Time Goes By

Magányos helyen (In a Lonely Place) 1950

2014. november 05. 14:21 - Time Goes By

A Nicholas Ray rendezte Magányos helyen egy olyan film noir, ami egyesíti a drámát, a thrillert, a romantikát, és ami a magányosságot, a kétségbeesést és a paranoiát helyezi központjába, ami elől a főszereplők nem szökhetnek el. Sokak véleménye szerint Humphrey Bogart nem a leghíresebb filmjeiben nyújtotta legjobb alakítását, hanem itt, többek között azért, mert a főszereplő Dixon Steele karaktere állt legközelebb Bogart saját személyiségéhez. A film a főszereplők pszichológia tanulmánya mellett nagyon erős Hollywood kritikát is tartalmaz, ami ebben az időszakban készült filmek népszerű témája volt (Sunset Boulevard, All About Eve stb).  

Dixon Steele (Humphrey Bogart), egy cinikus és kiégett hollywoodi forgatókönyv író, aki nagy nyomás alatt áll, hogy megírjon egy regényadaptációt a soron következő filmhez. Azonban a feladat még annyira sem érdekli, hogy elolvassa a könyvet, ezért fizet egy fiatal nőnek, hogy olvassa el helyette, és mesélje el neki. Miután Steele-től távozik a lány, meggyilkolják. A rendőrség őt kezdi el gyanúsítani, nem csak azért mert ő látta utoljára, hanem erőszakos előélete miatt is. Steele ugyanis gyakran keveredik verekedésekbe, mert hirtelen haragját nem tudja kontrollálni. Első kihallgatása után elengedik, mert szomszédja, a csinos és feltörekvő színésznő Laurel Gray (Gloria Grahame) tanúsítja, hogy látta élve távozni a lányt. Ezután Steele és Laurel szerelmesek lesznek, ami lelkesebb munkára ösztönzi az írót, ugyanakkor sokszor furcsán és erőszakosan viselkedik. Megveri ügynökét, és egy ismeretlent is, akivel majdnem karamboloznak. Ráadásul olyan kijelentéseket is tesz, ami elgondolkodtatja a körülötte lévőket, hogy esetleg mégiscsak ő a gyilkos. Laurel sokáig védi Steele-t, de egy idő után ő is elbizonytalanodik a férfi ártatlanságában. Laurel megtudja, hogy a férfi előző barátnőjével is agresszív volt, és egyre gyanakvóbbá, bizalmatlanabbá válik a férfivel szemben, és odáig jut, hogy már csak altatóval tud aludni. Amikor Steele megkéri a kezét, akkor félelmében igent mond, mert nem tudja, hogy a férfi mit tenne vele, ha elutasítaná. Végül úgy dönt, hogy elhagyja a férfit, és titokban repülőjegyet foglal. Steele azonban megtudja a nő szándékát...A film nagyon sok témát érint egyszerre. Egyrészről a háború utáni elidegenedésről is szól, amikor a háborúból visszatérve sokan nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba, másrészről pedig Hollywood sekélyességét, hipokritaságát és relativizálását is feltárja. Dixon Steele agresszivitása nem probléma, amikor sorozatban gyártja a nagyobbnál nagyobb sikereket, azonban azzá válik, amikor alkotói válságban van. Az egyébként szimpatikus és lojális ügynöke is jobban aggódik azért, hogy nem készül el időben a forgatókönyvvel, mint azért, hogy az író esetleg gyilkos. A hollywoodi show biznisz világát egy nagyon bizonytalan iparágnak mutatja be, ahol a siker érdekében az alkotóknak sokszor el kell adniuk magukat és alantas kompromisszumokat kell kötniük, ugyanakkor az cserébe még hálátlan is, hiszen egyetlen bukás is elegendő ahhoz, hogy a korábbi sikerek elhalványuljanak és valaki kirekesztett páriává váljon. Aki pedig ragaszkodik az eredetiséghez és igazsághoz, az azonnal kívülállóvá válik, mert veszélyt jelent azokra nézve, akik Hollywood rendszerét működtetik. A főszereplő ellentmondásos viselkedését és cinizmusát ez a környezet is erősíti, ami a pénzteremtő képességgel sokszor együtt járó középszerűséget az eredetiség és kreativitás elé helyezi, ami által egy igazi alkotó nagyon hamar magányos helyen találhatja magát. A film mindemellett egy rejtélyes gyilkosságról és a rendőrség joggal kritizálható működéséről is szól, amiben a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt hamisan megvádolt ember élete kedvezőtlen fordulatot vesz. Mindezekkel együtt azonban leginkább a két főszereplő, Dixon Steele és Laurel Gray személyiségéről, valamint a környezetük és a saját jellemük, pszichológiai gyengeségeik kettejük kapcsolatára gyakorolt hatásáról szól.

A film legnagyobb erősségei a rendezés, Dixon és Laurel pszichológiai mélységű karakterei, és persze az őket játszó színészek. A rendező Nicholas Ray és Gloria Grahame házassága ebben az időszakban jutott a mélypontra, és kettejük problémás házassága tükröződik egy kicsit a filmben is.A film első felében a rendező Dixon Steele karakterére koncentrál, amely szakaszban a film noiroknál bevált rejtély és gyilkosság hajtja előre a történetet, míg a film második részében a fókusz egyre inkább Laurel karakterére és kettejük kapcsolatára terelődik. Az, hogy az író ölte-e meg az áldozatot vagy sem, egyre kevésbé lesz fontos. Ami ennél lényegesebbé válik, az az, hogy Laurel mit gondol erről, és ez hogyan változtatja meg kapcsolatukat. Ahogy Laurel egyre gyanakvóbbá és bizonytalanabbá válik félelme miatt, úgy lesz Dixon is egyre bizalmatlanabb, paranoiásabb és agresszívebb.

Humphrey Bogart nagyon sok tulajdonságában hasonlított Dixon Steelere. Ő is hajlamos volt, ha nem is fizikai agresszivitásra, de impulzív viselkedésre, ő is büszke és érzékeny volt művészetére, és sokszor feleslegesen volt roppant dacos. Annak ellenére, hogy ekkor már nagy sztár és Hollywood ikonikus figurája volt nagy baráti körrel, mégis egy kicsit kívülálló volt személyiségénél fogva. Ekkora már nagyon sok sérült és megfáradt karaktert játszott el, amelyek egyes összetevőit viszontláthatunk Dixon Steele karakterében. Megtalálható benne A máltai sólyom Sam Spadejének hideg cinizmusa, Casablanca Rickének keserűsége és csalódottsága, aki még azért képes szerelemre, de megjelenik a The Big Sleep Marlowejának szellemessége, a bizalmatlanság és paranoiásság a The Treasure of the Sierra Madre Dobbsából, valamint a Caine Mutiny Captain Queeg kezdetben tisztelt karaktere, akit később saját személyes pszichológiai problémái tesznek tönkre. Ugyanakkor Dixon Steele nemcsak a régi karaktereinek összessége, hanem valami teljesen új: az ember, akit az önutálatából fakadó hirtelen dühkitörései és növekvő agresszivitása miatt a gyötrelem új dimenziójába kerül.Dixon Steelenek nincs romantikus múltja, a szeretet és szerelem inkább csak írásaiban jeleneik meg, semmint a szívében. Környezetével szemben lenéző és megvető, aki ráadásul hajlamos impulzusainak megfelelően cselekedni. Sármos, szellemes, érzékeny és tehetséges fickó, aki azonban nagyon sérülékeny, és a felszín alatt - nem is olyan túl mélyen - rejtőzik benne valami sötétség, ami önpusztító cselekedetekbe hajtja általa kontrollálhatatlanul. Ez a tulajdonsága a mind szakmailag, mind a magánéletében gödörben lévő embert szükségszerűen a kívülállóság helyzetében tartja. A változás legnagyobb akadálya pedig ő, saját maga és a másokba vetett bizalom képességének hiánya.

Már a film legelejétől érezhető, hogy ennek az embernek van valamilyen személyiség zavara, ami hirtelen dühkitöréseinek hátterében áll. Ez pedig nem más, mint a keserű önutálat, amit alkoholizmusa is fokoz. Azonban Steelre jellemző az is, hogy agresszív dühkitörései után mindig megbánja tetteit. Bogart elképesztően jól és hirtelen váltogatja a kedves és őrült állapotait, ami ad egyfajta Jekyll és Hyde jellegű vonást karakterének. A frusztrációit nem dolgozza fel, hanem villámcsapásszerűen adja ki magából, és ilyenkor keresi az első embert, akin kitöltheti mérgét és dühét. Kezdetben úgy tűnik, hogy Laurellel való kapcsolatán keresztül talán sikerül démonaitól megszabadulnia. A nő iránti szerelme és kapcsolata nemcsak a munkájában inspirálja, de azt is érzi, hogy ez az utolsó lehetősége egy igazi kapcsolatra, ezáltal arra is, hogy kitörjön a saját maga által épített falak mögül. "I was born when she kissed me. I died when she left me. I lived a few weeks while she loved me." "Akkor születtem, amikor megcsókolt. Meghaltam, amikor elment. Néhány hétig éltem, amíg szeretett."

Ez a törékeny remény azonban bizonytalanná és féltékennyé teszi, a nő minden lépéséről tudni akar, akinek a megszállottja lesz. A néző persze kezdetben azt szeretné, ha működne kapcsolatuk, hiszen úgy tűnik, hogy Laurellel való kapcsolat segítségével Dixon maga mögött tudja hagyni személyiségének sötét oldalát.Gloria Grahame is remek a bizonytalan Laurel szerepében. Mivel szerelmes a férfibe, ezért arra is képes, hogy lássa annak szebbik oldalát, ami egy ideig magabiztossá teszi a nőt. Azonban minél több példát lát Dixon félelmetes agresszivitására, annál inkább növekszik a bizonytalansága, bizalmatlansága, és félelme, hogy Dixon igenis képes gyilkosságra. A film elején látjuk, hogy az áldozat elment a lakásából, Dixon pedig lefekvéshez készülődött, tehát tudhatjuk, hogy nem ő a gyilkos. Látva azonban, hogy mire képes hirtelen dühkitöréseiben, Laurellel együtt bizonytalanodunk el mi is. Biztos, hogy nem ő volt a gyilkos? Azonban a filmnek ezen a pontján már nem is az a fontos, hogy ő ölte-e meg az áldozatot, hanem általában az, hogy képes lenne-e Dixon gyilkosságra. Laurel egyre inkább úgy érzi, hogy igen, a néző pedig egyre jobban aggódik Laurel testi épségéért, és egyre biztosabb benne, hogy kapcsolatuknak nem lesz jó vége. Laurel egyre jobban fél, már csak altatóval tud aludni, és félelmében még a házassági ajánlatot sem meri visszautasítani. A legvégén már annyira biztos a férfi gyilkos ösztöneiben, hogy csak a titokban elszökést látja az egyetlen kiútnak. Laurel átváltozásai is érdekesek: a kezdeti titokzatos femme fatale-szerű csinos, szexis nőből egy szerető és támogató társsá válik, majd félelmében - mintegy betöltve a paranoiás férfi bizalmatlanságát - titkolózni és hazudni kezd Dixonnak.

A két fő karakter egyike sem szenvedett valójában nagy traumákat senkitől, inkább csak saját természetük áldozatai: A férfi az önutálatáé, a nő pedig a bizonytalanságáé. Humphrey Bogart legjobb alakításai közé tartozik Dixon Steele karaktere, de ő saját személyiségéből kifolyólag mindig is jó volt a lelkileg sérült férfi karakterében. Gloria Grahame is bele tudta pakolni saját személyét a bizonytalan Laurel karakterébe. Mindketten kiválóak voltak.Két mellékszereplőt is érdemes megemlíteni, Frank Lovejoy Brub detektív szerepében, aki a Steele régi barátja, most azonban az ügy egyik nyomozója. Art Smith-t pedig Dixon ügynökének szerepében láthatjuk. Mindkettejüknek van pár  remek jelenete Bogarttal.

Nicholas Ray rendező volt az '50-es évek egyik fiatal, tehetséges rendezője, aki többek között Godard-t és Scorseset is inspirálta. Ezzel a filmjével is a hollywoodi filmkészítés sztenderdizálását kritizálta, ami talán manapság még aktuálisabb, volt hatvan éve volt. Steele összetett és magányos karakterébe pedig egy kicsit magát is belegyúrta, aki a dühös viselkedésével még a barátait is elidegeníti magától. Mindemellett nemcsak a karakterekkel, de egyéb eszközökkel is a főszereplő kívülállóságát és elzárkózottságát mutatja be. Steele lakásában vagy akörül, mindenhol rácsok láthatóak. Nemcsak az ablakokon valódiak, de a beltérben virtuálisak is, mint például a függöny mintázata, a reluxa, ami mindig le van húzva, de még a légkondi csíkjai is rácsszerűek.  Mint annyi más Hollywood aranykorában készült filmbe, úgy ebbe is beleszólt a cenzúra, így a Magányos helyen végét is megváltoztatták az eredeti tervhez képest, azonban ez itt remekül sült el, ellentétben Hitchcock Suspicionjával, ahol érezhetően rontott a film egészén a megváltoztatott befejezés.

A filmet több ok miatt is meg kell nézni: egyrészről mert az egyik legjobb film noir, ami ráadásul nagyon egyedinek számít műfajon belül, másrészről Humphrey Bogart az egyik legjobb alakítását nyújtja, ami elmondható Gloria Grahameről is, harmadrészről mert Nicholas Ray egy mára ugyan egy kicsit elfeledett, de mindenképpen nagy hatású rendező volt. 

Értékelés: 10/10

Ebben a jelenetben kéri meg Dixon Laurel kezét, aki félelmében igent mond:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr676809265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.