Time Goes By

Szegények és gazdagok (To Have and Have Not) 1944

2015. július 26. 17:39 - Time Goes By

Ezt a noir elemekkel is rendelkező romantikus háborús kalandfilmet nem véletlenül nevezik a Casablanca kistestvérének. A Casablanca és Bogart nagy sikere után a Warner Bros. filmstúdió ki akarta használni a helyzetet, és csináltak még egy "Casablancás" filmet és „Rickes” karaktert Bogartnak, így nem véletlen, hogy első ránézésre egyfajta Casablanca "folytatásnak" tűnik, ezért aztán mindig is a nagy előd árnyékában maradt. Azonban amikor az ember közelebbről is megnézi, akkor már szembetűnőbbek a különbségek, és arra jut a néző, hogy ez a film is megérdemelné 'saját jogán' a klasszikus jelzőt. Mindazonáltal a To Have and Have Not a filmtörténelembe azzal írta be magát nagyon vastagon, hogy főszereplője, a 44 éves Humphrey Bogart forgatás közben szerelmes lett filmbeli partnerébe és egyben jövőbeli negyedik feleségébe, az akkor 19 éves Lauren Bacallba, és a későbbiekben Hollywood egyik leghíresebb ikonikus házaspárát alkották egészen Humphrey Bogart 1957-ben bekövetkezett haláláig, miközben két gyerekük született.

A történet nagyon hasonló, mint a Casablancáé, csak ebben a filmben Martinique szigetén küzd a francia ellenállás a Vichy-kormány és a fasizmus ellen. Az egyik titkos akcióhoz egy hajóra lenne szükségük, viszont annak tulajdonosa, az amerikai Harry „Steve” Morgan (Humphrey Bogart) ameddig csak lehet, próbálja magát távol tartani a politikától, na és persze a szerelemtől. Mindkettő csak addig lehetséges, amíg Slim (Lauren Bacall), a búgóhangú vándor zsebtolvaj és énekesnő meg nem jelenik a színen...Bár a történet valóban kevésbé eredeti (Hamingway regényére a forgatókönyv átírása után már nem nagyon lehetett ráismerni), de ezt a film ellensúlyozza az atmoszférájával, na és persze a színészi játékával, ugyanis ez nem igazán egy suspense vagy kém vagy háborús film, hanem Humphrey Bogart showja. Pontosabban szólva eredetileg Bogart jutalomjátékának indult, aztán jött ez a Lauren Bacall nevű 19 éves fruska, és elvitte a show egy (nagyobbik) részét. A színészetben és éneklésben tapasztalatlan (és járatlan) Bacall olyan végtelenül elegánsan, stílusosan és szexisen játszotta Slimet, hogy Humprhey Bogart sem tudta magát a hatása alól kivonni, és beleszeretett a fiatal nőbe. A To Have and Have Not a korlátai ellenére egy nagyon okos film Hawkstól, aki jó érzékkel hozta ki a maximumot belőle azáltal, hogy majd' mindent alárendelt a film legértékesebb részének: Bogart és Bacall párosának, ugyanis a forgatás alatt kialakuló kapcsolatuk nagyon pozitív hatással volt a filmre, hiszen minden jelenetükben izzott körülöttük a levegő. Olyannyira, hogy a rendező átíratta a forgatókönyvet és Slim karakterét, ami eredetileg csak mellékszerep volt, azonban jelentősen kibővítették, és így női főszereppé vált. Annak ellenére kezdeményezte ezt a rendező, hogy kezdetben nem örült Bogart és Bacall közt kialakuló kapcsolatnak, nem beszélve arról, hogy a rendezőnek mindeközben titkos afférja volt a film másik női (eredetileg fő) szerepét játszó Dolores Morannal. És mégis, nem csak hogy hajlandó volt a forgatókönyv és tulajdonképpen az egész film átírására, de ő kezdeményezte és ragaszkodott mindehhez. Hiába na, volt érzéke és szeme a rendezéshez. A film számos, sőt tulajdonképpen majd’ minden eleme a Casablancából jön. Bogart egy homályos múlttal rendelkező, egzotikus helyen élő amerikait játszik, aki szeretne kimaradni minden helyi politikából, ezért a francia ellenállást is folyamatosan visszautasítja, amikor azok a segítségét kérik. Ehhez hasonlóan a nőkkel szemben is tartózkodó, azonban mindkettő megváltozik az érkező szerelem hatására. Mindkét filmben fontos elem a füstös-zenés bár, ahol mindenki megfordul, és ahonnan minden esemény kiindul. A bár azonban nem csak a történet szempontjából fontos, hanem a film atmoszférájának megteremtéséhez is nagymértékben hozzájárul, aminek fontos részei az itt elhangzó dalok. Mindkét filmben lényeges mellékszereplő a bár zongoristája, akit itt Hoagy Carmichael játszik, a korszak egyik leghíresebb és legnépszerűbb énekese, dalszerzője. Bogart karaktere mindkét filmben érintve lesz egy olyan házasságban, amelynek férfitagja az ellenállás fontos tagja, és akit tevékenységében az felesége is támogat, annak ellenére, hogy érzelmileg elgyengül Bogart karakterének hatására. És persze a film fő gonosza itt is az ellenállók politikai ellenfele, a város titkosrendőrségének vezetője, akinek karaktere itt ugyan nem német, de funkciója hasonló. Persze a végeredmény nem lett annyira jó, mint a Casablanca, na de melyik film mondhatja ezt el magáról?

Itt a történet már csak azért sem annyira fontos, mert ez csak a keretét és a lehetőségét adja a film két főszereplőjének, az ekkora már igazi sztárstátuszt elérő Humphrey Bogartnak és a tapasztalatlan, de végtelenül szexis első filmes Lauren Bacallnak a játékos és szexis évődésre. Persze a film forgatása előtt senki nem gondolt arra, hogy ez a film az ő párosukról fog szólni, azonban a rendező, Howard Hawks helyzetfelismerő képességének köszönhetően végül minden alárendelődött Hollywood későbbi ikonikus házaspárának.Minden egyes jelenetük izzott a kettejük között zajló csábítás és hódítás-jellegű évődéstől. Elképesztő, hogy a középkorú, karakteres és kissé mindig mogorva Bogart és a 19 éves sima és hibátlan arcú fiatal szépség mennyire egy hullámhosszon voltak ebben a filmben. Hollywoodban sok híres páros volt, azonban ők voltak azok, akik a filmvásznon a legjobban meg tudták jeleníteni a valódi életben köztük lévő kapcsolatot, amire ez és a The Big Sleep c. filmjük a legjobb példa. Minden egyes dialógusuk kiváló, szexis és játékos, amelyeken tulajdonképpen a film nyugszik.

"Én nehezen megkapható nő vagyok. Csak annyit kell tenned, hogy megkérdezel."

Az egyik jelenetben a lány megcsókolja Bogart karakterét a filmben, miután a férfi megkérdezi tőle, hogy

Ezt miért tetted?”

Mire Slim azt válaszolja, hogy „csak kíváncsi voltam, hogy tetszik-e.”

Na és mi a döntés?”

Még nem tudom” -válaszolja, majd még egyszer megcsókolja, és ez alkalommal a férfi már nincs annyira meglepve, ezért visszacsókolja.

Látod, sokkal jobb ha segítesz.” - mondja Slim.A film Ernest Hemingway azonos című regényén alapul, amelyet azonban Jules Furthman és William Faulkner olyannyira átírt, hogy az eredeti regényre már rá sem lehet ismerni. (A To Have and Have Not az egyetlen a filmtörténelemben, amely történetének és forgatókönyvének megírásában két irodalmi Nobel-díjas író (Hemingway és Faulkner) is közreműködött). Ugyanakkor a film leghíresebb sorát, amely az AFI legjobb filmidézetek listáján a 34. helyen áll, nem a két Nobel-díjas író, hanem Howard Hawks rendező írta Lauren Bacallnak. „Ugye tudod, hogy hogyan kell fütyülni Steve? Csak összecsücsöríted az ajkaidat és megfújod.” (Bár Bogart karakterét Henrynek hívják, Slim mégis Steve-nek szólítja a filmben, akiről aztán közös fiúkat, az 1949-ben született Stephen Humphrey Bogartot is elnevezték.)

A film forgatókönyve nemcsak történetében, de összetevőinek arányaiban is eltér a regénytől, amelynek nagy részét az akció teszi ki, ellentétben a filmmel, ami a szellemességre és a két főszereplő interakcióira és a köztük lévő izzásra támaszkodik. Politikai vonalában is hatalmas különbség van a kettő között, ugyanis a film sokkal inkább a háborúról szól ezen szálában és szerencsére nem Hemingway balos-kommunista ideológiájáról.

A forgatókönyv legnagyobb erőssége a szellemes dialógusokban áll, amelyek között a legismertebb talán a Bogart és Bacall karakterének veszekedése-évődése, aminek a végén mondja Bacall a híres "fütyülős" mondatát: 

Slim: „Nem kell mondanod semmit, nem kell tenned semmit. Semmit. Oh, talán csak fütyülni. Tudod, hogyan kell fütyülni, igaz Steve? Csak összecsücsöríted a szádat és megfújod."

A film karaktereiről alapjában véve elmondható, hogy ahhoz hogy igazán jól működjenek, szükségük van egy másik karakterre is, mert ezáltal tudnak kiteljesedni. (Ez alapjában véve jellemző Howard Hawks filmjeire.) Steve és Slim, két magányos ember csak egymással találják meg önmagukat, de Steve és Eddie kapcsolata is illeszkedik ide. Eddie, Steve iszákos jobb keze, azt gondolja magáról, hogy ő vigyáz és törődik főnökével, valójában alkoholizmusa miatt használhatatlan, és kapcsolatuk jellege pont fordított, Steve gondoskodik róla, és próbálja megvédeni. Ugyanakkor mindkettejük „humanistább” oldala a másik által teljesedik ki.

A karakterizálás legfontosabb különbsége a Casablancához képest a női karakterekben áll, de ez csak Bogart és Bacall között kibontakozódó kapcsolatnak volt köszönhető, ugyanis eredetileg Stevenek Dolores Moran által alakított feleség karakterrel lett volna romantikus kapcsolata, hasonlóan Rick és Ilsa kapcsolatához a Casablancában. Aztán Lauren Bacall érkezése átírta az egész filmet és az ő eredetileg jelentéktelen karakterét, ami igazából csak abból állt volna, hogy ő a film „rossz lánya”, aki szexisségével kisebb zavart okoz Steve és a fontos ellenálló feleségének románcában.

Karrierje első felében a rengeteg gengszter figurát alakító Humphrey Bogartra nem volt jellemző a romantikus hős figura, mivel filmstúdiója elképzelni sem tudta, hogy a markáns karakterű Bogart meg tudná hódítani a nők szívét. A Warner Bros. ezen tévedését aztán a Casablanca vastagon felülírta, és ami után már nem sok olyan film készült vele, amelyben karaktere ne bonyolódna szerelembe a film női főszereplőjével. Sőt, számos filmjében direkt rájátszanak arra, hogy minden nő a lába előtt hever (pl. The Big Sleep), és nincs ez máshogy itt sem. Nemcsak Slim akarja mindenáron – de mégis roppant játékosan és lazán – meghódítani, de az ellenállás vezetőjének felesége is leborul a lábai elé.Mindkét nő alapjában véve erős és öntudatos (persze ezzel a sebezhetőségüket (is) álcázzák), azonban mindkettő „bolondot csinál” magából (saját elmondásuk szerint is) azzal, hogy kifejezik vonzódásukat Bogart karaktere iránt, akit alig ismernek. Moran karaktere, ami alapvetően a főszerep lett volna, már szinte felesleges lett a végére, mivel eredeti karakteréből csak annyi maradt, hogy megtetszik neki Steve, amivel egy kicsit (nem nagyon) hátráltatja a két főszereplő kapcsolatát. Ezt egyébként Bogart és Bacall is érezte, hiszen mindketten aluljátszák Moran karakteréből fakadó bonyodalmakat. Bogart a vonzalmat, Bacall pedig a féltékenységét.

A film többi karaktere nem igazán emlékezetes, ellentétben a Casablancával, ahol a mellékszereplők is legalább akkorát alakítottak, mint a főszereplők. Ennek (is) köszönhető az, hogy a film háborús/politikai szála szinte jelentéktelen a nagyon szürkének tűnő francia ellenállás embereinek köszönhetően. Ebben a szálban talán a legemlékezetesebb Dan Seymour volt, aki a film gonoszát, a Vichy-kormány rendőfőnökét, Captaine Renardot játszotta, mindazonáltal meg sem közelíti a Casablanca gestapósát alakító Conrad Veidtet.

A To Have and Have Not zenéjét William Lava és Franz Waxman jegyzi, ami egyébként remek és illeszkedik a film romantikus kalandfilm jellegéhez, azonban a háttér zenénél talán még nagyobb jelentőségűek a filmben elhangzó dalok, amelyeket a kor egyik leghíresebb zenésze, Hoagy Carmichael ad elő, mint például az Am I Blue?, vagy a Hong Kong Blues. Ugyanakkor Lauren Bacall is megmutatja, hogy mennyire szexisen énekel a How Little We Know c. dallal. Ha nem kellene állandóan a Casablancával összehasonlítani, akkor azt mondanám, hogy remekül működik ez vonal a filmben, ugyanakkor ezeknek a daloknak mégsincs akkora jelentősége a filmben, mint a Casablanca „As Time Goes By”-ának. Na de megintcsak felmerül a kérdés, hogy minek van? A filmet Sidney Hickox, a Warner Bros. veterán operatőre fényképezte, aki jópár más Humphrey Bogart filmet is jegyez, mint például a The Big Sleep, A Dark Passage, a The Big Shot stb... Mivel számos noirt fényképezett, ezért ezen stílusjegyek felfedezhetőek ebben a filmben is. Számos jelenetben noirosan alkalmazza a világítást, a ködöt, na és remekül adja vissza a kor cigaretta füstös zenés lokáljainak hangulatát, ami itt még egy jó adag egzotikummal is keveredik.

Mivel már állandóan Bogart és Bacall párosát emlegettem, mint a film legnagyobb erősségét, ezért térjünk is át a színészekre, akik között ez alkalommal nem is annyira Bogart, mintsem inkább Lauren Bacall volt az érdekesebb. A tapasztalatlan Bacall a forgatás alatt annyira ideges volt, hogy remegését úgy próbálta meg minimalizálni, hogy állát a mellkasa felé nyomta, és onnan nézett felfelé. Megszületett a „Look”, ami Lauren Bacall névjegyévé vált. Ez a tekintet nem hagyta hidegen Humphrey Bogartot sem. Ő ekkor már 44 éves volt és nős, Bacall pedig 19 volt, de ez nem tartotta vissza őket attól, hogy összeházasodjanak 1945-ben, pár héttel azután, hogy kimondták Bogart válását a harmadik feleségétől, Mayo Methottól, akivel hírhedten rossz házasságban élt. A 19 éves Lauren Bacall egyszerűen összesöpörte a lábai előtt heverő Bogartot, akivel aztán három további közös filmet (The Big Sleep, Dark Passage, Key Largo) készítettek.

Forgatás alatt Humphrey Bogartot annyira megzavarta Lauren Bacall szexissége, hogy néha még a szövegét is elfelejtette. Itt látható az egyik bakija, után pedig a filmben szereplő verzió is:

Morgan kapitányt, Steve-t Humphrey Bogart alakítja, aki végre megint egy hajós figurát játszhat, amiket egyébként tenger és hajózás iránti szenvedélye miatt imádott. Eredetileg ő lett volna a film minden ételemben vett főszereplője, azonban Bacall hatására és kedvéért átengedte a csillogást a nőnek, és inkább a – jó értelemben vett – favágó munkát végzi, amivel Bacall hatása teljesen kikerekedhet. A film végső verziójában ők ketten két egyenrangú felet alakítanak, ahelyett ami az eredeti lett volna, amiben egyértelműen a nő felett áll minden értelemben. Ehelyett azonban úgy táncol a filmben, ahogy a nő fütyül, és néhány esetben mintha férfiúi büszkeségét is mentenie kellene, mert alapvetően nem ő a kezdeményező fél kettejük kapcsolatában. Persze az egész veszett fejsze nyele az első pillanattól kezdve, hogy Lauren Bacall megjelenik a színen és tüzet kér, hiszen nem kérdéses, hogy ennek a búgó hangú nőnek sem Henry Morgan kapitány, sem Humphrey Bogart nem fog tudni ellenállni.

Lauren Bacall élete első filmszerepében minden látható színésznői tapasztalatlansága ellenére puszta jelenlétével egyenrangú partnere tudott lenni Hollywood első számú sztárjának, Humphrey Bogartnak. Gyönyörű és fiatal arcával, valamint korát meghazudtoló érettséggel, finom érzelmekkel és játékosságával sokkal nagyobb mélységet adott a karakterének, mint amennyi eredetileg benne volt. A homályos és nem túl erkölcsös múlttal rendelkező Slim az a fajta femme fatale karakter, aki a filmek végére elolvad a férfi főszereplő karjaiban, ami leginkább az ő film noirjaira volt a későbbiekben jellemző. Nem utolsó sorban azért, mert ezeket a noirokat későbbi férjével, Bogarttal forgatta, és a nézők esetükben mindig arra vágytak, hogy filmjeik happy enddel érjenek véget, a noirok pesszimizmusa helyett és a szerelmesek boldogan éljék életüket. Ez a film kezdte el ezek sorát, itt még inkább csak ösztönösen Howard Hawks rendező részéről, amiről aztán kiderült, hogy élete legjobb döntése volt. Elég csak megfigyelni Bacallt, ahogy beszél, ahogy a szemeit mozgatja, mert ezekkel több minden tud közölni karakteréről, mint a fogatókönyv által a szájába adott szavakkal. Elképesztően szexi, ugyanakkor többrétegű is volt első filmjében. Walter Brennan alakítja az iszákos Eddiet, Steve alkalmazottját, aki a film komikus részét volt hivatott erősíteni. Ez azonban manapság talán már nem annyira jó vagy érdekes, mint annak idején volt, hiszen annyi vicces részeget lehetett már látni filmekben azóta. Mindazonáltal Brennan élete egyik legjobb alakítását nyújtotta az őszülő, haszontalan és komikus segítőként, aki egy karriert alapozott az ilyen típusú karakterre, hiszen élete során négyszer jelölték legjobb mellékszereplői Oscarra, amiből hármat meg is nyert hasonló karakterrel. Szinte érthetetlen, hogy ezért a szerepéért nem jelölték, hiszen jobb volt, mint egy-két olyanban, amiért megnyerte a díjat.

Howard Hawks rendező nagy bölcsességről és szakmai tapasztalatról tett tanúbizonyságot, mivel nagyon éles szemmel vette észre a kezdetben teljesen másnak induló film legnagyobb erősségét, aminek aztán mindent alá is rendelt. Kezdetben egy Casablanca utánzatnak és olcsó közönségsikernek tervezett és induló film végül klasszikussá nőtte ki magát, hála Humphrey Bogart és Lauren Bacall kettősének. Azonban rajtuk kívül is számos erőssége van a filmnek, többek között az atmoszférája, fényképezése, zenéje, na és persze a szexis és szellemes dialógusai, amelyeket szerencsére a rendező előnyben részesített a szimpla akció előtt, miközben sem a rendező, sem a film nem veszi túl komolyan magát. Ezáltal ez a sokak által Casablanca remake-ként emlegetett film önmagában is élvezetessé tudott válni. Játékosságára jellemző a zárójelenete, amelyben a három főszereplő távozik a színről, elhagyja a lokált és elindulnak az ismeretlenbe, hogy újabb kalandok részesei legyenek. Bacall szexisen ringatja csípőjét, Bogart magához húzza, mint aki soha többet nem akarja elengedni, Brennan pedig a zene ritmusára lépked és húzogatja a vállát. A klasszikus filmek egyik legstílusosabb zárójelenete.

Összességében a To Have and Have Not egy legendás film egy legendás sztár párossal egy legendás rendezőtől, amit minden régi klasszikus film kedvelőnek látnia kell.

Értékelés: 10/10 (persze a Bogart-Bacall páros legalább 2 pontot hozzátett)

A film zárójelenete:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr587656368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.