Time Goes By

Forgószél (Notorious) 1946

2015. augusztus 26. 11:17 - Time Goes By

Alfred Hitchcock két Oscar-díjra jelölt kém thrillerét a romantika és cselszövés párosa működteti, amit olyan színészek vittek sikerre, mint Ingrid Bergman, Cary Grant és Claude Rains. A film főszereplőinek magánélete végzetesen összekapcsolódik egy kémkedési ügy folyamán, aminek célja, hogy leleplezzenek egy Dél-Amerikában működő náci csoportot. A Forgószél egy jó noirhoz méltóan nem csak az emberi természet, de a szerelem sötétebbik oldalát is bemutatja.

Alicia Huberman (Ingrid Bergman) apját elítélik az USA-ban a náci Németországnak való kémkedés miatt. A fiatal nő úgy érzi, hogy ezáltal őt is megbélyegezték és tönkrement az élete, ami miatt partikba és alkoholba menekül. Az amerikai kormány titkos ügynöke T.R. Devlin (Cary Grant) fel akarja deríteni azt a náci csoportot, amelynek Alicia apja is tagja volt. Ennek érdekében felveszi a kapcsolatot a nővel, és meggyőzi róla, hogy a legkönnyebben úgy tudja tisztára mosni a nevét, ha Rio Janeiroba utazik, és elkezd kémkedni apja náci barátai után. Alicia szerelmes lesz Devlinbe, akinek viszont szemmel láthatólag nem tetszik a nő életmódja. Alicia elfogadja a férfi ajánlatát és Brazíliába utazik, ahol megismerkedik a náci csoport egyik kulcsemberével, Alexander Sebastiannal (Claude Rains), aki annyira megkedveli a nőt, hogy feleségül kéri. Alicia a cél érdekében, na meg Devlin elutasító viselkedése miatt bele is megy a házasságba. Ez kezdetben jó döntésnek látszik, hiszen egyre több mindent felderít, azonban Sebastian egy idő után rájön, hogy felesége kettős játékot játszik, és nagyon domináns anyjával (Leopoldine Konstantin) úgy döntenek, hogy megölik a nőt, aminek érdekében elkezdik kisebb adagokban mérgezni Aliciát... Bár a történet alapvetően elég egyszerű, azonban megjelenésének időzítése, népszerű témája és színészei miatt az 1946-os év egyik legnagyobb közönség és szakmai sikerévé vált ez a nagyszerűen összerakott romantikus kém thriller. A filmet alapvetően három eleméért szokták manapság is isteníteni, ez pedig a Bergman-Grant páros, a nagyszerű fényképezéséért és az állandóan jelenlévő és nem szűnő feszültség miatt. Mindazonáltal bármilyen meglepő (vagy nem meglepő) a Notorious kém vonala jelentősen háttérbe szorul a romantikus szállal szemben, ami tulajdonképpen működteti ezt a filmet.

1944 nyarán döntötte el Hitchcock, hogy szentel egy filmet a náciveszélynek, majd mindezt később összekapcsolta a korszak legfélelmetesebb tudományos és katonai felfedezésével, fegyverével, az atombombával. A ’40-50-es évek kém thrillerjei szinte egytől-egyig megegyeznek abban, hogy a mindenki által keresett és megszerezni kívánt tárgy az atombomba egyik legfontosabb alkotórésze, az urán. Az ilyen típusú filmek maximum abban különböztek egymástól – attól függően, hogy mikor készültek -, hogy a nácik (’40-es évek), vagy a komcsik-e (’50-es évek) az ellenség. Hitchcock előszeretettel alkalmazta az úgynevezett „MacGuffint”, ami nem egyéb, mint az a dolog, amiért a hajsza folyik, aminek megszerzése érdekében mindenki tevékenykedik a filmben, ugyanakkor magáról a dologról túl sokat nem tudunk meg, és nem is kap túl nagy szerepet a filmben. A Notoriousbban az urán ez a MacGuffin, amely eszközt a rendező később alkalmazott egy másik kém filmjében, a North by Northwestben is.

Hitchcock nem volt szemérmes, amikor a filmjeit kellett reklámoznia, tulajdonképpen a legjobb marketinget mindig ő maga csinálta a filmjeihez, és ez történt a Notorious kapcsán is. Hitchcock ugyanis elhintette az, hogy még az FBI is követte, amikor ’45 közepe felé megbeszélte filmötletét Ben Hechttel, a forgatókönyvíróval, a nácikról és az uránról. A producer David O. Selznick korántsem volt olyan lelkes a film kapcsán, mint Hitchcock, mert úgy érezte, hogy a közönség nem fogja érteni a tömegpusztító fegyver értelmét, jelentőségét, ezért aztán a kész projectet eladta az RKO filmstúdiónak 800 ezer dollárért – pár nappal azelőtt, hogy az USA ledobta az atombombát Hiroshimára. A film 24 millió dollárt hozott.A filmben azonban nem csak az uránnak, de a náciknak sincs túl nagy szerepük, szóval, ha valaki emiatt akarná megnézni, vagy nem megnézni a Notorious-t, akkor rossz döntést hoz, ugyanis a történet sokkal inkább a romantikus szálra koncentrál, ami a film hangulatának megfelelően meglehetősen sötéten.

Persze a cselszövések nagyon fontosak a fimben, azonban ezek legfontosabb kérdése nem az, hogy Alicianak sikerül-e úgy beépülnie a nácik közé, hogy ne bukjon le, hanem az, hogy vajon Devlin tényleg szereti-e a nőt, vagy csak megjátssza, annak érdekében, hogy a másik elvégezze a munkát, mint ahogy Alicia is megjátsza Sebastian elött a szerelmét. A másik fontos kérdés, hogy egy férfi tényleg ilyen veszélyes helyzetbe küldene egy olyan nőt, akibe állítólag szerelmes? Az egyértelmű a filmben, hogy Alicia szerelmes Devlinbe, azonban a férfi szerelméről az utolsó pillanatig nem vagyunk teljesen meggyőződve.

Ingrid Bergman és Cary Grant Hitchcock leghíresebb párosai közé tartoznak, sőt sokak szerint a legjobbak. Jobbak, mint Stewart és Kelly volt a Rear Windowban, vagy Stewart és Kim Nowak volt a Vertigoban. Mindezt ráadásul úgy érték el, hogy a film nagy részében egymástól távol vannak, és csak egy-egy rövidebb jelenetre jönnek össze, hogy információt cseréljenek, miközben ezek között is van olyan, amiben éppen utálják egymást. Ez egyébként nagyon jó fogásnak bizonyult, mivel Hitchcock ezzel az eszközzel eléri azt, hogy néző alig várja, hogy a két főszereplő újra találkozzon és romantikázzon, szinte tűkön ülve várja a következő közös jelenetüket. Ez a film legnagyobb feszültségforrása is egyben, annak ellenére, hogy azért a kémvonalban is lesz pár jól felépített, feszültséggel teli jelenet.

Alicia mindjárt az első közös jelenetükben flörtölni kezd a titokzatos férfivel, akinek sokáig csak a hátát látjuk. (Ez a film egyik legjobb beállítása, mert ezáltal érezhető az, hogy a rejtélyes férfinek valami „hátsó” szándéka van.) Devlin türelmesen kivárja, míg a parti befejeződik és mindenki hazamegy, hogy rátérhessen a tárgyra. A csinos és kissé elázott nő flörtölése ellenére próbálja professzionális úton tartani a helyzetet, aztán egy idő után nem csak kihasználja a nő vonzalmát, de rá is segít egy kicsit. A későbbiekben viszont – a munka eredményes elvégzése érdekében – direkt eltaszítja és eltávolítja magától a nőt.Ebben a szakaszban a találkozásaik úgy néznek ki, mintha valamiféle párbajt vívnának ők ketten, és a párbaj fegyver pedig nem pisztoly, vagy kard, hanem szavak. Devlin tökéletesen ismeri a nőt, ezért aztán pontosan tudja, hogy mivel bánthatja meg a legjobban. Alicia ezek után hozzámegy a Devlinnél sokkal romantikusabban viselkedő Sebastianhez. Sebastian ráadásul mindezt domináns anyja nem tetszése ellenére teszi, ami miatt mintha átvenné a a pozitív hős helyét (legalábbis egy rövid ideig) a hidegnek és manipulatívnak tűnő Devlintől. Ezt - a néző lojalitását megzavaró eszközt - is szívesen alkalmazta Hitchcock a későbbiekben, például a Pszichóban, ahol háromszor is képes volt váltani azon, hogy éppen melyik karakter a főszereplő. Itt ezen ugyan nem változtat, hiszen végig Alicia a főhős, azonban egy pillanatra elbizonytalanítja a nézőt, hogy valóban Devlin-e az, aki megérdemli a nő szerelmét. Sebastian őszinte szerelmét erősíti az is, hogy ő az egyedüli a filmben, akit nem érdekel Alicia kissé erkölcstelen előélete. Devlin nem lesz szimpatikusabb, amikor Alicia azon mondatára, hogy „Nézd, megkönnyítem a dolgod. Eljött az az idő, amikor meg kell, hogy mondd nekem, hogy van egy feleséged és két gyönyörű gyereked...és ez az őrület nem folytatódhat tovább köztünk” azt válaszolja, hogy „Fogadok, hogy egy csomószor hallottad már ezt a sort.”

A filmnek ezen a pontján mintha Hitchcock is jobban tisztelné a náci szimpatizáns, ugyanakkor kifinomult Sebastiant, mint az érzéseit kifejezni nem tudó és szexualitását elnyomó Devlint. Aztán persze a szerepek visszaváltanak, de jellemző a filmre, hogy Devlin karaktere kicsit lóg a levegőben, illetve ide-oda csapkod a jó és a rossz fickóság között.A forgatókönyvet Ben Hecht írta, akit Hitchcockal együtt nagyon érdekelt a pszichológia, és ebből fakadnak ennek a romantikus thrillernek a pszichésen problémás karakterei is. Nagyon érdekes a szerelmi háromszöget alkotó három karakter pszichológiája. Aliciának meg kell tanulnia bíznia Devlinben, Devlinnek meg kell tanulnia kimutatnia az érzelmeit és a helyes prioritást felállítani, míg Sebastiannek meg kell(ene) tanulnia kitörni domináns anyja felügyelete alól. Balszerencséje pont akkor lázad fel, amikor nem kellene, hiszen anyja jól érzi Aliciából feléjük áradó veszélyt. (Hitchcock egyik kedvenc karaktere volt a nagyon domináns anya, aki megkeseríti fia életét, ezt láthatjuk itt is, a Psychoban, vagy akár a North by Northwestben is.)

Nem sok olyan Hitchcock film van, amelyiket ne szőné át ilyen vagy olyan formában a szexualitás. A Notorious atmoszféráját is meghatározza a szexuális feszültség, amelyre remekül ráerősít helyenként a film szövege és a színészek testbeszéde. Minden alkalommal, amikor Alicia és Devlin találkozik, a szexuális feszültség annyira lehengerlően jelen van, hogy ők is alig mernek egymásra nézni, inkább csak keringenek egymás körül. Valahol mindkettő arra vágyik, hogy olyan közel kerüljenek egymáshoz, mint a film elején, szinte érződik, hogy legszívesebben leszakítanák egymásról a ruhát, azonban ez még sem történik meg.

A Notoriousban számos híres jelenet van, a leghíresebb talán Bergman és Grant közel 3 perces csókjelenete. A Hays code, Hollywood korabeli cenzúrája kimondta, hogy egy csók nem lehet hosszabb, mint három másodperc, amit Hitchcock nagyon ügyesen úgy játszott ki, hogy minden harmadik másodpercben megszakíttatta a csókot, a szereplők váltottak pár szót, de oly módon, hogy szájuk teljes közelségben maradt, majd újra csókolóztak. Ezt a csókot nevezik a filmtörténelem egyik legerotikusabb és intimebb csókjának. (A lenti videóban 23 perc 15 másodpercénél kezdődik ez a jelenet.)A remek jelenetek mellett persze vannak olyanok is, amelyek ma már kicsit megmosolyogtatóak, ide sorolom a lovaglós jelenetet. Devlin és Alicia éppen ott lovagolnak, amerre Sebastian is szokott, azzal a szándékkal, hogy Alicia mintegy "véletlenül" tudjon megismerkedni vele, hogy aztán a közelébe férkőzhessen. A szituáció és beállítások nagyon mesterkéltnek tűnnek, és a színészek is meglehetősen gyengén és átlátszóan játszanak ebben a jelenetben a jelentőségteljes egymásra pillantásoktól kezdve az egész jelenet koreográfiájáig. (A videóban 33 perc 30 másodpercénél kezdődik.)

Az operatőr Ted Tetzlaff is hozzátette a magáét a film klasszikus státuszához, ugyanis nemcsak noir szempontból kielégítő a film, annak is elsősorban a lépcsők remek használatában tűnik ki, hanem produkált pár kifejezetten hitchcockos fényképezést is. Az egyik ilyen a híres „kulcsos” jelenet, amiben a kamera először a lépcső tetejét pásztázza, majd a földszintre irányul, mintha csak keresné a pontot, amit érdemes felvennie. Végül megtalálja Alicia és Sebastian kettősét, azonban a rázoomolás során nem az arcukra, hanem a nő kezére közelít, amiben a pince kulcsát szorongatja, amit az előző jelenetben lopott el a férjétől. (A videóban 1:02:16-nál látható). Emellett a filmben többször is használják valamelyik szereplő (általában Alicia) szemszögéből való fényképezést, mint a FPS computer játékokban szokás. Ez a maga korában még újdonságnak számított, ezért aztán a rendező, akitől a hatásvadászat nem állt túl távol, annyiszor használta ezt az eszközt, ahányszor csak tudta, ahelyett, hogy csak akkor alkalmazta volna, amikor tényleg valami pluszt adott a filmhez vagy valamelyik karakterhez.

Mint szinte mindig közös filmjeikben, a producer David O. Selznick és rendező Alfred Hitchcock itt is összekülönböztek azon, hogy kik játsszák a fontosabb szerepeket. Selznick Joseph Cottent (Citizen Kane, The Third Man) preferálta volna Cary Granttel szemben, már csak az ára miatt is, ezt a vitát azonban elvesztette, míg a másikat megnyerte. Sebastian szerepére ugyanis Hitchcock Clifton Webbet (Laura) szerette volna, ami első hallásra Webb kora és nem túl romantikus karaktere miatt meglehetősen rossz ötletnek tűnik, na nem mintha Claude Rains (Casablanca) annyira jónak bizonyult volna.A film egyértelmű főszereplője és egyik erőssége Ingrid Bergman Alicia, a kissé csapodár és ledér nő szerepében, aki nem feltétlenül saját belső késztetései, mintsem inkább apja miatt él kicsapongó életet. Az egy remek ötlet volt, hogy ő egy kém legyen, azonban a forgatókönyv sajnos nem aknázta ki az ebben és a karakterében rejlő lehetőségeket. Alicia egy megkérdőjelezhető erkölcsű és múltú nő, aki most próbál helyesen cselekedni. Egy kicsit mintha túl gyorsan szeretne Devlinbe, ami miatt néha a szánalmasság érzetét kelti, ami persze lehet, hogy direkt benne volt a karakterében, mindazonáltal Devlin túl könnyen rá tudja venni bármire. Ugyanakkor Alicia minden promiszkuitása ellenére sem egy „rossz nő”, hanem mindez apjának köszönhető, aki tevékenységével a lányát is megbélyegezte.

Cary Grant nagyon ritkán játszott olyan szerepet, amiben egy csipetnyi humor vagy komikum sem szorult, és ez nem is tesz túl jót a játékának. Ő egy rendkívül jó színész volt, feltéve, ha a rendező hagyta egy kicsit bolondozni, ami által tudta leginkább a sármját megvillantani. Nos, itt Hitchcock sajnos nem hagyta, amivel „sikeresen” el is tüntette Grant sármját a filmből. Szerencsére ezt a későbbiekben nem követte el a North by Northwestben vagy a Catch a Thiefben. Grant ennek ellenére jó volt, főleg a Bergmannal közös jelenetekben.

Claude Rains szerepe sem volt sokkal hálásabb, mint Granté. Ő egy kifinomult náciszimpatizáns (ami igazából nincs kifejtve a filmben, ugyanis soha ilyen kijelentést nem tesz, ezt csak tudjuk a forgatókönyv egyéb pontjaiból), aki meg van áldva egy domináns anyával. A film egyes pontján tulajdonképpen szimpatizálunk vele, nem csak anyja, de Alicia miatt is, akit szemmel láthatóan szeret. Claude Rains nem volt rossz, de jó se, ahogy mondani szokás, ugyanis nem tudott megfelelő nagyságú szikrát és feszültséget  a filmbe vinni, sem a romantikában, sem a kém vonalban. Ráadásul minden tehetsége ellenére nem volt a legjobb választás erre a szerepre, mert egyszerűen túl öreg volt erre. Éppen csak pár évvel volt fiatalabb, mint a filmben az anyját játszó színésznő, és ami fel is tűnik a nézőnek.

Hitchcock cameója 1:04:35-nél:Sebastian anyját játszó Leopoldine Constantine viszont már megfelelően hátborzongató és néhány esetben kifejezetten félelmetes tudott lenni hideg dominanciájával. Ő kezdettől fogva érezte, hogy a nő veszélyes, és amikor megtudja, hogy Alicia kém, mintha fel is lelkesülne, mert így már biztos abban, hogy vissza tudja szerezni fia felett az irányítást. Azonnal előáll a tervvel, hogy hogyan lehetne megszabadulni a nőtől, mintha csak kezdettől fogva erre várt volna.

Felemás érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, aminek számos remek eleme, pontja van, azonban valahogy soha nem tartozott a kedvenc Hitchcock filmjeim közé. A forgatókönyv alapvetően nem rossz, vagy nem számított rossznak a maga korában, azonban azzal, hogy a kém vonal is szinte csakis és kizárólag szerelmi megtévesztésből áll, kicsit mintha elvesztette volna a jelentőségét. Úgy tűnik 1946-ban elég volt megemlíteni azt a szót, hogy urán, és ezzel már készen is állt a film arra, hogy kém thrillerként adják el, főleg ha még pár nácit (akikről elég ha tudjuk, hogy nácik) is adunk a sztorihoz. A romantika szála viszont érdekes, és a két főszereplőnek köszönhetően még le is köti az embert, azonban mégis hiányérzetem maradt a film után.

Értékelés: 8/10

A film angolul itt végig megnézhető:

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr887734100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.09.14. 19:51:02

hihetetlen, hogy egy komment sincs itt, ahhoz képest, hogy nem a kedvenc filmed, nagyon jó és szenvedélyes írás, azonnal meg is néztem a filmet, hogy el tudjam olvasni utána :D

és miért nem láttam évekig, mert ilyen balfasz magyar címe van: Forgószál = valami Kansasi farmról szól, ahol jön a tornádó .D

amúgy annyira nekem se jött be, de én már mindent a Szédülés-Észak-Észak Nyugat-Londoni randevú mentén kezelek, valszeg ennyire jókat már nem fogok látni az öreg mestertől, de a hangulata nagyon tetszett a filmnek

tényleg jók a beállítások, és én nagyon bírom Rains-t, miért lett volna baj, hogy öreg? épp ettől volt a karaktere érthető, és nagyon sok ilyen pár van, öreg gazdag, fiatal csinos feleség, totál hihető

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2016.09.14. 20:08:12

Próbálom a filmek hangulatát visszaadni az írással, ami korántsem sikerül mindig, viszont ha ez itt átjött, az azért Hitchcock érdeme is, mert függetlenül attól, hogy nem tartozik a kedvenc filmjeim közé, ezekszerint mégiscsak megfogott. :)

Amúgy a forgószál egy csipetnyit sem rosszabb magyar cím, mint forgószél :) mindazonáltal az isten óvjon minket a magyar címektől, fordításoktól és szinkrontól.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.05.12. 22:42:48

Kétségtelen, hogy a pincés jelenet alatt tobzódik a feszültség, de azon kívül én halálra untam magam a film során... Pedig kíváncsi voltam rá, hogy mit tud Cary Grant amikor nem épp ökörködnie kell (sajnos nagyon különbözik a véleményünk, sármja persze van, különlegesen jó színészi képessége szerintem nincs). Ingrid Bergmannban megint nagyon bíztam, de sajnos a Casablanca óta egy filmben sem tudta ugyanazt a hatást elérni, mint akkor. Claude Rains viszont stabilan hozza, amit hoznia kell. Úgy látszik, ő egy biztos pont, akire mindig számíthatok... Hitchcock esetében pedig nekem pillanatnyilag a Rebecca a mérce, és a lista eddigi egyéb Hitchcock filmjei számomra a közelébe sem értek amannak...

Hát ez most egy ilyen savanyú hozzászólás lett....

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.05.12. 22:48:15

@moodPedro: A legjobb Hitch filmek majd 5-10-15 év múlva jönnek. A Notorious nincs benne a top10-ben, szóval ne szomorkodj, ha nem jött annyira be. IB és CG viszont jók voltak együtt, annak ellenére, hogy maga a film nem annyira jó, ők azért feldobják. Sőt, ők azok,akik miatt még manapság is szórakoztató, függetlneül a gyenge kém vonaltól.