Time Goes By

Keresztül-kasul (Criss Cross) 1949

2015. augusztus 21. 12:48 - Time Goes By

Robert Siodmak rendező noirjai mindig is híresek voltak a műfaj stílusjegyeinek tömény és magas színvonalú alkalmazásáról, és nincs ez másként ebben a filmjében sem. A Criss Cross ezáltal az egyik legjobb példája a ’40-es évek noirjainak, azok közül is az egyik legtragikusabb. Ez a klasszikus noir sem kerülhette el a sorsát, és 1995-ben Steven Soderbergh rendező elkészítette remake-jét The Underneath címmel, azonban az új verzió annyira közepes lett, hogy az eredetileg 2 in 1-nak induló posztban inkább csak az eredeti 1949-es verzióval foglalkozom.

Steve Thompson (Burt Lancester), miközben egy pénzszállító autót vezet, visszagondol életére. Miután elvált feleségétől Anna-tól (Yvonne DeCarlo), bejárta Amerikát, miközben mindenféle jelentéktelen állást elvállalt, azzal a szándékkal, hogy kiverje fejéből a nőt. Pár nappal ezelőtt azonban visszatért családjához Los Angelesbe, és bár majd' két évig csavargott, elsődleges célját nem sikerült elérnie: még mindig a nő megszállottja. Figyelmen kívül hagy minden figyelmeztetést családjától és barátjától, Pete Ramirez nyomozótól (Stephen McNally), és szinte az első útja abba a bárba vezet, amelyik korábban kettejük kedvenc helye volt. Itt értesül arról, hogy a nő újra férjhez ment, ezúttal Slim Dundee-hoz (Dan Duryea), a helyi alvilág vezetőjéhez. Steve ennek ellenére annyira odágig van a nőért, hogy még egy rablást is megtervez Slim bandájának, amelynek célpontja a saját pénzszállító autója. Azt tervezi, hogy átvágja a gengsztereket és lelép a pénzzel na, meg természetesen Anna-nel, hogy új életet kezdjenek...Robert Siodmak Criss Cross-ja a klasszikus ’40-es évekbeli noirok egyik legteljesebb darabja. Megtalálható benne a műfaj minden jelentősebb karaktere, amelyek az eredeti karakterizálás klasszikus formájában működnek, az elátkozott és gyenge noir antihős, aki nem tud ellenállni az őt végzetébe taszító számító és manipulatív szexis femme fatalénak. Az antihősnek nem csak a végtelenül unszimpatikus gengszterrel, de korábbi barátjával, a nyomozóval is meg kell küzdenie. A film középpontjában a tragikus antihős-femme fatale kapcsolat áll, amelynek törénete egy olyan rablás körül bonyolódik, amely után mindenki át akar vágni mindenkit. A film szerkezete is nagyon noiros: a nagyon komplex flashbackaken és a férfi főszereplő általi narráláson keresztül bontakoztatja ki a történetet. Persze nem lenne teljes a műfaji elemek felsorolása, ha a film nem Los Angelesben, a noirok legfontosabb „bűn városában” játszódna, amelyről remek korabeli képeket is kapunk, mivel a film egy részét a helyszínen forgatták. Siodmakra az is jellemző volt, hogy filmjeiben a nagyszerű (noiros) fényképezés mellett a zenét is a műfajnak és a korszaknak megfelelően nagyon stílusosan és remekül használta.

A Criss Cross témájában is klasszikus noirok közé tartozik, amire már a címe is utal. Árulások és átvágások minden szinten és téren, ami miatt aztán a boldog jövőről álmodozó antihősünknek (meg a film összes fontosabb szereplőjének) esélye sincs az ügyből jól kijönni. Ennyiből talán már sejthető, hogy a Criss Cross vége is noiros: nincs happy end. Függetlenül attól, hogy sejthető a film végkimenetele, és túl nagy meglepetések nem fognak minket érni, ha ismerjük a klasszikus noir karakterizálást, amelynek csakis fatális végkimenetele lehet, mégsem szenvedünk feszültség és izgalom hiányában.A forgatókönyvet Daniel Fuchs írta Don Tracy azonos című regénye alapján.

A film a főszereplő perspektívájából meséli el a történetet, amely nagyon hatásos abból a szempontból is, hogy az ő szerelemtől vak szemein keresztül nem lehet a femme fatale hibáit objektíven érzékelni, még akkor sem, amikor Steve megtudja, hogy kihez ment hozzá másodjára. De ugyanez a perspektíva teszi nagyon hatásossá a kórházas jelenetet, amikor Steve a rablás során szerzett sérüléséből gyógyul, ami miatt mindenki hősnek gondolja. Steve felébred a kórházi ágyában, és bármilyen fájdalmai is vannak, azonnal egyfajta macska-egér játékra kényszerül egy ismeretlen férfivel, aki vagy Slim bérgyilkosa, vagy nem. Mindemellett a rendőrséget is félre kell vezetnie, és Lancester karakterén és szemszögéből a néző nagyszerűen érzékeli, hogy ez mennyire megterhelő testileg, lelkileg, pszichésen egyaránt.

Steve Thompson, a film noirok egyik legklasszikusabb antihős balekja, a gyenge ember, akinek soha egy pillanatra sem volt esélye a manipulatív és kapzsi femme fatale ellen, aki az első pillanattól kezdve jól érzékelte, hogy ez a férfi a legmegfelelőbb eszköz önző terve kivitelezéséhez. Burt Lancester játszott már egy nagyon hasonló szerepet a The Killersben (amit szintén Siodmak rendezett), és mindkét filmben remekül működik Lancester férfias és kisportolt fizikuma, ami miatt – látszólag - erős, ez azonban csak a kontrasztot növeli a gyenge személyiségével szemben, így nagyon könnyű célpontja lesz egy szexis és – látszólag – törékeny nőnek. Sőt még az sem számít, hogy Steve nem hülye, sőt megfelelő élettapasztalattal rendelkezik, de rögtön vesztésre áll a játékban, amint nem az eszével gondolkodik.Gyengesége nem csak abban mutatkozik meg, hogy nem tud ellenállni a nő csábításának, hanem abban a szintén nagyon noiros antihős tulajdonságában is, hogy minden baját a rossz sorsnak, a szerencsétlen véletlennek tulajdonítja, holott ez minden egyes alkalommal az ő rossz döntéseinek az eredménye. Mindig az ellenkezőjeként dönt, mint ami logikusan várható lenne tőle, és amelyek miatt egyre nagyon slamasztikába kerül, míg olyan mélyre ássa magát, ahonnan már nincs visszaút vagy lehetőség arra, hogy jól kijöjjön a szituációból.

A film mindemellett számos, főleg Fritz Lang által használt eszközt is alkalmaz, amelyek miatt még noirosabbá válik a film.

Robert Siodnak Langhez hasonlóan imádta az építészetet, ezért nem véletlen, hogy mindkettejük filmjeiben nagyon nagy szerepet kapnak a hátterekben feltűnő épületek. Mindemellett mindkettejük előszeretettel és nagyon látványosan használták a lépcsőket és tükröket. Mindegyikre remek példák vannak a Criss Crossban is. Számtalan lépcsőt láthatunk a filmben, kezdve mindjárt a éjszakai lokálba lefelé vezetővel, ami egyben a morál csökkenését is szimbolizálja noirokban. Siodmak szintén ötletesen és hatásosan használja Lang kedvenc eszközét, a tükröt, ami a kórházas jelenetben látható. Fritz Lang hatása érzékelhető a rablás jelenetében is, amikor könnygázt használnak a rablók, miközben maguk gázmaszkot viselnek, ami kissé szürrealista hatást ad a jelentnek.Siodmak az egyenruhákat is előszeretettel használja filmjeiben, és még az értelmezése is hasonló, mint Langnél egyes esetekben. Már a The Killersben is láthatjuk Burt Lancestert uniformisban, mint benzinkutas, itt pedig mint a pénzszállító autó biztonsági őreként. Egyik sem reprezentál magas társadalmi státuszt, vagy bármilyen hatalmat, ellentétben a klasszikus uniformisokkal, amivel az egyenruhát viseli szereplő alacsony társadalmi pozícióját és könnyű manipulálhatóságát hangsúlyozza a rendező.

A film fényképezése és látványvilága is a noirok legjobbjai közé tartozik, ami Franz Planer operatőr nevéhez fűződik. Mint sok film noirt, a Criss Crosst is részben Los Angelesben forgatták, ami által betekintést kapunk a korabeli városba, annak híres környékeit (Hill Street, Tunnel a Temple Streeten, vagy a Union Station stb), pubjait is megismerhetjük. Mindemellett a látványvilág is nagyon stílusos, ami a világítás és kompozíció kiváló használatából fakad.

Siodmak filmjei híresek a zene remek alkalmazásáról is, ami talán a legszembeötlőbb a Phantom Ladyben volt, de itt sem lehet rá panasz. A Criss Cross háttérzenéjét Rózsa Miklós szerezte, ami szintén jó, de ennél lényegesebb a film egyik legjobb jelenetében hallható rumbás-jazzes zene, amit Esy Morales Rumba Bandje játszik. Elképesztően jó, nemcsak a zene, de az egész jelenet, amit Steve szemszögéből látunk. Amikor elmegy a klubba, és látja a nőt táncolni, mintha megszűnne körülötte a külvilág. Az ő számára csak Anna létezik, ezért a kamera is a nőt követi, ahogy rumbát táncot partnerével. (Ez a partner egyébként nem más, mint Tony Curtis élete első, még nem jegyzett film szerepében.) A nő annyira vonzó, hogy még a néző is megértheti, hogy Steve miért is hajlandó mindenért a kedvéért. Ez a jelenet látható a poszt végi videóban.

A film színészeire sem lehet panaszunk, akik között nem csak a főszereplők, de a mellékszereplők is remek alakítást nyújtottak.Burt Lancestert láthatjuk a kemény, de mégis gyenge fickó, Steve szerepében. Ő sportos testfelépítése és dagadó izmai ellenére nem egyéb, mint egy totális lúzer. Mindig rosszul dönt, ami után a sorsot és a balszerencsét hibáztatja, magát nem igazán. Mintha saját maga lenne önmaga legnagyobb ellensége, nem is annyira a szexis femme fatale. Nagyon sok ellentmondás van karakterében. Az eszével tudja, hogy mi lenne a helyes döntés, azonban képtelen az eszével gondolkodni. Mindenkinek azt mondja, hogy nem azért jött vissza, hogy Annaval találkozzon, azonban szinte az első útja hozzá vezet. Ráadásul nem csak lúzer, de még naiv álmodozó is, aki azt hiszi, hogy jól kijöhet egy rablásból és egy femme fataleval való kapcsolatból. Mit jól, mindkettőt megszerezheti, majd élhetik boldogan együtt az életüket. Nos, ilyen nincs film noirokban, és ezt Steve is meg fogja tanulni a film végére. Burt Lancester karrierje kezdetén 1946 és 49 között 8 film noirban játszott sorozatban, amelyek között ez volt az utolsó, és talán ebben játszik a legjobban (mármint a noirjai között).

A gyönyörű Yvonne De Carlo alakítja a szexis és vonzó Anna-t, aki nemcsak hogy hozzámegy Steve riválisához, és a pénz megszerzése érdekében felhasználja Stevet, de szívtelenül át is vágja. Anna azonban nem annyira ügyes, mint mondjuk Kitty a The Killersben, ezért ő egy kicist áldozat. Persze bűnösségéhez kétség nem férhet, és a gyenge Stevevel egyetemben ő is megkapja jól megérdemelt sorsát. Yvonne De Carlo szexissége, édes nő és a kemény csaj mixe tökéletes Annavá tették.A film legfontosabb mellékszereplője Dan Duyrea, aki film noirok stricijeit és egyéb kis stílű, de mindenképpen tenyérbemászó bűnöző karaktereit alakította (Scarlet Street, The Woman in the Window) nagyszerűen. Ennek a karaktertípusnak ő volt a királya. Ebben a filmben is hasonló szerepe van, mint a fent említett klasszikusokéban: megnehezítse és lehetetlenné tegye a két főszereplő életét és boldogságát, miközben a néző legszívesebben felpofozná. Ő is nagyszerű volt ebben a filmben, egy olyan karakterben, ami a legjobban illeszkedett hozzá. Dan Duyrea-nak nincs igazán sok ideje általában a filmekben, de mindegyikben kihozta a maximumot, és annyira emlékezetessé tudta tenni karaktereit, hogy az embernek mindig olyan érzése van, hogy sokkal többet látható a filmben, mint amennyit valójában szerepel.

Robert Siodmak Criss Crossát minden film noir rajonónak látnia kell, hiszen tartalmaz minden fontosabb műfajjegyet. Igaz, hogy a The Killers összességében jobb nála, és idővel nagyobb klasszikussá tudott válni, azonban ezzel sem fog egyetlen noir rajongó sem rosszul járni.

Értékelés: 9/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr247673800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.