Time Goes By

A két Mrs. Carroll (The Two Mrs. Carrolls) 1947

2015. április 17. 07:14 - Time Goes By

Ez a gótikus mystery film noir leginkább arról hires, hogy ez az egyetlen film, amiben a noir műfajának két ikonikus alakja Humphrey Bogart és Barbara Stanwyck együtt szerepel. Sőt, az egész filmet azért készítették el, hogy kihasználják Stanwyck és Bogart hírnevét, valamint műfajban elfoglalt helyüket, úgy, hogy közben egy kicsit másfajta karakterben láthatóak, mint amit előtte megszoktunk tőlük. Humphrey Bogart egy kissé pszichopata és Kékszakállszerű festőművészt játszik, aki lassan és sorban meg akarja ölni feleségeit.

Alkotói válságban lévő festőművész Geoffrey Carroll (Humphrey Bogart) egyik vakációján találkozik Sallyvel (Barbara Stanwyck), akivel egymásba szeretnek. A férfi nem közli a nővel, hogy már nős és van egy gyereke. Amikor Sally erre véletlenül rájön, a férfi azzal védekezik, hogy felesége beteg. Amikor a férfi hazatér, fest egy képet feleségéről, amin a halál angyalaként ábrázolja, majd ezután lassanként megmérgezi. Első felesége halála után elveszi Sallyt, aki mit sem sejt a férfi pszichés problémáiról. Egy idő után úgy tűnik, hogy a történelem meg fogja ismétli önmagát, amikor Geoffrey megismerkedik Cecily Latham (Alexis Smith) csinos, gazdag és kissé arrogáns nővel, akiről Geoffrey úgy gondolja, hogy kirángathatja őt az alkotói válságból. A férfi elkezdi Sally képét is megfesteni és minden nap egy pohár tejet visz az egyre jobban gyengélkedő feleségének…A két Mrs. Carroll nem csak egy bizarr keveréke a gótikus horrornak, melodrámának és a mystery film noirnak, de egyben egy érdekes kísérlet a két híres színész párosításával úgy, hogy mindkettejüket a megszokottól eltérő szerepben láthatjuk. Az, hogy a stáb tagjaiban lévő lehetőségek nem kerültek teljesen kiaknázásra, vagy nem megfelelően használták fel a tehetségüket, alapvetően a rendező Peter Godfrey és a forgatókönyv hibája. A két Mrs. Carroll a “ne bízz a férjedben” típusú noirok közé tartozik, és ezért nem véletlenül hasonlít a Suspicion és a Gaslight című filmekre, azonban ezeknél sajnos gyengébb a forgatókönyve. Mindezek miatt A két Mrs. Carroll egy B movie lett A listás színészekkel és stábtagokkal, valamint egy C kategóriás forgatókönyvvel.

Pedig A két Mrs. Carroll remek témákat tartalmaz, és azokat egyedien és érdekesen ábrázolja:

A művészet, azon belül is a festészet elsődleges fontosságú a filmben. Ez egyáltalán nem volt furcsa ebben a korban és műfajban, hiszen számos noirban (Laura, Nő az ablak mögött, Rebecca stb) játszik egy-egy festmény – amelyek nőket ábrázolnak - központi szerepet. Azonban ezekkel ellentétben A két Mrs.Carrollban nem a film egyik – a képen látható - karakterének a többire gyakorolt hatása miatt fontos (amelyek általában megszállottá teszik a férfi főszereplőket), hanem itt inkább a film atmoszférája és hangulata válik sötétebbé, misztikusabbá, Edgar Allan Poe-szerűvé, miközben persze a főszereplő kattantságát is jelképezi. Poe The Oval Portrait c. művében egy férfi megszállottan festi felesége (realisztikus) képét, azonban mire a kép elkészül, a feleség meghal és lelke beleszáll a képbe. Ehhez hasonlóan Geoffrey is kissé kattantan festi felesége(i) képét, azonban ő a nőket nem realisztikusan ábrázolja, hanem a saját félelmeit (és gyűlöletét) festi meg, ami aztán egyfajta katalizátorrá válik a gyilkosságaiban. A filmben Geoffrey csak akkor tud festeni, ha valamilyen erkölcstelen viselkedést folytat, például hűtlenség, majd később gyilkosság.

Mint majd’ minden film noirban, itt is megjelennek a gender témák, azaz a férfi-nő kapcsolat. Azonban míg a legtöbb noirban az erős nőt veszélyesnek látják, és azt sugallják, hogy ez óriási problémákat okoz a társadalomban, és jobb ha visszatérnek a korábbi helyükre, addig itt ez a félelem már negatív köntösben jelenik meg, aminek egyértelműen a kattant férfi az oka, és nem a noirok erkölcstelen nője (aki itt egyébként még csak nem is erkölcstelen). Geoffreyt szinte megbénítja az az állapot, amikor egy egészséges és aktív nővel él boldog párkapcsolatban. Mintha ez az állapot demaszkulinizálná, amit mindig meg akar szüntetni azzal, hogy először csak legyengíti, majd  végül megöli a férfiasságát elvevő nőt. Az, hogy nem lelövi, vagy kalapáccsal veri agyon, hanem lassú méreggel öli vagy akarja megölni feleségeit, mutatja azt, hogy alapvetően azt az állapotot élvezi és akkor érzi jól magát, amikor a nő gyenge és kiszolgáltatott, miközben az ő “segítségére” szorul. Az erős nő képe (szó szerint és szimbolikusan egyaránt értve) miatt nem csak a művészi képességeit veszti el, de még bele is őrül. Ebben a filmben azonban ez nem annyira a nők hibája, hanem saját (mentális) gyengesége.

A filmben megjelenik Kékszakáll témája is, ami eredetileg egy francia népmese volt. Ez egy förtelmesen csúnya emberről szól, aki sokszor volt házas, és akinek minden egyes felesége rejtélyesen eltűnt. Az egyik fiatal és szépséges felesége felfedezi, hogy a férfi megölte az előző feleségeit. Amikor Kékszakáll rájön, hogy új felesége ismeri a titkát, elhatározza, hogy megöli, azonban a közbeavatkozó rokonok megmentik a nő életét.

Mivel a film a “ne bízz a férjedben” típusú noirok közé tartozik, ezért itt is megjelenik a paranoia témája. Sally annak ellenére hozzámegy Geoffreyhez, hogy tudja azt, hogy a férfitól nem áll távol a hazugság. Mindezek ellenére egészen addig nem gyanakszik a férjére semmilyen szempontból, amíg véletlenül meg nem hall egy beszélgetést az első Mrs. Carroll gyanús haláláról. Innentől kezdve válik Sally paranoiája fontos, majd egyre inkább meghatározó témává a filmben. Ráadásul Hitchcock Suspicionjéhez hasonlóan a nő itt is azt képzeli, hogy a férj egy pohár tejjel akarja megmérgezni.

A film forgatókönyvét Thomas Job írta Martin Vale azonos c. színdarabja nyomán. A kritikusok többsége egyetért azzal, hogy a The Two Mrs. Carrolls leggyengébb pontja a forgatókönyv, aminek valóban számtalan hibája van, annak ellenére, hogy az alapanyaga és témái nem rosszak. A film alapvetően lassú üteme ellenére a történet számos pontján túl gyorsan átfut, szinte hatalmas ugrásokkal halad előre. Ha mondjuk a megmaradó időt karakterépítésre használnák fel, akkor talán nem is érné annyi panasz a forgatókönyvet, azonban ez sem történik meg. Először is mindkét nő nagyon gyorsan  beleszeret Geoffreyba, akinek még szinte ideje sincs viszonozni az érzéseket, de már az új házasságon tori a fejét. Bár az ilyen gyors szerelmek és házasságok gyakoriak volt a kor filmjeiben, de A két Mrs. Carroll még ezekhez képest is hihetetlen és elnagyolt. Azt sem igazán értjük, hogy miért is akarja Geoffrey Cecilyt annyira, hiszen az elkényeztetett és arrogáns nő korántsem annyira vonzó személy. Sally növekvő paranoiája is kicsit váratlanul kezdődik, és annak lépcsőfokai is elnagyoltak, hiszen Sallyben még az a kérdés sem ötlik fel, hogy miért is akarja Geoffrey megölni őt. 

Bár a filmben nincs túl sok akció, és inkább a pszichológiai tartalomra koncentrál, amivel még nem is lenne probléma, hiszen elegendő történet van a másfél órás filmben, azonban a legnagyobb baj talán az, hogy túl hamar felfedi Bogart karakterének igazi természetét, amivel a film elveszti az alapvetően benne lévő feszültség és izgalom nagy részét.

A film zenéjét Franz Waxman szerezte, aki számtalan Hitchcock filmnek is írta a zenéjét, többek között az itt már többször emlegetett Suspicionét is. Waxman próbálja rejtegetni a film gyengeségeit a már szinte túl lelkes zenéjével, ami emiatt sokszor túl drámai és túl intenzív, mintha a néző enélkül nem tudná, hogy most van a dráma, vagy most kell izgulni, de nagyon. Régi filmeknél előfordult, hogy a zene drámaibbnak tűnik a cselekménynél, aminek a kor ízlése mellett számos esetben az is az oka volt, hogy a film nem annyira atmoszférikus, mint amilyennek lennie kellene, és ezt a hiányzó hangulatot próbálják a zenével megteremteni. Ez a helyzet a The Two Mrs. Carroll esetén is.

A karakterek sem túl kidolgozottak, amelyek miatt mintha a színészek sem éreznék igazán jól  magukat a filmben, és küszködnek a szerepeikkel. Egyedül talán Alexis Smith tűnik úgy, hogy élvezi, akinek viszont nem sok minden van a karaktere mögött. A probléma azonban nem a színészekkel van, mintsem inkább a rendezővel, aki nem tudta megértetni a színészeivel, hogy miről is szólnak a karaktereik. Ennek mondjuk az is lehet az oka, hogy az amúgy sem erős forgatókönyvnek a karakterkidolgozás az egyik legnagyobb gyengesége. Mindemellett egészen egyszerűen nem állt túl jól Stanwycknek – aki szinte mindig erős nőket játszott noirokban – Sally karaktere, aki a kezdeti erős és öntudatos nőből a film végére egy remegős ájuldozós nővé válik. Bogart sem igazán tudott mit kezdeni az elvileg sima beszédű szociopata festőművész karakterével. 

Humphrey Bogartot befutása után talán ebben a szerepében kritizálták a legtöbbet, pedig szemmel láthatóan megpróbált minél többet kihozni belőle, azonban sem a karakter, sem a rendezés nem segített abban, hogy igazán jó legyen Geoffrey pszichopata és alkotói válságban szenvedő művész karakterében. Pedig játszott ő mentális problémákkal küzdő karaktereket (Conflict, Caine Mutiny, In a Lonely Place stb), és művészt (In a Lonely Place) is, amely szerepekben teljesen meggyőző volt, sőt a legjobb alakításai közé tartoznak, úgyhogy nem arról van szó, hogy ne lett volna képes Geoffreyhoz hasonló szerepeket eljátszani. Arról persze szó sincs, hogy rossz lett volna, mert még ilyen gyenge forgatókönyv és rendezés mellett is képes volt megfelelő mennyiségű önelégült karizmát belevinnie a karakterébe, és még a nem túl jól kidolgozott szerelmi kapcsolatok ellenére is meggyőző volt Sallyvel való romantikus kapcsolatában. Pszichotikus átalakulása is fokozatos, ha nem is egyenletes, ugyanakkor karakterének ebben a vonalában néha, főleg a végén, már egy kicsit teátrálissá válik. Ez gyakran annak a jele egy színésznél, hogy kicsit bizonytalan a karakterrel kapcsolatban, és nem biztos benne, hogy mit is kezdjen vele.

Barbara Stanwyck játssza Sallyt, Geoffrey második feleségét, akiért megölte az elsőt, és most azt tervezi, hogy őt öli meg leendő harmadik feleség kedvéért. Sallyt kezdetben teljesen leveszi a lábáról Geoffrey művészi szenvedélye, érzelmi intenzitása, és egy darabig nemcsak a férfi feleségeként, de múzsájaként is működik. Sally tele van élettel, mindemellett teljesen és tiszta szívből támogatja  a férjét, egészen addig, amíg szembesül Geoffrey pszichéjének sötét oldalával. Sally alapvetően szimpatikus karakter, ő tulajdonképpen a noirok rendes nője, aki jó feleségként szeretne élni férje mellett, ami meglehetősen szokatlan volt Stanwycktől, aki szinte mindig férfiakat kihasználó femme fataleokat játszott noirokban. Bár Bogarthoz hasonlóan Stanwycknek sem ez a legjobb filmje és játéka, ő sem volt rossz, inkább csak nem illett hozzá ez a jó kislány szerep. Mintha elfecsérelődött volna az ő képességeinek nagy része ebben a filmben, ahol egy teljesen ártatlan, szinte szűzies nőt játszik, akinek karakterében semmilyen érdekesség nincs.

Nem véletlenül érezte magát jobban az arrogáns, és unalmában más férjére vadászó Cecily szerepében Alexis Smith, akinek femme fatale jellegű szexuálisan agresszív karaktere már csak ezen tulajdonságánál fogva is érdekesebb Sallynél, ebből kifolyólag a sokkal gyengébb színésznői képességekkel rendelkező Smith néha jobbnak és érdekesebbnek tűnt a nála amúgy sokkal jobb Stanwycknél ebben a filmben.

Bogart karakterének lassan kamaszkorba érő és kissé koraérett Beatrice lányát Ann Carter gyerekszínész játssza. A valóságban a koraérett gyerekek általában végtelenül idegesítőek, addig Betaricere ez nem jellemző. Valahogy az ő szerepét is érdekesebbé kellett volna tenni, mert azon kívül, hogy kicsit furcsa, sok jellemzője vagy jelentősége nincs karakterének.

A The Two Mrs. Carrolls egy felemás filmre sikeredett, aminek érdekes témái vannak, azonban a kivitelezésbe már számtalan hiba csúszott. Kicsit sok a dráma, ami a feszültség rovására megy, olyannyira, hogy már-már melodrámává válik egyes horrorjellegű témája ellenére. De a legnagyobb hibája, hogy rosszul használja, illetve nem használja ki két remek főszereplőjének képességeit, hanem mintha inkább csak elpocsékolná őket. Mindezek ellenére persze meg lehet nézni a filmet, és még csak olyan rosszul sem járunk vele, csak éppen ebből az alapanyagból sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

Értékelés: 6,5/10 

Sally nem issza meg a méreggel teli tejet:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr487350258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2015.04.17. 20:50:17

Nagyon jó ismertetőket írsz, és mert nincsenek kommentek, ne gondold, hogy senki sem olvassa őket!
Köszi.

Ea 2015.06.02. 11:45:00

Es mi lett a vege?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.06.02. 11:47:49

@Ea: A cenzúra szerint bűn nem maradhat büntetlenül...:)