Time Goes By

Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) 1962

2015. február 09. 04:33 - Time Goes By

Ez a 8 Oscarra jelölt politikai dráma Gregory Peck leghíresebb szerepe, ami annyira hozzákapcsolódott, mint Humphrey Bogarthoz Rick a Casablancából. A film az AFI listáján a 25. legjobb film, míg Atticus Fincht, Peck karakterét pedig minden idők leghősiesebb karaktereként tartják számon ugyanitt. Persze ezekbe az adatokba az is közrejátszik, hogy Hollywood mindig is szerette jutalmazni a liberális politikai üzenetekkel rendelkező filmeket, ugyanis a Ne bántsátok a feketerigót! egy bátor fehér liberális férfiról szól, aki a ’30-as évek Alabamájában elvállalja egy fehér lány megerőszakolásával ártatlanul vádolt fekete védelmét. Ugyanakkor a film a szakmai siker mellett a közönséget is meghódította.

A történetet a film egyik gyerekszereplőjének, Jean szemszögéből látjuk.  Jean „Scout” Finch (Mary Badham) és testvére Jem Finch egy alabamai kisvárosban élnek a ’30-as években édesapjukkal, az özvegy Atticus Finch (Gregogy Peck) ügyvéddel.  Gondtalan és játékkal teli életükből hirtelen fel kell nőniük, amikor apjuk elvállalja egy fiatal fehér lány Mayella (Collin Wilcox) megerőszakolásával vádolt fekete Tom Robinson (Brock Peters) védelmét, ami miatt néhányan nyíltan kifejezik ellenszenvüket a déli kisvárosban, főleg a lány apja, Bob Ewell (James Anderson). A  tárgyaláson mindenki számára nyilvánvalóan kiderül, hogy a Robinson ártatlan és a lány és az apja is hazudik, azonban ennek ellenére az esküdtszék bűnösnek találja, majd szökés közben lelövik. Amikor már úgy tűnne, hogy megnyugodnak a kedélyek, megtámadják a két gyereket, és az igazságszolgáltatás ekkor sem a törvényeknek megfelelően működik, mert az olyan lenne, mintha megölnének egy feketerigót...Az ilyen típusú politikai témájú filmeknél mindig fennáll a veszély, hogy egy kicsit túlértékelik, és tökéletes klasszikusnak nevezik. Ez fennáll a To Kill a Mockingbird esetén is, ami amellett, hogy egy remek film, korántsem tökéletes. Érdekes módon pont a liberális politikai mondanivaló és üzenetek ábrázolásába csúsztak be leginkább hibák ebben az amúgy kiválóan játszott és fényképezett filmben. A film atmoszférája különbözik a többi hasonló témájú film erőszakos, brutális és az érzelmekre játszó hangulatától, mert itt egy sokkal ártatlanabb világba csöppenünk, aminek nagy részben az az oka, hogy a történet az egyik gyerek szereplő szemén keresztül bontakozik ki. A Ne bántsátok a feketerigót végig nagyon jól egyensúlyoz a kor (és a gyerekszereplők) ártatlanságának és a faji előítéletek miatti kemény valóság bemutatása között.

A film forgatókönyvét Horton Foote írta Harper Lee 1960-as Pulitzer-díjas azonos című regénye alapján, ami könnyű olvashatósága és tartalma miatt egy időben kötelező/ajánlott olvasmány volt az amerikai középiskolákban. A könyv sikere ellenére a megfilmesítési jogért nem folyt túl nagy csata, mert a regényben nincs se szerelmi szál, sem akció, márpedig ezek nélkül nem vártak túl nagy sikert tőle. Végül egy kisebb cég megvette a jogokat és így elkészülhetett a regény filmváltozata, ami bebizonyította, hogy felesleges volt a nagyobb stúdiók félelme. Annak ellenére sikeres lett, hogy se szerelem, se akció, és híres, első vonalbeli színész is csak az egy Gregory Peck játszik benne.

A film a regényhez hasonlóan Scout, Atticus kislánya tolmácsolásában és szemszögén keresztül bontakozik ki, ami egy nagyon jó fogásnak bizonyul, mert ezáltal Atticus hősiessége felértékelődik ahhoz képest, mintha az ő szájából hallanánk a történetet, másrészről pedig mindig a gyerekek azok, akikre az ilyen események a legnagyobb hatással vannak. Az ő gondolkodásmódjuk tud gyökeresen megváltozni, a felnőtteknél erre kisebb az esély. A filmet alapvetően három szakaszra lehet bontani.

Az első szakaszban nagyrészt a gyerekek, Scout, Jem és a szomszéd Dill gondtalan és játékos életét ismerhetjük meg, miközben szembesülnek majd a világ realitásaival. Először azonban minden figyelmüket és érdeklődésüket leköti a szomszédságukban lakó Boo Radley nevű mentálisan beteg fiatal férfi rejtélye, aki állítólag ollóval rátámadt az apjára, és a városi pletyka szerint azóta a pincébe zárva él. A gyerekek érdeklődését és kíváncsiságát leginkább az váltotta ki, hogy mindenki figyelmezteti őket, hogy ne menjenek a ház közelébe. A tiltott gyümölcs mindig nagyon izgalmas, és ez alól nem kivételek a gyerekek sem, akik bár félnek egy kicsit Boo-tól, a városka rémétől, de ez nem tartja vissza őket, hogy saját maguk is meggyőződjenek a felnőttek szavainak igazságáról (vagy tévedéséről) a férfi veszélyességét vagy ártalmatlanságát illetően. Emellett megismerjük a felnőtt karaktereket is és a nagy gazdasági válság korszakát, ami nagyon kegyetlen volt az alabamai kisvároska farmerjeihez. A szegénység mellett a nemi szerep témája is előjön Scout karakterének fiússága által, aki fára mászik, fiúkkal játszik és verekedik, és legnagyobb bánatára lányos ruhát kell felvennie, amikor iskolába megy. A gyerekek sztorija azonban kevésbé érdekes, mint a másik szálon, főleg a film második felében futó történet, ugyanakkor szükséges a film ártatlan atmoszférájának megteremtéséhez, és annak bemutatására, hogy a gyerekek mennyivel nyitottabbak, mint a felnőttek többsége.

A második szakaszban kerül sor azoknak az eseményeknek a bemutatására, ami miatt a film tulajdonképpen elkészült. Ebben láthatjuk Atticus tevékenységét, és magát a bírósági tárgyalást, illetve annak az emberekre gyakorolt hatását. A film bemutatja az amerikai igazságszolgáltatási rendszer hibáit és veszélyeit, amiben nem volt biztosított a különböző etnikumú emberekkel szembeni egyenlő bánásmód, hiszen az esküdteket ugyanúgy áthatja az előítélet, mint akárki mást. A tárgyalásig egy óra is eltelik a filmben, ami ekkor leginkább egy bírósági drámává alakul, amiben Atticus áll a középpontban. Őt már eddig is megismertük, itt azonban karaktere tovább mélyül. Kiderül, hogy nem csak apaként, de ügyvédként is egy mélységesen „jó” ember, egy igazi példakép nemcsak a gyerekei, de a világ számára is.A harmadik, legrövidebb részben pedig újra a gyerekek válnak a főszereplőkké, amelyben az első két szakaszban látható gyerekek és felnőttek világa összefonódik, ami által nekik fel kell nőniük. Habár az ártatlanul vádolt fekete meghal, a film mégis optimistán zárul azáltal, hogy a következő generáció - a gyerekek - már nem lesznek olyan előítéletesek,mint a felnőttek, amit Boo-hoz fűzödő kapcsolatuk és érzéseik szimbolizálnak. Booról, a város réméről - akitől minden felnőtt retteg, és félelmeiket a gyerekeknek is próbálják átadni figyelmeztetéseikkel – kiderül, hogy bár nagyon fura, ugyanakkor jó szándékú mentálisan sérült ember, aki megmenti a gyerekeket.

A karakterek kidolgozottsága kicsit felemás ebben a filmben.

Amíg két főszereplő Scout és Atticus jól kidolgozottak, és nagyon szimpatikusak, addig a fekete karakterek szinte láthatatlanok, és teljesen a háttérbe szorulnak. Ezért éri manapság a legtöbb kritika a filmet. A fekete karakterek szinte csak a díszletként funkcionálnak, ami szerintem többet elmond a témáról - a ’60-as évek elejéről, amikor a film készült -, mint maga a történet. Ezért aztán nem is annyira a faji előítéletekről és a feketék szenvedéséről szól a Ne bántsátok a feketerigót, mintsem inkább egy bátor fehér férfiról, aki tudja, hogy mi a helyes, és amit bátran véghez is viszi, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy harca akkor és azon a helyen még vesztésre ítéltetett. Ennek oka pedig a példamutatás, és gyerekeibe, és ezzel együtt a jövőbe vetett hite, hogy később mások is követik majd a példáját.

A karakterek alapjában véve egyszerűek, ráadásul elég egyoldalúak és sztereotipikusak is, azonban a remek színészi alakítások ezt feledtetni tudják. A karakterek között Atticus és Scout a legkidolgozottabb, akik párhuzamosan a film főszereplői. Ők mindketten nagyon kedvelhető figurák, személyiség és karakterfejlődésük azonban különbözik egymástól. Míg Atticus fejlődése belülről fakad, addig Scouté egyrészről inkább a környezet hatásának következménye, másrészről pedig apja példamutatásának az eredménye.Scoutot Mary Badham gyerekszínész játszotta, egészen meglepően jól, nem véletlenül vált a tíz éves kislány Oscar-jelöltté. Scout egy fiús kislány, akit édesapja szeretettel, figyelemmel és a kislánynak szabadságot biztosítva nevel. Marynak akkor kell először szembesülnie a kellemetlen társadalmi elvárásokkal és sztereotípiákkal, amikor az iskolába lányos ruhákba kell mennie. Persze ez nem tartja vissza attól, hogy verekedjen, azonban ennek „hősies” oka van, ugyanis a tárgyalás ideje alatt az egyik iskolatársa niggereknek hívta a feketéket. Apja azonban megérteti vele, hogy nem ez a módja a véleményéért való kiállásnak. Mary nagyszerűen játssza a kezdetben tomboy kislányt, aki felhőtlenül és zavartalanul játszhat nyitott és jómódú apjának köszönhetően. Ekkor az élet és a világ még nagyon egyszerű számára, később, a film vége felé azonban az események hatására már a zavartság és kétségbeesés is megjelenik a szemében. Nagy kár, hogy később nem lett színésznő belőle, mert határozottan tehetséges volt.

Az ő bölcs, határozott, erős és törődő apját Atticust Gregory Peck játssza, szintén kiválóan, annyira, hogy ez a film valójában az ő filmje. Ő tényleg élete legjobb alakítását nyújtotta végtelenül (talán túlságosan is) megnyerő és bátor férfi szerepében, aki a film erkölcsi iránytűje. Bár karaktere a klasszikus hollywoodi hősök sorába tartozik olyan értelemben, hogy nincs rossz tulajdonsága, mert ő a megtestesült jóság és erő, mégis hitelesnek tűnik, amihez Gregory Peck nagyban hozzájárult. Szemében akkor is látható a tüzes elszántság, amikor karaktere hűvös és kimért. Mély hangjával, nagyszerű testbeszéddel, remek beszédstílussal és méltósággal játssza Atticust, akit a karakter minden egyoldalúsága ellenére teljesen el tud adni a közönségnek. Atticus tisztességes, empatikus, igazságszerető, intelligens és nyugodt karakter, aki békében él önmagával, ezáltal másokkal is. Ő a gyerekei (és a film reményei szerint a nézőké is) példaképe. Atticus szerepét először Rock Hudsonnak majd James Stewartnak ajánlották fel, akik szerencsére visszautasították, mert ez egyike azoknak a klasszikussá vált karaktereknek, amiket ma már el sem tudnánk képzelni más színésszel.Collin Wilcox alakítja az állítólag megerőszakolt Mayellat, a fiatal, végtelenül egyszerű és unatkozó fehér nőt, akinek megtetszett az izmos, fekete férfi, és akinek a figyelmét szerette volna magára felhívni. Ez a vágy indította el az egész, katasztrófába torkolló eseménysorozatot. Wilcoxnak van egy remek jelenete a bíróságon, amikor tanúvallomást tesz. Karakterén érződik a düh, ami miatt ebbe a kényelmetlen szituációba kényszerítette apja, aminek az egyetlen célja az volt, hogy megmentsék a "jó hírüket" és az amúgy nagyon alacsony társadalmi helyzetüket.

James Anderson játssza Tom Ewell, az állítólag megerőszakolt lány apját. Ő testesíti meg az előítéleteket és a gyűlöletet ebben a filmben, akinek karaktere Atticuséhoz hasonlóan egyoldalú, és annak kontrasztjaként az ő karakterében egyesül minden rossz.

Brock Peterset láthatjuk Tom Robinson, a rossz helyen és rossz időben lévő feketét, akit annak ellenére elítélnek, hogy ártatlansága nyilvánvalóvá válik a tárgyalás folyamán. Igazából róla nem sok minden derül ki, ő is inkább csak a díszletet szolgáló fekete karakterek közé tartozik. Azt a kicsi szerepét, ami a bírósági tárgyalás alatt látható, csendes büszkeséggel, a film üzenetének megfelelően játssza. Bár sem róla, sem a többi feketéről nem tudunk meg túl sokat, azonban korlátozott életüket látván mégis nyilvánvaló a kor faji előítéletessége.

A filmben számos híressé vált jelenet van, amelyek között a három legfontosabb a bírósági tárgyalás – amit vagy istenítenek, vagy a legtöbb kritika éri -, a lincselésre induló tömeg megállítása, és a Atticus leköpése. Ezek mellett szimbolikus jelentőségű a veszett kutya lelövése és a film végén megjelenő Boo, aki megmenti a gyerekeket.A bírósági tárgyalás talán a leghíresebb, a legjobb, és paradox módon a legkritizáltabb is egyben. Mindez szerintem csakis attól függ, hogy a film koncepcióját – ami egy bátor fehér férfi küzdelme, és nem annyira a feketék szenvedése – jónak tartja-e valaki a faji előítéletek bemutatására, vagy sem. Ha igen, akkor tökéletes, ha nem, akkor a jelenet is elhibázott a film koncepciójával együtt. A gyors döntés előtt azonban érdemes végiggondolni azt, hogy a film 1962-ben készült, még pár évvel a fekete polgárjogi harc igazi beindulása vagy jelentősé válása előtt, amikor a déli államokban még külön ülések és mosdók voltak a feketék számára. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen jellegű változásokat leginkább azok tudnak elindítani, akiknek a társadalmi pozíciója és ezáltal az érdekérvényesítő képességük erősebb. Ebből a szempontból nézve nem tartom elhibázottnak azt, hogy a film Atticusra, a tanult és középosztálybeli fehér ügyvéd szerepére összpontosít. Mert hát mi is látható ebben a jelenetben? Itt mindenki számára egyértelművé válik Robinson ártatlansága, azonban ennek ellenére elítélik, miközben Atticus mindent megtesz ennek ellenkezőjéért. A város fehér lakói a tárgyalóterem ülésein figyelik az eseményeket, míg a feketék a karzaton. Amikor Robinsont elítélik, a fehérek gyorsan elhagyják a helyiséget, míg a feketék ott maradnak, hogy kifejezzék tiszteletüket Atticusnak, miközben úgy tűnhet a filmben, hogy az elítélt Robinson sorsa nem igazán érdekel senkit.

A másik híres jelenetben Atticus kislánya akadályozza meg, hogy Robinson börtönéhez vonuló tömeg meglincselje a fekete férfit. Atticus már akkor leült a börtön elé őrködni, amikor meghallotta, hogy a gyanúsítottat odavitték, mert sejtette, hogy ez lesz a városka lakóinak első reakciója. Kezdetben egyedül áll a tömeg előtt, és szemmel láthatóan nem tudja az ellenséges hangulat fokozódását megakadályozni, ami nem csak Robinson, de talán az ő életét is veszélyezteti. Ekkor kislánya Scout furakodik oda, és megszégyeníti az egyik lincselés szándékával érkező embert, aki előtte apja barátja volt. Ennek hatására a többiek is elszégyenlik magukat és elmennek. A jelenet realisztikusságát kérdőjelezik meg a kritikusai: vajon egy gyerek valóban annyira okos lett volna abban a helyzetben és ez valóban elegendő lett volna a lincselésre érkező emberek feltartóztatására? Valószínűleg nem, de hát ez nem is egy dokumentum film, hanem egy hollywoodi dráma, aminek a célja nem a realisztikusság, hanem az üzenet átadása.Az egyik jelenetben Ewell arcon köpi Atticust, aki képes higgadtságát megőrizni, azonban annyira fenyegető az ügyvéd testbeszéde és tekintete, hogy az addig magát bátornak gondoló Ewell elbizonytalanodik. Ezután nyíltan már nem is fejezi ki Atticus iránti gyűlöletét, hanem majd a film végén roppant gyáván a gyerekeit támadja meg. Ebben a jelenetben a feketék a háttérben álldogálnak, akik semmilyen módon nem vesznek részt a két fehér férfi összetűzésében. Azonban szerintem ez így volt jó, mert ezáltal látható az, hogy egyrészről lényegtelen volt a véleményük, másrészről meg féltek fehérek csatározásába beavatkozni, függetlenül attól, hogy róluk volt szó. A jelenet egyébként remekül megkoreografált és eljátszott. Ewell és Atticus közel állnak egymással szemben, majd Ewell köpése után az ügyvéd, aki sokkal magasabb és atletikusabb, mint a másik, először mozdulatlanul rámered. Ezután egy fél lépést előre lép, amivel Ewelt ösztönösen hátralépésre kényszeríti. Majd lassan a zsebébe nyúl, miközben Ewell arcán az elbizonytalanodás mellett megjelenik a félelem is. Ekkor Atticus egy zsebkendőt vesz elő, amivel letörli az arcát, miközben a szemkontaktust sem veszíti el. Szándékosan lassú és kimért minden mozdulata, amivel érzékelteti az erejét, ugyanakkor nem dől be a provokációnak.

Könnyen érthető és egyszerű szimbólum a veszett kutya lelövése, amely jelenetet viszont nem kedvelek. Az utcában megjelenik egy veszett kutya, ami veszélyes a körülötte lévő élőlényekre, ezért le kell lőni. A seriff átadja a puskát Atticusnak, mivel ő a legjobb lövész a városban, aki feltolja a szemüvegét, céloz, majd lelövi a kutyát. Itt Atticus karakteréről olyan dolgok derülnek ki, amit sem a nézők, sem a gyerekei nem feltételeztek korábban a szemüveges értelmiségi férfiról. Úgy tűnik Amerikában csak egy hagyományos férfias tulajdonságokkal és cowboy mentalitással rendelkező karakter válhat igazán hősivé. A minimum, hogy tud célozni. Ezzel aztán Atticusnak sikerült a western filmek párbajhőseinek magasságába emelkednie, miközben megvédi a társadalmat a veszett kutyák ellen...A film végén válik igazán fontossá Boo szöveg nélküli karaktere, akit Robert Duvall játszik filmdebütálásaként. Boo Ewell gyerekek elleni támadásakor tűnik fel újra, akire ezután már nem rémként gondolnak a gyerekek, hanem a megmentőjükként. Boo a seriff lelkiismeret-furdalásának és igazságérzetének haszonélvezője, aki nem tartóztatja le a fura férfit, mert az „olyan lenne, mintha megölnénk egy feketerigót...”

A film operatőre Russell Harlan volt, akinek köszönhetően vizuálisan is látványos ez a fekete-fehér film.

A karakterek egyoldalúsága és a ma már esetleg kritizálható koncepciója ellenére a To Kill a Mockingbird mégis nagyon jó film, és Robert Mulligan rendező a kor társadalmi körülményeit figyelembe véve és a sikert egyáltalán nem garantáló forgatókönyv ellenére, amiben sem akció, sem szerelmi szál, sem mindenkire vonatkozó happy end nincs, egy atmoszférikus filmet rendezett, aminek a maga korában sikerült az üzenetét átadnia, már csak a nem várt hatalmas közönség siker miatt is. Manapság szerintem a legfontosabb a remek színészi játék, és már csak Gregory Peck Atticusa miatt is érdemes megnézni.

Értékelés: 9/10

Atticus elmagyarázza kislányának, Scoutnak, miért védi Robinsont:

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr887112733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojoking77 2015.02.09. 18:16:05

Jo volt, jo bizony. Azt hozza kell meg tenni, hogy itt nagyon erosen erezni azt a tobb mint 50 evet, ami eltelt miota ez a film a mozikba kerult. Aki mai szemmel ul neki, betegre fogja magat unni rajta, ugyanis ez a film szep csendesen folyogat, neha mint ha csak egy helyben topogna. Mindenki raer, a tipikus deli kisvaros. Ami meglepo volt, hogy ekkor meg nagyon erosen elt a szegregacio, ennek ellenere, vagy pont ezert, nagyon nem a tipikus hollywoodi maszlagot kapjuk az arcunkba, hanem pont ellenkezoleg. Kivancsi vagyok hany hithu redneck nezte meg a filmet anno, es hanyan is ertettek meg a valodi mondanivalojat (mert volt neki, es nagyon nem US szabvany szerinti)
Nalam anno egy eros 9/10 volt.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.02.09. 18:34:16

@mojoking77: Nem feltétlenül kell lebecsülni minden délit. (Persze nyilván nem az volt a '60-as években a helyzet, mint manapság, főleg Alabamában.) A film anyagilag is nagy siker volt a maga idejében, és kizárt, hogy csak északon folyt volna ez be, de sajnos nem találtam adatokat arra ,hogy ez hogyan is oszlott meg az államok között, pedig erre én is kíváncsi voltam.
Nem minden régi filmnél szoktam megemlíteni (mert ez szinte általános), hogy általában lassúbb, komótosabb a sztori felépítése, mint a mai filmekben, hogy a hangulatot és a karaktereket rendesen megalapozzák, és ez persze itt is igaz.

mojoking77 2015.02.09. 18:57:52

@Time Goes By: Azert egy Hitchock film (majdnem barmelyik) a mai napig is le tudja kotni az embert, hogy csak a The End felirat kozben realizalja, hogy eltelt masfel-ket ora, de en nem is a Crank- Fast &Furious vonalra gondoltam. Itt neha mar minden bajom volt, annyira lassan csordogalt a tortenes (kb mint amikor az M3-on a Tuskevar ment...) Ez azert az talag 60'-as evek stilusahoz kepest is nagyon nagyon megfontolt.
Valoszinuleg Missisipiben sem ez volt amugy az ev filmje. Meglepo dolgok voltak meg egy bo 15-20 eve is arra...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.02.09. 19:17:49

@mojoking77: Azért Hitchcock is elég megfontolt tudott lenni, a rear window a tipikus példája, hogy tényleg úgy elmegy a film nagy része, hogy az ember észre sem veszi, hogy nem történik benne semmi...:) De a Mockingbirdot nem ehhez kell viszonyítani, mert Hitchocok hatásvadászatával ez egy tökéletesen szemben álló film, meg hát egy egész más műfaj. Szerintem a legtöbb néző, aki mai szemmel néz bármilyen régi filmet - akár Hitchcockot is - az unni fogja. A 17 éves unokaöcsémmel van egy megállapodásunk, egyszer ő választ filmet, egyszer meg én, ennek eredményeképpen a Casablanca két harmadánál, miután láttam rajta, hogy kétszer bealudt, álmából felriadva egyszer csak megkérdezte,. hogy most ez a nő (mármint az Ingrid Bergeman) a Casablanca? És nem, nem szellemi fogyatékos. (Bár az igaz, hogy a zombis filmek, meg a Saw 1-7 a kedvence, amit volt szerencsém végignézni vele. )

mojoking77 2015.02.09. 19:47:06

@Time Goes By: :) Na, az meg nekem maradt ki (marmint a Saw filmek). Legkozelebb ha te nyersz, nezesd meg vele a North by Northwest-et. Szenzacios. De a Psycho is tetszene neki, az is biztos.
Amugy tenyeg gondolkodok, mi az, amit a mai tizenevesek elvezni tudnanak...
A modern idok talan? Esetleg a ragyogas? (Bar az meg nem ez az evjarat).
Talan a nagy balhe... De ah, mindegy. Lassuk be, egy 17 eves ember ne is nezzen pl. Kurosawa-t mert maga ala fordul tole. Olyan ez mint a zene. Vannak eloadok, akiket oszinten nem lehet tizenevesen szeretni, mert fel kell noni hozzajuk. Addig meg marad a Furesz. Esetleg probalhatod formalni az izleset egy kis ISten varosaval, vay Oldboy-jal, hogy vannak nezeto "muvesz"filmek is.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.02.09. 20:07:44

@mojoking77: A Psycho még valamennyire lekötötte, de inkább csak amikortól már a Bates hotelben voltak. A Rear Windowval még nem mertem próbálkozni....Casablancaban meg a noirokban is a cinikus szöveg nagyon lényeges, és ez az a pont, amit a legjobban szokott unni, mert nem érti(k) az igazi szellemességet. Bár egyszer kétszer meglepődött a filmek végén, de aztán kicsit előrébb jöttem az időben, hátha...de amikor már a Cápát is unta, akkor magamban feladtam a dolgot. Kurosawa, come on, még Spielberg sem...A Harmadik típusú találkozásoknál volt a legdühösebb, arra azt mondta, hogy ez olyan unalmas, hogy inkább a háromszor a Casablanca. Mindensetre az ő szavaival élve "végigszenvedi" őket, csak hogy meg kelljen néznem a Saw-kat. Aminek az első része még nem is olyan rossz egyébként, abban még van egy kis rejtély, aztán a többi már végtelenül gagyi és gusztustalan, aminek az a lényege, hogy minél szadistább módon öljék meg a szereplőket, na meg hogy sok pénz csilingeljen a kasszánál. Szóval nem sokat vesztettél vele.

mojoking77 2015.02.09. 20:19:43

@Time Goes By: Haat, ez esetben, ha bosszurol van szo, akkor szigoruan Citizen Kane. Ott mar en is ereztem, hogy nagyon nagy bajok vannak. (Az IMDB-n szerintem enyem az egyeduli 2/10-es szavazat arra a fortelemre), esetleg a Rashomon. Ahoz viszont mar neked is kell nemi elokeszulet.
Esetleg melyuteskent egy laza Szentjanosbogarak sirja, hogy adjunk az animenek (gondolom azt minden tizeneves csipi...)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.02.09. 20:32:23

@mojoking77: Nem jött be a Citizen Kane? tudom, hogy sokan túl flashynek ergo ízléstelennek tartják, na de Hitchcock legalább annyira hatásvadász volt, mint Orson Welles, csak máshogy. Mondjuk a welles valóban a filmtörténelem legnagyobb blöffje (talán Tarantino esetleg David Lynch versenyképes még vele ebben a kategóriában), de a Citizen Kane azért ott van szerintem. Én legalábbis 10 pontot adtam rá. :) Viszont bosszúnak biztos, hogy jó lenne, de ezt már csak akkor, ha már nagyon-nagyon felidegesedek unokaöcsémen. Még nem akarom teljesen a zombis filmek felé lökni, viszont ha megint bogárembernek hívja Humphrey Bogartot, akkor jön a Big Sleep...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.10. 13:01:46

Meg kéne nézni.Érdekes.
Talán a cím ismerős de ezt sosem láttam.