Time Goes By

Top 10 Fritz Lang rendezte film

2015. június 28. 11:39 - Time Goes By

Friedrich Christian Anton „Fritz” Lang (1890-1976) osztrák, német, amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer, akit a British Film Institute méltán nevezett a „Master of Darkness”-nek, azaz a Sötétség Urának, hiszen ő volt a német expresszionizmus legnagyobb alakja, amiből aztán Hollywoodban kinőtt egy új műfaj, a film noir, amely az ő munkássága nélkül lehet, hogy nem létezett volna, vagy nem a megvalósult formában.

Fritz Lang Bécsben, az Osztrák-Magyar Monarchiában született egy jómódú családban. Édesanyja zsidó származású, de római katolikus vallású volt, és fiát is ebben a hitben nevelte. Fritz Lang is komolyan vette vallását, későbbiekben úgy nyilatkozott magáról, hogy ő egy „született katolikus.” Iskolái befejezése után 1910-ben elhagyta Bécset és elindult világot látni. Európába, Afrikába, Ázsiába és Csendes-Óceániai területekre is eljutott, majd utána festészetet tanult Párizsban. Az első világháború kitörésekor önkéntesként szolgált az Osztrák-Magyar hadseregben, amely során Oroszországban és Romániában is harcolt. Háromszor sebesült meg, és miközben egyik sebesüléséből gyógyulgatott, elkezdett filmötleteket, forgatókönyveket írni. 1918-ban szerelt le hadnagyi rangban.

A háború után a weimari Németországba ment, ahol az UFA, majd később a Nero-Film stúdióknál dolgozott rendezőként. Ekkoriban alakult, indult el az expresszionizmus a filmművészetben, aminek aztán az egyik legnevesebb képviselője lett. A német expresszionizmus témái közé tartozott az őrület, árulás és egyéb, az első világégés indukálta kiábrándult és sötét témák. A filmek látványvilága is ennek megfelelő volt, aminek készítésekor gyakran használtak nem realisztikus díszleteket, a fényképezésnél pedig furcsa szögű kameraállásokat, speciális megvilágítást, aminek az eredménye nagyon kontrasztos és erős árnyékokkal rendelkező fekete-fehér némafilmek lettek. Lang weimari időszakának a némafilmes korszak legnagyobb filmjei lettek az eredményei, mint a Metropolis, a Möbius trilógia, vagy éppen a két részes Niebelungok. Az első hangosfilmje a filmművészetben új fejezetet nyitó M. volt 1931-ben, ami egyben az utolsó német filmjének is bizonyult, ugyanis az 1933-as Dr. Mabuse végrendelete c. filmjét az akkor hatalomra kerülő nácik betiltották.

A németországi periódusa alatt megalkotta a későbbi film noir műfajának karakterisztikáját a filmek témáitól (pszichológiai konfliktusok, paranoia, a sors keze, az ambivalens moralitás) a fényképezésig.

A nürnbergi törvények következtében ő is zsidónak minősült vallása ellenére, ezért a nácik hatalomra jutása után elhagyta Németországot, amelynek körülményeiről később egy interjúban beszélt. Elmondása szerint Joseph Goebbels náci propaganda miniszter behívatta az irodájába, ahol közölte vele, hogy a The Testament of Dr. Mabuse c. filmjét betiltják. Ugyanakkor -  nagyra értékeli Lang rendezői képességét és munkáját, főleg a Metropolis c. filmet, ami Goebbels egyik kedvence volt -  felajánlotta neki a az UFA német filmstúdió vezetését. Lang még aznap éjjel Párizsba utazott.Párizsban is készített egy filmet, mégpedig Molnár Ferenc Liliomját dolgozta fel 1934-ben, majd 1936-ban az USA-ba emigrált. Az első hollywoodi filmje a Fury volt Spencer Tracyvel a főszerepben. 1939-ben amerikai állampolgár lett, és húsz éves hollywoodi karrierje alatt 23 filmet készített, többségét természetesen a noir műfajában. Annak ellenére, hogy ezen időszak alatt is számos remek filmet készített, amelyek közül pár a noir műfajának legnagyobbjai közé tartozik, általában kevésbé értékelik sikeresnek, mint a weimari időszakát. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy valahol mindig európai maradt, nem tudott olyan tökéletesen beilleszkedni a hollywoodi közegbe, mint mondjuk Billy Wilder, akinek szintén osztrák-magyar és német háttere volt. Nagyon zavarta a hollywoodi cenzúra, ami miatt állandóan jelentős kompromisszumokat kellett kötnie, valamint gondolkodásmódja is mélyebb és intellektuálisabb volt, mint ami általában Hollywoodban megszokott volt. Mindezek ellenére olyan, a noir műfaját meghatározó filmek köthetőek a nevéhez, mint a Scarlet Street, The Woman in the Window vagy éppen a The Big Heat.

A háború után karrierje kicsit kifulladóban volt, majd az ötvenes évek közepére a noir műfajának is leáldozott a csillaga, ráadásul az egészsége is megromlott, ezért visszatért Európába, ahol leforgatta az ún. indián trilógiáját egy német producer felkérésére, majd visszavonult. Visszavonulását nem kísérte túl nagy figyelem, pedig a legnagyobb hatású rendezők közé tartozott.

Fritz Lang magánélete is elég bonyolult volt. Fiatalabb korában a ’20-30-as években kétszer volt nős, majd 81 évesen nősült meg harmadjára is, a közte lévő 40 évben pedig élte életét számos szeretőjével, akik többsége színésznők közül került ki, pl. Marlene Dietrich, Joan Bennett. Ez utóbbival számos noirt forgatott, de hűséges senkihez sem volt. Második felesége, a náci szimpatizáns Thea Von Harbou volt talán az a nő, aki kreativitásban is partnere volt, és akivel közösen írták két leghíresebb filmjét az M.-t és a Metropolist. Politikai okok miatt aztán kapcsolatuk megromlott és 11 év házasság után 1933-ban elváltak. 

A képen második feleségével Thea von Harbouval:Fritz Lang megtestesítette a zsarnoki német filmrendező sztereotípiáját, aki nagyon szigorú, néha akár kegyetlen is volt színészeivel, ugyanakkor nagyon nagylelkű és sármos is tudott lenni, ha akart. Annak ellenére, hogy állandóan monoklit viselt, liberális gondolkodású ember volt, ami inkább a filmjeiben jelent meg, semmint arisztokratikus és zsarnoki viselkedésében. Fritz Langnek nem volt túl jó véleménye az emberiségről, ezért filmjei egyik kedvenc és visszatérő témája volt az emberi természet kegyetlensége, és általában annak sötétebbik oldala. Ezen kívül katolikusként szívesen foglalkozott a bűn és büntetés témájával, foglalkoztatta a halálbüntetés, és a szenzációhajhász újságírás természetéről is többször lerántotta a leplet filmjeiben. Társadalomkritikái mindig nagyon élesek, többrétegűek, cinikusak és pesszimisták voltak, és mindezeket rendkívül izgalmasan, és látványosan - a filmjeit már csak a fényképezésük miatt is érdemes megnézni - tudta tálalni. Mindezek kerete pedig a német expresszionizmus, majd később a film noir volt, amely műfajok úgy illettek hozzá, mint senki máshoz ezen a világon.

Az ő legjobb tíz filmje közül legalább 3-4 némafilm lenne valójában, de nem hiszem, hogy ezek túl nagy érdeklődésre tartanak számot manapság, szóval ízelítőként csak a Metropolis került rá az én Top 10 Fritz Lang filmemre. A lista 7-10. helyére majdhogynem akármelyik noirja felférne, ugyanis ezek körülbelül hasonló szinten mozognak. 1. Metropolis 1927

Ezt az 1927-es német expresszionista epikus sci-fi drámát tartják manapság az egyik legjobb, ha nem - A – legjobb, de mindenképpen a legmerészebb és legambiciózusabb némafilmnek. Ez volt a valaha elkészült legdrágább némafilm, budgetje közel 5 millió német márka volt, amelynek, na és persze Langnek köszönhetően a leglátványosabb némafilm lett. A film futurisztikus városi környezetben játszódik, aminek a forgatókönyvét Lang az akkori feleségével, Thea Von Harbou-val közösen írt, és ami alapvetően a társadalmi osztályokról szól. A film elképesztően megelőzte a maga korát, ugyanis egy olyan disztópikus világot mutat be, amelyet később a cyberpunk műfaja használt előszeretettel a 80-90-es években. Ez a film inspirált többek között olyan neo-noirokat, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Sötét város. A film eredeti hossza 153 perc volt, amiből aztán 40 percet kivágtak, végül az amerikai forgalmazás idején tovább vágták, és így végül 95 perces lett.

Ebben a futurisztikus és csodálatos városban látszólag minden jól prosperál, azonban van egy nagy titka, amit még a városalapító fia, Freder sem ismer. Ő ideje nagy részét a magasan a város felett lévő Örök Kertben tölti, ahol egyszer észrevesz egy nőt, Mariat egy csapatnyi gyerekkel, akiket azonban hamarosan kiutasítanak a Kertből. Freder kíváncsiságból követi őket a mélybe, és alig hiszi el, amit lát. A mélyben ugyanis egy másik világ létezik, ahol a munkások teljesen kizsigerelten, szinte robotok módjára dolgoznak. Freder megpróbálja meggyőzni az apját, hogy változtasson ezen, míg Maria a munkások morálját próbálja azzal erősíteni, hogy majd jön egy férfi, aki közvetít a két világ között...Az eredeti 2 és fél órás verzió itt megnézhető.

Ebben a világban az emberek két teljesen elkülönült csoportot alkotnak, akik ennek ellenére egy egészet alkotnak, és egymás nélkül nem sokra mennek. Az egyik a gondolkodók, akik a terveket készítik – de nem tudják a gépeket kezelni -, a másik pedig a munkások, akik végrehajtják ezeket terveket – de nekik meg nincs víziójuk. Freder az egyetlen a gondolkodók közül, aki ellátogat a másik világba, így ő lesz az az ember, aki a „fej” és a „kéz” között megteremti az összekötő kapcsot, a „szívet”. A film fényképezése is zseniális, és nagyon kreatív volt a maga korában, amihez miniatűröket, tükröket és egyéb trükköket alkalmaztak, amelyek segítségével nagyon látványos képeket készítettek. A látvány hatásosságát tovább fokozták az art deco és modern díszletek is. Jellemzően sokan félreértették a film üzenetét, emiatt történt az, hogy míg Goebbelst és Hitlert lenyűgözte, addig baloldalon kritizálták a filmet, mondván, hogy a munkásokat agyatlan szerszámoknak ábrázolja. Mindazonáltal a Metropolis a totalitarizmus allegóriája, ami egyaránt illik a nácizmusra és a kommunizmusra is.2. M. 1931

Nem sok olyan film van a filmtörténelemben, aminek nagyobb hatása és befolyása lett volna a modern filmszakmára, mint az M.-nek, és nemcsak a film noirokra nézve. Az M. volt Fritz Lang német filmrendező első hangosfilmje, amit még Németországban forgatott, és a film így német nyelvű. Egyfajta átmenet a német expresszionizmus és a film noir között, ami messze megelőzte korát. Nemcsak a téma választása és annak tálalása miatt - az egyik főszereplő egy pszichopata gyerekgyilkos, akit a végén majdnem megsajnálunk -, hanem mert ez volt az első film a rendőrség belső tevékenységéről is, amiben a modern pszichológiának is szerep jut, és ami ekkoriban még éppen hogy csak megszületőben volt.

Sorozatgyilkos garázdálkodik egy német nagyvárosban, a rendőrség azonban sokáig tehetetlen, hiába dolgoznak éjt-nappallá téve. Állandó razziákat tartanak, amivel egy csomó kisstílű alvilági fickót elkapnak ugyan, de a gyilkost nem találják. Az alvilág egy idő után elhatározza, hogy elkapják a gyilkost, nemcsak azért mert rontja az üzletüket, mivel a razziák közepette nem tudnak „dolgozni”, de a „hírnevükre” is kártékony hatással van. Minden gyerekkel lévő vagy beszélő férfit figyelnek az utcán, és végül egy vak koldus segítségével azonosítják és elkapják. Összeül az alvilági bíróság, amiben halálra ítélik a gyilkost. Közben a rendőrség is a nyomára bukkan modern kriminalisztikai módszerek segítségével, és az alvilági tárgyalás helyszínére érnek, mielőtt a bűnözők megölnék a gyilkost... A film német nyelven angol felirattal itt végig megnézhető.

1931-ben, a weimari Németországban, a nácik erőteljes felemelkedése közepette készült ez a film, aminek legfőbb témái nem véletlenül a tömeghisztéria és a halálbüntetés. A film erőteljes társadalomkritikákat tartalmaz. Az első és legfontosabb, hogy a modern igazságszolgáltatás milyen könnyen összeroppan, ha egy egyedi esettel áll szemben. Megjelenik a tömegpszichózis degradáló ereje is, és bemutatja, ahogy az emberek egy pillanat alatt milyen félelmetes és végzetes hordává tudnak alakulni. A film már árnyaltabban vizsgálja az elmebeteg sorozatgyilkost. Nem azt akarja, hogy bárki is szimpatizáljon vele és azt sem mondja, hogy szabadon kéne hagyni, hanem azt, hogy jobban megismerjék és megértsék a körülményeket és megkapja a szükséges orvosi felügyeletet. A főszereplő kiválasztása is telitalálat volt Fritz Lang részéről, hiszen Peter Lorre tökéletesen egyesítette és hozta a kegyetlen sorozatgyilkos és a szánalmas elmebeteg kettősségét, aki valahol maga is áldozat. 3. Vörös utca (Scarlet Street) 1945

Ennek a noirnak a filmtörténeti jelentőségét az adja, hogy megalapozta és elindította azon filmek hosszú sorát Hollywoodban, amelyekben a bűnösök nem, vagy nem úgy és nem azért kapják meg jól megérdemelt büntetésüket, ahogy és amiért a törvény szerint járna. A váratlan fordulatokkal és csavarokkal teli film azt vizsgálja és mutatja be, hogy az emberek milyen hitványak tudnak egymáshoz lenni, és mennyire szánalmasak az átvert emberek. A Vörös utca az egyik legsötétebb, legsivárabb és érzelmileg legfelkavaróbb hollywoodi film noir. Hatásosságának titka érzelmi kegyetlenségében és Fritz Lang pesszimizmusában rejtőzik.

Christopher "Chris" Cross (Edward G. Robinson) egy szelíd, középkorú pénztáros, unalmas rutin munkával és egy zsémbes feleséggel, aki állandóan első, hősiesen meghalt férjével példálózik előtte. Az egyetlen szórakozása az amatőr festészet, amiben tehetséges, csak éppen ezt senki se látja. Amikor meglátja főnökét egy fiatal csinos nővel, elképzeli, hogy "milyen lehet, amikor valakit egy ilyen nő szeret". Hazafelé arra lesz figyelmes, hogy egy csinos nőt, Kitty-t (Joan Bennett) megtámadott valaki, mire ő az esernyőjével elkergeti a támadót. Ezután meghívja a nőt egy italra, aki azt köszönetképpen elfogadja. Chris nem tudja, hogy a támadó Johnny Prince (Dan Duryea), a nő brutális barátja (stricije). Amikor azt mondja a nőnek, hogy festő, Kitty azt hiszi, hogy ez azt jeleneti, hogy Chris egy gazdag, befutott művész. Miután Chris bevallja, hogy nős, Johnny rábeszéli Kittyt, hogy kezdjen kapcsolatot a férfivel, annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjanak kihúzni belőle. Chris szerelmes lesz a nőbe, és hogy kielégítse annak anyagi igényeit, először a feleségétől lop, majd később sikkaszt a munkahelyén. Közben Johnny megpróbálja eladni Chris festményeit, és ezalatt egy műkritikus felfigyel a képekre. Kitty Johnnie rábeszélésére a képek festőjeként kezd el pózolni. Chris első meglepetése után nemcsak beleegyezését adja, hogy a nő neve szerepeljen a festmények alatt, de még örül is neki, mert az összetartozásuk jelét látja ebben. A képek iránt hamarosan nagyon nagy lesz az érdeklődés, viszont Chris egyetlen fillért sem lát belőle. Amikor Chris feleségének első, szolgálat közben meghalt férje megjelenik a munkahelyén, elárulván neki, hogy azért kellett eltűnnie, mert lopott, Chris úgy alakítja az eseményeket, hogy házassága érvénytelenítődjön. Chris ezt annak reményében teszi, hogy feleségül vehesse Kittyt...A film angolul itt HD minőségben végig megnézhető.

A Vörös utca nem véres és igazán erőszakos jelenetek sincsenek benne (kivéve némi nőverést), és a gyilkosságot sem látjuk az akkori cenzúra miatt, a film mégis felkavaróan kegyetlen. Nagyon érzékeny lelkületűeknek nem is ajánlom. És mivel Fritz Lang rendezte, aki roppant kritikus és pesszimista volt az emberekkel és a társadalommal szemben, ezért túl sok reménységet a végén sem fogunk kapni az emberek természetét illetően. A film az emberi motivációk és természet bemutatása melletti másik fő szála a bűn és büntetés kapcsolatának vizsgálata. A Vörös utcában előfordul, hogy a bűnös nem a kegyetlenségéért, hanem a butaságáért bűnhődik, de olyan szereplő is van, aki olyanért bűnhődik, amit el sem követett, de mégiscsak megérdemli a büntetést. Ugyanakkor lehet, hogy a büntetés súlyosabb, mint amit a bűnéért kapnia kellett volna. Egy biztos: gyilkosságot senki sem úszhat meg szárazon.4. Nő az ablak mögött (The Woman in the Window) 1944

A Máltai Sólyommal, a Gyilkos vagyokkal és a Laurával együtt ez a Fritz Lang rendezte suspense noir is nagyban hozzájárult a noir stílusjegyeinek a kialakításához. A film végén két nagy csavar is van, az egyik ráadásul ebben a műfajban elég szokatlan. A Nő az ablak mögöttről első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a rendező egyik legszelídebb filmje, azonban ez roppant megtévesztő. Az igaz, hogy alapvetően nem problémásak és nem velejéig gonoszak a főszereplők, azonban ennek ellenére (vagy pont emiatt), az egyik legfeszültebb film noir, amit valaha készítettek.

A főszereplő Richard Wanley (Edward G. Robinson) egy tisztességes és tiszteletreméltó kriminalisztika professzor, akinek a szakmai karrierje mellett a családi élete is rendezett. Mivel családja éppen nyaral, úgy dönt, hogy beugrik a klubba egy italra barátaival, ahol éppen egy, a bejárat mellett látható festményről beszélgetnek, ami egy gyönyörű nőt ábrázol. Amikor hazaindul, összetalálkozik a festmény modelljével Alice Reed-el (Joan Bennett). Rövid beszélgetés után meghívja egy italra, amit aztán nő lakásán folytatnak. Későbbiekben kiderül, hogy ez volt a professzor életének legnagyobb hibája. Az események ugyanis erőszakba, gyilkosságba, és zsarolásba torkollanak: a nő lakásába váratlanul beállít gazdag szeretője Claude Mazard (Arthur Loft), aki a professzornak támad, aki önvédelemből megöli a férfit egy ollóval. A professzor a nővel közösen elhatározzák, hogy elrejtik a holttestet, mert nagyon kényelmetlen lenne a férfi számára, ha az eset nyilvánosságra jutna, ezért egy elhagyatottabb, erdős részre viszi a hullát. Ugyanakkor nagyon sok nyomot, és tanút hagy maga után. Wanley klubbeli baráti körébe tartozik Frank Lalor (Raymond Massey) ügyész, akinek tudomása van a nyomozás részleteiről, és elhívja Wanleyt a helyszínre (nem mint gyanúsítottat, hanem mint barátját és kollégáját). Ott Wanley folyamatosan szembesül azzal, hogy mennyi nyomot hagyott maga után. Később felbukkan Heidt (Dan Duryea), Mazard testőre, aki megzsarolja a nőt. A professzor és a nő elhatározza, hogy megölik a férfit, hogy elejét vegyék a további zsarolásnak...Ezután még számos váratlan és meglepő fordulatot hoz még a film, ami itt angolul végignézhető.

A film legfőképpen a bűn, bűntudat és büntetés témái körül forog. Wanley professzor a bűncselekményt önvédelemből követi el, amit nagy valószínűséggel meg is úszna mindenféle büntetés nélkül, azonban a hatóságoknak és legfőképpen a feleségének számos, kényelmetlen kérdésre kellene felelnie. Legfőképpen: mit keresett egy fiatal és gyönyörű nő lakásán éjszaka, miközben a családja elutazott? A történet legfontosabb kérdése, hogy főhőseink vajon megússzák-e a bűntényt vagy sem. A kor hírhedt cenzúrájának egyik alapköve volt, hogy bűncselekmény elkövetése nem maradhat büntetlenül. Kérdés, hogy sikerül-e ezt kijátszania a film készítőinek vagy sem, ha igen, akkor hogyan, ha pedig nem, akkor mi lesz a büntetés?5. Búcsúlevél (The Big Heat) 1953

Fritz Lang egyik legelismertebb film noirja, ami tulajdonképpen két történetet mond el egyszerre: egy ami a felszínen látható, és egy másikat is, ami meghúzódik a háttérben, és ami sokkal sötétebb, mint az előző. Első ránézésre egy "keményfejű, tántoríthatatlan, hős zsaru szemben az alvilággal, sőt az egész világgal" típusú történetnek látszik, de valójában ennél sokkal komplikáltabb a sztori. Második ránézésre ugyanis kiderül, hogy ebben a filmben felcserélődnek a film noirokban szokásos nemi szerepek. Itt ugyanis nem a nő, a femme fatale az, aki után szó szerint döglenek a férfiak, hanem Bannion detektív, mint egyfajta "végzet férfije" hozza el majd' minden nő végzetét, akivel csak összetalálkozik.

Detektív Bannion (Glenn Ford) egy rutin esetnek tűnő öngyilkosság ügyében nyomoz, aminek során Tom Duncan ex-zsaru betegsége miatt fejbe lövi magát. Azonban amikor Lucy Chapmantől, Duncan szeretőjétől megtudja, hogy Duncannek volt egy második otthona is, amit a zsaru fizetésből nem tudott volna fenntartani, ráadásul még csak beteg sem volt, elkezdi beleásni magát az ügybe. Miután újból meglátogatja Duncan özvegyét (Jeanette Nolan), a főnökei megpróbálják a nyomozót leállítani. Amikor Lucy hullája megkínzottan előkerül, már tudja, hogy sokkal nagyobb dologról van szó, mint egy egyszerű öngyilkosságról. A figyelmeztetések ellenére sem hagyja abba a nyomozást, aminek a vége az, hogy a felesége meghal egy Bannionnak szánt bombától. A nyomozó kilép a rendőrségtől, és most már senki és semmi nem tarthatja vissza, hogy felszámolja az egész várost átszövő korrupciót, és bosszút álljon felesége haláláért. Nyomozása során eljut az alvilág fejéhez Mike Laganahoz (Alexander Scourby), akiről mindenki tudja a városban, hogy rendőröket és politikusakat is a kezében tart, valamint Lagana jobbkezéhez, a nőgyűlölő és szadista Vince Stonehoz (Lee Marvin). Stone barátnője Debbie Marsh (Gloria Grahame), egy bolondos lány, aki segít Bannionnak, amiért Stone a film híres/hírhedt jelenetében forró kávéval arcon önti. Ezután Debbie Bannion védelmét kéri, akivel egy szállodába költözik. Bannion ezután újra konfrontálódik Mrs.Duncannal, és kideríti, hogy az özvegy zsarolja Laganat azokkal az információkkal, amit a férje halála előtt leírt. Lagana nem tudja az özvegyet elintézni, mert annak halála esetén minden nyilvánosságra kerülne. Bannion nem öli meg Mrs. Duncant, de elmondja Debbienek, hogy az özvegy halála a kulcs az ügy lezárásához és önvédelem céljából otthagyja Larry pisztolyát a lánynál. Debbie meglátogatja Mrs.Duncant, hogy lezárja az ügyet,..A film leghírhedtebb jelenete.

A filmben a detektív lépésről-lépésre halad a nyomozás során, és a végén legyőzi ellenfeleit. Ami azonban a hősiességét aláássa, az az, ahogyan az eléje kerülő nőket felhasználja a céljai érdekében. Azokat a nőket, akik valójában irányítják cselekedeteikkel a történet alakulását, míg Det. Bannion pedig az általuk kitaposott ösvényen halad, miközben  - nőiesnek nevezett - passzív-agresszív módon okozza a nők halálát, azáltal, hogy beülteti a bogarat a fülükbe, és manipulálja őket. Van amikor nincs szó tudatos manipulációról, más esetekben viszont felmerül ennek lehetősége. Természetesen egy csomó feszültség van a felszíni történetben is a zsaru és a rossz fiúk között, de különlegessé a háttér történettől és a nőktől válik nemcsak a film, de detektív Bannion is, aki sokkal emberibb és összetettebb ezáltal, mint a film noirokban szokásos zsaruk és magándetektívek. De ami a legegyedibbé teszi a filmet az a női-férfi film noir szerepek megfordítása: a "male fatale"  a "végzet férfije" megalkotása.6. Téboly (Fury) 1936

Mint Fritz Lang legtöbb filmje, ez is az emberi természet sötétebb oldalát vizsgálja, amelyen keresztül erős társadalmi üzenetet is küld a néző felé. Nem véletlenül szokták az M.-hez hasonlítani, ugyanis a Fury továbbviszi a tömeghisztéria és erőszak témáit az M.-hez képest, így nagy elődjének egyfajta kiterjesztésévé válik. Míg az M.-ben a tömeg által meglincselni akart szereplő bűnös volt abban, amivel vádolták, addig a Fury főszereplője ártatlan. Ő akkor kezd bűnössé válni, amikor maga is igazságtalanul kezd viselkedni az ellene megnyilvánult sötét emberi természet hatására. Lang a Furyben folytatja az ellenséges világ bemutatását, és egyben egyfajta figyelmeztetést is küld új hazája, Amerika közönsége felé.

Joseph „Joe” Wilson (Spencer Tracy) és Katherine Grant (Sylvia Sidney) szerelmesek egymásba, azonban Joenak először megfelelő állást kell találnia, hogy össze tudjanak házasodni. Joe ezért mindent meg is tesz, keményen dolgozik, végül egy kis benzinkutat nyit, ahol már össze tud gyűjteni elegendő pénzt a házassághoz és elindul autójával menyasszonyához. Útközben egy kisvárosban a rendőrség letartóztatja emberrablás vádjával, mivel a nála talált öt dolláros a váltságdíjra kifizetett megjelölt bankjegyek közül való. Elindul a pletyka a városban, hogy elfogták a bűnöst és a városka lakói a börtönhöz mennek, hogy meglincseljék Joet. A sheriff (Edward Ellis) egyedül nem tudja megállítani a tömeget és azt sem tudja megakadályozni, hogy a városka lakói felgyújtsák a börtönt, benne Joe-val. Katherine is szemtanúja az eseménynek, azt azonban már nem látja, hogy Joe-nak sikerült megszöknie. A férfi elhatározza, hogy bosszút áll a városka lincselő „tisztességes állampolgárain”, és halottnak tetteti magát annak érdekében, hogy minél több lincselőt megvádoljanak és elítéljenek gyilkosságért...Jelenet a filmből.

Az 1931-es M. tökéletesen bemutatta, hogyan működik a tömeghisztéria, ami pár év múlva teljesen reális valósággá vált Németországban, úgy a Fury azt mutatja meg, hogy ez nem feltétlenül csak egy adott politikai, társadalmi környezetben fordulhat elő, hanem tulajdonképpen bárhol, ahol ember él a földön. A tömeghisztéria ugyanis nem ideológiákból, rendszerekből ered, hanem az emberei természetből, ami alól senki sem kivétel. A politika csak felerősítheti az emberi faj eme tulajdonságát, természetét és felhasználhatja saját kedvére. Hogyan is működik ez a tömeghisztéria ebben a filmben? A Furyben látható, hogy az egész egy kissé csúsztatott hírrel kezdődik, mondhatjuk azt is, hogy pletykával, ami bármilyen ártalmatlannak is indul, halálos vége lehet.7. Emberi vágy (Human Desire) 1954

A film története lazán Émile Zola Állat az emberben c. regényén alapul, amelyet Lang előtt már kétszer is megfilmesítettek. A hollywoodi cenzúra miatt az eredetei regény szexuális tartalmának nagy részét ki kellett venni, de a lényege, a főszereplők kétségbeesettsége, reménytelensége nagyon intenzíven érzékelhető ebben a noirosan sivár filmben. És nem utolsó sorban, ez is Lang izgalmasabb film norjai közé tartozik, még ha az előtte állókkal nem is versenyezhet.

Carl Buckley (Broderick Crawford) vasutast kirúgják az állásából, ezért rábeszéli kikapós feleségét, Vickit (Gloria Grahame), hogy látogassa meg egyik fontos és befolyásos férfi ismerősét, és kérje segítségét abban, hogy visszakaphassa az állását. Rögtön ezután féltékeny is lesz, mert azt feltételezi, hogy felesége ennek érdekében a beszélgetésen kívül szexualitását is bevetette a befolyásos ember meggyőzésénél, ezért megveri a nőt, a férfit pedig leszúrja a vonaton. Jeff Warren (Glenn Ford) fiatal mozdonyvezető, aki éppen visszatért a koreai háborúból, látta Vickit a gyilkosság helyszíne közelében, azonban nem mondja el a rendőrségen, ehelyett kapcsolatot kezd a nővel. Vicki mindenképpen meg akar szabadulni erőszakos férjétől, ezért megpróbálja Jeffet rávenni a gyilkosságra...

Ez a film is az emberi természet csúnyábbik oldaláról szól, amiben mindegyik szereplő a legrosszabb ösztöneit követi. Mindenkinek meg van a maga önző és alantas célja (hatalom, pénz, szex, bosszú), amiért aztán bármit meg is tesz. Ugyanakkor mindenkinek meg van a gyenge pontja is, ami miatt aztán a sorsuk is utoléri őket. Ez a noir is azok sorába tartozik, ami a Double Indemnityben felállított femme fatale – antihős – és a megölendő férj sémát alkalmazza.8. A hóhér halála (Hangmen also Die!) 1943

A háborús évek alatt Hollywood sorozatban gyártotta a propaganda filmeket, ami alól Lang sem volt kivétel. Négy anti-náci filmet készített ebben az időszakban, amelyek közül a legjobb A hóhér halála. Ez a háborús noir, ha lazán is, de Reinhard Heydrich SS tábornok 1942-es megölésén alapul, aki megszállt Csehszlovákia „protektora” és a holokauszt megtervezője volt, és aki joggal érdemelte ki csehországi „nick nevét”, a Prágai Hóhért.

Csehszlovákia náci megszállásakor Dr. Franticek Svoboda (Brian Donlevy) cseh ellenálló megöli Heydrichet, de közben némi hiba is csúszik az akcióba, és nem nem tud az előzetesen eltervezett helyen elrejtőzni. Amikor látja, hogy egy helybeli nő, Mascha (Anna Lee) szándékosan félrevezeti a német katonákat, akik üldözik őt, követi a nőt a házába, hogy ott keressen menedéket. A nő apja Stephen Novotny (Walter Brennan) történelem professzor, akit a nácik eltiltottak a munkájától. Mivel a németek így nem tudják elkapni, ezért letartóztatnak 400 helyi lakost, azzal a szándékkal, hogy negyvenesével kivégzik őket, ha a gyilkos nem adja fel magát. Novotny professzor a kivégzendőek közé kerül...

A hóhér halála nemcsak propaganda filmként működik jól, de thrillerként is, aminek még a látványvilága is tipikusan Lang-es. A noirosan sötét fényképezés remekül illeszkedik a témához, ami egy kicsit rémálomszerű hatást ad a filmnek, különösen a Gestapo főhadiszállásán játszódó kihallgatásos jelenetben. 9. Kétségtelenül indokolt (Beyond a Reasonable Doubt) 1956

Lang utolsó hollywoodi filmje ez az alacsony költségvetésű suspense film noir, amely bírósági dráma elemeket is tartalmaz, a halálbüntetés témakörét járja körül. Fritz Lang alapvetően a halálbüntetés ellen volt, ez már az M. című filmjében is kiderült, és ez a film is ennek mentén kezdődik, azonban a film közepén illetve végén lévő csavarokkal már egy kicsit komplikáltabb lesz a téma megítélése ebben a filmben. Itt ugyanis mintha a sors keze átvenné az irányítást jogtól, bár ez a "sors keze" mintha inkább Lang cinizmusának és katolikus vallásának lenne egyfajta furcsa egyvelege.

Egy fontos lap tulajdonosa, Austin Spencer (Sidney Blackmer) ellenzi a halálbüntetést, főleg akkor, ha az csak közvetett bizonyítékokon alapul. Amikor megölnek a városban egy táncosnőt, és a rendőrségnek nincs gyanúsítottja, akkor rábeszéli leendő vejét, Tom Garrett írót (Dana Andrews), hogy vegyen részt a tervében. Ez a terv pedig nem más, mint hogy szándékosan, hamisított közvetett bizonyítékokkal Garrettre terelik a gyanút, annak érdekében, hogy bebizonyíthassák, hogy mennyire könnyen hozhat téves halálos ítéletet a bíróság. Természetesen minden egyes lépésüket dokumentálják, fényképeket készítenek arról, hogyan helyezik el a hamis bizonyítékokat, hogy az utolsó pillanatban mindezt a bíróság, na és persze a közvélemény elé tárják. Azt a közös döntést is meghozzák, hogy mindezt eltitkolják Spencer lánya, Garrett menyasszonya, Susan (Joan Fontaine) előtt, nehogy a nyomás alatt elárulhassa a tervet idő előtt. Minden megfelelően halad, és az utolsó tárgyalási napon Spencer elindul autójával és a dokumentumokkal a bíróságra, amikor halálos balesetet szenved, és a papírok, fényképek is elégnek az autóban, Garrett pedig így a halálbüntetéssel néz szembe...

A film alapötlete egészen remek, és tulajdonképpen a csavarokra sem lehet panaszunk, talán a karakterek nem annyira érdekesek, összetettek, mint amit elvárhatunk egy Lang filmtől. Mintha egy kicsit mindenki fáradt volna ebben a filmben, azonban annyira jó a témája, és az egész alaphelyzet, hogy az feledteti velünk a film hibáit.10. Amíg a város alszik (While the city sleeps) 1956

Fritz Lang rendező utolsó előtti hollywoodi filmje ez a mystery film noir, ami egy valóságban is létezett sorozatgyilkos utáni hajszáról szól. Azonban ahogy már megszokhattuk a rendezőtől, ez valójában csak a keretét adja a film valódi üzenetének bemutatására, ami ez esetben a modern média társadalomromboló etikátlanságára és erkölcstelenségére hívja fel a figyelmet.

Amikor a médiamogul Amos Kyne, a Kyne Enterprise tulajdonosa meghal, vállalatának irányítását fia, Walter Kyne (Vincent Price) veszi át. A mindenki által mihasznának tartott Walter túl sokat nem akar dolgozni, ugyanakkor meg akarja mutatni, hogy ki az úr a háznál, ezért létrehoz egy új, vezérigazgatói pozíciót, aminek elnyerésére versenyt hirdet a vállalat három részlegének vezetője Mark Loving (George Sanders), Jon Griffith (Thomas Mitchell) és Harry Kritzer (James Craig) között. Az nyeri el a legmagasabb pozíciót, aki felderíti az ebben az időszakban tevékenykedő, és kiszolgáltatott nőket gyilkoló, Rúzsos Gyilkos (John Drew Barrymore) becenévre hallgató sorozatgyilkost. Edward Mobley (Dana Andrews) Pulitzer-díjas riporter először nem akar részt venni ebben a versengésben, azonban mégis úgy dönt, hogy Griffith segítségére lesz, és elkezd nyomozni. A férfiak között ádáz küzdelem indul meg, és bármit képesek felhasználni a pozíció elnyerése érdekében, még a körülöttük lévő nőket is...részlet a filmből.

Az Amíg a város alszik bemutatja azt is, hogy milyen amikor az emberi gyengeségek befolyással és hatalommal párosulnak. A legellenszenvesebb szereplők a médiavállalat roppant ambiciózus vezetői, dolgozói, akik simán félredobják önbecsülésüket, és céljaik - magasabb pozíció, több pénz és hatalom - elérése érdekében bárkit és bármit felhasználnak. A pszichopata sorozatgyilkos hozzájuk képest szimpatikus alak, mert ő mentális problémáiból kifolyólag nem tudja kontrollálni cselekedeteit, ellentétben az újságírókkal, akik az anyjukat is eladnák egy forintért. Igaz, hogy a Rúzsos Gyilkos védtelen nőket öl, azonban magasabb pozícióért az újságírók is képesek lennénk erre, ahogy Griffith be is vallja ezt Mobleynak: "ezért az állásért bárkibe beleállítom a kést." Ezt ugyan csak képletesen érti, de ezt meg is teszik, hiszen folyamatosan egymást szurkálják hátba. A gyilkost sem azért akarják elkapni, hogy valami közjót tegyenek, és ezzel a későbbi lehetséges áldozatok életét megmentsék, hanem kizárólag a jobb pozícióért, a tulajdonos pedig a magasabb eladott példányszámért.

Bár az 1956-os év nem hozott nagy sikert Langnek, hiszen mindkét filmje (Amíg a város alszik, Kétségtelenül indokolt) elég vegyes kritikákat kapott, és valóban nem érik el legjobb filmjeinek színvonalát, azonban mindkettő teljesen időtálló témákat tartalmaznak, olyanokat, amelyek napjainkban legalább annyi problémát okoznak és nagyon hasonló kérdéseket vetnek fel, mint 1956-ban.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr967547592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leone_510 2015.06.29. 17:44:29

Szuper írás , köszi!
A Metropolis juttatta eszembe , hogy fogalmam sincs, hogy ez után után milyen sci-fi készült úgy kb. a 60-as évekig? Esetleg ebből egy cikk ,ha van 10-20 említésre érdemes alkotás? A 70-es évektől "mindenki" fújja a sci-fi filmeket, de talán többen vagyunk akiknek az ez előtti időszak teljes homály (kivéve a Világok harca).

Terézágyú 2015.06.29. 17:44:31

Említessék meg, hogy Peter Lorre is magyar volt...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2015.06.29. 18:13:38

@Leone_510: Én nem tudok róla, hogy a '30-40-es években készült volna kimondottan sci-fi, hát hacsak a Frankeinsteint és társait ide nem soroljuk, de ezek inkább horroroknak készültek. Szóval az első kimondottan science fiction filmek szerintem az '50-es években jelentek meg, amelyek között volt pár kimondottan jó. Ezeket később persze újra feldolgozták, most az '51-es The Day the Earth Stood Still jut eszemben, ami sztm jobb, mint a 2008-as verzió (nyilván nem látványban, hanem, mint történet). Híres még az '56-os Invasion of the Body Snatchers, amit valamikor a '70-es években remakeltek, meg az 51-es The Thing from another world, amiből lett a '82-es Thing. Most hirtelen ez a három jut eszembe, ezeket láttam is, és egész jók, de sajnos az öreg science fiction-ök nagyon öregnek látszanak a kezdetleges trükkök miatt, hiába jobb a történet vagy az akármi, szóval ezek nem olyanok, mint a noirok, hogy idővel még szebbek lesznek. :)

Leone_510 2015.06.30. 17:49:05

@Time Goes By: köszönöm a válaszodat, igen ezek a filmek egész nézhetőek , beleásom magam a témába úgy tűnik sajnos valóban az 50-60-as évektől lesz érdemi film, a Frankeinstein és Drakula szerintem sem sci-fi

lutánnia 2015.07.06. 21:51:40

@Leone_510: Szia látom nem ismered de 1936-ban készült egy nem annyira remek, H. G. Wells adaptáció a Mi lesz holnap? ( itt is van az IMDB linkje: www.imdb.com/title/tt0028358/?ref_=nm_knf_i3
Illetve itt van még ez a Aelta című szovjet scifi-némafilm, amelyet volt szerencsém látni, de a menő díszleteken kívül, csak a film végi marsi parasztlázadás, meg a nagyon otromba propaganda maradt meg bennem (pedig ha jól emlékszem még űrutazás is van benne) Link: www.imdb.com/title/tt0014646/

Ja, amúgy Fritz Langra áttérve igazán hiányoltam a Csak egyszer élünk című Henry Fondás filmdrámát, saját véleményem alapján a Búcsúlevélnél simán jobb (jó hát ez egy filmnoiros blogm megértem az elfogultságodat :D ) Másrésztről az a film ( Link: www.imdb.com/title/tt0029808/ ) szerintem egy 70 éve egy percet sem öregedet, igazán sajnálom, hogy legalább a lista végére nem tudott felférni. (Jó a Nibelungot is sajnálom, de ezt írtad is, hogy annyira nem lenne népszerű ha minen második némafilm lenne, pedig abban a sárkány valami kibaszott élethű ahhoz képest, hogy van majd 90 éves a film).