Time Goes By

Bronxi mese (A Bronx Tale) 1993

2015. június 25. 19:04 - Time Goes By

Robert de Niro rendezte ezt a kevésbé ismert gengszter drámát, ami a ’60-es évek viharos változásai közepette játszódik, és egy olasz-amerikai fiú férfivá válását követi nyomon. A film főszereplője két apafigura, az édesapa és a helyi gengszterfőnök között őrlődik, akik mindketten azt szeretnék, ha a fiú az ő életfilozófiájukat tenné magáévá, miközben a maguk módján mindketten jót akarnak neki.

A 9 éves Calogero „C” Anello (Francis Capra/Lillo Brancanato) Bronx olasz negyedében él szüleivel, ahol minden napos az erőszak, köszönhetően a környéket uraló gengsztereknek. Apja, Lorenzo Anello (Robert de Niro) keményen dolgozik, hogy el tudja tartani családját, míg a környék urának, Sonny LoSpecchio-nak (Chazz Palminteri), a helyi gengszter főnöknek mindene meg van, amit egy ilyen szegényebb környéken csak kívánhat az ember. Calogero szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit Sony követ el fényes nappal a nyílt utcán, azonban a rendőrségi szembesítéskor nem árulja el a gengszter főnököt. Sonny figyelmét felkelti a fiú, és a szárnyai alá veszi annak ellenére, hogy az apjának ez nem tetszik, amit a gengszter tudtára is ad. Calogerot azonban lenyűgözi Sonny hatalma, utcai vagánysága és bölcsessége, Sonny pedig elkezdi tanítgatni a fiút, akit nagyon megszeret annak ellenére, hogy mindenre elszánt bűnöző, és általában véve nem bízik senkiben. Próbálja elmagyarázni C-nek, hogy a gengszter életforma mennyire veszélyes, a fiú azonban félreérti Sonny tanításait, és olyanná akar válni, mint ő. A dolgok még komplikáltabbakká válnak, amikor 17 évesen beleszeret egy fekete lányba, Jane-be (Taral Hicks) miközben a legjobb haverjai nagyon rasszisták...Robert de Niro hatalmas tapasztalatot szerzett színészi karrierje folyamán a gengszter filmek műfajában, amelyek után szinte természetesnek tűnt, hogy első rendezői próbálkozása is ebben a műfajban valósul meg. Ugyanakkor a Bonxi mese nem egy tradicionális gengszter film, ami a maffiózók életstílusát dicsőítené, hanem szokatlan módon a fókuszt egy gyerekre/tinédzserre helyezi, akit két férfi eltérő személyisége, gondolkodásmódja és tanításai befolyásolnak. Annak ellenére, hogy nagyon fontos a film történetében a gengszterek által meghatározott környezet, a film mégis inkább egy fiúból férfivá válás típusú történet, amelyben a fiatalembernek számos, az egész életét és személyiségét meghatározó fontos döntést kell meghoznia.

Robert de Niro jó érzékkel nyúlt nem csak a témához, de az ’50-60-as évek hatalmas társadalmi változásokat produkáló korszakának bemutatásához is, amely eredménye egy atmoszférikus film lett. A rendező ugyanilyen jó érzékkel találta meg az arányokat is a filmben, ugyanis nem engedi, hogy a gengszter rész elnyomja a történet fő szálát, a felnőtté válás folyamatát, és a tinédzser őrlődését a két, számára fontos és életét meghatározó ember között. A film gengszter szálában pedig nem enged a kísértésnek, hogy túlzottan dicsőítse a maffiózokat, és szerencsére a filmre nem jellemző az sem, hogy öncélú erőszakos jelenetek lennének benne, csak azért, mert a film történetében az gengszterek fontos szerepet játszanak. Mindez lehetővé teszi azt, hogy úgy követhessük nyomon Calogero utazását, hogy közben nem kell lemondani sem a film időszakának, sem a környezetének hangulatáról, és ennek köszönhetően a Bronxi mese végig nagyon természetes és hiteles marad.A forgatókönyvet Chazz Palminteri írta saját önéletrajzi ihletésű, egy emberes darabjából, ami megjelenésekor sikeres színházi karriert futott be. Ezek után Palminteri csak azzal a feltétellel volt hajlandó eladni a megfilmesítési jogokat, ha ő írhatja a forgatókönyvet és eljátszhatja Sonny karakterét a filmben. Robert de Niro végül beleegyezett ezekbe a feltételekbe, és egyáltalán nem járt vele rosszul, hiszen mind a forgatókönyv, mind Palminteri játéka kiválónak bizonyult.

A film szövegei, dialógusai többsége az életről, szerelemről, maffiáról szólnak telis-teli – jó értelemben véve - utcai bölcsességekkel, amelyek egy része ráadásul még vicces is. Bár a Bronxi mese nem tartozik a noirok közé, mégis hallható benne főszereplő általi narráció, ami ad egyfajta klasszikus hatást a filmnek.

A karakterek többsége is összetett, jó és rossz tulajdonságok érdekes keverékei, amelyek között a három legfontosabb Calogero, Lorenzo, a vér szerinti apa, és Sonny, a helyi maffiafőnök, aki apaként kezeli Calogerot. A fiút az apja becsületes munkára és életre tanítja, aminek a legnagyobb előnye, hogy nyugodtan és félelem nélkül alszik és él az ember, míg Sonnytól utcai bölcsességeket tanul, amely által különlegesebbnek és vagányabbnak érzi magát, és nem utolsó sorban a könnyű(nek látszódó) pénzkereseti lehetőség is tetszik neki. Lorenzonak nincs könnyű dolga, hiszen az általa ajánlott első nem igazán versenyképes a másodikkal egy tinédzser fiú szemében. C felnéz Sonnyra, akire nagyon szeretne hasonlítani, ezért nem veszi észre, hogy a maffiózó is megpróbálja benne tudatosítani, hogy az az életstílus, amit ő választott, és ami miatt nem bízhat meg soha senkiben, nem követendő példa, mert állandó félelembe kell élnie, és annak is nagy a valószínűsége, hogy az élete sem lesz túl hosszú. Calogero azonban ezeket nem akarja meghallani, illetve félreértelmezi a maffiózó szavait. A két apafigura minden különbözősége ellenére egy dologban megegyeznek: mindketten jót akarnak Calogeronak, és próbálják saját élettapasztalataikat átadni, annak érdekében, hogy a fiú jól elboldoguljon az életben..A filmet alapvetően két szakaszra lehet bontani Calogero életkora alapján.

Az első szakaszban megismerjük őt (9 évesen), a kis haverjait, a családját, na és persze a maffiózókat, élükön Sonnyval. Ebben a szakaszban kialakul a dualitás a két apafigurán keresztül. A kis Calogero szereti és felnéz buszsofőr édesapjára, aki a családjának él, és még a buszára is felül, csak hogy vele lehessen. A helyzet azonban megváltozik, amikor Sonny belép az életébe. Természetesen azelőtt is tudta, hogy kicsoda Sonny, hiszen mindenki ismeri a környék urát, aki nagyon imponál a gyerekeknek, akik még a mozdulatait is utánozzák. C nagyon különlegesnek kezdi magát érezni, amikor Sonny pártfogoltjává válik, és aminek hatására egyre inkább eltávolodik apjától, akit – főleg tinédzser korában – már inkább csak egy robotoló lúzernek gondol.

A filmben végig nagy jelentősége van a dualitásnak, és nemcsak a két apafigurán keresztül, hanem a második szakaszban is, amikor rasszista barátai és a szerelme között kell választani, ami szintén két különböző életstílus és gondolkodásmód közötti választást jelent. Barátai pitiáner bűnözőpalánták, akiknek az egyik legnagyobb szórakozása, hogy a környékükön áthaladó feketéket agyabugyálják el baseball ütővel, a környék védelme nevében. Ezt a mentalitást persze Sonnytól tanulták, akit gyerekkorukban mindannyian utánoztak, azonban a gengszter mindezt nem rasszalapon tette, hanem sokkal inkább a hatalmának megőrzése céljából.A filmnek ez az a pontja, ahol a két apafigura karakterei összetettebbé válnak. Lorenzóról, aki mindig is a becsületes életet tanította fiának, kiderül, hogy sokkal rasszistább az erőszakos gengszternél. Amikor Calogero megkérdezi apját, hogy mi a véleménye arról, ha valaki fekete lányt választ. Lorenzo azt mondja, amit a legtöbben gondolnak a környéken:

Tudod, hogy én mindenkivel kijövök, de ha házasságról van szó, akkor úgy gondolom, hogy mindenkinek a sajátjai közül kellene választania.”

Míg Sonnytól – aki már csak „foglalkozásából” kifolyólag sem foglalkozik túl sokat a társadalmi konvenciókkal ('60-as évek közepe), kapja meg azt a választ, amit ő is hallani szeretne:

Az egyetlen dolog, ami fontos, hogy mi a jó neked, és mit éreztek egymás iránt.”

Sőt, Sonny annyira bátorítja a fiút a kapcsolatban, hogy még a saját autóját is odaadja, hogy a randi minél jobban sikerüljön. Sonny ugyanúgy meg akarja menteni C-t a csúfos végtől, mint apja Sonny befolyásától, csak a maffiózó mindezt hatékonyabban teszi, amikor kirángatja a haverjai autójából.

Persze az is kiderül, hogy nem csak az olaszok (akik ez esetben a fehérek), hanem a feketék is ugyanolyan rasszisták, hiszen Jane testvére sem nézi jó szemmel, hogy húga egy fehér fiúval barátkozik. Ez a szál – ellentétben a két apafigurával – egy kicsit erőltetettebb és kiszámíthatóbb, ugyanakkor tovább erősíti a Calogerora ható duális nyomást, és a két apafigurát is árnyaltabbá teszi.Mindezek ellenére ez a rész kevésbé jól sikerült vagy legalábbis nem igazán illeszkedik a fő szálhoz, azon oknál fogva, hogy végig olyan érzésünk van, mintha két különböző filmet néznénk. A részt tovább rontja, hogy a szerelmi szál elég egyszerű, és amúgy is csak klisékből áll. Persze nem rossz ez a mellékszál, de talán mégis ez az oka annak, hogy a film nem vált igazán nagy klasszikussá, ugyanakkor mégis ügyesen adja át az üzeneteit és mondanivalóját, és azok jellege ellenére sem válik prédikálóvá.

A Bronxi Tale remekül használja a kor legjobb és legnépszerűbb zenéit, mint például Frank Sinatra, Jimi Hendrix, Cream számokat stb., amelyek sokszor az éppen a filmben zajló eseményeket és általában véve a film atmoszféráját erősítik.

A film színészgárdája is kiváló, a forgatókönyvíró, mint a maffiafőnök, vagy Robert de Niro ebben a csillogónak nem mondható, egyszerű és realista karakterben, na és persze Lillo Brancato, mint összezavarodott kamasz.Francis Capra is remek volt 9 éves Calogeroként, ahogy az általa lenyűgözőnek talált gengszter mozdulatait utánozza, de a karakter már tinédzser korban válik összetettebbé és igazán összezavarodottá, amit Lillo Brancato nagyon érzékletesen adott át, miközben karaktere tudatosan vagy tudattalanul, de az egész filmben azzal birkózik, hogy meghozza a helyes döntést, döntéseket. Lillo Brancatonak karakterével ellentétben a valódi életében nem sikerült meghoznia a megfelelő döntést. Ő kolumbiai születésű gyerek volt, aki négy éves korától olasz családban nevelkedett. 2005-ben rablógyilkosság vádjával állt bíróság elé, ami Bronxban hajtott végre egy társával, és amely rablás során egy rendőr életét vesztette a lövöldözésben. Később a gyilkosság vádja alól felmentették, de a rablás miatt tíz évet kapott, 2013-ban szabadult. Társát életfogytiglanra ítélték, mivel az ő fegyveréből származott a halálos lövés.

Robert de Niroról hasonló jókat lehet elmondani, annak ellenére, hogy Lorenzo karaktere jóval kevésbé látványos, mint az előző kettőé. Ez a szerep lehetővé tette, hogy egy olyan oldalát mutathassa meg, amelyet más gengszter filmjében nem láthattunk. Lorenzo a keményen dolgozó átlag ember, aki ugyan semmivel sem tűnik ki a környezetéből, azonban mégsem kevésbé „bátor” vagy erős, mint a maffiózó. Lorenzo ki akarja zárni a világ erőszakosságát a lakásán kívül, azonban mégsem tudja függetleníteni sem a saját, sem a családja életét a környezettől.  Ugyanakkor bármennyire is azt gondolja, hogy ő mindenben etikus és becsületes, mégsem mindenben szolgál jó példával fiának, aki egy fekete lányba szerelmes. Robert de Niro remekül játszotta ezt a tőle szokatlan szerepet egy szokatlannak nevezhető gengszterfilmben.Chazz Palminteri játszotta Sonnyt, a környék gengszter főnökét, aki el tudta kerülni azt, hogy egy szokásos sztereotipikus maffiózó váljon karakteréből. Egyrészről természetesen megfelelően kegyetlen, aki semmilyen erőszaktól sem riad vissza, hogy megvédje hatalmát, ugyanakkor van egy másik, érzelmesebb oldala is, ami C-vel való apa-fiú jellegű kapcsolatában mutatkozik meg. Ez az apai része az, amelyik megpróbálja elmagyarázni Calogeronak mindazt, amit tudnia kell az életről, szerelemről, emberekről, életmódokról, bizalomról, pontosabban szólva annak hiányáról és magányosságról, amivel összességében megpróbálja a fiút lebeszélni arról, hogy az ő nyomdokaiba lépjen, és amit végül Calogero is megért. A karakter ezen oldala miatt tulajdonképpen szimpatikus a nézőnek, és mindezt a film úgy éri el, hogy Calogeroval együtt bennünk nézőkben is tudatosul, hogy a már annyi filmben látható gengszter romantika valójában csak egy illúzió. Chazz Palminteri tökéletesen alakítja karakterét.

Robert de Niro számos filmet, főként gengszterfilmet forgatott Martin Scorsesevel, akinek hatása erősen érződik a Bronxi mesén, ugyanakkor Robert de Niro képes volt saját képére formálni ezt a filmet, ami lehet, hogy meglepő lesz azoknak, akit őt a Goodfellasból vagy a Casinoból ismerik, ugyanis ez a film a műfaj érzékenyebb, árnyaltabb drámai vonalába tartozik. Összességében a Bronxi mese szinte minden eleme kiváló a rendezéstől, a forgatókönyvön, a zenétől a színészi játékig. Robert de Niro első rendezői próbálkozása során remek munkát végzett, aminek a végeredménye egy olyan film lett, ami az első másodpercétől az utolsóig teljesen leköti a nézőt.

Értékelés: 9/10

A gyilkosság jelenete:

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr177559618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.26. 14:24:20

a kedvencem, mikor elmagyarázza a gyereknek, hogy a randira nem szabad központi záras kocsival menni.
Ki kell nyitni kulccsal a lánynak, majd megkerülni a kocsit. Ha kinyitja mire odaérsz a saját ajtódhoz akkor okés a csaj, ha nem el kell felejteni.

RobertJ 2015.06.26. 14:24:24

Az egyik kedvenc filmem. Jellemző, hogy először a Hallmarkon láttam. Remek hangulata van a filmnek, egy teljesen más szögből közelíti meg a gengszter problematikát. Az is tetszik, hogy Sonnytól egyrészt félnek az emberek, de másrészt tisztelet is övezi, mivel a védelmi pénz ellenében szolgáltatást is nyújt és valamilyen szinten rendet tart a negyedben. Remek szinészek, remek alakítások, jó a történet is.

atiro 2015.06.26. 17:34:17

@doggfather: A Sonny-féle teszt. Anno kipróbáltam, a lány felhúzta a gombot, most pedig a feleségem :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.26. 21:29:42

@atiro: én kipróbáltam többön is, nem húzták fel. Beszáltam, elmeséltem, hogy van egy kedvenc filmem abban egy jelenet, de legközelebb se húzták fel...

Nem is vettem el egyiket se.

Mr.Treeger 2015.06.27. 11:14:15

Mivel a Nagymenők után pár évvel jött ki ez a film, remek párt alkotnak nekem. Mintha külön mélységét mutatnák be annak a kornak, és akkori maffia világnak.
Nem értem miért nem lett klasszikus, remek film. De Niro-t végképp nem értem miért nem csinált több ilyen filmet. Jól értette a korszakot.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.06.27. 11:18:59

@Mr.Treeger: Én is szívesen néztem volna több rendezői filmet tőle, nem tudom miért nem folytatta ezt. Egyik lehetséges ok, hogy ez a film nem volt igazán sikeres megjelenésekor, és a pénztáraknál sem produkált hatalmas eredményt, talán elment a kedve, vagy lehetőséget nem kapott többet erre.