Time Goes By

A hírnév szárnyán (Wings of Fame) 1990

2014. december 04. 20:54 - Time Goes By

A hírnév szárnyán egy angol nyelvű holland comedy dráma Colin Firth és Peter O'Toole főszereplésével, ami többek közt a hírnév értéktelen és mulandó természetéről, valamint arról szól, hogy valójában mennyire kevéssé járul hozzá az értékes és értelmes élethez. Nagyon intelligens, vicces és cinikus film kiváló színészekkel.

A történet 1966-ban kezdődik. Híres filmszínész Cesar Valentin (Peter O'Toole) ellopja a tehetséges, de sikertelen és névtelen író, Brian Smith (Colin Firth) könyvét és a saját neve alatt adja ki. Miután Smith sikertelenül próbál az őt állandóan ignoráló színésszel kapcsolatba lépni, hirtelen ötlettől és frusztráltságától vezérelve lelövi Valentint, azonban rögtön a gyilkosság után baleset éri és ő is meghal. Ezután mindketten egy halál utáni állapotban találják magukat egy furcsa szigeten lévő hotelben, amelynek minden lakója már meghalt híres ember. Van itt tudós, író, sportoló, sorozatgyilkos, rockzenész és terrorista is, tulajdonképpen bármilyen celeb, aki akármilyen oknál fogva még híres a földön. Minél híresebb, annál előkelőbb lakosztályt kap. Ám abban a pillanatban, ha valakinek a hírneve megkopik, máris költöztetik egy kisebb és eldugottabb helyen lévő szobába. Ha pedig valakit teljesen elfelejtenek a földön, akkor kirúgják a szigetről, és attól a pillanattól kezdve a hotelben sem emlékszik rá senki. Előbb-utóbb mindenkire ez a sors vár...A hírnév szárnyán egy nagyon rejtélyes és különleges film, ami számtalan érdekes témát és kérdést vet fel. A film középpontjában a hírnév és annak az emberi természetre és társadalomra gyakorolt hatása áll, amelyeken keresztül olyan, az emberiséget régóta foglalkoztató kérdések is felmerülnek, hogy mi az értelme az életnek, mi történik a halál után, a hely, amit mi a földi életnek gondolunk, valójában micsoda. Bemutatja a sekélyes emberi hiúságot, az emberek felszínes motivációit, akik azt hiszik, hogy életüknek akkor van értelme, ha híresek lesznek.  A film mindezeket nagyon intelligensen, szellemesen és cinikusan vizsgálja, valódi válaszokat nem ad az általa feltett kérdésekre - hogyan is adhatna - , de nagyon szórakoztatóan gondolkodtatja el a nézőt, miközben egy édes-bús erkölcsi tanmesét is kapunk.

A hírnév kétes dicsőség. Számtalan dolog miatt válhat valaki híressé, lehet tudós, sportoló, nagy művész, de lehet sorozatgyilkos is. A legegyszerűbben úgy lehet híressé válni - ha nincs tehetséged vagy kitartásod -, hogy megölsz egy híres embert, így a neved örökre összekapcsolódik az övével. A film főszereplője is ezt az utat választja, bár ő tehetséges, csak mindent akar, de azonnal. A meghalt celebek ugyanarra a helyre kerülnek, ahol nem a morális, emberi vagy alkotói értékeik alapján kezelik őket, hanem csakis egyetlenegy szempontnál fogva: mennyire híresek. A híresség mértéke pedig független a hírnevet megalapozó cselekedet minőségétől, hiszen egy sorozatgyilkos neve lehet, hogy hosszabb ideig megmarad az emberek tudatában, mint mondjuk egy költőé.

A szigetre került híres emberek legfontosabb közös tulajdonsága az önzés, ugyanis a szigeten mindenki csakis kizárólag magára gondol és a saját munkájáról, eredményeiről beszél, miközben azt várja, hogy a többiek majd lelkesednek érte. Ezért aztán mindenki unatkozik, mert senkit sem érdekel a másik. Közöttük is a legrosszabbnak és legnárcisztikusabbaknak a művészek tűnnek, azon belül is az írók és az előadó művészek, úgy tűnik az ő egojuk a legnagyobb. A sorozatgyilkosok sokkal szerényebbek. A film nagyon viccesen mutatja be, ahogy egy fokkal is csökken valakinek a földi hírneve, azonnal költöztetik a padlásra vagy pincébe. Néha azonban az is előfordul, hogy valaki az alagsorból tér vissza egy előkelő lakosztályba, mint az anarchista-kommunista szovjet költő, akit Sztálin végeztetett ki, de "napjainkban újra felfedezték műveit, a Szovjetunión kívül is".

A rendező Otakar Votocek számos tisztább vagy homályosabb szimbólumot használ, amelyek között olyan is előfordul, aminek több jelentése is lehet. Az első és legfontosabb maga a sziget. "Az egyetlen oka, hogy itt lehetsz ezen a szigeten, a földi hírneved. Bizonyos időközönként szelekciót tartanak, és ha a földön már elfelejtettek, akkor irány a feledés köde, ugyanúgy, mint azok, akik egész életüket névtelenül élték le." "Hol vagyunk? Mi ez a hely?" "Bárcsak tudnám. Várószoba...talán purgatórium...akár pokolnak is hívhatod, hiszen a legtöbbünk jobban fél a feledéstől, mint a haláltól."A purgatóriumban egyértelműen az a feladat, hogy régi hibáinktól megtisztulva kerülhessünk egy boldogabb helyre. A szimbólum ebben az értelemben egyértelmű, le kell vetkőzni a hiúságot, önmagunkat jobban megismerni és az alapján választani egy olyan életcélt, ami mentes a hírnév hajkurászásától és az azzal járó visszatetsző tulajdonságoktól. A sziget, persze jelentheti a poklot is, hiszen ahogy a pszichológusnő mondja: "szeretet? egy ilyen helyen?... Itt csak hiúság, irigység és unalom van"  Ugyanakkor a sziget a purgatórium és/vagy pokol mellett természetesen leginkább a földet jelképezi, ami egyesíti a pokol és a purgatórium tulajdonságait és feladatait.

A filmben látható egy labirintus, ami mellett megjelenik az amnézia és paranoia témája is. A labirintusban mindenki követi a utat, amiben mintha elfelejtenék egy idő után, hogy mit is keresnek, miközben a benne futkározók frusztráltsága egyre csak nő. Persze van aki ugrálva próbál leskelődni a sövény felett, azonban egyedül gyilkosunk, Brian Smith az, aki át is vágja magát az áthatolhatatlannak tűnő növényzeten. Ez egyrészről mutatja a türelmetlenségét, és hajlamát a szabályok áthágására, ugyanakkor azt is, hogy ő az egyedüli, aki képes a labirintusból kikerülni, tehát fejlődni. 

A szigeten az író vágyainak tárgya Bianca, az amnéziás és kissé paranoid énekesnő. Ő Briannel ellentétben nem akar tudomást venni arról, hogy hol van és miért van ott, vagy mi lenne ott a feladata, sőt teljes téveszmében él, azt hiszi egy kórházban van. Bár Bianca amnéziáját halálának oka, egy autóbaleset okozta, ugyanakkor ő azokat az emberek is szimbolizálja, akik eléldegélnek a maguk álomvilágában, és nagyon nem szeretik, amikor valaki megpróbálja őket ebből az állapotból felrázni, sőt azt hiszik, hogy ártani akarnak nekik.

A film pszichológusnője is érdekes karakter. Egyrészről ő az, aki segít a főhőseinknek a fejlődésben és az önismeretben azzal, hogy elgondolkodtatja őket. De Valentinnek konkrét tanácsokat is ad: kezelje egyenrangú félként Briant. Aztán egyszer csak eltűnik. Persze ez azért van, mert a földön már senkit sem érdekel a tudományos munkássága, azonban azt is sugalmazza a film, hogy neki arra a fejlődésre volt szüksége, hogy pszichológusként megértse azt, hogy nem a tudományos munka az, ami üdvözít, hanem ha embereknek segít.

A szigeten mindig dél van. Mintha megállt volna az idő (nagyon vicces, ahogy az itt tartózkodó Einstein próbálja a földi relativitáselméletét bizonyítani), az árnyékok sem változnak, "és még egy rohadt randit se lehet megbeszélni, mert nem tudod, hogy mikor van hat óra." Ez persze alapvetően azt mutatja, hogy a purgatóriumban vagyunk, de mutathatja az emberi természet megváltoztathatatlanságát, vagy egyes emberek statikusságát, valamint azt is, hogy semmi se történik a szigeten, és már csak amiatt is szükségszerűen a feledés homályába vész mindenki hosszabb-rövidebb idő után, mert nem csinál/alkot semmi újat.Ugyanakkor a film arról nem beszél, hogy mi lesz az átlag, névtelen emberekkel a halál után. Leszámítva azt a jelenetet, amikor a purgatórium tengerében próbálnak a híres embereket szállító csónakba kapaszkodni, ám a révész lerugdossa őket. Valószínű, hogy a hírnevüket vesztett celebekre is ez a sors vár, miután kiszelektálják őket a szigetről. Szóval a film szerint az se jó, ha híresek vagyunk, és az sem ha nem. Bár lehet, hogy azok a lelkek, akik próbáltak a csónakba kapaszkodni, nem átlag emberek, akiket értelmes célok motiváltak életük folyamán, hanem azok, akik a szigeten lévő celebekhez hasonlóan próbáltak híresek lenni, csak nem sikerült. Aztán a film végén rájövünk, hogy az, amiről szereplőink azt gondolták, hogy a vég, valójában a kezdete valaminek...

A film forgatókönyvírója Herman Koch holland színész és író, akinek sikerült egy nemcsak kiváló film ötlettel előállnia, de annak részleteiben való kidolgozása is jól sikerült. Szellemes és cinikus dialógusokat hallhatunk, főleg a két főszereplő között. Az ő kettősük illetve konfrontációjuk mozgatja a filmet, azonban talán még nagyobb hangsúlyt lehetett volna adni ennek a párosnak, illetve az egymásra gyakorolt hatásuknak.

A két főszereplő a híres és nagyképű színész és gyilkosa, a tehetséges író sorsa a gyilkosság pillanatában összekapcsolódik, akik emiatt kénytelenek együtt kideríteni, hogy hol is vannak, és mi az egésznek az értelme. Kutatásuk során számtalan érdekes emberrel találkoznak, azonban mindkettejük "utazásának" legfőbb célja, hogy megismerjék valódi önmagukat, céljaikat és megtanulják értékelni a másikat is. Az egyikük fiatal, forró fejű, türelmetlen és szegény, a másikuk idősebb, gazdag, arrogáns és önelégült. Kezdetben el sem tudnánk képzelni, hogy ők képesek lesznek rá, de végül mégiscsak sokat tanulnak egymástól.
Peter O'Toole mintha saját magát játszaná Cesar Valentin szerepében. Már a neve is uralkodói. Végtelenül nagyképű, aki teljesen természetesnek veszi, hogy neki minden jár, mert híres. Ugyanakkor egyáltalán nem ostoba és nem tehetségtelen, azonban a hírnévvel járó - a film szerint szükségszerű - negatív személyiségváltozás őt sem kerüli el. Minden lelkiismeret-furdalás nélkül lopja el a névtelen senki író könyvét, és jelenteti meg saját neve alatt. Mintha mindennek és mindenkinek az ő érdekében, elsősorban hírneve érdekében kellene történnie és működnie. Halála után ő először azt tekinti a legfőbb céljának, hogy kiderítse, hogy gyilkosa miért is ölte meg. Még itt sem tud kilépni a saját jelentőségének árnyékából. Peter O'Toole nagyszerű a nárcisztikus, arrogáns, önző és elkényeztetett filmsztár szerepében, aki meg van győződve önnön fontosságáról, és elképzelni sem tudja, hogy a földön valaha is elfelejtenék.

Colin Firth is remek a kezdetben kétségbeesett, majd cinikus és közömbös Brian Smith szerepében, amit megfelelő nagyságú szarkazmussal játszik. Lazaságát és okoskodó jellemét mutatván fogai között állandóan fogpiszkálót rág. Már a neve is nagyon hétköznapi, ennél semmitmondóbb és átlagosabb már csak akkor lehetne, ha John Doenak hívnák. Írói álnév felvétele is mutatja, hogy mennyire zavarja ez az átlagosság, és mennyire szeretne egyedibb és híresebb lenni. Valentinhez hasonlóan ő is tehetséges, azonban végtelenül türelmetlen és forró fejű. Persze abban igaza van, hogy nem hagyja, hogy egy híres szemétláda lenyúlja az ő művét, ugyanakkor akár írhatna újat is, tehetségéből és idejéből futná, de ő rögtön, azonnal az első könyve által híres szeretett volna lenni, valamint eszméletlenül és kétségbeesetten vágyott Cesar Valentin figyelmére és elismerésére. Colin Firth is jó volt a nagyon frusztrált és dühös, később a kíváncsi, ravasz, gondoskodó és megbocsátó Brian szerepében, aki a film előrehaladtával egyre bölcsebb lesz, a végén meg már szinte Valentin őrangyalaként tevékenykedik.A szigeten már sokkal inkább Valentin hajkurássza Briant, hogy megtudja tettének okát. "Nem tudod, hogy miért öltél meg? Nem hiszem, hogy szeretem, ha ok nélkül ölnek meg, szóval jobb, ha kigondolsz egyet." Brian soha nem fejti ki igazából, hogy miért lőtte le Valentint, inkább csak élvezi ezt a macska-egér játékot, és éegfőképpen azt, hogy végre sikerült megszereznie a híres színész figyelmét.

A végén tulajdonképpen jelentőségét veszti az a kérdés, hogy Brian miért is lőtte le az írót. Hírnév szerzés, frusztráció, düh, irigység? Később már a színészt sem igazán érdekli, amikor együtt kuporognak a padlásszobában ők ketten. A szoba nagyságával a színész hiúsága és önnön jelentőségébe vetett hite is arányosan csökken, míg Brian rájön, hogy mennyire felesleges célért küzdött. Kettejük kezdeti idegen és távolságtartó kapcsolata is változik, aminek a végén egymást egyenrangú félnek tekintő barátokként válnak el. Az idáig vezető út azonban nehéz és rögös volt mindkettejük számára, aminek végén Valentin kér autogramot Briantől.

A film nagyon különleges és vicces, kicsit a kommersz és a "művész" (bármit is jelentsen ez) film határán, azonban az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy mindegyikből a pozitívumokat tartotta meg, vagy vette át. A hírnév szárnyán intelligens, szellemes, ugyanakkor vicces és szórakoztató film, remek színészekkel és nagyszerű alapötlettel. 

Értékelés: 10/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr636937353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.