Time Goes By

A szakasz (Platoon) 1986

2015. április 21. 06:29 - Time Goes By

Nyolc Oscar-jelöléséből négyet megnyert ez a vietnámi háborúban játszódó film, amit Oliver Stone írt és rendezett. A film az ő háborús tapasztalatain alapul: kétszer sebesült meg vietnámi szolgálata alatt, amiért megkapta a Bronze Start. A Szakasz az AFI legjobb filmek listájának 86. helyén áll, és akkora kasszasiker volt a maga idejében, hogy 6 millió dolláros budgetjéből több, mint 130 milliót termelt.

Chris Taylor (Charlie Sheen) egy naiv fiatalember, aki a főiskolát is otthagyta, hogy Vietnamban teljesíthessen frontszolgálatot a háború alatt. Megérkezése után nagyon gyorsan rájön, hogy jelenléte nem számít senkinek és semminek. Tapasztaltabb katonák levegőnek nézik az újoncokat, és mindenki úgy tartja, hogy ha meg kell halni a háborúban, akkor jobb az elején a zöldfülűeknek. Taylornak két tiszthelyettes főnöke van szakaszában, az elpusztíthatatlan és kemény Robert Barnes (Tom Berenger) törzsőrmester, valamint a kedvesebb és segítőkészebb Elias Grodin (Willem Dafoe) őrmester. Miután az egyik vietnámi faluban a szakasz egyes tagjai civileket gyilkolnak, Elias megfenyegeti Barnest, hogy feljelenti, és hadbíróság előtt kell felelnie. A szakasz ezután két táborra oszlik, az egyik fele Barnest követi, a másik pedig Eliast, ami szembenállás végül gyilkosságokba torkollik. A naiv és zöldfülű Chrisből lassanként katona lesz, azonban egyre közelebb áll a pszichés összeomláshoz, miközben realizálja azt, hogy tulajdonképpen két ellenséggel kell egyszerre harcolnia...Mivel mindenki a korábban megjelent Szarvasvadászt és az Apokalipszis most-ot tartotta a vietnámi háborús filmek etalonjának és csúcspontjainak, aminél jobbat már nem lehet csinálni, ezért Oliver Stone rendezőnek nagyon nagy nehézségeket okozott, hogy pénzt szerezzen forgatókönyvéhez. Ráadásul a téma is elég kényes volt, hiszen a vietnámi háború mindig is központi erkölcsi és politikai kérdés volt az USA-ban, és a ’80-as évek közepén még nagyon friss téma volt a tíz évvel korábban befejeződött háború. Manapság mindenki háborúellenes filmnek nevezi a Platoont, azonban Stone tudta, hogy ez sokkal komplexebb ennél, és azt is érezte, hogy a már említett két háborús klasszikus, bár remek filmek, de valójában nem adják vissza a vietnámi veteránok tapasztalatait és érzéseit. Az Apokalipszis most a háborús filmek műfaján belül már-már művészfilmnek számít, míg a Szarvasvadász nem igazán a háborúról, mintsem inkább annak hatásáról és a katonák visszailleszkedési nehézségeiről szól. A Szakasz volt az első vietnámi háborúban játszódó film, amit egy veterán készített, így sokkal realisztikusabban adja vissza a szolgálat körülményeit, és az ott átélt tapasztalatokat.

A rendezőnek nagyon fontos szempont volt ez a realisztikusság, és emiatt a színészeket szó szerint kiképezte a Fülöp-szigeten lévő dzsungelben a forgatás megkezdése előtt. Minden színész két hetes intenzív tréningen vett részt, aminek keretében rókalyukat ástak, erőltetett meneteken vettek részt, és az éjszakai kiképzések alatt csapdákat állított nekik, amelyek során pirotechnikai eszközöket használt. Mire a két hét letelt, minden színész kutya fáradt volt, és rendelkezett azzal a megtört, frusztrált és mérges arccal, amit a filmben akart viszontlátni tőlük, miközben a bajtársiasság is kifejlődött közöttük. Emellett a rendező a körülményeket is hitelesen akarta visszaadni, mint a rengeteg moszkítót, az időszakonkénti állandó esőzést, a sűrű őserdőt, amely körülmények között a katonák legtöbbször nem is látták az ellenséget, ami így sokkal inkább egy félelmetes árnyék, szellem volt, aki bárhol felbukkanhatott bármelyik pillanatban. Ezzel azt is bemutatta, hogy ez a háború mennyire más volt, mint az addigiak, mint az első vagy második világháború, ahol általában nyílt, frontvonalak mentén zajló hatalmas csaták voltak, míg a vietnámiban az amerikaiak egy teljesen más jellegű, alattomosabb háborúval szembesültek az áthatolhatatlan dzsungelben lévő csapdákkal, a láthatatlan ellenséggel, a földalatti járatokkal.A film legfőbb üzenete, hogy a háborús tapasztalat mindenkit örökre megváltoztat. A Szakasz előtt számtalan háborús film bemutatta a bátorságot, félelmet, az adrenalin növekedést. Azonban ezek között nem sok olyan volt, amely a háború őrületét és azt érzékeltette volna, hogy mindez mennyi értelmetlen veszteséggel jár. Ebbe a veszteségbe nem csak a halálos áldozatok vagy a rokkantak tartoznak, hanem azok is akik valamilyen kisebb-nagyobb pszichés sérülést szereznek a hosszú hónapokig, évekig tartó harcok alatt, amikor különböző extrém helyzetekben nagyon gyors döntéseket kell hozni, miközben egyik lehetőség rosszabb a másiknál. A folyamatos félelem, az emberi rosszindulattal való küzdelem, az erőszak perverzitása mindenkinél frusztrációt okoz, amely állapotban lassanként minden érzékenységüket elvesztik, és csak a saját túlélésükre képesek koncentrálni.

Stone írta a forgatókönyvet is, ami nem tűnik teljesen kidolgozottnak, hiszen a filmben gyakran előfordul, hogy egyik jelenetből csöppenünk a másikba mindenféle átmenet, vagy figyelmeztetés nélkül, mintha a jelenetek sora nem lenne folyamatos, nem lennének precízen összefűzve. Ez szándékos volt a rendező részéről, amivel az volt a célja, hogy a néző ugyanolyan dezonrientált legyen, mint amilyenek a katonák voltak a háborúban, akikkel bármi megtörténhetett bármelyik pillanatban, minden figyelmeztetés nélkül. A filmben nagyon nagy fontossággal bír a félelmetes és gyakorlatias Barnes és misztikusabb, segítőkészebb Elias őrmester közötti ellenségeskedés, harc, ami a szakaszt is két részre osztja. Ők ketten szimbolizálják ugyanis a rossz és a jó összecsapását, amely folyamatosan zajlik minden egyes katona lelkében egy háború folyamán. "...ettől a két apától születtem..."Azonban a két őrmester közötti egyértelmű különbség ellenére nincsenek egyszerű következtetések a filmben. Barnes lehet, hogy brutálisnak tűnik, ugyanakkor már több éve bizonyítja állandóan, hogy nagyon jó katona, akinek tudása és tapasztalata ahhoz is hozzájárul, hogy az alatta szolgáló katonák nagyobb eséllyel éljék túl a bevetéseket, a háborút. Karakterének ezt a pozitív részét, ezt a kemény gyakorlatiasságot erősíti a gyenge és már majdnem szánalmas hadnagy karaktere, aki miatt majdnem meghal az egész szakasz. A másik csoport a túlélés alatt mintha inkább a lelki túlélést értené, aki ezért folyamatosan füvet szív a földön járó Barneshoz képest misztikusabb és kissé elvontabb Elias-szel, hogy legalább valamennyi időre ne kelljen tudomást venni az őket körülvevő világról. Ez a két csoport mutatja, hogy a katonáknak milyen választása lehet egy háborúban. A két csoport tagjai abban azonban mindenképpen hasonlítanak egymáshoz, hogy nincs köztük olyan katona, aki ne veszítené el az ártatlanságát.

A filmben a műfaj többi darabjával ellentétben nincsenek hősök. A katonák mindegyike csak a visszalévő napokat számolja leszereléséig. Arról, hogy miért is vannak ott, és miért harcolnak, soha nem beszélgetnek. A film arra is rámutat, hogy a háborúkat általában az alacsonyabb osztályba tartozó tanulatlan emberek vívják meg, akiknek nem sok más választása van. Ennek van egy olyan következménye is a filmben, hogy ezek a tanulatlan és nem megfelelően kiképzett emberek bizonyos szituációkban, mint például a helyi civil lakossággal való kapcsolatban nem megfelelően viselkednek, reagálnak, és ez is az egyik oka a faluban történt gyilkosságoknak és nemi erőszaknak.A film végig nagyon atmoszférikus megfelelő szintű állandó félelemmel és feszültséggel. Az izgalom szintjének fenntartását azzal is eléri a rendező, ahogy azt mutatja meg, hogy minden szituáció nagyon gyorsan és váratlanul valami rosszba és végzetesbe fordulhat. Egy rutin járőrözésnek is lehetnek halálos áldozatai, vagy egy falu átkutatása is gyilkosságokba és kislányok megerőszakolásába fordulhat. És persze nagyon jól használja a dzsungelt, ami annyira meghatározó, hogy szinte külön karakter a filmben, amely folyamatosan árasztja magából az ismeretlen veszélyt.

A film operatőre Robert Richardson volt, és a forgatást a Fülöp-szigetek egyik szigetén tartották, ahol ekkoriban omlott össze a Marcos-rendszer. A stábnak sikerült megállapodást kötnie a fülöp-szigeteki hadsereggel, aminek értelmében még a hadsereg felszereléseit is használhatták. A film statisztái között vietnámi menekültek is voltak. Mindez, na és persze Richardson fényképezése tovább növelte a film realisztikusságát, autentikusságát.

A szakasz zenéjét Georges Delerues szerezte, amelyben a kor, a '60-as évek végének híres könnyűzenei számait is felhasználták, mint például a Jefferson Airplane White Rabbitját. Nagyon meghatározó Samuel Barber Adagio for Strings c. darabja, amelyet Elias halála közben is hallhatunk többek között, és ami talán a leginkább beleégett a film nézése közben az ember agyába, fülébe.

A színészekre sem lehet egy panasz szavunk sem, még a legapróbb szerepeket is teljesen hitelesen, érdekesen alakították.Charlie Sheent a kezdetben zöldfülű, majd a tapasztalatok hatására megkeményedett középosztálybeli katona, Chris Taylor szerepében láthatjuk. Először kellően összezavarodott és kóvályog, amint akinek fogalma sincs arról, hogy hova is csöppent a főiskoláról. Ő ekkor kicsit kilóg a többi katona közül, már csak származása, társadalmi osztálya miatt is, akit ezért mintha még direkt szívatnák. Később már inkább csak egy közülük, aki itt ragadt a szarban, és aki azt várja, hogy mikor mehet haza. Ő nem egy hős, hanem egy naiv fiatalember, akit megváltoztat a háború. Azt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy jobb vagy rosszabb lesz, inkább több vagy más, olyan valaki, akiben mindkét őrmestere személyisége megtalálható.

Tom Berenger alakítja a kemény Barnes őrmestert, akinek félelmetességét még az arcán lévő hatalmas sebhely is növel. Meglepő módon a nagyon jellegzetes és kemény arcvonásokkal rendelkező Willem Dafoe játssza a jószívű és lágyabb Eliast, akinek azonban van valami sötét a múltjában. Ez tovább növeli a karakter misztikusságát, aki mintha a film spirituális központja lenne, miközben drogozással próbálja a háborús tapasztalatait kitörölni az agyából. Mindkét színész remekül hozta szerepét, és már-már ikonikus karakterekké tették Barnes és Elias őrmestert.A többi színész is remek volt, Forest Whitaker Bigként, aki a szárnyai alá veszi Charliet, John C. Mckinley, mint Sergeant Red O’Neill, aki Barnes seggét nyalva akarja a háborút túlélni, vagy éppen Kevin Dillon, a pszichopata Bunny szerepében, de lényegében mindenkit fel lehetne sorolni.

A Platoon az egyik legjobb modern háborús film, amit ráadásul elég alacsony költségvetésből hozott össze Oliver Stone, ami azonban nem vesz el semmit sem a látványból, sem a tartalomból. A film szinte mindegyik alkotóeleme kiváló, és amelyek végül egy nagyon autentikus háborús filmmé állnak össze. Annyira jól sikerült, hogy meg is határozta az utána készített vietnami háborús filmeket.

Értékelés: 10/10

Az utolsó csata egy részlete:

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr167383954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

budy01 2015.04.22. 15:02:19

a Bronz Star nem a Purple Heart magasabb fokozata... Másért is adják...

mojoking77 2015.04.22. 15:02:31

Nagyjabol egyet ertunk. A nivojarol meg annyit, hogy (legalabb is szamomra) egeszen a Solyom vegveszelyben-ig kellett varni, hogy egy ilyen szintu haborus filmet lassak megint. (Persze a Sztalnigrad is jo volt, de az kicsit mas stilusu volt. A tobbi..... Ah, hagyjuk)

vasasfan 2015.04.22. 15:02:36

Zseniális film, jó írás. Ajánlom azoknak, akik még nem látták!

tőzsér0267 2018.12.30. 09:12:54

Hozzáteszem hogy azóta sem tudtak ilyen realisztikus és ilyen nagy színészekkel (akik akkor még gyerekcipőben jártak szinte) bíró háborús filmet összehozni. A 80-as évek vége és a 90-es évek is egyébként is egy rendkívűl termékeny időszak volt a tehetséges rendezőknek mint amilyen Oliver Stone is volt. Akiről azért tudjuk hogy pontosan tudja mi a dörgés Amerika viselt dolgairól illetően.