Time Goes By

Dimitriosz maszkja (The Mask of Dimitrios) 1944

2015. január 27. 10:30 - Time Goes By

A Dimitriosz maszkja egy kevésbé ismert film noir spy mystery thriller, aminek szerkezete nagyon emlékeztet az Aranypolgáréra. Ahhoz hasonlóan itt is egy író próbálja egy rejtélyes történet darabkáit összerakni az ügyben érintett emberek visszaemlékezései segítségével. A film legfontosabb része azonban a két főszereplője, akiket a film noirok Laurel és Hardyjának, azaz Stan és Panjának neveztek: Peter Lorre és Sydney Greenstreet, akik 1941 és 1946 között 10 filmben játszottak együtt, köztük a Máltai sólyomban és a Casablancában is.

Holland krimi író Cornelius Leyden (Peter Lorre) Isztambulban vakációzik, ami közben megismerkedik egyik rajongójával, a helyi rendőrfőnökkel Haki ezredessel (Kurt Katch). Ő beszámol az írónak arról az ügyről, amin éppen dolgozik. A Boszporusznál a tenger partra vetett egy hullát, amiben egy görög bűnöző lángelmét, Dimitrios Makropoulost (Zachary Scott) azonosították. Haki elmeséli Dimitrios történetét, hogyan vált piti tolvajból csempésszé, zsarolóvá, kémmé, bérgyilkossá, egyszóval a bűnözők királyává, és Leyden az ügy megszállottja lesz. Haki történetét követően Leyden különböző európai városokba (Athen, Szófia, Belgrád, Genova, Párizs) utazik, hogy az ügy szereplőivel és Dimitrios különböző áldozataival beszéljen, annak érdekében, hogy utána könyvet írjon Dimitrios történetéből. Utazásai során összeismerkedik a rejtélyes Mr. Peters-szel (Sydney Greenstreet), aki szintén Dimitrios történetének megszállottja, mivel évekkel ezelőtt a görög bűnöző őt is átvágta, és alig várja, hogy bosszút állhasson rajta ezért, ugyanis szerinte Dimitrios még életben van...Ez a korai film noir több szempontból is különlegesnek mondható. Egyrészről európai helyszíneken játszódik, és annak ellenére, hogy az egészet hollywoodi stúdióban vették fel, a film hangulata és atmoszférája mégis európai, de legalábbis érezhetően különbözik a szokásos amerikai nagyvárosokban játszódó filmekétől. Nagyon különleges és remek a film atmoszférája, hiszen sötéten noiros, ugyanakkor mégis inkább kaland, semmint nyomasztó hangulata, érzete van, amit a film helyenként remek humora is enyhít. A filmben ráadásul nincsenek amerikai karakterek, sőt, még femme fatale sem. A Dimitriosz maszkjában igazán nagy sztárnak számító színész sem játszik, hiszen a két főszerepet is híres és remek, de szinte mindig mellékszerepeket játszó karakter színészek játsszák. Ebben az évben – 1944 – Hollywood futószalagon gyártotta a háborús és propaganda filmeket, amelyek közé első gondolatra akár ez a kém film is illeszkedhetne, de közben még sem. A film a második világháború kitörése előtti háborús készülődés közben játszódik a ’30-as évek végén, de éppenséggel ugyanígy játszódhatna az első vh előtti háborús készülődés közepette is, ugyanis nincs benne igazán aktuál (1944-es értelemben véve) politikai/háborús üzenet vagy mondanivaló.

A film forgatókönyvét Frank Gruber írta Eric Ambler A Coffin of Dimitrios c. regénye alapján. A forgatókönyv pár változtatást leszámítva elég hűen követi a regényt, amiben az írót követjük nyomozása során új helyszínekre és minden helyen újabb és újabb szereplővel ismerkedünk meg.

A Dimitriosz maszkjának struktúrája nagyon hasonló az Aranypolgáréhoz.

A filmben két szálon fut két különböző történet. Az egyik az író nyomozása és utazása, ami során emberekkel beszélget, a másik pedig Dimitrios sztorija, amiben fokozatosan bontakoznak ki előttünk machinációi és élete az interjúalanyok visszatekintésein keresztül. A kettő csak a film legvégén kapcsolódik össze, előtte nincsenek túl nagy hatással vagy befolyással egymással. Mintha két külön történetet kapnánk egy filmben.Elviekben a film izgalmasabb és érdekesebb szála Dimitrios története, és a legkarizmatikusabb szereplője pedig maga Dimitrios, ugyanakkor én sokkal inkább élveztem Lorre és Greenstreet párosának vonalát. Nem mintha az előző szál nem lenne elég figyelemreméltó, hanem inkább annyira jó a két főszereplő. A Dimitrios szálat a visszapillantások segítségével bontják ki a filmben, míg látható nem lesz a halálosan veszélyes és intelligens bűnöző személyesen is.

Ezek a visszapillantások nem csak a történet egészének és Dimitrios karakterének kibontásához járulnak hozzá, hanem szinte mindegyikben kapunk egy önmagukban is érdekes bűnesetet. Ilyen a bulgáriai flashback, ahol Dimitrios egy politikai okokból megrendelt bérgyilkosságot akart elkövetni, vagy a Jugoszláviában játszódó visszapillantás, ahol egy jámbor komrányzati alkalmazottat vesz rá a kémkedésre. Ezzel ellentétesen az író utazása és nyomozása lineáris felépítésű, akivel együtt a néző is rakosgatja a puzzle darabjait. A nagyszerű karakterek mellett a dialógusok is szellemesek, egyes esetekben viccesek is, amelyek a noirok műfajának megfelelően cinikusak és ironikusak. Greenstreet karaktere egy esetben betör és felforgatja Lorre karakterének szobáját, majd a félreértéseket (nagyjából) tisztázván kibékülnek. A következő alkalommal Greenstreet kopog Lorre ajtaján, aki nagyon szárazon válaszol „Oh, szóval manapság már kopog.”

Ugyanakkor a film elbeszélése különbözik is egy kicsit az Aranypolgárétól. Amíg a Citizen Kane-ben nem lehettünk biztosak abban, hogy a különböző szereplők flashbackjei mennyire objektívek, és mennyi bennük az elmondójának szubjektivitása, addig itt tulajdonképpen készpénznek vehetőek a visszatekintések, és ugyanannyira objektívek, mint a film másik - lineárisan -, a szemünk előtt játszódó vonala. Ráadásul az Aranypolgárban az oknyomozó riporter soha nem válik a történet részévé, addig ebben a filmben az ügy darabjait rakosgató író igen.Persze vannak a forgatókönyvben hibák, logikai bukfencek, például érthetetlen, hogy Dimitrios szeretője miért segíti, ha egyszer őt is átvágta, ráadásul egy olyan gyilkossági kísérletről is szemtanúként számol be, aminél ott sem volt, ugyanakkor ez nem zavaró, vagy akár feltűnő, és semmiképpen sem rontja el, az amúgy jól felépített forgatókönyvet. Ami annyira ügyesen van megírva és rendezve, hogy a nézőnek olyan érzése van, hogy a film akciódús, és gyorsan zajlanak benne az események, míg valójában a film nagyrésze dialógusokból áll, és alig - szinte csak nyomokban - , van benne erőszak. Abból a szempontból is jól felépített a Dimitriosz maszkja, hogy a végére marad a film legnoirosabb jelenete, amiben végül egyesül a két szál, ráadásul a jelenet fényképezése is nagyon stílusos.

A film operatőrét Arthur Edesont már megismerhettük a Máltai sólyomból és a Casablancából, aki ezekhez a filmekhez hasonlóan itt is kiváló munkát végzett. Annak ellenére, hogy az egész filmet stúdióban vették fel, nagyon realisztikusan imitálja a helyszínek atmoszféráját, legyen szó egy sötét sarokról, vagy szállodai szobáról Európa akármelyik pontján. Alkalmi noir néző nem is gondolná, hogy az egész stúdiómunka.

A film atmoszférája az operatőrön és a rendezőn kívül a művészeti vezetőt Ted Smitht és a dekoratőrt WalterTilfordot is dicséri.

A történetet nagyon sok szereplő kelti életre, amelyeket remek karakter színészek játszanak el. Már említettem Sydney Greenstreetet és a Peter Lorret, akiket külön-külön is mindig élvezet nézni, de együtt utolérhetetlen párost alkottak. Ők Hollywood egyik olyan „furcsa párja” volt, akik mintha együtt válnának kerek egésszé, aminek persze része fizikai különbségeik, a különböző, de nagyon jellegzetes beszédmódjuk (őket sem szabad szinkronizálva nézni!) de a hangsúly inkább a remek együttműködésükön van. 10 közös filmjük között sokak szerint ebben a filmben voltak a legjobbak együtt, itt volt a legnagyobb az összhang közöttük. Ezt az összhangot a stúdiójuk, a Warner Bros is látta, és függetlenül attól, hogy egyikőjük sem tartozott a sztár kategóriába, próbálták kettejük párosát minél gyakrabban kihasználni a ’40-es években.Cornelius Leyden, a szimpatikus, kissé puhány és néha zavarodott krimi író karakterében Peter Lorre (szül. Löwenstein László) látható, aki foglalkozása ellenére, vagy talán éppen azért, soha életében nem látott hullát. Ő nem egy tipikus keményfejű és vagány film noir nyomozó karakter, hiszen eddig a bűncselekményeket mindig csak a fantáziájában élte át, most viszont a naiv író hirtelen fizikailag is részese lesz a sztorinak. Persze csak azért, mert írni akar róla, és úgy gondolja, hogy nyomozása nem veszélyes, mert kezdetben halottnak véli Dimitriost, aki aztán nagyon is valóságossá és veszélyessé válik a pici és fizikailag gyenge, puhány író számára. Peter Lorrenak ritkán adatott meg, hogy szimpatikus főszerepeket vagy akár mellékszerepeket játszon, mert fura külseje és élete végéig meglévő akcentusa miatt általában ellenszenves idegeneket alakított. Cornelius Leydent azonban végtelenül bájos, ártalmatlan, intelligens, művelt és udavarias karakterként játssza, anélkül, hogy pojácává válna. Jó látni őt egy olyan szerepben, ahol nem kell gyávának, vagy elmebetegnek vagy röhejesnek látszódnia.

Sydney Greenstreet Mr. Peters karakterében Lorre-ral ellentétben körülbelül azt játssza, amit általában szokott. Sima beszédű, jó modorú, de veszélyes úriember, akinek a film nagy részében kétségesek és rejtélyesek a valódi szándékai. Greenstreet nem csak méreténél fogva, de karizmatikusssága miatt is tekintélyt parancsoló, aki nagyon ott van a képernyőn. Mindig van valami gyanús a hangjában, valami ravaszság a szemében, ami miatt állandóan kétségessé válik a becsületessége. Ugyanakkor még bűnöző karaktereiben is van emberiesség, mint Petersben is, akit lenyűgöz a kis ember jó szívűsége, kedvessége. Ő úgy lesz Leyden barátja, hogy esetenként pisztolyt fog a jámbor íróra. A filmben rá is játszanak a Máltai sólyomra egy kicsit, ugyanis Greenstreetet Edeson többször is ugyanúgy, alulról felfelé fényképezi, mint klasszikus elődjében, így méretei még nagyobbaká, szinte nyomosztóvá válnak. Ő is, mint mindig, most is remek volt.A film harmadik főszereplője a címadó Dimitrios, akit Zachary Scott alakít, ami egyben a színész első filmszerepe volt. Dimitrios jéghidegségét remekül érzékeltette, egyszerre tudott kegyetlen és sármos, nyájas és fenyegető, valamint intelligens lenni, aki mindig egy lépéssel mások előtt jár. Akármilyen bűncselekményről - gyilkosság, zsarolás, kémkedés, milliókat érő tervek megszerzése - legyen szó, mindig ő került ki győztesen az adott szituációból, akármelyik európai helyszínen. Már-már képregényszerű bűnözői szuper herová válik a filmben, egészen annak a végéig. A visszapillantásos jelenetekben neki kellett volna a Lorre-Greenstreet páros hiányát pótolni, azonban ez nem sikerült teljesen. Nem volt ő rossz egyáltalán, csak valahogy mégsem volt annyira karizmatikus, amennyire karaktere megkövetelte volna ezt, a másik két színész hiányát meg pláne nem tudta feledtetni a jeleneteiben. Mindezek ellenére jó választás volt ő erre a szerepre, akit később viszontláthattuk például a Mildred Pierce tenyérbemászó Monte Beragon karakterében.

A film többi szereplőjére sem lehet panaszunk, mindenki játéka a jó különböző fokán áll.

A film forgatókönyve, annak struktúrája, dialógusai, a remek karakterek, az őket játszó színészek, az atmoszféra, a fényképezés mind-mind jól sikerült ebben a mára kicsit elveszett gyöngyszemben. Jean Negulesco rendező remek kis noirt hozott össze, aminek igaz, hogy nincsenek különösebb mélységei, mégis egyszerre lett különleges és stílusos film noir. Nem tartozik a klasszikusok sorába, de remek alkotórészekből áll, és a belőlük összerakott egészre sem lehet panaszunk.

Értékelés: 8,5/10

A két szál összeér végül a filmben:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr877078213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.