Time Goes By

Zendülés a Caine hadihajón (The Caine Mutiny) 1954

2015. szeptember 20. 15:05 - Time Goes By

A Zendülés a Caine hadihajón egy 7 Oscar-díjra jelölt 2. világháborús dráma, aminek alapját Herman Wouk azonos című Pulitzer-díjas regénye adta. A történet egy fiktív amerikai aknakereső rombolóhajó fedélzetén játszódik, amely események végül egy hadbírósági tárgyalásba torkollnak. A Caine Mutiny az 1954-es év egyik legnagyobb kasszasikere volt.

A Haditengerészeti Akadémia elvégzése után Willis Seward “Willie” Keith zászlóst (Robert Francis) a Caine aknakereső hadihajó fedélzetére osztják be, ami ekkor a mogorva William DeVriess kapitány (Tom Tully) irányítása alatt áll. A fiatal tiszt nem igazán jön ki felttesével, akinek parancsnoksága alatt a legénység fegyelmezetlenné és hanyaggá vált. Keith és a többi tiszt először nagyon örül, amikor DeVriess leváltják és a hajó új kapitányt kap Philip Francis Queeg (Humphrey Bogart) személyében, aki eltökélt a rend és fegyelem helyreállításában. Azonban hamarosan szembesülniük kell Queeg kapitány furcsa dolgaival, amelyek miatt néhány tiszt: Steve Maryk hadnagy (Van Johnson) és Tom Keefer hadnagy (Fred MacMurray) arra kezd gyanakodni, hogy a kapitány elméjével valami nincs teljesen rendben. Queeg kapitány jelentéktelen ügyeknek is hatalmas jelentőséget tulajdonít, és amelyek szinte megszállottá teszik. Egy idő után a másodkapitány Maryk hadnagy leváltja Queeget és átveszi a hajó parancsnokságát, amely tettéért hadbíróságra kerül lázadás vádjával, ahol ügyvédje Barney Greenwald hadnagy (José Ferrer) védi. A tárgyalásra behívják a hajó minden tisztjét és természetesen Queeg kapitányt is…Edward Dmytryk rendezte ezt az izgalmas és lebilincselő háborús drámát, amely első volt azon filmek sorában, ahol a katonák nem annyira az ellenség ellen, mintsem inkább egymással harcoltak. A szó hagyományos értelmében nem is nevezhető háborús filmnek, hiszen a filmben nincsenek csatajelenetek (egy nagyon rövidet leszámítva)– amelytől függetlenül nagyon látványos – nincsenek sem németek, sem japánok, csakis amerikai katonák és néhány civil. A történet nagy részében a háború nem is foglal el fontos helyet, ennek jelentősége csak a film végén értékelődik fel, de akkor is inkább csak szimbolikus értelemben. A Caine Mutiny ugyanis nem a háborúról, hanem az emberekről szól, akik nagyon különböző személyiséggel rendelkeznek, ennél fogva motivációik és prioritásaik is nagyon különböznek. Itt is megjelennek olyan általános emberi tulajdonságok, érzelmek és szituációk, mint a legtöbb háborús filmben, mint például a helyszín, a lelkesedés, a hősiesség, a gyávaság, a szenvedés, a harag, az önzés, a megkönnyebbülés, a szeretet, a korrupció, és a humor amelyek által a a film megpróbálja a háború groteszkségét bemutatni, ugyanakkor ezek bemutatásához ennek filmnek nincs szüksége látható háborús ellenségre és csatajelenetekre, ugyanis a film szereplőinek legnagyobb ellensége önmaguk. Mivel a karakterek között nagyon különböző típusú, személyiségű embereket láthatunk, ebből következik az, hogy az emberiség legnagyobb ellensége az emberiség maga. Ebből kifolyólag ez a háborús dráma abból a szempontból nézve is különbözik a többi háborús filmtől, hogy nincs szándékában politikai mondanivalót küldeni, ez se nem háborús propaganda, se nem egy háborúellenes film, mintsem inkább egy tanulmány az emberi természetről.Az Amerikai Haditengerészet nagyban hozzájárult a film elkészültéhez és hajókat, repülőgépeket bocsátott a Columbia filmstúdió rendelkezésére, valamint engedélyt is adott Pearl Harbor kikötőjének használatához is, miután az előzetesen általuk kifogásolt részeket (a mutiny – lázadás szó a címben és az, hogy egy pszichésen nem kiegyensúlyozott kapitány irányítja a Navy egyik rombolóját) kicsit átírták a forgatókönyvben. A lázadás szót pedig úgy enyhítették, hogy a film elejére betettek azt a szöveget, hogy “Soha nem volt lázadás az Amerikai Haditengerészetnél. A film igazsága nem az eseményekben nyugszik, hanem abban, ahogy néhány ember kezeli életének egy válságos szakaszát.”

A forgatókönyvet Stanley Roberts és Michael Blankfort írták Herman Wouk azonos c. regényéből. A szkript elsősorban Roberts munkája, azonban amikor átadta a producernek, az felhívta Blankfortot, hogy szerkessze át, mivel túl hosszú és kissé darabos volt. A végeredmény végül mozi barátabb lett a két órás játékidejével, azonban emiatt a karakterizálás – bár jónak mondható -, mégsem lett annyira kiváló, mint a regényben, de ami a legnagyobb probléma, hogy beletettek egy olyan szerelmi szálat, ami egyáltalán nem illeszkedik a történetbe, és a film drámaiságát is megtöri.

A regényben Queeg kapitány a harmincas éveiben jár, Bogart viszont ekkor már 55 éves volt. Ezért a filmben megpróbálják a kettő közti időkülönbséget megtölteni azáltal, hogy kreálnak a filmbeli Queegnek egy háttérsztorit. A karakterek között a másik fontos változtatás, hogy az ügyvéd Greenwald hadnagy zsidó származása nagyon hangsúlyos a regényben, aki emiatt abban különbözik a többi tiszttől, hogy ő nagyobb fontosságot tulajdonít a náci Németország elleni harcnak, és emiatt szimpatizál sokkal jobban Queeg kapitánnyal, mint a többi tiszt, akik mindenféle ideológiai meggyőződés nélkül teljesítik szolgálatukat hazájuk győzelme érdekében. A filmben Greenwald nem annyira ideológiai, mintsem inkább emberi okok miatt szimpatizál Queggel.Willis “Willie” Keith karakteréhez köthető a film több (felesleges) mellékszála, amelyek a forgatókönyv legnagyobb hibái. Az egyik a szerelmi kapcsolata May Wynn-nel, ami nem csak hogy nem illeszkedik a filmbe és többször is megtöri annak drámaiságát, izgalmát, de ráadásul még unalmas is. May egy rendes kislány, aki szereti Keith-t és szeretne férjhez menni hozzá, azonban először mégis nemet mond, amikor Keith megkéri a kezét, mert érzékeli a fiatal tiszt elkeseredését és anyja iránti elkötelezettségét. A másik mellékszál is ehhez a vonalhoz kötődik, ez pedig nem más, mint Willie és az anyja ellentmondásos kapcsolata. Az anya - hasonlóan sok fiús anyához - nem veszi észre, hogy fiacskája felnőtt, mert továbbra is ugyanúgy akarja irányítani, mint gyerekkorában. Jobb lett volna a film ezen mellékszálak nélkül, mert így több időt tölthettünk volna a Caine fedélzetén, ahol még jobban megismerhettük volna az érdekesebb karaktereket.

A film valódi főszereplője azonban ki más is lehetne, mint Queeg kapitány, annak ellenére, hogy az első fél órában még csak nem is szerepel. Queeg kapitány szerepére először Richard Widmark (Kiss of Death, Night and the City) jött szóba, azonban a producernek Stanley Kramernek sikerült Hupmhrey Bogartot megszereznie. Bár Bogartnak nagyon tetszett a szerep – antihős jellegű összetett és ellentmondásos karakter, aki ráadásul egy hajóskapitány - azonban a Columbia filmstúdió kezdetben nem akart annyit fizetni, mint amennyit Bogart ekkoriban már kapott egy-egy filmért, ráadásul a film forgatása alatt Bogarton már mutatkoztak a 2-3 évvel később a halálát okozó nyelőcsőrák tünetei.Az általa megformált Queeg kapitány a filmbeli megjelenésének első percétől az utolsóig érdekes, izgalmas, és képes nagyon megfogni a nézőt. Ő egy nagyon ellentmondásos karakter. Az első pillanattól kezdve érezzük, hogy Queeg kapitány vállán hatalmas felelősség van, aki emiatt állandóan feszült. Állandóan két golyót forgat az egyik kezében, amivel a saját érzelmeit és önuralmát próbálja ellenőrzése alatt tartani, amire nagy szüksége van munkája során. Hatalmas tapasztalatokkal rendelkező hajós kapitány, aki ennek ellenére soha nem henceg, nem ereszkedik le, és általában véve az első benyomás róla az, hogy erős, határozott ember, ugyanakkor azt is érezzük, hogy valami nincs teljesen rendben vele. A későbbiek folyamán kiderül, hogy ő egy félelmekkel teli és szorongásokkal küzdő ember, és egy idő után a golyók már nem bizonyulnak elegendőnek gyötrő és gyötrődő, megszállottság és paranoia tüneteit produkáló személyiségének kontrollálásában. Láthatjuk a filmben, ahogy kényszeres és paranoid természete különböző problémákhoz, és legfőképpen a körülötte lévő emberekkel való összetűzéshez vezetik ( az egyik legjobb a hiányzó eper fagyis jelenet). Ennek egyik legfőbb oka a megszállott és kicsinyes viselkedésén kívül az, hogy soha nem képes beismerni, ha esetleg nem volt igaza. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a lázadáshoz, hogy a film végi tárgyalótermi jelenethez az ő személyisége és emberi tulajdonságai vezettek. Ez azonban nem igaz, illetve csak félig-meddig, ugyanis azon kívül, hogy elviselhetetlen a körülötte lévő emberek számára és félelemmel tölti el őket, és bár követ el hibákat, valójában nem okoz olyan jellegű problémát, ami indokolta volna leváltását. Ehhez a többi szereplő emberi hibái is nagyban hozzájárultak.Humphrey Bogart nem véletlenül kapott Oscar-jelölést ezért az alakításért, ugyanis az első pillanattól kezdve lenyűgöző ebben a félelmekkel teli karakterben, de a film is és az alakítása is a tárgyalóteremben éri el csúcspontját, ahol számtalan kiváló eszközzel tökéletesen mutatja be karakterének pszichés és érzelmi állapotát a kétségbeesett tónussal a hangjában, miközben szeretné megőrizni határozottságát, a pánikot és a félelmet a szemeiben, és az általános értelemben vett izgatottságát. Humphrey Bogart azt mondta, miután elolvasta Wouk regényét, hogy “Kedvelem Queeg kapitányt. Úgy éreztem, hogy értem őt.” És ebben egészen biztosak lehetünk, hiszen Bogart személyisége nagyon sok tényezőben hasonlított Queeg kapitányéhoz. Nem csak abban, hogy az ő személyiségében is megtalálható volt a Queegéhez hasonló kettősség, de abban is, ahogy a mogorva külsővel a belső szentimentalizmust takargatták. Nem véletlen, hogy Queeg kapitány egyértelműen karrierjének utolsó szakaszának legjobb alakítása.José Ferrer alakította Barney Greenwald hadnagyot, aki a lázadással megvádolt Maryk hadnagy védőügyvédje. Annak ellenére, hogy ez a karakter már csak a film utolsó fél órájában jelenik meg, mégis Queeg után a második legfontosabb szereplő, bár jelentősége nem annyira nagy, mint a regényben. Greenwald Queeghez hasonlóan egy kettősséget képvisel, azonban ez nem a személyiségéből fakad, mintsem inkább személyes meggyőződése és a munkája okozta ellentétből. Greenwald nem kedveli védencét Marykot, Queeget viszont tiszteli (és később sajnálja), azonban mégis teljesíti kötelességét, ami esetében nem hazája, hanem védencének védelme. Talán ez a film egyik legnagyobb iróniája, hogy Greenwald, aki az összes tiszt között a legelkötelezettebb a náci Németország legyőzése mellett, mindent megtesz Maryk érdekében, ami egyenlő azzal, hogy tönkreteszi egy olyan Navy kapitány karrierjét, akinek megszállottságát szükségesnek látja ahhoz, hogy Amerika képes legyen legyőzni Németországot. Mindezek ellenére José Ferrer által megformált Greenwald nem a szokásos tenyérbemászó, másokat aljas keresztkérdésekkel tönkretevő ügyvéd karakter, hanem sokkal távolságtartóbb, akár visszafogottabbnak is nevezhető figura, akiről ennek ellenére – vagy éppen ezért – érezhető, hogy nagyon okos. A film végén pedig kifejezi megvetését védencei, a lázadók iránt. José Ferrer Bogarthoz hasonlóan kiváló alakítást nyújtott.Fred MacMurray, a 10 évvel korábbi Double Indemnity antihős főszereplője alakítja talán a film egyik legunszimpatikusabb karakterét, Tom Keefer hadnagyot. Ő az, aki elülteti tiszttársai fülében azt a gyanút, hogy Queeg pszichésen nem teljesen beszámítható, ugyanakkor a bírósági tárgyaláson a saját bőrét menti, és vallomásával még rosszabb helyzetbe hozza a hadbíróság előtt álló Maryket és Keith-t. Hasonlóan a film legfontosabb szereplőihez, úgy Keeferben is van egyfajta kettősség. A felszínen egy határozott és egyben kifinomultan intelligens embernek tűnik, azonban a film során egyre inkább előbukkan karakterének gyáva és manipulatív jellege. Fred MacMurray is a kiválóan játszó színészek közé tartozik.

Van Johnson alakítja a kissé buta, lassú gondolkodású és befolyásolható Maryk hadnagyot, aki mint első tiszt egy idő után kötelességének érzi átvenni a parancsnokságot. Minden hibája ellenére mégis sokkal tisztességesebb, mint Keefer hadnagy, akinek kifinomultságával szemben egy egyszerű, alapvetően jó szándékú,de buta ember, aki hagyja magát befolyásolni Keffer által. Johnson is jól hozta karakterét, ami pechjére nem tartozik az igazán érdekesek közé.

Mindenképpen meg kell még említeni Tom Tullyt, aki a hajó Queeg előtti parancsnokát, DeVriest játszotta, és nem csak azért mert Oscar-jelölét kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, hanem mert tényleg remek volt. Ő látszólag rosszabb képességű parancsnok, mint Queeg, és nem is tartották a Navynél annyira nagyra, mint utódját, azonban mégiscsak ő bizonyul jobb kapitánynak minden igénytelensége és bunkósága ellenére.A film látszólagos főszereplője Willie Keith, az ő életének egy szakaszát követjük nyomon, abban az időszakban, amikor kikerül az iskolából a nagybetűs életbe. Láthatjuk első tapasztalatait a munkájában, először csak egy szimplán ellenszenves tiszt, majd egy pszichésen problémás kapitány irányítása alatt, akikről Willienek a fiatalokra jellemző nagyon határozott véleménye van, amelyről azonban a későbbiek folyamán kiderül, hogy ez a határozott vélemény leginkább a sokszor vakká tevő önérzet, az élettapasztalat és emberismeret hiányának tudható be. Robert Francis alakította Williet, akinek egysíkú és unalmas alakítása kilógott a sok remek színészi játék között. Tulajdonképpen ebben a formában nem is volt sok értelme egyszerű anyuci kisfia karakterének, mert csak az időt vette el a többi – jóval érdekesebb – karaktertől és színésztől.

Érdemes még megemlíteni Lee Marvint, akit egy kicsi, és kissé komikus mellékszerepben láthatunk Meatball karakterében.

A filmet Franz Planer fényképezte, ami annak ellenére látványos, hogy lennének benne csatajelenetek, leszámítva egy gyakorlatot.

A zenét Max Steiner (“a filmzenék atyja”) szerezte, aki korábban, az un. stúdiórendszer időszakában a Warner Bros.-nál dolgozott, ezért nem véletlen, hogy a számtalan egyéb Humphrey Bogart filmnek (Casablanca, The Big Sleep, Key Largo stb) is ő szerezte a zenéjét. Bár a Caine Mutiny zenéje véleményem szerint nem tartozik a legjobbjai közé, azért még így is Oscar-jelölést ért. A film fő témája határozottan katonai jellegű, amely mellett más betétek is hallhatóak, mint például a US Marine Hymn, vagy olyan dalok, mint a Yellow Stain Blues.

A Caine Mutiny egy kiváló dráma, amelyben többségében érdekes karaktereket láthatunk remek színészek alakításában. A film egyetlen hibája az a tévedés, hogy mindenképpen kell egy szerelmi vonal egy férfi karakterekkel teli háborús drámába. Emiatt aztán le kell, hogy vonjak egy pontot a filmből, már csak azért is, mert nem egyszer, hanem jó párszor megtöri az izgalmakat. Azonban ennek ellenére egy kiváló filmről beszélünk, amit olyan színészek tettek igazán naggyá, mint Humphrey Bogart, José Ferrer, Fred MacMurray vagy éppen Tom Tully.

Értékelés: 9/10

Részlet a hadbírósági tárgyalásáról, ahol Queeget tanúként hallgatják meg:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr737803184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Liberal 2015.09.21. 10:47:46

Az életem egyik legfontosabb olvasmánya. A könyv zseniális.
süti beállítások módosítása