Time Goes By

Barátom, Harvey (Harvey) 1950

2015. április 15. 07:21 - Time Goes By

Két Oscar-díjra jelölték ezt a felnőtteknek szóló fantasy comedy filmet, ami az AFI legjobb fantasy filmek listájának 7. helyén áll. A néző önkéntelenül is végigmosolyogja ezt a bájos filmet, ami egyrészről a film abszurd témájának és szituációinak, másrészről pedig a remek színészi játéknak szól. A Harvey meghozta James Stewart negyedik Oscar-jelölését, amiben egy kissé bolond, ugyanakkor imádnivaló férfit játszik, akinek legjobb barátja Harvey, egy képzeletbeli 180 cm magas nyúl.

Elwood P. Dowd (James Stewart) egy nagyon jó természetű, gazdag családból származó férfi, azonban családjának kezd elege lenni az excentrikus viselkedéséből. Elwood legjobb barátja ugyanis Harvey, az ember nagyságú beszélő nyúl, akit csak Elwood lát, és akivel állandóan együtt lóg és beszélget. Elwood nővére Veta Louise Simmons (Josephine Hull) és annak lánya Myrtle Mae (Victoria Horne) a férfi furcsa és társaságban zavarba ejtő viselkedését okolják azért, hogy Myrtlenek nem akadt még kérője, akinek pedig az a legfontosabb célja, hogy férjhez menjen. Veta elhatározza, hogy Elwoodot beadja egy pszichiátriára, ami után aztán számos félreértés és fura dolog történik. Először Veta, aztán a pszichiátria dolgozói is kezdik azt gondolni, hogy Harvey tényleg igazi és létezik...Kétségtelenül furcsa film a Harvey, aminek egyik főszereplője egy embernagyságú láthatatlan nyúl. A Harvey egy klasszikus értelemben vett fantasy film, amelyben élő szereplők mellett elképzelt, csak a fantázia világában létező karakter és/vagy olyan szituáció van, amelyik túllép az ismert természeti törvényeken. Mindemellett a Harvey tartalmaz némi slapstick és romantikus komédia elemet is.Az első pillantásra butuskának tűnő felállás valójában egy végtelenül bájos, amolyan „érezzük jól magunkat” típusú filmet takar. A film legfontosabb üzenete, hogy a kedvesség boldogabbá tesz, mint az intelligencia. És ez nem csak az egyénre, de szűkebb környezetére, és a közösségére is vonatkozik. A film kiáll egyfajta megfontoltan lusta életstílus és amellett a tipikusan amerikainak tartott lehetőség és jog mellett, hogy az egyén lehessen excentrikus. A Harvey egy olyan világba viszi a nézőt, ahol az emberi kedvesség győzedelmeskedik az intelligencia felett, miközben a néző remekül érzi magát a film két órája alatt.   

 „In this world, Elwood, you must be oh so smart or oh so pleasant.” „ Well, for years I was smart. I recommend pleasant.” Elwood, ezen a világon vagy nagyon okosnak vagy nagyon kedvesnek kell lenned.” – emlékszik vissza Elwood anyja szavaira „Nos, én évekig okos voltam. A kedveset ajánlom.”A Harvey forgatókönyvét Mary Chase, Oscar Brodney és Myles Connolly írták Mary Chase azonos című Broadway darabja alapján. A film első fele inkább a klasszikus slapstick komédia szabályok szerint működik, amelyben egy félreértés – személyek összecserélése - okoz mindenféle bonyodalmakat. A film második részében már inkább a fantasy vonal erősödik fel, és kicsit komolyabbá válik, ahogy jobban megismerjük Elwoodot. Mindeközben persze a mosoly soha nem fagy le a néző arcáról. A film végére tisztává válik, hogy valójában a férfiben lévő nagyon mély szomorúság vezetett oda, ami miatt a saját maga által kreált álomvilágban él, és tudatosan kerüli a valósággal való szembenézést. Elwood alapvetően csak egy egyszerű és boldog életre vágyik, ami azonban nem lehetséges a valóság embertelen világában.

A filmhez hasonlóan a humor jellege is inkább bájos, semmint ütős, amelyek többségét a remek dialógusokban hallhatjuk. Kezdetben a film minden szereplője holdkóros bolondnak tartja Elwoodot, akinek legjobb barátja Harvey, a 6 láb és 3 hüvelyk magas pooka nyúl, akit csak ő lát. Amikor az egyik szereplő hitetlenkedve visszakérdez, hogy Harvey egy hat láb magas nyúl?, akkor Elwood pontosít: „Hat láb és három hüvelyk. Maradjunk a tényeknél.”A film központi karaktere és lényege Elwood, akit minden excentrikussága ellenére kedvelnek az emberek, még a kocsmában is elfogadják, hogy mindig két Martinit rendel. Elwood ugyanis mindig szakít időt arra, hogy barátkozzon, beszélgessen és mindeközben valódi érdeklődést mutasson az emberek iránt. Elwood előszeretettel osztogatja névjegykártyáját mindenkinek, a taxistól a postásig és a portástól bárkiig, akivel csak összetalálkozik. És ezen első találkozások alkalmával mindenkinek felhívja a figyelmét arra, hogy a kártyán két telefonszám van, de abból az egyik már nem működik, szóval, amikor majd felhívja telefonon, akkor a másik számot csörgesse. Az egyetlen ember, aki nem tudja elfogadni a férfi különcségét, bolondságát, az nővére Veta. Vetát nem csak az idegesíti, hogy Elwood állandóan kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe hozza a felsőbb köröknek rendezett partijain, amikor mindenkinek bemutatja legjobb barátját Harveyt, hanem még ennél is nagyobb bajnak gondolja azt, hogy lánya, Myrtle nem tud férjhez menni, mert senki sem akar egy holdkóros családjába nősülni, függetlenül azok anyagi és társadalmi helyzetétől.

Na de ki is Harvey? A kelta mitológiában a Pooka nem egyéb, mint egy félelmetes szellem, ami mindig valami nagy méretű állat formáját ölti. Ez leggyakrabban egy sötét színű ló, aki a vidéket járja éjszaka és mindenféle bajt és kárt okoz. Harvey azonban egyáltalán nem ilyen. Ő is egy nagy méretű, pontosabban szólva egy hat láb és három hüvelyk magas nyúl, egy nagyon kedves lélek, aki mindig segít az embereknek, és aki körül mindenki nyugodtnak és boldognak érzi magát.Amikor Veta dönt úgy, hogy egy pszichiátriai intézetbe záratja az amúgy teljesen ártalmatlan és jó természetű testvérét, elkezdődnek a bonyodalmak. Az egyik pszichiáter Vetát gondolja betegnek és őt tartja bent Elwood helyett. Ahogy megy előre a film, úgy egyre több olyan szereplő lesz, aki kezdetben holdkórosnak nézi, nevezi Elwoodot, azonban később megvallják azt, hogy ők is látják Harveyt. Harveyt ugyanis mindenki szereti, mert mindenkire ugyanazzal  hatással van: megnyugtat. A film végére Elwood tűnik a legnormálisabbnak mindenki közül, aminek hatására megértjük és – egyetértünk – vágyával, hogy kizárja a külvilág embertelenségét. Ha hosszabban nem is, de legalább a film két órája alatt úgy érzi mindenki, hogy mindez lehetséges. Ami viszont nem tetszett, az az, hogy a film néhány ponton elhinti azt, hogy Harvey valóságos személy, például azzal a kalappal, amin két lyuk van a füleknek. Ez véleményem szerint teljesen felesleges volt, ugyanis a film lényege az (lenne), hogy bemutassa a boldogság elérésének titkát és legfontosabb kulcsát, ami nem más, mint az egyén saját attitűdje és az élethez való hozzáállása, nem pedig egy kívülről jövő hatás.

Valószínűsítem, hogy a film bájossága és ártatlannak tűnő témája miatt nem nézték meg úgy igazán közelről a cenzorok, és ezért csúszott át a cenzúrán, ugyanis van egy olyan aspektusa, ami szerepel a Hayes Code által felsorolt cenzúrázandó tartalmak között. Ez pedig nem más, mint az alkohol, pontosabban szólva az ivás jó színben való feltüntetése, ami itt ráadásul semmittevéssel párosul, és amelyek a film szerint a boldogság fontos összetevői. Elwood leginkább kocsmákban éli társadalmi életét, miközben Martiniket iszogat minden nap, és nővére is felhívja az orvos figyelmét Elwood alkoholizmusára, ugyanakkor a film szerint ezzel valójában semmi probléma nincs, sőt elősegíti az emberek közötti kapcsolatok kialakulását, tehát kifejezetten hasznos.Mivel a férfi gazdag – örökölte vagyonát – ezért igazából semmit nem kell csinálnia, azon kívül, hogy egész nap mászkál, kocsmázik, beszélget, barátkozik. Ez pedig ha nem is ütközött cenzúra egyetlen pontjába sem, mégsem látható túl sok filmben – legfeljebb negatív aspektusban – mert ezt nagyon amerikaiatlannak tartották/tartják. Az amerikaiak tisztelik a gazdagságot és az azt megteremtő embereket, de ebbe az örökség nem tartozik bele. Még egy gazdag ember sem elégedhet meg azzal, amit mások tettek alá, neki is fel kellene tudni mutatni valamit saját jogán is. A legjobb, ha még gazdagabb lesz, de ha esetleg másban akar kiteljesedni, mint a tudomány vagy a művészetek, az is jó, na de Elwood csak sétálgat és beszélget, amit vele együtt a néző is jónak és elfogadhatónak tart ebben a filmben.

A Harvey minden ártatlansága ellenére tabu döntögetőnek is számított a maga idejében. Az ’50-es években általános előítélet és félelem vette körül a pszichés problémákkal rendelkező embereket, és általában véve a mentális betegségeket. Ez mutatkozik meg a Harvey első szakaszában, ami aztán gyökeresen megváltozik a film végére, és inkább a normálisnak tartott emberektől tartunk jobban.

A film operatőre William H. Daniels volt, aki nagyon okosan mindig  hagyott helyet a képen Harveynak, a láthatatlan nyúlnak. Sőt, nagyon sok jelenetben ő van a kép központjában, ami legtöbbször egy üres széket vagy fotelt jelent.

Henry Koster rendezése alapvetően egyszerű, néha kicsit érezhető a darab színpadi múltja, ugyanakkor összességében illeszkedett ez az egyszerűség a film jellegéhez, mondanivalójához, atmoszférájához.

A film legerősebb pontja a forgatókönyv mellett a színészi játék, amiben nem csak az  Oscar-díjra jelölt James Stewart és az Oscar-díjat a legjobb női mellékszereplő kategóriában meg is nyerő Josephine Hull tartozik, hanem számos egyéb, kisebb mellékszerepeket játszó színész is. James Stewart a mindenkivel szemben kedves és barátságos Elwood szerepében visszatért abba a naivan jó fickós karakterbe, amiben olyan sokszor volt látható a háború előtt és amelyekkel népszerűvé vált. A háború után már egyre több sötétebb filmben játszott negatívabb, vagy legalábbis összetettebb karaktereket, amelyeket a kritikusok és a szakma többre értékelt, ezért sokan karrier építési hibának minősítették, amikor Stewart elfogadta Elwood szerepét ebben a filmben a westernek és Hitchcock filmek között, azonban az idő őt igazolta. Már csak azért is, mert James Stewart egyéniségéhez sokkal jobban illettek az ilyen típusú naiv, barátságos és szerethető karakterek, hiszen nagyjából ő maga is ilyen volt. És még a legnagyobb színészek is az olyan szerepekben a legjobbak, amelyek illeszkednek az egyéniségükhöz. Nem véletlenül ő működteti ezt a filmet, teszi igazán naggyá és klasszikussá. Sokak szerint élete legjobb alakítását nyújtotta itt: minden a helyén van karakterében, arcai, testbeszéde, beszédmódja, nincs egyetlen rossz pillanata sem.

A film másik legjobb alakítását Josephine Hulltól láthatjuk a mindig kissé ideges és állandóan zaklatott Veta szerepében. Vetának kezdetben fontosabb a társadalmi státusza, mint testvére boldogsága, azonban egy idő után bevallja, hogy ő maga is látja (és kedveli) Harveyt, tehát kiderül, hogy a boldogságra és nyugodt életre való képesség benne is meg van, és azt nem a társadalmi státusz vagy a gazdagság okozza, hanem a harmonikus kiegyensúlyozottság. Hull rengeteg energiát és vidámságot tud adni minden jelenetének. A további szereplőkre sem lehet panaszunk. A kissé goromba Dr. Chumleyt alakító Cecil Kellaway, vagy a kissé egoista Dr. Sandersont játszó Charles Drake, de Peggy Dow, akit Kelley nővér szerepében láthatunk, is nagyszerűek voltak.  

Sokakat meglephet, hogy ez a kedves humorú és atmoszférájú film a meseszerű főszereplőivel, ártatlan és idealisztikus világával, néha slapstick jellegű helyzet komikumával klasszikusnak minősül. Azonban a film minden naivitása vagy műfaji jellemzője ellenére sem felszínes vagy könnyű, amihez párosul James Stewart időtálló játéka és üzenete, amelyek eredményeképpen egy mindenki számára ajánlott filmé válik a Harvey, aminek két órája alatt biztos, hogy elfeledkezünk minden problémánkról.

Értékelés: 10/10

Vetának elege lesz öccséből, és Elwoodot (Harveyval együtt) beviszi a pszichiátriára:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr267355858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.