Time Goes By

A nagy zabálás (La Grande Bouffe) 1973

2015. április 11. 10:04 - Time Goes By

Soha nem szerettem a francia filmeket. Mélységesen egyet tudok érteni azzal a népi bölcsességgel, miszerint „a franciák állandóan nagyot akarnak fingani, de mindig csak beszarnak.” Mindemellett azzal az általánosítással is hajlamos vagyok egyetérteni, hogy sok francia filmnél érzékelhető valami beteges és perverz érzet. Mindazonáltal A nagy zabálás (ami francia-olasz koprodukcióban készült) annyira és úgy beteg, hogy már jó, és valami megmagyarázhatatlan, perverz módon nagyon kedvelem. A nagy zabálás az 1973-as cannes-i filmfesztivál legnagyobb botrányfilmje volt, amit Európa néhány országában be is tiltottak, cenzúráztak, és egyike azon filmeknek, amelyek ütőssége a mai napig napig nem csökkent, sőt, még az üzenete is reneszánszát éli.

Négy középkorú és jól szituált, középosztálybeli férfi, Philippe (Philippe Noiret), a bíró, Marcello (Marcello Mastroianni) a repülőgép pilóta, Michel (Michel Piccoli) tévé producer és Ugo (Ugo Tognazzi) mesterszakács elhatározza, hogy a hétvégét Philippe párizsi házában töltik - zabálással. A második nap már pár prostituáltat, és egy tanítónőt, Andréat (Andréa Ferréol) is meghívnak a „partira”, és ezzel már nem csak a jobbnál-jobb kaják, de a szex is mértéktelen fogyasztásra kerül. Természetesen a mértéktelen evésnek egyéb biológiai-fizikai vonzatai is vannak, mint például hányás, fingás vagy szarás, és a kaja mennyiségéhez hasonlóan ez is kifogyhatatlannak tűnik. A hétvége sokáig kimondatlan és csak sejtetett célja, hogy a négy férfi öngyilkosságot szándékozik elkövetni azzal, hogy szó szerint halálra zabálják magukat...Nem tudom, hogy miért csípem A nagy zabálást, mert általában véve nem szeretem a francia filmeket, nem szeretem azokat sem, amelyek a kapitalizmust vagy a fogyasztói társadalmat kritizálják, mert ezek üzenetei általában balos  féligazságokon és populizmuson alapulnak, nem szeretem az alpári filmeket sem, amelyek toilet humort alkalmaznak, vagy ezzel próbálnak meg sokkolni és polgárt pukkasztani, és különös tekintettel nem szeretem azokat a (művészieskedő) filmeket, amelyek tele van tömve olyan szimbólumokkal ésjelentéstartalommal, amelyeket nagyon nehéz értelmezni vagy egyáltalán észrevenni. Ez a film pedig megtestesíti mindezt. Amikor eldöntöttem, hogy írok róla, utána is olvastam egy kicsit, és többek között ebből a posztból is merítettem pár gondolatot. Szóval  miért is esznek, basznak, finganak, szarnak és hánynak olyan sokat és annyira gépiesen, néha szinte kötelességtudóan a film főszereplői?

Az egyértelmű, hogy Marco Ferreri rendező és forgatókönyvíró nagyon erős üzenetet akar küldeni, csak éppen arra nem feltétlenül könnyű rájönni, hogy mit is, ugyanis a film nem magyaráz túl sokat.

A nagy zabálás alapvetően a kapitalizmust, a nyugat felszínes fogyasztói és jóléti társadalmát és erkölcsi züllöttségét ítéli el ebben a végtelenül bizarr és szatirikus filmben, amelyben rengeteg művészi, filozófiai, irodalmi utalás, szimbólum is található két fingás között.A filmben a jól szituált középosztálybeli, középkorú férfiak – alapvetően a nyugati polgári társadalmak alappillérei – köztiszteletben álló társadalmi státuszukat meghazudtolván habzsolják és falják a nagy műgonddal elkészített ételeket, anélkül, hogy időt adnának maguknak arra, hogy megemésszék a bevitt kaját, így az nagyon gyorsan, feldolgozatlanul távozik szervezetükből. Mindezt addig folytatják, amíg a testük fel nem mondja a szolgálatot. Ezt a folyamatot ráadásul nem is élvezik, hiszen mindezt egy idő után gépiesen, kötelességtudóan teszik, ami tulajdonképpen a fogyasztói társadalom elvárása a középosztálybeli emberekkel szemben. A nyugati jóléti társadalmakban minden – nem csak fizikai, de szellemi – termék rendelkezésre áll, azonban ezek korlátlan fogyasztása nem jelenti sem az egyén, sem a társadalom minőségi fejlődését, mivel a felszínesség és a gyors erőltetett fogyasztás következtében a fizikai és szellemi táplálék is  feldolgozatlanul távozik és csak a szar mennyiségét növelik, ami aztán egy idő után szó szerint elborít mindent.

A négy főszereplő tiszteletre méltó társadalmi helyzete, foglalkozása és a hétvége alatti féktelen, civilizálatlan, szinte primitív viselkedése között feszülő éles kontraszton alapul a film szatirikus jellege, bizarrsága pedig a test folyamatok nagyon grafikus ábrázolásán. Bár ők végig azt hangsúlyozzák, hogy ez nem egy vulgáris orgia, hanem egy ínyenc hétvége, azonban a valóság ennek teljesen az ellenkezője. Minden létező ételt magukba tömnek, a sült kacsát, csirkét, disznót, különböző pástétomokat, osztrigát, homárt, krumplipürét, süteményeket, tortákat, miközben a négy férfiról fokozatosan ugyan, de mégis nagyon gyorsan lehullik a tisztes polgári lét maszkja és válnak ösztönlényekké. Olyanokká, akiknek élete lényegében csak a testi funkcióikra korlátozódnak: esznek, szexelnek és ürítenek, ami egy idő után már semmilyen igazi élvezetet nem jelent számukra.A film üzenete szerint a jólét sokkal inkább csapda és átok, semmint harmonikus és boldogságot okozó állapot, mert minél több van valamiből, annál többet akarunk belőle. Ezek alapján a jólét és az azon alapuló fogyasztás nem egyéb, mint egyfajta szenvedélybetegség,  aminek fogságából csak a halál által szabadulhatunk ki. A rendező többféle módon is érzékelteti azt, hogy ezek az emberek a sok-sok luxus mellett mennyire nem tudják élvezni az életet. Ezek közé tartozik a luxus autó, ami csak áll a garázsban, de senki nem vezeti addig, amíg Marcello működésbe nem hozza. Sőt, egészen eddig még csak azzal sem volt a tulajdonosa tisztában, hogy milyen kincset is birtokol. Ugyanakkor Marcello is csak az udvar pár méterén "furikázik" oda-vissza, tehát nem használja ki sem az autó funkciójában, sem a minőségében lévő előnyöket.

A nagy zabálás azonban nem csak a fogyasztói társadalom felett harangozik, hanem általában véve az európai kultúra és szellemiség felett is. A négy főszereplő foglalkozása jelképezi mindezt: Marcello, a pilóta a technikai fejlődést és modernizmust, Udo, a mesterszakács a kifinomultságot és esztétikát, Philippe, a bíró pedig a jogrendszert és demokráciát, míg Michel, a balettozó tévéproducer pedig a művészetet, humanizmust. Ugyanakkor ezek a szereplők, akik elvileg műveltek, tanultak és nagyon sok mindenben hasonlítanak, elviekben jó barátok, ugyanakkor még sem beszélgetnek, vitatkoznak, cserélnek eszmét fontos kérdésekről, inkább csak egymás fogyasztói szokása érdekli őket, hasonlóan a fogyasztói társadalom egymástól elidegenedett tagjaihoz. Ők négyen leginkább csak a kajáról vagy a szexről beszének, és csak akkor vesznek össze, ha valamelyikük nem eszik, nem fogyaszt éppen semmit. Ez számít köztük a legnagyobb bűnnek.A filmben a fő üzenet mellett számtalan egyéb réteg, üzenet és szimbólum látható.

A rendező kedvenc témái közül a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése és a férfi dominanciára épülő társadalom válsága ebben a filmjében is nagy hangsúlyt kap.

A négy férfi főszereplő nagy zabálása nem egyéb, mint egy tudatosan vállalt, ugyanakkor teljesen értelmetlen öngyilkosság. Arra azonban nem igazán kapunk választ, hogy a férfiak konkrétan miért is akarnak öngyilkosok lenni. Persze sejthetjük, hogy azért, mert úgy érzik, hogy fogyasztói társadalom miatt csapdába került az életük, amiből nem tudnak kitörni, de lehet éppenséggel az unalom is az ok, mivel már semmiben sem képesek örömet találni. Az erkölcsi züllöttségnek megfelelően a legdekadensebb módon próbálnak életüknek véget vetni. Igazából hozzájuk hasonlóan mi sem érzünk túl sokat, amikor ez bekövetkezik, még az sem teljesen tiszta, hogy mi is kellene éreznünk. Szomorúságot, undort, vagy megkönnyebbülést?

A négy férfi felszínes és üres élete mellett személyiségükben is van egy alapvető hasonlóság, mégpedig az, hogy ők nem egyebek, mint nagyra nőtt, vagy még inkább fel nem nőtt gyerekek, de a gyerekek minden bája vagy ártatlansága nélkül, akik valahol megakadtak a szexuális fejlődés folyamatában. Karaktereikre az is nagyon jellemző, hogy a fejlődés melyik szakaszában rekedtek meg, és ennek megfelelő a haláluk is.

Ugo, a mesterszakács élete az evés, a szájon át bevihető gyönyörök köré rendeződött, ezért ő képviseli az orális típust. Talán nála fonódik leginkább össze az evés és a szex, amit Ferreri remekül mutat be a film egyik leghíresebb jelenetében, amelyben Ugo elkészíti az Andréa-lepényt. Halála legalább ennyire szimbolikus: a konyhaasztalon fekvő Ugot Philippe eteti, miközben Andréa kézimunkázik rajta, aminek eredményeképpen bekövetkező orgazmus közben hal meg. Első gondolatra azt hihetnénk, hogy ennél szebb halált senki sem kívánhat magának, azonban ahogy az egész élete, úgy a halála sem okozott igazi örömet Ugonak.Michel, a biszexuális tévé producer és balett táncos képviseli az anális típust. Ő az, aki a leginkább felfúvódik a zabálás következményeként, és ennek következtében ő produkálja a már-már nem emberi mértékű fingásokat. Karakterének ezt a vonását erősíti biszexualitása is, ami valójában inkább közelebb áll a homoszexualitáshoz, semmint a heteróhoz, és ezt jelzik ruháinak színei is, amelyek rózsaszínűek, lilák, esetleg narancssárgák. Michel érzelmileg Marcellohoz a négyesfogat legférfiasabb(nak gondolt) tagjához vonzódik leginkább, míg gyengébb heteroszexualitását az (is) jelzi, hogy Andréaval való szex inkább fájdalmat, semmint örömet okoz neki, és ami közben szomorúan és szenvedő arccal fingorászik. Halála is megfelel anális típusának: az utolsó nagy fingja során már nem csak a levegő, némi feldolgozatlan étel, de a lelke is távozik.

Marcello, a gépeket kedvelő pilóta a fallikus szexualitás képviselője, aki a szexet is ennek megfelelően műveli: gépiesen dug meg, vagy akar megdugni minden eléje kerülő nőt, amit valójában nem annak  öröméért tesz, mintsem inkább a férfiasság jelének tekinti, ami értelmet ad egy férfi életének. Miután a filmben megdug pár prostit, az utolsót már csak egy autóalkatrész segítségével tudja kielégíteni, és mire Andréahoz jut, már teljesen csődöt mond a férfiassága. Meg is hal másnapra. Az ő halálának helye és módja is jellemző: imádott autójában fagy meg – merevedik meg egy életre. Abban a luxusautóban, amit csak a házhoz tartozó udvar szűk, egyenes helyén vezethetett fel s alá, oda-vissza, mint ahogy a nőkben járt ki-be.Philippe, a bíró a legnagyobb kisded négyük közül. Philippe foglalkozása összefügg a mások feletti hatalommal, ugyanakkor személyében egy olyan embert látunk, aki még a saját életét sem tudja kontrollálni. Ő mindig is mások (először a dajkája, majd Andréa) befolyása alatt állt, tipikusan az a férfi, aki minden nőben az anyját keresi. Philippe még szopós csecsemő korban akadt el valahol a fejlődésben, aminek következtében nem tud elszakadni szoptatós dajkájától. Később Andréában is ugyanezt a pátyolgatós anyát keresi és látja. A rendező még meg is mutatja a két nő közötti hasonlóságot: egy-egy alkalommal mindketten a férfi előtt térdelnek és vágyakozva néznek fel rá ugyanazzal, vagy nagyon hasonló arckifejezéssel. Philippe halála is nagyon beszédes, és mindent elárul a karakteréről: Andréa által készített, női melleket formáló puding okozza a halálát.

Míg a férfiak egyértelműen és kizárólag a destruktivitást, önpusztítást, halált jelképezik, addig a nők az életet szimbolizálják. A férfiak egyre inkább leszűkítik cselekvéseiket az alap ösztönök szintjére, miközben minden mást kizárnak az agyukból a kaján és a szexen kívül, addig a nők – prostituáltak, akik a nők legalacsonyabb, leglenézettebb társadalmi csoportját képezik – nem értik, és nem is akarnak részt venni a férfiak destruktív életében/halálában. A nők hoznak némi vidámságot a hétvégébe, akiknek jelenléte azonban még jobban kidomborítja a férfiak életének totális csődjét, akik nem igazán tudnak mit kezdeni ezekkel a nőkkel. Pedig –vagy éppen ezért - a négy férfi a szexben is legalább annyira falánk, mint az evésben, és ahhoz hasonlóan ebben sem találnak igazi örömet. Mindazonáltal  nők kezelése a filmben a kor filmes ('70-es évek) "divatjának" megfelelően végtelenül mizogin.Andréa, a film talán legfontosabb karaktere (is) szimbolikus figura. Ő egyszerre jelképezi az életet és a halált, aki ezzel együtt megtestesíti a nőtől elvárt két legfontosabb szerepet és tevékenységet. Egyszerre anya és kurtizán, aki táplálja és kielégíti a férfiakat. Ez a kettősség kíséri végig a filmen, még úgy is, hogy Philippenek és Michelnek inkább az anyai oldalát mutatja, míg Ugónak és Marcellonak inkább a kurtizánét. Ő egyfajta halál angyala karakter, aki segíti a férfiakat, hogy elérjék céljukat, végigaszisztálja és megédesíti halálukat. Andréa, a középosztálybeli tanítónő a prostituáltakkal ellentétben a házban marad, és anyai melegséggel valamint nimfomániás szexéhségével próbálja boldogítani a férfiakat. Andréa végtelenül kéjsóvár nő, akinek minden jellegű étvágya lepipálja négy vendéglátójáét összesen. Ő nem csak, hogy többet eszik, mint a férfiak, de még a film vége felé is éhesnek tűnik. Ő még a századik fogást és a századik dugást is élvezi, és alapjában véve ez különbözteti meg a férfiaktól. Ő nem önpusztító és nem a társadalmi elvárások miatt fogyaszt annyit, hanem mert egyszerűen élvezi azt.  Bár Andréea nagyon szelíd a maga hedonista módján, és próbál mindent megadni a férfiaknak, amire azok vágynak, azonban mégiscsak ő az, aki a halálba segíti őket. Marcello abba hal bele, hogy nem tudja megdugni, Ugót éppen kézimunkában részesíti a férfi halálának pillanatában, Philippe pedig belehal a csöcspudingjába. Egyedül Michel homoszexuális karakterének halálát nem ő okozza közvetlenül, de a három heteró férfit a nő öli meg.

Veszélyességét jelzi az a jelenet is, amiben szimbolikusan mintha kasztrálná Phillipet, aki feleségül akarja venni, és akinek a legnagyobb szüksége van a nőre a négy férfi közül. Philippe egy pulykát készül levágni, és a lábai közé szorítja az állatot, miközben az előrenyújtott nyaka és feje szimbolizálja a férfi nemi szervét, Andréa pedig egy jól irányzott csapással vágja le a pulyka fejét.Mindezeken túl a film rengeteg egyéb szimbólumot tartalmaz.

Az egyik legfontosabb nyilvánvalóan az evés, az ételek, amely végigkíséri az egész filmet. Az étel, főleg ha rengeteg és jó minőségű, a jólétet szimbolizálja, míg az evést lehet az összetartozás szimbólumaként is értelmezni. Jézus és tanítványainak utolsó vacsorája, de akár a vasárnapi családi ebédek is ezt jelképezik. Ezen kívül egyes ételeknek is lehet – akár szexuális – jelentése is, amelyben megint összekapcsolódik az evés és a szex. Ilyen például a női mell és a tej, vagina és a kagyló, a répa és a férfi nemi szerv közötti párhuzam, kapcsolat.

Onnantól kezdve, hogy megérkeznek hétvégére a házba és elkészül az első fogás, szinte minden jelenetben látható étel. A film alatt a néző először nagyon éhes lesz és összefut a nyál a szájában a szebbnél-szebb és jobbnál-jobb, Ugo hatalmas kreativitással megalkotott műalkotásai láttán, és még akkor is telinek érezzük magunkat, ha éppen üres hassal ültünk le a tévé elé. A későbbiekben pedig szinte mi is rosszul vagyunk és felfúvódunk a szereplőkkel együtt.

A filmet az ételek mellett a halál is végigkíséri, amelynek szimbólumait szintén folyamatosan láthatjuk magunk előtt. Ide tartoznak a kutyák, amelyek a görög mitológiában az alvilág kapujának őrzője. Vagy éppen a halálfej alakú nyárs, amely esetében az étel, evés nem csak a szexszel, de már a halállal is összekapcsolódik, mielőtt még halálra zabálnák magukat.A színek is fontos jelentéssel bírnak. A meleg vörös a nők színe. A hideg kék a férfiaké, azon belül is leginkább Marcelloé, aki imádja a gépeket, és nem véletlenül ilyen színű imádott autója is. A biszexuális Michelt leginkább rózsaszínben és lilában láthatjuk, ami a piros és kék színek kereszteződéséből jönnek létre. A fekete szín pedig a közelgő halált jelenti, ennek megfelelően fekete például a takaró.

A négy főszerepet játszó férfi színész Európa legjobb színészeinek számítottak a film forgatásakor, ami miatt a színészi játékra nem panaszkodhatunk, mivel mindannyian nagyon jók ebben a filmben is. Bár karaktereik megformálásához korántsem kellett minden tudásukat, tehetségüket felhasználni, ez a szerep mégiscsak hatalmas kihívás volt mindannyiuk számára. Na és persze a közönségnek is, akik döbbenve nézték kedvenc színészeiket szarások és fingások közepette. A film főszereplői Marcello Mastroianni, Philippe Noiret, Ugo Tognazzi, Michel Piccoli, Andréa Ferréol)  saját kerrsztnevükön szerepelnek, sőt filmbeli karaktereik egyes tulajdonságai is jellemzőek voltak az őket játszó színészekre. Például Mastroianni a magánéletében is nagy nőcsábász hírében állt, Tognazzi pedig valóban kitűnő szakács volt. Mindezzel az volt a cél, hogy a film és valóság közötti távolság csökkenjen, ami által ez a végtelenül bizarr film realisztikussá válik.

Andréat az ekkor még karrierje elején járó Andréa Ferréol alakítja – szintén remekül -, aki a szerep kedvéért 15 kilót hízott. Jellemző módon a filmet kísérő hatalmas botrány nem a férfi színészek karrierjét nehezítette meg, hanem egyedül a színésznőjét, akinek innentől kezdve azon kellett dolgoznia, hogy ne azonosítsák állandóan filmbeli karakterével. A nagy zabálásban Andréat egy szolid tanítónőként ismerjük meg, aki aztán a végére egy hedonista és dekadens anyává, kurtizánná, halál angyalává alakul. Az ő karaktere a film legérdekesebb eleme és megkockáztatom, hogy minden tapasztalatlansága ellenére a színészek között is a legjobb. Ugyanakkor ő volt az egyetlen, aki megbánta, hogy szerepelt a filmben.A filmet hatalmas botrány kísérte az 1973-as cannes-i filmfesztiválon, amelyet már megelőzött, majd követett is mindenféle sajtótámadás. Persze a film készítői is rátettek egy lapáttal a botrányra és különböző kijelentésekkel provokálták a közvéleményt. Michel Piccoli kijelentette, hogy az „egyetlen ok, ami miatt sajnálja, hogy szerepelt ebben az alkotásban: annyira szép lett a film, hogy szívesebben fedezte volna fel egyszerű mozinézőként.” Ugo Tognazzi például azt nyilatkozta, hogy „az ételek olyan jól voltak elkészítve, hogy kész élvezet volt az evés. El sem merem mondani, hány kilót szedtem magamra.” A fesztivál alatt állítólag feldühödött emberek meg akarták lincselni őket, és bár ez valószínűleg túlzás, a sajtótámadások mindenesetre folytatódtak, és politikai színezetet is kaptak egy idő után. Kezdetben inkább csak egy undorító és visszatetsző filmnek nevezték, és azon értetlenkedtek, hogy ez a francia-olasz koprodukcióban készült filmet miért franciaként és nem olaszként nevezték be a fesztiválra, mert egy jobb francia filmtől vették el az indulás lehetőségét. A későbbiekben kifejezetten Ferreri személye ellen irányultak a támadások és pocakos, körszakállas külsejét éppúgy szóvá tették, mint olasz nemzetiségét, és azzal vádolták, hogy franciaellenes, a botrányt meg szándékosan csinálta a pénz kedvéért. A támadások ellenére (vagy talán éppen azért) A nagy zabálás elnyerte a cannes-i fesztivál különdíját.

Ahogy már említettem nem tudom, hogy miért kedvelem ezt a filmet. Ideológiailag távol áll tőlem, és ez esetben nem csak a film karaktereire, de a készítőire is igaz az a mondás, hogy jó dolgukban nem tudják, hogy mit csinálnak, mindemellett sztorinak sem túl jó, ráadásul végtelenül alpári és gusztustalan, ami ugyan egy idő után már fel sem tűnik, ugyanakkor mégiscsak nagyon olcsó fogás a sok-sok szimbólum közepette.Mindezek ellenére A nagy zabálás több, mint két órás játékideje alatt egy percre sem válik unalmassá. Annak ellenére, hogy nem sok minden történik benne, még sincs egyetlen felesleges képkockája sem. Minden alpárisága ellenére a film remek atmoszférával rendelkezik, amihez nagyban hozzájárult Mario Vulpiani operatőr fényképezése és a film kiváló, kissé melankolikus zenéje, ami pedig Philippe Sarde nevéhez fűződik.

Marco Ferreri nagy zabálása tipikusan az a film, amit vagy nagyon utál, vagy nagyon kedvel valaki, és mindenki ennek alapján értékeli. Jellemző módon a sokkal mélyebb balos gyökerekkel rendelkező Európában, ahol a kapitalizmussal szembeni ellenérzések mindig nagyon progresszívnek számítottak, anélkül, hogy a sok végtelenül rosszul elsülő társadalmi kísérlet (fasizmus, kommunizmus) mellett működőképes alternatívát tudtak volna adni vagy mutatni (ebben a filmben sem),  elismerően beszélnek róla és a klasszikusok közé sorolják, míg Amerikában értetlenkedve és idegenkedve nézik, és a legtöbben a művészieskedő alpári szarok közé sorolják. Ez esetben - kivételesen - Európával értek egyet.

Értékelés: 10/10, de azt is megértem, ha valaki 1/10-t adna neki.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr667353792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Treeger 2015.04.11. 21:34:58

10/10 minden évben megnézem, és mindig felfedezek benne valami apróságot.
De pl a Bugattik alapszíne a kék volt, szóval az autó színe adott volt:)
Andrea Ferreol még ZOO avagy Z és két nullában imádtam. Ott picit hasonlított a karaktere. Valóban kurtizán lett a végére, de ezt ne keverjük a prostival, mert a két dolog teljesen mást takar.
De korrekt összefoglalás.
Engem mostanában a étel és szex kapcsolata érdekel igazán, mostanában ebből a szemszögből nézem, nem érdekel már a társadalom kritika.
intimitas.hu/bliss/le-bliss-magazin/tudatos-szexualitas/slow-food-slow-sex/