Time Goes By

Az órák (The Hours) 2002

2015. augusztus 11. 11:40 - Time Goes By

9 Oscar-díjra jelölték ezt a brit-amerikai drámát, aminek napjaink legjobb színésznői (Meryl Streep, Nicole Kidman, Julianne Moore) a főszereplői, kiegészítve pár remek férfi mellékszereplővel (Ed Harris, Jeff Daniels). Az Órák három nő életének egy-egy napját mutatja be különböző korban, akik között az összekötő kapocs Virginia Wolf Mrs. Dalloway c. regénye. Mindhárom nő boldogtalan, és küszködik a depresszióval, vágyaikkal és az őket körülvevő társadalmi környezettel.

A történet három szálon fut, amelyeket nem lineáris szerkezetben fűz össze. Az első a múlt század húszas éveiben játszódik, amikor Virginia Wolf (Nicole Kidman) elkezd új regényén, a Mrs. Dalloway-n dolgozni. Ebben az időszakban kezdi homoszexualitását realizálni és kétségbeesetten küszködik magával és az életét nagyon .szűk korlátok közé szorító társadalommal. Virginia éppen testvérét és annak gyerekeit vendégeli meg, miközben olyan döntés előtt áll, hogy elhagyja-e szerető, de őt meg nem férjét és visszatérjen Londonba, vagy maradjon-e a számára fullasztó vidéki környezetben. A történet második szála az ’50-es években játszódik, amelynek főszereplője Laura Brown (Julianne Moore), és akinek családi élete látszólag megtestesíti az 50-es évek amerikai álmát. Kertvárosi házukban kisfiát neveli és a háztartást vezeti míg férje dolgozik, miközben már második gyereküket várja. Laura éppen arra készülődik, hogy férjének egy remek születésnapi partit készítsen elő, miközben úgy érzi, hogy ez az élet nem neki való, és sem születendő, sem meglévő gyerekének nem tud megfelelő anyja lenni. Érzi vonzalmát egyik barátnője, Kitty (Toni Collette) iránt. Laurának meg kell hoznia a döntést, hogy elhagyja-e családját vagy élje tovább a kalitkában zárt háziasszony szerepét férjével, akit ez az élet végtelenül boldoggá tesz. A harmadik szál napjainkban (2001-ben) játszódik Clarissa Vaughan (Meryl Streep) főszereplésével New Yorkban, aki egy sikeres könyvkiadó. Az ő beceneve Mrs. Dalloway, amit költő barátjától, egykori szerelmétől, az AIDSben szenvedő biszexuális Richardtól (Ed Harris) kapott. Clarissa partit szervez Richardnak abból az alkalomból, hogy a férfi egy irodalmi díjat kapott. Clarissa Virginia Wolfhoz és Laurához hasonlóan leszbikus/biszexuális és partnerével valamint lányukkal élnek látszólag boldog életet, miközben Clarissa is úgy érzi, hogy valamit örökre elvesztett az életéből.Mivel a blog által eddig elemzett filmek többségében - a noirokban - elidegenedett férfiak állnak a középpontban, ezért most egy olyan filmről szeretnék írni, amiben elidegenedett nők a főszereplők. Ebben a témában pedig Az órák talán a legjobb, legélesebb és legmeghatóbb, amely olyan nőkre fókuszál. akik megpróbálnak kitörni az életüket megbénító társadalmi szabályok alól, ami a nőknek (az első két szálban legalábbis) csak egy unalmas és egyhangú életet engedélyez(ett). Velük ellentétben Clarissa már a saját korlátai közül szeretne kitörni. Virginia, Laura és Clarissa különböző világokban élnek, de  vágyaik nagyon hasonlóak.  Az órák három főszereplőnőjének további közös jellemzője, hogy bi vagy homoszexuálisak, ami egy újabb szinten összekapcsolja őket, és tovább fokozza elidegenedettségüket az őket körülvevő világtól. 

A főszereplőkről először azt gondoljuk, hogy sorsuk egymástól független, hiszen annyira más az életük és az őket körülvevő társadalmi közeg. Látszólag csak két közös dolog van köztük: az egyik, hogy mindhárman partit szerveznek, a másik pedig szexuális orientációjuk, azonban ahogy megy előre a film, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy az életük és sorsuk összekapcsolódik. Az egyikük ír egy regényt, a második olvassa, a harmadik pedig éli a regény főszereplőjének életét, így ők hárman mintha Clarissa életében egyesülnének. Mindhárom nőnek boldognak kellene lennie, hiszen Virginia és Laura férje alapvetően kedves és normális férfiak, Virginia és Clarissa abban is szerencsések, hogy olyan munkájuk van, amit szeretnek, Lauranak és Clarrissanak pedig helyes és szerető gyerekeik vannak. Amikor először rájuk nézünk, az első gondolata valószínűleg az a nagy többségnek, hogy mi a ütött ezekbe a nőkbe, akik jómódúak és őket szerető emberekkel vannak körülvéve, miközben rettenetesen szenvednek, ahelyett, hogy boldogok lennének? Márpedig ezek a nők nem boldogok, mert úgy érzik, hogy csapdába estek.Persze felmerül a kérdés, hogy mi miatt nem találják a helyüket az életükben? Először nyilván mindenkinek az jut az eszébe, hogy szexualitásuk miatt, ez azonban igazából csak az első két részben fogható fel lehetséges, de nem teljesen kimerítő válaszként.

Virginia, aki a valóságban is dokumentálta biszexualitását, a film egyik részében megcsókolja a saját testvérét, akinek így adta tudtára szexuális orientációját. Virginia a filmben olyan szinten elszigetelve él a vidéki Angliában, hogy a férjén, a cselédeken kívül csak a legszűkebb családja látogatja. Mindezt orvosi javaslatra. Az orvosok - nyilván mindannyian férfiak - úgy gondolják, hogy jobban tudják mi a jó neki, mint saját maga, és akik szerint ez a legjobb megoldás depressziójára. Bár Virginia férje a filmben egy intelligens és feleségét szerető férfi, ennek ellenére fogalma sincs, hogy a nő min megy keresztül, és milyen megalázó számára ez a szűk ketrec és kiszolgáltatottság. Virginia élete olyan szűk határok közé van szorítva, hogy még csak a láthatáron sincs egy olyan nő, akivel nemhogy megélhetné vágyait, de legalább fantáziáját kiterjeszthetné rá. Ráadásul abban a korban a nő, a feleség egyetlen és legfontosabb feladata az volt, hogy megmondja a cselédeknek, hogy mit is főzzenek ebédre, ami nyilvánvalóan nem csak hogy nem elégítette ki Virginia Wolfot, de a háta közepére sem kívánta, mert még valódi munkájában, az írásban is megzavarta. Ő nemcsak meg nem élt szexuális orientációja miatt boldogtalan, hanem az életét minden területen nagyon szorosan körülvevő korlátok miatt is, ami miatt nem lát más kiutat, mint az öngyilkosság.Laura az ’50-es években él, akinek generációja már megízlelhette a szabadságot a második világháború alatt, amikor elfogadott volt, hogy a nők is dolgoznak, mivel helyettesíteni kellett a rengeteg katonának bevonult férfit. A frontról való visszatérésük után azonban megkezdődött a társadalmi visszarendeződés az 50-es években, amikor minden arról szólt, hogy a nőket visszatereljék „természetes” helyükre a konyhába, és újra gyereknevelés legyen az első számú feladatuk. A filmben el is hangzik az a mondat Kittytől, Laura szomszédasszonyától, hogy „Nem hívhatod magad nőnek, amíg nem vagy anya.” Emiatt Lauranak hatalmas bűntudata van, mert neki, aki már anya és előrehaladott terhes, ezek alapján boldognak kellene lenni, hiszen mindene meg van, amire más nő, pl. Kitty vágyik, azonban ő mégsem az. Ebben a jelenetben tör elő belőle elnyomott leszbikus hajlama és megcsókolja a szomszédasszonyt, ami aztán meg is erősíti Laurát végső elhatározásában, és elhagyja nem csak a férjét, de gyerekeit is, és az egész „amerikai álom” típusú középosztálybeli életformát. Mielőtt ezt megtenné, az ő agyában is megfordul az öngyilkosság, azonban végül inkább az életet választja, ami számára a szabadságot jelenti, a bezárt háziasszony szerepet ő ugyanolyan halálosnak érzi, mint az öngyilkosságot. Tette azonban még annyira elfogadhatatlan volt a maga korában, hogy még az országot is el kell hagynia és hátralévő életét Kanadában éli le.

Clarissa napjaink New Yorkjában él leszbikus partnerével, akivel közösen nevelik mesterséges megtermékenyítésben fogant gyereküket, az immár egyetemista lányukat. Clarissa - akit nem véletlenül hívnak barátai Mrs. Dallowaynek -, a regény főhősének életét éli. A középkorú nő partit szervez Richardnak, ex-szeretőjének, miközben érzelmileg zaklatottá és depresszióssá válik, és a két előző nőhöz hasonlóan úgy érzi, hogy már nincs értelme és célja életének. Amikor először láttam a filmet nem igazán értettem, hogy Clarissa miért is boldogtalan és elégedetlen az életével, hiszen úgy tűnik, hogy az ő életét már nem kötik gúzsba a társadalmi elvárások, hiszen leszbikus kapcsolatban él teljes családi életet, miközben munkájában is sikeres. Ez a szál sokkal inkább napjaink furcsa intellektuális agóniája, ami Clarissa esetében inkább makacsságból és saját önkorlátozásából, semmint valódi problémákból fakad. Clarissa nem tudja és nem akarja a múltat elengedni, mert úgy érzi, hogy a jövőben már nem lesz része olyan boldogságban, mint fiatalkorában Richarddal együtt töltött nyár alatt. Clarissa rettenetesen fél az öregedéstől, és ez az a pont, ahol az őt körülvevő társadalom - ami életformájában ugyan már nem akadályozza -, de olyan pszichés és érzelmi terheket tesz rá a "csak a fiatalok lehetnek igazán bolgodok" életérzéssel, ami miatt nem tudja öregedését elfogadni.Mindemellett hármójuk közül ő az, aki mindig inkább inkább másoknak próbált volna megfelelni, és ami miatt most úgy érzi, hogy lemaradt a boldogságról. Mindazonáltal ez a szál, és azon belül Clarissa makacs „tökéletes boldogság” keresése és félelme az öregedéstől meg sem közelíti az előző két szál valódi drámáját, amelyben Virginia és Laura az életüket valóban megkeserítő és tönkretevő kötöttségekből akarnak kilépni.

A kötöttségekből való kilépés módjai jól mutatják a nők helyzetét egy-egy adott korban. Virginia sokadik öngyilkossági kísérlete végül sikeres lesz. Az ő választási lehetőségei legalább annyira korlátozottak, mint amilyen az élete volt. Vagy marad az intellektuális és érzelmi nihilben, vagy orvosai elmegyógyintézetbe záratják. Hozzá hasonlóan Laura első gondolata is az öngyilkosság volt, azonban ő meggondolja magát, és második gyereke megszületése után elhagyja családját és külföldön kezd új életet. Ez a lépése nyilvánvalóan örök traumát okoz családjának, azon belül is leginkább érzékeny fiának, aki a későbbiekben, anyjával ellentétben már szabadon élhet és szexuális orientációjának megfelelően. Ő követi el a film harmadik öngyilkossági kísérletét, ami Virginiáéhoz hasonlóan sikeres lesz. Ugyanakkor ez a legkevésbé megrázó, hiszen egy haldokló ember próbálja meg betegsége miatti szenvedését lerövidíteni, mint ahogy Clarissa öregedéstől való félelme is jóval kevesebb empátiát vált ki a nézőkből, mint Laura és Virginia boldogtalansága. Clarissa aztán realizálja, hogy szenvedése valójában nem egyéb, mint a modern világ erőltetett intellektuális kínlódása, ami annyiban érthető, hogy ő sem tudja elszeparálni életét és érzéseit az őt körülvevő társadalomtól. A film sötét témái és a mindent átszövő szomorúsága ellenére optimista, hiszen a főszereplő nők problémái az idő haladtával egyre kisebbek, életük tere és választási lehetőségeik pedig folyamatosan tágulnak.

A film forgatókönyvét David Hare íra Michael Cunningham 1999-es Pulitzer-díjas azonos című regénye alapján. A három nő élete elsősorban az azonos életérzéseik által kapcsolódik össze, akik ugyanazt érzik a 20. század különböző időpontjaiban. A forgatókönyv egyik legnagyobb erőssége, hogy mindezt a nők egy-egy napján keresztül képes volt megfogalmazni. Mindhárom időszak nagyon aprólékosan és részletese bemutatott, amely szálak és szereplők aztán döccenőmentes összefonódnak a történet végére. 

Az Órákban számos szimbólum látható, mint például a virágok, az összetört tojáshéj, és a kedvencem, a kukába dobott torta. A film címe, az órák pedig azt az időszakot jelképezi, ami akkor kezdődik, amikor valaki reggel felkel az ágyból egészen addig, amíg este lefekszik, miközben célt és értelmet kell találnia a napközbeni ébrenlétének. Amikor Virginiát megkérdezik, hogy mindenképpen meg kell-e regénye főszereplőjének halnia, akkor azt válaszolja, hogy „valakinek meg kell halni, hogy a többiek jobban értékeljék az életet.”

A filmet átszövi a szomorúság, amelyet jól megalapoz mindjárt az első jelenete, amiben Virginia megöli magát, és amely atmoszférát tovább erősíti Seamus McGarvey operatőr fényképezése és Philip Glass szomorkás, minimalista zongora témái.Bár Az órák minden eleme kiváló, a sikeréhez nagyban hozzájárult a három főszereplőnő, és az őket körülvevő remek férfi mellékszereplők.

Nicole Kidman alakítja Virginia Wolfot, olyannyira hitelesen, hogy az embernek tényleg olyan érzése van, hogy magát az írónőt látja éppen a filmvásznon. Nagyon aprólékosan, remek testbeszéddel és egy-egy oldalpillantással képes karakterét teljes mélységben bemutatni, ami által megértjük Wolf érzéseit és gondolatait. A film egyik kulcsjelenete, amikor lefekszik a földre és egy döglött kismadarat néz, miközben szemeiben látható, hogy nagyon keres valamit, amire egyszerűen nincs válasz ebben az életben. Nicole Kidman nyerte el egyedül az Oscar-díjat a film 9 jelöléséből: teljesen megérdemelten.

Julianne Moore játssza Laurat, aki az ’50-es évek kertvárosi amerikai álmának fogja. Minden jelenete kiváló, kezdve a szomszédnő látogatásával, de a legjobb, amikor este a fürdőszobából nem képes kimenni, hogy lefeküdjön szerető, és érzéseiről mit sem sejtő férje mellé az ágyba. Ő Kidmanhez hasonlóan tökéletesen bemutatja karakterét kínzó érzéseket, olyannyira, hogy néha már-már ellopja az egész showt.Meryl Streepet láthatjuk Clarissa, az önmagát korlátok közé záró modern és sikeres nő szerepében, akinek leginkább saját magával kell megvívnia harcát. Meryl Streepet rosszul játszani még nem láttam, függetlenül attól, hogy először nem értettem, hogy karaktere mitől is szenved annyira. Mindazonáltal ebben a filmben a másik két színésznő jobb volt nála, mivel jobban átadták karaktereik érzelmeit, mozgatórugóit.

Ed Harris is egészen kiváló volt az érzékeny, ugyanakkor kicsit szurkálódó, haldokló AIDS-es író karakterében, de a férfi szereplők között Jeff Daniels játéka tetszett a legjobban, aki Louis Waters-t, Richard ex-szeretőjét alakította. Louis egy san franciscoi (nagyon) meleg irodalom tanár, aki egyesíti az érzékeny finomságot és kétségbeesett, de egyben az élettel teli vidám reményt, amivel a többiek mintha nem rendelkeznének. Jeff Daniels mindezt egy jó nagy adag természetességgel adja elő. Mellettük Clarissa lányát, Juliát alakító Claire Danes és Virginia férjét, Leonardot játszó Stephen Devane is kiváló volt.

Stephen Daldry brit rendező bebizonyította, hogy lehetséges olyan filmet készíteni, ami hű marad az alapját adó irodalmi alkotáshoz, miközben filmként is önállóan tud működni, és megáll a maga lábán. Az órák az egyik legjobb modern női dráma.

Értékelés: 9/10

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr827693786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2015.08.11. 16:56:54

Az egyik kedvenc filmem, anno moziban láttam...