lassan realizálja, hogy a nő édes felszíne alatt van valami kegyetlen és fenyegető, úgy dönt, hogy kilép a sofőri állásából, azonban Diane könnyedén elcsábítja, és a férfi marad. Amikor Mr. és Mrs. Tremaynet halálos autóbaleset éri, Diane és Frank hamar gyanúsítottakká és vádlottakká válnak a házaspár meggyilkolásának ügyében...Az Angel Face egyike azoknak a klasszikus noiroknak, amelyet a maga idejében kissé alábecsültek, azonban az utókor már sokkal jobbra és többre értékel. A film a kései noirok közé tartozik, és első ránézésre előző noirokban már számtalanszor feldolgozott elemeket tartalmaz: az elcsábított gyenge férfi, a deviáns és manipulatív végzet asszonya, szexuális vágy, megszállottság és csipetnyi Elektra-komplexus. Azonban a filmet Otto Preminger rendezte és megnézése után az ember rájön, hogy az Angyalarc nemcsak egy rutin film noir, hanem olyan remek és egyedi részeket tartalmaz, amelyek segítségével a rendező átalakítja az átlag noirt az ördögi manipuláció egy hátborzongató tanulmányává, aminek eredményeképpen az egyik legnyugtalanítóbb és legfondorlatosabb film noirt láthatjuk.  A szokásos "femme fatale a romlásba taszítja a gyenge, csinos nő szexuális manipulációjának ellenállni nem tudó antihős" formula pedig a két főszereplő remek játékának köszönhetően frissnek és izgalmasnak tűnik. A film legerősebb része Jean Simmons sötét és pszichológiailag beteges alakítása, ami sok esetben megfagyasztja a vért az ember ereiben. Preminger ezen filmje sokkal sötétebb és cinikusabb, mint a korábbi '40-es évekbeli noirjai, ami nagyrészt a pszichotikus Diane karakterét félelmetes hidegséggel játszó Simmonsnak köszönhető. Sok film noirról elmondható, hogy sokkoló és meglepő csavarokat tartalmaz, ez különösen igaz az Angyalarc végére, amiben ráadásul az egyik legcinikusabb noir befejezés látható. 

További érdekes és egyedi eleme a filmnek, ahogy az autót felhasználja karakterépítésre. Láthattunk már példát egyes tárgyak kulcsfontosságúvá válására egyes noirokban, mint például a telefon különleges helyzete a Sajnálom, téves számban, ahol a főszereplő külvilágtól elzártságát jelképezi. Itt azonban karakterépítő funkciója is van az autónak, ami Frank számára az előrejutást jelképezi. Először egy olyan mentőautó sofőr, aki eredetileg autóversenyző volt, aki arról álmodozik, hogy drága sportautók számára nyit szerelőműhelyt. Egyesíteni szeretné az autók iránti szerelmét (versenyzés) a biznisszel (sofőr), aminek eredményeként azon szerencsés emberek közé tartozhatna, akik a hobbijukból tudnak megélni (sportautó műhely). Ezzel ellentétben az autó a destruktív Diane számára csak a gyilkolás eszközét jelenti.Az állandóan félig csukott szemű Robert Mitchum számtalanszor megjárta már film noirjaiban, hogy nem bírt ellenállni a szexis és csábító nőknek, de az Angyalarcban Franként az egyik leghalálosabb végzet asszonya csapdájába keveredik az összes filmje közül, amiből esélye sincs kimászni, még akkor sem, amikor már tudatában van a nőben rejtőző halálos veszélyeknek. Frank Jessup egy kissé egoista, de alapjában véve kedves és jó szándékú lúzer, aki azt hiszi, hogy tud a nőkkel bánni, és sármjával mindig eléri náluk, amit akar. Együtt van Maryvel, miközben engedi magát elcsábítani Diane által, azt gondolván, ha esetleg vissza akarna térni Maryhez, a nő majd úgyis visszafogadja. Ám mindebben csalódnia kell, ugyanis Mary sem fogadja vissza, és Diane is túljár az eszén. Frank Jessup az totális lúzer, akit ebben a noirban nemcsak a femme fatale dönt végzetébe, de róla még a "rendes lány" Mary is lemond. Frank egy átlag férfi, kezdetben átlag nővel és átlag tervekkel, vágyakkal, de a barátnőjével való elköteleződéstől való félelme a végzet asszonya karjaiba és ezáltal a végzetébe vezeti.

Karaktere azonban nem annyira ártatlan és távol áll attól a passzív áldozattól, amit mutat, mivel nagyon is aktív szerepet vállal saját bukásában azáltal, hogy - akár tudatos, akár tudatalatti módon - szeretne Diane vagyonának részese lenni és azt élvezni. És sokkal, de sokkal sérülékenyebb, mint amit saját maga gondol magáról. Ennek legfőbb oka az önismeret hiánya. Nemcsak mert nem annyira okos és határozott, de a nőkhöz sem ért annyira, mint gondolja. És persze nem tud ellenállni Dianenek, akinek már az első találkozásukkor hagyja, hogy rábeszélje arra, hogy kilépjen állásából, annak ellenére, hogy először nem tetszik neki az ötlet.  És még akkor sem tart a nőnek öt percnél és egy csóknál tovább, hogy maradásra bírja, amikor már kezdi megismerni a nő sötét és pszichotikus oldalát. Ráadásul még feleségül is veszi a nőt, amikor már teljesen tisztában van a nő gyilkos oldalával letartóztatása után. Egyre erősebben gabalyodik bele a nő hálójába, amiből a végén már nincs kiút. Robert Mitchum hozza a rá jellemző ellenállhatatlan stílusát: látszólag könnyed és visszafogott, de egyben fenyegető is, megfűszerezve a sajátos cinizmusával. A film noir színészek közül talán neki van a legerősebb maszkulin szexepilje, ami ebben a filmben is tisztán érzékelhető.Az elkényeztetett és gazdag lány Diane megszokta, hogy mindent megkap amit csak akar, de ha kell akkor öl is érte. A porcelán baba szépségű Jean Simmons karaktere az egész filmben sivár, depressziós, manipulatív és veszélyes, aki valójában nem sok örömet talál az életben, még akkor sem, amikor megszerzi az annyira áhítozott dolgot. Dianenek nincs lelkiismeret furdalása semmi miatt és egy pillanata sem inog meg vagy gyengül el, amely végtelenül hideggé és kegyetlenné teszi. Ő csak azt a jövőt tudja magának elképzelni, amit ő alakít ki manipulációk és gyilkosságok által, és ennek megfelelően hidegen és bosszúállóan cselekszik. Karakterének pszichotikus jellegét erősíti az Elektra-komplexusa, ami tovább fűti mostohaanyja iránti gyűlöletét. Több jelenetben is látható, hogy Diane olyan feladatokat is ellát, ami tipikusan inkább a feleség dolga lenne (legalábbis az ötvenes években), semmint a lányé. Ilyen például, hogy ő készíti a koktélt, ő hozza apjának a sütit és a tejet, ő bizonyosodik meg, hogy az apja cigarettája az ágya mellett elérhető helyen van stb. Amikor azonban látja, hogy apja, aki már felesége vagyonából él, nem lesz manipulálható, hogy elhagyja nejét, akkor őt is megöli az asszonnyal együtt. Innentől kezdve minden energiájával és megszállottságával Franket akarja magához láncolni és kizárólagosan birtokolni. Diane karaktere nagyon hasonlít ebből a szempontból Gene Tierney Ellenjére  a Leave Her To Heavenben. Diane azonban különbözik is néhány dologban a klasszikus femme fatalektól, hiszen ő nem dohányzik, nem iszik, jóval fiatalabb, szinte még gyerek, valamint a pénzszerzés sem motiválja, hiszen az eleve a rendelkezésére áll, aminek előnyeit a film elejétől kezdve ki is használ. Jean Simmons, aki általában amolyan Audrey Hepburnos édes kislány karaktereket játszott eddig, elképesztően izgalmas ebben a kegyetlen végzet asszonya szerepben. Úgy tűnik, mintha maga sem tudná teljesen, hogy mit cselekszik, mintha csak valami tudatalatti ösztön hajtaná egyik jelenetből a másikba, amelyek által lassan felfedi a néző előtt, hogy édes és ártatlan angyali arcocskája mögött mi is rejtőzik: ő a báránybőrbe bújt farkas.A film noirok "rendes lánya" Mary szerepében Mona Freemant láthatjuk. Bár ő szintén jó karakterében, de annak jellege miatt nem olyan színes és izgalmas, mint a végzet asszonyáé. Ugye a "rendes nő" az a noirokban, aki próbálja a megfelelő ösvényen tartani vagy visszaterelni a gyenge férfit, de általában elbukik, mert nem olyan erős, manipulatív és szexis, mint a femme fatale. Mary abban különbözik egy kicsit ettől a sablontól, hogy már a férfi teljes bukása előtt lemond róla, ami által egy kicsit bölcsebbnek és önállóbbnak tűnik, mint általában ez a karaktertípus, annak ellenére, hogy kellett a szétválasztásukhoz a végzet asszonyának manipulációja is. 

Az Angel Face a világos fényképezése ellenére sötét és komplex pszichológiai noir, Jean Simmons feledhetetlen alakításával, aki a mai napig hátborzongatóvá teszi a filmet a hideg és kegyetlen pszichopata karakterével, a megtévesztően angyalarcú végzet asszonyával.

Értékelés: 9/10

Ebben a (kicsit megvágott) jelenetben öli meg szülei:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr676767675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.