Time Goes By

Mementó (Memento) 2000

2015. augusztus 02. 17:24 - Time Goes By

Christopher Nolan rendezte ezt a két Oscar-díjra (forgatókönyv, vágás) jelölt neo-noir pszichológiai thrillert, amely leginkább a nem lineáris struktúrájáról híres. Kult filmmé válásához mindez persze nem lett volna elég, ahhoz kellettek a film témái és Guy Pearce kiváló játéka is. A Memento az emlékezet, a gyász és az önbecsapás remek tanulmánya, amely teljesen megérdemelten vált kult filmmé.

Leonard Shelby (Guy Pearce) biztosítási nyomozó fejsérülése következtében anterográd memóriazavarban szenved, aminek a lényege, hogy nem képes új információkat megjegyezni és tárolni, csak régieket. Sérülését akkor szerezte, amikor feleségét megölték, és ez nagymértékben akadályozza nem csak abban, hogy normális életet élhessen, de felesége gyilkosának elkapásában is. Amit az egyik nap kinyomoz, arra a következő nap már nem emlékezik, ezért állandóan polaroid képeket készít, amiknek hátulját megjegyzésekkel lát el, kulcsszavakat pedig magára tetováltat, hogy ezek az információk ne vesszenek el. Így is minden napja azzal telik, hogy próbálja rekonstruálni az addig kiderített információkat, eseményeket, és lehetőség szerint újakat hozzátenni. Két segítője is akad ebben a tevékenységében Natalie (Carrie-Anne Moss), és Teddy (Joe Pantoliano), akikben korántsem biztos, hogy megbízhat...Christopher Nolan Mementoja korunk egyik legokosabb thrillere, amelyhez sajnos nem sok hasonló jelenik meg manapság. A film az első pillanattól kezdve pontosan és hatásosan ragadja meg témáit, amelyeket aztán mélyen és teljesen körbejár és megvizsgál. Bonyolultnak tűnő szerkezete ellenére óramű pontosággal működik, amelynek minden egyes puzzle darabja a végére a helyére kerül. A Memento iróniája hasonlóan működik, mint a klasszikus és modern noirokban, ami viszont legtöbb műfajtársa fölé emeli, az a témái nagyon okos és intelligens megközelítése és átadása.

A film üzenete szerint az emlékezetünk állandóan becsap minket embereket, amelyben az ember érzelmei és pszichológiai tulajdonságai sokkal inkább felelősek, mint memóriánk biológiai-kémiai működése. Az emberi memória működését tudományosan is sokszor, sok szempontból vizsgálták, körbejárták már, de a film megértéséhez nem kell idáig menni, elég ha saját magunkra és emlékeinkre gondolunk. Valami oknál fogva az ember sokkal jobban, élesebben, tisztábban emlékezik a rossz dolgokra, traumákra, semmint a pozitív eseményekre, hatásokra, amiből (is) fakad azon emberi tulajdonság, hogy saját lelki nyugalmunk és boldogságunk érdekében manipuláljuk emlékeinket: a rosszat tompítjuk, a jót felnagyítjuk. Nyilván mindenki hallotta már azt a szólásmondást, hogy az „idő mindent megszépít”. Nos ez az a képesség, amivel filmünk főszereplője nem rendelkezik, pontosabban szólva anterográd memóriazavara miatt ezt elvesztette. Betegsége miatt nem képes arra, hogy idővel felesége borzalmas halálát fel tudja dolgozni, hiszen minden nap arra ébred, hogy nem nem tudja kicsoda-micsoda, hogy került oda, ahol éppen van. A legelső belülről, az agyából, a memóriájából fakadó emléke, hogy feleségét brutálisan megerőszakolták és megölték. Az emberi psziché azonban még Leonardnak is megteremti a valamilyen szintű megnyugvás lehetőségét (ha csak rövid időre is), és ennek eszköze nem más, mint az önbecsapás, amely „képességgel” minden ember rendelkezik ezen a világon, de Leonard esetében ennek drasztikusabban kell működnie, mint másoknál, hiszen csak ez az eszköz áll rendelkezésére.Ezeknek a fals, de legalábbis kissé megváltozott memóriának köszönhető az is, hogy a többi ember megítélésében is tévedhetünk. Idővel elfelejtjük, vagy legalábbis tompul emlékeinkben, ha valaki rosszindulattal viseltetett irányunkba, vagy egy adott emberhez fűződő pozitív emlékeink idővel nosztalgikussá válva felnagyítódnak és kiszíneződnek. Ennek a folyamatnak az eredménye az is, hogy hajlamosak vagyunk pár szavas címkékkel ellátni olyan embereket, akik régebben voltak részei az életünknek. Így tesz Leonard is, amikor polaroid fényképek hátuljára olyan pár szavas kifejezésekkel minősít embereket, hogy „ő segít” vagy hogy „ne higgy a hazugságainak”. Ezek az más emberekről hozott értékítéleteink persze nem csak torzak, de abszolút hibásak is lehetnek, főleg ha valakinek egy nap áll rendelkezésére, hogy ítéletet hozzon.

Azok az emberek, akik írtak naplót, vagy bármilyen formában lejegyezték gondolataikat, érzelmeiket valamikor az életük folyamán, talán még könnyebben megértik a film üzeneteit. Velem is előfordult, hogy visszaolvastam olyan személyes irományaimat, amiket 10-20 vagy akár 30 évvel ezelőtt írtam. Az első, ami eszembe jutott – és ezzel nyilván nem vagyok egyedül - , hogy „úristen, ezt én írtam?” Ugyanis olyan szinten változnak meg emlékeink, hogy sokszor még saját magunkra is nehezen ismerünk rá. Rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor milyen szinten tévesek lehetnek az emlékképeink egy másik személlyel kapcsolatban?

A Memento mindezeken túl éles kritika is a modern társadalomról, világról, amelyben a történelmet is állandóan újraírják, azzal a szándékkal, hogy manipulálják az egyén és a társadalom emlékeit. Ami egyébként már csak azért sem nehéz, mert a mai világban mintha minden világrengető hír csak a következő világrengető hírig lenne érdekes, és csak ennyi ideig képes az emberiség emlékezni - Leonardhoz hasonlóan. Arról nem is beszélve, hogy a társadalom és az azt alkotó emberiség egy napos emlékeinek többsége nem megbízható forrásból fakad. Mivel Leonard nem igazán része a társadalomnak, ezért a saját életében ő válik a legmegbízhatatlanabb forrássá. Egyrészről lenyűgöző, ahogy Leonard irányítja és kezeli életét, miközben nem rendelkezik rövidtávú memóriával és kíváncsivá is tesznek minket tetoválásai, amelyek a legfontosabb alapinformációkat tartalmazzák és polaroid képei, feljegyzései amelyekkel a részleteket próbálja megőrizni. Minden egyes kép és emlékeztető kapcsán azonnal felmerül bennünk a kérdés, hogy hogyan, milyen körülmények között, kitől, milyen szituációban szerezte ezeket az információkat, és persze az is, hogy vajon menyire pontosak és helyt állóak ezek ez emlékeztetők? Egy fényképről az ember azt gondolná, hogy egy objektív emlék, azonban Leonard első dolga, hogy megnézni a fényképek hátoldalán a saját kommentjeit, amely által már szubjektívvé válik ez az eredetileg objektív dolog. Ez a szubjektivitás Nolan egyik kedvenc témája, amelyet sok filmjében feldolgozott, de itt, a Mementoban bontakozik ki a leglebilincselőbben és fondorlatosan precízen, aminek legfőbb oka a film által közvetített zavarodottság.

A forgatókönyvet Christopher Nolan rendező írta, testvére Jonathan Nolan Memento Mori c. rövid története alapján, amelynek főszereplője Leonard Shelby, aki korábban biztosítási csalásokat nyomozott. Ez nemcsak egy kedves utalás a Double Indemnyre, de Shelby karaktere felfogható az előbb említett klasszikus noir két férfi karakterének, Walter Neff és Barton Keyes mixének is. Keyes megpróbál egy biztosítási csalást felderíteni, míg Neff a szálakat próbálja főnöke előtt összekuszálni. Ugyanezt teszi Leonard egy személyben. Ő egyszerre szimpatikus a nézőknek, ugyanakkor már a film elejétől fogva érezzük azt, hogy nem ő az információk közvetítésének legmegbízhatóbb forrása. A filmben két fontosabb karakter van rajta kívül, az egyik Teddy, a másik pedig Natalie, akikről egészen a végéig nem tudjuk, hogy valóban Leonard barátai és tényleg segíteni akarnak-e, vagy pont az ellenkezőjéről van szó. A szereplők közötti kapcsolatok nagyszerűen adják vissza a noirok paranoid jellegű, „ne bízz senkiben” érzetét és atmoszféráját. Ezt a szálat is azt hiszem mindenki átérezheti, hiszen nincs olyan ember ezen a világon, aki elmondhatná magáról azt, hogy tökéletesen ismeri egy másik embert, illetve annak szándékait. Követjük és nézzük Leonardot, aki polaroid fényképekkel a kezében és tetoválásokkal a testén próbálja az igazságot kideríteni. Ő noir antihősökhöz hasonlóan – ami persze esetében a speciális helyzetéből fakad – saját szabályai szerint él, és próbálja célját elérni, miközben minden egyes tárgy arra emlékezteti, hogy kicsoda és miért az, aki.Mindezek mellett a film legérdekesebb vonatkozása a nem lineáris szerkezete. A Memento legjobb noir hagyományoknak megfelelően a végével kezdődik, ami már eleve nagyon figyelemfelkeltő, hiszen meg akarjuk tudni, hogy mi vezetett idáig. Nolan azonban a noirok hagyományos keretezett flashbackben elmondott szerkezetét tovább bonyolította, ami elég rizikós vállalkozásnak tűnhet abból a szempontból, hogy a történet ezáltal nem lesz követhető. A végeredmény azonban minden kétkedőre rácáfolt, ugyanis ez a töredezett szerkezet nagyban hozzájárult, hogy átérezzük a főszereplő zavarodottságát anélkül, hogy a film megértését veszélyeztette volna. (Persze nem ajánlatos emaileket irkálni közben.)

A Mementoban két szálon fut a történet: az egyik, a fekete-fehér jelenetek sorozata, amelyek kronologikusan követik egymást, és speciális flashbackekként is felfoghatóak. Ezek a jelenetek mutatják azt, hogy mi vezetett a jelenben játszódó szituációkig. Emellett láthatóak a színes jelenetek sorozata, amelyek pedig kronológiailag visszafelé követik egymást. A színes és fekete-fehér jelenetek váltogatják egymást, így ha a fekete-fehér jeleneteket számmal jelöljük, a színeseket pedig betűvel, akkor a szekvencia a következőképpen néz ki: 1, V, 2, U, 3, T, 4 stb. Ennek hatására a néző átveszi a film ritmusát és átérzi a főszereplő memóriájának töredezettségét, hogy aztán a végén csavarjon egy jó nagyot az egészen.

Noiroktól elvárt, hogy legyen benne legalább egy, de ha lehet, akkor akár több, jól felépített csavar is. A Memento végén lévő fordulat a legnagyobb klasszikusét is megszégyeníti, ami által az addig mások tevékenysége miatt kiszolgáltatott főszereplő saját sorsának – és mizériájának – alakítójává és kovácsává válik. Mindemellett meg kell említeni a film humorát is, amely nem morbid, vagy kegyetlen, mint általában a legtöbb neo-noiré, hanem inkább Leonard állapotából fakad, mostani élete teljesen természetes velejárójának tűnik. Az egyik legjobb jelenet, amikor Leonard egy üldözés közepette találja magát, azonban elfelejti, hogy ő üldöz valakit, vagy őt üldözik. Egy másik jelenetben ejt egy túszt, akit összekötözve bezár a hotelszobájának szekrényébe, ám amikor másnap reggel felébred, már nem emlékszik arra, hogy ki az illető, és miért is van a szekrényében.

A film fényképezése is látványos, ami nemcsak a fekete-fehér és színes képek váltogatásából fakad, de a töredezettséget és paranoiás érzetet is át tudja adni Wally Pfister által, aki majd’ minden Nolan-film operatőre volt. Megemlítendő Dody Dorn vágó is, akit nem véletlenül jelöltek Oscar-díjra.

A film szintetizátoros zenéjét David Julyan szerezte, akit többek között Vangelis Szárnyas fejvadászának és Hans Zimmer The Thin Red Line zenéje inspirált. Julyan is különbséget tett a fekete-fehér és színes jelenetek zenéje között: míg előbbi morajlósabb és nyomasztóbb, addig az utóbbi klasszikusabban borongós.

A Mementónak nagyon nagy szüksége volt kiváló színészi alakításokra, hiszen budgetjéből fakadóan nincs karakterekkel teletömve. Bár a film látványvilága elegáns, addig az üres utcák emlékeztetnek minket a film alacsony költségvetésére. Szerencsére arra a pár színészre, aki játszik a filmben, nem lehet panasz.Guy Pearce-t láthatjuk Leonard Shelby karakterében, aki szinte könyörgött a szerepért, annyira tetszett neki. És szerencsére megkapta, hiszen a film egyik legerősebb eleme ő. Sajnáljuk Leonardot, hiszen nagyon könnyű célpontja rosszindulatú és rosszakaratú embereknek, amelyekben nincs hiány ezen a világon, főleg ha a noir világáról beszélünk. Céljaival is szimpatizálunk, legfőképpen azért, mert ő egy nagyon emberi karakter, nemcsak azért mert felesége gyilkosát akarja elkapni, hanem annak kétségbeesetten elszánt ugyanakkor zavarodott módja miatt is. Pearce finoman, de hatékonyan ad egyfajta homályosságot karakterének, amivel szimpatikus ugyan a nézőnek, de egyben azt is érezzük, hogy nem bízhatunk a karakterén keresztül hozzánk eljutó információkban. Lenny egy klasszikus hibás, elszánt, szimpatikus noir antihős, akit karizmatikusan játszik, és akinek karakteréből egy másodpercre sem esik ki.

A filmben két fontosabb szereplő van rajta kívül: Teddy, a rejtélyesen barátságos haver, és Natalie, a rejtélyesen segítőkész femme fatale jellegű nő, akik mindketten szemmel láthatólag nagy befolyással rendelkeznek Leonard élete felett. Carrie-Anne Moss és Joe Pantoliano is megfelelően érzékeltette karaktereik kétértelműségét, és persze mint a legtöbb noirban, itt is kiderül, hogy semmi és senki sem az, mint aminek előszörre látszik.

Christopher Nolan Mementója egy vibráló és szívszaggató film, ami ráadásul végig kiszámíthatatlan tud maradni annak ellenére, hogy mindjárt az első jelenetben látjuk film végét. Sőt, a film minden egyes percével jobb és jobb lesz, amellyel párhuzamosan egyre jobban leköti a néző figyelmét. Érdekes témájának okos megközelítése mellett rejtélyeknek és intrikáknak sem vagyunk híján, és ezek egyvelege lenyűgöző és intelligens filmmé teszik a Mementót, olyanná, amiből manapság sajnos nem sok van.

Értékelés: 10/10


4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr387671646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.03. 14:28:51

Nagyon jó film, de sajnos csak egyszer nézhető. Akkor nagyon hatásos, de másodszor vagy harmadszor már nem tud olyan érdekes lenni. Minden csattanó, csavar ismert ami érdekessé teszi.

sunblind 2015.08.04. 17:20:07

Moziban láttam. Régen.
Többen is kimentek közben.
Nem az az óriásrobotos-vámpíros-kiválasztotttinilányvilágotment nagyságrend.

Füstölt sprotni olajban 2015.08.04. 18:47:18

Szeretem a jó filmeket de ezt valamiért 3 nekifutásra sem sikerült végignéznem.

Ernoke 2015.08.05. 12:29:08

mostantól követem ezt a blogot. ahol a Vadász éjszakájáról és a Mementóról is írnak, az csak jó lehet.:)

@doggfather: nekem pont ellenkezőleg volt, kb. harmadszor élveztem csak igazán.
SPOILER
akkor bontakozott ki ugyanis előttem valójában, mennyire zseniális a nő bosszúterve. meg hogy mennyire borzasztóan rég mehet ugyanez és ugyanez a történet a főszereplővel.:(