Time Goes By

Erőszakos múlt (A History of Violence) 2005

2015. február 21. 10:35 - Time Goes By

Ez a 2 Oscar-díjra (legjobb forgatókönyv, legjobb férfi mellékszereplő) jelölt neo-noir crime thiller film az erőszak és annak a családra gyakorolt hatását bemutató tanulmány, amiben eltűnik a határvonal a jó és a rossz között. A film a klasszikus noirok „kísért a múlt” típusú filmjeinek modern folytatása, amiben hiába próbálja a főszereplő lezárni sötét múltját és új életet kezdeni, bűnei és saját valódi természete elöl nem tud elmenekülni.

Tom Stall (Viggo Mortensen) egy köztiszteletben álló, családszerető férfi, aki egy indianai kisvárosban vezeti éttermét. A család nyugodt élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor két bűnöző ki akarja rabolni az éttermet. Tom kénytelen szembeszállni velük, és megakadályozza a rablást, ami után hősként ünneplik nemcsak a városkában, de mindenféle újságokban is feltűnik a sztori, a fényképével együtt. Ez alvilági gengszterek figyelmét is felkelti, többek között Carl Fogartyét (Ed Harris), aki a városban érkezvén azt állítja, hogy Tom valódi neve Joey Cusack, aki a philadelphiai ír maffia egyik legkegyetlenebb embere volt, és akit már régóta keres a maffia feje Richie (William Hurt). Tom váltig tagadja ezt, azonban lassan már felesége Edie (Maria Bello) és gyereke Jack (Ashton Holmes) sem tudja, hogy valójában kivel is élnek együtt. Tom valódi személyének tisztázása miatt a seriff (Peter MacNeill) is kérdéseket kezd el feltenni. Csak egy tévedésről van szó, vagy Tomnak valóban van egy senki által nem ismert múltja és erőszakos oldala? Tom nagyon profinak tűnő bunyói során egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy személyisége bonyolultabb és összetettebb, mint azt a film elején gondoltuk volna...Az Erőszakos múlt első ránézésre egy teljesen átlagos erőszakos hollywoodi filmnek tűnik, aminek forgatókönyvét ráadásul egy képregényből írták. Ebből kifolyólag a történet és a karakterek is klisékből állnak, amit már ezerszer láthattunk hollywoodi filmekben. Egy újabb film a nyugodt kisvárosi életről, ahova látszólag váratlanul betoppan a nagyvárosi nagybetűs bűn és erőszak. Azonban meglepetésre az Erőszakos múltnak vannak rejtett mélységei, amelyek miatt mégiscsak kitűnik a hozzá hasonló filmek hosszú sorából. Ez a rejtett mélység pedig az erőszakhoz és az identitáshoz kapcsolódó kérdések.

A film rendezője, David Cronenberg szándéka nem az volt, hogy csak egyszerűen kielégítse a közönség hagyományos vérszomját azáltal, hogy a hős legyőzi/ megveri/ megöli a filmben a rossz fiúkat. Persze ez is megtörténik, és a filmben ezen kívül több százszor látott egyéb filmes eszközök is feltűnnek. A rossz fiú külsőleg csúnya, mert műszeme van, amivel a belső „csúnyagonosz” tulajdonságait is egyértelművé akarják tenni, azonban az ilyen típusú eszközök mégsem válnak rambofilmesen ostobává. Ennek pedig legnagyobb részben az az oka, hogy az erőszakos popcorn műfaj elemei mellett visszanyúl a klasszikus noirok gyakori „kísért a múlt” eszközéhez, amivel kicsit megkavarja a „jóról” és „rosszról”, a „helyesről” vagy „helytelenről” alkotott fogalmak jelentését. Egyszerűen elmossa az ezek közötti határvonalat, ami által a főszereplő klasszikus hősiessége a noirok antihőseinek erkölcséhez hasonlóan megkérdőjelezhetővé válik és ezáltal az egész karaktere a szürke zónába kerül.A History of Violence számtalan kérdést és utalást tesz fel már a címével is, ami többféleképpen is értelmezhető. Egyrészről jelentheti egy konkrét személy erőszakos múltját, jelentheti az emberiségnek azt a tulajdonságát, hogy hajlamos vitáit erőszakkal lerendezni, ugyankkor jelentheti azt is, hogy az erőszak a fajunk, és abban az egyén túlésének a legfontosabb eszköze, amit önvédelemre, és a túlélésünk biztosítására is használhatunk. A film ennek megfelelően a Tarantino-filmekhez hasonlóan nagyon erőszakos, azonban azokkal ellentétben itt nem okoz kéjes örömet sem a szereplőknek, sem a nézőknek, és sokkal realisztikusabb.

A rendező az identitás kérdéskörénél a társadalom képmutató természetének az egyénre gyakorolt hatását is vizsgálja. Tom, alkalmazkodva a kisvárosi társadalom elvárásaihoz felveszi a környezete által elvárt tulajdonságokat, azonban amit megváltozik a szituáció, rögtön előjön belőle régi énje. Ugyanakkor a régi, gengszter énjéről sem tudjuk meg, hogy azt az erőszakos környezete miatt vette fel, vagy születése óta benne volt. A film itt is igazából csak kérdéseket tesz fel, és nem ad konkrét válaszokat, nem tudjuk meg, hogy melyik a főszereplő valódi oldala, Tom vagy Joey. El lehet-e ezeket választani egymástól, vagy inkább az ember végtelen alkalmazkodóképességét reprezentálják? A filmben Tom látszólag küzd az ellen, hogy Joey előtörjön belőle, mert tisztában van a társadalom álszent jó és rossz közötti éles határvonal húzó vonzalmával, ami alól Tom sem kivétel, azonban néha mintha alig várná, hogy felszínre hozhassa a magában mélyen elrejtett Joeyt. Ráadásul kifejezetten élvezi, amikor a körülményekre hivatkozva – ez esetben az önvédelem – végre megint át és megélheti rejtett énjét.

A film mindemellett bemutatja az erőszak és a szex közötti kapcsolatot is a filmben látható két szexjelenet által. Mindkettőben a házaspár szerepel, azonban az elsőben Edie, a feleség férjével, a kisvárosi étterem tulajdonossal, Tommal szeretkezik, ami lényegében egy elég visszafogottnak nevezhető orális szex. A jelenet után pedig látható a pár közötti összetartozás és szeretet/szerelem. A második szexjelenetben Edie férjével, az erőszakos maffiózó Joeyval szexel, ami sokkal intenzívebb és agresszívebb. A nő többször arcul üti a férfit, aki erőszakkal közelít a nőhöz. Ebben a második jelenetben egy vad és kemény dugást láthatunk a lépcsőn, szemben az első ágyban történő, és puhának nevezhető orális szexszel szemben. A jelenetekben nemcsak Tom/Joey személyiségének szex által is bemutatott különbsége látható, hanem az is, ahogy a felesége reagál erre. Az elsőben szerelmet vall a férjének a puha ágyban, a másodikban pofon vágja, kiabál, majd dugás után otthagyja a lépcsőn, és az éjszakát külön ágyban töltik.A film alapvetően egyszerű forgatókönyve John Wagner azonos c. képregényén alapul, és Josh Olson írta. A struktúrája a történethez hasonlóan egyszerű lineáris, annak ellenére nincs benne flashback, hogy a múlt alapvetően hat ki a szereplők életére. A forgatókönyv minden klisé ellenére inkább karakter, semmint történet központú, amiben alapjában véve minden szereplő inkább intelligens, semmint buta: a főszereplő tisztában van tettei következményeivel, a nők nem gyengék és védtelenek, és még a kisvárosi seriff sem ostoba. A film üteme is kicsit más – jobb -, mint a hasonló jellegű filmeké. Kezdetben sokkal lassabb, eltelik egy jó húsz perc, mire beindulnak a történések, akkor azonban egyre gyorsuló tempót vesz fel a film, ami nagyban hozzájárul a feszültség fenntartásához. A film végére minden rejtély kiderül, azonban a motivációk kevésbé, ez azonban nem annyira nagy probléma egy olyan filmben, ami inkább csak kérdéseket vet fel.

A film operatőre Peter Suschitzky volt, aki számos más Cronenberg filmben (pl Crash) és különböző blockbusterekben (Birodalom Visszavág 1980) is dolgozott. Itt is nagyon látványos képeket és színeket kapunk tőle, azonban az atmoszféra nem az igazi.

A film gyengeségei közé tartozik, hogy bár teljesen leköti nézőit és izgalmasnak nevezhető minden kiszámíthatósága ellenére, azonban a noirok nyomasztó hangulatát mégsem sikerül visszaadni. Sőt semmilyen szempontból nem lehet a filmet atmoszférikusnak nevezni.

A színészek azonban valamennyire feledtetni tudják velünk az atmoszféra hiányát, ugyanis remek alakításokat láthatunk.Viggo Mortensen alakítja Tom/Joey ellentmondásos karakterét, amely legfontosabb kérdése, hogy melyik is valódi személyisége, illetve ketté lehet-e, kell-e ezeket választani. Melyik az a személyisége, amelyik a környezetéhez való alkalmazkodás által alakult ki, és melyik a valódi, ösztönös része. A második életét tudatos döntés, választás révén vette fel, de vajon az kompatibis-e valódi énjével. Az első, gengszter életéről nem sokat tudunk meg, legalábbis annak okairól. Mert az is kialakulhatott a környezetéhez való alkalmazkodás miatt, egyszerűen egy ilyen családba, helyre született. Ugyanakkor, ha Tom a valódi személyisége, akkor meghalt volna az éttermében. Életét Joey fele mentette meg. Viggo Mortensen remekül alakítja mindkét felét, és nagyon jól váltogatja, illetve ötvözi a visszafogott és gyengédebb Tomot és a túlélő ösztönöknek engedelmeskedő Joeyt. A becsületes és szorgalmas Tomot annyi alázattal és nyíltsággal alakítja, hogy elhisszük neki, hogy tényleg ez a valódi személyisége. Ugyanakkor ahogy egyre inkább kibontakozik az erőszakos Joey a történetben és látjuk Mortensen határozottan pszichotikus tekintetét és vigyorát, úgy egyre inkább azt gondoljuk, hogy mégiscsak inkább ez a valódi fele, miközben Tom tulajdonságai sem tűnnek el benne teljesen. Viggo Mortensen remekül játssza bonyolult karakterét és ezzel együtt remekül játszik velünk, nézőkkel is, akik nem tudják eldönteni, hogy szimpatizáljanak-e vele, vagy sem, ugyanakkor mégiscsak végig neki drukkolunk.

A filmben nagyon fontos még Edie, a felesége és Jack, a fia karaktere, ugyanis Tom/Joey karakterének minden rezdülése és változása nyilvánvalóan nagy hatással van családja életére és az ő személyiségük változását is kiváltja. Kezdetben a család minden tagja kerüli a problémák erőszakkal való megoldását, egész közös életüket ez alapján a szabály alapján élik. Amikor azonban a család egyik tagja erőszakot alkalmaz – még ha az önvédelem is – nyilvánvalóan megszenvedi a család összes tagja, ugyanis a legfőbb szabály eltűnése miatt összezavarodnak, és nem tudják, hogy mi alapján viselkedjenek. A zavart tovább fokozza, hogy ráébrednek arra, hogy egyáltalán nem ismerik férjüket, apjukat, és hirtelen úgy tűnik számukra, hogy egy vadidegennel élnek együtt.Fiúkat, Jacket Ashton Holmes játssza, aki szintén kiválóan mutatja be karakterének változásait. Kezdetben egy szelíd fiú, aki be akar illeszkedni a környezetébe, azonban ez nem igazán sikerül. Az iskolában szívatják, de az otthon tanult erőszakmentes mentalitás miatt nem száll szembe fizikailag az őt cikiző diákokkal, próbálja anélkül megoldani azt. Amikor azonban kiderül, hogy apja korántsem mindig vetette meg az erőszakot, az ő viselkedése is átalakul, és péppé veri az iskolában az addigi bántalmazóját. A kérdés nála is hasonló, mint apjánál: melyik a valódi és melyik a környezete miatt rákényszerített személyisége? Az erőszakmentes, amit otthon tanult, vagy az erőszakos, amit az iskolában tanult? Esetleg apjától örökölt genetika az oka ennek? Vagy mindkettő benne volt eredendően is, esetleg egyik sem, hanem valami más, ami még nem jött elő belőle, mert még nem került olyan környezetbe, ahol ez megmutatkozhatott volna.

Maria Bello alakítja Ediet, a szerető feleséget, aki ezzel együtt egyáltalán nem alárendelt tagja a házaspárnak. Intelligens nő, aki megijed, amikor az erőszak hirtelen az életük része lesz, ennek megfelelően is reagál. Egyszerre lesz mérges, védelmező és kíváncsi. Maria Bello is remekül váltakozik a különböző hangulatok között, amit egy-egy pillantással is érzékeltetni tud.

A film végén nem derül ki, hogy a család hogyan fog működni az események után, azonban az látható, hogy a fiú elfogadja apját, amikor felé nyújtja vacsoránál a tálat.William Hurt Oscar-jelölést kapott Richie Cusack szerepéért, úgy, hogy tíz percnél többet nem tölt a képernyőn. Én őt nagyon jó színésznek tartom, aki már számos remek neo-noirban (Body Heat, Dark City, Mr. Brooks) már bizonyított, azonban itt szerintem túljátszotta a karakterét, ami nem hogy nem volt Oscar-díjas, de még igazán nem is illeszkedett a film realisztikusságába.

Ed Harris, a félszemű és kegyetlen bűnöző Fogarty szerepében is jó, azonban az ő karaktere kevésbé összetett, mint a fentieké. Fogartyból már azelőtt is sugárzik a félelmetesség és vsezélyesség, mielőtt levenné a napszemüvegét, és megláthatnánk a rossz szemét. Ed Harris mindent kihozott abból a karakterből, akivel senki sem szeretne egy sötét sikátorban összetalálkozni. Vagy akárhol máshol.

Az Erőszakos múlt a popcorn mozik jobb darabjai közé tartozik, azonban azon túl mégsem tud lépni. Mindenesetre akik némi izgalomra, egy kevés romantikára, és nagyon sok erőszakra vágyik némi filozófiával az emberi faj erőszakos természetéről, annak remek szórakozást nyújt a film.

Értékelés: 8/10

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr367056741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.22. 13:21:39

Ed harris a legjobb a filmben magasa.