Time Goes By

Üres diadal (Hollow Triumph) 1948

2015. július 31. 17:39 - Time Goes By

Steve Sekely (Székely István), a Hyppolit a lakáj 1931-es klasszikus magyar film rendezője Amerikába emigrálása után rendezett pár B moviet, amelyek közül a legjobb ez az 1948-as low budget film noir, amit Angliában a The Scar címmel mutattak be. A történet egy maffia elől menekülő férfiról szól, aki megöl valakit azért, hogy felvegye annak személyazonosságát, azonban a sors fintora miatt így sem kerülheti el a sorsát.

Miután egy kaszinó kirablása rosszul sikerül, a banda vezetője Johnny Mueller (Paul Henreid) szökni próbál a maffia bosszúja elől. Mueller véletlenül talál egy pszichiátert, dr. Victor Bartokot (Paul Henreid), aki annyira hasonlít rá, mintha csak ikertestvérek lennének, azzal a különbséggel, hogy Bartoknak van egy vágás az arcán. Johnny megöli Bartokot és átveszi a helyét, és még a saját arcát is megvágja, hogy a hasonlóság tökéletes legyen. Később azonban realizálja, hogy arcának nem azon az oldalán ejtette a sebet, amelyiken Bartoknak volt, de már késő a változtatásra, megkockáztatja a személycserét így is. Legnagyobb ámulatára senki nem veszi észre a különbséget, még a pszichiáter titkárnője, Evelyn Hahn (Joan Bennett) sem, aki pedig mindig is szerelmes volt a doktorba. Egy idő után romantikus kapcsolat alakul ki közöttük, azonban amikor a nő felfedezi a férfi titkát,  úgy dönt, hogy elhajózik jó messzire, de előtte megadja Johnnynak a lehetőséget, hogy maga mögött hagyja múltját és vele menjen, azonban szerencsétlenségükre a jó doktornak, Bartóknak is meg volt a maga múltja, ami kezdi Johnnyt utolérni...Bár a film története kicsit erőltetettnek és meseszerűnek, valamint noir klisék összevagdosásának tűnhet első olvasásra, ugyanakkor a Hollow Triumph egy jól összerakott, feszültséggel teli kis low budget film noir, aminek a végeredménye sokkal jobb lett, mint egyes részek összessége. A megfelelő rendezés és jó színészek mellé ehhez  kellett egy jó operatőr is, aki a szintén magyar származású, soproni születésű és noirok fényképezésében jártas John Altman volt.

A sors kezének és a véletlennek mindig is nagy jelentősége volt a noirokban, ami különösen igaz a Hollow Triumphra. Számos sorsfordító véletlennek lehetünk szemtanúi ebben a filmben, elég ha csak a két személy teljes hasonlóságára gondolunk. Mindemellett a sors kezének döntő jelentősége lesz filmben, ami által besorolható a „kísért a múlt” típusú noirok között. Az ilyen típusú noirokban a főszereplő antihős megpróbálja maga mögött hagyni és elszökni a saját bűnös múltja elől, azonban a sors ironikus megnyilvánulása folytán nem menekülhet el  – itt ugyan nem a saját, hanem áldozata – bűnös múltja elől. Ebből kifolyólag a film illeszkedik az 1944-es Scarlet Street által útjára indított azon filmek sorába, amelyekben a szereplők nem amiatt a bűn miatt bűnhődnek, amit elkövettek, hanem valami más miatt kapják meg  amúgy jól megérdemelt büntetésüket.

Johnny, aki alapvetően egy tehetséges és olvasott ember, egy olyan valaki személyazonosságát veszi fel, és olyan életet kezd el élni, amire valójában hivatott lenne, ha bűnözői hajlamai nem vették volna át az irányítást élete felett. Azonban Johnny szerencsétlenségére és tudta nélkül egyik rossz cipőből a másikba lép, ami által a sors keze gondoskodik arról, hogy ne kerülhesse el szükségszerű bűnhődését. A büntetése annyira ironikus, brutális és tökéletes, mintha magának az isteni igazságszolgáltatásnak lennénk szemtanúi. A néző hamarabb tudja meg, mint Johnny, hogy közeledik a vég, azonban még így is váratlan és meglepő. A sors irányítja minden szereplő sorsát, és könnyedén küldi őket a megérdemelt végzetükbe.A Hollow Triumph noiroknak megfelelően sötét és kissé keserű, ugyanis amikor már úgy gondolnák a szereplők, hogy életük végre egyenesbe jön, és akár még boldogok is lehetnek a jövőben, akkor csap le a sors keze, és választja szét őket. Amilyen drámai és ironikus a büntetés, legalább annyira szánalmas is. Johnny végzetébe a sors keze mellett a saját hülyesége is belejátszik, ugyanis egy idő után már ismeri áldozata múltját, és tudja, hogy azt rendbe kell hoznia annak érdekében, hogy tényleg új és boldog életet kezdhessen, ugyanakkor még sem tesz semmit ennek érdekében, egészen addig, amíg már túl késő lesz. Ugyanakkor van egy olyan kissé depressziós üzenete is a filmnek, hogy tök mindegy milyen utat választasz, pszichiáter leszel vagy bűnöző, valamilyen bűnt mindenképpen elkövetsz, amiért úgyis utolér a sors keze. A pszichiáternek mindene meg van, amit Johnny is elérhetett volna, ha nem választja a bűn útját, ugyanakkor a jó doktorunknak is meg vannak a maga gyengeségei, ebből kifolyólag nem sokban különbözik Johnnytól, ráadásul a büntetésük is azonos.

A film további témái közé tartozik az elidegenedés, ami szintén központi jelentőségű volt a háború után készült noirokban. Ezt az elidegenedést szimbolizálja Johnny rossz oldalra vágott sebhelye is, amit az égegyadta világon senki nem vesz észre – kivéve egy takarítónőt. A nagyvárosi élet annyira felgyorsult, hogy az embereknek nem marad ideje arra, hogy igazából figyelmet tudjanak szentelni egymásnak. Csak a takarítónő, aki magányosan mossa fel az épület lépcsőjét és padlóját, képes részleteiben is megfigyelni a körülötte lévőket. Johnny annyira megörül – a rá nézve egyébként veszélyes – figyelemnek, hogy majdnem megcsókolja a takarítónőt. A forgatókönyvet Daniel Fuchs írta Murray Forbes azonos című regénye alapján, amelyben a férfi szereplők kissé leegyszerűsítettek, azonban Evelyn karaktere a regénynek megfelelően összetettebb. Maga a történet a felszínen elég abszurd, és részleteit más filmekből „kölcsönözte”, de ez összességében nem rontja el az egész filmet.

A szkript elemeit számtalanszor láthattuk már más noirokban: a javíthatatlan bűnöző, a rosszul sikerült rablás, a maffia elöli szökés, a múltbeli bűnök elöli menekülni, és az elkerülhetetlen büntetés, ami akkor sújt le a főszereplőre, amikor már úgy gondolja, hogy végre új életet kezdhet.

A klasszikus noir karakterek, a csábító és erkölcstelen nő, valamint a bűnbe csábított, alapvetően átlag életet élő nem bűnöző férfi antihős neme szerepek megcserélődnek. Itt a nő az, aki dolgozik, aki nem bűnöző, ugyanakkor nem tud ellenállni a gátlástalan és csábító férfinek.A férfi főszereplő egy közepesen sikeres bűnöző, akinek pedig sokkal többre kellett volna vinni intelligenciájánál fogva. Őt azonban esze soha nem arra ösztönözte, hogy tehetségét használva normális életet éljen, hanem ez inkább csak nagyzási mániát okoz nála. Még a bandájának kissé vonakodó tagjait is megfenyegeti, ogy „ha kell, akkor ostorral hajtalak benneteket, hogy végre észrevegyétek a szerencséteket.” A rosszul sikerült akció utáni menekülés során persze csak idő kérdése, hogy mindenkit utolérjen a sorsa. Mivel Johnny a legokosabb, ezért őt éri utol legutoljára, de ez nála is elkerülhetetlen.

John Alton operatőrnek volt tapasztalata noirok fényképezésében, és ezt itt remekül kamatoztatta, főleg amikor Los Angeles árnyékos éjszakai helyszíneit fényképezte, amelyeket nagyon fenyegetőnek mutat. A film egyik legjobban fényképezett jelenete, amikor Johnny testvére megjelenik Johnny hotelszobájában, ami miatt a férfi megijed, hogy az utána kutakodó maffiát esetleg a nyomára vezette. Ekkor lekapcsolja gyorsan a villanyt, és a sötétben csak az utcán villogó neonfény világít be ritmikusan pulzálva, miközben a sötétítő csíkja a főszereplő arcára árnyékot vetnek, mintha a börtön rácsai lennének.A film színészeire sem lehet egy panaszszavunk sem, akik az alacsony költségvetés ellenére nagy neveknek számítottak.

Paul Henreid, a Casablanca egyik sztárja, érdekes szociopatának alakítja Johnny Muellert, aki intelligens ugyan, de ez az intelligencia agresszióval és erőszakkal párosul nála, ezért lehetetlen, hogy valaha is megtalálja a kiegyensúlyozott boldog élethez vezető utat. Evelynnel való kapcsolatát kezdetben nem gondolja komolyan, azonban egy idő után már úgy látja, hogy megtalálta azt a személyt, akivel talán új életet kezdhet.

Joan Bennett árnyaltan játssza Evelyn, Johnny szerelmének karakterét, aki egyrészről egy olyan tipikus titkárnő, akiből ezernyit lehet látni hasonló filmekben, ugyanakkor a film végére ő lesz a legösszetettebb és legérdekesebb karakter. Bár mindenki összetéveszti Johnnyt Bartokkal, azonban ez Evelyn esetében sokkal súlyosabb hibának tűnik, mint mások esetében, hiszen ő elviekben titokban már régóta szerelmes volt a pszichiáterbe, aki nem viszonozta az érzelmeit. Mintha nem az emberbe lenne szerelmes, hanem a jó egzisztenciát jelentő pszichiáter főnökébe, hiszen még azt sem figyeli meg, hogy melyik arcán is van a vágás. Aztán amikor rájön a cserére, egy kicsit túl könnyen fogadja el az új helyzetet, ami még inkább megerősíti azt a feltételezést, hogy nem Bartok személyébe volt szerelmes. Neki ezért kell bűnhődnie, ezért büntetése is érzelmi jellegű, konkréran az, hogy soha nem tudhatja meg, hogy Johnny komolyan gondolta a vele való kapcsolatot.Johnny és Evelyn kapcsolata a forgatókönyv minden abszurditása ellenére valódinak tűnik, ami miatt tényleg szimpátiát érzünk a film végén Evelyn és akár Johnny karakterével is, és sajnáljuk, hogy így alakult az életük.

Ez a kevés újdonságot tartalmazó alacsony költségvetésű noir krimi - függetlenül a kliséitől - egy nagyszerűen összeállított remek darab, amely többet kihozott a filmből, mint amennyi eredetileg benne volt. A Hollow Triumph megmutatja azt, hogy milyen is egy low budget film, aminek megtekintése közben fel sem vetődik a nézőben, hogy a B moviet néz, köszönhetően a rendezésnek, a színészeknek, és a fényképezésnek.

Értékelés:7,5/10

A film angolul itt végignézhető:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr167639322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.