Time Goes By

A gyilkosok (The Killers) 1946

2014. október 29. 11:26 - Time Goes By

A 4 Oscar-díjra (rendező, forgatókönyv, zene, vágás) jelölt A gyilkosok a film noir műfajának egyik ismert és elismert darabja, amely Robert Siodmak  - aki egyike a műfaj leghíresebb rendezőinek - legjobb noirja. A film arról is nevezetes, hogy ez volt Burt Lancaster filmdebütálása, és ekkor figyeltek fel Ava Gardnerre is.  A gyilkosokat nevezik a film noirok Aranypolgárának is, egyrészről mert a két film szerkezete nagy hasonlóságot mutat, másrészről mert a The Killers egy meghatározó és stílusos darabja  műfajának, amely sikeresen egyesíti a lenyűgöző noir fényképezést az izgalmas thriller történettel. A film a "kísért a múlt" típusú film noirok közé tartozik, amelyek lényege, hogy a főszereplő nem menekülhet sötét múltja elöl, hiába próbál új életet kezdeni.

Egy kisvárosba két bérgyilkos érkezik azzal a szándékkal, hogy megölje Ole "Swede" Andresont (Burt Lancaster). A két gyilkos a helyi étteremben érdeklődik utána, ahonnan az egyik bent tartózkodó vendégnek sikerül megszöknie és értesítenie Swede-et (akit a kisvárosban Pete Lundnak ismernek), azonban a férfi nem menekül el, hanem fáradtan és lemondóan marad, pedig tudja, hogy ennek mi lesz a vége. A bérgyilkosok meg is találják és lelövik. A gyilkosság után a városba érkezik Jim Reardon (Edmond O'Brien) biztosítási nyomozó attól a cégtől, ahol Swedenek volt egy kisebb életbiztosítása. Annak érdekében, hogy a biztosítási ügyet lezárja, megkeresi és beszél azokkal az emberekkel, akik ismerték a megölt férfit. Ezen beszélgetések során visszapillantásokban ismerjük meg Swede történetét. A férfi egy ex-bokszoló volt, akinek megölése összefügg egy Kitty Collins (Ava Gardner) nevű nővel, akibe Swede szerelmes volt, és akiért bármit megtett volna. A nőnek és a férfinek alvilági kapcsolatai voltak, és Reardonnak sikerül kiderítenie, hogy közük volt egy hat évvel ezelőtti megoldatlan rablási ügyhöz. A nyomozó elhatározza, hogy kideríti hol van az elrabolt pénz, és lehetőség szerint elkapja a gyilkosokat is. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, meg kell találnia Kittyt, aki úgy tűnik, hogy a kulcsszereplője az egész történetnek. A visszapillantásokon keresztül végül kiderül, hogy mi történt, és miért is kellett Swedenek meghalnia, és mi volt mindezekben Kitty szerepe...A film rendezője, a németországi emigráns Robert Siodmak mindent tudott a német expresszionizmusról, és az arra épülő film noirról. A gyilkosok műfajának klasszikusává vált, ami köszönhető a film látványvilágát meghatározó low-key megvilágítási technikának és ennek eredményeképpen létrejött nagyon kontrasztos árnyékoknak, amelyek nagyon erős drámai hatást, komor atmoszférát és feszültséget teremtettek. Az ultimate noir fényképezés mellett a műfajnak megfelelő klasszikus femme fatale és antihős karakterek láthatóak, akiknek története visszapillantásokban bontakozik ki. A noiros hangulat megteremtésébe a szöveg is besegít rögtön a film elején a két bérgyilkos által, akik a műfajban megszokott kemény dumát hozzák, és ami azonnal ad az egésznek egy vészjósló érzetet. Mindezek pedig a film noir alap stílusjegyei közé tartoznak, amelyeknek az alapvető céljuk, hogy adjanak a filmnek egy nyugtalanító, álomszerű, komor és nyomasztó érzést, miközben ezt a hangulatot fokozza a film pesszimizmusa és a cinizmusaManapság a történet már nem számít egyedinek vagy különlegesnek műfajon belül, de ez annak köszönhető, hogy a A gyilkosokat később nagyon sok noir utánozta. A gyilkosok forgatókönyvét Richard Brooks és John Huston írta, aminek az első húsz perce Ernest Hemingway azonos c. kisregényén alapul. A szkript fő karakterei tipikus film noir karakterek a rosszra csábító, manipulatív femme fatale, és a balek főhős, akinek szükségszerűen el kell buknia.

A film hibái közé tartozik, hogy túl sok karakter szerepel benne, ugyanis mindegyik flashbackben kap a nyomozó egy újabb és újabb nevet, akik mentén, velük beszélgetve felgöngyölíti az ügyet, ugyanakkor sok karakter nincs megfelelően részletezve vagy kibontva. Felesleges volt ennyi szereplővel megoldani a történetvezetést. Emiatt aztán - az erős kezdés után - egy kicsit lankadni kezd az ember figyelme egy idő után, amit aztán a filmnek később sikerül visszaszereznie szerencsére. A film sikeréhez nem várt mértékben járultak hozzá a főszereplők, az akkor még ismeretlen Burt Lancaster és Ava Gardner.

Swede karakterét mintha Burt Lancasterre szabták volna, nagyon karizmatikus a filmben, annak ellenére, hogy szinte csak mások emlékeiben láthatjuk, leszámítva azt a jelenetet a film elején, amikor megölik. Az ex-cirkuszi akrobata Lancaster a kisportolt hatalmas testével tökéletes a kissé buta, de nagy szívvel rendelkező ex-bokszoló szerepében. A kemény fickó, akinek van egy sebezhető pontja: Kitty, a femme fatale. Annyira egyértelmű az érzései által kiszolgáltatott férfi vergődése és végső bukása, hogy néha rossz nézni. Ő a tökéletes balek a femme fatale horgán, aki átvállalja a nő börtönbüntetését, majd szabadulása után még akkor is belemegy a rablásba, amikor a nő már más felesége, csak azért, hogy a közelében lehessen. Amikor realizálja, hogy elárulták, tele agresszióval még arra is képes lenne, hogy kárt tegyen magában. Végül nem marad más választása, minthogy új identitást felvéve letelepedjen egy kisvárosban, abban a reményben, hogy elmenekülhet sötét múltja és a saját érzései elöl. Azonban ez egy noirban mindig hiú ábránd, a legvégén (illetve film legelején) pedig egy mindenbe beletörődött megtört ember látható, akinek tulajdonképpen soha nem volt esélye az okos és gyönyörű nővel szemben. Ekkor már tudja, hogy nem szökhet meg a végzete elől. A film csábító végzet asszonya Ava Gardner, mint Kitty, a gengszterek nője, aki bár szerepelt már egy csomó filmben ezelőtt, de mindig csak kisebb szerepekben, szintén tökéletes az ellenállhatatlanul gyönyörű és vonzó nő szerepében. Minden egyes jelenetet irányít, ahol férfiakkal van körülvéve, mert senki sem tudja kivonni magát a nő hatása alól, és mindenki a tenyeréből eszik. Bármit is gondolnak a férfiak róla, Kitty - aki remek mintapéldánya a femme fatale karaktereknek - egyáltalán nem romantikus, csak  nagyon számító és már-már bestiálisan önző. A legfőbb fegyvere a körülötte lévő frusztrált férfiak erotikus fantáziája, amit érzéketlenül kihasznál és felhasznál célja elérése érdekében. A végsőkig lelketlen és önző Kitty a sebezhető férfiak rossz szándékú csábítóinak ikonikus figurája.

Bár első pillantásra Edmond O'Brien tűnik a főszereplőnek, vagy legalábbis az ő szemszögén keresztül látjuk a filmet, de inkább csak közvetítő funkciót tölt be a néző és a történet között. Időről-időre visszamegy a céghez, hogy főnökének jelentést tegyen az ügy állásáról. Ilyenkor kicsit a néző is szusszan egyet a történetben. Reardon hamar az ügy megszállottja lesz, aki munkakörét jóval túllépve végül felgöngyölíti az ügyet. Az általa készült interjúk segítségével a visszapillantásokon keresztül ugrálunk az időben és a történetben a múlt és a jelen között. Jim Reardon pontosan az a fajta makacs és kemény fickó, amilyennek egy fim noir nyomozót várunk (annak ellenére, hogy nem zsaru, hanem biztosítási ügyekkel foglalkozik). Sokat cigizik, a nőket babynek szólítja, és végtelenül elszánt, hogy az ügy végére járjon.Meg kell említeni a film operatőrét Woody Bredellt is, akinek munkája a rendezés és a színészek mellett a a film sikerének legfontosabb eleme volt.  A low-key világításnak köszönhetően nagyszerű kontrasztokat teremtett pl. a koromsötét árnyékok és Ava Gardner bőrének fehérségén keresztül. A kameramunkájának köszönhetően a krimi jelenetek is lenyűgözőek, mint pl. az éttermi nyitó jelenet, ahol a feszültség elkezdődik a két gyilkos vitriolos beszélgetésével, ami megalapozza a kezdeti kellemes hangulat átmenetét sötétté és fenyegetővé, aminek a végén lelövik Swedet. A jelenetben először csak a sötét és árnyékos környéket látjuk, majd bent az árnyékban fekvő Lancastert, és végül a két gyilkos élesen világító lövéseit.

A gyilkosok egy izgalmas és a flashbackek által kiválóan elmesélt történet, tele meglepetéssel, amit átsző a fatalista hangulat. A fekete-fehér fényképezés, az érdekes kameramunka, a tekervényes történet, a nagyszerű színészek mind hozzájárulnak, hogy a film egy feszültséggel teli klasszikus noirrá álljon össze. Ennek a korai noirnak nincsenek nagyon speciális vagy nagyon egyedi jellemzői, inkább "csak" a film noir műfajának a legjellegzetesebb jegyeit tartalmazza, amiből egy csomó későbbi noir merített, és amit kötelező ismernie a műfaj rajongóinak.

Értékelés: 9/10

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr976700589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.05.04. 23:44:12

Remek film, szinte nincs is miről beszélni... Kitty hatása alól én sem tudtam kivonni magamat... Szinte végigfeszültem az egész filmet... mígnem a végén eleresztettem egy hatalmas hűűűba+ -et amikor becsusszant a slusszpoén ... jó volt na!

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.05.04. 23:54:45

@moodPedro: ez egy alap noir klasszikus. Úgy vettem észre, hogy nálad nagyon sokat nyom a latba az expresszionista fényképezés, mert mintha eddig azok jöttek volna be a legjobban a műfajból, amelyek hozzák a tömény noir látványt. Mondjuk nem szóllak meg érte ... ;-) Siodmak filmjeire - még a jóval gyengébbekre is - jellemző ez a tömény noir atmoszféra, a klasszikus elemek prezentálásában és használatában ő volt az egyik legjobb, csak nem volt annyira egyedi vagy specifikus, mint mondjuk Lang vagy Hitchcock.