Time Goes By

Gázt! (Drive) 2011

2014. december 18. 02:25 - Time Goes By

A Drive egy alapvetően egyszerű, de nagyon látványos neo-noir arthouse crime thriller film, amiben stílusos és néha nagyon brutális akció jeleneteket láthatunk, és amely vizualitásában és történet mesélésében is van valami szürreális érzet. Eredetileg blockbusternek tervezték, később azonban független art house filmként címkézték, amely jóval több lett, mint egy szokásos "autós" vagy "rosszul sikerült rablás" film.

A történet Los Angelesben játszódik, ahol a rejtélyes Sofőr (Ryan Gosling) nappal filmekben dolgozik autós kaszkadőrként és szerelőként egy műhelyben, éjszakánként pedig különböző rablásoknál vállal sofőr munkát. Végtelenül nyugodt és nagyon profi a munkájában - mindegyikben - , akinek egyetlen egy barátja van Shannon (Bryan Cranston), az autószerelő műhely tulajdonosa. Összebarátkozik szomszédjával a kedves és csinos Irenevel (Carey Mulligan), akinek férje Standard Gabriel (Oscar Isaac) éppen börtönben van. Amikor kiengedik a férjet, kiderül, hogy alvilági alakok arra kényszerítik adóssága fejében, hogy kiraboljon egy zálogházat. A sofőr úgy dönt, hogy segít neki, ezért a rabláskor ő vezeti az autót. Az akció azonban rosszul sül el, Gabrielt lelövik, és a Sofőr élete is veszélybe kerül. Ő azonban elsődleges feladatának Irene és kisfia védelmét tekinti.A film több műfaj elemeit tartalmazza, amelyek közül kiemelkednek a noir és az exploitation B filmek összetevői, amelyek nagyon stílusosan állnak össze a kiváló kameramunkával rendelkező Drive-ban. A két fő műfaji összetevő mellett a dán rendezőt Nicolas Refn-t a grindhouse, a superhero és az európai art filmek is inspirálták, ami mellett a Drive atmoszférája egy kicsit Tarantino és Lynch filmjeinek hangulatára is emlékeztet. Mindezek eredményeként egy nagyon látványos, atmoszférikus és feszült filmet kapunk.

A Drive annyira stílusos és jól szerkesztett, hogy szinte minden mást elnyom egy kicsit, mintha az egész történet, és annak minden karaktere a film stílusát és atmoszféráját szolgálná. Azonban a látvány mégsem teljesen öncélú, mindennek van valami jelentése, amelyek valamilyen célt szolgálnak, és legfőképpen a feszültség sem sikkad el. A film akkor is izgalmas, amikor éppen semmi különleges nem történik. Még ezekben a pillanatokban is feszült tud lenni, ugyanis folyamatosan azt érezzük, hogy valami történni fog, csak éppen azt nem tudjuk, hogy mi és mikor. A rendező azáltal is folyamatosan fenn tudja tartani a feszültséget, hogy kiszámíthatatlanok a film csavarai. Emiatt aztán az is megbocsátható, hogy a karaktereknek nincsenek igazából pszichológiai mélységei és túl nagy változáson sem mennek át. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne a történet vagy a karakterek érdekesek, hanem inkább csak egyszerűek, és túl sok újdonság sincs is bennük. 

A rendező vizuális világára jellemző élénk színek, nagylátószögű lencsével készült felvételek visszaköszönnek ebben a filmben, aminek operatőre Newton Thomas Sigel volt. A rendező nem csak a viszonylag alacsony budget, de a hitelesség miatt is próbálta a CGI használatát elkerülni. Az operatőr digitális kamerát használt és a filmben annyi és olyan hangulatos, intenzív képeket láthatunk Los Angelesről, mint nem sok más filmben. Nagyon sok kaszkadőr is dolgozott a Driveban, aminek eredményeképpen Gosling az alakításra tudott koncentrálni.A Drive látványosságában nagyon nagy szerepe van az autós üldözős jeleneteknek. Alapvetően nem vagyok oda az ilyenekért, mert általában véve végtelenül unalmasnak tartom őket, főleg kis millió autós jelenet után, amikor az ember csak arra tud gondolni, hogy miért érzik az akció filmek készítői állandóan annak szükségét, hogy mindenképpen tegyenek pár ilyen jelenetet a filmekbe, amivel általában csak elvesztik a nézők figyelmét és érdeklődését. Legnagyobb meglepetésemre azonban ebben a filmben mégis működnek ezek, és nem veszti el a nézők figyelmét. Ennek legfontosabb oka, hogy a rendező képes bevonni a nézőket az üldözésbe, mintha mi is ott ülnénk a sofőr mellett a menekülő autóban. 

A film zenéjét Cliff Martinez, ex-Red Hot Chilli Peppers tag szerezte illetve állította össze, ami egyfajta '80-as évekbeli retró jellegű euro szinti-pop. A rendező mindenképpen elektronikus zenét szeretett volna, és össze is állított egy listát ilyen típusú számokból Martineznek, hogy érezze mire is gondol, aki ez alapján írta meg a film egyébként remek zenéjét.

A Drive forgatókönyvét Hussein Amini írta James Sallis regényén alapulva, és az egyszerű történetben nagyon sok klasszikus noir karakterre emlékeztető szereplőt láthatunk, akiket remekül játszó színészek alakítanak. Ezen belül is legszembetűnőbb a főszereplő noir jellegű antihős figurája. Ő egy kvintesszenciális archetipikus antihős rossz fiú, akinek amúgy arany szíve van. Rejtélyes, melankolikus és elidegenedett magányos farkas, aki bár bűnöző, de mégiscsak rendelkezik saját morális törvényekkel, amelyek az egész életét meghatározzák. A munkájában nagyon professzionális, amit ő becsület kérdésének fog fel. Klasszikus noirokból tudjuk azt, ami itt is érezhető a film elejétől kezdve, hogy az antihős megállíthatatlanul rohan a végzetébe.A film központjában az ő kemény fickós karaktere áll, Ryan Gosling alakításában. Amikor a szereplőlistán megláttam a nevét, nem voltam benne biztos, hogy ez a magányos, kemény, modern western és noir antihős szerep neki való lenne, azonban a film megtekintése után nagyon kellemesen csalódtam, ugyanis ő működteti a filmet. A Drive minden látványossága és stílusossága ellenére üres lenne, ha Gosling nem lenne hiteles a szerepében. Egyszerre félelmetes és megnyerő, kedves és könyörtelen, és amilyen egyszerűnek látszik, legalább annyira mély a veszélyes és ugyanakkor nagyon szomorú karakterében. A filmben fogpiszkálót rág, skorpiós dzsekit hord, állandóan borongó a tekintete, szinte már-már idegesítően nyugodt. Róla mindenki tudhatja az első pillanatban, hogy a megbízhatóság mintaképe, aki ha egyszer igent mond valamire, akkor azt tényleg meg is csinálja. Nem okoz lelkiismereti problémát számára titkos bűnözői élete, teljesen jól összeegyezteti legális munkájával, sőt mintha egyik a másikból következne, amelyek között az összekötő kapocs a vezetés és a magányossága. Csak ezekért, ezekből áll az érzelemmentes élete. Amikor azonban megismerkedik és kötődni kezd Irenehez és annak kisfiához, feltárja az addig nagyon mélyre rejtett érzelmeit, és hatalmas rizikót vállal azért, hogy őket biztonságban tudja, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy neki nagyon kevés haszna lehet ebből. A Sofőr szinte alig beszél, Ryan Gosling azonban képes szinte csak az arcával kommunikálni mindazt, amit a nézőnek tudnia kell karakteréről.

A noirok női karakter típusai a femme fatale és a rendes lány, amelyek ebben a filmben egyesülnek Irene személyében, akit Carey Mulligan játszik. Irene személyiségében fejeződik ki a rendes lány, ugyanis ő egy nagyon kedves nő, szinte egy földre szállt angyal, azonban karakterének funkciója az, hogy a főszereplő végzetét okozza. Nem szexisségével, hanem végtelen ártatlanságával szinte kiprovokálja (nem manipulálja) azt, hogy az addig nagyon meggondolt antihősünk vakmerő és nagyon veszélyes döntéseket hozzon. Az apa (Oscar Isaac), előzetes várakozásunkkal ellentétben nem féltékeny és ellenséges a Sofőrrel, sőt köszönetet mond neki, hogy néha segített a családjának. Ugyanakkor ő az a tipikusan gyenge lúzer - aki bár ez nem áll szándékában -, de az egész környezetét boldogtalanná és szerencsétlenné teszi, és ő miatta indul el tulajdonképpen a film fő cselekményszála.

Mellettük három másik remek alakítást is láthatunk, ezek pedig Ron Perlman és Albert Brooks a maffiózó rossz fiúk szerepeiben, akik közül Brooks egész egyszerűen briliáns volt a bőbeszédű és látszólag nyájas, ugyanakkor kegyetlen és könyörtelen gengszter, Bernie Rose karakterében. Bryan Cranstonról, pedig mint a Sofőr egyetlen barátjáról, aki egyben egy kicsit apafigurája is, rögtön látható hozzáértése ellenére, hogy nem egy szerencsés ember. Szinte az elejétől fogva biztosak vagyunk benne, hogy őt szintén utol fogja érni a végzete, már csak azért is, mert állandóan jó kedélyű, és mert csak a szakmájának él, akinek fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte.

Lehet, hogy előítéletes vagyok az exploitation jellegű filmekkel szemben, és azért lepődtem meg a Drive stílusosságán és atmoszférikusságán, de el kell ismerni, hogy a kategóriáján belül az egyik legjobb a remek rendezésével, fényképezésével és színészi játéka miatt, ugyanakkor mégiscsak műfajának határain belül.

Értékelés: 7,5/10

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr326961229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sword 2014.12.19. 15:56:05

Nekem nagy csalódás volt ez a film. A főcím láttán nagy reményeket fűztem hozzá. Jó zene, feliratok, olyan "80-as évek feeling". Gondoltam ha mással nem, de a hangulattal megvesz a film. Nem így lett. Nem történik benne semmi. Előzményként látunk egy rablást élesben, némi üldözéssel. Egy jelenet erejéig megmutatják mivel a foglalkozik főhősünk és ennyi. Se egy mélyenszántó beszélgetés, vagy csak jó duma, semmi. Csak Ryan "félszeg, ártatlan jófiú vagyok" nézése végig. Nem is tudunk meg róla semmit. Tudom, hogy mindenki ezzel jön, de teljesen kiszámítható az egész, aztán jön a vége, ami minden logikát nélkülöz. Kár érte, lehetett volna jó film is.