Time Goes By

Észak-északnyugat (North by Northwest) 1959

2015. július 23. 19:53 - Time Goes By

Az Észak-északnyugat egy kém thriller és vígjáték film, amiben Hitchcock inkább a kellemes és könnyedebb szórakoztatásra, semmint a félelemre épített. Aki Psycho vagy Rope jellegű hátborzongatásra vágyik, lehet, hogy csalódik, ugyanakkor a rendező egyik legelismertebb és legnagyobb sikerű filmjeként tartják számon, és amelyet három (nem a fő) kategóriákban jelöltek Oscar-díjra. Az Észak-északnyugat az AFI legjobb filmek listájának 40. helyén, a legjobb mystery filmek között pedig a 7. helyen áll, ami egyben felfogható Hitchcok James Bond filmjeként is.

Jó egzisztenciával rendelkező Roger Thornhillt (Cary Grant), Philip Vandamm (James Mason) vezette ellenséges kémek egy csoportja tévesen George Kaplan nevű kémmel azonosít. Thornhill eközben gyilkosság gyanújába keveredik, ami miatt a rendőrség is üldözni kezdi, ráadásul az is kiderül, hogy George Kaplan nem is létezik, csak az amerikai titkosszolgálat találta ki, hogy félrevezesse Vandamm csoportját. Thornhillnek nem csak a kémek, de a rendőrség elől is menekülnie kell, miközben próbálja kideríteni, hogy mibe is keveredett. Ebben segítségére lesz egy szexis szőke nő, Eve Kendall (Eva Marie Saint), akiről egészen a film végéig nem tudható, hogy valójában kinek a pártján is áll....Alfred Hitchcock karrierje csúcsán, a Vertigo és a Psycho között készítette el ezt a romantikus thriller akció vígjátékát, mivel szeretett volna egy könnyedebb, igazi mély mondanivaló vagy szimbolika nélküli filmet is készíteni. Persze a film összetevői klasszikus Hitchcock elemekből állnak, amelynek témái a téves személyazonosság, megtévesztés, erkölcsi relativizmus, amelyeket a rendező hidegháborús környezetbe ültetett. És nem hívnák Hitchcockot a Feszültség Mesterének, ha még ez a kimondottan könnyedebb szórakoztatást nyújtó filmje se lenne tele jobbnál-jobb, feszültséggel teli jelenettel. A film sikeréhez nagymértékben hozzájárult a főszerepet játszó Cary Grant, akinek sármos és komikus alakítása nélkül a film nem lett volna az, ami: a legjobb téves személyazonosságon alapuló akció thriiller vígjáték. Nem véletlenül ajánlották fel Cary Grantnek a pár évvel később kezdődő James Bond filmek főszerepét, hiszen az Észak-északnyugat nagyon sok elemében és jellegében hasonlít a híres sorozatra. A North by Northwest felfogható Hitchcock James Bond filmjeként is, hiszen rendelkezésre áll egy okos, sármos, jóképű fickó, aki egyik veszélyes szituációból a másikba keveredik. Ellenfele egy veszélyes nemzetközi kém, aki meg akarja ölni, és persze van egy szexis nő, akivel főhősünk romantikus kapcsolatba keveredik, ugyanakkor nem tudható, hogy valójában kinek dolgozik.A film minden könnyedsége ellenére rejt egy társadalmi jellegű üzenetet is, ami pontosan az ellenkezője, mint amit számos klasszikus filmben, többek között a Casablancaban is látható, mégpedig az, hogy a közösségnek nevezett kissé megfoghatatlan és félelmetesen arc nélküli fogalom mennyire tönkre tud tenni egy-egy egyént. A klasszikus filmek többségében általában az jelenti a happy endet, ha egy-egy kívülálló egyén végül „beilleszkedik” egy közösségbe és részt vesz annak működésében. Itt az látható, hogy a hatalommal rendelkező bürokratikus szervezetek, mint például a titkosszolgálatok vagy a rendőrség – amelyek ugye elviekben egy adott társadalom biztonságát szolgálják, és annak védelmében tevékenykednek – milyen reménytelen és kiszolgáltatott helyzetbe hoz egy teljesen ártatlan egyént. A Casablancaban a közösség érdeke győzedelmeskedik az egyén érdeke felett, ami a film happy endjét adja, itt a közösség egy szívtelen és könyörtelen szervezet, ami mindig készen áll arra, hogy ártatlan embereket áldozzon fel a közösség érdekéért. A közösséget szimbolizálja a hatalmas és személytelen ENSZ épület valamint a film végén látható érzelemmentes kőszobrok együttese, a Mount Rushmore.

A North by Northwest nagyon jól egyensúlyoz a rejtély, a romantika, a vígjáték és az akció jelenetek négyese között, amelyeket a humor, a suspense, na és persze Cary Grant tart össze.Hitchcock filmjei mindig is tartalmaztak a rendezőre jellemző sajátos fekete humort, és ez a maró szellemesség itt is megtalálható, ami nagyon szerencsés egyveleget alkot Cary Grantre jellemző vidám komédiával. Ellentétben a Vertigoval és Rear Windowval, amelyekben a főszereplő gyenge és pszichológiailag problémás karakter, ami miatt ezek a filmek sokkal sötétebbek, itt Grant karakterének könnyedsége hatja át az egész filmet, aki a nézőkkel együtt tisztában van a veszélyes helyzetek abszurditásával, és velünk együtt mintha ő is élvezné ezt. A film humora ebből kifolyólag minden morbidsága ellenére sokkal könnyedebb, mint más Hitchcock filmekben. Valahol az idők folyamán a thrillerek és suspense filmek elvesztették a humorérzéküket, mivel manapság az akció és thriller jellegű filmek minden egyes perce akcióval vannak kitömve, mintha csak azzal lehetne szórakoztatni, és mintha ezen filmek készítői úgy gondolnák, hogy a műfajhoz nem illik a humor. Szerencsére Hitchcock ezt még nem így gondolta, aminek egyik legremekebb példája a North by Northwest.

Ugyanakkor még egy lightosabb Hitchcock film sem lehet meg a rendezőre jellemző szexuális és adott esetben némi perverz téma nélkül, ami itt is fel-fel üti a fejét. A főszereplő és anyja problémás kapcsolata itt is megtalálható, persze nem olyan sötét formában, mint például a Psychoban, hanem sokkal lazábban, de anyuci és a lassan ősz hajú kisfia közötti furcsán szoros kapcsolat itt is kissé fura és egyben nagyon szórakoztató. Ebben a nagy tömegeket szórakoztató könnyed filmjében is képes Hitchcock a maga szisztematikus és meglepően perverz gondolatait belevinni, anélkül, hogy ez igazán szemet szúrt volna a cenzoroknak. A főszereplő és a rejtélyes csinos szőke nő között szexuálisan túlfűtött párbeszédek tömkelege hallható a filmben, mi több közösülésre utaló szimbolika (amikor a vonat bemegy az alagútba) is látható, és amelyek miatt a North by Northwest Hitchcock legszexisebb filmjének számít.Még egy lazább Hitchcock film sem lehet meg feszültség nélkül, így a North by Northwest is számos jól felépített jelenetet tartalmaz, amelyeknek az alapja a veszéllyel teli előérzet. Hitchcock remekül koreografált olyan jeleneteket, amiben percekig nem történik semmi, vagy legalábbis semmi izgalmas, de mégis érződik a levegőben, hogy valami készülődik. Már többször írtam, hogy Hitchcock szerint mi a különbség a feszültség és a meglepetés között: „Ha egy bomba felrobban az asztal alatt, az meglepetés. Ha tudjuk, hogy egy bomba van az asztal alatt, de nem tudjuk, hogy az mikor fog felrobbanni, az feszültség.” Ennek legtipikusabb példája itt a légi permetezős jelenet, ami talán a film legikonikusabb jelenete. Thornhill egy buszmegállóban várakozik a senki földjén, körülötte csak mezőgazdasági terület van, ahol elviekben a nem létező Kaplannal találkozik. Közben érkezik és elhajt pár autó, busz, egy ember, miközben látható, hogy egy repülő permetezi a földet, ahol nem nő semmi. Mire maga az akciójelenet elkezdődik, már eltelik vagy öt perc, amely öt perc izgalmasabb, mint az akciójelent a végén, amit előkészít. Keveseknek tűnt fel, vagy legalábbis tették szóvá az idők folyamán, hogy ez az ikonikus jelenet milyen kevéssé illeszkedik valójában a filmbe, és mennyire logikátlan. Ez nem csak azért van, mert nem akarták Hitchcockot kritizálni, hanem mert annyira jól felépített önmagában a jelenet, hogy más nem számít. Tökéletes kombinációja a feszültségnek, az akciónak, a speciális effekteknek, a fényképezésnek, a vágásnak, a hangnak (nincs háttér zene, csak természetes hangok) na és persze a színészi játéknak. Kit érdekel az, hogy valójában semmi értelme és köze nincs a filmhez, amikor Hitchcock képes volt klausztrofóbiás érzetet kelteni a puszta közepén?A film forgatókönyvét Ernest Lehman írta, aki tökéletesen megértette, hogy Hitchcock milyen filmet is szeretne készíteni. A történet nagyon hitchcocki: a véletlenek és paradoxon kusza és perverz egyvelege, amiben a főszereplő egyre bonyolultabb szituációkba és összeesküvésekbe keveredik.

A film egy klasszikus dupla üldözéses (a rossz fiúk és a rendőrség is üldözi a főszereplőt), téves személyazonosságon alapuló történet, amiben az igaztalanul vádolt főszereplő próbál megszökni üldözői elől, miközben az ártatlanságát is be szeretné bizonyítani. A szkript egyik fontos eleme az úgynevezett „MacGuffin”, ami egy olyan dolog, amire mindenki vágyik a filmben, amit mindenki meg akar szerezni, ugyanakkor a film sztorijában túl nagy jelentősége nincs, és nem is tudunk meg róla túl sokat. Ez a MacGuffin itt egy kémfilmekre jellemző mikrofilm, ami mindenféle titkos információt tartalmaz, és ami után a hajsza folyik.

A filmre nagyon jellemzőa  címe: Észak-északnyugat, ilyen ugyanis nincs az iránytűkön. Ez már eleve mutatja a főszereplő helyzetét, amiből ki kellene kecmeregnie. Thornhill ugyanis nem tudja, hogy George Kaplan nevű személy nem létezik: Kaplant ugyanis a titkosszolgálat találta ki a hidegháborús kémjátszma során. Thornhill viszont mindenáron találkozni szeretne vele, hogy tisztázza azt, hogy ő nem Kaplan. A titkosszolgálat persze tisztában van mindezzel, ugyanakkor a kémjátszma sikere miatt semmit sem tesznek Thornhillért, simán feláldoznák az ártatlanul gyanúba keveredett civilt.

A film egyéb összetevői is kiválóak, mint Bernard Hermann (Vertigo, Psycho, Citizen Kane) akkoriban modernek számító zenéje, vagy Robert Burks (Psycho, Marni, Strangers on a Train) fényképezése.

Külön kiemelendő a film nyitása, a feliratok megjelenése, ami Saul Bass grafikus nevéhez fűződik, és ami a filmtörténelem első kinetikus tipográfiájának számít, ami nem más, mint mozgó feliratok animációval.A film főszerepéért James Stewart lobbizott nagyon erősen, azonban Hitchcock tudta, hogy Thornhill szerepére Cary Grant a legalkalmasabb, ezért akkor ajánlotta fel Stewartnak a szerepet, amikor tudta, hogy a színész már elköteleződött egy másik filmhez. A rendezőnek igaza volt, hiszen el sem lehetne más színésszel képzelni ezt a filmet, aki annyira stílusosan tudta volna Thornhillt játszani, mint Cary Grant. Az ő alakítása többek között azért is annyira vicces, mert bármilyen őrült és veszélyes szituációkba is keveredik, mindig rendíthetetlen marad. Nem sok olyan színész létezett a világon, mint Cary Grant, aki annyira tökéletesen lazán és természetesen, sármosan és adott esetben komikusan tudott a kamerába nézni, mint ő. Megfelelően karizmatikus és titokzatos volt Thornhillként is, áadásul nagyszerű komikus színész is volt, és ezek egyvelege tökéletes főszereplővé tették ebben a filmben. A filmben a legviccesebb jelenetei Jessie Royce Landis-szel láthatóak, aki anyját, Clara Thronhillt alakítja, és aki egyébként csak 8 évvel volt idősebb Grantnél, de mégis meggyőző és hiteles volt anyuci szerepében, aki szereti kisfiát, de soha nem ismerné el, hogy igaza van, és egy kicsit hülyének is kezeli fiát, körülbelül mintha egy olyan erős nő lenne, akinek van egy tutyimutyi(nak gondolt) férje.

Eva Maria Saint alakítja a rejtélyes szőke nőt, akivel Thornhill romantikus kalandba keveredik a vonaton. Ő sem volt rossz, de talán kevésbé meggyőző, mint Grant vagy Landis, ugyanakkor kellően rossz kislány, aki egy tipikus hitchcocki, külsőre hideg szőke nő, aki a hideg felszínnel a mélyben lévő szenvedélyét álcázza. Eve egy tudatosan zavaros karakter, aki a semmiből bukkan fel, hogy támogassa Thornhillt, amikor megmenti a rendőrség elől, hogy utána aztán az életét veszélyeztesse. Lojalitása egészen a film végéig nem tisztázott.

Hitchcock cameoja mindjárt a film elején, a neve megjelenése után látható:Ez a már-már szokatlanul könnyed Hitchcock film szinte mindenki számára tökéletes kikapcsolódást nyújt, aminek minden összetevője kiváló. Ha valaki inkább a rendező mélyebb és pszichológiailag összetettebb filmjeit kedveli, annak lehet, hogy ez túl „lightos” lesz, ugyanakkor a Hitchcock stílusjegyei, a feszültségépítéstől a humorig, a szexuális tartalomtól a rendező kedvenc témáiig mind-mind megtalálhatóak. Egy biztos, minden Cary Grant rajongónak látnia kell, hiszen talán a legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben.

Értékelés: 9/10

Thornhill gyilkosság gyanújába keveredik:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr227639262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutánnia 2015.07.26. 11:46:37

Jó kritika, egy nagyon jó filmről! :)

Hitch egyébként saját elmondása szerint kései filmjeiben, mindig az elején szeretett felbukkani, mivel a nézők így gyorsan meglátják, és nem azt figyelik az egész film alatt, hogy hol van az ő cameoja.