Time Goes By

Sabrina 1954

2014. december 02. 15:55 - Time Goes By

Billy Wilder rendezte Sabrina egy 6 Oscar-díjra jelölt romantikus komédia némi társadalmi szatírával keverve, aminek olyan színészlegendák a főszereplői, mint Humphrey Bogart, Audrey Hepburn és William Holden. A Sabrina az egyik legbájosabb romantikus komédia, egy igazi hollywoodi tündérmese, olyan, amelyek miatt az emberek anno moziba jártak, hogy két órára megfeledkezzenek a valóságról. A film hatalmas sikert aratott megjelenésének évében, aminek annak ellenére az egyik legnépszerűbb filmje lett, hogy az 1954-es év egy erős évnek számított Hollywoodban, amikor olyan filmek születtek, mint a Rear Window, a Caine Mutiny, vagy az On the Waterfront, a The Country Girl, esetleg a A Star is Born. 

Linus (Humphrey Bogart) és öccse, David Larrabee (William Holden) egy gazdag család sarjai. A középkorú, racionális, mindig a földön járó Linus életét teljes egészében a családi vállalat irányítása tölti ki, míg fiatalabb öccse David ennek pont az ellenkezője, a munka soha nem érdekelte, figyelmét mindig is a nők kötötték és kötik le. Sabrina Fairchild (Audrey Hepburn) a család sofőrének szégyenlős, esetlen lánya, aki amióta a fejét tudja szerelmes Davidbe. David azonban észre sem veszi, és Sabrina édesapja, hogy lányát megkímélje a szenvedéstől, Párizsba küldi, hogy séfnek tanuljon és elfelejtse a férfit. Pár év múlva Sabrina kifinomult, csinos nőként tér vissza, és így már persze azonnal megakad rajta David szeme. Idősebb Larrabee (Walter Hampden) aggódik, hogy bolondos és megbízhatatlan fia esetleg megint felelőtlenül megnősül - ráadásul a sofőr lányával - ezért Linus-szal elhatározzák, hogy megpróbálják a lányt eltávolítani David közeléből. A feladat Linusra vár, akivel az események alatt váratlan dolog történik: szerelmes lesz Sabrinába. Közben a lány is azon kapja magát, hogy egyre inkább Linus társaságára vágyik Davidé helyett...A Sabrina egy igazi old school édes-bús romantikus komédia, egy kevés drámával és társadalmi mondanivalóval megfűszerezve, ami nagyon jól egyensúlyozik a három fő összetevője (romantika, komédia, társadalmi szatíra) között úgy, hogy egyik sem megy a másik rovására, és egy kerek egészet alkotnak .A film alapsztorija nem nevezhető egyedinek vagy különlegesnek, azonban műfajának egyik legstílusosabb és legbájosabb darabja. Mintha ez a két tulajdonság idővel kiveszett volna a hasonló műfajú hollywoodi filmekből, sőt mintha az egész műfaj kihalt volna. A történet számos klasszikus romantikus elemet tartalmaz: a rút kiskacsából fehér hattyú lesz, aminek hatására a férfi, aki addig tudomást sem vett róla, hirtelen felfigyel rá. Később pedig kialakul egy érdekes szerelmi háromszög, miközben egy darabig a nő vacillál a két férfi között, majd a végén természetesen mindenki számára boldog happy endet láthatunk. Műfaji jellemző, hogy a történet fordulatai és a vége a film elejétől fogva kiszámítható és tudható, ami ebben a műfajban egyáltalán nem probléma, hiszen ha feszültséggel teli izgalmakra vágyunk, akkor nem romantikus komédiát választunk vasárnap délutánra, hanem besötétítünk és megnézünk egy noirt.

A film emellett egyike az utolsó hollywoodi filmeknek, ami a nagyon gazdagok világát és életét figurázza ki. Erre, az USAban rohamosan növekvő életszínvonal és a középosztály erősödésével már nem mutatkozott akkora igény a közönség soraiban, mint a háború előtt. A film forgatókönyvét Ernest Lehman és Billy Wilder írták Samuel A. Taylor Sabrina Fair c. színdarabja alapján, ami nem állt készen a forgatás megkezdésekor: nagyjából előző este íródott meg a másnap forgatandó jelenetek szövegkönyve. A film tömve van szellemesebbnél szellemesebb dialógusokkal, aminek központi témája az alacsonyabb sorból származó Sabrina és a két gazdag, felső tízezerhez tartozó testvérpár szerelmi háromszöge.A kapcsolataikon és a szereplők életén keresztül a történetben a régi világ romantikus szemlélete küzd a modern világ materialista (itt nem ideológiai, hanem pénzközpontúság értelemben) gondolkodásmódjával, aminek végén természetesen a romantika nyer. A szerelmeseknek ennek elérése érdekében persze le kell küzdeniük az osztálykülönbségükből fakadó akadályokat, ami a filmben nagyon szellemes dialógusokon, néha bohózatszerű jeleneteken és egyes esetekben karikatúraszerű karaktereken keresztül jelenik meg. Ha Amerikáról beszélünk, akkor a legtöbb embernek a pénzközpontúság jut eszébe, annak előnyeivel és hátrányaival. Itt a társadalmi osztályok soha nem annyira születési előjogokon alapultak, mintsem inkább az anyagiakon. Előszörre azt gondolhatnánk, hogy ezt könnyebb áttörni, azonban a filmben egy nagyon merev társadalmi struktúrát láthatunk, miközben persze egy pillanatnyi kétségünk sincs afelől, hogy a szerelem ezt le fogja rombolni.

A filmben ezt a merev struktúrát nem csak a felső tízezer tagjai akarják fenntartani, hanem úgy tűnik, hogy az alkalmazottaik is nagyon elégedettek ezzel a szituációval, sőt büszkék, hogy egy ilyen gazdag családnál élhetnek és dolgozhatnak. Ők legalább annyira ellenzik a falak lebontását, mint munkaadóik, ahogy Sabrina apja, a család sofőrje mondja "Van az első ülés és a hátsó ülés, a kettő között pedig az ablak." Lányát állandóan figyelmezteti az osztálykülönbségre, amivel nem csak a csalódástól akarja megóvni lányát, de jól érezhetően helyteleníti is az ilyen jellegű kapcsolatokat. "A demokrácia kegyetlenül tisztességtelen tud lenni, Sabrina. Soha egyetlen szegényt sem hívtak demokratának, mert hozzáment egy gazdaghoz." Ő legalább olyan konzervatív, mint idősebb Larrabee, a testvérek idős apja, aki arra a megjegyzésre, hogy ez már a 20. század, ahol ilyen megtörténhet, azt válaszolja, hogy "20. század? Ha a kalapomból találomra kihúznék egy századot, az csak jobb lehet, mint ez."Jellemző, hogy az idősebb generáció az, aki fenn akarja tartani ezt a társadalmi szerkezetet, és ők ellenzik a legjobban annak megváltoztatását, míg a fiatalabb generációnak ez nem okoz olyan nagy problémát. Persze mindezek ellenére Sabrina is tudja, hogy kívülálló a felső tízezer világában, azonban ő nem lerombolni akarja ezt, mintsem inkább odatartozó szeretne lenni, főleg tinédzser korában. Felnőtt nőként azonban már van némi keserűség benne emiatt, amit már ki is fejez akkor, amikor Linus és közte kialakulóban van a szerelem: "Jó éjszakát Mr. Larrabee, elnézést, de maradhatok, hogy elmosogassak." 

Wilder szellemességét számtalan jelenetben felvillantja. A film egyik legviccesebb és leghíresebb része, amikor Sabrina Párizsból küldött levelét az apja hangosan felolvassa a konyhában a személyzet többi tagjának: "Egyik nap úgy döntöttem, hogy észhez térek, és összetéptem David fényképét. - amely mondatot az apja és a személyzet többi tagja is elégedetten nyugtáz, azonban a levél még folytatódik -  Apa, tudnál celluxot küldeni légipostával?" A filmben bohózatszerű jelenetekből is látható jó pár, amelyek manapság már talán nem tűnnek annyira viccesnek, mint a dialógusok. A bohózatszerű jelenetek közé tartozik, amikor David beleül a pohárba, aminek szilánkjait ki kell húzkodni alsó fertályából.

A film zenéjét Frederick Hollander szerezte, ami illeszkedik a film műfajához, de ami mellett talán érdekesebb az, hogy Audrey Hepburn többször is énekli Edith Piaf "La vie en rose" című dalát miután visszatér Párizsból. Karaktere ekkor már amikor már sokkal magabiztosabb és a "a "világot egy rózsaszínű szemüvegen keresztül látja, ahogy az a dalban is hallható.A film fényképezése is első osztályú, ami Charles Lang nevéhez fűződik, aki nagyon tapasztalt operatőr volt, és akinek a világítási technikáját használta a Paramount Filmstúdió a '30-40-es években. Később dolgozott noirokon is, többek között a The Big Heaten, és nagyon hangulatos képeket kapunk tőle itt is, például amikor a fiatal Sabrina a sötétben egy fáról leskelődik David után, miközben csak a csillagok világítanak (Lang néhány lámpáján kívül).

Az olyan filmekben, amelyekben megjelenik a felső tízezer élete, mindig nagy jelentőséget kap a divat és a főszereplőnő ruhái. A kosztümtervező Edith Head nem véletlenül kapott Oscar-díjat ezért a munkájáért, hiszen Audrey Hepburn szinte azonnal divatikonná vált a film után (ehhez persze az egy évvel korábbi Római vakáció is hozzájárult), akinek a filmnek köszönhetően alakult ki egy életre szóló együttműködése Hubert de Givenchyvel. Amikor Audrey Hepburn először felhívta Givenchyt, hogy megbeszéljen egy időpontot annak párizsi szalonjába, a divattervező azt gondolta, hogy Katharine Hepburnnel fog találkozni. Azt pletykálták, hogy a kosztümök nagy részének - különös tekintettel Audrey Hepburn ruháira -  tervezését nem is annyira Edith Head, mintsem inkább Givenchy készítette.

Minden eddigi nagyszerű alkotóelem mellett azonban a film legnagyobb erőssége a három főszereplő, akik egy nagyon furcsa triót alkotnak: Audrey Hepburn, Humphrey Bogart és William Holden. Az álmodozó és kissé depressziós Sabrina szerepében Audrey Hepburn helyett szerintem ma már elképzelni sem tudnánk mást. A hatalmas, ártatlan szemei és gyermeki kisugárzása tökéletesen passzol a tinédzser Sabrinához, ugyanakkor finom eleganciája pedig a Párizsból visszatért és kifinomult felnőtt verziójához illik remekül. Mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Sabrina a filmben nem volt csúnya gyerekkorában sem, azonban vékonyka fiús alkata és direkt nagyon kislányosan gyerekes ruháiban, aki szeret fára mászni, nem számított "szépnek", hanem inkább fiúsnak. Erre csak azért volt szükség, hogy a kontraszt az "előtte és utána" Sabrina között még nagyobb legyen, amikor évek múltán már elegáns fiatal nőként tér vissza Párizsból. Sabrina reménytelenül szerelmes a gazdag Davidbe, és mit tesz szerelmi bánatában egy tinédzser lány? Nem, nem cseréli le a William Holden plakátját Humphrey Bogartéra, hanem öngyilkos akar lenni. Természetesen ez egy romantikus komédiában nem sikerülhet, ugyanis megmenti Linus. Már ebből is tudja a néző, hogy ő lesz majd a végső befutó, a fehér lovas herceg és nem playboy öccse, David. Audrey Hepburn remekül használja ártatlan szemeit érzelmei kifejezésére, különös tekintettel a szomorúságra, amivel többet mond, mint ezer szóval, miközben komikai képességeiről is meggyőződhetünk. Szerintem a gyerek Sabrinaként, ha lehet még jobb volt, mint felnőttként. Mire visszatér Párizsból már sokkal inkább emlékeztet egy felső osztálybeli kissé sznob nőre, mint a szórakoztató és bolondos Sabrinára a film első felében. Franciaországban nemcsak főzni tanult meg (sőt abban volt a legkevésbé sikeres), hanem kifinomultan öltözködni, viselkedni és társalogni is, ami által Sabrina is sokkal magabiztosabbá és öntudatosabbá vált. Egyszóval készen állt arra, hogy része lehessen a felső tízezer szűk csoportjának. Bár a nagy szerelme már elmúlt David iránt, és inkább már csak az a gyerekkori vágya, hogy megkapja a holdat az égről motiválja Daviddel való kapcsolatában, miközben azzal is tisztában van, hogy a férfi érdeklődése nem a személyének, hanem a csinos nőnek szól. Aztán Linus megint belép az életébe öccse tragikus pohárszilánk balesete után, miközben szép lassan mindegyikőjük realizálja, hogy sokkal többet jelent neki a másik, mint azt valaha is gondolták volna.Audrey Hepburn a korának legnagyobb férfi sztárjaival szerepelt együtt, Humphrey Bogarton kívül Cary Granttel, vagy Gregory Peckkel, azonban a romantikus filmek és szerepek ellenére egyikükkel sem volt túl nagy összhangban, vagy lett volna meg bármelyikükkel is a szikrázás, az a bizonyos kémia a filmjeikben. Ő mindig jó volt a maga karakterében, ami elmondható általában a partneréről is, azonban még sem alkotott egyikükkel sem igazán nagyszerű párost a filmvásznon. Igaz, hogy a filmbeli partnerei legtöbbször sokkal idősebbek voltak nála, azonban nem ez volt az oka a vibrálás hiányának, hanem inkább a nagyon kislányos, szinte gyerekes kisugárzása. Ami hatalmas egyébként, csak éppen minden bájossága és eleganciája ellenére nem igazán jó a párosokban. Amikor egyedül kell ábrándozni a szerelemről, abban Audrey Hepburn az egyik legjobb, szinte verhetetlen, de amikor már megjelenik a filmvásznon a partner is mellette, akkor már nem tud olyan jól működni. De az is lehet, hogy ez azért volt, mert ő annyira más volt, mint a többi hollywoodi színésznő, és a filmbeli férfi partnerei nem tudtak vele mit kezdeni. Mindezek ellenére Audrey Hepburn a film központja, lelke, motorja. Teljesen megérdemelte az Oscar-jelölést.

Linus, a romantikáról már réges-régen lemondott magányos, középkorú férfi, aki csak a munkájának és az üzletnek él. Ő még az emberi kapcsolatokat is ennek a szent célnak rendeli alá, és szinte teljesen érzelemmentes. Linus és apja Davidet össze akarja házasítani egy másik gazdag család lányával, azonban David érdeklődése Sabrina iránt alaposan bezavar. Elhatározzák, hogy mindenképpen eltávolítják Sabrinát David közeléből, és a feladat Linusra hárul, aki a cél érdekében elkezd Sabrinával randizni, hogy később visszaküldhesse Európába. Terve azonban túl jól sikerül, mert nemcsak Sabrina figyelmét sikerül elterelni Davidről, aki egyre inkább Linushoz vonzódik, de Linus is szerelmes lesz a nőbe, és kiderül, hogy a merev felszíne alatt egy romantikus és érző szív dobog, akinek előtte már összetörték párszor a szívét. Humphrey Bogart karaktere Sabrinához hasonlóan nagymértékű átalakuláson megy keresztül a film folyamán, és lesz a szélsőségesen és érzelemmentesen racionális üzletemberből egy szerelmes és sérülékenységét felfedő, szomorú és magányos férfi. Egyrészről furcsa volt Humphrey Bogartot egy romantikus komédiában látni - az egyetlenben karrierje folyamán, amelyen kívül csak két másik vígjátékszerű (The African Queen, We're no Angels) szerepe volt. Első ránézésre azt gondolhatnánk, és sokat azt is mondják, hogy ő nagyon kilóg a filmből, és hiba volt neki adni Linus karakterét, nemcsak mert alapvetően nem komikus színész, hanem mert túl öreg Hepburn mellett (30 év volt köztük a korkülönbség). Szerintem egyik állítás sem igaz, ugyanis tudott ő szikrázó romantikus kapcsolatot produkálni nála 25 évvel fiatalabb feleségével pár közös filmjükben (igaz, hogy akkor 44 éves volt és nem 53), ráadásul annak ellenére, hogy nem játszott vígjátékokban, komikusi képességeit azért már megmutatta ezelőtt is, pl. az 1953-as Jack Benny show egyik részében. (Itt látható a show, 16:30-tól jön Bogart jelenete). A film viccességéhez az is hozzájárul, hogy a két férfi főszereplő teljesen más karaktert játszik, mint amit tőlük megszoktunk, szóval szerintem tökéletes volt a szerepében, annak ellenére, hogy a romantikus bolondot valóban kevésbé meggyőzően alakította, mint a hideg üzletembert. Mindemellett az is furcsa, hogy Humphrey Bogart felső tízezerhez tartozó családból származott, ugyanakkor szinte soha nem játszott ilyen jellegű szerepet.

Öccsét Davidet, a felszínes, és csak az élet örömeinek élő playboyt William Holden alakítja, aki szintén teljesen más jellegű karaktert játszik itt, mint leghíresebb (Alkony sugárút, Stalag 17, Híd a Kwai folyón stb) filmjeiben. Az ő karakterére hárul a legtöbb slapstick jellegű humor, ezáltal David statikusabb szereplő, aki nem sok változáson megy majd át és kevesebb melodráma vagy romantika van karakterében, mint a másik kettőben. David azt a pénzt költi felelőtlenül és nagyvonalúan, amit Linus megkeres. Ő általában mindig azt teszi, ami éppen eszébe jut, amihez éppen kedve van, az élet egy nagy szórakozás a számára. Az ő karaktere már-már karikatúraszerű, amiben William Holden is remek alakítást nyújtott.

A filmben számos egyéb remek mellékszerepeket játszó színészt láthatunk, a két legfontosabb és legjobb John Williams (Dial M for Murder nyomozója) Sabrina konzervatív és érző szívű apja és Walter Hampden Linus és David apja, aki a fizikai jellegű komédiát hozza a filmbe.

A film remek példája Billy Wilder rendezői képességeinek, amiben remek összhangban van a romantika és a komédia különböző elemei, különös tekintettel a műfajban nem túl gyakori okosan szellemes szövegre. Ehhez párosul a főszereplő sztár triója és remek alakításaik, amelyeknek köszönhetően a film műfajának legjobbjai közé tartozik. Bár én nem vagyok a romantikus komédiák nagy kedvelője, de a Sabrinát nem csak a műfaj rajongói szeretik, hanem Bogart, és Audrey Hepburn, valamint Billy Wilder rajongók is.

Értékelés: 10/10

A film a forgatás alatti problémákról is elhíresült, aminek több oka és forrása is volt. Egyrészről Humphrey Bogart volt elég utálatos a másik két színésszel, a rendezővel és a forgatókönyvíróval, valamint többször kifejezte a film iránti megvetését is. Sabrina szerepére ő feleségét Lauren Bacallt ajánlotta, azonban Billy Wilder kezdetektől fogva Audrey Hepburnt preferálta. Nyilván ez is közrejátszott Hepburn iránti ellenszenvébe (Bogart és Hepburn a baloldali képen a forgatás egyik szünetében), amit ő a színésznő rutintalanságával és tehetségtelenségével indokolt. Amikor megkérdezték tőle, hogy milyen volt a forgatás Audrey Hepburnnel (valamilyen romantikus vagy udvarias válaszra várva a riporter), akkor Bogart azt mondta, hogy: "Okés volt. Feltéve, ha nem bánod, hogy minden jelenetet 20-szor kell felvenni." Mindezek mellett ő is úgy érezte, hogy nem neki való a szerep, amit ügynöke nyomására vállalt el. 

William Holdent sem tartotta túl sokra, akit "Smiling Jimnek" szólított. Holden Bogarttal ellentétben jól kijött Wilderrel, akinek több híres filmjében is dolgozott. Közben a forgatáson Hepburn és az akkor nős Holden között nagyon szenvedélyes és romantikus kapcsolat alakult ki, aminek Hepburn később azért vetett véget, mert a férfinek már nem lehetett több gyereke. (ők ketten láthatóak a baloldali képen egy szünetben)

Bogart Billy Wilderrel sem jött ki túl jól, aki közismert volt arról, hogy hajlamos volt nagyon zsarnokian viselkedni egy-egy forgatás alatt, amit Bogart soha nem viselt túl jól, főleg amikor már number 1 sztár volt. Közben az is sértette a büszkeségét, hogy a szerepre Wilder Cary Grantet akarta eredetileg, és csak miután ő visszautasította azt, ajánlotta fel Bogartnak.

A forgatókönyvíróval pedig azért volt összetűzése, mert a szövegkönyvet mindig aznap reggel kapták meg az éppen forgatandó jelenetekhez, így nagyon kevés idő állt rendelkezésre a felkészülésre, mondhatnánk azt is, hogy szinte semmi. Ő ezt rutinjával már könnyen megoldotta, azonban Hepburnnek nagy problémákat okozott a szöveg gyors megtanulása. Ernest Lehman forgatókönyvíró annyira kimerült a munkában, hogy össze is omlott, aminek azonban nem (csak) Bogart volt az oka, hanem inkább Billy Wilder rabszolgahajcsárszerű munkamentalitása. Lehmann később azt nyilatkozta, hogy "Billy mindig kényszert érzett arra, hogy átvegye életed felett is az irányítást. Olyan nála nem volt, hogy csak együttműködsz vele. Azt is meg akarta mondani, hogy milyen ruhát viselj, és mit egyél." Mindezek ellenére Wilder Bogartot szólította fel, hogy kérjen bocsánatot a forgatókönyvírótól, amikor Bogart egyszer felrobbant a szövegkönyv hiánya miatt. Ezután az öltözőjében megbeszélték a problémáikat, majd folytatódhatott a forgatás. Azonban előfordult olyan is, hogy a rendező Audrey Hepburnt kérte meg, hogy jelentsen beteget, elfedve azt, hogy még nem volt kész az aznapi forgatókönyv.

A színészek közötti problémákat fokozta az is, hogy Bogart 300 ezer dollár, Holden 150 ezer, míg Hepburn csak 15 ezer dollárt kapott a filmért. Hepburn ekkor még viszonylag kezdő színésznőnek számított, míg Holden karrierje csúcspontján állt, Bogart pedig már legenda volt, igaz, hogy ezzel együtt kicsit túl is volt már karrierje csúcsán. Később derült ki, hogy ekkor titokban már küzdött a két évvel későbbi halálát okozó rákkal.

 

Az alábbi videó végén hallható a film egyik híres mondata Linustól: "Párizs a szerelmeseknek való. Lehet, hogy ez az oka, hogy én csak 35 percig voltam ott."

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr816943365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.